Szolnok Megyei Néplap, 1985. augusztus (36. évfolyam, 179-204. szám)

1985-08-21 / 195. szám

1985. AUGUSZTUS 21. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Rágásáét! kiállítás, túraverseny Kiskun napok A tizedik alkalommal! nyi­Tv-jegyzet Shaw a képernyőn Az elmúlt héten akadt ugyan néhány érdekes és fi­gyelemre méltó program, de hely és idő rövidsége folytán mégis ezúttal egyetlen egyet ragadnék ki közülük. A fia­tal rendező, Gát György első olyan próbálkozását, mely­ben egy klasszikus képer­nyőre vitelére vállalkozik. Talán azént is érdemel újabb munkája figyelmet, mert a népszerűvé vált Linda-soro- zat után várakozással te­kinthetünk komoly tárgyú tévéjátéka elé. Annál is inkább, mert rá­adásul olyan szerzőt válasz­tott, aki bizony az utóbbi időben kiment a divatból. Shaw drámáival nemcsak a képernyőn, de színházaink­ban is ritkán találkozni ma­napság. Oka nyilván, hogy azok a konfliktusok, azok a problémák, melyeket a szer­ző műveiben feszeget, szá­munkra túlságosan távoli­nak, idegennek tűnnek. Itt van például a kérdéses tévé­játék alapjául szolgáló drá­ma, a Warrenné mestersége. Mit kezdhet egy mai néző a nyilvánosházakkal üzletelő asszony erkölcsi problémájá­val, amikor erről a mester­ségről magáról, nálunk már jószerivel semmit sem tu­dunk. így igazán nem is tud­juk átérezni azt az ellenté­tet, ami az erkölcstelen úton meggazdagodott anya és a tisztábban, emberibben gon­dolkodó lánya között támad. Marad tehát a drámából számunkra egy lecsupaszított nemzedéki ellentét. De anél­kül, hogy igazán megítélni tudnánk az anya képviselte társadalmi üzelmek erkölcs­telenségét, és a körülötte ki­alakult kispolgári hipokriz- must, melyet Shaw oly kese­rűen ostoroz. A darabbéli Vivie kisasszony bátor szem­befordulása szül őanyiával és az álszent világgal a sze­münkben így egyszerű láza- dozás, üres szembefordulás, tettének nincsen ránk erköl­csi kisugárzása. Sajnos Gát György rendezése nem talál­ta meg a mai kulcsot ennek az immár „berozsdásodott zárnak” a kinyitásához, így azután kicsit titok maradt az is, hogy miért válhatott klasszikus remekművé a Warrenné. Néhány emléke­zetesebb jelenet — Psota Irén (Warrenné) és Sörbe Nóra (Vivie) vitája — ennyi maradhat meg emlékeze­tünkben az inkább korrekt színházi előadásra, semmint izgalmas tévéjátékra hason­lító produkcióból. V. M. toltak meg vasamap Kis­kunfélegyházám a kiskun na­pokat. A háromnapos ren­dezvény nyitóünnepségéin részt vett Horváth István, az MSZMP Központi Bizott­ságának titkára és Romany Pál, a Bács-Kiskun megyei pártbizottság első titkára is. Megnyitó beszédet Korom Mihály, a város országgyű­lési képviselője mondott. A kiskun' napok allkiaillrruu bói csaknem negyven ipari, mezőgazdasági üzem és ke­reskedett™ vállalat rendezett kiállítást a városiban Bemu­tatkoznak a helybeli képző­művészeik, s új időszaki ki­állítással, „A kunok emléke Magyarországon” című ré­gészeti gyűjteménnyel vár­Hétfőn a Margitszigeti Szialbadltérd Színpadon meg­kezdődött az I. Magyar Nép­művészeti Fesztivál, amelyet a Magyarok Világszövetsé­ge, az anyanyelvi konferen­cia védnöksége és a Népmű­velési Intézet rendezett a külföldi magyar tánccsopoir- tok számára. Néntánomoz- galmunk nemzetközi sereg­szemléjén az Amerikai Egye­sült Atomokból, Angiiéiból, Ausztriáiból, Belgiumból, CsehszJlovákiélból, Firm or­A szolnoki Reneszánsz és a Tabán Alkoholellenes .klu­bok, valamint a Megyei; Al­koholizmus Elleni Bizottság meghívására mintegy száz­harmincán jöttek el és érezték jól magúikat az elmúlt miun­kaszüneti n apo-kon a me­gyeszékhelyen, a Tiszaligiat- ben. Borsodiból, Szabolcsból, Pest megyéből Gödöllőiről, Nagylká tárói és Ceglédről fogadták el a meghívásokat az ottani alkoholellenes