Szolnok Megyei Néplap, 1985. október (36. évfolyam, 231-256. szám)

1985-10-03 / 232. szám

1985. OKTÓBER 3. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A kint és bent élménye Bálint Endre festőművész kiállításáról A helyi IKV u esedékes felújíttat munkák mellett u Orsaácw Műemléki FeMsyelőséc jóváhagyásával hozza rendbe a műemlék és műemlékjellegű épületeket. E hasznos mun­kálkodás során eredeti szépségében lesz látható a ,,cívis” város jellegzetes építkezése. Ké­pünkön: a Kossuth utcai épületegyüttes házai Debrecenben MTI fotó: Oláh Tibor — KS Eladom a könyveim, mert... Antikváriumi pillanatok Szívfacsaró látvány... A né­ni szinte riadtan körbetekint, mielőtt elővenné kopott re- tiküljébői a fekete fedelű imakönyvet. — Mennyit adnak ezért, kedves? — kérdd halkan és úgy nyújtja át a „felkínált árut”, mint féltett kincset. A pult túloldalán álló Ee- dő Péter belelapoz a könyv­be, hamar megállapítja, hogy az értéktelen, de lát­hatóan nem szívesen közli a tényt a zavartan toporgó el­adóval. — Ne tessék haragudni, de nem tudjuk megvenni. Saj­nos nincs rá kereslet... Az imakönyv visszakerült a retikülbe. és lehet, hogy csak számomra tűnik úgy, de mintha a néni megköny- nyebbült volna, talán még örül is, hogy nem kellett megválnia a „kincsétől”. — Nem tudunk mit tenni — fordul hozzám Bedő Pé­ter, miután az imakönyv tu­lajdonosa csöndes ajtócsu­kással távozik. — Szomorú, amikor idős emberek behozzák az álta­luk értékesnek ítélt régi könyveiket és mi néha kény­telenek vagyunk elutasítani őket, esetleg jóval keveseb­bért megvenni a köteteket, mint amennyire ők gondol­tak. A Művelt Nép Könyvter- jesztő. Vállalat szolnoki an­tikváriumában sokan meg­fordulnak. Jönnek, akik el­adnak és jönnek, akik vesz­nek régi könyveket. Nem ne­héz kitalálni, hogy az elad­ni szándékozók közvetlenül a fizetésnap előtt térnek be a boltba. — Szemérmesek az embe­rek. csak nagyon1 kevesen vallják be nyíltan, hogy a pénzszűke hozza be őket — mondja Gyalai Tamás, az Megkezdte első oktatási évét az új épületbe köl­tözött pécsi Szabó István tJttörőház. A korszerű, kétszintes épületben a város különböző iskolái­ból 750 úttörő, illetve kisdobos 46 féle szakkör­ben kezdi meg a mun­kát. A 2800 négyzetmé­ter hasznos alapterület­tel rendelkező intézmény lehetőséget ad új szak­körök beindítására is. Képünkön: vasútmodel- lező szakkör (MTI fotó: Kálmándy Ferenc — KS) antikvárium vezetője. — Mint azt a kollégám is elma­gyarázta, a legtöbb gondot azok az idős nők és férfiak okozzák, akik lényegesen ér­tékesebbnek vélik a felkí­nált könyveiket, mint ami­lyenek valójában. Ugyanis a megvételkor nem csupán az számít, mennyire régi a könyv, hanem hogy mi el tudjuk-e adni. A két világhá­ború között jó néhány, akko­riban bestseller szerzőnek számító író publikált mára értéktelenné, irodalmilag si­lánnyá vált műveket. Ter­mészetes, hogy irántuk sem­mi kereslet sincs, így az is természetes, hogy nem ve­hetjük meg. Harminc év körüli pár ér­kezik, a férfi keze majd le­szakad a súlyos bőröndtől. Az antikváriumvezető és he­lyettese gondosan pakolja ki a pultra a bőrönd tartalmát; a könyvek mind magasabb halomba gyűlnek. Számol­nak, osztanak, kivonnak, egyszóval „áraznak”. Az első pillantásra látszik, hogy a kötetek mind szépirodalmi művek, és főként krimik. — Miért adják el ezeket a könyveket és miért éppen ezeket adják el? — kérdem a pár hölgytagjától. — Mert nem tudunk már lakni tőlük — mosolyog ked­vesen — Tízéves házasok vagyunk, mindketten szen­vedélyes olvasók, így mára annyi könyvünk gyűlt össze, aztán köziben két csemeténk hogy kicsi lett a lakás. Meg is született. Hogy miért ép­pen ezektől akarunk megvál­ni? A krimit csak az első ol­vasáskor izgulja végig az ember, utána már nem veszi le többször a polcról. Közö­sen döntöttük el, melyik kénytől „szabaduljunk” meg. Természetesen otthon ma­radtak a lexikonok, a ma­gyar klasszikusok és a világ- irodalom remekművei. Gyalai Tamástól megtu­dom, hogy — a tízéves antik­váriumi gyakorlata során volt ideje és érzéke rájönni — az eladásra szánt köny­vekből kikövetkeztethető, hogy milyen kötetek marad­tak az eladó otthonában. — Akadnak az „ügyfele­ink” között, akik összeköltö- zés miatt szeretnének túlad­ni a könyveiken. Azaz el­vált a férfi is és a nő is, egy­másra találtak és a további életüket közösen akarják le­élni. Nyilvánvaló, hogy azo­kat a könyveket, amelyekből az egybeköltözés miatt két példány is megvan, elfelezik, vagy az egyiket behozzák ide. Ez esetben könnyű kitalálni, mit hagytak meg. A vezető szavaiból kiderül, milyen színes az eladókörük. Odatartoznak a nepperek is, akik járják a vidéket és fil­lérekért hozzájuthatnak ér­tékes könyvekhez, amelyeket aztán az antikváriumban jó pénzért értékesítenek. — Hiába gyanítjuk, hogy nepperrel állunk szemben, semmit se tehetünk. Mert igaz, hogy a vételkor felír­juk minden eladó személyi igazolványszámát, azt azon­ban nem firtatjuk, honnan és mi módon szerezte a*könyve- ket. Más kérdés, ha a rend­őrség a nyomában van és kéri tőlünk az adatokat... Természetesen nem az ügyeskedők teszik ki az üz­let ügyfeleinek nagyobb há­nyadát, sokkal inkább azok, akik sürgősen pénzhez akar­nak jutni, akik nem férnek már a lakásukban a köny­vektől és akik azért adnak el könyvet, hogy másikat ve­gyenek helyette. — bendó — Bálint Endre festészetét lehetetlenség egy vagy két találó mondattal jellemezni. A negyvenes években készült képektől a harminc évvel később születettekig követ­hetjük nyomon azokat a változásokat, amelyek festői látásmódban és megfogal­mazásban újabb és újabb motívumokat hoznak fel­színre. Még ha a szentendrei kötődés és kiváltképp Vajda Lajos hatása szemmel látha­tólag végigvonul is életmű­vén, a szellemi és a formai egység inkább a különböző­ségek, az eltérő utak válla­lásán épül ki. S miközben a keresés és megtalálás, a kint és a bent élményét szükségszerűként éli át, annak tudatában eszmél rá a valóság állandó változásá­ra, hogy az oly sokszor ki- ismerhetetlennek tartott „át­változások” mögött valósá­gos teremtő rend húzódik meg. Képeinek címei-is mind valamilyen tárgyi valóság emlékképeit idézik fel. A komor egyszerűségében Is legszebben komponált Mági­kus éj Szentendrén mintha legjobban mutatná a valósá­gos és a valóságon túli ösz- szefonódást. Mert műveiben nem csupán a szürrealiszti- kus elemet kell meghatározó jelentőségűnek látnunk. Még akkor sem, ha a szemlélő számára úgy tűnik fel, mint­ha kizárólag emlékeket örö­kítene meg. Nem az örökké megújuló éltet viharzása érdekli, ugyanis, hanem a környező világ valamely állandónak látszó, jelentéktelen darabja. Alkotói módszerében is iga­zodik ehhez a szellemiség­hez. A feszes képi szerkesz­tés, a sík és a tér rétegeit hangsúlyozó ábrázolás ugyan­úgy a hatás eszköze, mint a kissé visszafogott színkeze­Ki tud többet a Szovjetunióról? Ki tud többet a Szovjet­unióról? címmel politikai ve­télkedősorozatot hirdet a Művelődési Minisztérium, a KISZ Központi Bizottsága, a Magyar—Szovjet Baráti Tár­saság, a Lapkiadó Vállalat és a Szovjetunió című folyóirat szerkesztősége a középfokú tanintézetek diákjai részére az 1985/86-os tanévben. A világ első űrhajósa, Ju- rij Gagarin űrrepülésének 25. évfordulója alkalmából meg­rendezendő vetélkedő célja a Szovjetunió életének, a magyar—szovjet együttmű­ködés eredményeinek meg­ismertetése és a népeink kö­zötti barátság elmélyítése. A versengésre — négytagú csapatokkal — benevezhet bármelyik középfokú oktatá­si intézmény. lés. A látványból leszűrt ele. mek sajátos módon ötvöződ­nek kollázsaiban iß. Az 1979- ben készült kollázssorozata — amely Szolnokon, a Me­gyei Művelődési és Ifjúsági Központban látható először — nemcsak hangulatiságá- ban jelent különleges él­ményt, hanem a reprezen­táns művek késői „újrafo­galmazásaként” is. Elegendő pillantást vetnünk az olyan kompozíciókra1, mint a Szerb kereszt, az Emlékeim vagy a Fölszállott a szép" ségmadár, rögtön szembe­tűnik, mennyire nem külsőd­leges, újraélés nélküli meg­fogalmazásról van szó. A legnyilvánvalóbb gondolat­ijára jtásokon túlmenően ott van bennük a Bálint Endre képeire olly kevéssé jellem­ző csendes borongás. Vagy ahogyan a Kollázsaim elé című — a katalógus számá­ra írt — soraiban fogalmaz: a nyilvánosságra is egysze­rűen a „derűjük” miatt kel­lett várniuk, „ami sűrű éle­temen is annyira átjárt, hogy hitelüket vesztették még bennem is, akinek a színeit a halálfélelem komorrá ár­nyalta, annyira, hogy az ál­landó »»nincs tovább»* szorí­tásától vergődtem”. De talán éppen ezért lát­juk most úgy, hogy a létér­telmezésnek ez a nyomaték­kai hangsúlyozott viszonyla­gosság motívuma ugyanúgy az életműhöz tartozik, mint az élet komorságának és tragikusságának megjelení­tése. S amint az érzelmekkel jobban átitatott kollázsokat szemléljük, nemcsak a .vá­lasztékosán egymás mellé helyezett, s a szabad, imp- rovizatív megvalósulás part­talan lehetőségeit hordozó „valóságdarabok” tárulnak fel előttünk, hanem a belső értelmük is. A személyes és A hét elején került az újságárusokhoz, a megye társadalompolitikai, művé­szeti és irodalmi folyóiratá­nak, a Jászkunságnak az ez évi 3. száma. Tekintettel arra, hogy évente négy al­kalommal jelenik meg, tar­talmában ez a szám is visz- szatekint az eltelt negyedév legfontosabb művészeti ese­ményeire és évfordulóira, a társadalompolitikai kérdé­sek közül pedig a Tisza II. víztározó üdülőkörzetének idegenforgalmi lehetőségeit a városi rádiózás funkcióvál­tozását és az iskolai számí­tógépes program megvalósu­lásának helyzetét vizsgálja. Az irodalmi válogatásban most Huh István versei és Constantin Lajos Táborozás című írása kerül az olvasók elé. A közép-,tiszavidéki tér­ség idegenforgalmi adottsá­gait Tóth András, a megyei tanács kereskedelmi osztá­lyának vezetője tekinti át írásában, amelynek második részét — a fejlesztéssel-kap­csolatos elképzeléseket — a folyóirat decemberi száma közli majd. Az iskolai számítógépes program megvalósulásának kezdeti tapasztalatait Bit* gesch Zoltánná, a KSH me­gyei igazgatóságának cso­portvezetője összegzi, az el­múlt tanévi fejlesztések _ és beszerzések tükrében. Pálré- ti Ágoston, a Magyar Rádió Szolnoki Stúdiójának mun­katársa pedig arra tesz kí­sérletet, hogy felvázolja egy új tömegkommunikációs for­ma, a városi rádiózás né­hány funkcionális és műsor­politikai követelményét. A közelmúltban emlékez­tünk meg két, tudománytör­téneti szempontból jelentős évfordulóról; a százéves transzformátorról és a 150 éve született Herman Ottó­érzelemmel telt hang a Makk VII. című alkotásában éppúgy érzékelhető, mint az elvontabb kompozíciójú Si­vatag rózsája vagy a Hold­világ csonttal című képeiben. Az alkotói szándék és a meg­formálás jellemző jegyeit ebben az esetben ugyanúgy a „kint és a bent” kettőssé­ge (azaz az értelmi kívülál­lás és az érzelmi azonosulás) teremti meg, akárcsak azok­ban az alkotásaiban, ame­lyekben a szentendrei motí­vumok (kereszt, tűzfal, iko­nok, szárnyas angyalfigurák) épülnek össze szétbonthatat- lan szövedékké. A kifejezés puritánsága és a látványele­mek jelképpé válása a tár- gyias formálástól a szürrea- lisztikus kifejezésig lendíti az alkotót, de mindig úgy, hogy közben korábbi alkotá­sainak szín- és formavilága is felidéződik. Mert bármennyire fur­csán hangzik is, a mostani tárlat a „színekben látó és színekben gondolkozó” Bá­lint Endre-i életmű egyik vonulatát tárja elénk. Olyan alkotásokat [láthatunk, amelyek még sö­tét tónusaikkal, alig azono­sítható, a felület egészébe ol­vadó motívumaikkal is a be­lülről szemlélődő, a saját helyzete, közérzete és a kül­világ folyamatai között aka­ratlanul is párhuzamot kere­ső és találó művész létérzé­seit fejezd ki. Ne feledjük, azonban: Bálint Endre olyan formanyelvet alakított ki a a maga számára, amelyik nemegyszer találnyossá tehe­ti műveit. Ezért is van szük­ség a hosszabb szemlélődés­re, a meditativ műértelme- zésre, melyhez a tárlat im­pozáns katalógusa is segít­séget adhat. Kerékgyártó István rók Madarász Tibor, a Ti­szántúli Áramszolgáltató Vállalat igazgatója Három fényes csillag az elektronika egén című tanulmányában a transzformátor feltalálásá­nak jelentőségét és az alko­tók — Zipernowsky Károly, Bláthy Ottó, Déri Miksa, — életútját, elemzi Tarpai Zol­tán pedig a nemzedékek mesterének tekintett Her­man Ottó természettudomá­nyos munkásságát méltatja írásában. A Művészet rovatban két kiállításról olvashatnak az érdeklődők. Rideg Gábor, a Művészet című folyóirat fő- szerkesztője a Négy évtized Szolnok megye képzőművé­szetében címmel megrende­zett jubileumi tárlat kap­csán vizsgálja a megyei mú­zeumok gyűjtési lehetősé­geit. A nyár egyik legrangosabb Szolnok megyei művészeti eseményét, a IV. Alföldi Fa­zekas Triennálét dr. Nagy László, a Népi Iparművésze­ti Tanács elnöke nyitotta meg. Az ebből az alkalomból Karcagon mondott beszédé­nek szövegét közli a folyó­irat. A könyvszemlében Dr. Horváth Károly Tiszai _La­jos Találkozások címmel megjelent, és a győzelem napja tiszteletére meghirde- tejtt moszkvai nemzetközi irodalmi pályázaton második díjat nyert riportkötetét méltatja. Szurmay Ernő De­rne Zoltán két újabb kötetét ajánlja; Tóth Tibor pedig a Levéltári Füzetek sprozat 7. köteteként kiadott „Közhír­ré tétetik..című dobotá- si könyvről ír. A folyóirat 3. számát a jubileumi képzőművészeti tárlaton, illetve a fazekas triennálé kiállításán bemu­tatóit alkotásokról készült felvételek színesítik. Megjelent a Jászkunság II történelem bennünk él

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents