Szolnok Megyei Néplap, 1985. december (36. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-23 / 300. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1985. DECEMBER 23. IA szerkesztőség postájából Jogi tanácsok fl gyermekgondozási díjról Sikeres családi vasárnap volt A Törökszentmiklós bemutatkozik rendezvénysorozat zárónapján, a játszóházban bizonyosodott be először, hogy a helyi óvónők, tanítónők lelkesedése nem volt hiábavaló. Hasonlóképp rendezték meg a városi művelődési házban a családi vasárnapot is, ahol a gyerekek szüleikkel készíthették el a fenyőfadíszeket, továbbá ike- banát, bábot, linómetszetet. A fodrászszövetkezet Tye- reskova brigádja vállalta, hogy ezen a vasárnapon, délelőtt ingyenes fodrászatot nyit a gyerekeknek. A folyosón pedig bőrdísztárgyak, mezőtúri szőttesek, képeslapok, könyvek árukészlete gazdagította a kínálatot. Az úttörők bábműsorral; az ifivezetők játékkaszinóval színesítették a programot. Szép példája volt az együttérzésnek az óvodai KISZ-alapszervezet felajánlása: az általuk készített bábok, a büfében árusított élelmiszerek, üdítők bevételéta berhidai óvodásoknak küldték el. A sikert bizonyítja, hogy a játékház látogatóinak száma meghaladta a hatszázat. Polgár Ildikó Törökszentmiklós n ]6 munka iutalma Gyermekünk élete egyik sorsfordulója előtt állott velünk, szüleivel együtt, amikor az általános iskola befejezése után. az idén pályát választott. Ö is és mi is szorongva mentünk a 633-as sz. Szakmunkásképző Intézetbe, ahová festő, tapétázó tanulónak vették fel. Tanulmányi és szakmai előmenetelének figyelemmel kísérése után azt állapítottuk meg, hogy gyermekünk megállja a helyét. Erre a tanintézetben és a gyakorlati foglalkozás helyén, a Szolnok Megyei Állami Építőipari Vállalatnál figyelmet fordítanak, mert a rendszeres értékelés alapján az I. c osztály tanulói közül kettőt, köztük fiunkat is ezer-ezer forintos vásárlási utalványban részesítették — jutalomként. Itt szeretnék köszönetét mondani a tanintézetnek és a gyakorlati munkahelynek. akik ezzel is a színvonalasabb, jobb munkára ösztönzik, nevelik gyermekeinket. Farkas Károly Szolnok Két újság Tiszaderzsröl 1. Váradónapot szervezett a tiszaderzsi Vöröskerszt szervezet nemrég, ahol hetvenen adtak vért a rászorulók megsegítésére. 2. Az Abádszalóki Lenin Tsz és a tiszaderzsi tsz-tagok között 120 jutalom jegyet osztottak ki — a helyi művelődési központ és a tanácsa kirendeltség szervezésében — arra a hangulatos műsoros estre, melyet december 14-én tartottak a klubkönyvtár nagytermében Harangozó Teréz, Poór Péter. Havasi Viktor és Pálfi Péter fellépésével. A rendezvényen telt ház volt. Kiss Sándorné Tiszaderzs Mily gödör, fedetlenül Naponta járok Szolnokon, a Széchenyi lakótelepre gyalogosan. Nyár óta több méter mélységű és nagyságú gödör éktelenkedik a járdaszegély mellett. a lovasiskola bejáratánál. Nincs körülkerítve, sem befedve. A gödörben víz áll. Ha valaki beleesne, vajon ki lenne érte a felelős? Deák Ferencné Szolnok Orosz estet tartottak Mezőtúron Hagyománnyá vált már Mezőtúron az orosz nyelvi estek megrendezése. A színvonalas műsoron, melyet a Teleki Blanka Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskolában tartottak nemrég, még a Télapó és a „hópelyhecskék” is oroszul beszéltek, köszöntve a jelenlevőket. A műsor közben a szülői munkaközösség tagjai a konyhában szorgoskodtak, ahol finom, ropogós pirogot sütöttek, és hozzá szamovárban főzték az orosz teát a vendégeknek. Közös énekléssel ért véget a jól sikerült est. Józsa Piroska Mezőtúr K Járműjavító KTE-szakcsoportjának életéből A Közlekedés Tudományi Egyesület üzemi szakcsoportja december 13-án adott számot éves munkájáról a Szolnoki Járműjavító művelődési házában. Eves programjuk kapcsolódott az üzem gazdasági, politikai feladataihoz, azok teljesítéséhez. Ennek megfelelően készültek a tanulmányi tervek. előadásokat. tapasztalatcserét tartottak a következő témákban: az üzemben nemrég létesült ipari szennyvíz- tisztító berendezés technológiai fejlesztésének lehetőségei; import alkatrészek hazaival történő helyettesítése, üzemen belüli gyártásának lehetőséoei; az energia takarékos felhasználása; az üzem módosított gazdálkodásának tapasztalatai, az eredményesség növelése. Ä szakcsoport 'munkájában külön hangsúlyt kapott az üzemi újítómozgalom segítése, jelentősebb újítások gyors megvalósítása, alkalmazása. A munkába sikerült bevonni az üzem szélesebb rétegeit, a nagy szakmai gyakorlattal, műszaki ismeretekkel rendelkező fizikai dolgozókat. pályakezdő és már törzsgárdataa technikusokat. mérnököket eayaránt. Jövő évi feladatuk pedig a megnövekedett igények teljesítésére irányul. Tartalmazza a gazdasági irányítás korszerűsítését, ezen a területen a számítástechnika alkalmazásának lehetőségeit, a javítási technológiák fejlesztését, az energiatakarékos gazdálkodást, az üzemi környezetvédelem segítését. Feladatként határozták meg továbbá, hogy fejleszteni kell az egyesület mozgalmi jellegét, módszereivel formálni a dolgozók szemléletét, ezzel is elősegítve az üzemi demokrácia szélesítését. Deák Zoltán Szolnoki Járműjavító Követendő példa A SZOTÉV I-es számú építésvezetősége építette Szolnokon, az Ady Endre úti szolgáltatóházat. Az építkezés befejeztével a törmelékeket elhordták, a környéket rendbe tették: tizenhat köbméter földet hordtak és terítettek szét, tavasszal be is füvesítik. Képünkön Poták Kálmán és brigádja munka közben. S, hogy miért közöljük ezt a felvételt? Mert az építkezések befejezése után sajnos még igen kevesen állítják helyre a környezetet. (K. E.) Gyerekrablás a Palánk utcában címmel magyar ifjúsági filmet láttam a moziban. „Izgalmas, fordulatokban bővelkedő, mely a gyermekek szemével szól a gyerekekről!” — tudhatjuk meg a MOKÉP-tájékoztatóból. A közönség jogosan várja is műsorra tűzését Szolnokon, de sajnos, erre csak egy matinéelőadásban nyílik lehetősége. Kár! Igazán megérné hosszabb ideig műsoron tartani ezt a produkciót. A film gyerekeknek, felnőttelmek egyairiánt szórakoztató. Röviden: a tizenegy éves Lajcsika „elrabolja magát”, így szereimé megelőzni anyukája új házasságát. A váltságdíjon repülőjegyet vesz. hogv találkozzon világcsavargó apjával, és őt hazahíva megakadályozza a készülő házasságot. A gyerekek örülnek, mert a bűnös elnyeri büntetését, a jó pedig jutalmát, Lajcsiéknál újból összeáll a család. A felnőttek pedig a moziból kilépve egy kicsit gyermeki tisztasággal és egyszerűséggel nézhetik mindennapi gondjaikat. M. M. Szolnok Hozzászólás cikkeinkhez Nem az „ismeretség” a döntő A Néplap november 27-i számában jelent meg A megkésett táppénz ... című cikk, melynek általános megfogalmazása rossz színben tünteti fel az igazgatóságot — írta hozzászólásában dr. Bagdi László, a Szolnok Megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság igazgatója, majd így folytatta: Amennyiben a cikkben említett > \központ nem igazgatóságunkat jelenti, hanem valamely munkáltatót, úgy abban az esetben sem az „ismeretség” a döntő. A kifizetőhelyen a táppénzt bérrel egyidöben, a bérfizetési napon lehet kifizetni. Soronkivüli kifizetésre a társadalombiztosítási tanács elnöke adhat engedélyt — indokolt esetben. Ha konkrét eset vagy probléma merül fel, úgy azt kötelességem kivizsgálni, és ezt meg is teszem. Az igazgatóság betegséai ellátási osztályától a megyében élő biztosítottak 4.1 százaléka részesül táppénzben. Az átlagos ügyintézési idő 5—6 nap, ha a szükséges adatok rendelkezésre állnak, azaz, ha a munkáltató a munkáltatói igazolványt helyesen tölti ki, illetve a biztosított minden szükséges iratot megküldött. A cikkben említett 3—4 hét ügyintézési idő akkor fordul elő, ha adatokat kell beszerezni. Nem helyttálló tehát a cikknek az a megállapítása, hogy a táppénzhez rövid úton hozzá lehet jutni .,ismeretségi” alapon. Amenu- nyiben a táppénz elbírálásához szükséges adatok hiányosak, — ha van ismerős, ha nincs — a táppénz kifizetésére nem kerülhet sor, legfeljebb előleg adható, indokolt esetben. A táppénzt postán utaljuk. Kivételes esetben, az osztályvezető engedélyével kerülhet sor arra, hogy a táppénzt a pénztárnál kifizessék, mert a napi pénzkészlet lényegében- csak az utazási költség, anyasági vagy temetési se- aély kifizetését teszi lehetővé. Csokorba szedett válaszok, intézkedések Lapunk több cikkére válaszolt december 17-én érkezett levelében a Szolnok Városi Tanács V. B. műszaki osztóivá. A szeptember 30-i számban megjelent Kátyúk, hepehupák című írásra a tájékoztatás a következő: a Tiszahíd jobb oldali járdáját megjavították a Bajcsy-Zsi- linszky, a Landler Jenő úton továbbra is közművesítenek. Az utóbbi munkáknak nem a városi tanács a beriuházó- ’a (posta, stb.l. így csak a bontás-helvreállítás koordinálása ügyében van feladaA gyermeknevelés támogatásának továbbfejlesztésére 1985. március 1-vel lépett életbe a gyermekgondozási díj rendszere. Szükségesnek tartjuk a szabállyok széles körű ismertetését. A gyermekgondozási díjra az az anya, illetőleg egyedülálló apa szerez jogot, aki a gyermek születését közvetlenül megelőző két éven belül legalább 270 napig munkaviszonyban, ipari szövetkezeti tagsági viszonyban állt. munkaideje átlagban a törvényes munkaidő felét elérte, vagy bedolgozóként biztosított volt, és ez a jogviszonya a gyermek születésekor is fennállt. A gyermekgondozási díj feltétele az is, hogy az igénylő a gyermek gondozása céljából fizetés nélküli szabadságot vegyen igénybe. Jogosult gyermekgondozási díjra az is, akinek a munkaviszonya, ipari szövetkezeti tagsági viszonya megszűnt, ha a születés a biztosítás megszűnését követő 42 napon belül, vagy 42 napon túl táppénz, baleseti táppénz folyósításának az ideje alatt, vagy a folyósítás megszűnését követő 28 napon belül történt. A mezőgazdasági termelőszövetkezeti tag és a közös munkában részt vevő családtag akkor szerezhet jogot a gyermekgondozási díjra, ha a gyermek születését megelőző két éven belül legalább 90 napon át részt vett a közös munkában — feltéve, hogy e jogviszonya a gyermek születésekor is fennáll, és a gyermek gondozása céljából díjazás nélküli szabadságot vesz igénybe. A jogosultság megállapítása szempontjából egyedülálló az az apa is. akinek házastársa (élettársa) az illetékes szerv igazolása szerint a gyermekét betegsége miatt nem tudja gondozni. A gyermekgondozási díj az örökbe fogadó, a mostoha- és a nevelőszülőknek is jár, ha a jogosultsági feltételek az örökbefogadás, illetőleg a gondozásba vétel időpontjában fennállnak. A gyermekgondozási díj lejárta után a gyermekgondozási segélyt a gyermek hároméves (tartósan beteg gyermek esetén hatéves) koráig a jogosultság ismételt elbírálása nélkül igénybe lehet venni. A gyermekgondozási díj összegei A gyermekgondozási díj a keresethez igazodó ellátás. A gyermekgondozási díj alapja a nyugdíiiárulékkal csökkentett (nettó) kereset. Napi összege a megállapított terhességi-gyermekágyi segély naptári napi átlagának, ennek hiányában a táppénz alapját képező napi átlagkeresetnek a 65 százaléka, ha pedig a biztosítás két év óta megszakítás nélkül fennáll, a 75 százaléka. Mezőgazda- sági termelőszövetkezeti tagnál a gyermekgondozási díj alapja a szülési, ennek hiányában a betegségi segély számításakor figyelembe vett részesedés naptári napi