Szolnok Megyei Néplap, 1985. szeptember (36. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-28 / 228. szám
VI LAG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! XXXV). évt. 228. sz. 1985. szent. 88., szombat A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Losonczi Pál Guineából Angolába érkezett ülést tartott a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége Nyikolaj Rizskov a Minisztertanács új elnöke Washingtonban Reagan és Sevardnadze tárgyalása Washingtonban tárgyal Eduard Sevardnadze, a Szovjetunió külügyminisztere. Délelőtt a Fehér Házban Reagan amerikai elnök fogadta megbeszélésen. Ezt követően munkaebéden látta vendégül a szovjet külügyminisztert. Sevardnadze délelőtt, helyi idő szerint tízkor érkezett a Fehér Háziba. A bejáratnál (Folytatás a 2. oldalón.) A vásár főterét a Nemzetközi Vásárok Szövetségének emblémája és a BNV-n résztvevő országok zászlói díszítik. Itt gyülekeztek a megnyitó ünnepség vendégei : Havasi Ferenc, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese. Ott volt az Elnöki Tanács és a kormány több tagja is. Részt vett a megnyitó ünnepségen Erlen Kir iko vies Per vis in szovjet híradástechnikaipari miniszter és Rahim Dzsan Gafurov, a Tadzsik SZSZK miniszterelnök-helyettese, jelenvoltak a Budapesten akkreditált diplomáciai képviseletek vezetői és tagjai, valamint a hazai és külföldi kiállítók képviselői. A Himnusz elhangzása után Szépvölgyi Zoltán, a Fővárosi Tanács elnöke mondott beszédet. A Fővárosi Tanács elnöke köszöntötte a megnyitó ünnepség résztvevőit, majd így folytatta: — A 82. alkalommal megTegnap reggel elutazott Conakryból Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, aki rövid időt töltött Guineában, átutazóban Angola felé. Losonczi Pál. az MSZMP PB tagja, az Elnöki Tanács elnöke és az általa vezetett magyar párt- és állami küldöttség tegnap hivatalos, baráti látogatásra Angolába érkezett. A delegáció Jósé Eduardo dos Santosnak, az MPLA-Munkapárt és a Angolai Népi Köztársaság elnökének meghívásának tesz eleget. rendezett Budapesti Nemzetközi Vásárra hatodik ötéves tervünk befejező évében és a hetedik ötéves terv készítésének időszakában kerül sor vagyis olyan időpontban, amikor áttekintjük, hogy mit valósítottunk meg az öt esztendővel ezelőtt kitűzött feladatokból — és a nemzetközi gazdasági helyzetet, valamint kapcsolatainkat is figyelembe véve — meghatározzuk, hogy milyen irányú, tartalmú, és mértékű fejlődést, kereskedelmi forgalombővülést és életszínvonal-növekedést tervezzünk a következő öt évre. Ezért most a megszokottnál is alaposabb előkészület jellemzi, nagyobb figyelem övezi a fogyasztási javak vásárát, hiszen a magyar kiállítók a tervciiklus utolsó évének eredményeit igyekeznek termékeikkel is bemutatni, és egyben ízelítőt adni a közeljövő újdonságaiból. Az őszi BNV szakmai értéke — s ezt jóleső érzéssel állapíthatjuk meg — határainkon kívül és belül egyaránt növekszik és ezúttal is nagy A főváros, Luanda „Február 4.” repülőterére kora délután szállt le a különrepü- lőgép. Jósé Eduardo Dos Santos fogadta Losonczi Pált, a repülőtéren. A közel egymillió lakosú Luanda sugárútjain lakosok ezrei üdvözölték az Elnöki Tanács elnökét, akit a Futungo De Belas-i kormányövezetben levő elnöki vendégházba vitték. Röviddel később megkezdődtek a tárgyalások az MPLA-Munkapárt közelben levő üléstermében. dés kíséri — mondotta. Ennek is köszönhetjük, hogy a vásáron 42 ország gyártói és kereskedői mutatják be termékeiket. Ezután arról szólt, hogy a vásár nemcsak ünnepi esemény, nagy tömegeket vonzó látványosság, hanem tükör is, amelyben megláthatjuk valós teljesítményeinket, azt a kínálatot, áruválasztékot, amely egyben válasz is lehet a bel- és külföldi vásárlók által megfogalmazott igényekre. A Fővárosi Tanács elnöke végül sok sikert kívánt a bel- és külföldi kiállítóknak ahhoz, hogy alakítsanak ki élénk és gyümölcsöző, a felek számára haszonnal kecsegtető üzleti kapcsolatokat. S a fárasztó szakmai munka után érezzék jól magukat fővárosunkban. Ezzel az 1985. évi őszi Budapesti Nemzetközi Vásárt megnyitotta. Ezután a megnyitó ünnepség résztvevői körsétát tettek a vásáron. • * * Mivel a kapuiknál már délben igen sokan várakoztak, a Vásárváros kapuit a tervezett 13 óra helyett már 12.20 órakor megnyitották a nagy- közönség előttMa és holnap — mindkét napon 10-től 19 óráig a nagy- közönségé a vásár. A szakmai programok azonban nem szünetelnek, a hétvégi napokon is folytatódnak az üzleti tárgyalások. Október 10-re összehívták az Országgyűlést Ülést tartott az Elnöki Tanács A Népköztársaság Elnöki Tanácsa tegnap ülést tartott. Az alkotmány 22. paragrafusának alapján az Országgyűlés őszi ülésszakát október 10-én, csütörtökön 10 órára összehívta. A Minisztertanács javasolja, hogy az Országgyűlés tűzze napirendjére a kormány munkaprogramját, valamint az 1984. évi állami költségvetés végrehajtásáról szóló törvényjavaslatot. Az Elnöki Tanács megtárgyalta és elfogadta Suhartó- nak, az Indonéz Köztársaság elnökének látogatásáról és a magyar—indonéz tárgyalásokról szóló tájékoztatást. A testület az előterjesztést elfogadva megállapította, hogy a látogatás és a kétoldalú tárgyalások hozzájárultak a békés egymás mellett élés elveinek gyakorlati megvalósulásához, jól szolgálták hazánk és az Indonéz Köztársaság kapcsolatainak fejlődését, további ösztönzést adtak a kölcsönösen előnyös együttműködés kiszélesítéséhez. A továbbiakban az Elnöki Tanács határozott a fegyveres erők napja alkalmából adományozandó kitüntetésekről és kinevezésekről, majd bírákat mentett fel, választott meg és egyéb időszerű kérdéseket tárgyalt. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Oláh István vezérezredest hadseregtá- bornokká, Harangozó Szilveszter rendőr vezérőrnagyot, Nárai István vezérőrnagyot, Török Mihály vezérőrnagyot altábornaggyá, Ádám Béla ezredest, Fehér Béla munkásőr ezredest, Gőcze István ezredest, Gyuricza Béla ezredest, dr. Horváth József rendőr ezredest, Kollár János rendőr ezredest, Kurucz Zoltán ezredest, Strényi Ferenc rendőr ezredest, Széles Róbert ezredest, dr. Túri Károly orvos ezredest vezérőrnaggyá kinevezte. Heti világhiradá Külpolitikai összefoglalónk a 2. oldalon. Tegnap a moszkvai Kremlben Andrej Gromiko elnökletével ülést tartott a Szovjetunió Legfelsőbb tanácsának Elnöksége. G.mmiko az ülésen felolvasta azt a levelet, amelyet Nyikolaj Tyihonov. a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke intézett az SZKP Központi Bizottságához. Ebben Tyihonov kérte, hogy az utóbbi időben megromlott egészségi állapotára való tekintettel, valamint orvosai tanácsára aktív tevékenységét befejezve nyugállományba vonulhasson. Tyihonov biztosította a párt Központi Bizottságát, a Politikai Bizottságot és személy szerint Mihail Gorbacsovot, az erejétől telhetőén a jövőben is kész végrehajtani minden (Folytatás a 2. oldalon.) Tükör, amelyben megláthatjuk valós teljesítményeinket Megnyílt az őszi Budapesti Nemzetközi Vásár . Hazánkkal együtt 42 ország, valamint Hongkong és Nyugat-Per lin kiállítóinak részvételével tegnap délelőtt tíz órakor ünnepélyesen megnyílt a 82. BNV, a fogyasztási cikkek őszi szakvására. Üzleti tárgyalásokra, a látogatók tájékoztatására felkészült több ezer vállalati, gazdasági és műszaki szakember foglalta ed helyét a tárgyalószobákban, és a kiállított árucikkek mellett ők váltották fel a vásárt előkészítő szerelőket, díszítőket, berendezőket, akiknek utolsó csoportja alig néhány órával a nyitás előtt, fejezte be munkáját. A vásárváros' parkjait, pavilonjait virágokkal díszítették, hogy ezzel is kellemessé tegyék a vásárt, várhatóan sok ezer látogatója számára. hazai és nemzetközi érdeklóMegnyílt a Budapesti Nemzetközi Vásár. A képen Szépvölgyi Zoltán a nyitóünnepség keretében elvágja a nemzeti színű szalagot (Telefotő — KS) Ünnepségek, kitüntetések a fegyveres erők napja alkalmából A fegyveres erők napja alkalmából tegnap a Parlament kupolacsarnokában ünnepséget rendezett a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és a Minisztertanács. Az ünnepségen részt vett Lázár György, a Minisztertanács elnöke, Németh Károly, az MSZMp főtitkárhelyettese, Hámori Csaba, a KISZ Központi Bizottságának első titkára, a Politikai Bizottság tagjai; Horváth István, az MSZMP KB titkára, Czinege Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese, Katona Imre, az Elnöki Tanács titkára. Varga Péter, az MSZMP KB osztályvezetője, Oláh István hadseregtábornok, honvédelmi miniszter, Kamara János belügyminiszter, Borbély Sándor, a Munkásőrség Országos parancsnoka. Pontosan 12 órakor kürtszó harsant, majd Elkán Ká- *<oly vezérőrnagy, Budapest helyőrságparancsnoka jelentést tett Trautmann Rezsőnek, az Elnöki Tanács helyettes elnökének. Ezután Htrautmann Rezső mondottj ünnepi köszöntőt, majd átadta a kinevező okiratokat és kitüntetésekét. Az ünnepség az Internacio- nálé hangjaival ért véget A fegyveres erők napja alkalmából tegnap ünnepségeken köszöntötték a fegyveres erők és testületek tagjait, a Honvédelmi Minisztériumban, a Belügyminisztériumiban. a Munkásőrség Országos Parancsnokságán, és a KISZ Központi Bizottságának székházéban. A fegyveres erők napjáról ünnepségeken, ünnepi állománygyűléseken emlékeztek meg tegnap megyénkben is, ma a Munkásőrség tartja ünnepi megemlékezését Kunhegyesen, a katonai alakulatoknál pedig az alapismereteket elsajátítása után esküt tesznek az újoncok. Tegnap délelőtt a megyei pártbizottságon ünnepi ülést tartott a megyei honvédelmi bizottság, amelyen részt vettek; Mohácsi Ottó, a megyei tanács elnöke, Fábián Péter és Szűcs János, a me(Folytatás a 3, oldalon.) A TARTALOMBÓL: Anyagbeszerzők Akkor ad a föld, ha kap is Alkotó pedagógusok, kísérletező iskolák Hőléghallonosok