Szolnok Megyei Néplap, 1985. október (36. évfolyam, 231-256. szám)
1985-10-22 / 248. szám
1985. OKTÓBER 22. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 II népi írók és Balatonszárszó —1943 Irodalom- és fotótörténeti érdekességei kiállítás látható szeptember végétől a karcagi Györffy István Nagykun Múzeum időszaki kiállítótermében. A népi írókés Balatonszárszó — 1943 című kiállításon a nevezetes tanácskozás résztvevőinek: Veres Péter, Németh László, Erdei Ferenc, Karácsony Sándor, Szabó Pál, Jócsik Lajos, és mások portréit, továbbá az eseményen készült riportfotókat, a Baján élő Bérei László képeit, nézhetik meg az érdeklődők. A tárlatot a múzeum a honismereti, múzeumi, műemléki hónap alkalmából rendezte. Fotó: D. G. A bőség zavara közművelődési intézmények őszi ki- állításdömpingjét látva, illetve a jövő évi elképzeléseikben lapozgatva, elgondolkodtatott a kiállítások szinte már zavarbaejtő mennyisége, s az, hogy újabban mennyire nem teszünk különbséget kiállítás és kiállítás között. Ügy tűnik: egy kalap alá vesszük Bálint. Endrét és az amatőr festőt; a gyermekraj- zokat és a sokszorosított grafikákat: a művészi fotót és a családi kirándulásról készült képeket. Ha pedig a számokat tekintjük: októberben a megyében — a műsorfüzetek szerint — több mint száz kiállítás tekinthető meg. Nem sok ez egy kicsit? Mert azt még megértem, hogy például a képzőművészeti világhét idején két nap alatt húsz kiállítás nyílik, s ebből hat a megyeszékhelyen, de az már végképp zavarba ejt, hogy — a szakemberek szerint — az országban évente négyezer körüli kiállítást jegyeznek, amelyből — ugyancsak a műsorfüzetek szerint — több száz szükebb hazánk intézményeiben, művelődési házaiban kerül a közönség elé. Tévedés ne essék, nem ellenzője, inkább nagyon ' is pártolója vagyok az értékeket közvetítő, nevelőerejű képzőművészeti tárlatoknak; de a kiállításnyitás egyfajta ünnep-jelentőségét, illetve a minőséget féltem az olykor áttekinthetetlenre dagadó mennyiségtől. Természetesen jóval egyszerűbbé válik a kép. ha egyértelműen eldöntjük, hogy mit tekintünk kiállításnak, függetlenül attól, hogy a kisebb-nagyobb bemutatókat a rendező intézmények minek nevezik. Mert még elnevezésében sem helyénvaló egybemosni például a Vasa- rely-képeket bemutató igényes tárlatot a művelődési házak előcsarnokában a falra így vagy úgy kirakott, többnyire esetleges válogatásokkal, amelyek zömmel a helyi „tehetségeket” hivatottak reprezentálni. Itt is érvényes kell legyen az az elv. hogy egy dolgot annak hívjunk, ami! A kiállításnak ugyanis sajátos funkciói és követelményei vannak. Nem csupán az adott művészeti ág vagy művésziek) népszerűsítésének lehetősége, hanem az értékek nyilvánosság elé bocsátásával állás- foglalás, vallomás is, amely egyben nevel, ízlést formál, agitál, élményt ad — vagy mindenképpen épp az ellenkezőjét eredményezi. Nem lehet tehát közömbös, hogy hol, mit, kit és hogyan bocsátunk a közönség elé, mint ahogyan az sem, hogy mely bemutatóknak adjuk meg a kiállítás, illetve a tárlat megtisztelő elnevezést. Joggal vetődik fel az a kérdés, hogy azért van-e mostanság ennyi kiállítás (vagy legalábbis annak nevezett bemutató), mert az intézmények számára ma ez az egyik legkisebb rizikót és költséget jelentő rendezvényfajta? Vagy ennyire megnőtt volna a közönség tárlatlátogatási igénye? Vagy képző- művészeti értékünk terem oly bőven, hogy ily sűrű nyilvánosságot követel? Ügy vélem, egyik kérdés sem igaz teljesen, de mindegyikben van több-kevesebb igazság. Mert tény, hogy például a közművelődési intézmények szakköreiben készült munkák, illetve a helyi naiv festők, fém-, kő- és fafaragók művei kiállításánál minimális a kockázat, legfeljebb kevesen nézik meg. a statisztikában viszont máris van mivel elszámolni. Ugyanakkor elismerést érdemlő értéke kulturális fejlődésünknek az a tény. hogy az elmúlt évtizedek művelődéspolitikájának és céltudatos nevelőmunkájának eredményeként nemzedékek sora találkozott az egyetemes és kortárs művészet értékeivel. s vált az alkotások értő befogadóiává. szemléletében és ízlésében gyarapodva ezáltal. így mind több azoknak a száma, akik igénylik, várják és látogatják az értékeket felvonultató és közvetítő kiállításokat, akiknek eseményt és élményt jelent megismerkedni egv-egy alkotó művészi világával, a különböző stílusokkal. ppen ez a tény kíván nagyobb tudatosságot és igényességet a közművelő- 1 dési intézmények, főként a művelődési házak helyi, időszaki kiállításai esetében is. Hogy a kiállítások mai kavalkádjában az igazi értékek kapjanak nagyobb teret, nyilvánosságot, propagandát; s a bemutatkozások bősége ne hozza zavarba az érdeklődő nézőt, hanem a rendezvény helyes elnevezése segítse a választásban. L. Gy. Péntektől Nyíregyházán Országos videoszemle A Művelődési Minisztérium, az Országos Közművelődési Tanács és a Sza- bolcs-Szatmár Megyei Tanács a második alkalommal hirdette meg az országos videopályázatot, amelynek felhívását lapunkban korábban már közöltük. A hét végén Nyíregyházán találkoznak a pályázók, a hazai videós szakemberek és az új média iránt érdeklődők. Pénteken az előzsűri tájékoztatja a megjelenteket a válogatásról, majd a versenyprogramokat vetítik. Szombaton fórumot rendeznek a hazai videózás helyzetéről, s konzultációt a vi- deoklubok lehetőségeiről. Vasárnap a külföldi meghívottak programjait tekintheti meg a közönség, majd 11.30 órakor a díjak kiosztásával zárul a háromnapos szemle. A rendezvényeket a nyíregyházi Váci Mihály Megyei és Városi Művelődési Központban tartják. A Miskolci Galéria felhívása A Miskolci Galéria 1986. februárjában kiállítást rendez Csohány Kálmán hagyatékából, a magán- és közgyűjteményekben található egyedi rajzaiból (ceruza, toll, tus, filc stb). Kérik a gyűjtőket, hogy levélben vagy személyesen közöljék a galériával a tulajdonukban lévő Csohány-rajzok adatait (cím, méret, technika, aláírás, évszám) — legkésőbb november 10-ig. Cím: Miskolci Galéria, 3525 Miskolc, Déryné u. 5. Telefon: 46/88-296 Mától: Karunk Zénója fesztivál Budapesten Új művek, új közönség Közvetlenül a háború után talán még csak az európai zenei élet egy időben sokat emlegetett konzervativizmusát hivatottak ellensúlyozni a kontinensen megjelenő, és az ötvenes évek végére már rendszeressé váló modem zenei fesztiválok. Másrészt azonban az 1945 utáni társadalmi, politikai átrendeződéssel együtt járó művészetszemlélet, a művészet funkcióiát immár másképpen definiáló művészetpolitika „termelte ki” azt a sajátos, új igényt, hogy a napjainkban születő zeneművekre jobban, és főként más módon figyeljünk, mint a hangversenytermekben egyébként is sűrűbben felhangzó ..klasszikus” alkotásokra. Kétségtelen, hogy a nagy világégés után született kompozíciók másféle mondanivaló, nem egyszer pedig éppen a tüntető mondanivalót- lanság hordozóinak bizonyultak. és legfőképpen minden eddiginél teljesebben kívánták és kívánják kifejezni korunk emberének, emberiségének az alapvető létbiztonságot féltő emócióit. Miközben természetesen nem kerülhették ki a művészet minden területén jelentkező, az élet féltése reakciójaként létreiövő különböző áramlatokat, a tradíciók legdurvább felrúgásától. a forradalmi cselekvőkészségtől egészen az elidegenedésig. Éppen ezért ezek a zenék már semmiképp sem vállalhatták. a hagyományos értelemben wietic ,,gyönyörködtetést”, sokkal inkább a hangzavart”. Korunk zenéje ezért csak igen nehezen hódítható meg a polgári zenehallgató közönséget, sokkal inkább új közönséget szerzett magának, főleg természetesen az újdonságra mindig nyitott, de az apáik, nagyapáik világát egyébként is elutasító fiatalok körében. A két különböző, egymással csak kismértékben keveredő közönségréteg miatt vált alighanem szükségessé EJurópa-szerte a kortárs zeneművészet alkotásainak a hagyományos koncertélettől való bizonyos mértékű elkülönítése. így jöttek létre az évenként-két- évenként ismétlődő nagy európai modernzenei fesztiválok, a darmstadti seregszemle: a Velencei Biennálé. a Varsói ősz. Magyarországon a kortárs muzsikát viszonylag kéSőn, először 1974-ben világította meg hasonlóan koncentrált reflektorfény. Ekkor rendezte meg az Országos Filharmónia az első Korunk Zenéje című hangversenysorozatot, s ekkor kezdődött meg az a mozgalom, amely végre itthon is egyre több hívet szerzett a napjainkban születő zenei alkotásoknak. A vállalkozás még akkor sem volt kockázatmentes, hiszen hazai, korábban jórészt szinte kizárólag a bécsi klasszicizmuson és romantikán nevelkedett közönségünk az ötvenes évek végén még Bartókot is elutasította. A Korunk Zenéje inkább csak az utóbbi két-három évtized alatt felnőtt közönségre számíthat, ők azonban évről évA fesztivál vendége lesz Krzysztof iPendereczki kai zongoraművész: Alain Feinberg például műsorára tűzi Sáry László Sonata grande-ját. A kortárs zene elkötelezettjeként ismert aongoristia hangversenyén hazája XX. századi szerzőinek alkotásaiból is játszik néhány darabot. És két magyar művet, Kurtág György és Ligeti György egy-egy alkotását is műsorára tűzte az új zenei fesztiválok állandó vendége, az Ardatti-vonósné- gyes is, amelynek repertoárján főként a második világháború után keletkezett zeneművek szerepelnek. Vendége lesz még az idei Korunk Zenéje sorozatnak a két zongoristából, két elektronikus zongoristából. két basszusgitárosból, két ötösből, két pánsípjátékosból és két szakszofonosból álló hollandiai Hoketus együttes, az észtországi Tallinni Trió, amely Rameautól napjainkig terjedő repertoárral rendelkezik. és mint mondottuk, Penderecki, az ötvenkét éves világhírű kortárs zeneszerző. aki két, évtizeddel ezelőtt Hiroshima pusztulásának emlékére írt művével hívta fel magára a világ figyelmét. Ezúttal II. gordonkaversenyét (ennek szólistája Pe- rényi Miklós lesz) és Te Deumát vezényli a Zene- akadémián a Magyar Állami Hangversenyzenekar és a Budapesti Kórus élén. re sűrűbb sorokban töltik meg a zeneakadémiai és a Pesti Vigadó-beli széksorokat. Az immár több mint egy évtizedes mozgalom az évente ismétlődő egyhetes seregszemléken kialakúit szokás szerint minden alkalommal egy-egy kiemelkedő, élő kortárs zeneszerző szerzői estjét rendezi meg, s e köré csoportosítja a további koncerteket. így jutott el vendégként hazánkba az elmúlt évek során többek között Luigi Karlheinz Stockhausen. És így kerül sor az idén, immár másodszor Krzysztof Penderecki szerzői estjére, személyes közreműködésével. Az október 22—29-e közötti hangversenyeken, mini a korábbiakon is, jónéhány magyarországi bemutató elhangzik. Először szólal meg egyebek között Soproni József Hegedűversenye,, Ligeti György Kürttriója, Michael Tipett IV. szimfóniája, Nicolas Maw La vita nuove című kompozíciója. A Korunk Zenéje vendégei között jónéhány előadóművész is szerepel, akik nem egyszer magyar szerzők kompozícióit szólaltatják meg. Az ameriA magyar közreműködők sorában most is megtaláljuk a kortárs zeneművészet alkotásait mindig szívesen megszólaltató művészek némelyikét. nem utolsó sorban Friedrich Ádámot, akinek önálló kürt-estje lesz a Zeneakadémián. és természetesen a korábbi alkalmakkor is a fesztiválon szerepet vállaló Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarát, a Szombathelyi Szimfonikus Zenekart és a kortárs zene egyik legkiválóbb társulatát, az Amadinda úttörőegyüttest A tizennegyedik budapesti Korunk Zenéje fesztivál is bizonyára felveti majd azokat a kérdéseket, amelyek napjaink zenéiének „hogyan tovább?”-ja körül állandóan felvetődnek Európában. Számiunkra a zenei nevelésünk kérdésében újra felszínre került eondok közepette nem közömbös az a fajta „visszacsatolás” sem, amelynek révén a kortárs zene úi közöségének a figyelmét talán a teljes autonom zeneművészetre rá tudjuk irányítani. Szomory György Vízvezetéképítés közben 1210 darab ezüst- pénzből álló kincset talált Diószegi Antal kisnaményi tsz-dolgozó. Az agyagedény- töredékek között rejlő pénzekről értesítette a nyíregyházi Jósa András Múzeum munkatársait, akik megállapították, hogy XVI-XVII. századi véretekből áll a lelet. A többnyire lengyel és magyar duká- tokból álló pénzek mellett a legszebb darab egy 4 cm átmérőjű, 1635-ben készült tallér. A képen: Az értékes lelet. (MTI Fotó — Oláh Tibor felvétele — KS)