átlaga. A jogszabály a gyermek- gondozási díj legkisebb és legnagyobb napi összegét is meghatározza oly módon, hogy a díj napi összege a munkaviszony alapján járó öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének harmincad részénél kevesebb és ennek kétszeresénél több nem lehet. Ennek megfelelően 1985-ben a gyermekgondozási díj napi összege 75 forintnál kevesebb, és ennek kétszeresénél, 150 forintnál több nem lehet. Ha azonban a terhességigyermekágyi segély napi összege, illetőleg a táppénz alapjául szolgáló naptári napi átlagkereset összege az öregségi nyugdíj harmincad részénél kevesebb, gyermek- gondozási dí j címén ez az összeg jár. Tehát ha a figyelembe vehető naptári naDi átlagkereset 1985-ben a 75 forintot nem éri el. a gyermekgondozási díj napi öszszege azonos a terhességi- gyermekájgyi segély, ennek hiányában a táppénz alapjául szolgáló naptári napi átlagkereset összegével, A gyermekgondozási díj minden naptári napra, tehát a munkaszüneti napra is jár. Nem jár a díj arra az időtartamra, amelyekre terhességi-gyermekágyi segély sem jár (külföldi tartózkodás, előzetes letartóztatás, szabadságvesztés, szigorított őrizet tartama, továbbá az első vagy további jogviszonyban történő munkavégzés vagy hatósági engedélyhez kötött kereső tevékenység ideje alatt). Annak, aki a gyermekgondozási segély folyósítása alatt szül és terhességi-gyermekágyi segélyre nem jogosult, a szülés napjától gyermekgondozási díj jár. A díj napi összege ilyen esetben is az öregségi nyugdíj legkisebb összegének 1/30-ad része. A gyermekgondozási díjat igényelni kell. A díj havonta utólag jár. A gyermek- gondozási díjhoz jövedelemkiegészítés, általános bérpótlék nem jár. A gyermekgondozási díj folyósítását az igénybe vevő kérésére bármikor meg lehet szakítani. Erre a gyermek egyéves koráig több Ízben is sor kerülhet. A gyermek egyéves koráig azonban a gyermekgondozási díjat igénybe vevő anya gyermekápo’ási táppénzt nem igényelhet. Szolnok Megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság ta a műszaki osztálynak. Tervek szerint a közműépítés további folytatására ez évben került volna sor, ami előtt a helyreállítást hiba lett volna elvégeztetni. A munkák elvégezését sürgetik és kérték a lehető leggyorsabb helyreállítást. Szegény fák címmel (okt. 7-én) az Adv E. úti. niac melletti parkolóban levő lán- gossütő kéményét kifogásolták. A szagelszívó beron- d“zés kivezetés“ — melv füstöt n»m tartalmazó meleg levegőt vezet el — a felárt szakértő véleménve szerint nem károsítja a fákat Ezt az őszi és tél eleji időben is vizsgálta, károsodást a fa koronáján nem tapasztalt. ..Szorult helyzetben" címmel a. Kossuth téri nyilvános illemhely körüli vrnhlémá- kat. az ebből eredő közterület-szennyezést tették szóvá. A probléma időleges megoldására felhívták az üzemeltető figyelmét. a végleaes megoldást azonban az Árkád üzletházban levő nyilvános illemhely biztosítja, amit már műszakilag átadtak. Használatba vétele után a Kossuth téri házacskát azonnal lebontják. A Ki (nem) törődik vele? című írás a Ságvári körúti csapadékvíz-lefolyók eltö- mődéséről szól. Igaz, a városban sok helyen található eldugult aknaszem. ami úton járdán vízállást okoz. Ennek oka az útszennyezés. továbbá az. hogy több évig nem került sor a víznyelő aknák tisztítására. Intézkedtek az ügyben, és mintegy 160 aknaszemet kitisztítottak, valamint az eldugult csatornaszakaszt átmosták, de a teljes körű tisztítást csak több ütemben tudják elvégeztetni. elsőként a legforgalmasabb útvonalakon és a gyűjtőcsatornák mentén. A tisztítás mellett a burkolati egyenetlenségek, süllyedések iavítása is szükséges ahhoz, hogy ne álljon a víz a burkolatokon — írta levelében többek között Tóth István osztályvezető főmérnök.