Szolnok Megyei Néplap, 1985. november (36. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-25 / 276. szám

1985. NOVEMBER 25. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A hót filmjeiből Kék hegyek A cím tulajdonképpen megtévesztő. Netán arra gondol a nézőjelölt, — lé­vén szovjet filmről szó — hogy a Bajkálon túli hegyek, esetleg a keleti part hófödte csúcsai ködlenek majd ké­ken valami természetfilm­ben. Talán valakinek a fes­tészetéről szól majd a költői címet viselő film? Persze, ha a rendező, Eldar Sengela- ja nevét elolvassuk, sejthet­jük: itt valami „huncutság” van, a grúzok garabonciása aligha szelídült meg a táj­filmek, művészéletrajzok ké­szítésére. A rendező hírnevéhez il­lően írjuk le: a Kék hegyek arról szól, hogyan születik a semmi. E fából vaskarika meghatározás — egyébként a film tartalmához igazodóan még talán pontos is — min­denesetre magyarázatra szo­rul. Valami mégiscsak ..meg­született”; a Kék hegyek cí­mű regény, de amiről csak egy ember tud, az szinte nincs is. Az abszurdba veze­tő mondat úgy véljük illik is a témához. Mert ha maga. Tolsztoj járkálna az Eldar Sengelaja teremtette kiadón vállalat folyosóján hóna alatt a Háború és béke kéziratá­val, akkor is könnyen a Kék hegyek szerzőjének sorsára jutna. Vagy juthatna. A ki- adóhivatal illetékesei „nem érnek rá” elolvasni a Kék hegyek című regényt. A leg- különféle rendű és rangú szerkesztőségi hivatalnokok „munkáját” ugyanis egy, ál­talunk is jól ismert „igaz­ság” vezérli: aki nem dolgo­zik, nem követhet el hibá­kat. Lázas semmittevés ural­ja tulajdonképpen a Kék hegyek-béli kiadóhivatalt. Eldar Sengelaja széles ho­rizonton érzékelteti, hogy a munka látszatának mímelé- se annyira leköti a hivatal­nokokat, hogy tényleg egy perc „szabad” idejük sem marad arra, hogy dolgoz­zanak. Pontos kórképe ez a film a látszattevékenység­nek, a haszontalan fontosko­dásnak, az elburjánzó fecse­gésnek, ha úgy tetszik a munka fontosságáról szóló demagógiának. A rendező boszorkányos ügyességgel „keveri a kártyát”, vágja egymás mellé a legképtele­nebb dialógusokat, egyálta­lán, ad abszurdum helyze­tet teremt, hihetetlent, amelyben kendőzetlenül ott a valóság, az igazság. A lát­szatmunka filmbéli hősei pl. azt sem veszik észre, hogy rájuk szakad az emelet, sőt arról sem vesznek tulajdon­képpen tudomást, hogy fel­épült az új székház — arra is gondolhatunk: megválto­zott a környezet! — rendít­hetetlenül csinálják a sem­mit. Pontosabban: a semmit- érőt. A legkülönfélébb figurá­kon kacaghatunk, bosszan­kodhatunk, ott vannak El­dar Sengelaja filmjében azok is, akik a különböző hobbik mögé bújva, őrzik tisztes hivatalnoki tekinté­lyüket. Nem kell nagy talá­lékonyság, hogy észreve­gyük: a Kék hegyek-béli ki- adóhivatal nem szűkíthető le egyetlen emeletre, a rende­ző jelenségeket tár fel a bü­rokrácia, az ingyenélőskö- dés hatásterületeiről. — ti — Szakmai gyakorlat külföldön A napokban fejeződik be azoknak az egyetemistáknak és főiskolásoknak a kiválo­gatása — különböző felvételi tesztek alapján — akik kül­földön szándékoznak elvé­gezni termelési gyakorlatu­kat. Az utóbbi években egyre több magyar egyetemi hall­gató jut olyan lehetőséghez, hogy határainkon túl is is­merkedjék választott szak­májával. A szocialista orszá­gok között már régóta meg­lévő cseregyakorlatokon kí­vül a Közgazdász Hallgatók Nemzetközi Szervezete (AIESEC) és Mérnökhallga­tók Nemzetközi Csereszerve­zete (IAESTE) nyújt lehető­séget ilyen jellegű gyakorla­tokra. Magyarország 1972 óta tag­ja az AIESEC-nek. A hazai egyetemek és a közgazdasági jellegű képzést nyújtó főis­kolák diákjainak a Magyar Közgazdász Hallgatók Egye­sülete szervezésében bonyo­lódik le a szakmai gyakor­latok cseréje. Kezdetben évente három-négy diák volt ily módon külföldön, tavaly pedig 124-en dolgoztak vala­mely más országbeli válla­latnál. Az ez évi jelentkezé­sek alapján mintegy kétszáz magyarországi hallgatóra számíthatnak 1986-ban az AIEtSEC-nél. A Budapesti Műszaki Egyetem KISZ bizottságának kezdeményezésére Magyar- ország 1983-ban csatlakozott a Mérnökhallgatók Nemzet­közt. Csereszervezetéhez (IAESTE). Az első évben 12 hallgatót küldött ki az IAES­TE magyarországi képvisele­te hat országba, s az idén már 57 magyar diák gyakor- nokoskodott húsz országban. Tisztességgel élni, játszani Beszélgetés Mádi Szabó Gábor kiváló művésszel — Engedelmévei mondok két dátumot: 1965. novem­ber 5, majd ugyan ez a nap . húsz év múlva. Mi jut eszé­be ...?-— Mindkét időpontról Szolnok, közelebbről a Szig­ligeti Színház. Van amit sohasem tud elfelejteni az ember. Akkor volt húsz esz­tendővel ezelőtt. A salemi boszorkányok bemutatója. Berényi Gábor John Proc­tor szerepét osztotta rám. Ennyi idő elteltével is mon­dom: Miller népi hőse ak­koriban — mit akkoriban! — egyik szerepálmom volt. S, hogy mégis fájdalmas emlékem ez a bemutató? Igen, nagyon szomorú emlék, hiszen az életemért esdeklő szerepbéli feleségem. Hege­dűs Ágnes, már „elment”; a legdrágább ajándék az élet mindenekfelettiségét hirdető szolnoki Halé tiszteletes alakját is sírba vitte Upox Péter; máshol zengene, ha zenghetne Tallós Endre, sze­repe szerint Danforth kor­mányzóhelyettes szép bari­tonja. Már csak én élek kö­zülük. Akik látták az elő­adást, ma is azt mondják, kivételes erejű és szépségű színházi est volt. Hubay Miklóssal ő volt a darab fordítója, — Avignonban ta­lálkozott Millerre] nem sok­kal a bemutató előtt, s az ottani véleménycsere nagyon sokat segített nekünk — né­ha-néha még ma is felidéz­zük az előadás hangulatát. S természetesen Berényi A Szolnoki Tisza Táncegyüttes jövőre ün­nepli megalakulásának 40. évfordulóját. Talán nem túlzás azt állítani, hogy a „Tisza” történe­te hosszú éveken át egyet jelentett a megye néptánc-mozgalmának történetével. A ’70-es évekig — noha tudtunk néhány hosszabb-rövi- debb ideig működő cso­portról — gyakorlatilag nem volt más számotte­vő néptáncegyüttese szűkebb pátriánknak. A hazai néptáncmogalom jó másfél évtizede kez­dődő „reneszánsza” azonban Szolnok megyé­ben is kedvező folyama­tot indított el. Néptáncmozgalom a megyében ~Az előrelépés záloga a szakemberképzés A mozgalom történetének új fejezetét a Jászsági Népi Együttes nyitotta. Jászbe­rény — ahol mindazodáig nem' volt hagyománya a néptáncnak — néhány éven belül az érdeklődés közép­pontjába került, az együttes szerepe meghatározó jelentő­ségűvé vált, és nem csupán színpadi sikerei okán. A jászberényi táncosok ugyan­is kezdettől fogva arra tö­rekedtek, hogy minél szé­lesebb körben váljon ismert­té tevékenységük, minél töb­ben ismerkedjenek meg a néptánccal, népzenével. Év­ről évre többen csatlakoztak hozzájuk, gyerekek, fiatalok százai tanulták a táncot. Az együttes ugyanis „felnevelte” „tanítóit”. Soraiból került ki a tiszafüredi és a jászapáti táncegyüttes vezetője is. Ez a két együttes egyértelműen „jászsági” hatásra alakult, s ma már jelentős sikereket könyvelhet el magának. Ti­szafüreden a felnőttegyüttes mellett két utánpótláscso­port is dolgozik. A táncosok évente 30—40 alkalommal lépnek közönség elé, s mint mondják, több felkérésnek is eleget tennének, ha lenne saját zenekaruk. A zenekar illetve annak hiánya nem csupán számukra jelent gon­dot. Martfűn, Túrkevén, Tö- rökszentmiklóson is küzde­nek hasonló problémákkal. Martfűn a felnőttcsoport amúgy is nagyon megfogyat­kozott. Csupán azok a fiata­lok járnak kitartóan a pró­bákra, akiket a tánc szerete- te átsegített a válságos idő­szakokon. Egyelőre úgy tű­nik, megoldódott a vezetés kérdése. A kamaraegyüttes­nek nevezhető „csapat” a Jászsági Népi Együttes mű­vészeti vezetőjének irányítá­sával végzi munkáját, csak­úgy a gyerekcsoport is. Tö- rökszentmiklóson , a Miklós Táncegyüttest viszont újra elhagyta a szerencséje; né­hány hete vezető nélkül dol­gozik. Túrkevén napjainkban kezd újjáéledni a népi tánc. Egyelőre csak gyermekcso­portok működnek, remélhe­tőleg táncszeretetük felnö­vekedvén is megmarad. Szolnokon a Tisza Tánc­együttes máig megőrizte vezető szerepét. Az utóbbi esztendőkben nagy gondot fordít az utánpótlás nevelé­sére is. A Corvinka, és a Taliinnka együttes mellett a szandaszőlősi iskolában mű­ködik csoportja, valamint if­júsági utánpótláscsoport ne­velésével is foglalkozik. Üj szín a megye népi táncmoz­galmának palettáján a Bar­na gyöngyök hagyományőr­ző cigány táncegyüttes új- raalakulása. A csoport — ha vezetése végleg megoldódik reményekre jogosít. A megye néptáncmozgal­mának bázishelye, a jászbe­rényi művelődési központ. Néhány éve — alighanem az országban is egyedülállóként — függetlenített munkatár­sakkal megyei néptánc mód­szertani központ és szakmai ház is alakult Jászberény­ben, amelynek tevékenysége igen széles körű. Mindenek­Felvételünkön a tiszafüredi táncegyüttes előtt az együttesek szakmai támogatására, segítésére tö­rekszik. Ezt a célt szolgál­ják nyaranként — a mára nemzetközivé bővülő — nép­tánc- és népzenei táborok, és a megye tánccsoportjainak évente 2—3 alkalommal ren­dezett stúdiófoglalkozások. A következőt egyébként a kö­zeljövőben tartják Szolno­kon, részben a decemberi megyei néptáncbemutató előkészítéseként is. A jövő­ben talán enyhít a zenekari gondokon a módszertani köz­pont Jászberényben működő népzeneiskolája, amelynek hallgatói elsősorban diákok. Mindenképpen említést ér­demel, hogy — a gyerekek­nek indított néptánciskola mellett — ettől a tanévtől a Lehel Vezér Gimnázium di­ákjai fakultatív tantárgyként választhatják a népi táncot. A módszertani központ mindemellett gazdag adat­tárat épített ki; szakkönyv­tárral, film- és videotárral, fotó- és diagyűjteménnyel, hanglemezekkel, népzenei felvételekkel ren­delkezik. A gyűj­teményt az úgy­nevezett nyílt na­pokon használhat­ják az érdeklő­dők, ilyenkor tánctanulásra is lehetőség nyílik. A módszertani központ munka­társai az előrelé­pés érdekében kulcsfontosságú feladatuknak tart­ják a szakember- képzést. Ezért többek között olyan videosoro- zatok készítését tervezik, amelyek segítségével pe­dagógusok is Jkönnyen elsajfá- títhatják, tanít­hatják a népi tán­cot. T. E. ' Gáborral, akivel jó baráti és munkakapcsolatban vagyok ma is, vendégként játszom a színházban. — Nemcsak akkoriban mondták, ma is vallom, szí­nész és szerep nagy találko­zása volt John Proctorban. Egy ember, aki élete árán sem hajlandó feladni az iga­zát, aki nem képes fejet hajtani a hatalmaskodók előtt, akiből árad a tiszta­ság, a humánum. — Bármi történjék is az emberrel, az idő mindig igazolja, hogy csak tisztes­séggel érdemes élni... — örülök, hogy ezt mond­ta, újra ezt mondta. 1968- ban beszélgettünk utoljára — akkor a József Attila Színházban Mesterházi Fér­fikor című drámájában ját­szott — s az akkori interjú — tessék itt a lap — Tisz­tességgel élni címmel jelent meg. Semmi sem változott azóta? — De igen, sok minden. Ezért ma így mondom: Tisz­tességgel élni, játszani. Fe­lesleges talán megjegyez­nem: színpadi játékra gon­dolok. — Adósok vagyunk a má­sik dátummal. — Bulgakov! — A véletlen furcsa já­téka, hogy a Katona József Színház társulatával — ven­dégművészként — pontosan húsz évvel később lépett új­ra a szolnoki deszkákra. Mi történt közben? A televí­zióban láttuk, hogy a Ma­gyar Népköztársaság Kiváló Művésze kitüntetést még kissé bicegve, egyhén a gör- bebotjára támaszkodva vet­te át. — A test bizony kopik, de a léleknek nem szabad ... Sokat tornászom, úszom, még többet játszom a Víg­színházban és máshol is. Nincs okom a panaszra, bár az év végén hivatalosan nyugdíjba megyek, de ezt alapjában véve nagy mar­haságnak tartom: a magam­fajta ember sohasem lesz a szó hétköznapi értelmében nyugdíjas. — Rádióban sokat hall­juk, filmen keveset látjuk. Ennek mi az oka? — Egyszerű: a mikrofon régi szerelmem. Talán vala­melyest már meg is ismer­tük egymást, de sohasem múlóan izgat, ambicionál az elképzelhetetlennek tűnő fel­Mádi Szabó Gábor Lear ki­rály szerepében. (A bemutató 1964. február 14-én volt a szolnoki Szigligeti Színház­ban) adat: a hallgató elképzelje, lássa azt az embert, akinek szerepében beszélek. A rá­diójáték intim, emberközeli műfaj. A filmet éppen azért nem szeretem mert annyi, de annyi áttétele van, s a szerepalkotás is szinte ipar­szerű. Valahogy nem tudok megbékülni a filmes gya­korlattal, hogy pl. most for­gatunk egy jelenetet, de félbe hagyjuk, s majd há­rom hét múlva folytatjuk. A televíziózást viszont sze­retem: a tévéjátékokban több van az emberi arcra bízva. Olykor a hangra is... — önt a legszebben be­szélő magyar színésznek tartják... — No, no, most én vágok közbe: vagyunk azért egy- néhányan. Ténykérdés vi­szont, hogy a színészmester­ségben valahogy másodla­gossá, sokadlagossá vált manapság a szép magyar be­széd. Én pedig azt vallom, a színésznek kötelessége visszaadni anyanyelve szép­ségét. Beszélni tényleg ne­héz, — meg kell tanulni! Amikor én 1942-ben felke­rültem Pestre, olyan szabol­csi táj szólással beszéltem, hogy megszólalni is alig mertem. Hozzáteszem: az apám nevelőapját még Mo- ravszkinak hívták ... — Még sok kérdezni va­lóm lenne, de látom, nézi az óráját... — Én meg szívesen válá- szolnék a kérdéseire, de tényleg mennem keH... Próbám van délelőtt a tele­vízióban. — Miben látjuk legköze­lebb? — Hogy legközelebb-e, azt nem tudom: mindeneset­re most Az öreg tekintetes címszerepére készülök. Nem túl divatos, talán manapság ilyesmit mondani: nagyon szeretem Gárdonyi Gézáiról világát s remélem, a nézők is jó szívvel fogadják majd a tévéjátékot. — Köszönöm a beszélge­tést. Tiszai Lajos Könyvről könyvre Magyar állami és társadalmi szervezetek — lexikonban Űjabb kötettel bővült az idei politikai könyvnapok al­kalmából a Kossuth Könyv­kiadó gondozásában megje­lentetett kislexikonok sora. Péter Jánost, a Magyar Poli­tikatudományi Társaság el­nökét jegyzi főszerkesztőként az Állami és társadalmi szer­vezetek Magyarországon címmel megjelent könyv, a szócikkek szerzői neves szakemberek. A könyv tartalma — rövi­den — a következő: a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt­ra, az államhatalmi szervek­re, a központi államigazgatá­si szervekre, a szakszerveze­tekre, a társadalmi szerveze­tekre, a tanácsokra, az egy­házakra, az igazságszolgálta­tásra vonatkozó legfontosabb tudnivalók, szócikkekbe tö­mörítve. A szócikkek szöve­gezése világos, bőségesen tar­talmaz további utalásokat is; az utalások rendszere átte­kinthető. Ami hiányérzetet kelthet: az egyes mozgal­mak, szervezetek, intézmé­nyek múltjáról, kialakulásá­ról. történetéről alig kapunk információkat, s a kötet használhatóságát növelhette volna irodalomjegyzék is, — a „ha valaki többet akar tudni” elv szellemében. Ezek a — vélt — hiányos­ságok azonban mit sem von­nak le a kötet alapvető érté­keiből. Hiánypótló műről van tudniillik szó, amelyet min­dennapi munkájuk során, va­lószínűleg gyakran használ­nak majd a különböző moz­galmakban, szervezetekben, államigazgatási intézmé­nyekben — hivatásosként vagy aktívaként — dolgozók. — vágner — ExMuzív interjú

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents