Szolnok Megyei Néplap, 1985. augusztus (36. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-07 / 184. szám
1985. AUGUSZTUS 7. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Hamburgban Konferencia a csodagyerekekről Október 25—27 II. Országos Videoszemle Nyíregyházán Október 25—27. kozott Nyíregyháza második atka lommal ad otthont az Országos Videoszemiének és Tanácskozásnak. A szemle rendeződ felhívással fordulnak azokhoz az intézményekhez, amelyek videogyár- tással, a video felhasználásával, videoanyagok készítésével, illetve amatőr videózással foglalkoznak, vegye nek részt a rendezvényen. A szemle célja: lehetőség biztosítása korunk új kommunikációs eszközének, a videónak népszerűsítésére; a hazái videózás jelenlegi állapotának bemutatása; a vijdeótós elméleti és gyakorlati új információinak átadása, kicserélése, a meghívott külföldi résztvevők programjai révén kitekintés nyújtása a videózás nemzetközi helyzetére és eredményeire. Az 1984—85-ben készült alkotások versenyét az alábbi kategóriában hirdették meg. I. A termelést, oktatásit és közművelődést segítő programok. II. Közösségi videóprogramok (kábeltelevízió stb....) III. Videoart programok videoművészet, kísérleti videózás). IV. Referencia, reklám- és szórakoztató programok. V. Amatőr videoprogra- mok. Valamennyi kategóriában a programok időtartama maximum 60 perc lehet. A felhasznált technika csak a lejátszórendsizerben kötött (VHS, Betamax, U-matic rendszerű készülékekkel.) A versenyre benevezett videoanyagok előválogatás után — az előzsűri véleménye alapján — kapnak meghívást a szemlére. A legjobb ^alkotásokat kategóriánként díjazza a zsűri. Részletles felvilágosítást, nevezési és jelentkezési lapokat az alábbi intézmények adnak; — Közmű velődé&i Információs Központ Budapest, Miklós tér 1. 1035 Telefon: 688-002; — Váci Mihály Megyei és Városi Művelődési Központ,_ 4400 Nyíregyháza, Szabadság tér 9. Pf.; 129. Telefon; 42-11-139, 42-13-315 — Magyar Amatőrfilm és Video Szövetség, Budapest 1011 Corvin tér 8. Telefon: 388-176. Megnyílt hétfőn Hamburgban a különlegesen tehetséges gyerekekkel és családi környezetük problémáival foglalkozó 6. nemzetközi konferencia. A szombatig tartó értekezlet munkájában 40 országból több mint ezer pedagógus, orvos — és szülő — vesz részt. Mint a nyugatnémet oktatási minisztérium ebből az alkalomból kiadott brosúrája megállapítja, a csodagyer- mekek akár iskolába menet is. pillanatok alatt elkészítik házi feladatukat, könnyen tanulnak meg szövegeket kívülről. állandóan olvasnakés hosszú ideig tudnak koncentrálni. rar,”ogó ötleteik vannak, s általában az idősebbek társaságában forognak szívesen. A rendkívüli, de elfojtott tehetség jele lehet ugyanakkor a bizonytalanság, a félénkség és a szellemi „rövidzárlatok” jelensége is. Ä szakértők szerint ilyesmi akkor fordul elő. ha az átlagon felüli gyermek unatkozik az iskolában. vagy „félreismert” fölénye tudatában elszemtele- nedik. illetve ha társai „strébernek” csúfolják és kiközösítik. A téma keresi a fotóst, vagy a fotós a témát? Középiskolás amatőrök a Tiszaligetben Gondolná a tisztelt olvasó, hányféle „csodát” rejt egy jó nagy kocsira való hulladék? Persze nem csak úgy ránézésre, de igenis csodás képek tárulnak föl a makrokamera jóvoltából, amely Olyan, szupenközelről ábrázolja a tárgyakat, hogy azok már elvesztik elsődleges