Szolnok Megyei Néplap, 1986. január (37. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-16 / 13. szám

1986. JANUÁR 16. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Mongólia magyar szemmel 3. Az Orhon völgyében Mongóliában a repülőgép alapvető közlekedési eszköz. A hatalmas távolságokat fürge AN—22-esek rövidítik le időben. Amikor a negye­dik napon velünk is felszállt egy, és Hudzsirt felé fordult a gépből kitekintve fátlan, fűvel borított hegyek végte­len sokasága tűnt fel, raj­tuk ezer meg ezer legelő ál­lattal. Hudzsirt gyógyfürdő, úgy is mondhatnám: fürdő­város. Egy-egy tíznapos tur­nusban hatszáz embert gyógyítanak kén- és rádi­umtartalmú vízzel telt für­dőmedencéiben. A csúcs­idény közepén érkeztünk ide. Egy nagyobb téren népvi­seletbe öltözött idősebb em­berek dobáltak gumikariká­kat a földből kiálló rövid oszlopocskákra. Az oszlo- pocskák előtt számok vol­tak, melyek a találatok érté­két jelentették. A bonyolult­ság kedvéért negatív érté­kűek is voltak köztük. Hosz- szú szárú pipáikat szíva ke­délyes hangulatban töltötték idejüket. Egy alkalommal ugyanitt üldögéltem, igen kellemes idő volt. Az üdülők pihen­tek, csak egy középkorú fér­fi ült a mellettem lévő pá­don. Rövid idő múlva meg­kérdezte, hogy tudok-e oro­szul. Így indult meg köztünk a beszélgetés. Az ulánbátori kórház agysebésze volt. Ami­kor megtudta, hogy honnan vagyok, magyar szakmabeli­ekről kezdett érdeklődni, majd a mongol egészségügy helyzetéről beszélt. Elmond­ta, hogy a járási székhelye­ken mindenütt szakorvosi rendelő, szülőotthon és a sürgősségi betegellátást biz­tosító egészségügyi komple­xum működik. Ezek rádió­val vannak felszerelve, és azon keresztül tartják a he­gyek közt legeltető brigá­dokkal a kapcsolatot. A bri­Lámakolostor Erdeni D zu ban gádközpontokban egy-egy felcser tevékenykedik Ha valaki megbetegszik, ő be­szél a szakorvossal, és ha szükséges, közösen intézik elszállítását a járási rende­lőbe vagy a megyeszékhe­lyen működő kórházba. Ha­sonló szervezés van az állat­egészségügyi szolgálatnál is. Óriási dolog ez náluk. A forradalom előtt orvos csak elvétve volt az országban. A gyógyítást a lámák és ku- ruzslók végezték. Amikor es­te bementünk Hudzsirtba, az első nagyobb épület va­lóban a kórház volt. Abla­kából gyermeküket váró asz- szonyok beszélgettek lóhá­ton ülő férjeikkel. A mon­gol nép ma is, a szó szoros értelmében lovas nemzet. Lóháton járnak a városba, a boltokba, ügyeik intézésé­re. Az is igaz viszont, hogy a fiatalok igen kedvelik ma már a motorkerékpárt is. Az Orhon folyó völgye el­sősorban történelmi hely, mert itt található Karako­rum és Erdeni Dzu Kara- korumot Dzsingisz kán ala­pította, amikor 1220-ban ide telepítette asszonyai táborát. 1260-ig volt a mongol biro­dalom székhelye, mígnem Kubiláj, Kína első mongol császára, a mai Peking terü­letére helyezte fővárosát. Ez lett a város pusztulásának oka is. Nem messze van Karako- rumtól Harhorin, a járási központ, amely a folyama­tosság és megújulás szimbó­luma is. Hatalmas malom körvonalai látszanak. Büsz­kén mondják, hogy magyar segítséggel énült. és nagyon jól dolgozik. A harhorini molnárok ma is tartják kap­csolataikat magyar kollégá­ikkal; és éppen a Szolnok megyeiekkel, a karcagiakkal. Karakorummal szinte közvetlenül határos Erdeni Dzu. a koloatorváros. Négy­szögletes kőkerítés öleli, minden égtáj felé egy-egy kapuval. A zord falakon hó­fehér ereklyetornyok, szu- burgánok világítanak. A ka­pun belül európai szemnek szokatlan, ám annál csodá­latosabb pagodák látványa tárul elénk, melyekbe be­lépve ötvösremek kegytár­gyak, csodálatos szépségű szobrok, ijesztő táncálarcok, festmények pazar sokaságá­val találja szembe magát a látogató. Ahhoz, hogy a mongol ember természethez való ragaszkodását megértsük, el kell menni egy pásztor jur­tájába. Egy csikós családot látogattunk meg. Autóbusz- szál mind magasabbra ka­paszkodtunk, és harminc kilométer után, mintegy ezernyolcszáz méter magas fennsíkon több jurtát pillan­tottunk meg. Az egyikben középkorú házaspár foga­dott. Bent kellemes meleg volt, a forrásban lévő tej il­lata terjengett. A férj el­mondta, hogy kétszázötven lovat őriz. A háztáji állomá­nya huszonöt kanca. Ezen kívül ugyancsak az ő gond­jára van bízva háromszáz kecske is, amelyből szántén hasonló létszámú a háztáji. Három gyermekük van. Egy nagyobb fiú és két iskolás kislány. A kislányok csak a nyári szünetben vannak ott­hon hosszabb ideig. Iskola­időben kollégiumban lak­nak, kéthetente járnak ha­za. Az egyik orvosnak, a má­sik külföldön mérnöknek szeretne tanulni. A fiú azon­ban ott maradt az apjával. A beszélgetés után lovasbe­mutató következett, csak amolyan hétköznapi, amely­től nekünk a lélegzetünk is elállt. Nagy Jenő (Következik: A Góbi és Tereldzs) Aba Novák Kiállítások, iparművészeti torem alkotások, ékszerek Január végén kifestve, megszépülve várja ismét a vásárlókat a Képcsarnok 'Vállalat szolnoki Aba No­vak terme. S természetesen jelentős árukészlettel is; mintegy hatmillió forint ér­tékű festmény, grafika, bőr­díszmű, kerámia, ötvöstárgy között válogathatunk. Az üzlet ritka jó évet zárt 1985-ben. Az eladók 125 százalékra teljesítették a tervet. Hétmillió háromszáz- ezer forintért vettünk kép­zőművészeti és iparművé­szeti alkotásokat, dísz- és használati tárgyakat. Az összegből 1,6 millió forintot tett ki a festmények, akva- Irellek, grafikák kisplaszti­kák, érmek ára. Mindez egyben azt is jelzi, hogy változott az ízlésünk, igé­nyesebbek lettünk lakásunk berendezésében, a használa­ti- és dísztárgyak kiválasz­tásában. Igaz, a kínálat sem volt akármilyen. Ízléses, szép és praktikus művészeti alkotásokban gyönyörködhet, tek, válogathattak a vásár­lók. Számos sikeres kiállítás is volt tavaly a bolt hangula­tos eladóterében. Igen nagy érdeklődés kísérte többek között Koczogh András fali fafaragásait, Ugocsay Antal tájképeit, Séday Éva csend­életeit. Kiállított alkotásaik nagy része ma már a Szol­nok megyed otthonokatj la­kásokat díszítik, teszik han­gulatosabbá, barátságo­sabbá. A szokásos tárgyak, ék­szerek árusítása mellett az idén is rendeznek kiállításo­kat az Aba Novák terem­ben. Az első tárlat Kornis György tájképeiből március 5-én nyűik meg. Ezt követi április 24-én Élesdy István festő, grafikus kiállítása. A ceglédi származású, s Szol­nokhoz is kötődő művész nem először mutatkozik be nálunk. A tárlaton ezúttal főként olajfestményeit lát­hatjuk, vásárolhatjuk majd meg. Az év második felében — többek között — Sáfár Éva és Károly Éva bőr-, illetve textil-iparművészeti alkotá­saiból nyílik kiállítás. Be­mutatkozik az idén a szolno­ki üzletekben Keleti Jenő festőművész, s megnézhet­jük, vásárolhatunk ottho­nunkba Csömör Katalin olajfestményeiből is. — tg — Nem marad pusztába kiáltott sző Oktatási törvény Útmutató az alkalmazáshoz A következő tanévtől az új oktatási törvény a hoz­zá kapcsolódó rendelkezé­sekkel együtt már lényege­sen befolyásolja a taninté­zetek működését, segít nyi­tottabbá, demokrafikusabbá tenni azokat. A dokumen­tumban foglaltak alkalma­zásához módszertani útmu­tató összeállításával nyújt segítséget a KISZ KB Kö­zépiskolai és Szakmunkás- tanuló Tanácsa. Az oktatá­si törvény főbb fejezeteit elemző, a középiskolásokat érintő fontosabb rendelke­zéseket értelmező útmutatót juttatják el a középfokú ok­tatási intézményekbe. Az új szabályozás több kérdésben nagyobb önálló­ságra ad lehetőséget. Ahhoz, hogy ezzel élni is tudjanak az iskolákban, a helyi KISZ- szervezetekben is végig kell gondolni: milyen változások szolgálják a leginkább a di­ákok, a tanintézet és az if­júsági szervezet érdekeit. Az útmutató az oktatási törvény 10. paragrafusát idézve kiemeli: az intézmé­nyek vezetésében az oktatók és a szülők mellett a tanulók közösségei, illetve képviselő­ik is részt vesznek. A KSZT javasolja, hogy a KlSZibizottságok mérjék fel, mi iránt érdeklődnek a tanulók az iskolákban, s ennek megfelelően létesít­senek kapcsolatot a külön­féle intézményekkel, szerve­zetekkel. Részletesen foglalkozik az útmutató a törvény azon fe­jezeteivel, amelyek a tanu­lók jogairól és kötelességei­ről szólnak. Kiemeli egyebek között: a diákoknak joguk van arra, hogy véleményt mondjanak, illetve javasla­tot tegyenek a nevelő-okta­tó munkával kapcsolatban, tájékoztatást kapjanak az őket érintő kérdésekben, használják az iskolának azo­kat a berendezéseit, eszköze­it. amelyek felkészülésüket elmozdítják, érdeklődésüket kielégítik. ontosan ma két hó­napja tartották a népfront megyei küldöttértekezle­tét Szolnokon. A megjelentek aktivitására jel­lemző, hogy harminchétén kértek szót, bár az idő szű­kös volta miatt csak tizen­nyolcán mondhatták el vé­leményüket. Kívülük továb­bi tízen írásban adták be az elmúlt öt esztendő értékelé­séről szóló, és a következő fél évtized elképzeléseit tar­talmazd mondanivalójukat. Az elhangzottak, leírtak hasznosságának egyféle fok­mérője az is, hogy bennük harminckét különböző, köz- érdeklődésre számot tartó észrevétel, javaslat volt. Ha ezeket sorba vesszük, kiderül, mennyire színes, sokrétű a mozgalom. Leg­többen 1 a szocialista demok­rácia fejlesztésének, bővíté­sének igényét fogalmazták meg hozzászólásaikban. Jó- néhányan kifejtették, hogy a különböző településeken élő emberek már nem fogadják el, hogy minden őket érintő, helyi kérdésben afféle min­dentudó, máshol lakó illeté­kesek döntsenek. Nem hall­gatták el azt sem, hogy a munkára és a családi életre történő nevelést alapvető­nek tartják, és ezeket a tö­rekvéseket a mozgalom minden tőle telhető módon segíti. Arról is nyilatkoztak, hogy a tapasztalatok sze­rint sajnos tovább csökkent a családok és az iskolák rendszeres, jó kapcsolata. INoha a rendtartás szerint a szülői munkaközösségek és az iskolák viszonyáért az is­kolavezetés és az illetékes népfrontbizottság a felelős, a gyakorlatban ez az össz­hang általában hiányzik. Felvetődött az is, hogy vi­déken az agrárértelmiséget jobban be kellene vonni a falvak, a községek közmű­velődési munkájába. Mind­ezek érdekében szorosabb együttműködést igyekeznek kialakítani a TIT-tel. A pá­naszok között fontos helyet foglalt el az aprófalvak kis boltjainak áruszállítási ki­szolgáltatottsága, a nagyke­reskedelmi vállalat és a kiskereskedelmi üzletek, kis­kereskedők közötti nem megfelelő, inkább aláren­delt, mint partneri viszony. Mivel ezt az észrevételt több helyről jelezték, a népfront megyei elnöksége kérni fog­ja kivizsgálásukat a megyei NEB-től és a Fogyasztók Megyei Tanácsától. Felvető­dött az is, hogy a megye idegenforgalmi nevezetessé­geit, különösen a déli terü­leteken (Tiszaugon és kör­nyékén) alig ismerik. Sokan azt is megfogalmazták, hogy a társadalmi munkák tervei csak akkor valósíthatók meg, ha azok olyan helyi fejlesztésekre készülnek, amelyeket az ott élők is el­fogadnak. A fásítást is kifo­gásolták, hiszen a tapaszta­latok szerint a fák fajtája nem igazodik a talajhoz, s az utógondozás se megfele­lő. Nem beszélve arról, hogy a megyében változatlanul kevés az utcára, közterület­re kiültetett gyümölcsfa. Az pedig önkritikának is felfog­ható, amit néhányan szóvá tettek, hogy a mozgalom munkamódszerein is javíta­ni kell. Magyarul: ne.csak döntések^ állásfoglalások szülessenek, hanem ezeket kövesse a végrehajtás, a megvalósítás segítése, fi­gyelemmel kísérése is. leírtakról tegnap tanácskozott a nép­front megyei el­nöksége Szolnokon. Az elhangzottak­hoz azt is hozzátették, hogy előrelépés csak a társadal­mi és a tömegszervezetek­kel, az állampolgárokkal együttműködve várható. Bár a felvetések öt esztendő megyei feladatait ölelik át, azért, hogy mindez ne lát- szék pusztába kiáltott szó­nak, szeptember végén az elnökség számot ad az ész­revételek sorsáról, mivel ad­dig minden, megszívlelendő felvetést eljuttatnak az ille­tékes szervekhez. —D. Sz. Mi.— Először nem gondolta komolyan „Vargás”diák a Ki miben tudós elődöntő Valamikor a hetvenes évek elején jelentkezett elő­ször a televízió képernyő­jén a legtehetségesebb közép­iskolai tanulók rendhagyó szellemi párbaja, a Ki mi­ben tudós? 1984-től; hosz- szabb szünet után láthatjuk ismét az átlagos szintet messze meghaladó tudást, intelligenciát igénylő vetél­kedőt, ahol a legjobbak kö­zött már másodszor szere­pelt szolnoki diák. A bioló­gia szaktárgyi verseny elő­döntőjébe — amit szombaton délután a kettes csatornán sugárzott a televízió — ju­tott be Mihályi József, a Varga Katalin Gimnázium negyedikes tanulója. Amikor leültünk beszél­getni, már egy másik erő­próbára készült; az országos középiskolai tanulmányi verseny első fordulójára — kémiából. — Nem sok ez egyszerre? — Volt időm rá — mond­ja mosolyogva — Az isko­lában lehetősége van arra, hogy egy-egy tantárgy egész éves anyagából úgynevezett előrehozott vizsgát tegyünk, és ha sikerül, arra az órára nem kell bejárni. Biológiá­ból harmadikban a negyedi­kes anyagból is levizsgáz­tam, így több lyukas órám van. Sokszor bizony jól jön egy kis pihenés: sakkozom, focizom, megeszem az uzsonnámat, és olyan köny­veket is olvashatok, melyek témája nem tartozik a szo­rosan vett tananyaghoz. En­nek a versenynek is az volt a feltétele, hogy 20—25 szak- irodalmat — ismeretterjesz­tő jellegűt és egyetemi tan­könyvet kellett áttanulmá­nyozni, aztán ebből bármit kérdezhettek: élettant, ge­netikát, molekuláris bioló­giáit', tudománytörténetet. — Honnan származik ez az erőteljes természettudo­mányos érdeklődés ? — Pontosan nem tudom megmondani, ez nekem ter­mészetes. A családunkban ugyan mindenki szereti a természetet, de senki sem foglalkozik mélyebben vele, hiszen édesapám raktárveze­tő az Alfa autójavító válla­latnál, édesanyám pedig háztartásbeli. Rákóczifalván, ahol tanultam — Berkes Bé- láné tanárnő erősítette ben­nem meg, először, hogy mi­lyen csodálatos dolog az élet tudománya, itt a gim­náziumban pedig az volt a döntő, hogy a „Pafféri csa­lád keze közé kerültem”. Pafféri Elemér és felesége — most ő a szaktanárom — egymást váltva tanítottak, nekik nagyon sokat köszön­hetek. Az osztályfőnököm, Balogh Márta tanárnő meg­értése és biztatása is sokat jelentett nekem, és persze a többieké az osztályban, akik drukkoltak nekem — Most már a végéhez közeledve azt is megkérdez­hetem: milyen volt ez a verseny? — Az elején még nem gondoltam komolyan az egé­szet. Tavaly nyáron Szege­den voltam építőtáborban, amikor véletlenül a kezembe került a felhívás a Dél-Ma- gyarországban. Egyik osz­tálytársammal együtt hatá­roztuk el, hogy megpróbál­juk, de csak úgy „viccből”. Amikor szeptemberben je­lentkeztem, már nem gon­doltam viccnek. Nagyon so­kat tanultam a zsűri tagjai­tól, a többiektől — verseny­zőtársaimtól — sok új ba­rátot szereztem. Biológus szeretnék lenni — a József Attila Tudományegyetemre jelentkezem — és a felvéte­lire való felkészülésben ez nagyon sokat segített. Azt hiszem, Mihályi Jó­zsefnek nem kell aggódnia azért, hogy tudása az egye­temi felvételin megfelel-e. „Számomra az az igazi ajándék, ha én tanulok tő­le” — mondja szaktanára, Olga néni — Pafféri Ele­mérné. Csakhogy Mihályi Józsefnek — a televízió ka­merái előtt is bizonyított te­hetsége sem elég, hogy ön­magával meg legyen eléged­ve. Céltudatosságának első­sorban a szerénység a haj­tóereje. Bálint Judit

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents