Szolnok Megyei Néplap, 1985. november (36. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-26 / 277. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1985. NOVEMBER 26. Gyászhir — köszönetnyilvánítások Fájó szívvel tudatjuk min­den kedves rokonnal, jó ba­ráttal és Ismeróssel, bogy szeretett testvérünk, mészáros gyula 82 éves korában, türelemmel viselt hosszú szenvedés után, csendben elhunyt. Hamvasz- tát utáni búcsúztatása 1985. november 27-én 12.3» órakor lesz a szolnoki Munkásőr úti temetőben. A gyászoló csa­lád. Szolnok. Hálás szívvel mondunk kö­szönetét mindazoknak a ro­konoknak, szomszédoknak, jó ismerősöknek, párt- és egyéb társadalmi szerveknek, akik szeretett édesanyánk. ÖZV. TARY JOZSEFNE temetésén részt vettek, sír­jára virágot, koszorút he­lyeztek. részvétükkel együtt- éreztek velünk, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyá­szoló család, Szolnok. Fájdalomtól megtört szívvel mondunk köszönetét a ro­konoknak, testvéreknek, a Zöldért Vállalat vezetőségé­nek és munkatársaknak és a tó barátoknak, akik sze­retett édesapánk, apósunk és nagyapánk, ID. MONDOK IMRE temetésén részt vettek, sír­iára virágot, koszorút he­lyeztek, részvétükkel fájdal­munkat enyhíteni igyekez­tek. Gyászoló felesége, fiai. menyei és unokái, Szolnok. EXPRESSZ NAPRAFORGÓMAG szürke, csíkos, n agyszemű. 15 má­zsa eladó. Nagyobb téteAen házhoz szállítom. Érdeklőd­ni : Újszilvás, Dó­zsa Gy. út 13. Boly- hos. (128411 _________ L IBA. kacsa és idei libatoll eladó. Zagy- varékas. Kiflii út 12. Érdeklődni lehet: du. 4 órától a hely­színen vagy szom­bat, vasárnap. (12840)_______________ T ÖRZSKÖNYVE- ZETTT skótjuhász kölykök eladók. He­ves, Széchenyi út 17. Bodnár Tibor. (12839)_______________ L ADA 1200—S TX-es eladó, újszerű álla­potban. Homok, övl- rághegy I. út 74. (12838)______ K EVESET futott 11 éves 1200-as Zsiguli eladó. Tószeg, Kos- suth tér 8. (12824) TP-s Polski Fiat ei- adó 106-os. Érdek­lődni: Szolnok, Vár- fcomyi tér 2. IV/15. (12619) ______________ L EHEL automata hűtőszekrény. 150 literes. 300o Ft-ért eladó. Szolnok, Thö­köly út 18. IV /13. (12814)_______________ Ű J vámkezelt leve­hető hangfalas To­shiba rádió-magnó oicsón eladó. Szol­nok. Kert űt 34. (12813)_______________ F ANELGARAZS a Kassai úton eladó. Érdeklődni: Szolnok, Kassai út 76. fsz. 1. du. 16 órától. (12762) HÄROMSZOBAS. összkomfortos, köz-5 ponti fűtéses lakás eladó. Szolnok, Hu­nor út 46. 17 óra utón. (12768) INGATLAN SZEGEDI 6 lakásos társasháziban 4 szo­bás, 108 m^-es, ga- rázsos. Hl. emeleti lakás padlástéri, hobbirésszel, építés előtt eladó. Elvi en­gedély van. „Úttörő tér mellett 11 241” jeligére a szegedi sajtóházba. (12490) jASZAPATIN a Pe­tőfi úton, új tár­sasházi lakások el­adók. Érdeklődni lehet az OTP jász­apáti fiókjánál. (12441) _________ T ÖRÖKSZENT- MIKLÖS, Ady E. út 16/a. számú 96m*-es ház eladó. Irányár: 880 000 Ft -(- OTP. Érdeklő dm: szom­bat, vasárnap. 02*654 CEGLÉD, Körösi út 24. szám alatti ház eladó. Érdeklődni lehet: Cegléd, Ma­lom út 14. szám alatt, Bíró Ferenc­néi'. (1174»)__________ T ÖRÖKSZENT- MIKLOSON a Pető­fi út 93. számú 3 szobás ház eladó, készpénzért. Érdek­lődni : Ügyvédi Mun­kaközösség Török- szén tmiklós, és sza­bó András. Török- szentmiklós. Akácos út 6, (12508)_________ TÓSZEG, Petőfi út 4. számú ház sürgősen eladó. Az óvoda mögött. (12636) CSALÁDI ház eladó, sürgősen. Török- szentmiklós. Boiyai Farkas út 12. (12831) 2 szobás, kertes csa­ládi ház eladó. Szol­nok, Száva út 10. Érdeklődni 14 órától. (H. 2888) VAROSKOZPONT­BAN másfél szobás. 49 m2- es. összkom­fortos, fsz.-l lakás azonnal beköltözhe­tően készpénzért ei- adó. Érdeklődni va­sárnap de. 9—11 óra között a helyszínen. Szolnok, Ady E. út 18. fsz. 4. (H. 2689) VENNÉK Abádsza- lókon újonnan épült vagy befejezés előtt álló családi házat. „Kőút mellett” jel­igére a kiadóba. (12389) ELADÓ Szó. nők. Rákóczi út 69. szám alatti társasházban levő, földszinti, 3 szobás, azonnal be­költözhető lakás, készpénzért. Érdek­lődni lehet: Szol­nok, Hunyadi út 58. 1/1. szombat, vasára nap egész nap. '12365) A Tiszaföldvár és Vidéke Áfész pályázatot hirdet az alábbi üzletek szerződéses rendszerben történő üzemel­tetésére 1986. január 1. napjától: 6. sz. presszó III. o. Tiszaföldvár, Ó Szőlő Fő út. 75. sz. 20. sz bisztró III. o. Cibakháza, Vöröshadsereg tér 21 sz. A VERSENYTÁRGYALÁS IDŐPONTJA: 1085. de­cember 28-án 14. óra. HELYE: Tiszaföldvár, Rákóczi u. 5. sz. Tájékoztató adatokat. és bővebb felvilágosítást írás­ban adunk, melyet az áfész főkönyvelőségén vehetnek _át az érdeklődők a fenti címen 1985. december 1-től. & (12899) A BONY. Sulyok Ist­ván út 16. sz. alatt 2 szobás, családi ház eladó. Érdeklődni: szombat, vasárnap, Abony, Üjszászi út 34. (H. 2605) _________ E LADNÁM vagy szövetkezett lakásra cserélném Szolnok, Kántor út 4. szám alatti 2 szobás, 63 mz-es kis kertes családi házamat. Ér­deklődni a helyszí­nen. (128Kb_________ N ÉGYSZOBAS, H. emeleti. társasházi lakásom kerttej. ga­rázzsal eladó. Szol­nok, Hunyadi út 13. Érdeklődni: 17 órá­tól. Telefon: 12-646. (12771)_______________ T ISZAFÖLDVÁR. Okincsem I. út 69. szám alatt 300 négy­szögöl bekerített te­jek eladó. 3 éyes szőlővel, gyümölcs­fákkal, félkész pin­cével, építési enge- déllyel. (12796) ______ T ÖRÖKSZENTMIK- LOSON. a Munkás­őr úton, a 3. szám alatt 404 négyszögöt gyümölcsös 50 m2 alapterületű lakás­sal sürgősen eladó. Érdeklődni a hely­színen, 15 órától. Terényi. (12584) A tiszavárkonyi sző­rben. Keresztdűlő 4S. szám alatti te­lek, beköltözhető ví- üendházzal eladó Érdeklődni lehet: Vágó József. jász- karaj enő, József At- tlla út 100, (12569) ELADÓ lakóház, 700 négyszögöl szőlő, gyümölcsössel. Víz, villany (3 fázis), sa- rázso». melléképüle­tek. Érdeklődni: Horváth Pál. Cibak­háza, öregszőlő 247. (125681 _______ S ZANDASZÖLO- SON. 500 négyszögöl kert eladó. Kiss Já­nos út 44/b. Érdek­lődni helyben lehet. (10346) GÉPJÁRMŰ UZ-s 1200-as Zsiguli eladó. Kuncsorba, Szabadság tér 5. (12464)_______________ J Ö állapotban levő Skoda s—100-as eh­adó. Rákóczifalva. Rákóczi út 6/a. szám. (12836)____________ 3 50 cm>-es Jawa el­adó. Három évre műszakizott. Tisza­földvár. Toldi út 39. (12799)_______________ 3 éve felújított IK-s Zsiguli eiadó. Ér­deklődni 18 óra után és hétvégén. Szol­nok, Kossuth L. út 17. fsz. 1. (12705) ZD-s zaporozseo ér­vényes műszakival eladó. 12 000 Ft-ért. Érdeklődni minden nap 17 óra után, Ju­bileum tér 5. IV/6. (10345)_________ U R-es 601-es Tra­bant érvényes mű­szakival 17 ezer Ft- ért eladó. Érdeklőd­ni : Bánó. SzoJnok, Kassai út 28. IV/12. 17 órától. (H. 27021 ELADÓ IK-s 1200-as LADA, friss műsza­kival, jó állapotban. reális áron. Szászbe­rek, Széchenyi u. 127. Gajdos László. (H. 2697) _____________ E LADÓ ZH-S 125-ös, üzemképes. fehér színű Polski Fiat ju­tányos áron. Megte­kinthető : Uiszász. Baros út 3. Érdek­lődni lehet a Baros úti vendéglátóban 8—18 óráig, Benkő- váriné. (H. 2693) ELADÓ frissen mű- szakizott Wartburg, olcsón. Érdeklődni lehet: Szolnok, Al- végl út 13. (H. 2694) ZV-s PoJsIkl 126 el­adó. Szolnok. Dem­binszky út 36. Ér­deklődni 16 óra után. (H. 2695)_____________ Ö NRAKODÓS ZIL tehergépkocsi friss műszaki vizsgával eladó. Érdeklődni: Üjszász, zrínyi út 2. (H. 2698) ADAS-VÉTEL SZARAZTÉSZTA készítéséhez ajkal- mas, nagy teljesít­ményű gépek el­adók. Érdeklődni: Cserkeszőlő, Gala J. 3. 5465. (12370)_______ 54-es méretű új fér­fi hosszú irhabunda, és egy szobakerék­pár eladó. Érdeklőd­ni: 19 óra után Szolnok, Ady E. út 5. X/5. (H. 2675) 1 mély, 1 sport és 1 szembenülős iker gyermekkocsi eladó. Tiszajenő, Rákóczi út 151. (H. 2673) KÉT 6 hó napos vem - bes üsző eiádó. Ve- zseny. Kerekes. (12637) _______________ M ARKAs pianinó el­adó. Mezőtúr, sza­badság út 29. Ülkei- né. H. léDcsőház I. am. 2. (12777)______ E GY feketederes, magyar hidegvér, két és fél éves egyesbe bekocsizott, 176 cm magas 670 kg. szabó Ferenc, Jászkisér, Béke út 9. (127941_______________ K ÖZÜLETEK. intéz­mények, figyelem! Filodendron eladó, ezenkívül gyermek­ágy és kvarcjáték. Nagy, Szolnok, Kas­sai út 42. 1/6. Tele- fon: 15-364. (12559) NDK modern, vari­álható, 8 db-os ÜLŐ­GARNITÚRA eladó. Cim a szolnoki hir- detőben. (H. 2704) KOMPLETT TT te­repasztal eladó. Ér­deklődni lehet 17 órától Szolnok, Ragó A. út 4. II/8. (H. 2690)________________ K EMÉNYFA fénye­zett hálószobabútor eladó. Érdeklődni: Kiss István, Szol­nok, Hunyadi J. út 58. 1/1. szombat, vasárnap. (12354) EGYÉB MÁSFÉL szobás összkomfortos üres lakást hosszabb idő­re bérelnék. „Város- központ" Jeligére a szolnoki hirdetSbe. (H. 2616) 1 db S0 hl-es alumí­nium tartáJy eladó, tejüzem használta. Sitkéi Tibor. Mező­túr. Dózsa Gy. út 24. (12514)_______________ B ETEG ápolását vállalom Jászbe­rényben. „Ápolónő” jeligére a jászberé­nyi szerkesztőségbe. (12469)_______________ R OZSAKAT és dísz- faiskolánk, valamint gyümölcsfaiskolánk összes termékeit is­mertető. színes nagy árjegyzékünket, ké­résére díjmentesen megküldjük. Vidéki növénymegrendelé­seket postán, ponto­san, szakszerű cso­magolásban teljesít­jük. Személyes ki­szolgálás Budapest, III. kér.. Erdőalja út 86. sz. alatt, ok­tóber 20-tól. Szálkái kertészet, Budapest, VI., Népköztársaság u. 8. Levélcím: Pf.: 206/Bp. 5. 1368. (8838) MATEMATIKÁBÓL első osztályos gyer­mekünk mellé kor­repetáló tanárt ke­resünk. „Jó tanulás” jeligére a jászberé­nyi szerkesztőségbe. (12729) _______________ T AKARÍTÁST válla­lok heti egy-két al­kalommal. „Meg­bízható 371” jeligére a kiadóba. (123481 GARÁZST bérelnék a Kassai út környé­ken. Szolnok. Kas­sai út 28. IV/la 17 órától. (H. 2703) ARANY és EZÜST ékszerek javítását rövid határidőre vál­lalom, az ünnepeik előtt és után is. KARÁCSONYI EZÜSTVASAR: gyű­rűk. fülbevalók, me­dálok nagy válasz­tékiban. Barna Fe­renc aranyműves és ötvös mesternél. Szolnok. Ady E. út 27. Ady E. út—Kes­keny J. út sarkánál az udvarban, a Kis­kápolnához és az autóbuszállomáshoz fcözel. (H. 2691) HAZASPAR több év­tizedes kereskedel­mi eyakor.attal, mérlegképesítéssel mellékfoglalkozást keres. Minden mun­ka érdekel. „Gépko­csival rendelke­zünk” jeligére a szojnoki hirdetőbe. (H. 2692) LAKÁSCSERE SZOLNOK városköz­pontjában családi házat cserélnék, n. emeletig, városköz­pontban 2.51—3 szo­básra vagy elad­nánk. Érdeklődni a 13-598-as telefonszá­mon lehet. (12816) HAZASSAG 69 éves özvegyasz- szony. korban hoz­záillő, jő modorú, minden káros szen­vedélytői mentes férfi ismeretségét ke­resi élettársnak aki lakásomba jönne. Szolnoki lakos vá­gyók. ..Ketten köny- nyebb 365” jeligére a kiadóba. (12697) Dolgozókat alkalmazunk A Szolnok Megyei Tanács Épí­tőipari Vállalata azonnali belé­péssel alkalmaz pénztárosi mun­kakörben középiskolai végzett­séggel rendelkező dolgozót. Bé­rezés megegyezés szerint, je­lentkezni lehet a vállalat sze­mélyzeti és oktatási osztályán, Szolnok, József A. úl 36. sz. alatt. (12532) Adminisztratív munkakörben dolgozó gyors- és gépíró állást változtatna 2i éves gyakorlattal. „Gyorsírás” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 2696) SZMT Vasipari Vállalat gyártói és karbantartó üzeme felvesz széntüzelésű mozdonykazánhoz nyugdíjas fűtöt. Jelentkezés: Szolnok, Bercsényi út 3. sz. gyártó- és karbantartó üzem. (H. 2643) Az ÉRDÉRT Vállalat 2. sz. szol­noki telepe Szolnok. Munkásőr út 55. sz. kezdő, érettségizett dolgozót vesz fel adminisztrá­tornak. (2699) A Gáz és Olajszállító Vállalat jászberényi munkahelyre fel­vesz 1 fő körzetszerelőt. Felté­tel : gépkocsivezetői jogosít­vány, saját gépkocsi. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: a reggeli órákban a jászberényi gázátadó állomáson (Lebel mögött), vagy telefonon egész nap a miskolci 46/16073 (12409) A Délalföldi Pincegazdaság szolnoki körzeti üzeme, felvé­telre keres a kereskedelmi rak­tárába, Kombájn út 2., raktá­rost, őrportást (csak férfit), gépkocsivezetőt és rakodót. Je­lentkezni lebet: a körzeti üzem vezetőjénél, Mártírok útja 15. szám alatt. (12401) Költői Anna Ctt Általános Isko­la gondnoksága Szolnok, felvé­telre keres konyhalányt. (11863) PÁLYÁZATI FELHimS! A Kunszentmárton és Vidéke Áfész pályázatot hirdet az alábbi egységek szerződéses rendszerben történő üzemeltetésére: 1986. január 10-tőI 432. sz. presszó III. o. 1986. február 1-től 144. sz. italbolt IV. o. 436. sz. presszó III. o. 324. sz. presszó III. o. 231. sz. italbolt III. o. 434. sz. presszó III. o. 1989. január 18-ig Csépa, Béke út 112. 1989. február 1-ig Kunszentmárton, Szentesi út 6. Tiszaug, Rákóczi út 53. Nagyrév Árpád út Öcsöd, Kossuth tér Tiszasas, Kossuth út 1. A pályázatokat a feltételek igazolásával 1985. decem­ber 24-ig az áfész üzemgazdasági csoportjánál lehet benyújtani, ahol tájékoztatást és bővebb felvilágosítást is adnak. Cím; Kunszentmárton, Deák F. út 2. 4 A versenytárgyalás: 1985. de­cember 27. délelőtt 9 órakor lesz a. BVM—UNISZÖV— ÁFÉSZ klubjában. (Kjunszentmartoni (Kossuth út 16. Művelődési központ). A Fűrész-, Lemez- és Hordó­ipari vállalat felvételre keres, gépipart vagy gépkarbantartó technikust, lakatost és kazánfű­tőt. Jelentkezni lehet: Szolnok, Vörös Hadsereg u. 23. (H. 2568) Tiszamentl Vegyiművek, Szol­nok, Tószegi út — alkalmaz beruházási, műszerezési felada­tok elvégzésére műszaki ellen­őrt. A munkakör betöltéséhez szükséges iskolai végzettség: Vegyipari Automatizálási Főis­kola, mérés és szabályozástech­nikai szak. Jelentkezni lehet sze­mélyesen, Fehérvári János be­ruházási osztályvezetőnél. il 26>i0) VOLÁN 21. sz. vállalat budapesti munkahelyeire szállítómunkáso­kat vesz fel. Munkásszállást biz­tosítunk. Díjtalan utazási jegyet adunk. Jelentkezés: Szolnok, Pi­roskai út BVM Szolnoki Gyára. (H. 2481) Allatilehérje és Takarmányokat Előállító vállalat azonnali belé­péssel felvesz betanított munká­sokat. lakatosokat, villanyszere­lőt és kazánfűtőt, gázkazánok­hoz. Jelentkezni lehet: szemé­lyesen, az üzem gazdasági ve­zetőjénél. (Szolnok, Tószegi út), (12088) A Cukortermelési Kutató Inté­zet pályázatot hirdet tudomá­nyos segédmunkatárs munka­kör betöltésére. Feladat: rész­vétel az intézet szolnoki köz­pontjában működő termesztés­fejlesztési osztály kutatási munkáiban. Követelmény: ag­rártudományi egyetemi vég­zettség, előnyben részesülnek a növényvédelmi szakmérnöki képzettségű pályázók. Az ön­életrajzzal ellátott pályázatokat az Intézet Szolnok, Vörös Had­sereg út 61. elmére kérjük meg­küldeni. (12398) Közgazdasági szakközépiskolai végzettséggel gyors gépírót al­kalmazunk. A jelentkezéseket: SZMT Vasipari Vállalat sze­mélyzeti és oktatási osztályára kérjük, elmünk: Szolnok, Hu­nyadi út 4." sz. (12068) MÉM Repülőgépes Szolgálat Kenderest területi Központja felvételre keres: TPA 1148-as számítógépre számítástechnikai csoportvezetőt felsőfokú szak­irányú végzettséggel és 3 éves szakmai gyakorlattal. Lakás megoldható. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés, Kenderes, Vasút út 3. sz., a területi Köz­pont igazgatójánál. (12446) Pályázat A Szolnoki Mezőgép Vállalat törökszentmiklósi gyára pályázatot hirdet korszerűsített öntödéjébe, nyugdíjazás miatt megüresedett ÖNTÖDEVEZETÖ munkakör betöltésére. A munkakör betöltésének feltételei: egyetemi vagy fő­iskolai végzettség (előnyben a kohász, öntő), 5 éves ve­zetői, szakmai gyakorlat. Erkölcsi, politikai feddhetet­lenség. Bérezés: 5/1983. (XI. 12.) ME alapján vezető II. munkakör szerint. A beküldött pályázat részletes önélet­rajz megküldése mellett tartalmazza a pályázó munka­helyét, beosztását, jövedelmét. A pályázatokat a gyár személyzeti osztályára kérjük beküldeni 1985. december 15-ig. NEZŰCÉP 0* A pályázatokat bizalmasan kezeljük. (2625) I Szolnok Megyei illatforgalmi és Húsipari Vállalat felvételt hirdet- programozói,- folyamatszervezői,- üzem- és munkaszervezői.- elemző közgazdász munkakörök betöltésére. BZOUVIOK KÖVETELMÉNY: Szakirányú egyetemi, vagy főiskolai végzettség. az 5/1983. (XI. 12.) ME számú rendelet alapján megegyezés szerint. Jelentkezni lehet személyesen, rész­letes önéletrajzzal a vállalat sze­mélyzeti osztályán (Szolnok, Vágó­híd út 60,). (12331)

Next

/
Thumbnails
Contents