Szolnok Megyei Néplap, 1985. december (36. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-27 / 302. szám

4

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

1985. DECEMBER 27.

Túrkeve, a „klubok városa

ff

A cím persze túlzás, any- nyi azonban bizonyos, hogy az utóbbi években megtorpant klubmozgalom Túrke- vén egyáltalában nem toporog, sőt, mintha mostanában haladna igazán.

Egyre-másra alakultak az idén is új klubok, amelyek a régebbiek mellett kívánnak egy-egy közösségnek elfoglaltságot, az együttlét lehetőségét nyújtani. Vannak, akik megkérdőjelezik a klubok, azaz a viszonylag zárt, más csoportoktól elkülönülő, azonos érdeklődési körű fiatalokat és idősebbeket magukba tömörítő közösségek létiogosultságát. Ahhoz, természetesen nem férhet kétség, hogy szükség és igény van rájuk; szükségességükre bizonyíték Túrkeve is.

Közösséget

formálnak

Ozsváth László, a KISZ túrkevei bizottságának titkára szívesen beszél a városban folyó klubéletről, már- csak azért is, mert nemrégiben a KISZ „égisze” alatt nyílt meg a megyében ritkaságszámba menő cigányklub.

— Ä hetvenes évek elején „kivették a kezünkből” az ifjúsági klubokat, mondván, hogy a KISZ-nek éppen elég egyéb feladata van —mondja Ozsváth László. — Végül is rá kellett jönni, hogy az Ifjúsági mozgalom és a klubmozgalom egymástól elválaszthatatlan, ezért fogadtuk örömmel a lehetőséget, hogy Túrkevén újabb klubot alakíthattunk, amely a KISZ berkeiben működik.

A cigányklub ötlete akkor merült fel. amikor Szolnokon cigánytalálkozót rendeztek és a KISZ-től kértek javaslatot, kik vegyenek részt az összejövetelen Túr- kevérőL

— Ismertünk két-három aktív cdgányfüatalit, közülük hárman képviselték a találkozón a társaikat — -magyarázza a városi titkár. — Ők Szolnokon olyan tapasztalatokat szereztek, amelyek azt az ötletet adták számukra, hogy jó lenne Keviben is cigány KISZ-alapszervezetet létrehozni, és ha már megvan, egy klubot is nyitni. Az aiapszervezet november 2- án tartotta alakuló ülését és Dankó Pista nevét vette fel. Időközben megkerestük Kőrizs elvtársat, a városi tanács elnökét, és kértük, hogy

a meglevő, de elhanyagolt pinceklubot adja át nekünk a tanács. Megkaptuk, és hozzáfogtunk a rendbehozatalához társadalmi munkában, amelynek élén a Vegyesipari Szövetkezet fiataljai jártak. Vásároltunk egy videoberen- dezést, néhány társasjátékot, és végre megnyithattuk az új klubot, ahol szombatonként a cigány fiataloké a ..terep”. Bordács Lajos., a Dankó Pista KlSZ-alanszervezet titkára vállalta a klubvezetői teendőket is, így általában harmincötén, negyvenen ízlelgetik most már a klubéletet

Bordács Lajos tele van ötletekkel, amelyek közül egy december 23-án megvalósult: a cigányklub Hópehely Kupa néven sportnapot rendezett, amelyre a tagok meghívták a város többi ifjúsági klubját is. A sportcsarnokban reggel kilenctől kispályás foci-körmérkőzésen vetélkedett az Autójavító Vállalat, a termelőszövetkezet, a Városgazdálkodási Vállalat klubja és persze „Dankó Pistáék”.

És ha már szóba került más klubok neve is. néhány mondatban róluk is beszélnünk kell. Az autójavító és a téesz közössége tavaly elnyerte a kiváló címet, a Városgazdálkodási Vállalat klubja pedig az érdemes klub emblémáját viselheti a nevében. A három ifjúsági klubnak százhatvan tagja van, ehhez vehetjük most már a cigányklub negyven

tagját <is ... Vajon mitől ilyen népszerű a klubmozgalom Túrkevén?

— Minden a vezetőkön múlik — véli Ozsváth László. — Amennyiben jó programot állítanak össze, köny- nyen rávehetik a fiatalokat a társas együttlétre. Egyébként a klubok között remek

az együttműködés, időnként a nagyobb városi rendezvények megszervezését i<j vállalják.

Az ifjúsági klubok tehát visszakerültek a KISZ égisze alá. de a városban más klubok is léteznek, amelyeknek viszont a művelődési ház ad működési lehetőséget.

Egy különleges alakuló ülés

— Ebben az évben alakult meg a mozgássérültek klubja, mely azt hiszem, ritkaságszámba megy — tudom meg Talpalló Piroskától, a művelődési ház főmunkatársától. — Ügy kezdődött, hogy megkeresett bennünket Faragó József, egy mozgássérült fiatalember, és előadta az ötletét a klub alakításáról. Túrkevén százötven mozgássérültet tartanak nyilván, magától értetődött, hogy felkaroltuk a klubalakítás ötletét. Aúgusztus végéin harminckét résztvevővel tartottuk az alakuló ülést. Ezek a lelkileg is kissé sérült emberek egymás között szinte megható nyíltsággal és természetességgel beszéltek

gondjaikról, bajaikról. Ugyanakkor készítettük el a klub program vázlatát. Jelentős

támogatást kapunk a mozgássérültek megyei egyesületétől, amely az érdekképviseleti feladatokat látja el. A megalakulás óta jártunk kiránduláson Hajdúszoboszlón és Debrecenben. A kiránduláshoz az Autójavító Vállalat jutányos áron bocsátotta rendelkezésünkre az autóbuszát. Tartottunk már birkavacsorát, vetélkedővel színesített teadélutánt. Az Autójavító az egyik tagnak tolókocsit készített, a Tüzép tizenöt tagunknak soron kívül adott szenet novemberben, egyszóval az egész város figyelmességét élvezhetik a mozgássérültek.

— A művelődési ház otthont ad egy nyugdíjasklubnak is, a termelőszövetkezetnek szintén van nyugdíjas- klubja. Nem túlzás?

Száznyolc nyugdíjas

— Valóban. a téeszben már régebben működik a nyugdíjasok klubja, de mert Tóth Kálmán, aki úgymond, a klub lelkének számít, kérte a művelődési ház segítségét újabb klub alakítására, teljesítettük a kérését. Az idős emberek szeretnek gyakran együtt lenni, szeretik a közös szórakozást, ki- kapcsolódást. Nálunk száznyolc taggal működik a klub, amelyet patronál a termelőszövetkezet, az áfész, az Autójavító, a Malomipari Vállalat és szinte valameny- nyi kevi munkahely. A nyüdgíjasok minden pénteken összejönnek. amikor

TIT-előadásokat hallgatnak meg, találkoznak tanácsi vezetőkkel, és beszélgetnek, kártyázgatnak. Rendszeresen szervezünk a számukra színházlátogatásokat, zenés délutánokat, filmvetítéseket. A tagok között jó néhányon akadnak, akik annak idején eljártak az olvasókörbe és az ott szerzett élményeikről mesélnek. A nyugdíjasklub sokban különbözik a hajdani olvasóköröktől, de egyben mindenképpen; ide a nők is szívesen eljönnek.

Lehet, hogy nincs is sok túlzás a címben és Túrkeve tényleg „kiérdemli” a klubok városa címet? — bendó —

Régi mesterségek

A könyvkötő

van másfél éves kisfiúkkal.

— Az indíttatás Dévavá- nyán kezdődött, amikor a helyi kötészetben megláttam a díszesen elkészített munkákat. Békéscsabán érettségiztem, aztán elvégeztem egy kétéves nyomdai szakiskolát.

Ennyi jegyzőkönyvszerűen az eddigi pályafutásból. Hogyan lehet valaki könyvkötő, túl a formaságokon.

— Sajnos nagyon nehezen. Ezt a szakmát nem tanítják.

is jobban lehet használni. A vágógépen például néhány éve még tyúkok ültek egy ólban. A lapprés pedig olyan rozsdás volt, hogy alig lehetett ráismerni. De van itt régi fűzőláda, gerendaprés, fakalapácsok, stb. A nagyipar nem gyárt kis gépeket. Nem éri meg.

Forgatom a mívesen bekötött könyveket, s közben Szitás József elmondja hoNéhány héttel ezelőtt Kisújszálláson jártam Papi Lajos szobrászművésznél, aki akkor kapta meg szépen bekötött könyveit a könyvkötőtől.

Különlegesen díszes kötetek sorakoztak az asztalon. A mester látván érdeklődésemet még szebb darabokat vett elő: így például a Győrffy István Is Nagykunsági krónikáját bőrkötésben, a Szilaj pásztorok képét rézmetszetbe beleágyazva.

A műteremből az Ostrom u. 6. szám alá vezet az utam. Csöndesen húzódik meg a parasztház, amelyet még a századelőn építettek, s amelyben most Szitásék laknak. A valamikori kiskonyha ad most otthont a műhelynek. Alig 30 éves fiatalember dolgozik a régi hagyományos könyvkötészetben. Most kezdi a szakmát, szeretne igazi könyvkötő lenni. Szeretné, ha művészi munkák dicsérnék kezeit.

Megtudom, Dévaványáról költöztek Kisújra, öt évvel ezelőtt, felesége szintén könyvkötő. Jelenleg gyesen

Én ugyanis igazi kézműves

munkát szeretnék végezni. Német irodalomból vagyok kénytelen fordítani egyet- mást. Nem mindegy, hogy egy 17—18. századbeli könyvet hogyan tudok bekötni, restaurálni.

Ahogy végignézek itt a műhelyben, csupa különleges szerszámot látok.

— Ezeknek is történetük van. Kisgépeket egyszerűen nem lehet kapni. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy a régieket még most

gyan készültek, melyik milyen bordázatú.

— Szeretnék egyszer mindent tudni a mesterségről.

A régi igazi mesterek kihaltak. Újból kell tanulni a szakmát. A nyomdászat, könyvkötészet valamikor művészet volt. Sajnos egyre kevesebb a szépen, jól kidolgozott míves munka. Pedig érdemes lenne újból fölfedezni a régiben az igazit. Szitás József ezt teszi.

T. Z.

Jöjjön föl, édes!...

Cudar hideg március után szeles, esős április. Ahogy hazaért már nyúlt is a konvektorhoz, hadd legyen egy kis meleg, eleget fázott egész nap a munkahelyén. Gondolkozott: menjen valami vacsora után, vagy jó lesz a tegnapi kenyér. Végül kényelmes köntösbe bújt, felvert két tojást, s még az otthonról hozott kacsazsírban bundás kenyeret sütött magának. Pedig még nem volt vacsoraidő, dehát mostanában annyiszor éhes. Mohón falt, aztán teát forrázott, s könyvvel a kezébe a melegedő kályha mellé ült.

Csengetésre ébredt. Csodálkozott, hogy kinyitotta az ajtót. Igaz, ez az idősödő munkatársa mindig kedves volt hozzá, de most látja először munkahelyen kívül.

— Mária, ne haragudj, ha váratlanul török rád, — mondta a vendég — dehát erre jártam, s eszembe jutott, ebben a háziban laksz. Pár percre felnézek, gondoltam, s az eszembe se jutott, hátha vendéged van, vagy elkészülődsz itthonról.

