Szolnok Megyei Néplap, 1985. szeptember (36. évfolyam, 205-229. szám)

1985-09-04 / 207. szám

1985. SZEPTEMBER 4. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Sport Sport Sport I Atlétika Budavári Éva vasutas Európa-bajnok Augusztus 28—30. között a csehszlovákiai Ólmützben rendezték meg a vasutas at­létikai Európa-bajnokságot. Huszonnégy ország női és férfi vasutasválogatottja mérte össze tudását. Ott volt a Szolnoki MÁV MTE két versenyzője, Budavári Éva és Szalai József is. Budavári gerelyhajításban és a 4x100 méteres váltóban, Szalai pe­dig 400 méteres gátfutásban és a 4x400 méteres váltóban szerepelt. A nőknél gerely­hajításban vasutas Európa- bajnok: Budavári Éva 55,70 m, új vasutas EB-csúcs. (régi Változatlanul nagy az ér­deklődés a Tisza nonstop négypróba iránt, amit elő­ször tavaly szervezett a Szol­nok Városi Sportfelügyelő- ség, a KISZ Szolnok Megyei Bizottsága és az Újszászi Szabadság Tsz SE. Az idén másodszor sorra kerülő, ko­moly erőkifejtést igénylő tö­megsport-akcióra eddig — a tavalyihoz hasonlóan — az ország 43 településéről több mint 170 nevezés érkezett. Érdekesség: az idén a nők nagyobb kedvet kaptak, mint tavaly, eddig öttel több, azaz tizenkilenc nevezés futott be. A négypróbázók szombaton 55,06 m. Budavári 1981). 4x100 m váltófűtés: 6. Ma­gyarország (Budavári, Petri- ka I, Balogh, Nádai). Női pontversenyben; 1. Szovjet­unió, 2. NDK, 3. India... 5. Magyarország. Férfiak: 400 m gátfutás Európa-bajnok: Pi- szarev (szovjet) 51,11, 2. Miromov (szovjet) 51,40» 3. Szalai (magyar) 53,10 mp. (az előfutamban 52,6 mp). 4x400 m váltó: 8. Magyarország (Csapó, Molnár P., Molnár T., Szalai). Férfi pontver­senyben: 1. Szovjetunió, 2. NDK, 3. Magyarország. Képünkön a bajnok. reggel Szolnokon a KlSZ-tá- borból kerékpáron indulnak Újszászig a 20 kilométeres távon, a parkerdőben erdei és réti utakon futnak 10 ki­lométert, kerékpáron vissza­érkeznek Szolnokra, a régi hajóállomáson túrakajakba ülnek, a Tiszán felfelé 5 ki­lométert eveznek, majd visz- szaérve a Damjanich uszoda fedett medencéjében egy ki­lométert úsznak. Az also kor­határ 14 év, felső nincs. Mindenki saját felelősségére indul, de orvosi ügyelet ter­mészetesen lesz, és három frissítő állomás is rendelke­zésére áll a résztvevőknek. A Néplap 36. heti totótippje 1. B.Miinc.—Ham burs' 1 1 2 2 2. Dórim.—Mannheim 12 12 12 12 3. JLeverk.—Düsseld. l 1 1 1 4. Schalke 04—Hanno. 12 12 12 12 5. Mönchen.—FC Köln 1 2 1 2 6. Atalante—Roma X 2 2 X 7. Bari—Milan 2 x 2 X 8. Fiorent.—Sampd. 1 x 1 X 9. Nanoili—Como 1 1 1 'l 10. Udines-e—Torino x2 X2 x2 x2 11. Cagliari—Cremon. 1 1 1 1 12. Cesena—As coli X 2 2 X 13. Pescara—Bologna x2 x2 x2 X2 Pótmérkőzések: 2. 1. 1. Esemény Labdarúgás. NB II: Szolno­ki MÁV MTE—Baja, Szol­nok, Tiszaliget, 16. Előmér- kőzés: SZMÁV MTE junior— SZMÄV MTE ifi I. 14. Idegenben szerepel: a lab­darúgó NB II-ben a Mezőtú­ri Honvéd Szekszárdon, A rendezők úgy tervezik, hogy ha kétszáz nevezés be­fut, akkor négy futamban indítják a próbázókat. A ta­valyihoz képest annyi a vál­tozás, hogy valamennyi be­nevezett emblémával ellá­tott sportnadrágot kap. ezút­tal kisebb értékű, de b jutalmat osztanak ki, a vál­lalatok által felajánlott dí­jakból sorsolnak is, és az idén mindenki csak túraka­jakban indulhat. Ügy vélik, így „tömegsportosabb” iesz az akció. A központi hely a tiszaligeti KISZ-tábor lesz, ahol pénteken délután fogad­ják az érkezőket. A techni­kai értekezleten mindenki­nek részt kell venni, szomba­ton az első futamot 7 órakor indítják, utána másfél órán­ként indulnak a próbázók, az eredményhirdetést 17 óra­kor tartják. Szombaton Tisza nonstop négypróba Labdarúgó NB II Lesz-e biztató folytatás? Túlzás lenne azt állítani, hogy megyénk NB Il-es lab­darúgócsapatai „repülő raj­tot" vettek az őszi idényben. A Szolnoki MÁV MTE és a Mezőtúri Honvéd egyaránt 2—2 pontot gyűjtött a lehet­séges hatból, s a piros-kékek eredménylistájának sajátos­sága. hogy három gólnál so­ha nem adták alább; akkor sem. amikor rúgni kellett, akkor sem, amikor kapott gólként könyvelhették el. A diósgyőri mérkőzésen a leg- vérmesebb hazai szurkolók sem számítottak arra, hogy a Szlifkával meggyengült csapat sikert ér el. Hiszen 75 percen át szépen „folyt,” a labda. — aztán mikor tíz emberre fogyatkozott a DVTK — összezavarodtak a szolnoki frontok. Ami meg­lepő, nem a rutintalan fia­talok mondtak csődöt, ha­nem az idősebb, tapasztalt játékosok. Az első gól előtt Sugár a pálya közepén pél­dául háromszor is el'enfél- hez adta a labdát, aztán a szolnokiak már csak sza­jbálytalanul tudták meg­akadályozni a kibontakozó támadást. A szabadrúgást Lippai ívelte kapu elé. és a rutinos Szilágyi a labda alá futott, Kondásnak tehát nem volt nehéz dolga a hálóba bólintani. A második gólnál újabb rossz átadás. és a kitörő Lippai t már csak U-es árán tudta Ágh szerelni. A harmadik gól .Rózsavölgyi lelkén szá­rad, hiszen ügyetlen felsza­badításával szinte rákény- szeritette Szemerét a gól­szerzésre. A mérkőzés filmjének visszapergetésével ' valójá­ban el is mondtuk az MTE játékának típushibáit. A ma­gabiztos Boros előtt — Ágh Gábort leszámítva — kikezd­hető védelem áll. Alig van olyan csapat amellyel a fej­játékban partnerek lennének és amint az Diósgyőrben is látható volt, aggasztónak tűnik a gólképtelenség. Lász­ló igedenben képtelen a ka­pu közelébe keveredni. Ro­ntanék pedig a balszélső he­lyéről. indulva csak körül­ményesen juthat lövőhely­zetbe. Ügy tűnik, Lódi László látja a hibákat, s a megkez­dett fiatalítással a fenti problémákra próbál megol­dást találni. A mezőtúri szurkolók szá­mára hideg zuhany volt a nyitányon elszenvedett ha­zai vereség. Vácott már biz­tatóbban alakultak a dolgok, az elmúlt vasárnap pedig megszerezte az első két baj­noki pontját a Honvéd, „őszi betegség” a katonacsa­patoknál a bevonulás táji gyengélkedés, ám remélhető­en hamarosan kiheveri ezt Földesi János csapata. Az igen tehetséges Lehota akár egymaga is képes mérkőzé­seket eldönteni, különösen úgy. hogy a szolnoki Csató került mellé a csatársorba. Ma mindkét csapat bizonyít­hat — legelőször is azt. hogy a gyengén sikerült rajt el­lenére is képesek utolérni az ellenfeleket. >— ipalágyi — Labdarúgás A kunsági csoportban is elkezdődött Befejeződött a Kunsági Körzeti Labdarúgó Szövetség által kiírt Körös Kupa, melynek döntőjében a kitűnő formában lévő Cibakháza Kuncsorbát 7:2 arányban va­lósággal lelépte. A 3. helyért játszott TISE II—-Tiszasas mérkőzésre a sasiak nem az idáig jutott csapatukkal je­lentek meg, és a jó kézben lévő homokiak 4:0-ra is ve­zettek ellenük az 5:2-es vég­eredmény előtt. A szeptember 1-én rajtolt a Kunszentmártonból irányí­tott kunsági körzeti bajnok­ság, melyben most nem sze­repel más körzethez tartozó csapat. Ugyanis Tisza inokán új sportegyesületet hoztak létre, és neveztek a bajnok­ságba Ezzel a Kunszent mar­ton vonzáskörzetéhez tartozó Tiszazug minden községében van már sportegyesület, ami biztosítja a falusi fiatalság sportolási, szórakozási lehe­tőségét. Minőségi fejlődés is mutatkozik, az évek óta 2. helyen végző Cibakháza az MNK- és egyéb mérkőzésein elért eredményei alapján máris érettnek látszik a me­gyei bajnokságra, de erősí­tettek is a Tiszaföldvárról hazaigazolt Berta Mihállyal örvendetes fejlődés és készü­lődés volt tapasztalható Öcsödön is, ahol ismét Tóth Ferenc kezébe adták a szak­mai irányítást. Ö helybeli sportolókra építi csapatát. Nem így — az egyébként jó vezetéssel rendelkező — Cserkeszőlő, Tiszasas és Sze- levény, ahol a helybeli fia­talok mellőzésével, más hely­ségekből szerzett játékosok­kal igyekeznek megoldani csapatuk .sikeres szereplését. A 12 felnőtt gárda mellett párhuzamban 10 serdülő együttes is indul a bajnok­ságban. A körzetben lévő já­tékvezetők is készültek a bajnokságra, tesztvizsgát tet­tek és a Körös Kupán erőn­létet is szereztek. Asztalit« nlsz Vereségek a bajnoki nyitányon A sorsolás szeszélye: a bajnokjelöHekkel kezdtek a csapatok az NB I és az NB 11 nyitányán. Az augusztusi felkészülési időszak sok munkája sem tudta kiegyen­líteni az ellenfelek nagyobb tudását. NB I. Férfi: BVSC— Honvéd Killián FSE 19:6. A minden részében egysége­sebb vasutascsapat biztosan győzött. A győzelmeket sze­rezték: Takács, Nozicska 5—5, Somosi 4, Vitsek 3, Frank B. 2, illetve Kren- hardt 2, Leinweber 2, Simon és Nagy M. 1—1. NB II. Női: Borsodi Építők—Volán-Hon­véd KÉSE 13:3. Az NB I-ből kiesett csapat bajnokesélyes­ként, kihasználva a hazai pálya előnyeit, színvonalas mérkőzésen győzött a HKFSE ellen. ®y.: Molnár A. 4. Kriston, Kertész, Masason 3—3, illetve Török A. 2, Ju­hász E. 1. Nehézségekkel küszködve I Rádió I SZOLNOKI STÜDIO: 17.00: Műsorismertetés. Hírek. — 17.05: Farmer és nyakkendő. Ifjúsági magazin. Szerkesztő: Gulyás Erika. — 18.00—18.30: Al­földi krónika. KOSSUTH: 8.20: A huszadik század ..pes­tise”. — 8-50: Kis magyar nép­rajz. 8.55: Uj Melódia-leme­zeink'böl. — 9.37: Beszélni ne­héz ... — 9.43: Dalposta. — 10.05: Irodalmi világjárás. — 10.35: Tornászinduló. — 10.50: Évszázadok mesterművei. — 11.44 : Katonadalok. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.45: Törvénykönyv. — 13.00: XVIII. századi zene. — 13.40: Szovjet fúvószene. —14.10: A magyar széppróza századai. — 14.25: Operaslágerek. — 15.00: Zengjen a muzsika. — 15.30: Népdalok, néptáncok. — 16.05: MR 10—14. — 17.00: Vesszőpari­páink ... — 17.30: Operettfiná­lék. — 13.02: Kritikusok fóru­ma. — 19.15: Utak — találkozá­sok. — 20.03: Weiner Deó ta­nítványai muzsikálnak. — 20.49: Ikercsillagok. — 20.55: A ma­gyar opera nyomában. — 21.30: Háttérbeszélgetés. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Há­rom Mont ev erdi-mad riTi 1. — 22.39: Egy igazgató né\fjegye. — 22.59: Beszélgetés Röth György eordonkaművésszel. — 0.15-^1.20: Éjfél után. PETŐFI: 8.05: Idősebbek hullámhosszán. — 8.50: Tíz nerc külpolitika. — 9.05: Napközben. — 12.10: Ope­rettdalok. — 12.25: Útikalauz — üdülőknek. — 13.10: A tegnap slágereiből. — 14.00: ..Megmoz­dulnak a képek ...” — 15.05„: Szórakoztató irodalmi magazin. — 16.15: Foglalkozása: újságíró. — 16.48: Diákioci. — 17.05: Kör­kapcsolás bajnoki labdarúgó- mérkőzésekről. — 17.50: Ötödik sebesség. — 18.50: Ritmus! — 19.05: Barangolás régi hangle­mezek között. — 19.31: Közve­títés bajnoki labdarúgó-mérkő­zésekről. — 20.15: Rockföldről érkezett. — 21.05: Tükörképek. — Nem üzlet. — 21.15: Nótaesf. — •'2.00: Válogatott felvételek. — 23.20: Gonda János szerzemé­nyeiből. — 24.00: Sanzonok. — 0.15—4.20: Éjfél után. 3. MOSOK: 9.08: Felejthetetlen arcok az Opera házból. — 9.33: Zenekari muzsika. — 10.40: Pillanatkép. — 10.45: Népzene sztereóban. — H.01: A Shadows együttes fel­vételei. — 12.20: Magyar zene­szerzők. — 13.05: Az igazi Be­nyovszky. — 13.25: Márta. Rész­letek. — 14.20: Slágerről — slá­gerre. — 15.00: Szimfonikus ze­ne. — 16.09: Lortz-ing operáiból. — 16.55: Kamarazene. — 18.30: V materinskom .iazyku. —19.05: Operaest. — 19.59: Nicolai: Egy templomi feszti váLnyitány. — 20.0«: Rádiószínház: Itt járt a házmesterné. — 20.40: A Chica­gói szimfonikus zenekar játszik. — 22.06: Marc DcLouze és ör­dögh Szilveszter beszélget a mai költészetről. — 22.26: Ka­marazene. — 23.08: Angol mad­rigálok. Televízió 1. MŰSOR: 9.25: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (í.sm ). — 9.30: Delta. Tudományos híradó (isin.). — 9.35: Tálán jövőre. Csehszlovák film (1977). — 11.29: Képújság. — 17.15: Hírek. — 17.20: A ko­lompkészilö. Csehszlovák rövid- íilm. — 17.35: A nyelv világa. — 18.20: Reklám. — 18.25: Dok­tor A belpolitikai föszer­kesztöség műsora. — 18.45: Kép­újság. — 18.59: A Közönségszol- éá'-’t tájékoztatója. — 18.55: FíokJam. — 19.10: Idősebbek is elkezdhetik. Téve'orna. — 19.15: Esti mese. — 19.31): Tv-hiradó. — 20.09: sportmúzeum. Papp í.ász- iú. — 20.3'): Hívjon, jövünlk. An­gol tévéfilm — 21.90: Sinkó Fr- vin: Optimisták. Tévéfilmsoro- zat. VII U. rész: Flöjntők. - 22.15: Jóvendőmondó. A fej­lesztés ..arányúid ia". A beLpolJ- 'T::ii fOszérkesztOség műsora. — •12.50: Tv-tv-ádó 3 — 23.00: Him­nusz. 2. MOSOK: 18.15: Képújság. — 18.20: Ap­rók tánca. Dél-alföldi táncok (ism.). — 18.45: Fúrónál Bizton­sági és F.gyüttmükOdési Érte­kezlet. Kulturális Fórum. Bu- dapest. 1985. Norvégia. A vi­torláshajó neve: Gunhorq. — 19.10: Koránul Nostru. A szegedi körzeti stúdió román nyelvű nemzetiségi műsora. — 19.30: A siker talizmánja. Szovjet kis­fiún (ism.). — 20.09: Nagy si­vatagok Henry de Túrenne so­rozata VI/1. rés-z: a meghódí­tott sivatag. — 20.50: Tv-hiradó 2. — 21.10: Otonállók, Brazil té­védráma. — 21.55: Flgészségün­kért! Az Országos Egészségne­velési Intézet tájékoztatója a lakótelepi testmozgásról. —22.10: Képújság. MOSZKVA I.: 12.30: Hírek. — 12.45: Az. öt­eves terv mindenki ügye. — 13.35: G. Sojdagvajeva énekel. — 14.10: Hírek. — 14-.15: . . . Ti­zenhat évig és azon túl. — 15.30: Mennyibe kerül a víz? —- 18.00: Koncert. — 16.45: Ma a világban... — 17.00: Sakk-VB. — 17.05: Ifjúsági labdarúgó-VB Középdöntő. — 19.00: Híradó. — 10.35: Táncolni akarok . . — 21.15: Ma a világban . .. —21.35: Estétől délig — film II. rész. — 22.4!: Hinek. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ: 16.45: Hírek. — .16.50: Cseh­szlovákia—Lengyelország barát­ságos labdarúgó-mérkőzés. — 18 39: A rendőrség naplójából. — 19.90: Tv-torna. — 19.10: Heti mese. — 19.30: Tv-hiradó. — 29.00: Történet a tördelővei. Tv- iá'ék. — 20.40: üiítók. felfede­zők műsora — 21.30: rdoszerú események. —21.56: Időjárásjt- lerttés. — 22.00: Ez. történt 24 óra alatt. — 22.10: Éjszakai hang­verseny Bach müveiből. BUKAREST: 20.00: Tv-hírado. — 20.20: Gaz­dasági figyelő. — 20.45: Fórum. — 21.05: ..A lehe4öség határai”. Folytatásos film. .— 21.50: Tv- híradö. A Szolnoki Spartacus asz­talitenisz szakosztálya sike­res évadot zárt az 1984/85-ös bajnokságban. Az NB III után osztályozón biztosította magának a jogot az NB II- ben való szereplésre. Az au­gusztus 31 -i bajnoki rajt előtt részletesen kidolgozott felkészülési terv szerint kez­dett munkához a nyolc fős első csapat. A magasabb osztályban szereplés több gondot vetett fel. Elsősorban erősítésre volt szükség, mely a maga­sabb osztályban indokolt, de ez szerény eredménnyel járt, egy játékost sikerült leiga­zolni. A csapatban Lukács, Varga és Kovács leállt, a feltörekvő fiatalok pedig még nem elég érettek az NB II színvonalához. Maradt az előző bajnokságban és az osztályozón sikeresen helyt­állt Skumáth, Molnár, Ba- ráth hármas, de a csapatbaj­nokságban öt játékos szere­pel. E hármashoz sikerült a Jászberényi Leheltől Szarvas Jánost leigazolni, aki remél­hetően jó] illeszkedik az együttesbe. A szakosztály já­tékhelye a Bajcsy-Zs. úti Vízügyi Szakközépiskola tor­naterme, ahol a versenyzők augusztus 20-ig nyugodtan készültek. Ettől az időpont­tól azonban tatarozás miatt az utcára kerültek. A szakosztály vezetése több lehetőséggel próbálko­zott, de a tornatermek nyári karbantartása miatt ez sehol sem sikerült. Végül is a 605. DSK, valamint a Volán-Rá- kóczi SE asztaliteniszezőinek vendéglátását élvezve, közös edzéseken vettek részt. A felkészülés legfontosabb sza­kasza nem volt ideálisnak mondható, sőt a bajnoki rajtig a tornaterem tatarozá­sa sem fejeződött be. Ezért a Volán vendéglátását élvezve, szombaton a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakkö­zépiskolában játszotta le baj­noki mérkőzését a tavalyi bajnok BVSC II ellen. Ilyen előzmények után a becsületes helytálláson kívül jobb ered­ményre nem lehetett számí­tani. A csapatmérkőzésen szereplő BVSC-s fiatalok, magyar válogatottként, több nemzetközi összecsapáson is bizonyították tehetségüket. Eredmény (Gárdos csoport): BVSC IP—Szolnoki Sparta­cus 16:9. Győz: Turbók 4, Zsarnóczy 4, Daru 3, Artner 3, Benyovszky 2, ill. Sku­máth 3, Baráth 3, Molnár 2, Szarvas 1, Rátfai 0, I MŰSOROK I

Next

/
Thumbnails
Contents