Szolnok Megyei Néplap, 1985. december (36. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-17 / 295. szám
1985. DECEMBER 17SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Vállalati a Hűtőgépgyárban Tegnap tartotta meg alakuló ülését a Hűtőgépgyár vállalati tanácsa, melyen részt vett és felszólalt Simon József, a megyei pártbizottság titkára és Szabó István, a jászberényi városi pártbizottság első titkára. A vállalati tanács tagjai titkos szavazással Gorjanc Ignác vezérigazgatói megbízatásának megerősítése mellett döntöttek. Veterán köszöntése A Szocialista Hazáért Érdemrenddel kitüntetett Molnár Andrást 85. születésnapján köszöntötte tegnap Szolnokon Szűcs János, a megyei pártbizottság titkára és átadta neki a megyei pártbizottság köszöntő levelét és ajándékát. Napirenden a VII. ötéves tervről szóló törvényjavaslat lz Országgyűlés terv- és költségvetési bizottságának ülése Az Országgyűlés terv- és költségvetési bizottsága hétfői ülésén megvitatta a népgazdaság VII. ötéves tervéről szóló törvényjavaslatot, valamint a jövő évi népgazdasági tervet és a tanácsok ötéves pénzügyi gazdálkodásáról készített előterjesztést. Az ülésen jelen volt Faluvégi Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese, az Országos Tervhivatal elnöke. Rácz Albert államtitkár, az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal elnöke. Bognár József, a bizottság elnöke 'bevezetőiében utalt arra, hogv az elmúlt hetekben a Parlament bizottságai már áttekintették az egves ágazatok rövid és közén távú tervkoncepcióját, s a viták eredményeit most a költség- vetési bizottság elé tárják. A szociális és egészségügvi bizottság nevében Pesta László elnök arról számolt be. hogy a képviselők véleménye szerint a tárca legnagyobb gondjai közé tartozik a műszerellátottság és az egészségügyi létesítmények rekonstrukcióiának ügve. Az építési és közlekedési bizottság véleményét tolmácsolta Stadineer István elnök, amikor rámutatott többek között a lakóház-felúiítások nehézségeire és a Magyar Államvasutak gondjaira. A iobb termőföldek fokozottabb védelmét kérte a iovi. igazgatási és igazságügyi bizottság képviseletében Böl- esev Gvörgv titkár. A kereskedelmi bizottság megítélése szerint a gazdálkodásban nagyobb fegyelemre és következetesebb számonkérésre van szükség, hangoztatta Hellner Károly bizottsági titkár. Az ipari bizottság nevében felszólaló Gágvor Pál annak a véleménynek adott hangot, hogy a következő tervidőszakban a korábbinál is nehezebb feladatok hárulnak az iparra s itt a legnagyobbak a feszültségek is. Főleg az energiaipar, a kohászat. a bánvászat és a feldolgozóipar területén haw a terv ió néhány nvitott kérdést. bá>- kétségtelen, hogv a gondokat nem lehet egy tervciklusban megoldani. Az ipari bizottság kifogásolta néhány beruházás megkezdésének időpontját is. Mátyus Gábor a mezőgazdasági bizottság véleményét továbbította azzal a megállapítással, hogy bár a terv céljai megfelelnek az ágazat érdekeinek is. a feltételrendszer egyes elemei viszont még nem eléggé tisztázottak. Az észrevételekre Faluvégi Lajos válaszolt. Többek között rámutatott, hogv minden fejlesztési elképzelés megvalósításának alapja a nemzeti jövedelem gyarapodása. Ma még túlságosan nagv a várakozás, hogv a vállalatok gazdasági gondjait külső erőforrások segítségével oldják meg. holott, erre nincs lehetőség: csak a belső tartalékok mozgósítására számíthatunk. A vitában felszólaló képviselők számos szövegezési módosítási javaslatot tettek: ezek döntő többsége a célok konkrétabb megjelölésére vonatkozott. A kért kiegészítések csaknem mindegyikét figyelembe veszi az Országos Tervhivatal a törvényjavaslat végleges, a parlament elé kerülő változatában. A terv- és költségvetési bizottság felhatalmazta a bizottság elnökét, hogy az észrevételek további csoportját az országgyűlés elnökéhez jutassa el. Az 1986. évi költségvetésről és a tanácsok 1986—1990. évi közép távú pénzügyi előirányzatairól készített törvényjavaslatot. amelyhez Hetényi István pénzügyminiszter fűzött kiegészítést, a bizottság tudomásul vette. A vitában felszólalt Varga Gyula (Zala megye). Kiss Dezső. (Borsod-Abaúj-Zemp- lén megye). Csöndes Zoltán (Budapest), Novák Béla (Pest megye). Devcsics Miklós (Nógrád megye). Puskás Sándor (Heves megve). Szabó Kálmán (Budapest), valamint Hoós János országos tervhivatali államtitkár. A Hazafias Népfront kongresszusának állásfoglalása (Rövidített szöveg) A Hazafias Népfront VIII. kongresz- szusán elfogadott állásfoglalás elöljáróban visszatekint a népfrontmozgalom fél évszázados történetére, hangoztatva a Komintern VII. kongresszusán meghirdetett, a fasizmus elleni küzdelemben kovácsolódott összefogás szellemi örökségének fontosságát.. Rámutat: a Hazafias Népfront a mai megváltozott feltételek között — az Alkotmányban is rögzített feladatainak megfelelően — őrzője, örököse és folytatója a fél évszázados népfrontpolitikának. Az állásfoglalás a továbbiakban megállapítja: a népfrontmozgalom az eltelt öt esztendőben erősítette a párt szövetségi politikáját és fejlesztette a nemzeti összefogást. Tevékeny résztvevője volt a közéletnek, eredményesen ellátta közjogi feladatait. A jövőben fokozódó mértékben kíván szerepet vállalni az országépítésben, a társadalmi viszonyok szocialista irányú fejlesztésében. Céljának tekinti népünk összeforrottságának erősítését, az állampolgárok mozgósítását az ország feladatainak megoldására. Arra törekszik, hogy munkája nyomán a társadalom minden osztályából és rétegéből egyre többen és mind nagyobb eredménnyel vegyenek részt a közéletben, a közakarat mellé közcselekvést is teremtve. Csak a közakarattal párosult közös cselekvés teheti ugyanis lehetővé, hogy az MSZMP XIII. kongresszusának hazánk további építését szolgáló határozatai a nemzet programjaként megvalósuljanak. A dokumentum ezután leszögezi, hogy a népfront a szocialista nemzeti egység érvényesítésének átfogó kerete, politikai tömörülése a szövetségi politika jegyében. Befolyása és kezdeményező szerepe a magyar társadalomban, a közéletben növekvő jelentőségű. Múltjának, jelenének tapasztalatai alapján a jövőre nézve is érvényesnek tartja, hogy a politikai, a társadalmi egyensúlynak és fejlődésnek nélkülözhetetlen feltétele az emberek közösségi szándékú és szellemű felelős tevékenysége. A nemzeti egységre törekvés, a szövetségi politika ápolása nem taktika, hanem a haladás állandó feltétele és tényezője. A társadalomban végbement, úi ellentmondásokat is teremtő változások miatt a népfront az eddiginél is fontosabb kötelességének tartja, hogy — a párt politikájának szellemében — a közösségi együttműködést saját eszközeivel, önállóan formálja, észrevételeivel és javaslataival erősítse a társadalmi közmegegyezést, a különböző osz- tálvok és rétegek politikai szövetségét közös céljaink elérésére. A szövetségi politika helyes értelmezése és alkalmazása teszi lehetővé, hogy világnézete miatt senki sem szenvedhet hátrányt sem a munkában, sem a közéletben. Az egyházak, a vallásos emberek részt vesznek az ország építésében, közéleti tevékenységüket a népfront segíti — emeli ki az állásfoglalás. Kitér arra is, hogv a nemzetiségek jól érzik magukat közös hazánkban. dolgoznak érte. boldogulnak benne. Ott vannak képviselőik a társadalmi és az állami élet vezető testületéiben. s ez is előmozdítja egyen jogúsásuk fejlődését. A dokumentum fontos feladatként említi a cigányság társadalmi beilleszkedésének felgyorsulását, majd megállapítja, hogv a népfront intézmé- nves közéleti cselekvési lehetőséget kíván nyújtani az ifjúság különböző rétegei számára, s részt vállal az időskorúak érdekeinek feltárásában és képviseletében is. Feladatának tekinti, hogy segítse a nemzedékek közötti egység és egyetértés fejlesztését. A Hazafias Népfront közjogi funkciójának keretében nagy jelentőségű az a tény, hogy a mozgalom közreműködik a törvények kezdeményezésében, előkészítésében. A legjelentősebb feladatok közé tartozik a szocialista demokrácia fejlesztése és gyakorlati érvényesítése a politikai irányítás és inA Karcagi Cipőipari Szövetkezet. termékszerkezete ‘az utóbbi évben teljesen átalakult. Az idén százezer női szandált készítettek csehszlovák és lengyel megrendelésre: NDK exportra pedig huszonötezer rövid- szárú férfi csizmát. Fotó: —DG— tézményrendszer további alakításában. Egyre nagyobb hangsúlyt kap a mozgalomban a társadalompolitika: a helyi önkormányzatok erősítése, a település- fejlesztés, a nőpolitika, az időskorúak problémái, az értelmiségpolitika, a szociálpolitika; kiemelt jelentőségű az életmód, a családvédelem, az ifjúság- politika, a művelődés, a környezetvédelem — végső soron a nemzet egészét érintő — ügye. A társadalompolitikai feladatokat áttekintve a dokumentum szól arról; jövőnk megalapozásának első rendű feltétele, hogy a népesség évek óta tartó csökkenését mérsékeljük, mielőbb szüntessük meg. Ezután hangsúlyozza, hogy az indokolatlan társadalmi egyenlőtlenségekre s bizonyos újratermelődő társadalmi igazságtalanságokra figyelemmel a népfrontnak is többet és elmélyültebben kell foglalkoznia a nehezebb sorsú rétegek és családok gondjaival, a szegénység problémáival. A dokumentum a továbbiakban leszögezi: a népfront ismeri és vállalja az építőmunka nehézségeit, a megújító kezdeményezések kockázatait, támogatja a párt törekvéseit, a politika, a gazdaság fejlesztésére irányuló erőfeszítéseit. Tisztában van azzal, hogy a gyorsabb haladás alapjait nem lehet rövid távú erőfeszítésekkel szilárdan lerakni. Minden körülmények között szem előtt tartandó követelmény azonban, hogy a szocializmus építése együtt járjon a lakosság életkörülményeinek javulásával, az életmód, a kultúra, a társadalmi és emberi élet szocialista irányú fejlesztésével, a társadalmi igazságosság erősödésével; s hogy a nemzet a mérsékletre intő időben is gyűjtsön erőt a további haladáshoz. A Hazafias Népfrontnak kötelessége a társadalomban bekövetkezett változásoknak megfelelően és az elmúlt évtizedekben felnövekedett új nemzedékek igényei szerint keresni és megtalálni azt a hangvételt, stílust, tartalmat, azokat a módszereket, amelyek az eddigieknél jobban megfelelnek országépítő nemzeti egységünket és a szocialista nemzetköziség eszméjét szolgáló céljainknak. Ugyancsak a mozgalom elemi kötelességeként jelöli meg az állásfoglalás azt. hogy segítse a társadalmunkat, gazdaságunkat, intézményrendszerünket megújító reformfolyamatot, ennek keretében a tanácsok önkormányzati szerepének, a vállalatok és szövetkezetek önállóságának erősödését. Ezzel összefüggésben megállapítja, hogy mind a településeken, mind pedig a munkahelyeken jóval nagyobb teret kell nyernie a közvetlen demokráciának, annak érdekében, hogy a társadalom egyes rétegei — főként a fiatalok — tevékenyebb részesei lehessenek az érdemi közéletnek. Ehhez is kapcsolódó feladat a határozott fellépés a felelőtlenség, a fegyelmezetlenség, a naplopás ellen, a korrupció, a jogtalan előnyszerzés visz- szaszorítására. Szükséges, hogy a népfrontmozgalom meggyőző munkájával a társadalmi értékrend egyik talpkövévé tegye azt a felfogást, amely szerint a munka a személyes boldogulás legfőbb forrása. A gazdaságpolitikai feladatokat rögzítő fejezet a legközvetlenebb tennivalók közül a gazdasági élénkülés megindítását és ennek érdekében a megújulási folyamat következetes továbbvitelét. a rugalmasan alkalmazkodó, hatékonyabb gazdaságirányítás kialakítását tartja a legfontosabbnak. A határozottabb cselekvéshez nélkülözhetetlen a tennivalók pontos meghatározása és a hibák őszinte feltárása. A népfront egyetért azzal, hogy a megalapozott és növekvő ütemű fejlődéshez elengedhetetlen a termelési és termékszerkezet átalakításának meggyorsítása, a tudományos eredmények mind szélesebb körű gyakorlati alkalmazása és a népgazdaság jövedelemtermelő képességének növelése. A dokumentum hozzáfűzi, hogy mindennek feltétele a műszaki fejlesztés meggyorsítása, s egyre sürgetőbb, hogy méltó rangot kapjanak a műszaki-tudományos ismeretek. Külön kiemeli a gazdasági célok elérésében oly fontos emberi tényezők szerepét, hangoztatva: Helyeseljük a vállalati tanácsok, az üzemen belüli új fórumok megalakulását, az igazgatók demokratikus választásának elterjedését. Felvilágosító munkánkban — a szakszervezetekkel együttműködve — igyekszünk a lehető legszélesebb körben tudatosítani, hogy a vállalati, szövetkezeti dolgozók, a fizikai munkások, az értelmiségiek, az alkalmazottak nemcsak szorgalmukkal, hozzáértő, lelkiismeretes munkájukkal és fegyelmezettségükkel mozdíthatják elő a termelés, a szolgáltatás fejlesztését. Igen nagy szükség van arra, hogy a vállalati önkormányzat keretében véleményükkel, javaslataikkal részt vegyenek a megalapozott tervek kialakításában, a vállalat irányításában is. Az állásfoglalás leszögezi, hogy a a népfrontmozgalom vállalja mindazoknak a kormányzati és vállalati törekvéseknek támogatását, amelyek célja a nagyipar hatékonyságának növelése, meghatározó szerepének erősítése. A mezőgazdaság elért eredményeinek, színvonalának fenntartásához ugyancsak fontos társadalmi érdekek fűződnek; szükséges, hogy a szabályozórendszer méginkább serkentse az élelmiszertermelést, az értékesítési feltételek kedvezőbbé tételét, s javuljon a mező- gazdaság ipari háttere. A népfront támogatja a szocialista nagyüzemekhez integrált háztáji és kistermelés továbbfejlesztését, erősíti a kertbarát- és kisállattenyésztő mozgalmat. A mozgalom fontos feladatnak tartja, hogy a közreműködésével kidolgozott terület- és településfejlesztési határozat céljai megvalósuljanak. A kiegyenlítettebb és arányosabb fejlesztés nyújtson nagyobb esélyegyenlőséget a települések és lakosaik részére a társadalmi javak eléréséhez. A településfejlesztéshez nélkülözhetetlen a helyi tanácsi gazdálkodás önállóságának növelése, s az, hogy a nyílt településpolitika mindenütt váljon gyakorlattá. A népfrontbizottságok ezt segítendő vállalják a tervek közösségi véleményezésének, s a társadalmi munkaakcióknak megszervezését. A környezet- és természetvédelem feladatainak megoldásában a cselekvő társadalmi közreműködés szervezését és kiszélesítését vállalja a mozgalom, kiegészítve ezzel az állam, a gazdálkodó szervek környezetvédő és -kímélő törekvéseit. Ugyancsak változatlan feladatának tekinti a fogyasztói érdekvédelem erősítését. A művelődéspolitikai teendőkkel foglalkozó fejezet bevezetőben hangsúlyozza: a népfront ismeretterjesztő tevékenysége arra irányul, hogy a lehető legtöbb ember eljusson a politikai érettségnek arra a fokára, ahol természetes az elkötelezettség és a felelősség- érzet, hiszen csak ez lehet a társadalmi közmegegyezés szilárd alapja is. A mozgalom minden kezdeményezést segíteni kíván, akár a szakmai ismeretek gyarapítását, akár az általános műveltség terjesztését szolgálja. A műveltség megalapozója és legfontosabb intézménye az iskola — szögezi le a dokumentum, s fontosnak mondja, hogy a népfront az iskola és a család közötti együttműködés jegyében erősítse kapcsolatait a szülői munkaközösségekkel és a tantestületekkel. A nevelés- és oktatásügy fejlődése érdekében szorosabb együttműködésre törekszik a KISZ-szel és az úttörőszövetséggel. Az állásfoglalás kiemeli a művelődés közösségteremtő és -megtartó erejének jelentőségét, utalva arra, hogy mind több helyen jönnek létre az állampolgárok öntevékenységének teret nyújtó körök, egyesületek, társaságok, klubok. A szocialista demokrácia gyakorlására is módot adó tevékenységük méltó a népfrontmozgalom támogatására. A fejezet külön kitér a történelmi múltunk megismerése, a hagyományok megőrzése, történelmi önismeretünk erősödése szempontjából oly fontos honismereti mozgalom munkájára, valamint az Olvasó népért mozgalom tevékenységére, amelynek vállalnia kell a társadalmi igények feltárását, ezek továbbítását és a könyvkiadás illetve -terjesztés feletti ellenőrzést egyaránt. Ugyancsak foglalkozik a társadalmi magatartás- és érintkezéskultúra elsivárosodásával, benne beszédkultúránk állapotával, hangoztatva, hogy a Hazafias Népfront örömmel üdvözölne egy olyan mozgalmat, amely társadalmilag szentesített és megkövetelt érintkezési, magatartási normák kialakítását,, elterjesztését tűzné ki célul. Végül a népfrontmozgalom nemzetközi törekvéseit rögzíti az állásfoglalás. Hangsúlyozza: a népfront részt vállal a béke legfőbb védelmezőjének, a szocialista közösségnek erősítéséből. Fejlesztjük együttműködésünket a szocialista országok testvérszervezeteivel, mozgalmaival, velük összehangoltan lépünk fel a nemzetközi küzdőtéren. Nemzeti ügyünknek tekintjük a barátság elmélyítését a Szovjetunió és a többi szocialista ország népeivel. A HNF a kölcsönös érdekek alapján fejleszti nemzetközi kapcsolatait a békéért és a haladásért küzdő mozgalmakkal és személyiségekkel, a demokratikus pártokkal, a nemzeti felszabadító erőkkel. Szolidáris a fejlődő országok népeivel, támogatja a nemzeti felszabadító mozgalmakat, a népelnyomó rendszerek, az új gyarmatosítás elleni küzdelmet. A népfront fejleszti kapcsolatait a tőkés országok mindazon szervezeteivel, pártjaival, akik erre az egyenjogúság alapján hajlandók. Kész a közös fellépésre, s a párbeszédre minden szervezettel, amely híve a katonai és politikai feszültség csökkentésének, a helsinki záróokmányban foglaltak megvalósításának.