_ Se ez, se az — nevetett, s betessékelte. Beszélgettek pór semmiségről, munkahelyi dolgokról. Aztán a vendég kicsit közelebb hajolt hozzá. Kutatvá a szeme közé nézett.

— Mária, nincs neked semmi bajod? Nem történt valami baj körülötted mostanában? Ne haragudj, talán nincs semmi jogom kérdezni, de hetek óta töprengő, szomorú, elgondolkozó vagy. Ha nem akarsz, ne válaszolj.

Pár percig hallgatott, aztán megszólalt. Érezte, a saját hangja idegenül rekedt, fojtott.

— Ha minden igaz, lesz egy gyerekem. Más úiság nincs nekem azonban épp elég.

— Megláttam rajtad — hajtotta le a fejét a vendég. — Megváltozott a járásod, a tartásod, mintha titkolnál valamit a testedben. Megszülöd?

— Már eldöntöttem, igen.

— Férjhez mégy?

— Nem.

— Kérdezhetem, miért nem?

— Mert kirúgtam a leendő gyerekem apját.

— Nem akarta?

— Akkor még nem volt egészen biztos, de úgy vettem észre, rosszul érinti. Jó két éve van kapcsolatunk, s állandóan azt hajtogatta, egyszer se vált volna el, nem kétszer, ha gyermeke lehetett volna. Elhittem. Már sejtettem az állapotomat, amikor egy este falumból jövet összeismerkedtem a vonaton a második feleségével. Idősecske nő már. egy gyönyörű három év körüli kisfiú aludt az ölében. Tudod, hogy szokott lenni. Elmondta, az első házassága sokáig tartott, de a férje nem engedte, hogy szüljön. A mostani kis srác nem az unokája, a saját gyereke, s mióta van, boldog, mint soha életében. Nohát akkor nekimentem, mindenféle hazug disznónak leszidtam az urat, s kirúgtam. Nincs rá szükségem.

_ Mária, nehéz lesz. Igaz, negyedszázaddal még nehezebb volt amikor én is. Azóta rengeteget változott a felfogás, az emberek ítélőkészsége, de félek, nagyon sok bánatod is lesz. És egyedül roppant nehéz is. Nem akarlak se elijeszteni, se keseríteni. Fogsz még erre a beszélgetésre gondolni. Ami, ugye, köztünk marad?

Júniusig minden hét végén hazautazott anyjához, apjához. Június végén egy vasárnap este. hogy elbúcsúzott, megmondta, üdülni megy, aztán meg kezdődik egy továbbképzés, ami szombatonként lesz, s késő estig tart. Inkább ír majd levelet sűrűbben.

Augusztusban a munkatársai már mind tudták, a kismamaruha nem véletlen. Nem látszott rajta különösebben — legalábbis úgy gondolta. Mígnem egyszer korán reggel, a vasútállomás felől vezető hosszú úton beleszaladt édesnénje, anyja húga karjába.

— Orvoshoz jöttem, — mondta az öregasszony, aztán mintha földbegyökerezett volna a lába. végignézte. Érezte, hogy pirul, lábai remegősek lettek.

— Férjhez mentél anyádék tudta nélkül, fiam? — Kérdezte a nénje.

s féleletet se várt, folytatta — ilyenek vagytok mind. Ah, az enyémek se különbek, egyszercsak hazajönnek, másod, meg harmadmagukkal, s mi süssük le a szemünk a falu előtt.

Lehajtott fejjél ment édesnénje mellett. Kezdődik, gondolta, egyszer úgyis elkezdődik, hát itt van.

Két nap múlva korán reggel megszólalt a kaputelefon.

— Egyedül vagy? — hallotta az anyja hangját.

— Jöjjön föl, édes! — nyögte.

És elmondta, minden magyarázkodás, minden szégyenkezés nélkül. November elején szülni fog, s nincs férje, még csak vőlegény se, ne is keressék. Azért nem ment haza, hogy a szüleit kímélje. Már ezután nem is megy, s ha egyszer megbocsájtanak neki. látogassák meg, elvégre akkor is az unokájuk lesz, az első.

A kislány október húszadikán érkezett. Addig otthonról minden héten jött egy levél. Hol az anyja írt, hol az apja. Először piszkolták, mocskolták, kitagadással, mindennel fenyegették. Megszokta. Azt is, ahogy a kórházban bántak vele. A tisztességesek, akik a szülőszobán azt kiabálták, hogy egy rohadt férj élné csak át ezt, de hát azoknak csak az öröm jut mindenből, ö ösz- szeszorított szájjal tűrt. neki nem volt szabad, nem engedte magának, hogy kiáltson. Akkor se kiáltott., amikor a kórteremben minden betegtársa látogatója alaposan megnézte távozáskor. Suttogtak hozzá két méterre a gyerekről, a megesett lánvról. A szülés negyedik napján a kórterem ajtajában megállt az apja.

Az öreg nem sírt, nem is veszekedett. Megsimogatta az arcát, s mondta, nem hagyják télire egyedül a picivel. Viszik haza, gondoskodnak róluk.

örült a hírnek. Hosszú hónapokon élt négy fal között, s a magánvns esték, szótlan szombatok vergődő vasárnapok megviselték. Nagy baj az, ha panaszkodni nincs kinek!

Igaz, az éjszakai vonattal utaztak haza. Anyja jött érte, s a lépésein érezte, nem szeretne senkivel találkozni, mintha lopott halmit cipejt volna a pólyában.

Rettenetes napok következtek. Szomszédok vették észre, vagy ráérős rokonok, hogy pelenka szárad a konyha melegében? A lényeg, hogy az első látogató megjelent egy hét múlva. Nagyszájú keresztanyja kosárral;

— Ha már szenvedtél, te buta — mondta minden csókot, ölelést mellőzve, hoztam a szülőanyának illőt. — Tyúkhúslevest, rántott csirkét, sört, süteményt. Anyja, hogy elment, megsúgta: az érdekli erősen, nem lehetne-e utólag összeházasítani a gyerek apjával?

Pár nap múlva, az esti fürdetéshez érkezett váratlan segítség.

— Tudod fiam, — mondta az apja nővére — az én időmben a magadfajtákat buta kurváknak hívták. Ez az. ez a buta kurva. Az okos megszedi magát, a buta tönkreteszi.

Nem szólt, csak simogatta a len- gyos vízben a kislány szőke haját.

Az első heteik rengeteg piszkát úgy agyába véste, hogy érezte, a koporsóba is viszi magával. Gyaláz- ták, szidták a rokonok, még a szüleit is bántották. Ki kellett volna tagadni, elűzni., nem befogadni, mondták, meg azt is, lám, ez az eredménye szélnek ereszteni egy fiatal lányt.

Nem vitatkozott, hogy már harminc elmúlt, s azt se mondta, van a falunak ilyen szenzációja, miért vele foglalkoznak még mindig? A baiktemé is szült, két évvel a férj. a bakter halála után. Az nem baj, Meg az se, hogy volt osztálytársa, a csinos tanítónő szétugrasztott egy h á rom gyerekes cs alád ot ?

December közepén kis Mária gő- gicsélt. Kapkodott anyja keze után. Akkor is egymásban gyönyörködtek a gyerekkel, amikor nagyszájú keresztanyja benyitott a kisszobába.

— Te, — mondta, s a gyerekre egy pillantással, se figyelt. — Nehogy el- gyere az éjféli misére, még kinéznek onnét is. Így is úgy járkálsz, mintha vaj se lenne a fejeden.

Nem ment az éjféli misére. A közeli templomból pedig áthallatszott az ájtatos ének.

Fel, nagy örömre, ma született....

Sóskúti Júlia

Együtt tenni, szórakozni, tanulni