jelentésüket. És azt. siej- tené-e, hogy alig találni nyáron Szolnokon fiatalt? Merthogy ezt panaszolták föl leginkább a Tiszaliget mostani lakói, a középiskolás fotósok, amatőrfilmesek. Az országos diáknapok fotó, dia, amatőrfilm, és video pályázati tábora már a harmadik ilyenfajta összejövetel a Tiszaliget történetében. A hatvan középiskolás az ország minden részéből érkezett. ök azok, akiknek pályamunkáiban legtöbb fantáziát látott az országos diáknapok zsűrije. Szemétdomb szuperközelröl Fehér Klára, a szarvasi gimná-i zium tanulója, amatőr filmes: — Négy filmes társammal együtt gyorsan átnyergeltünk a videózásra, mert megláttuk a készüléket, amelynek éppen akkor nem volt „gazdája”. Három filmet forgattunk négy nap alatt: az Unalmat, a Hiúságot és a Csodákat. — Meglehetősen elvont témák, nem lehetett könnyű a megfogalmazásuk. — Valóban, az otthoni „megbízásainkon” jóval túlmutat ez a látásmód, hiszen leggyakrabban az iskolai ünnepségekről készítünk filmet — magyarázza Kutas Ferenc, szintén Szarvasról. — Hogyan jutott eszetekbe, hogy éppen egy szemétdombról készítsetek fölvételt? — Ügy, hogy megláttuk a makrokamerát és belenéztünk. A szuperközelség egy egészen más, számunkra csodás világott hozott elénk. — Elég könnyen átváltottatok a filmről a videóra. • — Engem a mozgás fogott meg — vallja Kutas Ferenc — a video sokkal gyorsabb, igaz, nehezebb is, mert a filmen csak élességet, meg távolságot kell állítani, a videónál a színekre is oda kell figyelni. — Milyen örömet talál a filmezésben, a videózásban egy középiskolás fiatal, akinek alkotásai aligha érdekesek másnak, mint a legszűkebb baráti körnek, a családnak? — Éppen az benne a jó, hogy megörökíthetjük a társainkat, magunkat. Legjobb témám a Tabán A fotósok reggelenként nyakukba vették a várost és rövid ebédszünettel késő estig tartott sétájuk. Este pedig fotótörténeti előadások, diapoiráma-műsorok következtek és megnézhették a tavalyi amatőrfilmfesztivál díjnyertes filmjeit is. Dzsur- bán Csilla, a nagykállói gimnázium tanulója: — Egész közeli terveim vannak a fotózással, fényképész szeretnék lenni. Azért választottam a gimnáziumban a fotó faktot, csakhogy igazi szakmai irányítás híján eléggé magamra vagyok hagy • va. Éppen abban rejlik ennek a tábornak a haszna, hogy véleményt mondhatunk egymás munkájáról, és ráadásul olyan „profi” fotósokkal is találkozhatunk, mint Tám László, akinek képei az Új Tükörből lehetnek ismerősek az olvasónak. Kenéz Péter Kazincbarcikáról : — A szolnoki Tabánban találtam a legjobb témákat. Száz méteren belül száz évnyi távolságot tudtam megörökíteni a düledező, földbe roskadó házacskáktól a Zagyva-parti lakótelep modern 10 emeletes házaiig. — És a „kapott témával, az ifjúsággal hogyan boldogultak a fotósok? — Nehezen — ingatja a fejét Dzsurbán Csilla. — Mintha „kihaltak” volna Szolnokról a fiatalok a nyáron. Vagy csak mi nem ta-' Iái tűk meg őket? — Három éve fotózok és eleinte én is nehezen találtam meg a megfelelő alanyokat — folytatja Dunavöl- gyi János pécsi villanyszerelő — De azt hiszem, a hibát mindenkinek a saját készülékében kell keresni. Mert igenis föllelhető a fotótéma, akár egy félreeső parkban, akár a vasútállomáson, az utcán, vagy ha fiatalokról van szó, hát fényképezhetek én egy villanyoszlopnak támaszkodó fiút is. Vlszontíátésra, képek! Az alkotótáborban készült legjobb munkákból a közeljövőben kiállítást rendez a tábor „gazdája” a KISZ Központi Bizottsága Középiskolai és Szakmunkástanuló Tanácsának titkársága. Reméljük, a budapesti kiállítás után a Tisza partján készült fölvételeket viszontláthatjuk itt, a Tisza partján is. Egri Sándor A Tisza Nyári Egyetem megnyitása alkalmából hétfőtől kiállítás látható Szolnokon a Helyőrségi Művelődési Otthonban Elődeink zászlói, fegyverei címmel. A tárlat anyagát az Országos Hadtörténeti Múzeum gyűjteményéből válogatták. A Látogatóknak végignézve a fegyverek arzenálját, ez a keserű gondolata támadhat: mintha az emberiség évszázadok ói a azon fáradozna, hogyan pusztíthatná el önmagát. A kiállítás egyébként lenyűgöző, hiszen egészen a tizedik században használatom kardoktól korunk gépfegyveréig mindent bemutat. A legősibb fegyverek közül a kard maradt legtovább használatban. Honfoglaló eleink kardjai, amelyek az első vitrinben láthatók, a török népekkel való kapcsolatra utalnak. Ezeket a patinás harceszközöket a magyarok a Kárpát-medencében több mint egy évszázadon át használták. Szinte „testközelben”, egy üveglappal elválasztva tekinthetők meg a Kiállítás Szolnokon bronzkardok, a lovagkardok és a magyar szablyák. Amint a néző továbbsétál a fegyverek előtt, mindinkább azt tapasztal ja, hogy az emberi találékonyság kimeríthetetlen. A régi fegyverek még izomerőt követeltek, aztán a 'tizenötödik század tájékán valaki feltalálta a lőfegyvert, amely Magyarországon meglehetősen későn kapott fontos szerepet. Hiszen még Rákóczi visszaemlékezéseiben is az szerepel, hogy „a legjobban felfegyverzett kuruc katonának sem volt a kardján kívül egyebe ...” A kard még az első világháborúban is jelentős szerephez jutott, ugyanis a váratlan, gyors lovasrohamók alatt a közelharcokban nél" külözhetetlen volt. Am egyre inkább előtérbe kerültek a hátultöltő és az ismétlő puskák, pisztolyok, majd a gépfegyverek. Külön tárlókban kaptak helyet, a buzogányok, balták, bárdok, fokosok, amelyeket a tizenegyedik századtól az első világháborúig használtak, elsősorban természetesen az akkor még „divatos” közelharcokban. Aztán jöttek a kanócos puskák, a dörzskerekea, pisztolyok, a spanyol és francia kovás puskák, kémiai gyújtásé tűzfegyverek. Majd újabb és pusztító eszközökkel bővült, a választék: megjelent a kézigránát, a géppisztoly és az automata gépkarabély. A rendkívül tanulságos tárlaton bemutatják a különböző korok egyenruhatartozékait, jelvényeit, zászlóit is, amelyek mindig az együ- vétartozás jelképei is voltak az adott közösség számára. A minden nemzedéknek, de különösen a gyerekeknek ajánlott, a honvédelmi nevelésben nagy segítséget nyújtó kiállítás nyilvános; augusztus 24-ig tekinthető meg — vasárnap kivételével — naponta tíztől tizennyolc óráig. — b — Igazi reneszánsz festöegyéniség Ötszáz éve született Sebastiano del Piombo Az egész 1985-ös esztendőben születésnapja van az itáliai festőnagyságnak, Sebastiano del Piombónak, hiszen Vasari a reneszánsz szobrászok és piktorok jeles életrajzírója csupán annyi fogódzót ad az ő biográfiájához, hogy 1547-ben hatvankét éves volt: születésének ideje tehát az 1485. évre esik. Bizony kevés ez az eligazítás, aminthogy az sem sok, amit működésének fél évezreddel ezelőtti évtizedeiről tudhatunk. Még azt is vitatják, hogy Velencében született volna, vagyis abban a városban, ahol aztán olyan mesterien elsajátította az ecset kezelését. A reá vonatkozó adatok csak azt követően kezdenek némiképpen megszaporodni, amikor az ifjú festőta- nonc előbb Bellini, majd később Giorgione műhelyébe került, s e két óriástól elsajátította mindazt, amit a jellemfestés, a tájábrázolás tudományában ismernie kellett. Főképpen is a színek kezelését gyakorolta, s megtanulta, miképpen lehet vászonra vinni a finom átmeneteket. Közben pedig muzsikált, is. Igazi reneszánsz — tehát a művészetek és mesterségek megannyi ágát művelő —alkat lévén több hangszeren játszott, s későbbi gazdája, Agostino Chigi bankár zenészként hívta át Rómába. Ott is hamarosan kiderült azonban róla, hogy eredeti festőtehetség és egyre-másra festették vele a nagyméretű képeket. Sebastiano Luciani — az ötszáz esztendeje született mesternek ez volt az eredeti neve; a Piombo, vagyis az ólom titulust azért kapta később, mert őt nevezték Sebastiano del Piombo: Férfi képmás (Szépművészeti Múzeum, Budapest) ki a pápai kancellária ólompecsétjének őrévé. Az örök városban Michel- angelóval is kapcsolatba került személyesen is jól ismerték egymást, s ha sorsuk úgy hozta, hogy el kellett válniuk, szaporán leveleztek, ám a zseniális festő szobrász, építész és költő árnyékában is meg tudta őrizni önmagát. Sőt képes volt kialakítani olyan önálló ábrázolásmódot, amely eredendően őt jellemzi. Piombo képei abban különböznek korának más reneszánsz festői ábrázolásaitól, hogy plasztikusak, rajzosak. Ahogyan férfivá — s egyúttal mesterré — érett, úgy hagyott fel mind jobban a hagyományos velencei .színjátékkal”, és tért át a testek térbeli létének hang- súlyozására. A Budapesti Szépművészeti Múzeum három Piombo-re- mekkel dicsekedhet. Ezek igen jól mutatják a kancellária pecsétörének sajátos festői erényeit. A Női képmás (leány képmása) a legkorábbi remeklés. Már ezen feltűnnek a plasztikus, szinte szobrászi formák, a velük együtt az átmenetet alig-alig jelző színezés. A Férfi képmás — ez 1512 és 1515 táján készülhetett — szintén az állandóság, az emlékművi méltóság jegyeit viseli magán. Nem tudni, kit ábrázol; azt sem, hogy a modellt a társadalom mely csoportjából választották ki, hiszen a ruházat nagy sötét foltja, ha elegáns is, dísztelen. A 30—35 éves férfi kezébe adott papírtekercs üres: ez sem árulkodik a modell kilétéről. A jellemzés tehát valóban nagyvonalú, Piom- bóra jellemzően összefogott. A művész harmadik, nálunk őrzött képe egy keresztet vivő Krisztust mutat. (E mű két változatát a madridi Pradóban illetőleg a le- ningrádi Ermitázsban lehet megtekinteni.) A végletekig egyszerű ez a festmény: még a hagyományos töviskoszorú sem övezi a Megváltó fejét; csak a szenvedésre ítélt férfi és vállát nyomorító kereszt kettőse látszik rajta. Színezése ennek is — akái az ez időben festett más műveinek — visszafogott, rideg- „hideg. Képeit alig-alig szignálta, és jószerivel csak azt tudhatjuk róla, hogy 1527 után Ot- vietóban. majd Mantovában a híres Gonzaga családnál dolgozott. 1531-ben tért visz- sza Rómába, idősebb korában már nem alkotott igazán maradandót. Rangját, nevét viszont most születésének félévezredik fordulóián is a legnagyobbak közé helyezik, rajzos. szobrászi ihletésű munkái: azok a festmények, amelyekkel a reneszánsz művészet nagy pezsgésében is újat. mást adott. A. L. ködeink zászlós, fFfyyvßrei
