Szolnok Megyei Néplap, 1985. október (36. évfolyam, 231-256. szám)
1985-10-26 / 252. szám
6 Nemzetközi körkép 1985. OKTÓBER 26. Erősödik az állami beavatkozás Uj forduló Pokingben Változások a tőkés gazdaság működési mechanizmusában A tőkés gazdaság mélyreható változása lényegbe vágóan módosította a gazdasági döntések mechanizmusát: az össztőkés érdekek képviseletében fellépő állam egyre több vállalati elhatározást von saját hatáskörébe, és az eddigitől eltérő szempontokat érvényesít a gazdasági elhatározásaiban. E mögött a változás mögött a termelés gyökeres átalakulása, a tercier szektornak (a bankok, biztosítótársaságok, a kereskedelem, hírközlés és szállítás) viharos térnyerése áll. Nem egyszerűen az a közismert jelenség húzódik meg a változás hátterében, hogy ma már a gazdaság, „harmadik szektora” foglalkoztatja az Egyesült Államokban az aktív népesség majd hetven százalékát, a legfejlettebb nyugat-európai országokban pedig közel a felét, hanem, hogy végleg leomlóban vannak a termelés és a szolgáltatás közé ékelődő merev falak. Elmosódnak a határok Az „iparosítás utáni” korszakban sem tűnik el persze a hagyományos gyáripar, a szakemberek azonban hangsúlyozzák, hogy jellemzővé válik a szolgáltatások egyre magasabb fokú iparosodása, illetve az ipar szolgáltatássá történő alakulása. Mit jelent a gyakorlatban az ágazatok közti határok ilyen mértékű el - mosódása? A gyártás magasszintű automatizálása azt jelenti, hogy az ipar ma már képes a nagyfokú sorozatgyártás- rav egyidejűleg azonban arra is, hogy a késztermékeket a legváltozatosabb kombinációban állítsa elő. Mégpedig úgy, hogy a vásárlók megrendelései alapján a termelési programot szinte menetközben igazítsák az adott igényekhez, például a gépkocsi vagy a legbonyolultabb elektronikai bérén • dezés előállításakor. Az ilyen termelési rendszer csak akkor működőképes, ha széles piackutató, információs és technológiai tanácsadó apparátusra támaszkodhat. Ennek az integrálódásnak a jele, hogy egy-egy tőkés ország statisztikája már nemcsak általában tünteti föl a szolgáltatási ágazatot, hanem külön említi a viharosan bővülő i, közvetlen vállalati szolgáltatói” szektort. Társadalmi erőviszonyok függvényében A tőkés gazdaság műkő-, dési mechanizmusával foglalkozó kaposvári tanácskozáson is foglalkoztak az előadók azzal a kérdéskörrel, mennyiben módosulnak a társadalmi jelenségek e gazdaságszerkezeti változás következtében. Az integrált termelési rendszerek térnyerése magával hozza a munkaadókat képviselő szervezetek, a szakszervezetek, a különböző ipari csoportosulások közti viszony lényeges módosulását. A hagyományos termelési folyamatban a munkás teljesítménye még szoros kapcsolatban állt szűkebb munkahelye vagy gyára termelésével, bére is ennek megfelelően növekedhetett. Ma már — az ágazatokat integráló termelési rendszerben — ilyen kapcsolat nem létezik. A nyugati statisztikai jelentésekből kiderül, hogy a különböző ágazatban tevékenykedő - dolgozók nem az adott ágazat termeié • kenységének javulása függvényében vívhatnak ki magasabb béreket, hanem a társadalmi erőviszonyok változásának függvényében. A francia óraiparban, kohászatban, textiliparban például a bérek jóval meghaladják azt a szintet, ami az ide tartozó vállalatok gazdasági helyzetéből, eredményességéből adódna. E vállalatok jelentős része deficites és régen csőddel kellett volna szembenézniök, ha a gazdasági erők szabadon működtek volna. A szabadpiac diktálta játékszabályoktól a mai tőkés állam játékszabályai azonban eltérnek, s a legélesebben azokban az ágazatokban, amelyek a legkevésbé képesek a gazdasági alkalmazkodásra, a rugalmas változásra. A kohászat, a vegyipar vagy az acélipar sorsa ugyanis politikai kérdés, megköveteli tehát az állami beavatkozást. Politikai elemzők azt hangsúlyozzák, hogy az állami támogatások, segélyek iránt a munkavállalói szervezetek, szakmai testületek nyomása is éppen ezekben a válságágazatokban erőteljesebb. Közismert, hogy az .állami kiadások magas szintre emelkedtek a legfejlettebb tőkés országokban: Japánban a nemzeti termék egy- harmadára rúgnak, de Svédországban vagy Hollandiában meghaladják a nemzeti termék 50 százalékát. A lehetséges társadalmi konfliktusok hatását kívánják mérsékelni a terebélyesedő állami beavatkozásokkal, ezt azonban a gazdasági szakemberek egyre erőteljesebben bírálják. ft közgazdászok véleménye Azt állítják a közgazdászok, hogy az állami beavatkozás kiszélesedése megfosztja a gazdálkodó szervezeteket a rugalmasságtól, az alkalmazkodóképességtől és ezzel hosszabb távon még nagyobb veszélyt idézhet elő. Való igaz: a megváltozott feltételek között működő vállalatoknak a stratégiai elhatározásoknál manapság legalább any- nyira fontos a piac alapos ismerete, mint annák mérlegelése, hogy a döntések milyen anyagi, erkölcsi támogatásra támaszkodhatnak, vagy milyen ellenállásra számíthatnak a különböző állami, szakmai, társadalmi és politikai szervezetek részéről. Kétségkívül messze kerülnek az ilyen bonyolult értékelésben született döntések a „gazdasági ésszerűség” talaján hozott elhatározásoktól. Ugyanakkor a közgazdászok leszámolnak azzal az illúzióval is, hogy az állam nagyfokú szerepvállalása révén jobban érvényesülne a társadalmi. méltányosság, egyenlőség szempontja a gazdasági teljesítmény, a hatékonyság rovására. Az aggasztó munkanélküliség és a szociális kiadások megnyirbálása ennek bizonyítéka. A különböző szervezetek érdekösszeütközése révén létrejött elhatározások — így a közgazdászok — úgy áldozzák föl a hatékonysági elveket, hogy a társadalmi igazságosság szempontjainak sem tesznek eleget. Márton János A közelmúltban új tárgyalási szakasz kezdődött a kínai fővárosban a Moszkva— Peking kapcsolatok rendezéséről. Két külügyminiszterhelyettes — a szovjet Leo- nyid Iljicsov és a kínai Csi- en Gsi-csen — találkozik egymással immár a hetedik alkalommal, hogy eloszlassa a korábbi korszak felhőit, józan államközi együttműködést alakítson ki. Az előző megbeszélések jelentős eredményeket hoztak. A rendezés, ha lassan és fokozatosan is, megindult az útján, amit egymagában a kétoldalú kereskedelem adatai is bizonyítanak. Az idén a tavalyihoz képest 36 százalékos a növekedés, ami akkor is számottevő, ha a mélypontról kellett elindulni. Kecsegtető ugyanakkor a politikai jövőt illetően is, hogy Eduard Se- vardnadze és Vu Hszüecsien, a két külügyminiszter későbbi időpontra kölcsönös meghívásban állapodott meg, ami magasabb szintre helyezheti a kapcsolatokat. Ez a még kezdeti * szakaszában álló változás egyáltalán nem független a kínai belső életben bekövetkezett módosulásoktól, amelyek a csúcspontjukra csupán néhány hete jutottak; szeptemberben kétízben is ülést tartott a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága, a két tanácskozás között az országos pártértekezlet határozta meg hosszú időre a politikai tennivalókat. A nemzetközi értékelés a végrehajtott 'változtatásokból elsősorban a személyi jellegű döntéseket emelte ki. Valóban szokatlan, hogy egy párt egyszerre tucatszámra cserélje ki a legutóbbi kongresszuson megválasztott Központi Bizottságának a tagjait, a Politikai Bizottságét, és más fontos vezető szervekét. Az általános irányzat a fiatalítás volt. Jobbára a nyolcvanadik életévükhöz közelálló, néha még azt isi lényegesen meghaladó vezetőket küldtek nyugdíjba, és a helyükre negyven-ötven, esztendőseket állítottak, egyes esetekben fiatalabbakat. Ugyanakkor a főtitkár posztján és a kormány élén megmaradt a tisztes korban lévő Hu Jao-pang, illetve Csao Ce-jang, de a hírek szerint mindketten átmenetileg, aztán ők is eleget tesznek a nemzedékváltás igényeinek, amíg kiszemelt utódaik elég tapasztalatot szereznek. A leglényegesebb azonban valószínűleg mégsem ez a nagyszabású személycsere volt. Pontosabban csak any- nyiban volt ennek fontossága, amennyiben a politika szolgálatában állt. A Mao Ce-tung halálát követő rövid átmeneti korszak után, amidőn Hua Kuo-feng megpróbálta még átmenteni a régi munkastílust és irányvonalat, az ugyancsak aggastyán Teng Hsziao-ping ragadta magához mind erőteljesebben a kezdeményezést. Az volt a szándéka, hogy mihamarabb fölszámolják az átkos emlékezetű „kulturális forradalom” maradványait, végezzenek a szélsőséges áramlatokkal, júj szellemet honosítsanak meg a gazdaságban, a belső építés egészében, és bizonyos mértékig a külkapcsolatok- ban is. A leglényegesebbnek azonban a belső reformokat tartotta, a hatékonyabb és korszerűbb gazdálkodást. Az új nemzedék egyik jeles képviselője, L1 Peng Ez a törekvés azonban nem ment ellenállás nélkül, így Teng hosszú időn át kénytelen volt kényszerű kompromisszumokat kötni, de megvolt a türelme is a várakozásra, csakhogy az erőfeszítéseit siker koronázza, megalapozza a változásokat Változás észlelhető ezzel egyidejűén a kínai külpolitikában is. aminek csak az egyik jelensége a Szovjetunióval immár a hetedik fordulójához érkezett tárgyalás. Peking rádöbbent arra, hogy a korábban az Egyesült Államokkal megkísérelt közeledés egyoldalúvá teszi diplomáciáját, megköti a kezét a nemzetközi színtéren. Ekkor kerekedett fölül az úgynevezett egyensúlyelmélet, amely azt vallja, hogy Kína önálló föllépésének 'biztosítására egyszerre kell jó viszonyra törekednie Moszkvával és Washingtonnal is. Ez önmagában felemás helyzeteket teremtett. A szorosan vett szovjet— kínai viszonyban is vannak lényeges külpolitikai ellentétek. Peking „három akadályt” szokott említeni: az indokínai kérdések (Kambodzsa) eltérő kezelését, az afganisztáni körülményeket, és a közös határon állomásozó csapatok létszámát. A kínai változások vitathatatlanul új lehetőségeket nyitottak meg. A hatalmas ország belső életében elsősorban, de éppen úgy a világpolitikában is. Csak tekintettel kell lenni egyrészt a közelmúltra, másrészt a jelen bonyodalmaira, hogy ne várjunk hirtelen és megalapozatlan fordulatokat. Teng Hszlap-ping, a szürke eminenciás Várkonyi Tibor A Nobel-dij Viták és műhelytitkok Minden esztendő őszén a megszokottnál sűrűbben fordul elő a svéd főváros neve a hírügynökségi jelentésekben. Ekkor van ugyanis a Nobel-díjak odaítélésének hagyományos időszaka, ami végül — minden évben december 10-én, a XIX. században élt és találmányaival mesés vagyont szerzett svéd kémikus halálának évfordulóján — a kitüntetések átadásának fényes ceremóniájával zárul. Halálhír — tévedésből A világ legtekintélyesebb kitüntetéseit elnyerő tudósok, írók vagy politikusok életút jával, felfedezéseikkel. tevékenységével évről évre bő terjedelemben ismerkedhetünk meg. Idén is hosszú méltatásokat olvashattunk például az orvosi Nobel-díj nyerteseiről, az amerikai Michael S. Brown- ról és kollégájáról, Joseph L. Goldsteinről, akik az emberi szervezet koleszterinanyagcseréjének felderítésével kapcsolatban tettek nagy előrelépést, vagy Franco Modiglianiról, a közgazdasági díj kitüntetettjéről, aki az életciklus-elméletek kidolgozásával — a lakossági megtakarítások és pénzpiacok megtakarításával végzett munkájával szerzett hírnevet. Nem kis meglepetést keltett a béke Nobel-díj odaítélése is: a megtiszteltetésben ugyanis egy olyan szervezet, az „Orvosmozgalom a nukleáris háború megelőzéséért” részesült, amely alig öt esztendeje alakult meg, így viszonylag igen rövid idő óta szerepel a világpolitika porondján. Sokkal kevesebb információ kerül ugyanakkor napvilágra a díjak odaítélésének műhelytitkairól és a körülötte kavargó vitákról, pedig ezek nem kevés érdekességet rejtenek. Ilyen mindenekelőtt a díj megszületése kapcsán elterjedt magyarázat. A korabeli visszaemlékezések szerint Nobel, aki amúgy is különös, visszahúzódó egyéniség volt, részben azért döntött egy nevét viselő, s a legjelentősebb kutatásokat jutalmazó kitüntetés alapítása mellett, mert az 1880-as évek végén a francia lapokban tévedésből megjelent halálhíre, s akadt nekrológ, amely találmányára a katonai téren is széleskörűen használt dinamitra hivatkozva az „elhunytat” meglehetősen elmarasztalta az utókor nevében. Utólag persze kideríthetetlen, hogy csakugyan a lelki- ismeretfurdalás serkentette-e döntésre az üzletemberként is oly sikeres svéd vegyészt-, vagy idealista világszemlélete. (Mint kiderült, az elhunyt, akivel összetévesztették, valójában a testvére volt). Mindenesetre tény, hogy 1890-ben megfogalmazta első végrendeletét; ebben még csak az orvostudomány és élettan tudósait akarta jutalmazni. A végleges, 1893- as örökhagyás kiegészítette a kört: 50 millió svéd koronára rúgó hagyatéka — ami azóta a kamatokkal, illetve a befektetések nyereségével többszörösére duzzadt — már öt terület legkiválóbbjait hivatott kitüntetni: az említett orvostudomány mellett fizikai, kémiai, irodalmi és úgynevezett béke Nobel- díjat is átadnak a december- bei^ Stockholmban, valamint Oslóban rendezett ünnepségeken. (A helyszíneltérés magyarázata az, ho^v — a többitől eltérően — a Béke-díj odaítélését Nobel nem a svéd akadémiára, illetve a Királyi Karolina Intézetre bízta, hanem egy, a norvég parlament által kinevezett bizottságra.) A kitüntetések első átadására 1901-ben. Nobel halála után öt éwesi került csak sor — ennyi idő kellett hozzá, amíg hosszas pereskedés után létrejött a Nobel-ala- pítvány, s kialakultak a díjkiosztás végleges szabályai. Eszerint a díjak megoszthatók (maximum három ember között), nemcsak egyének, hanem szervezetek is megkaphatják, (mint a Vöröskereszt, vagy az előbb említett orvosmozgalom), átvihetők egyik évről a másikra — ilyen esetben persze értékük is növekszik. A Nobel-díjak összege mellesleg állandóan változik, idén már 210 ezer dollár felett jár. Titkos mérlegelés A jelölésre általában kutatóintézetek, tudományos szervezetek, hazai és külföldi akadémiák, illetve korábbi nyertesek jogosultak. Díjat csak élő személyek kaphatnak. Ez alól az elmúlt nyolcvan-egynéhány évben mindössze két ízben tettek kivételt. A poszthumusz kitüntetés hiánya miatt viszont olyan személyiségek maradtak ki a díjazottak névsorából, mint — csupán az irodalomból merítve példákat — James. Joyce, Franz Kafka, Proust, Ibsen, Sor- híj. vagy a nemrég elhunyt Italo Calvino. A határidő minden évben január vége: ezután kezdődik meg a nevezések-elbírálása, a mérlegelés és rostálás szigorúan titkos periódusa. (Az odaítéléssel kapcsolatos dokumentumok, jegyzőkönyvek egyébként kerek ötven évig nem hozhatók nyilvánosságra!) A döntésre hivatott 3—5 tagú bizottságok rendszeresen, néha azért hetente is találkoznak egy stockholmi vendéglőben vagy egy városkörnyéki kastélyban, hogy kialakítsák a közös véleményt, amit a tradíció szabta napon aztán világgá röppentenek. Kivétel az irodalmi díj, mivel ennek még közzétételi idejét is titokként kezelik.) A legtöbb vita a feltételezések szerint az irodalmi és a béke-díj kapcsán robban ki. S ez érthető is, hiszen ez az a két terület, ahol az alkotók teljesítménye, a műértékek konkrét mérése voltaképp megoldhatatlan, s ahol a szubjektív véleményeknek — vagy tegyük hozzá,. nemegyszer akár a torzított politikai állásfoglalásoknak — a legtágabb tere nyílik. (Gondoljunk csak Kissinger, Szolzsenyicin. Szadat, Szaharov, vagy Walesa kitüntetésére.) Új díjak esélye? Sok kritika érte a Nobel- díjak rendszerét azért is, mert a korunkban tapasztalható gyors műszaki fejlődés ellenére óriási tudományterületeket hagy figyelmen kívül. Miért nem részesülhetnek elismerésben mondjuk a matematika, a biológia va-v akár a környezetvédelem kiemelkedő alakjai? — kérdezik a bírálók. A másik, sokszor megismételt kifogás, hogy a Nobel-díj — a múlt századra jellemző egyéni kutató, a „magányos zseni” alakjára alapozva — nem alkalmazkodik a napjainkra sokkal inkább elterjedt csoportos kutatásokhoz, a világszerte megszokott „teammunkához”. Űj díjak alapításának, a kitüntetések kibővítésének mégis igen kicsi az esélye. Némi engedményt jelentett az „idők szava” előtt, hogy 1968-ban Stockholmban létrehoztak egy úgynevezett közgazdasági Nobel-díjat is, az eredetiekkel megegyező jutalmazási összeggel. Ennek hivatalos neve azonban Nobel-emlékérem, s nem a No- bel-hagyatékból, hanem a Svéd Bank adományából származik. Más változtatásra azonban nincs lehetőség — hangoztatják az örökség kezelői, mivel az egykori végrendelet előírásai azt nem teszik lehetővé. Sz. G. Összeállította: Constantin Lajos
