Szolnok Megyei Néplap, 1985. szeptember (36. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-02 / 205. szám
1985. SZEPTEMBER 2. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A hót filmjeiből Családi vészkijárat Bal kézből nem lehet írni Beszélgetés dr. Hámori József professzorral Végre egy igazán jó filrru vígjáték ebben a mosoly- talan nagyvilágban. Roman Zaluski lengyel rendező ugyanis a Családi vészkijárat filmjével nemcsak a nézőtéren mozgatja meg neve tőizmainkat’ ’, de valószínű, hogy munka közben, utazáskor, stb., eszünkbe jut a film egy-egy jelenete, figurája, s jót nevetünk. Mert ilyen az igazi, jó vígjáték, nem hal el bennünk azonnal, amikor felgyulladnak a nézőtéri lámpák. A történet meglehetősen szokványos, de hát alapjában véve az élet is az, a jelenségek ismétlik önmagukat, legfeljebb a közeg változik. Zaluski erre építi filmjét» tisztában van azzal, hogy a meghökkentés tiszavirág-életű, a jó korrajz meg maradandó. Még filmvígjáték szituációban is az! Alig érdemelne szót Ko- ledowa asszony mesterkedése, ha a közeg, amelyben machinációit szövi, nem kapná meg azt a világítást, amelyre a rendező, oly nagy gondot fordít. 1 Koledowa asszony egy len- 'gyel falu tanácselnöke, nagy- !szavú potentát, a tekintélyélv úgymond felszentelt papnője, akinek az a véleménye, hogy mindén tevékenység alapja a felettesek dicséretének elnyerése. Így aztán, jó hírét veszélyeztetve érzi, amikor szépreményű leánykájának szűkek lesznek a ruhái, Égszakadás, földindulás, mit lehet tenni, férj kell, de gyorsan! Ha igaz, hogy a nevetés öl, akkor ez a film a nagyhatalmú, alapjaiban buta kiskirályokkal akar leszámolni. Kardja a szatíra, jól kihegyezett, éles pengével vív. Pedig igen nagyszerű a Üdítő hír a nyári uborkaszezonban: a Magyar Média rendezésében lassan-lassan a hajrához közeledik az idén tavasszal első ízben meghirdetett Miss ’85 Magyarország elnevezésű szépségverseny. A szegedi Tisza Szálló koncerttermében a harmadik telődöntőn húsz lány — köztük a Szolnok megyei jelöltek — lépett a tizenkét tagú Ksűri és a telt házat kitevő •közönség elé: az első „menetben” ruhában, a másodikban pedig egyrészes fürdőruhában — a nemzetközi szabályoknak megfelelően. • A Szolnok megyei nevelők számára kifejezetten jól sikerült a szegedi bemutatkozás, A huszonkét éves Csortos Zsuzsa és a húsz esztendős Szabó Gabriella •simán jutott a következő fordulóba, míg Mészáros •Szilvia és Szabó Anikó a közönség szimpátiáját (és szavazatait) élvezve léphetett tovább. • Talán meglepő, hogy a versenyző szén, érdekes, vagv szekszeoiles hölgyek •fotóival eleddig nem találkozhattunk a lapok hasábjain. A magyarázat: a •FOTEX amerikai—magvar vállalkozás jó előre lekötötte — s az elődöntőbe jutottakkal szerződésen is rögzítette — a reklám-propaganrendező alapállása, nem tesz mást, csupán felnagyít olyan helyzeteket, ahol nagvon komolyan kell viselkedni. Innen már csupán egy lépés, hogy a helyzet kényszerítette komolykodás, fontoskodás, nevetésbe csapjon át. A rendező falujának figurái egytől-egyig rendes emberek, jót akarnak. Csupán van egy-egy nagy tévedésük, pl.: erényt próbálnak csinálni a szükségből. Koledowa ekkor úgy „menti meg” a soinbanálástól a falusiakat, hogy