Szolnok Megyei Néplap, 1985. augusztus (36. évfolyam, 179-204. szám)

1985-08-03 / 181. szám

1985. AUGUSZTUS 3. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Politikai intézményeink o A Népköztársaság Elnöki Tanácsa (Az országgyűlésbe vá­lasztott képviselők megbí • zásuk alatt továbbra is eredeti munkakörükben dolgoznak. A képviselői ■tisztiből folyó jogosítvá­nyaikat, kötelezettségeiket munkájuk mellett látják el. így az országgyűlés nem ülésezik állandóan és folyamatosan. Szükség van olyan, az országgyűlés tag­jaiból alakult, neki alá­rendelt kisebb létszámú testületre, amely az alkot­mányban rögzített jogosít­vány alapján megoldja az országgyűlés helyettesíté­sét: Magyarországon ilyen helyettesítő feladatot vég­ző kollektív testület, egy­ben egyes államhatalmi és államfői funkciókat ellátó intézmény: a Népköztár­saság Elnöki Tanácsa. Az Elnöki Tanácsot az országgyűlés alakuló ülé­sén választja meg. Meg­bízatása az újonnan meg- : vállas zbott orszá g gyűlés el - só üléséig tart. Az Elnöki Tanács elnökből, két he­lyettes elnökből, titkáriból és 17 tagból áll. Az elnök­nek. akadályoztatása ese­tén helyetteseinek felada­ta a testület irányítása és képviselete. A titkár fel­ügyeletet gyakorol az El­nöki Tanács munkáját se­gítő titkárság felett. Az ülések általában két he­tente vannak, pénteki na­pokon. Az Elnöki Tanács leg­fontosabb funkciója az or­szággyűléssel kapcsolatban fennálló általános helyet­tesítő jogköre. Ennek alapján mint en olyan ha­táskörben eljárhat, ami az országgyűlés feladata, ki­véve azokat, amelyek ki­zárólag az országgyűlés­nek vannak fenntartva. Ilyen például1 az alkot­mány módosítása. A par­lament legközelebbi ülé­sén bemutatandó törvény • erejű rendelettel az Elnö­ki Tanács megváltoztat­hatja az országgyűlés által hozott törvényeket is. E szabály alól ugyancsak ki­vételt képeznek a kizáró­lagos törvényhozási tár­gyak, mert az idetartozó törvényeket az Elnöki Ta­nács sem módosíthatja. Például az állampolgárok alapvető jogaira és köte­lezettségére vonatkozó sza­bályokat az alkotmány ér­telmében törvényben, te­hát az országgyűlésnek kell megállapítani, az El­nöki Tanács törvényerejű rendelettel nem szabá­lyozhat ilyen kérdéseket, meglévőket nem módosít­hat. Az országgyűléshez kö­tődő elnöki tanácsi hatás­kör a képviselőválasztások kitűzése, a választókerü­letek számának, területé­nek, székhelyének mégha- Habozása,, az országgyűlés üléseinek összehívása, zárt ülés indítványozása, napi­rend sürgős tárgyalásának kezdeményezése. A parlament újjáalaku­lásától eltekintve, amint ez a legutóbbi választások után is történt, az Elnöki Tanács választja meg a Minisztertanács egyes tagjait, valamint kinevezi a fontosabb állami tisztsé­gek betöltői közül az ál­lamtitkárokat, a fegyveres erők, a fegyveres testüle­tek és rendészeti szervek -tábornokait, a legfőbb (ügyész helyetteseit, a nagyköveteket. Megvá­lasztja a hivatásos bírá­kat, és a Legfelsőbb Bíró­ság népi ülnökeit. A legjelentősebb kitün­tetések alapításának joga, valamint a külföldi rend­jelek és címek viselésének engedélyezése ugyancsak az Elnöki Tanács jogköre. A nemzetközi kapcsola­tokkal függ össze a szer­ződésikötés és a szerződé­sek megerősítése illetve a nagykövetek, követek meg­bízása és fogadása. A szer­ződések megerősítése, gyakran használt kifeje­zéssel: ratifikálása, az az aktus, amellyel az Elnöki Tanács kinyilvánítja, hogy államunk teljesíti a nem­zetközi szerződések vo­natkozó előírásait. A ma­gyar diplomáciai képvise­lőket az Elnöki Tanács hízza meg akkreditálja valamely külország, állam­fője, vagy külügyi szervei mellé. Mielőtt a külföldi államot képviselő nagykö­vetet fogadná, nyilatkozik, hogy a külső állam által megjelölt személynek megadja-e a tisztség ellá­tásához szükséges előzetes beleegyezést, az agrément. A megbízólevél átvétele az Elnöki Tanács elnökének, akadályoztatása esetén helyettesének feladata. Az Elnöki Tanács határoz az űj államok elismeréséről, a diplomáciai kapcsolatok felvételéről, meváltozta ­tásáról. Az Elnöki Tanács gya­korolja a kegyelmezési jo­got, amely lehet köz- vagy egyéni kegyelem. A kegye­lem megakadályozza az eljárás megindítását és folytatását, vagy mente­sít a büntetés végrehajtá­sa alól. Vonatkozhat a ke­gyelem a büntetés hátrá­nyos következményei aló­li mentesítésre ds. Az alkotmányosság vé­delmében- fontos feladatai vannak az Elnöki Tanács­nak is. E jogkörben min­den olyan jogszabályt, ál­lamigazgatási intézkedést, amely az alkotmányba üt­közik, megsemmisít ille­tőleg megváltoztat. A ta­nácsok felett gyakorolt al­kotmányos felügyelet ke­retében kitűzi a tanácsta­gok választását; gondosko­dik a tanácsok jogainak tvédelméről1; feloszlatja azt a tanácsot, amelynek mű­ködése az alkotmányiba ütközik, vagy a nemzet érdekeit súlyosan veszé­lyezteti. Megállapítja az állam 'biztonságát súlyosan (fenyegető veszélyhelyzet fennállását és megszűné­sét. Szükség esetén meg­alakítja a rendkívüli intézkedési joggal ! bíró honvédelmi tanácsot. Területszervezési ha­tásköréhez tartozik a tele­pülések várossá nyilvání­tása, a községalakítás, községi közös tanácsok szervezése, valamint 1984. jaunár 1. óta azoknak a tanácsoknak — a város­környéki székhelyeknek, — a kijelölése, amelyek közreműködnek az ugyan­csak az Elnöki Tanács ál­tal hozzájuk besorolt köz­ségi tanácsok irányításá­ban. Az Elnöki Tanács ál­lamipolgársággal kapcso­latos funkciói körében dönt a honosítási, vissza­honosítási, a magyar ál­lampolgársági i kötelékből való elbocsátási kérelmek­ről, továbbá hazánk érde­keit súlyosan veszélyezte­tő személyek esetében a Imagyar : állampolgárságból való megíosztásí javasla­tokban. Hatáskörébe tartozik a legmagasabb egyházi tiszt­ségek betöltéséhez szüksé­ges állami hozzájárulás megadása. Dr. Bálint Tibor Következik: A miniszterta­nács Piroskai változások //. Kevesebben több munkát végeznek, jokb pénzért Azt teremje a föld ami nyereséges Megkezdődött a rizs virágzása Az. elmúlt két hét kániku­lai időjárásában meggyor­sult az alföldi szik ..ara­nyának", a 6 és fél ezer hek­tár rizsnek a fejlődése Szol- hűk1 megye- hagyományos vizigabona-termő táján. a Tisza völgyében és a Nagy­kunságban. A Palotási Álla­mi Gazdaságban bugahá­nyás kezdetén van a 650 hektárnyi rizsvetés. A nö­vényállomány fejlettségében, tőszámban, üdezöld színében biztató képet mutat, noha a hűvös időjárás okozta ko­rábbi kéthetes késedelmet még mindig nem tudták tel­jesen behozni a korai szarvasi 27-es, az Oryzella és az M—25-ös fajták. Előbbre tart viszont a fejlődésben a szovjet krasznodári módszer­rel termesztett 200 hektáros rizstábla. A növényállomány egészére foyamatos pótlással adagolják az éltető friss vizet. A Karcagi Magyar—Bolgár Barátság Tsz 870 hektáros rizsvetésén most kamatozik a jól sikerült gyomirtás, a fej­trágyázás időbeni elvégzése, szép zöld, erőteljesen fejlő­dik a növényzet, s ugyancsak megjelentek az első bugák a terjedelmes rizskalitkákban. Szépen bokrosodott, jó tőál­lományú a szomszédos Kar­cagi Május 1. Tsz vízikultú­rája is. A kétszeri gyomir­tással, és fejtrágyázással el­lensúlyozták a növényzet korábbi fény és hőhiányát. Jó közepes termésre számí­tanak a gazdaságban. Számítástechnika az OMÉK-on Készülnek a kiállítók a kőbányai vásárvárosban az augusztus 17-én nyíló OMÉK-ra. Bemutatják azt a (tizenkilencféle számítógépet, amelyekkel speciális szol­gáltatásként a Mezőgazdasá­gi Ügyvitelszervezési és Szá­mítástechnikai Közös Válla­lat szereli fel az állami gaz­daságot, termelőszövetkeze­teket. A látogatók megismerked­hetnek majd azokkal az alapgépekkel, amelyek az ügyvitel, az anyagnyilvántar­tás munkáját könnyítik meg. A legkorszerűbb számítógé­peket is bemutatják, ame­lyek a termelési folyamatok tervezésénél, a gyors dönté­sek előkészítésénél szolgál­nak hasznos eszközül az üze­mek vezetőinek. A kiállításon több újdon­ság is helyet kap majd. Töb­bek között a hazai gyártmá­nyú RAAB—84-es astztaíi számítógép. E berendezés egyszerre több ágazat — a növénytermesztés, az állatte­nyésztés, az ipari részlegek adatait is nyilvántarthatja, s használatával az üzemi költ­ségek csökkenhetnek. „Kölcsönadott" munkások és gépek nem számítanak újdonságnak a Héki Állami Gazdaság szolnoki, vagy ahogy a köztudatban még mindig él: a piroskai kerü­letében. Már a jogelőd gaz­daság is kereste a lehetősé­gét, hogy az egyes kampány- munkák közötti időszakban, vagy a téli hónapokban ho­gyan hasznosíthatná szabad munkaerő és gépkapacitását. — Nem lelkesedtek a dol­gozóink — hallom Szabó Fe­renc kerületvezető helyettes­től — amikor arról volt szó, hogy a téli hónapokban át­csoportosítjuk őket a beton- elemgyárba. Ha betont akar­nának gyártani, kivennék a munkakönyvüket, és regge­Ami pedig a Kovács Fe­renc emlegette, az utóbbi években kiürült nagy kalap feltöltését illeti, mindenek­előtt a legkritikusabb vesz­teségforrások felszámolását tartotta legfontosabbnak a kerületi párt- és gazdaság- vezetés. Jóllehet, az időjárás okozta veszteségeket nehéz „kivédeni”, de ahogy a kerü­letvezető helyettes mondja, a gondoknak elébe lehet menni. — A 3948 hektáron folyta­tott növénytermesztésből származott az 1984 évi árbe­vétel-kiesésünk negyedrésze. Jelentős tartalékokat lát­tunk a vetésszerkezet módo­sításában, de szemléletvál­tozásra is szükség volt a ke­rületben. El kellett jutnunk odáig, hogy ne erőltessük olyan növények vetését, ame­lyeknek termesztése, megfe­lelő jövedelmezőség hiányá­ban ellentétes az üzemi ér­dekeinkkel. A termőföld racionálisabb hasznosítását jelenti az is, ha csak azt ter­melünk a határban, amit ér­demes. A mi éghajlati és ta­lajadottságaink között a rendkívüli magas vetőmag-, műtrágya- és segédüzemi költségek miatt nem nyere­séges a hektáronkénti nyolc tonnás kukorica sem. A bú­za viszont nem veszteséges, 3,2 tonnás átlagtermés eseté­ben sem. Kétezer hektárra emeltük hát a gazdaságosab­ban és nagyobb biztonság­gal termeszthető kalászosga­bona- és napraforgóte- rületünket. Az elmúlt hét végén befe­jezett gazdag aratás igazolta a vetésszerkezet módosításá­nak helyességét u Héki Ál­lami Gazdaság szolnoki ke­A turnusváltás után ép­pen a baromfiólakat takarí­tó géemkázók munkája nem lenként egy megállóval ko­rábban leszállnának a busz­ról — mondogatták sokan. Meg azt is, hogy ne a fizi­kai erejükel adjuk bérbe, hanem a szaktudásukat. Ha valaki jól ért a cukorrépa­felszedéshez, vagy a kom­bájnoláshoz, az nem szíve­sen hajligat. óraszámra beton­vasat. Nem volt gond mind­járt a gazdaságnak is több­letbevételt, a dolgozóknak is pluszjövedelmet jelentő bér­munkákkal, amikor látta mindenki, hogy idegenben is azt a munkát végezheti, ami­vel idehaza a gazdaságnak hozza a hasznot. A más gaz­daságokkal való idényjelle­gű kooperációk megoldották ezt a problémánkat. rületében. A .hetek óta áhí­tott eső függvénye még, hogy a jelenleg biztató terméski­látások valóra váljanak a napraforgó- és cukorrépaföl­deken. A tavalyit — a jelen­tős nyáreleji jég és belvíz­kár ellenére — csaknem 300 vagonnal meghaladó búza­termés azonban már biztosí­ték arra, hogy rentábilis le­gyen a kerületben a növény- termesztés. Csak hát az idő­járásnál lényegesen objektí- vebb veszteségforrások vár­tak felszámolásra a kerület állattenyésztési telepein. — A kevesebben több munkával jobb pénzért el­vet igyekeztünk érvényesíte­ni az ágazat jövedelmezősé­gének javításakor — tájé­koztat Prókai Zoltán kerü­letvezető. — Mindenekelőtt módosítottuk a profilt a fe­jősállomány tartására telje­sen alkalmatlan piroskai te­henészetben. Olyan magas volt ott a borjúelhullás, hogy azt még naposcsibe-el­hullásnak is szégyellték vol­na a baromfitelepiek. Most üszőket nevelünk Piroskán ahonnan más kerületekbe helyeztük, jobb körülmé­nyek közé a teheneket. A szarvasmarha-ágazatban most tízzel csökkentett lét­számmal látjuk el a tenni­valókat. A sertéstelepen pe­dig ugyanannyi, mint eddig, a korábbiaknál másfélezer­rel több hízót állítanak elő. Az üzemelés költségei, vala­mint a hitel- és kamatterhei miatt még mindig nem jö­vedelmező törzsbaromfitelep veszteségeit az ott dolgozók­ból alakult gazdasági mun­kaközösséggel végzett hús- csirke-hizlalással ellensú­lyozzuk. irigylésre méltó a harminc- egynéhány fokos kánikulá­ban. Kólya Gizella sem vet­te rossz néven a néhány per­ces beszélgetést. — Tavaly — emlékezett vissza — mindössze két tur­nusban 120 ezer húscsirkét tudtunk felnevelni, hisz a másik telepen épp elég mun­kát adott a tenyésztojás ter­melése. A létszámot nem akarta emelni a gazdaság, vállalkoztunk hát rá, mi ba­romfisok, hogy géemkában folytatjuk a broyler hizla­lást. Igaz, rámegy minden szabad és pihenőnapunk, de a hasznunk is megvarí rajta. Az első félévben három tur­nusból 220 ezer csirkéntket értékesítette a gazdaság, ne­künk pedig havi négy-ötezer forint pluszjövedelmet je­lent. És hogy nem megy a kisvállalkozás a főállású munka rovására, azt hiszem egyértelműen bizonyítja: a korábbi csaknem húsz szá­zalékról hat százalék alá esett vissza a tenyésztojást termelő telepen a törzsba- romfi elhullása. A kerületet járva tapasz­talt, látott-hal lőtt piroskai változásokkal — hangsúlyoz­za Prókai Zoltán — csak megkezdődött valami a Hé­ki Állami Gazdaság Tiszán inneni önelszámoló egységé­ben. A még eredményesebb gazdálkodás érdekében ter­vezett intézkedések közül a legfontosabbakat sorolja a kerületvezető: — Az említett, most már üszőn eve lés ne hasznosított tehenészeti telep mellett ki­használatlanul állnak a si­lótornyok. Kis költséggel át­alakítjuk szemestermény­tárolónak. Miért ne élnénk a bérleti díjak emelésével ki­alakult kedvező helyzettel, hiszen jó pénzt hozhat a Ve­tőmagtermeltető Vállalatnak vagy a GMV-nek végzett bértárolás. A itörzsbaromfi- telep óljaiba rácspadozatokat építünk be, hogy az össze­gyűlő trágya biofűtésével helyettesítsük a drága gáz­olajat. A számítások szerint 15 dekával csökkenthető az egy kilogramm súlygyarapo­dáshoz felhasznált abrak­mennyiség, ha a sertéstele­pen bevezetjük az élelmi- szeripari melléktermékek hasznosítását, a húspép és a tejsavó etetését. Sikerült befejeznünk egy négy év óta húzódó berhuázást, már üzemel, és három dolgozó­val havi ötven-hetven tonna tápkeveréket állít elő a ke­rületi keverőüzem. Belső munkaerő-átcsonortosítás- sal bevezetjük ott a három műszakot, s hogy még jöve­delmezőbb lehessen ez a melléktevékenységünk, az alapanyagot olcsóbban a helyünkbe „hozó” iparvá­gány kiépítése is szerepel a közeljövő tervei között. Temesközy Ferenc Több „pénzes” növény Csirke hizlalása gmk-ban A Mezöhéki Táncsics Tsz-ben 50 hektáron termelnek petrezselyem zöldet. A zöldség­szárító üzemben szárítmányt készítenek belőle, s évente 120—150 tonnát exportálnak a HIJNGAROFUJCT-on keresztül. Képünkön vágják a petrezselyem zöldjét Bőséges kínálat borászati cikkekből Az idei szüretkor nem lesz gondjuk a szőlősgazdák­nak, a kereskedelmi vállala­toktól kapott tájékoztatás szerint bőséges lesz a válasz­ték mindenféle szüreti kel­lékből. A megrendelések alapján a gyártók folyamatosan szál­lítják az áfész tíz budapesti üzletébe a hordókat 40-itől 150 literesig. Az alapanyag többnyire a jobb minőségű tölgyfa, de kaphatók, illetve szüretig kaphatók lesznek az olcsóbb, akácfából készült termékek is. A Róbert Ká­roly körúti vetőmagboltban pedig már vásárolhatók a szerencsi Lenin Mgtsz bu­dapesti részlegének kézi ké­szítésű, igényes kivitelű hor­dói. A többi kádáripari ter­mékből is bőséges választék várható: augusztus második felében érkeznek a boltokba a kármentők, a különféle méretű kádak és a szőlővil­lák.

Next

/
Thumbnails
Contents