Szolnok Megyei Néplap, 1985. október (36. évfolyam, 231-256. szám)

1985-10-31 / 256. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1985. OKTÓBER 31. Gyászhlrek — köszönetnyilvánítások Fájdalommal tudatjuk, hogy BUJDOSÓ JÄNOS 42 éves korában elhunyt. Te­metése 1985. november 1-én 13.30 órakor lesz a szolnoki Munkásőr úti temetőben. \ gyászoló csald#, Szolnok. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SOMOGYI ISTVÁN 64 éves korában elhunyt. Te­metése november 1-én U óra­kor lesz a szolnoki Munkásőr úti temetőben. A gyászoló család, Szolnok. Hálás szívvel mondunk kö­szönetét mindazoknak a ro­konoknak, jó szomszédok­nak, ismerősöknek, volt mun­katársaknak, akik szeretett édesapánk, nagyapánk, dédi- tatánk, KISS IMRE temetésén részt vettek, sír­jára virágot, koszorút he­lyeztek el, mély fájdalmun­kat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család, Szolnok. Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik drága halot­tunkat, D. SZABÓ LAJOSNÉ született Gyulai Piroskát, a Kisújszállási Vas-, Fa- és Építőipari Szövetkezet nyu­galmazott főkönyvelőjét Kis­újszálláson utolsó útjára el­kísérték, valamint részvétük­kel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk a szövetkezetnek. A gyászoló család, Kisúj­szállás, Miskolc, Budapest, Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik felejthetetlen férjem, édesapánk, apósunk, nagyapánk, GÖRBE LÁSZLÓ temetésén részt vettek, sírjá­ra virágot, koszorút helyez­tek, fájdalmunkat enyhíteni igye/keztek. A gyászoló csa­lád, Jászárokszállás. Fájó szívvel mondunk kö­szönetét mindazoknak a test­véreknek, rokonoknak, szom­szédoknak, a Patyolat Válla­lat vezetőinek és dolgozói­nak, a Pelikán Szálló veze­tőinek és külön a konyha dolgozóinak, férje munka­társainak, az Érdért Vállalat dolgozóinak, akik drága gyer­mekem és férjének szerető feleségét, kisfiának anyuká­ját, BÓDI JÓZSEFNE született Tóth Erzsébetet utolsó útjára elkísérték, mély gyászunkban velünk éreztek. Édesanyja, férje, kisfia Robi- ka, anyósa és apósa, Szol­nok. Fájó szívvel mondunk kö­szönetét mindazoknak, akik felejthetetlen jó férjem, édesapánk és nagyapánk, BÓDI FERENC — aki 77 éves korában hosz- szú szenvedés után elhunyt — búcsúztatásán részt vet­tek, és utolsó útjára elkísér­ték, virágaikkal és részvé­tükkel fájdalmunkat enyhí­teni Igyekeztek. A gyászoló család, Tlszatenyő. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik BEZDEK ERVIN MAV-nyugdíjas temetésén megjelentek. A családja. EXPRESSZ «SZOLNOKON, Vosztak lakótelepi 1,5 szobás. Hl. eme­leti lakást belváro­si hasonlóra vagy 2 szobásra cserélnék. .Azonnali 345” jel­igére a kiadóba. (12050) ________________ W ARTBURG Tou­rist eladó. 1987-ig műszakizott. Érdek­lődni : Szolnok, Má­tyás kir. út 12. IV/13. 16 órától. TÓSZEG, Petőfi út 4. szám alatt — óvoda mögött — 3 szobás, fürdőszobás ház eladó.___________ ÜJ, vámkezelt GRUNDIG MULTI SYSTEM, nagykép- ernyős, színes te­levízió. és VHS rendszerű Akai kép­magnó eladó. „Szí­nes” jeligére a kl­adóba. (120433 _______ T ÖRÖKSZENTMIK- LÓSON, Táncsics M. lakótelepi ga­rázssoron garázs el­adó. Érdeklődni: Törökszentmiikiós, Április 4. út 24.1/3. Szőke Pál. (11984) BARSONYHUZATM TÁL rekamié, két puff, forgószék és Íróasztal, két szek­rény eladó. Polónyi Szolnok, Úttörő út 11. (11681)___________ 3 szobás, társasházi lakás eladó. Szol­nok, Vörös csillag út 51. fsz. 2. (11669) MONORI szeneska­zán 35 000 kalórlás eladó. Érdeklődni: 17—19 óráig, Szol­nok, Hóvirág út 55, (11960)______________ P E rendszámú 126- os Polski Fiat el­adó. Szolnok, Szigli­geti út 3. 1/3. Ér­deklődni lehet: 17 óra után, telefon­szám : 12-739. (11731) TECHNICS deck erő­sítővel, hangfalakkal olcsón eladó. Cim: Szolnok, Orosz Gy. út 6. 1/4. Szabó. (11991) TISZAFÖLDV ÁRON, a Kossuth út 122. szám alatti három­szobás, kertes ház, sürgősen eladó. Ér­deklődni: Jókai út 4. Sűrű. (11941) S 120 L, 3 éves Sko- da eladó. Érdeklőd­ni: Martfű, Mező Imre út 3. 15 óra után. (11903) 500 kg nagyszem 1 napraforgómag el­adó. Szolnok, Kes­keny J. út 34. (11865) ELADÓ Alcslban te- tőtér-beépítéses, gáz­fűtéses családi ház. Érdeklődni: Szolnok. Ék út 17. 17 óra után. (11819) INGATLAN EGERTŐL 10 km-re, műút mellett, 300 négyszögöl üdülőte­lek eladó. A száz­éves erdő csöndje, Ideális környezet a pihenésre. Érdeklőd­ni : Kovács Béla nyugdíjas tanítónál. TŐ6zeg, Ady E. út 4. szám alatt. (11377) 4x2,5 m-es, 2m ma­gas csővázból ké­szült acélszerkezet — szétszedhető — árterületi hobbitu­lajdonosoknak el­adó. Érdeklődni: Tímár Béla. Szol­nok, Dió út 4., (sportreptér után.) MEZÖTÜR köz­pontjában eladó 3 szobás, összkomfor­tos, nagy gazdasági épülettel, garázzsal, kertes családi ház. Érdeklődni: Badár László, Budai Nagy A. út 9. du. 17 órá­tól. (11442) HAROMSZOBAS. családi ház lakható nagy melléképület­tel eladó. Érdeklőd­ni a helyszínen min­den nap 16 órától Szolnok, Sport út 56. (10710) ELADÓ 2 szobás csa­ládi ház, nagy te­lekkel. Jászberény, Kálmán üt 8. Ér­deklődni : szomba­ton 9—15 óráig. (11727) _______________ 1 ,5 szobás, OTP- öröklakás kp. -f OTP-átvállalássai el­adó. Szolnok, Ecse- ki I. út 3. 1/13. hét­köznap 17—20 óra között. (11343)______ k étszobás, ket­konyhás ház eladó. Iránvár: 240 000 Ft T örökszentmiklós, Vörös Hadsereg út 25. Érdeklődni a helyszínen. (11773) Két szoba, komfor­tos ház eladó. Kar­cag, Temető út 14. Antal. (11895)_______ S ALGOBÄNYAN, üdülő övezetben közművesített hétvé­gi üdülő eladó. Ajánlatokat „Salgó 114224” jeligére a salgótarjáni hirdetö­be. (11931)___________ B ÜFÉ eladó Szolno­kon. Érdeklődni: Szanüaszőlős, Vörös­mező út 209. (H. 2492)_________________ S ZANDASZÖLÖS, Vörösmező út 209. ház sürgősen eladó kp.-ért. (H. 2493) KÉT szoba, hallos, gáz-központifütéscs családi ház eladó kp. + OTP-átválla- lással vagy OTP-s lakásra cserélhető. Szolnok, Rák út 25. (H. 2491)_____________ E LADÓ 380 négy­szögöl magántulaj­donban levő zártkert a Kistályal út met lett. Érdeklődni 10­065-ös egri telefo­non. (11982) _________ S ZAJOLBAN kis ház melléképülettel, nagy kerttel eladó, Érdeklődni egész nap Szajol, Károlyi M. út 4., Kurdlcs István. (11216)______ K ÉTSZOBÁS. köz­ponti fütéses családi ház eladó nagy mel­léképülettel. 300 négyszögöl kerttel. Jászberény. Ábránd út il. alatt. (11776) KISEBB családi ház eladó Törökszent­nik'ós. Nagy Bálint út 20.(11525) _________ S ZANDASZOLÖSÖN, a Kiss János út 02. szám alatti ház, 500 négyszögöl építési telekkel eladó. Ér­deklődni egész nap, Karinthy F. út 120. (11306)_______________ S ZANDASZOLOSON közművesített, 600 négyszögöl telek el­adó. Körte út 24. alatt. Érdeklődni: egész nap Szanda- szőlős, Krúdy Gyu- la út 2. (H. 2503) SZOLNOKON ven­nék 2 szobás lakást kp. 4- OTP-átválla- lással. Árajánlatokat „Lehetőleg belvá­rosban" jeligére a szolnoki hirdetőbe kérek. (H. 2505) FÉLKÉSZ ház eladó, Rákóczifalva, Dam­janich út il/a. szám alatt. Érdeklődni minden szombaton és vasárnap, szalol, Ady E. út 25. Bar­náné. (11389)________ L AKOHAz 300 négy­szögöl portával el­adó. Vezseny, Sza­muely T. út 49. Ér­deklődni lehet a 45. szám alatt. (11388) ELADÓ Jászfelső- szentgyörgyön 2 szoba, komfortos ház, 24o , négyszögöl területtel. Érdeklőd­ni: Alvégi út 16. 17 óra után, (11953) ELADÓ Jászberény, Alkotmány út ‘31. szám alatti. nagy méretű családi ház. műhellyel, azonnal beköltözhető. Ér­deklődni: Bajnok út 45. (11947) ___________ N ESZÜR il. dűlő­ben 7 sor jól ter­mő, kezelt szőlő, betegség miatt el­adó. Érdeklődni: Jászberény. Almos Út 42. (11944)________ C SALAm ház eladó .TósThTénv. Kerék­gyártó út 21. Érdek­lődni: Bagoly út 7. (11813) _____________ N AGY családi ház. 850 négyszögöl te­lekkel eladó. Az utóbbi három rész­re felosztva Is meg­vásárolható. Jászbe­rény, Kertész út 18. (11814) _____________ E LADÓ háromszo­bás, központi íűté- ses családi ház. nagy kerttel, azon­nali beköltözéssel. Jászberény, varjú Út 8. (11821)________ E LADÓ 400 négy­szögöl telkén új családi ház — tető­térrel beépíthető. Érdeklődni a hely­színen 16—18 óra között. Tiszakécske- Tlszabög 16l/a. sz. Kerekes Éva. (11636) TISZAJENÖN, ’ak- ható, külterületi ház szőlővel, gyümölcs­fákkal, 150 ezer Ét­ért eladó. „Víz, villany az utcában” jeligére a kiadóba. (11438) _______________ K ÉTSZOBÁS, össz­komfortos ház — al-. só melléképületek­kel — eladó. Szol­nok, Bartók Béla út 7. (11371)____________ K OMFORTOS. ker­tes családi ház Abonyban eladó, „Gázbekötés" jeligé- re a kiadóba. (11345) JÁSZBERÉNY köz­pontjában egy szo­ba összkomfortos, garázsos lakás el­adó. „Tél 469” jel­igére a kiadóba. (11217)________________ ABONYBAN, a 4-es főút mellett telket vásárolnék. „Sür­gős" jeligére a szol­noki hirdetőbe. (H. 29100 _________________ S ZOLNOKON. Ba­lassa út 2/a. alatti családi ház. vala­mint 1200 négy­szögöl kertészkedés­re alkalmas külterü­leti szántó eladó. Érdeklődni: 17 óra után 14-104-es tele- fonon. (H, 2516) 100—200 négyszögöl hobbi telket vennék hétvégi házzal Szol­nokon vagy a közel­ben. „Nyárutó” jel­igére a szolnoki hirdetőbe, (H. 2517) TEHERMENTES, kis másfél szobás, 38 mz-es lakás eladó, csak kp.-ért. Szol­nok, Kun Béla krt. 1. V/8. Érdeklődni: vasárnap a helyszí­nen, egész nap. ÍH. 25180_________________ N AGYKÖRŰBEN kétszobás, családi ház eladó, Rózsa F. út 7. alatt. Érdek­lődni : Nagykörű. Ság vári út 19. (H. 2521)_________________ J ÁSZBERÉNY köz­pontjában 48 m5 fűt­hető szuterén helyi­ség kiadó. Raktár céljára kiválóan al­kalmas. Érdeklődni lehet: Lajkó Sán­dor, Nádor út 3. (11808)_______________ J ÁSZBERÉNYBEN az Iskola út 1. szám alatti 3 szobás, csa­ládi ház azonnali beköltözéssel eladó. (Benzinkúttai szem­ben). Érdeklődni le­het: Hatvani út 15. (11613) «■__________ E LADÓ belvárosban levő háromszobás, gázos, földszinti la­kás azonnali beköl­tözéssel, készpénzért. „80 négyzetméter” Jeligére a kiadóba. (11365) _______________ 1 10 m’-es társasházi lakás első emeleten a városközpontban, beköltözhetően el­adó. Árajánlatokat: „Két család részére is alkalmas” jellgé- re a kiadóba. (11362) HÉTVÉGI ház 500 négyszögöl szőlővel eladó. Tiszaföldvár, Kurázsi szőlő I. 47. (11651) GÉPJÁRMŰ ZH-s Dácia, friss műszakival eladó. Homok, Döbrel út 139. 5461. (H. 2150) IR-es Lada 1200, jó műszaki állapotban eladó. Szolnok. Kos­suth L. út 18. IV/39. (H. 2487)_____________ E GYBEÉPÍTETT, Pannónia motorral meghajtott szállító­jármű, vizsgáztatva, betegség miatt el­adó. Mezőtúr, Alsó­részi nyomás 4. sz. Erdei Mihály. (11597) FRISS műszakival BARKAS és egy nagy teljesítményű vizes kazán eladó. Seres Tibor, Szele- vény, Pálóczi puszta 15. (11634) ___________ T 16 M típusú két­éves, elölplatós trak­tor olcsón eladó. Nagy, Tiszaföldvár, Bajcsy út 48. (11652) IH-s Wartburg 353- as eladó. Rákóczi­falva, Kinizsi út 20. (H. 2497)_____________ Z A-s Wartburg Tou­rist sürgősen eladó, áron alul, építkezés miatt. Szolnok, Kis­faludy út 10. Ér­deklődni; egész nap. (H. 2489)____________ z t-s SL—100-as Sko­da teljesen felújí­tott, 1987-ig érvé­nyes műszakival el­adó. Tiszafüred, Nyúl út 19. (11914) EXADOK Tátrán motorkerékpárok, megvételre keresek 500-as Fiatot, Jász- jókóhalma. Deák út 12. (11811)___________ M B Skoda 1000-es egyben vagy bon­tásra eladó. Ugyan­itt IG rendszámú 601-es Trabant, le­járt műszakival, üzemképes állapot­ban eladó. Érdek­lődni : Jászapáti, Ady E. út 3. Nagy Sándor, (11815) 9 éves, platós Bar­kas eladó, lejárt műszakival. Érdek­lődni : Törökszent- miklós, viola út 6. (11368)_______________ UB-s Polski Fiat 1986. júliusig műsza­kizott 35 000 Ft-ért eladó. „Vannak hi­bái” jeligére a kl­adóba. (11439i) _______ S KODA 120-as 30 000 km-rel eladó. Szol­nok, Széchenyi út 6. 1/4, (11405)_______ E LADÓ jó állapot­ban levő, most vizs­gázott S—100-as Sko­da személygépkocsi. Érdeklődni: csütör­töktől vasárnapig, Németh Ferenc. Martfű, Lenin út 7. í (*11364)* 1 __________ K ITŰNŐ állapotban levő LADA COMBIT vásárolnék. „Igé­nyes” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 2511)_____________ B ARKAS koffer 6 éves — 3 éves mű­szakival eladó. Ér­deklődni: 17 óra után 13-254 telefo- non. (H. 2512) ZN-es 126-os Polski fekete, eladó. Ér­deklődni : Szolnok, Ságvári krt. 52. Soós. (H. 2513) ELADÓ jó állapot­ban levő fehér Wartburg, friss mű­szakival. Érdeklőd­ni: Szolnok, Alvégi út 13. (H. 2520) PANNÓNIA motor­ral meghajtott 4 ke­rekű kerti traktor ekével, pótkocsival eladó, rotációs ka­pát beszámítok. Szolnok. Kertváros, Kedvessor 18. (11133) ADAS-VÉTEL KCSM—2Y, 25 000 kalóriás kazán el­adó. Jászberény, Fürst Sándor út 2. (11757)_______________ V ÁMKEZELT női 52- es méretű irhabun­da eladó. Török- szentmiklós, Április 4. út 12. Érdeklődni 16 órától. (11642) HULLÁMOS papa­gáj, kirakati vitrin, 10 literes villanyboj­ler eladó. Érdeklőd­ni: Szolnok, Bozsó K. út 9. fsz.. (H. 2490)_________________ K ÉT pianínó eladó. Szolnok, Szántó krt. 2. in/13. Érdeklődni IShet egész nap. (11067)_______________ E GY PRESTA két- tű ágyas kötőgép és egy magágy-előké­szítő kombinátor, rugós kapákkal és pálcikás rögtörő hengerekkel eladó. Mihályi Miklós, Jászapáti, Lenin út KI__(11952)__________ S ZÍNES tv Super Color, 2 éves, eladó. Szentlőrinckáta, Lenin út 1. (11947) 35 000 kalóriás kazán központi fűtéshez eladó. Hajdú Zoltán, Cserkeszőlő, Lenin út 27. (11931)_______ K ÉT ló után való billenős kocsi eladó vagy bármilyen ál­latra cserélhető. Jásztelek, Rózsa F. út 16, (11813)_______ T OTYA 2-cs kazán eladó. Jánocshida, Szegfű út 9. Tóth József. (11820)_______ S ZŐRMÉVEL díszí- tett szép. bakfis (15—16 éves) Irha- bunda eladó. Érdek­lődni: Jászberény, Rózsa út 12. Tele- fon: 11-918. (11822) HULLÁMOS papa­gájok: eladók. 12 tenyészpár, 14 fa­tal és egy nimfa te- nvészpár egyben 5000 Ft-ért. Érdek­lődni 10 óra után és hétvégén. Tisza- oüsnöki, Bék- út 16. (11414)_______________ P TANTNdiT vennék tanulónak. Alánla­tokat: a ia-509-es szolnoki telefonszá- mon. (U406) EGYÉB TISZAFÜREDEN, a Néphadsereg úton TV. emeleti, kétszo­bás lakás kiadó vál­lalatnak is. Érdek­lődni lehet: taka­rékszövetkezet. Kun­madaras. (11902) RUHAKÉSZÍTŐK, szabók! 4 szálas In- terlokkai munkát vállalok. „Réka” lei­igére a kiadóba. (11064) ^ IDŐS, beteg édes­anyám nappali gon­dozásához nyugdí­jas hölgyet kere­sek. Kurucz István Szolnok, Liget út 23. (H, 2472) ________ N YUGDÍJAS nénit keresek 14 hónapos, nyugodt természetű kisfiam mellé, heti néhány alkalomra. Szolnok, Bozsó K. Út 7, IH/28. (H. 2499) SZOLNOKON kerte­met felesbe kiad-« nám. „Gyümölcs­fák vannak” jeligé­re a kiadóba. (11656)-k,ná,atFE?­% írfrrFsr __ G obonalpnr Törökszentmiklós ÁLLATTARTÓ KISGAZDASÁGOK, ÁLLATTARTÓ GAZDÁK Gabonaipari keverék-takarmányokra mindenkor biztonsággal alapozható a kistermelői állattartás A Szolnok Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat keveréktakar- mány-gyártó üzemeiben tudományos eredményeken alapuló receptekkel, az állatok biológiai igényének megfelelő táplálóanyag szintekkel, kitűnően hasznosuló beltartalmi értékkel gyártunk BAROMFI ~ SERTÉS - KÉRŐDZŐ- NYÚL- EGYES tápokat, koncentrátorokat. Korlátlan mennyiségben, választékos összetételben állataik takarmányozásához. KALÄSZOS TAKARMÁNYGABONA: — takarmánybúza — takarmányárpa — takarmányrozs — zab Ezen túlmenően takarmányborsó, hazai nö­vényi-, és állatitehérje kínálatunkkal is ál­lataik biztonságos takarmányellátását kíván­juk szolgálni. Vásárolják bizalommal termékeinket a GMV takarmányboltokban és a viszonteladó — áfész — Tszker — Zöldért — tsz — ág takarmány­eladó üzleteiben. Szolnok Megyei Gabonafor- galmi és Malomipari Válla­lat Törökszentmiklós TMksztfrtmlktós

Next

/
Thumbnails
Contents