becsukatja a húsból tot. Ha nincs hús, minek sorba,n- állni mit szólnak hozzá a felettesek, hogy munkaidőben a bolt előtt ácsorognak az emberek. A düledező egészségház gondját is „megoldják”, bepalánkozzák, ,ne rontsa a hangulatot, ne sértse a felettesek szemét a csúf látvány. A fikciók persze véleményeket szülnek, ezek magatartásformává állnak össze, amelynek az a lényege, hogy „arról beszéljünk, amit látni szeretnénk”. Ez Koladowa asszony és •társainak elve. Mert a dolgok úgyis megoldódnak. 'Igaz, bürokratikus alapállás, — jót nevetünk Zaluski figuráin, Koledowán, a férjet fogó bősz atyán, a sült kacsák szerelmesén a nend- őrparancsnokon, sőt — uram bocsáss meg! — a kéziráté- tellel gyógyító, kenetteljes férfiún is, még inkább a nála gyógyulást kereső főhivatalnokon. De mindenek előtt Koledowa asszony hqmorta- lan humorán. A figurát Do- 2ena Dykiel kelti életre, játékának legnagyobb erénye, hogy komolyan veszi Kole- dowát, — ezért hatásos amit tolmácsol.- ti kda-sajto célú fotózás jogát. •Lapunk fotósai előrelátóak •voltak, a szerződés megkötése előtt készítettek felvételeket Szabó Gabrielláról •és Csorto^ Zsuzsáról. • Szabó Gabriella a verseny •után a következőképp mutatkozott be: illetve „elemezte” a szegedi vetélkedés •eseményeit. • — Kunszentmártoniban •élek, Szentesen érettségiztem a Horváth Mihály Gimnáziumban, testnevelési tagozaton. Balettoztam, népi •táncoltam, kosárlabdáztam, nem dohányzóm, szeszesitalt •nem iszom. 170 centiméter •magas vagyok, 57 kilogramm n testsúlyom, a további adataim: 92 (mellbőség). 61 (derék) —, 90 (csípő), 54 (combikerület). Képesítés nélküli •pedagógusként dolgozom, ez év őszétől Tiszaugon — oroszt, és testnevelést tanítok. — Ügy tudom, a „középdöntők” résztvevői felvételi •nélkül bejutnak a Varieté •Vállalat modellképző tan- ifolyamára. ön, függetlenül •a verseny folytatásától, mi szeretne lenni? • — Természetesen játéknak •tekintem az egészet. Bármilyen legyen a folytatás — én pedagógus szeretnék lenni. Káposztásmegyeren A művelődés új háza Űjpest-Káposztásmegyeren szombaton megnyílt az általános művelődési központ. Az esemény alkalmával egész napos program várta az érdeklődőket. Hétfőtől a művelődési központ 17 tantermében megkezdődik a tanítás. A nevelési-oktatási* és köz- művelődési központ — amely a csepeli után a második ilyen létesítmény a fővárosban — száz bölcsődésnek és kétszáz óvodás gyermeknek is otthont ad. 25 ezer kötetes iskolai és közművelődési könyvtár várja az olvasókat. Tornatermét a környék lakói is használhatják. A több célú művelődési központban a tervek szerint mozielőadásokat, családi és lakossági ösz- szejöve.eleket, is tarthatnak. Orvosi felügyelet, diétás nővér Tábor fogyókúrázóknak Fogyókúrás tábort szervez a Magyar Vörös kérést Vas megyei vezetősége és a KISZ Vas Megyei Bizottsága. A tábor Októbertől január végéig kéthetes turnusokban fogadja a felesleges kilóiktól megszabadulni vágyókat a festői szépségű Kő- szeghegyalján, Velőmben. Eddig csaknem százötvenen jelentkeztek, elsősorban! Budapestről és Szeged környékéről. A táborban felkészült orvos, gyógytornász, diétás nővér foglalkozik majd a vendégekkel, akiknek számos kulturális programot és sportvetélkedőket is rendeznek. Csortos Zsuzsa szintén ismerősei biztatására indult a szépsé gversenyen. — Szolnokon, a Vegyipari Szakközépiskolában érettség giztem kitűnőre, az érettségi után a kozmetikus szak- imát tanultam ki. Lehet, hogy meglepő, amit mondok: Imiár kisgyerekként is kozmetikus szerettem volna denni. Az életrajzom nem (tartalmaz semmi meglepőt: Ihat évig táncoltam a Killián néptáncegyüttesében. Szeretem a munkáim, igyekszem rendszeres életet élni; az úszás jól karbantartja az embert, most hogy továbbjutottam a szépségverseny következő fordulójába, kicsit játszadozom a gondolattal — vajon milyen lehet a fotómodell pálya? Semmi •több. — A világ rendje: a csinos hölgyeket megnézik a férfiak, ön hogy tekint a másik nemre? • — Nem mondom, hogy a •külső mellékes, de az érzékenységet, a tiszta gondolkodást, a becsületességet, őszinteséget, kedvességet semmilyen külső tulajdonság nem tudja pótolni. • — Mit vár a Miss ’85 folytatásától? — Jó szórakozást... — jvágner — — Nem volt könnyű hozzájutni a könyvéhez. Némi ismeretséggel pult alól kaptam meg. Ezek szerint a Nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal... című könyvé 12 ezer példánya pillanatok alatt eltűnt a könyvesboltokból. Hallhat ennél jobb hírt a szerző? ' — Elképzelhető az is hogy Szolnokon keveset rendeltek. Kicsit szkeptikus vagyok, még akkor is, ha tételezzük fel, hogy elkapkodták a könyvet. Nem biztos jele az egyértelmű sikernek. A könyv olcsó és kicsi. Mindenütt a világon ezek a könyvek a legkelendőbbek. Belefér a kézitáskába. Lehet vinni a strandra, olvaspi a buszon, a terjedelme nem ijeszti el az embereket, nem fontolgatják, hogy beleolvassanak-e. Szóval a tartat" mán kívül ezeregy oka lehet annak, amiért az emberek könyvet vesznek. — Es miért írják meg? ön a tudós, miért ír újból és újból ismeretterjesztő könyveket? — Azért, mert megkértek rá. így kezdődött. Tehát véletlen. — Ha csak ezen múlna, ön nem lenne a ritka kivétel a tudóstársadalomban. — Maradjunk annál, hogy én miért vállalkozom az ismeretterjesztésre. Az ismeret bővítésének hasznos módja, ha olyan témáról ír az ember, amely átfedi saját kutatási területét, átfogóbb annál. Ismeretlen területre kell bedolgoznia magát. Sok mindennek kell utána nézni, olvasni. Mindig nagyon érdekelt az emberi agy két féltekéje, fejlődése, személyiséget meghatározó funkciója. Az aszimmetria, amely csak az emberi agynak a sajátja, bmitől embierek vagyunk. Azoknak, szántam a könyvet, akiket érdekel, hogy honnan jöttünk, hogyan emelkedtünk ki. Üjabb ismereteket akartam adni ahhoz, hogy iga- zabb kép alakuljon ki az emberről. A ma emberéről is! Eloszlatni azt a tévhitet, előítéletek, hogy az ember töretlenül csak fejlődött^ A civilizáció igen, az ember, az emberi mentalitás nem. Gondoljon csak a görögökre! Tökéletesebbek voltak, mint mi. Több idejük volt a meditációra, a gondolkodásra. A társadalomnak erre kell törekedni, ezt kell elérni. — Van esélyünk rá? — Hogyne. Ez a civilizáció jövője. Az automatizáló- dás megteremti a feltételét. Sok felszabadul az ember idejéből. Például az Egyesült Államokban egy átlag lépítőmunkás ma már heti 30—35 órát dolgozik. Rendhagyó, ugyanakkor elismerésre méltó kezdeményezés a szolnoki Killián György Repülő Műszaki Főiskoláé; az intézmény a Nemzeti Színház és a batto- nyai SOS Gyermekfalu felépítésének javára gálaestet rendez. A műsorra — neves művészek fellépésével — szeptember 9-én este 7 órától, a Szigligeti Színházban kerül sor. A kezdeményezés rendhagyó volta egyediségében rejlik, hisz eddig nem volt példa arra, hogy vidéki felsőoktatási intézmény vállalkozzék ilyen nagyszabású, egész estét betöltő színházi est megszervezésére, rendezésére a nemes célok támogatása érdekében. A főiskola a műsor teljes bevételét — amely megközelítőleg 100 ezer forint lesz — ajánlotta fel a Nemzeti Színház, illetve az SOS Gyermekfalu javára, ugyanakkor természetesen arra is törekedett, hogy — önnél mennyi ez az idő? — Napi 8 óra. Nem szeretek hazavinni munkát. Nagyon ritkán teszem meg. Csak akkor, ha szorít a határidő. Négy gyerekem van, kettő az első, kettő (két és fél éves, és 12 éves lány) a második házasságomból. Feleségem orvos, ő is kutató. Kertes házban lakunk. Szeretek a családommal lenni, a kertben dolgozni és gondolkodni. Mit csináltam jól, mit rosszul és mit fogok csinálni. Németh Lásáló valahol leírta, hogy kapálás, gyomlá- lás közben tudott igazán tisztán gondolkodni Szent-Györ- gyi Albert horgászott. Nem érdekelte, hogy fog-e valamit. Csendben a pecabotot fogva tudott gondolkodni. Exkluzív interjú | — Rövid beszélgetésünk alatt többször is említette a sokoldalú, kiváló tudóst, aki fontosnak tartotta "es vállalta az ismeretterjesztést. — Nálunk nagyon kevés tudós veszi ezt a fáradtságot. Rangon alulinak tartják. Fejlettebb országokban sokkal nagyobb becsülete van az •ismeretterjesztésnek, mint itthon. Egy példa: van az Egyesült Államokban egy újság a Scientifican American, nem tudósoknak, hanem érdeklődő embereknek írják, Nobel-díjas tudósok is. Megtiszteltetésnek tartják, ha felkérik őket. Magyar—amerikai kooperációban hamarosan megjelenik magyarul. Olyan réteget fog kiszolgálni, akik nem tudnak angolul. Nagyon jó segédanyaga lesz a természettudományok, kai foglalkozó pedagógusoknak. És remélem jó minta arra is, hogyan kell csinálni. — Ma hogyan csinálják? nálunk? — Rosszul. — Miért? — Több oka van. Deval" (váQódoitt az ismeretterjesztés, mert nemcsak, vagy nem elsősorban szakemberek csinálják. összeollózott régi, túlhaladott cikkekből hányják össze az írásokat, az előadásokat. Továbbá: a kutatók elfoglalt emberek. A kutatásuktól természetesén eredményt várnak, a felfedezéseket bizonyító tudományos dolgozatokat. Nagyon erősen él a „publikálj, vagy tűnj el!” szemlélet. Azonban, ismeretterjesztő cikket sem lehet bal kézből megírni. Ha •hiszi, ha nem, nehezebben a gálaest maradandó művészi élményt nyújtson a közönségnek. Művészeti életünk legkiválóbbjait kérte fel az esten való közreműködésre. A művészek az ügy mellé állva, lemondva tiszteletdíjukról is készséggel vállalták a szereplésit. A műsorban Keres Emil, Hernádi Judit, Szabó Gyula és Tordai Teri színművész, Karizs Béla, Gregor József, Leblanc Győző. Pitti Katalin, Sudlik Mária, Maria Teresa Uribe, Kalmár Magda és Szalai Sarolta operaénekes, valamint Szvorák Katalin és Balogh Márton népdalénekes lép a közönség elé. Előadásukban magyar költők verseit, színdarabrészleteket, népszerű operaáriákat, operettdallamokat, magyarnótákat. népdalokat és sanzonokat hallhat a közönség. A gálaesten a Szolnoki szimfonikusok zenekarát Kovács János, a Magyar Állami Operaház és Báli József a írok meg a Deltának egy cikket, mint egy olyan tudományos dolgozatot, amelyen most is éppen dolgozom. — Témája? — Egy német kollégámmal közös kutatási területünk az idegrendszer plaszticitása. — Azaz? — Mennyire tanulékony az idegrendszer. Igaza van, mondjam magyarul. A természettudomány nyelve az angol. Nehéz a sajátos kifejezéseket, a precíz szakmai tolvajnyelvet közérthetőre fordítani. Nagy koncentrációt igényel és könnyedséget A kutatók óckodnck (kérem, ha ír, ezt a szót használja) a stílusváltástól. — ön irigylésre méltó könnyedséggel és szellemesen ír. — Az irodalom mindig része volt az életünknek, mind a nyolc gyerek életének, Fegyvemeken a családi házban. Apám körzeti orvos volt, anyám történelem, magyar szakos tanár. És Tö- rökszentmiklóson a gimnáziumban olyan tanáraim voltak, mint Bükkfalvi Zoltán és Vári Andor. Inspirálni tudtak bennünket, sokat köszönhetek nekik. De térjünk vissza a tudósok túlzott tartózkodásához, amelynek van még egy kocka: nem fizetik meg az ismeretterjesztő munkát. Ugyanúgy, mint ahogyan nem fizetik meg a tankönyvírást sem, ami nem más, mint magasabb szintű, összefoglaló ismeretterjesztés. 1970-ben a gimnazistáknak biológia tankönyvet írtam,. Cudar, nehéz munka volt. Nem sikerült igazán jól. Túl tömör lett. Legfőbb ideje volna alaposan feltérképezni, hogy kik vállalkoznak rrta a tankönyvek írására. Meggyőződésem, hogy nagvon szomorú dolgok derülnének ki. Szemléletváltás-' ra volna szükség. Nagyon gyorsan. — ön tanít is? — Tizenöt évig tanítottam az egyetemen. Ma már csak azokat a diplomásokat tanítom, akik a kanditatúrá- ra készülnek. Hivatásom a kutatás, munkahelyem az Orvostudományi Egyetem Anatómiai Intézete. Egy (akadétmjai kutatórészleget vezetek, amely idegkutatásokat folytat. Vallom, hogy nem szabad belegyömöszöL ni magunkat egy skatulyába. Sok mindent lehet csinálni, olyan munkát, amelyek nem gátolják, hanem kiegészitik egymást. Kovács Katalin1 Rendezi: a Killián György Repülő Műszaki Főiskola szolnoki szimfonikusok karnagya vezényli. Szalai Antal vezetésével fellép a Magyar Néphadsereg Vörös Zászló és Vörös Csillag Érdemrenddél kitüntetett művészegyüttesének népi zenekara s Korb József vezényletével a Killián György Repülő Műszaki Főiskola fúvószenekara. Zongorán kfsér Nádor László, a Szigligeti Színház karnagya. A műsorvezető Baleczky Annamária és Bőzsöny Ferenc lesz. A díszleteket Kálmán László tervezte, a gálaestet Berényi Gábor Jászai-díjas, érdemes művész rendezi. A gálaest iránt már ezidá- ig is nagy érdeklődés mutatkozott. Elsősorban vállalatok, üzemek vásárolták meg a 150, illetve 250 forintos belépőjegyeket,- amelyek azonban korlátozott mennyiségben még kaphatók Szolnokon az IBUSZ irodájában, illetve az Idegenforgalmi Hivatalnál, Miss '85 Magyarország Szabú Gabriella, aki elsősorban jő Deda- eögus szeretne lenni Csortos Zsuzsa: „A külső nem mellékes, de .. .’• // Szolnok megyei szépek is továbbjutottak A Nemzeti Színházért, az SOS Gyermekfaluért Gálaest Szolnokon