Szolnok Megyei Néplap, 1985. november (36. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-04 / 259. szám

1985. NOVEMBER 4. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A hét filmjeiből MÉHKAS Könyvről könyvre Magyarország hadtörténete A magyar önkéntesek, kö­zöttük a legismertebbbek, Rajk László, Zalka Máté, s a nemzetközi munkásmozga­lom más, kiemelkedő szemé­lyiségeinek életművéhez kö­tődve a spanyol polgárhábo­rúhoz érzelmileg is örvende­tesen közel kerültünk. A Spanyol Köztársaság leveré­sét követően viszont mint­ha érdeklődésünk is kiszo­rult volna Madrid határán túlra, s inkább a nemzetkö­zi brigádok harcosainak sor­sát követtük. Ez jórészt ter­mészetes, mert vagy Lorca sirató énekeit könnyeztük; netán gondolatban együtt vándoroltunk Pablo Nerudá- val, Miquel Hernandezzel, Bunuellel. Hogy mi történt a későbbiekben a „vérző Spanyolországgal” arról már szegényesebbé egysíkúbbá váltak ismereteink. Ez jó­részt érthető — még in­kább sajnálatos —, hiszen a Spanyol Köztársaság buká­sa után kitört a második vi­lágháború. A frontok — bár kezdetben nyugaton csak az a bizonyos „furcsa hábo­rú” jövendölte a világégést — tűzfüggöny mögé szorítot­ták számunkra a hatalomra került Franco diktatúráját. A részletek, az 1940-es évek Spanyolországáról szóló in­formációk mintha fennakad­tak volna a Pireneusok csú­csain. A háborút követő évek torzulásai elvégezték ugyanazt — képletesen — mint előzőleg a hegyek. Camilo Jósé Cela világhí­rű spanyol író nagy regé­nye, a Méhkas is jónéhány év késéssel, az 1960-as évek legelején jelent meg ná­lunk. Hatalmas mű, csak­nem négyszáz szereplője van. „A könyvem nem akar sem több, sem kevesebb lenni az élet egy darabjánál, ezt me­sélem el aprajánként, min­den köntörfalazás nélkül, nincs benne különleges tra­MWM gédia, de irgalom sem” — mondta a Méhkasról a szerző. S most Cela regényét fil­men is láthatjuk, Mario Ca­mus rendező és alkotó tár­sai jóvoltából. A meghatá­rozással — tehát, hogy Ce­la regényét látjuk a mozi vásznán — talán pontosak vagyunk, de legalábbis ér­zékeltetjük a forgatókönyv­író Jósé Luis Dibildos szán­dékát : hűséggel visszaadni az alapművet. S ez nem ke­vés, különösen nem egy olyan szerteágazó mű eseté­ben, mint Cela regénye. És Mario Camusnak sikerült a lényeget megragadnia, ahelyett, hogy a teljesség erőltetésével esetleg torzót teremtett volna. A rendező és a forgatókönyvíró Cela mondanivalójának eszenciá­ját adták vissza filmükben. Azt vizsgálták, hogy a dik­tatúra mivé teszi az em­bert. Ha úgy tetszik mikro- közegben „érték tetten” a romlást. Rosa asszony kocs­mája az a méhkas, ahol a legkülönböző életutat megjárt emberek beszélnek önmagukról, a világról. A félelemtől megnyomorítottak már a jólét árnyékában ten­getik életüket, napjaikat. A diktatúra fegyveresei alig- alig jelennek meg a színen, de a kocsmai csődtömeg minden egyes tagja tudja, hogy jelen vannak, s bár­melyikük fölött bármilyen ítéletet hozhatnak. Az érté­kek ebben a szituációban természetesen devalválód­nak, a test, a lélek egyaránt a terror természetrajzához kénytelen idomulni. Kegyet­lenül őszinte, sikerült alkotás Mario Camus filmje a fran- coista rendszerről. A rende­ző elképzeléseit nagyszerű színészi alakítások teszik hi­telessé, élménytadóvá. — ti — Két, fekete külsejű, tekin­télyes méretű kötetben kí­sérelte meg összefoglalni a Zrínyi Katonai Kiadó (a Hadtörténeti Intézet és Mú­zeum közreműködésével) Magyarország hadtörténetét. Hiánypótló műről van szó, hiszen ezt megelőzően a magyar nép fegyveres har­cainak feldolgozására a ’30- as években történt ered­ményt is hozó kísérlet. A két kötet ára 800 fo­rint. Ismeretterjesztő mun­káról lévén szó: túlzott a könyv .árfekvése”, különös­képp, ha azt vesszük fi­gyelembe, hogy az anyag egybegyűjtésén, és rendsze­rezésén kívül nem igen tet­tek egyebet a hadászati enciklopédia szerkesztői, szerzői. A különböző harcá­szati események, történelmi korszakok irodalma, isme­retterjesztő és tudományos szintű feldolgozása viszont jelentősen felülmúlja e had­történeti munka bármelyik passzusát — leszámítva az , illusztrációkat. Lett légyen szó a műben szinte előzmé­nyek nélkül „megjelenő” honfoglalásról, a kalandozá­sokról, az államalapításról, az Árpád-házi királyok és az Anjouk korának harcá­szatáról, vagy éppen a tö­rök elleni küzdelemről, a Rákóczi-szabadságharcról, az 1848/49-es magyar hadvise­lésről. Szerencsére mindkét kötet megfelelő mennyiségű forrásjegyzéket tartalmaz, nem szólva a térképekről, az időrendi áttekintésről, a képjegyzékről, a földrajzi és személynevek mutatóiról. Mindent összevetve: a szenzációként beharango­zott mű — a kézbevétel és az átlapozás után — enyhe csalódást kelt; talán érde­mes lesz megvárni antikvá- riumi „átértékelődését”. — vágner — Felújítják a Mezőgazdasági Múzeumot Nagyszabású rekonstruk­ció színhelye a budapesti Vajdahuny ad vára: a Mező- gazdasági Múzeumban 1978 óta folyik az épület belső és külső renoválása. Egy év­vel az eredeti határidő előtt elkészült a belső felújítás, s a belső csarnokok, terek, ki­állítási helyiségek újra ere­deti pompájukban várják a látogatókat. Munka, fegyelem, tehetséggondozás Kezdődnek a nevelési értekezletek A hagyományoknak megfelelően az idén is novemberben tartják meg az oktatási intézményekben a nevelési értekezletet. A korábbi gyakorlattól eltérően azonban ezúttal nem kötelezően előírt témáról ta­nácskoznak a tantestületek, hanem min­den iskola pedagógusai, vezetői szabadon választhattak a nevelési feladatok közül. Az oktatásügy irányítói ezzel a döntés­sel is az intézmények önállóságának nö­velését segítik. Hiszen mint ismeretes az új oktatási törvény, s az iskolaügy hosz- szútávú fejlesztési programja a korábbi­aknál nagyobb teret, lehetőséget enged az intézményekben az adottságoknak megfe­lelő önálló tervezéshez, a sajátságos fela­datok meghatározásához, az egyéni arculat megteremtéséhez. Az őszi tantestületi értekezletek té­mái így az idén igencsak sokfélék me­gyénk iskoláiban is, felölelik a nevelés valamennyi területét, a testi neveléstől, a tehetséggondozásig, az iskolai fegyelem­től, a pedagógiai kultúráig. Rendszerint olyan nevelési feladatok megtárgyalását tűzik napirendre a tanácskozáson, ame­lyek az adott iskolában még nem kellő­képpen teljesültek, vagy egy korábbi ér­tekezleten már határozatot hoztak, a teendőkről, s most azt vizsgálják meg, hogyan sikerült eleget tenni az akkori célkitűzéseknek. A sokszínűség ellenére is jól tükröző­dik a megjelölt témák sorából, hogy me­lyek azok a nevelési területek, amelye­ken további javulást szeretnének elérni az intézmények vezetői, pedagógusai. Az óvodák többségében a közlekedési ismere­tek megtanításáról, elmélyítéséről ta­nácskoznak az értekezleteken. Időszerű, fontos téma ez, hiszen mint sok mást az óvatos, körültekintő közlekedést is cél­szerű minél kisebb korban szokássá alakí­tani. Az általános és középiskolákban több­nyire a munkára nevelés, a világnézeti és politikai nevelés, a közösségi életre va­ló felkészítés, valamint az adott intéz­mény középtávú fejlesztési programjának megvitatása szerepel az értekezletek na­pirendjén. Az utóbbi témát kivéve — amelynek a következő öt évre szóló ter­vezés ad időszerűséget — valamennyi ki­választott feladat már-már „örökzöldnek” számít. Hiszen ezek a területek az iskolai munka alapvető célkitűzései között sze­repelnek, s az eddigi eredmények ellené­re is akad még tennivaló bőven a fiata­lok közösségi, politikai nevelésében, a munkához, a tanuláshoz való viszonyuk alakításában. Az iskola, a tantestület önmagában ter­mészetesen kevés a sikerhez. Éppen ezért a hagyományoknak megfelelően az idén is meghívják a nevelési értekezletekre a különböző társadalmi szervezetek, munka­helyek, vállalatok képviselőit, szülőket s közösen vitatják, határozzák meg a fel­adatokat. — tg — Vendéglátók vendégként a tengerentúlon Lukács Ferenc, a Jász- Nagykun Vendéglátó Vál­lalat igazgatója a közelmúlt­ban tért haza Argentínából. Az út céljáról és az útipogy- gyászban hozott tapasztala­tokról kérdeztük. — Buenos Airesben tartot­ták a Nemzetközi Szálloda Szövetség XXVI. kongresz- szusát, amelyen 42 ország ötszázharmincegy delegátu­sa vett részt. Én a magyar küldöttség tagjaként képvi­seltem a szakmát. A kong­resszus mottója ez volt: „A turizmus szerepe a nemzet- gazdaságban és az emberek közötti egyetértésben”. A plenáris ülés megnyitóján részt vett Alfonsin köztársa­sági elnök is, akinek szemé­lye jelzi a tanácskozás sú­lyát. — Milyen eredménnyel járt az önök küldetése? — Mondhatni, Magyaror­szág végig a tanácskozás kö­zéppontjában állt. A jövő évi kongresszus rendezési jogát ugyanis Budapest is kérte és jóllehet, a riváli­sok sorában India, az Egye­sült Államok, Írország, Csehszlovákia, Lengyelor­szág és Jugoszlávia is ott volt, nem kis örömünkre minket jelöltek a házigazda szerepére. A döntésnél sokat nyomott a latban Jens Pe­ter Lundnak, a szövetség el­nökének az ajánlása. A Szovjetunió jelenleg nem tagja a nemzetközi szövet­ségnek, de nagy a valószí­nűsége annak, hogy a buda­pesti XXVII. kongresszuson a Szovjetunió már teljes jo­gú tagként vesz részt, s ez természetesen jelentősen megnöveli a testület tekinté­lyét. — Vendéglátó szakember­ként milyen tapasztalatokat szerzett Argentínában? — Ogy gondolom, elsősor­ban a nagy távolság miatt él meglehetősen elnagyolt kép erről a dél-amerikai or­szágról a közvéleményben. Saját magunkon is tapasz­taltuk, hogy hány és hány — elsősorban kellemes — meg­lepetés ért bennünket. Ar­gentína a turizmus szem­pontjából nem tartozik a legdrágább országok közé: az ötcsillagos szállodákban 50 dollár körüliek a szoba­árak egy éjszakára, és ez megfelel a mi hazai áraink­Exkluzív interjú I nak. Természetesen széles skálája van az olcsóbb hote­leknek is, s talán ezzel ma­gyarázható, hogy a magán­házaknál történő elszálláso­lásnak nincs a miénkhez ha­sonló gyakorlata. — Milyen újdonsággal szolgálnak az étkezőhelyek? — Buenos Aires lakossága a vonzáskörzetével együtt 12 millió. Érthető hát. hogy elsősorban a peremkerüle­tekben egymást érik a reme­kül felszerelt üzletek, ame­lyeknek zömében európaiak a tulajdonosai. Az étkezés hosszú sor előétellel kezdő­dik, majd a főétel jobbá­ra marhahús: a húskészít­mények 80 százalékának az alapanyaga ez a húsfajta, melyből egy kilogramm 1 dollárba kerül, és az elké­szítés előtt a vastag szelete­ket porhanyósra ízesre pá­colják. A baromfi, disznó, hal és a rák kap még helyet az argentin étlapon, amely levest nem tartalmaz, vi­szont végeláthatatlan vá­lasztékban kínálja a tejké­szítményeket. — Mi a kedvenc itala a „tangó országának"? — Előre szeretném bocsá­tani, hogy 10 napos kinttar­tózkodásunk alatt részeg embert nem láttunk, pedig tapasztalatszerzés céljából számos vendéglátó helyen megfordultunk. Az olaszosan könnyű borokat kedvelik, amelyek palackozva kapha­tók szinte mindenütt. A cukrászati termékeknek is igen nagy kultusza van. Az édességek jobbára európai Teceptura és ízlés szerint ké­szülnek. Rengeteg salátát fogyasztanak, a konyhai te­vékenység végtelenül mun­kaigényes, hiszen egy tálon általában 8—10 féle étel sze­repel. — Nyilván másként étke­zik az utca embere és az al­kalmi vendég. —i Az ételbárokban ma­gas technikai színvonalon a vendégek szeme előtt ké­szülnek, vagy legalábbis fe­jeződnek be az egyes fogá­sok, amelyeket a pultnál fo­gyasztanak á sietősebb ven» dégek. A nagyobb szállodák­ban külön drinkbárban mé­rik az italt, különálló helyi­ségben kaphatják be az ebé­det azok. akiknek az ideje ki van szabva; akiket vi­szont valamilyen esemény szólít a nyilvános helyre, pompás ceremóniával, do­hányfüst nélkül étkezhet, mert a cigarettázás mellő­zendő! — Az európai küldöttek milyen tanulságot vontak le az utazás végezetével? — Abban valamennyien egyetértünk, hogy — mi­közben a szakemberek szin­te el vannak telve az euró­pai vendéglátó kultúrával és az utóbbi tíz esztendőben nem sokat törődtek a fej­lesztéssel — más kontinen­sek sokat behoztak hátrá­nyukból. Érezhetően jól fiA zetődő üzletág lett a turiz­mus és a velejáró vendég­látás. Egyébként a magyaros konyhának Argentínában igen jó a híre. Egy tíztagú stáb dolgozott kinn a kong­resszus ideje alatt, és olyan nagy volt a forgalmuk, hogy a vendégekkel belépéskor közölték: két és félóra után át kell adni helyüket, hogy mások is megízlelhessék sza­kácsaink remekműveit. A szakma abban bízik, hogy a jövő év októberében Buda­pesten rendezendő kongresz- szus újabb lendületet ad majd vendéglátásunk fejlő­désének. Palágyl Béla Költésiét siínekben A Mészöv szolnoki, Marx park 8. szám alatti székhá­zában rendezték meg Megy- gyes László gyűjteményes kiállítását. A Szolnoki Mű­vésztelepen élő mester har- mincegynéhány képével vé­li reprezentálni a Zagyva— Tisza háromszögben alkotás­sal töltött termékeny, bő ne­gyedszázadát. s csak csupán azért lehet hiányérzetünk, mert ezúttal nem láthattuk az életmű minden egyes re­mekművét. különben a kiál­lított képek mindegyike meggyőzően mutatja az érett művészt. A hajdani Szőnyi-tanít- ványról már naivság lenne leírni — vagy legalább:' megpróbálni —, hogyan fest. milyen képeinek koloritja. műveinek artisztikuma. Fér* tészete már egyedi, s egye­temleges értékek hordozója. Ha azt mondjuk, hogy lát­tunk egy Meggyes-képet, ak­kor nem asszociálunk sen­kire, hiszen az átlag tárlat- látogató ezer közül is felis­merné festőnk munkáját A mostani kiállításon lát­ható önarckép kalappal fon­tos mű Meggyes emberi és művészi habitusának megér­téséhez. A szem hangsúlyo­zása nem a véletlen műve, a képi látvány és a szemé­lyes ismerés valóban azt erősíti, hogy a szem tényleg a lélek tükre. Kerülni akar­juk persze a misztifikálást, gyorsan leírjuk, nagyon egy­szerű. de annál tiszteletre­méltóbb dolgokra gondo­lunk: nyíltságra, tisztaságra. becsületességre, jószándékra. Az önarcképen minden lát­szik, ami Meggyes művésze­tének elidegeníthetetlen sa­játossága: bölcsesség, ki­egyensúlyozottság, medita­tiv, de markáns líraiság. S mindezekkel talán valame­lyest már a Meggyes-képek művészi értékéről szóltunk. Most már csak azt kell — amennyire lehet — számba- vennünk, hogy mit fest mű­vészünk. A szülőföldjét — Szigetszentmiklóst — a Ti­sza partjára transzparálva; környezetét, a kétkezi em­berek világát. Érheti netán az a vád Meggyes Lászlói. hogy konzervatív művész? Igen, bizonyos megközelítés­ből igen. De ha igen. akkor áhhoz meg kell tagadni min­den emberi szépséget, mond­ván, hogy nem fejezi ki a mai, robbanó világot, a mo­dem embert. Messzire ve­zetne az előző fogalmak tag­lalása, ugyanúgy lehetne azokat tagadni, ahogy állí­tani szokták, de szerencsére Meggyes László humanista elkötelezettséggel járja a maga útját. Realista képei­nek sorával vallja: minél zaklatottabb az emberek élete, minél több az idegesí­tő tényező, annál jobban szükség van arra, hogy a nézők nyugalomra, gyönyö­rűségre találjanak. Csak meg kell állni az őszi lom­bok muzsikáló színzuhata- ga vagy a Napfényes me­zők sugárzásban vibráló távlata előtt, s már érezzük az üzenetet: éljünk magunk­Meggyes László gyűjteményes kiállítása kai, környezetünkkel vidító békében, szépségben. A Csendélet hegedűvel bar­nás, lilás tónusa még In­kább a letisztult nyugalo­mé, bölcsességé. Az alkony sorozat — amely nem tema­tikai, inkább gondolati kötő­désű — képei együtt és kü- lön-külön a festői bravúr re­mekei, az élet fény és ár­nyék „játékának” lírai vetü- letei. A Tanya, a Parasztud­var, a Házam boglyával, a földközeliség sokatmondó megjelenítései, egy-egy val­lomás Meggyes kiteljesült művészetének gyökereiről. Aki megnézi Meggyes gyűjteményes kiállítását, ha­mar észreveszi, hogy a tár­lat tematikájában is több annál, hogy csak csupán a tájak, mezők, vízpartok szépségével gyönyörködtes­sen. Meggyes az emberi arc nagy ismerője, s nem fordít­ja el tekintetét ha bánatot, szenvedést lát. Az öregasz- szony a gondok sötét világá­ban jelenik meg az Ablak­nál az előzővel rokonítható téma és látvány, de nem idegen ettől az Alvó című kép sem, bár azon már in­kább az álom szépségét vél­jük felismerni. Sajnálatos viszont, hogy e nagyszerű tárlat oly szűkre- szabott ideig tartott nyitva, bár ezalatt is szépszámű lá­togatókat fogadott. Tiszai Lajos

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents