Szolnok Megyei Néplap, 1985. szeptember (36. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-14 / 216. szám
1985. SZEPTEMBER 14. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Tisza burán így csinálják Nincs szükség Önigazolásra Az általános művelődési központokról — jelenidőben Csaknem tíz éve, hogy a művelődési tárca irányelvek, ben fogalmazta meg az általános művelődési központok létrehozásának szükségességét, utalva az integráció lehetséges anyagi és tartalmi előnyeire is. Az „első körben” lezajlott egy húsz településre kiterjedő kísérlet- sorozat, ez a lényeges kérdéseket illetően pozitív eredményekkel zárult. A központ elvi lényege: a kultúraközvetítés folyamatának demokratizálása egy adott településen vagy nagyobb lakóközösségben. A gyakorlatban a közművelődési és oktatási intézmények komplex együttműködését jelenti úgy, hogy az intézmények nem (veszítik el önállóságukat. Magyarán szólva: a művelődési otthon, a könyvtár, a mozi, az iskola, a napköziotthon, az óvoda közös költségvetésen nyugvó, egységes irányítását foglalja magába az ÁMK. Noha az általános művelődési központok — az Integráció intézményesített formái — a közelmúlt években igazolták életképességüket, az országban ez idő tájt mindössze 180 működik. A skála természetesen széles: van olyan ÁMK, amely nagyvárosi lakótelepen jött létre, (Debrecen-Vénkert) úgy, hogy egy modern iskola — uszodával és sportlétesítményekkel — látja el a komplex művelődési intézmény feladatát. Az ÁMK-k jelentős része természetesen a kis településeken alakult meg. Szolnok megyében elsőként — 1983 februárjában Tiszaburán szervezték meg az általános művelődési központot, majd a következő esztendőben további tizenkét (településen. Sehol sem előzmények nélkül, de mindenütt annak tudatában, hogy a jószándék, az igyekezet önmagában kevés, vagyis az egységesítés nem pusztán a cégtábla átfestését jelenti, s még kevésbé azt, hogy — netán — az iskola ezentúl könyvtári szakmai feladatokat is ellát, a klubkönyvtár pedig egyszer s mindenkorra leveszi az iskolák tanórán túli foglalkoztatásának gondját az iskola válláról. A kis településeken létrejött általános művelődési központok esetében elsősorban a szellemi és Anyagi .JközIjeherviseléB” volna a fontos. Trencsényi Imre, a Népművelés című folyóirat idei első számában — az ÁMK-vezetők egri konferenciája apropóján — a műszív funkciójához hasonlítja az integrált intézmények szerepét — föltéve a kérdést: minden azon múlik, hogy az élő szervezet befogadja-e? Különösképp érvényes ez a hasonlat a kis települések esetében. Tiszaburán voltaképpen egy jól követhető folyamat végeredményeként döntöttek annak idején az ÁMK létrehozásáról. Már 1976-ban dolgozott az iskolában közművelődési igazgatóhelyettes, majd az új iskola felavatásakor ^szentesítették”, hogy az oktatási létesítmény nyitott lesz a közművelődési kezdeményezések számára is. Szerencsés helyzet: a művelődési ház az iskola tő- szomszédságában van, sőt itt van a községi sporttelep is. A könyvtár a korábbi napközi otthonban kapott helyet, míg az óvoda a régi iskolába költözött. Mostanában azt tervezik Tiszaburán, hogy a könyvtárat az iskolában helyezik el, a könyvtár mostani helyén pedig amolyan miniatűr technika házát létesítenek, amely otthona lesz a különféle gyremek és felnőtt természettudományos, technikai, audio-vizuális szakköröknek. Talán ebből a kissé bonyolultnak tűnő létestí- ménykörképből is kiderül: nem volt egyszerű az ÁMK útja Tiszaburán. Elég legyen utalni az intézményrendszer egyik egységére, a könyvtárra, amely voltaképpen az iskolába való beköltözése után tudja betölteni iskolai és közművelődési könyvtári funkcióját. . — Szakmailag természetesen mindegyik intézmény önálló — mondja Rendek Sándor, az ÁMK igazgatója. — De már a tervezés stádiumában kapcsolódniuk kell egymáshoz a különféle ötleteknek, elképzeléseknek — csak így lehet egységes nevelési művelődési stratégiát kidolgozni, nem szólva arról, Rendek Sándor: „Az elképzeléseknek már a tervezés idején kapcsolódniuk kell.” hogy a rendelkezésre álló pénzzel is egyszerűbb gazdálkodni. Hogy egy-egy hétköznapi példát mondjak: a nyelvi kommunikációs készség fejlesztésében éppen úgy megvan az óvónőknek, a magyar tanároknak, a napköziotthonos nevelőknek a maguk feladata, mint a könyvtárosnak vagy a művelődési ház igazgatónak. Az igazgató tényeket sorol: Az óvónők, a pedagógusok szinte mindegyike végez köz- művelődési munkát: bábcsoport, óvodásklub, ifjúsági klub, különféle szakkörök vezetését vállalták. Ott jártunkkor a művelődési ház egyik klubjában éppen Kiss János napköziotthonos nevelő irányításával tartott „szerkesztőségi megbeszélést” az iskolarádió háromtagú ügyeletes stábja. (A szomszédos klubszobában esténként az ifjúsági klub tagjai vagy,fp- pen a nyugdíjasok szoktak találkozni.) Félreértés ne essék: nem fáklyásmenet az ÁMK élete Tiszaburán. Az eredmények mellett volt részük kudarcokban is. De az esetleges sikertelenséget újabb kezdeményezéssel próbálták kiküszöbölni. Erre egy egészen friss példa: a túlkoros gyerekek számára munkaiskolát szerettek volna indítani úgy, hogy az osztályfőnök a munkahelyükön is a gyerekekkel legyen. Ez így nem sikerült, viszont hét gyereket elhelyezni 4 órás munkára a téeszben, ahol a kertészeti főágazatvez(ető foglalkozik velük. (Hétfőn, szerdán és péntek délutánonként a gyerekek az iskolapadot kop_ taftíják — 560 órás képzés keretében végezhetik el a hiányzó osztályokat.) A szövetkezet segítőkészsége egyébként több, mint figyelemre méltó: három / évre előre kifizette az ÁMK-nak a támogatást, ebből futja korszerű technikai eszközök, egyebek közt video beszerzésére is. Szó sincs róla, hogy az ÁMK Valamiféle eddig soha nem látott „megváltó” intéz, ményforma. Az bizonyos viszont, hogy ott, ahol a létesítményhelyzet és a személyi feltételek lehetővé teszik — érdemes kísérletet tenni létrehozásukra. Vágner János Együtt az iskolarádió „stábja” a művelődési házban. Az erősítőnél: Kiss János, napköziotthonos nevelő, a mikrofonnál; Vitáris Viktória, Szalóczy Viktória és Kasza István Ma dálutáni Cl nő bar Tündérjáték a színházban Fotómaslnával a főpróbán Varázslatos álomvilág elevenedik meg ma délután három órakor a Szigligeti Színház színpadán. Ekkor kerül sor az évad első — bérleten kívüli — bemutatójára, amely elsősorban a gyerekeknek készült, de a felnőttek számára sem lesz érdektelen, mert — ahogyan minden mese — ez is kortalan és örök érvényű, így mindnyájunk számára tartogat üzenetet. A történet, amelyet E. T. A. Hoffman Kis Zaches című regénye alapján Kárpáti Péter alkalmazott színpadra — a meseszövés hagyományainak megfelelően — egyszerű. Főhőse Cinóber (avagy Hüvelyk Matyi), a gyökérember, aki a csodák kifürkészhetetlen akaratából varázslatosan rejtélyes képességekre tesz szert. Ebből adódik az összes bonyodalom — ahol természetesen minden a feje tetejére áll — azért van a tündéri igazságszolgáltatás, hogy végül is mindenki megkapja megérdemelt büntetését vagy jutalmát. Ennél persze sokkal több az, ami a nézőre vár. Tündérek, koboldok, manók, állatok, boszorkányok népesítik be a melegséget árasztó álombéli színpadi tájat. Ebben az élő forgatagban a kis herceg rózsája az egyik sarokban magányosan áll, a tárgyak mitikussá nőnek. Boticelli Vénuszának kagylója hatalmas kuglóffá dagadva más. mint egy fürdőkád.) Egyszóval kinyithatjuk Hoffmann elbűvölő meséinek ajtaját, hogy feltáruljon a mindenki számára ismerős világ. A szerelem, a szeretet, a boldogság itt örök érték marad, de mellettük mindig ott van a félelem, a szenvedés, a gyűlölet is. Mi oldhatja fel az érzelmek szorító ellentmondását ? A zene s a fergeteges vidámság. A bemutatónak van néhány különös érdekessége. Létrehozásában egy nagyon fiatal „csapat” működött közűre. Kárpáti Péter író, fiatal, 24 éves szerző. Zoltán Gábor, az előadás rendezője, aki a főiskola elvégzése után Győrben és Nyíregyházán dolgozott — új tagként harmadik színházi évadját kezdi Szolnokon. A címszerepet játszó alig 30 éves Tóth József is először kap a Szigligeti Színházban igazán nagy lehetőséget. A többiek fiatalos lendülete is segíthet abban, hogy dinamikus, érdekes, az apró nézőkhöz igazán közel álló előadás szülessen* Az előadás zenéjét Sáry László szerezte, a díszleteket Lábas Zoltán tervezte. A dramaturg Zsótér Sándor, a jelmezek megálmodója Gál Éva vendégművész, ö készítette el azt a rajzos plakátot is, amely a városban sétálva már sokhelyütt ránk köszön, s amely a színpadi látványt idézve hangulatosan, színesen adja vissza a főbb szereplők karakterisztikus vonásait. (Gyanítom, hogy ez az új formájú, színházba-csalogató az apróságok kedvence lesz.) Az évadnyitóra tehát olyan előadás készült, amely elsősorban érzelmeket közvetít. Az összes színpadi és azon kívüli eszközt arra igyekszik felhasználni, hogy mindenki, aki a játékban részt vesz — színész és néző — együtt élje át őket. S ha a gyerekeknek igazi nagy élmény lesz a közös játék öröme, később is keresni fogják az egyszer már megéltet. A színháznak az a törekvése, hogy minél több néző láthassa a Cinóbert és az évad más előadásait is. Ezért — új kezdeményezésként — a tündérjátékból délutáni előadásokat is szerveznek. A színpadon hangzik el az egyik szereplő szájából: „Én jót akartam”. S a másik rákérdez: „Melyik jót? A jót vagy a legjobbat? S bár mindez válasz nélkül marad, az az egy bizonyos, hogy ' a kérdésben megfogalmazott szándék érvényesül az egész előadásban. Bálint Judit Fotó: D.G. Poldsner (Mészáros István) és Fábián (Zelei Gábor) a professzor (Takács Gyula) mágikus szavait hallgatják aWnpadkép a varázs!épcaóvel Boldizsár (Bognár János) és Cinóber (Tóth József) a szépséges Candida (Roczkó Zsuzsa) kegyeit keresi A „nagy leszámolás” Akik nézik (Bognár János Roczkó Zsuzsa), aki elszenvedi (Tóth József) és a végrehajtó (Takács Gyula).