klu­bok tagjai, legtöbben csalá­dostól. Vasárnap délelőtt érkeztek; délután a fciilencszáz-egyné- hány éves várossal ismerked­tek. este pedig egy igazán kitűnő hangulatú rendez­vényt tartottak a Megyei Művelődési és Ifjúsági Köiz­ja a látogatókat a Kiskun Múzeum is. A tenmészetlba- látak számára ugyancsak va­sárnap indították el a város környéki, 50 és 100 kilómé - teres túraversenyt. hétfőn tartották a repülőmodellefc országos bajnokságát, s a három nap alatt bonyolítják le a nemzetközi öiköitvívó- versenyt. Mindemellett szá­mos színes szórakoztató program várja a vendége­ket Az első kiskun, napokat fél évszázaddal ezelőtt ren­dezték 1 meg, azzal a cétol, hogy a város, sőt az ország nyilvánossága előtt megmu­tassák a környék népének életében, munkájában rejlő értékeket. szagból, Franciaországból, Jugoszláviáiból, Kanadából, az NSZKJból és Svájcból ér­kezett 24 táncegyüttes mu­tatkozott be a magyar kö­zönség előtt. A határainkon túl élő magyar származású és nem magyar fiatalok — — akik kedvelik, ápolják a magyar tánc-hagyományt — többek között alföldi, dunán­túli kalocsai, zempléni, szé­kelyföldi táncokat adtak elő. Országuk nemzeti táncait is megismertették az érdeklő­pontiban zienével, tánccal; tombolával), természetesen egyetlen korty alkohol nél­kül. Hétfőn hajókirándulást tettek a Tiszán, délután a tiszalilgeti strand' vizét élvez­ték, majd megtekintették a vízlikamevólt. Alkotmányunk ünnepnapjának délelőttjén, rendezték meg azt a közös beszélgetést, tapasztalatcse­rét a klubok életéről, ame­lyen, igyekeztek új ötleteket 'meríteni a klubok további eredlményes működéséhez. Ezen a tapasztalatcserén: hangzott el a három, Szolno­kon töltött nap értékelése­ként; jövőre országos talál­kozót rendeznek az alkohol- ellenes kiúlbofc a Tiszialiiget- ben. — )E — Külföldi táncosok, magyar táncok Népművészeti fesztivál Jövőre országos találkozó Szórakozni pohár nélkül Alkoholellenes klubok képviselői Szolnokon Terevár—Terehalom—Tányérsapkás—Nagydomb Új bronzkori telep, kultúrák határterületén Egy szép edény — a Kárpát­medencében ekkor még is­meretlen volt a korongozás Túrkeve határán van egy halom, amelyet a múlt szá­zadi térképek a szépen és rejtélyesen hangzó Tereha­lom, illetve Terevár névvel illettek. Mostanában Tá- nyérsapkás-halomnak, vagy kissé önérzetesebben Nagy­dombnak hívják a helybeli­ek, s az utóbbi elnevezésnek is van némi alapja, hiszen az Alföldnek ezen az asztal- sima táján már jó messziről látszik a mintegy hét méter magas kiemelkedést Amely­nek tövében egy hónapon át táborozott a Damjanich Múzeum egyik ásatást vég­ző kollektívája — Csányi Marietta régész vezetésével, öt kértük meg, — nem sok­kal az ásatási befejezése előtt — mondja el, mit rej­tett ez a föld évezredeken át. — Néhány évvel ezelőtt a Békés megyei régészeti to­pográfia készítésekor buk­kantak a kollégák olyan je­lekre, amelyek alapján érde­mesnek tűnt itt kezdeni ása­tást A feltételezés beigazo­lódott, hiszen az eddigi fel­tárás során a középső bronz­korból (i. e. 1700—1500) há­rom települési réteget álla­pítottunk meg, s rendkívül gazdag — több mázsát kite­vő — tárgylelet került elő. Szolnok megye területén ugyan több ilyen jellegű te­lep is van, az ilyen méretű azonban párját ritkítja. Kü­lön érdekessége, hogy ezen a környéken nem volt még bronzkori ásatás. Ez a telep a különböző bronzkori kul­túrák határterületén volt, ezt igazolják az élőkerült edények eltérő típusai is. S, hogy a fontieket nem a régész, munkája iránti ter­mészetes elfogultsága mon­datta, arról meggyőződhet­tünk — közvetlen úton is. Dacára annak, hogy ottjár- tunkkor a nyár leghidegebb napját jegyezték a meteoro­lógusok — meglepő gyakori­Az ásatás vezetője, Csányi Marietta és Béna István a leletanyag „mustráján” Fotó: T. Z. Sággal érkeztek látogatók. Előbb három NSZK-beli egyetemista (esőben, szélben, a tarlón át). Wolfgang DavTd, Jörg Müller és Wolfgang En- der a müncheni egyetem utolsóéves régészhallgatói a Kárpát-medence bronzkorá­ról írják diplomamunkáju­kat. Ahogy Vicze Magdolna — ötödéves hallgató az ELTE-n — tolmácsolásával elmondták: a látottak, a le­letanyag gazdagsága, s a fel­tárás precizitása minden vá­rakozásukat fölülmúlta. S a következő látogatók: Bóna István, az ELTE professzora, a bronzkori kutatások nem­zetközi hirű szaktekintélye és Raczky Pál az ÉLTÉ taná­ra, aki ezekben a napokban Öcsödön vezeti egy neolit­kori telep feltárását. * * * A Terevár — Terehalom — Tányérsapkás — Nagy­domb feltárása természete­sen nem ért véget — a mun­ka jövőre folytatódik, a ré­gészek számos kérdésre vár­nak választ a halom mé­lyebb rétegeitől. Addig gon­doskodni kell a dombocska védelméről (folyamatban van a védetté nyilvánítás), s persze hátra van az ásatás során szerzett ismeretek rendszerezése, feldolgozása. Ami máris bizonyos: Túr­keve határában fontos his­tóriai — kulturális értékek bukkantak elő a Csányi Ma­rietta vezette csoport mun­kája nyomán. V. J. Találkoztam egy emberrel Nagyapa Üszkös romok szagát érzem a le­vegőben. Talán egy perc múlva, amikor né­mán kezet fogok a gazdával, úgy látom, hogy párásak lesznek a sze­mei, de ebben kissé bizonytalan va­gyok, mert gyorsan elfordul, a házra mutat és szokott hangján megszólal, nem gondoltam volna, hogy harag­ban vagyok a sorssal, mondja, de mindjárt folytatja is, hogy nem ár­tottam én senkinek, nem bántottam senkit, nem csaptam be másokat, még a bogarat is átlépem, amikor megyek a járdán, mert úgy vagyok vele, hogy annak is van hozzátarto­zója, azt is várja valakije . .. Köz­ben az elszenesedett gerendákat né­zem, a leszakadt mennyezetet, a dó­zer alá való falakat, s azon gondol­kozom. hogy mit illik ilyenkor mon­dani, de nem kell egy szót sem szól­ni, egyelőre elég, ha hallgatok, most éppen azt, hogy Lajos bácsi soha­sem félt a villámtól, megrebbenni megrebbent, ha közel esett le és nagyot reccsent, de nem félt, a há­zát sem a villámtól féltette, úgy volt vele, hogy talál az magának nagyob­bat is, nem gondolta volna, hogy egyszer ilyen látogatója lesz, mert ő mindig a víztől félt, hogy a bel­víz a hátára veszi az udvart, a há­zat, mert amikor azok a nagy esők voltak, sok házban az ágy alatt is állt a víz ezen a környéken, nekik is újra kellett veteményezni a kert­ben, mert kiölte a magot a víz, s ő, Lajos bácsi attól rettegett, hogy a víz felveszi magát a falba, tönk­reteszi a házat, főleg amióta egy mérnök kiásatta az utcai árkot, pe­dig az addig is elég mély volt, s amióta ezt a huszonöt centit kilök­ték belőle, már nem is árok, hanem kanális, a mérnök így rendelkezett, az emberek pedig nekiugrottak a munkának, mint macska a tükör­nek. s azóta itt örökké áll a víz. .. Ökrös Lajos bácsi a nyolcvanadik esztendejét tapossa. Fóliával letakart szekrények, eresz alá rakott bútordarabok között áll- lunk az udvaron, két nappal a vihar után már a kutya is előmerészke­dik a házából, bizonytalanul meg­ugat. ez a dolga, Pista kandúr pedig hízeleg, Lajos bácsi felesége mond­ja. hogy az eset óta el nem mozdul­na mellőlük a macska, hízeleg, do­rombol. mintha vigasztalni akarná a gazdáit, van is miért, gondolom, tulajdonképpen most döbbenek rá a tragédia igazi súlyára, hiszen tu­dom, hogy ebben a korban minden­ki szeretné végérvényesen rendezni a dolgait, hogy ha el kell menni, ne hagyjon maga után olyasmit, amiért valaki neheztelne rá, s eszembe öt­lenek a Lajos bácsival folytatott ré­gebbi beszélgetések ezekből tudom, hogy ő is ezt akarta, rendbe tette a dolgait, ügyelt, hogy semmin ne ma­radjon adósság, kifizette a lányai örökségét, a feleségére hagyta a há­zat, még a pénzt is félretette a te­metésére, no, nem azért, mert any- nyira készült a halálra, nem, erről szó sem volt, kaszálni járt, segített az unokájának építkezni, ott beszél­gettünk mi is igen sokat munka közben, könnyebb volt a talicska be­ton, ha az ember közben Lajos bá­csit hallgatta, gyönyörűen tud me­sélni mindenféle dologról, nagyon érdekli őt a történelem, szülőföldjé­nek. a Nagykunságnak, Karcagnak a története különösen, s miközben kanalazta a talicskámba a betont, ezekr 1 a témákról adtuk-vettük egvmusnak a szót... Egy élet munkája vált semmivé. Állunk a Deák körúti udvaron, az egykori ház előtt, a ház előtt, amit Lajos bácsi 1942-ben vásárolt, a há­ború, majd a hadifogság alatt ugyan keveset gondolt rá, hazaálmodta ma­gát, de nem ide, hanem a szülői házhoz, azután, amikor hazfejött Karcagra, mégiscsak ez lett az ott­hona, vigyázott is rá, már három­szor tetette rendbe az épületet, utoljára éppen tavaly, pedig ha tud­ta volna, de ki sejti az ilyesmit, ő éppen az alsó épületben volt, ami­kor borzasztó fényesség öntötte el rettenetes nagyot dübbent az ég, kiszaladt az udvarra, nézte a házat, tudta, hogy ez a villám itt esett le valahol, a közelben, az utca felől sem látta égni a házat, majd csak akkor vette észre a lángokat, amikor kicsit távolabb ment az utcán, hogy lássa az épület hátulját is, akkor még kis helyen lángolt, rögtön or­dítani kezdett, hogy tűz van, tűz van, aztán leállított egy autót, meg­kérte a vezetőjét, hogy telefonáljon az Agyagipari Szövetkezettől a tűz­oltóknak, s a szövetkezettől rohant hozzá minden férfi, jöttek a szom­szédok, az ismerősök, a véletlenül arra járók, kihordták a bútorokat, az ágyneműt, a ruhaneműt, mindent, ami értékes, aztán megérkeztek a tűz­oltók is, hatalmas tömegű víz zú­dult a lángtengerben lobogó házra, el is oltották a tüzet, s most vastag iszapréteg fedi a padlót odabent a falak között, a gerendák alatt, nem nyúlnak még most semmihez Lajos bácsiék, mert várják a biztosító szakemberét... Azon morfondírozok, hogy az ol­tás után egy kissé talán már meg­nyugodva, amikor szétnézett Lajos bácsi a megmentett holmik között, mi volt az, amit nem talált, amit nagyon sajnált, hogy odaveszett, meg Is kérdeztem tőle, s a tekintete rögtön nevetőssé válik, azonnal rá­vágja, hogy a napokban vásárolt két és fél liter pálinkát sajnálta ret­tenetesen, nem is hagyta annyiban a dolgot^ végigkotiorta az iszapot, mert tudta, hogy a szekrény tetején voltak az üvegek, leeshettek a sür­gős cipekedésben, és igaza lett, két liter,t megtalált belőle sértetlenül, igyunk egy nyeletet, mondja, s elő­keres két kis poharat a szilvafa alat­ti szekrényből, tölt, iszunk, még mindig nevetős a szeme, s hamaro­san az is kiderül, miért, jártak ná­lam a téesz vezetői, mondja, tudom, hogy a Karcagi Május 1. Tsz-ről beszél, ahol 1950 óta dolgozott húsz éven át, sőt még utána is,hiszen a hetvenes évek elején nyugdíjasként négy esztendeig gondozta a parkot a Tarattyó úti központban, megnéz­ték a házat a téesz vezetői, mondja, és azt mondták, legyek nyugodt, ők segítenek nekem, a téesz segít, fel­építik a házat, küldik majd az épí­tőbrigádot, de előtte a romokat leita- karító dömpert, mondja Ökrös La­jos bácsi, s amíg kikísér arról be­szél, hogy kis házat szeretne, kicsi­két, hogy ne maradjon utána adós­ság ... Tudom, a dédunokái azóta házat rajzolnak és hatalmas villámokat, a háromesztendős Erika is mutatja a rajzát, közben panaszos hangon mondja, hogy szegény nagypapa, most nincs neki háza, nincs hol aludnia ... De lesz. Körmendi Lajos

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents