Szolnok Megyei Néplap, 1985. augusztus (36. évfolyam, 179-204. szám)

1985-08-22 / 196. szám

1985. AUGUSZTUS 22. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Hűvös idő, hűvös fogadtatás Szolnokon szerepelt az Állami Népi Együttes Az építész Makovecz Imre Kiváló Népművelő kitüntetést kapott Meglepő volt az érdekte­lenség, amely az Állami Né­pi Együttes tánckarának szolnoki fellépését kísérte augusztus 20-án este, a sza­badtéri színpadon. A vi­lágszerte ismert, mindenhol sikerrel szereplő együttes ta­lán még soha sem táncolt olyan „foghíjas” nézőtér előtt, mint amilyen a szolno­ki volt. Pedig — talán feles­leges is ennek bizonygatása — az Állami Népi Együt­tes a magyar néptánc első számú reprezentánsa ideha­za és külföldön egyaránt. S most nem „státuszára”, ha­nem előadásainak magas művészi színvonalára, tán­cosainak szakmai tudására, felkészültségére gondolunk. Már csak ezért is furcsa, hogy a „Vallomások a nép­táncról” című, új önálló mű­sorukra alig százötvenen vál­tottak jegyet Szolnokon. Ab­ban a városban — tehetjük hozzá némi patrióta elfogult­sággal — ahonnan az együtt tes művészeti vezetője, Tí­már Sándor Állami-díjas ko­reográfus indult, s amely vá­ros jó néhány táncost is ne­velt az Állami Népi Együt­tesnek. Ügy tűnik, valóban, senki sem lehet próféta a saját hazájában, még akkor sem, ha a műfaj kedvelői­nek valóban szép, emlékeze­tes művészi élményben lett volna részük általa. A „Val­lomások a néptáncról” című műsorban ugyanis Tímár Sándor a számára legkedve­sebb táncokat állította szín­padra. Szolnokon, a megle­hetősen hűvös idő — és hihetően e gyér érdeklődés miatt is — a „Vallomások” töredékét, a kétórás műsor felét láthatták a nézők; tán­cokat a Rábaközből, Szla­vóniából, a Dunántúlról, a Felső-Tisza vidékéről, a székelyföldi Sóvidékről, Méhkerékről. Az est, körültekintőbb szervezéssel minden bizony­nyal forróbb hangulatú, sike­resebb lett volna. Ügy vél­jük ugyanis, hogy a szolno­kiak érdektelensége mögött ott rejlik az érdeklődés fel­készítésének, a propagandá­nak, a népművelői szervező munkának hiánya is. — te i— Makovecz Imre Kiváló Népművelő kitüntetést kapott Makovecz Imre 1935-ben született Budapesten. Anyja alkalmi takarítónő, aztán gondozónő, később lámpaer- nyőkészítő; apja gyári mun­kás, 1945 után kiemelt mun­káskáder a Dohányipari Fő- igazgatóságon, majd ismét gyári munkás. „Budapesten úgy éltünk, mint általában a prolicsalá­dok ... lehetetlen volt meg nem tanulni az egymásra­utaltság minden csínját- bínját... Megtanulhattam gyűlölve-szeretve másokkal együttélni...” A Mai magyar művészet című sorozat 1977-ben ki­adott Makovecz Imréről szó­ló könyvében olvashatjuk a fönti adatokat, meg a fönti önéletrajzi mondatokat. Makovecz Imre, az építész, november 20-án lesz ötven­éves. 1969-ben, 34 esztendős Kaprában Ybl-díjjal tüntet­ték ki. Most augusztus 20-a alkalmából Kiváló Népmű­velő címet kapott. Makovecz Imre sárospataki művelődé­si háza nemrégiben épült föl. Az Építészek Világszö­vetsége tavaly a világ nyolc legérdekesebb építészeti al­kotása. közé választotta. Makovecz Imre nemrégi­ben így fogalmazta meg ars poeticáját: „.. . az organikus szerves építészetnek vagyok a hirdetője. Ez az építészeti irányzat arra törekszik, hogy minden dolgot összekapcsol­jon: eget és földet, egyént és társadalmat, természetet és társadalmat egyaránt.. .” Gy. L. TIZENHÁROM RÉSZ Készülő esti mesék A Pannónia Filmstúdió kecskeméti műtermeiben már elkészült a Magyar nép­mesék harmadik sorozata. Várhatóan már az ősszel kép­ernyőre kerül A szorgalmas és a rest lány története, a Mindent járó maimocska és még sok más régi mese fel­dolgozása. A 13 új rész veze­tő rendezője Jankovics Mar­cell, az egyes epizódokat pe­dig egy-egy fiatal kecskemé­ti alkotó rendezte. Szeptember 10-ig móg teheti 1981-hen öt évre szóló pe­dagógiai pályázatot hirdetett a Művelődési Minisztérium Közoktatási főosztálya a Ma­gyar Pedagógiai Társasággal és az Országos Pedagógiai Intézettel 'közösen. A pályá­zat alapvető célja a gyakor­lati oktató-nevelő munka ta­pasztalatainak összegyűjtése, leírása, elemzése: végső so­ron az elmélet és a gyakor­lat közelítenének elősegíté­se. A pályázat éves témakö­reit előre meghatározták, lehetővé téve ezzel az egyé­ni és a kollektív pályázók számára, hogy munkájukat több évre tervezzék. A pá­lyaművek értékeléséhez hat kategóriát állapítottak meg. A pályázat sajátossága, hogy a pályaműveket elő­ször a megyék értékelik, majd az arra érdemes dol­gozatokat az Országos Pe­dagógiai Intézethez továb­bítják. A pályaművek így a megyei díjazástól függetle­nül a Művelődési Miniszté­rium által biztosított orszá­gos pályadíjakból is része­sülhetnek. A kétlépcsős ér­tékelés igen hasznos: a dol­gozatok több szempontú megméretése mind a szerzők, mind a pályázat értékelői számára értékes tanulságok­kal szolgál. Szolnok megye az első év­től csatlakozott az országos pályázathoz. A minden év szeptember 10-ig a Pedagó­giai Intézetbe beérkezett jel­igés dolgozatokat a rendező szervek felkérése alapján az adott téma szakemberei ér­tékelik. Az írásos értékelés kiterjed a dolgozatok tar­talmi és formai színvonalára, javaslatot tesz a jutalmazás­ra, valamint a dolgozat hasz­nosítására ('kiadás, továbbí­tás az országos pályázatra). Az értékelés alapján a meg­hirdető szervek képviselői­ből létrejött bizottság dönt a megyei jutalmak összegé­ről, a dolgozatok továbbítá­sáról. A pályázat négy éve jelen­tős sikereket hozott Szolnok megyének: nyolc első, öt második és kilenc harmadik díjat kaptak megyénk peda­gógusai. Az egyes kategóriá­kon belüli részvételi arány azonban nem mutat ilyen jó képet Annak ellenére ugyanis, hogy a kategóriák szerinti értékelés, s a téma­körök sokoldalú megközelít­hetősége lehetővé teszi a ne­veléssel foglalkozó szakem­berek széles körű bekapcso­lódását a pályázatba, az el­telt négy év tapasztalatai szerint a pályázat csak a pe­dagógusok szűkebb körét ak­tivizálta. A középiskolai ta­nárok, s az egyéb oktatási­nevelési intézményekben dolgozók közül kevesen, a szakigazgatási szerveknél dolgozók közül pedig ezidáig senki sem kapcsolódott be az országos pályázatba Szolnok megyéből. A passzivitásnak több oka lehet. Egyik ok mindenkép­pen a pályázat nem megfe­lelő propagandájában ke­reshető. míg a másik ok az, hogy sok tantestületben nincs igazán rangja az „íro­gató”, „tudományoskodó” pedagógusnak. Fontos té­nyező lehet az is, hogy a díj­nyertes pályamunkák közzé­tételére viszonylag kevés a lehetőség. A Pedagógiai In­tézet „Díjnyertes pályamun­kák” sorozatában évente há­rom pályaművet ad ki — a terjedelmi korlátok miatt rö­vidített formában. Néhány dolgozat, va"v ezeknek egy- egy fejezete a Debreceni Akadémiai Bizottsággal tör­tént megállapodás alapján a DAB Füzetek sorozatában jelenik meg. (Igaz ugyan, a Pedagógiai Intézet szak- könyvtárában a dolgozatok hozzáférhetők valamennyi érdeklődő számára). Feltehetően még több ok is sorakozhatna itt annak magyarázatálul, hogy miért maradt viszonylag szűk a pályázók köre (a négy év alatt összesen 110 dolgozatot nyújtották be). Bizonyára megyénk szakemberei, akik hivatásszerűen foglalkoznak az ifjúság nevelésével, sok­kal több jó, máshol is hasz­nosítható tapasztalattal ren­delkeznék, mint amennyi az eddigi dolgozatokban meg­jelent. Ezért a pályázatot gondozó szervek ismételten felhívják I mindazok figyel­mét a pályázatra, akik a különböző korú fiatalokkal foglalkoznak. Noha a dol­gozatok benyújtási határide­je már igen közeli (szeptem­ber 10.), s a tanév eleji ten­nivalók is közelednek, tálén nem haszontalan az újbóli figyelemfelhívás. A témakör: A tanítási órán és az iskolán kívüli ne­velés szerepe a nevelési cé­lok elérésében. A központi ajánlás — melyet minden oktatási intézmény megka­pott — sokféle megközelíté­si javaslatot tartalmaz. Az iskolai nevelőmiunkát segítő, együttműködésre épü­lő tevékenységformák sok­féle váStozata megtalálható Szolnok megyében. Jó lenne, ha ezt a gyakorló szakembe­rek írásaiból ismerhetnék meg széles körben mindazok, akik a jó tapasztalatokat (s természetesen az elszenve­dett kudarcokat munkájuk­ban hasznosíthatják. Vala­mennyi megszülető pályamű — szűkebb vagy tágabb kör­ben — az oktató-nevelő munka tudatosaibbá válását, továbbfejlesztését szolgálja. Mindazok, akik erre vállal­koznak, biztatást, segítséget, elismerést érdemelnek. A pályázat Szolnok megyei meghirdetői és gondozói so­kat tettek azért, hogy a pá­lyaművek szerzői mindezt meg is kapják. A megye szakemberei minden bizony­nyal a pályázat utolsó évé­ben is az előzőekhez hason­lóan sikeresen fognak szere­pelni. Kék volt az idő A fényes Millenniumra ké­szült az ország, amikor 1895 augusztusának utolsó napján megszületett a „kék idő” festője, Ilosvai Varga István, Kunhegyesen. Kevés olyan festőnk van, akinek munkásságában any- nyira nyomot hagyott volna a természettől kapott gyer­mekkori impulzus, mint Ilos­vai Varga Istvánéban, írja róla a jóbarát, Csapó György. S hogy mennyire igaza van, arról a mester szentendrei műtermében ma­gam is meggyőződhettem. Néhány évvel 1978-ban bekö­vetkezett halála előtt így vallott a természetről, sze­retett szülőfalujáról, gyer­mekkoráról : — Úgy három, három és fél éves lehettem, amikor apám az esti lefekvés előtt kivitt a kertbe, körbejárta velem a hüvelykujjnyi epre­ket hullajtó öregfákat, a jfázminbokrdkat, a tujákat, a bukszusokat, a mogyoró­bokrát. Szokásos nyáresti szertartás volt ez, mert ra­jongtam a Holdért. „Hold bácsiért”, s minden este kierőszakoltam, hogy meg­nézhessem „fel kelt-e már Hold bácsi, vagy megint lusta volt, vagy elbújt a felhők mögött". Így volt ez akkor este is, amikor talán először éreztem meg a szí­nek varázsát, s az eperfák zöldjei, a jázmin lilái, a tu- ják véreres ágai, a bukszu- sok sötétkékje, a tarlón ma­radt szalma napszítta rőt­sárgái fölött megláttam a kunsági alkony felfoghatat­lanul gyönyörű tónusát. Kék már az idő, feküdjünk le, mondtam, amin a család na­gyon elcsodálkozott. Ettől kezdve a környezetemben látni vélték ezt a kékséget. Én mindenesetre rabja ma­radtam. Első festői próbálkozásai azonban már Jászberényhez kötik. — Apámat, aki vármegyei tisztviselő volt, 1906-ban áthelyezték a „jász főváros­ba". Ott jártam gimnázium­ba, ott is érettségiztem. Na­gyon jó tanáraim voltak: észrevették talán a piktúra iránti vonzalmamat, érzéke­met, mert megkülönböztetett figyelemmel segítettek ta- nítgattak. Nemcsak a rajzta­nárom, mind ... Emlékszem, hogy egy természetrajz órán öreg professzorom így muta­tott be egy lepkét: „Aki fes­tő akar lenni, az különösen nézze meg az erdők, mezők pihekönnyű kis jószágainak szárnyát. Mindig nézze ami­kor teheti és igyekezzék ám, mert kevés egy élet, hogy mindent lásson.” Megfogad­tam a jótanácsát, több száz­ezres lepkegyűjteményem verni. )De, hogy közvetlenül kérdésére válaszoljak, igen, az első kiállításomat Jász­berényben rendezték meg, fi Novotha-féle papírkeres­kedésben. Mégis, a főiskola elvégzése után 1922-ben, ha­zamentem Kunhegyesre. Ki akartam magam próbálni, hogy ekkor, Balló Ede pro­fesszorom stúdiumaival va­lamelyest bírván, milyennek látom a természetet. Szülő­falumtól sok-sok biztatást kaptam egy-egy kiállításom kapcsán, de mégis elfogatta nyugtalanság. É.reztem, hiányzik még valami. Pá­rizsba mentem tanulni. El­telt egy jó év, talán másfél, és egyszercsak megint meg­szállt az ördög, úgy érez­tem, egy perccel sem ma­radhatok tovább, vissza kell mennem Kunhegyesre, a- „kék idő” világába. Ezekből az évekből saj­nálatosan kevés festménye maradt ránk pedig jónéhány remekmű született Párizs, Budapest, Kunhegyes há­llosvai Varga István idézése és hazavárása romszögében. A melankoli­kus hangulatot árasztó Fa­lusi utcákat (1925) a szent­endrei Ferénczy Múzeum őrizte meg; egyik legnagy­szerűbb. ebből a korból származó alkotása a Kun­hegyest utca (1926) szolnoki magángyűjtő tulajdonában van. Az 1920-as évek máso­dik felében Kunhegyesen, Karcagon, Debrecenben és Jászberényben rendezett ki­állításainak jegyzőkönyviéi, katalógusai egyelőre lappan- ganak valahol. 1926-ban költözött Buda­pestre, de továbbra is Kun­hegyes érzelmi, gondolati vonzáskörében marad, nya­ranta továbbra is a szülőfa­lujában fest. Az 1930-as évek elejétől kerül egyre kö­zelebb Szentendre festői vi­lágához, majd végleg megte­lepszik egy szelíd dombolda­lon, egy szolid házacskában. A szülőfalu hatása azonban változatlanul maradandó, sőt ahogy teljesedik életműve, úgy erősödnek a gyermekko­ri emlékek. De nemes piktú- rája új impressziókkal Is gazdagodik. Érezhetően be­folyásolja József Attila köl­tészete. A „'kegyetlen kor” a gazdasági válság, a mun­kanélküliség idején jelen­nek meg vásznain a szikár parasztemberek, a bizonyta­lan járású munkát keresők, külvárosi szegényemberek. A háború után, 1948-ban a budapesti Fényes Adolf Teremben rendezi gyűjte­ményes kiállítását, majd több, rangos tárlata között 1960-ban visszatérhet fest­ményeivel, ifjúsága városá­ba, Jászberénybe is. 1975- ben az Ernst Múzeum, 1978- ban a Szentendrei Galéria mutatta be életművét. Ün­nepelt festő — előbb az Ér­demes, majd a Kiváló Mű­vész címet kapta meg, ami­kor egy interjúban azon ke­sergett, hogy szülőfaluja „nem hívja, nem várja visz- sza”. De azért reménykedett, tervezgette, mit hagy Kun­hegyesre életműve legszebb darabjaiból. Halála és a kö­zöny megakadályozta, hogy szándékait valóra váltsa. Ha élne, már 90 éves lenne. És ez alkalom, de hagyatéká­nak gazdagsága és nyugalma is újra sürgetően kéri, hogy a dédelgetett terv megvaló­suljon végre: Ilosvai Varga István legalább életműve egy darabjával végleg hazatér­hessen gyermekkora kék al­konyának falujába. Tiszai Lajos Kunhegyes! utca 1926. olaj, vászon 45x^5 cm (magántulaj­donban) Lemezfigyelő Európa A közelmúltban fültanúi lehettünk egy olyan sláger születésének, amely üstökös­ként robbant be a hazai könnyűzene világába, s vált csakhamar nemzetközivé. A patetikus hangvételű, mond­hatni ódái szárnyalású Euró­pa című dal szédületes kar­riert futott be, következés­képpen alkotói számára szé­lesre tárta a hanglemezstú­diók kapuit. A sikeres slá­gerrel Varga Miklós — sportból vett példával élve — Bubka után szabadon hat méter magasra helyezte a lécet, azonban az első önálló nagylemezen a további csúcskísérletek rendre meg­hiúsultak. A békedal gya­nánt tszületett Európa mesz- sze kimagaslik az album ti­zenegy száma közül, a töb­bi dal nena igazán a lendü­letes, progresszív rockzene vadonatúj hatása, inkább csupán jóízű „köret” a hús­hoz. A B oldalon levő örült lány című kompozíció ref­rénjét alaposabban szemügy­re véve, talán még a plagi- zálás vádja is érhetné a VM Band-et, hiszen a debre­ceni Color együttestől két- három évvel korábban már módunkban állt hallani ezt az akkordmenetet... Megmérettetett és köny- nyűnék találtatott Varga Miklós legfrissebb munkája. Talán a rajongók felfokozott várakozása görcsössé tette a népszerű énekes első pró­bálkozását. Talán jobb nevű zeneszerzőkkel kellene együttműködnie, mert már régen nem titok, hogy _ a szólóalbumok túlnyomó több­ségének sikere, vagy uram ’bocsá kudarca rendszerint már a komponista kiválasz­tásakor eldől. Varga Miklós képességei pedig vitathatat­lanok ... Országos pedagógiai pályázat 1981-1985

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents