Szolnok Megyei Néplap, 1985. augusztus (36. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-18 / 194. szám
1985. AUGUSZTUS 18. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 15 Labdarúgó NB II Ezt a rajtot felejtsük el Nagykanizsai Olajbányász—Mezőtúri Honvéd 4:1 (1:0). Mezőtúr, 1000 n. V.: Juhász. Olajbányász: Csáki—Kovács, Szőke, Rumszauer, Hozbor, Horváth, László, Szajkó, Martinkovics, Szirják (Balogh), Kelemen (Kormos). Edző: Teszler Vendel- Mezőtúri Honvéd: Brockhau- ser—Kosztolnik, Tyukodi, Rrecska, Oláh, Andriska (Lakatos), Dómjáig Qurikó, Hídvégi, Kántor, Lehota (Kiss)- Edző: Földesi János. Türelmetlenül várta már az NB II. rajtját, a mezőtúri sportszerető közönség. Mezőtúri fölénnyel kezdődött a mérkőzés. A 3. percben Lehota Hídvégi 'bal oldali beadását puskázta el1 11. Ezt követően támadásba lendült Nagykanizsa és a 4- percben Horváth megszerezte csapatának az első gólját, mely nagy kapushibából adódott. Ezek után Lehota percei következtek, mikor is sorozatosan százszázalékos helyzetekbe került, amiket rendre kihagyott. A továbbiakban Brockha-user hibáját kijavítva több gólba tartó labdát hárított. A 70. percben Kelemen bombalövésével megszületett a második kanizsai gól. ö,t perc múlva, egy villámgyors ellentámadásból Hozbor növelte az előnyt- 3:0. Alig telt el tíz perc, amikor Martinkovics a védőket feképnél hagyta és négyre növelte az Olajbányász előnyét. A 84. percben lkeshez jutott á Mezőtúr, melyet Kántor értékesített. 4:1- A mezőtúri csapat kezdettől fogva nagy mezőny- jfelényberíjátszott, de helyzeteit sorozatosan kihagyta, ami megbosszulta magát és a tapasztaltabb játékosokból álló Olajbányász megérdemelten győzött Jók: Rumszauer, Szajkó Kelemen, Hozbor, a mezőtúriaknál nem lehet kiemelni senkit. Sárga lap: Szajkó, Martinkovics, Horváth, ill. Lakatos. Keszthelyi Haladás— Szolnoki MÁV MTE 3:0 (1:0). Keszthely, 2000 n. V.: Kiss. Keszthely: Németh Gy.—Kocsis, Németh I., Nikitscher, Nagy III, Cziráki, Molnár, Major, Kiss, Sebestyén. Edző: Szőcs János. MÁV MTE: Boros—Rózsavölgyi, I Szilágyi (Tóth T.), Baran, Ágh, Repka, Sugár (Szőke), Varga, Kántor, László, Romanek. Edző: Lódi László. A perzselő kánikulában a hazaiak kezdtek jobban, s fölényüket végig meg is őrizték. A 12. percben a partjelző beintésére a bíró érvénytelenítette Rózsavölgyi egyébként szabályos gólját. Ezzel a piros-kékek ellőtték puskaporukat. A 27. percben Baran egy beadást spárgázott a rövid sarokba, öngól. 1:0. Ezután Boros percei következtek, szinte egymaga állt szembe a keszthelyi támadókkal. Aztán a 70. percben Kiss fejese a kapufáról pattant a hálóba. 2:0. öt perc múlva Halász remek helyzetből továbbított a szolnoki kapuba. 3:0. A piros-kékek úgy kezdték az idényt, ahogy azt a gyenge felkészülési mérkőzések után várni lehetett: széteső, rossz játékkal. A MÁV MTE-ből Boros Lukács ki- emeflmii senkit Sárgla lap: cséretet. A Keszthely csapatában Kiss, Nagy III és Halász játszott jól. — palágyi — Vízilabda Szolnokon marad az Alkotmány Kupa Némileg módosítani kell a tegnap leírtakat, mert Ba~ barczy Roland szolnoki vezető edző szerint nemcsak az Universiade-válogatott Hasznos, Tóth Cs. és Pintér I, hiányzott pénteken a csapatból, hanem a sérült Hegyvári és az ifjúsága vi- lágbajnoksálgra utazott; magyar válogatottban helyet kapott Nagy Szabolcs és Mohi Zoltán is. Szombaton délutánra aztán megnyugodott a hazai tábor, mivel az Universiadére még nem utazott el a csapat, hazaérkezett a három szolnoki játékos és játszott is. Sőt még ma is a csapatuk rendelkezésére állnak. Ezzel az „erőfeszítéssel” alaposan feljavult a Vízügy SE játéka, Tóth Cs. és Pintér I. valósággal parádézott, a széleken indított remek támadásokkal az első negyedben már 4:0-ra vezettek az addig verhetetlennek tűnő és nagyszerű vízilabdát nyújtó CH Kosice ellen. A Tudósítóink figyelmébe Kérjük tudósítóinkat, hogy a területi labdarúgó-bajnokságról kedden 9 órától, a megyei labdarúgó-bajnokságról pedig szerdán délig adják le a tudósítást szerkesztőségünkbe. Hivatalos totóeredmények 1 11 1. Bayern München— VíB Stuttgart 4:1 1 2. Levenkusen—Saarbrücken 2:0 1 3. Kaiserslautem—1. FC Köln 1:0 1 4. Frankfurt—Nürnberg 1:1 x 5. Bochum—Düsseldorf 5:3 1 6. Mönohenaladbach—Schalke 04 4:0 1 7. TB Berlin—Darmstadt 0:0 x 8. Bielefeld—Asohaffenbuirg 1:0 1 9. FC Homburg—Freiburg 2:0 1 10. Braunschweig—Hertha BSC 4:1 1 11. Stuttgarter Kickers—Aaachen 3:1 1 12. Bayreuth—Karlsruhe 1:3 2 13. Kassel—Duisburg 1:0 1 Pótmérkőzések: 14. Herfölge—Vejle ma látsszák 15. Bröndby—B 1908 ma játsszák 1*. Estojerg—Köge ma játsszák medencét körül ülő strandolók jól szórakoztak, élvezték a szolnokiak erőtől duzzadó, színes látványos akcióit. Az eredmény mégis szorosan alakult, a kassaiak 7:7-nél egyenlítettek, de a Vízügy ismét „megrázta” magát és győzött. Eredmények: CH Kosice— Medicor OSC 11:6 (2:0, 5:2, 2:3, 2:1). V.: Kasztolánczy, Marjai. Góllövő: Ciliak 4, Polacik 2, Salonna 2, Vidu- mansky 1, Richter 1, Katinka 1, ill. Szabó 2, Vindis F. 2, Denk 1 , Megyesi 1. Eger— Szentes 8:6 (1:2, 3:1, 2:3, 2:0). V.: Marjai, iKosztolánczy G.: Zalánki 5, Tóth K. 2, Vincze 1, ilL Vass 2, Belon 2, Fülop 1, Komlósd 1. Szolnok—CH Kosice 10:9 (4:0, 2:3, 1:3, 3:3). V.: Kosz- tolánczy. Kozák. SZVSE: Pintér F. — Bogdán, Rekita, Tóth Cs. 4, Lengyel 1, Pintér I. 2, Hasznos 2. Csere: Vasicsek, Czibulka, Dudás 1. A CH Kosice góllövői: Ciliak 5, Salonna 2 .Richter 1, Peciak 1. Eger—Medicor OSC 9:8 (4:2, 2:3, 2:2, 1:1). V.(: Koszjtölhnczy, Marjai. G.: Bíró 3, Vincze, dr. Síke, Nagy, Madarasi, Tóth K„ Búza (1—1). A kupa sorsa a ma 10 órakor kezdődő mérkőzések után dől el. Vasárnap Asztalitenisz. Országos II. osztályú felnőtt női és férfi, valamint II. osztályú ifjúsági, serdülő és újonc, fiú, leány Alkotmány Kupa, Szolnok, tisaaligeti sportcsarnok, 9.30. Teke. Vasutas Kupa férfi és női verseny, Szolnok, Munkásőr u. 8. Tenisz. OB III: Szolnoki MÁV MTE—MOM, Szolnok, Tiszaliget, 10. Vízilabda. Alkotmány Kupa nemzetközi torna, Szolnok, Damjanich uszoda: Szentes—CH Kosice, 10, Szolnok—Medicor OSC, 11. Ünnepélyes eredményhirdetés 12. Labdarúgás. Területi bajnokság : Lehel SE—Karcag, Jászberény, 16, Fodor, Volán—Rákóczi—DUSE, Rá- kóczifalva, 16, Nagy F. Megyei bajnokság: Szolnoki MÁV MTE junior—Tisza- földvár, Tiszaliget 17, Jan- csó, Jászkisér—Középtiszai Események Medosz, 17, (Heves megyéből), Szajol—Kunhegyes, 17, Richter, Jászapáti—Jászla- dóny, 17, Balogh, Tiszafüred—Kisújszállás, 17, Szaba- ri, Szászberek—Kunszent- márton, 17, Pintér, Beseny- szög—Rákócziújfalu, 17, Molnár. Alkotmány Kupa kispályás döntő, férfi, női, Szolnok, Tiszaliget 8. Idegenben szerepel: a területi labdarúgó bajnokságban a Szolnoki Vegyiművek Nyírbátorban. Hétfő Asztalitenisz. Országos II. osztályú felnőtt női és férfi, valamint II. osztályú ifjúsági, serdülő és újonc, fiú. leány Alkotmány Kupa, Szolnok, tiszaligeti sportcsarnok, 9.30. Életmű verejtékcseppekböl Budavári Éva és edzője Ha megkérdezik ki a kedvenc sportolóm, gondolkodás nélkül rávágom: Budavári Éva. Na, nem azért, mert országos bajnok lett gerelyhajításban. Ez megtörténhetik más emberrel éppúgy mint ővele. Hiszen éppen olyan érmet kapott, mint az a szupertehetség fenegyerek, aki természetes egyértelműséggel, ruganyosán, derűsen és kikezdhetetlen magabiztossággal úgy szökkent fel a dobogó legfelsőbb fokára, mintha a mozgásban levő villamosra szállt volna. Ezzel szemben Budavári Éva! Számára hirtelen egy más dimenzióba fordult a világ. Jó lenne tudni, hogy mit érzett, de- ihát a kitartó emberek mindig zárkózottak. Mindenesetre ez volt a nillanat, amelyet ö nem egyszerűen megkapott. de keményen kicsikart a sorstól. Pályafutása során nem volt fanfár, dobpergés, tromhitaszó, csak munka és verejték. Aztán természetesen — természetesen? — az eredmény. Az abonyd kislány húszéves sem volt. amikor derűsnek ígérkező pályája fölött megjelentek az első felhők: állandó derékfájás gyötörte, és edzője, Majercsdk László> úgy döntött, utánajárnak a bajnak. Egy alapos orvosi vizsgálat kiderítette, hogy Évának nyitott csigolyája van. Hogy mi lehlet a következménye? Egy hirtelen mozdulatnál elnyi- ródihatik az ideg, sérülhet a gerincvelő. Érthető, hogy a vizsgálat után a doktor azt mondta az edzőnek: — A kislány csak lakkor folytassa. ha ,nagyon-mgyon tehetséges. A kislány természetesen — természetesen ? — hallani sem akart arról, hogy pályafutása így érjen véget. Egy, az NDK-iban végzett sportorvos szavaiba kapaszkodott, aki azt tanácsolta, hogy csavarok helyett erősítsék meg a csigolya körüli hátizmokat, s azok majd vigyáznak, hogy el ne mozdulhasson a labilis hátoszlop. Azóta is a napi edzéseket 30 perces speciális gyakorlattal vezeti be, amely természetesen a hátizmoknak „szól”. Mindez 1973-ban volt. amikor Éva Majercsik Lászlóval egyetemben a Bp. Spartacusnak gyűjtögette a bajnoki pontokat. Jó, a ’73-as év ráment a sérülésre, de az 1974 (már nem volt akármi! A legjobb eredményét 53,84-re tornázta föl, s olyan mezőnyben szerzett országos (bajnoki bronzérmet, amelyet Vágási, Vágóné, Ku- cserka Mária, és az olimpiai bajnok Németh Angéla neve jelzett. Felnőtt válogatott lett a románok ellen, ám aligha neki szabta a sors azt a szerepet, hogy erre derűs önfeledtséggel készüljön. A bal kezén az egyik ujja begyulladt, műtétet hajtottak végre rajta, a gipszet egy nappal a válogatott verKékzilabda. Alkotmány Kupa női torna, Szolnok, Ti- szaliget, 9. Alkotmány Kupa férfi torna, Törökszentmik- lós, Bercsényi gimnázium, 17. Labdarúgás. Körös Kupa: Tiszasas—Csépa, 17, Öcsöd— Szelevény, 17, Nagyrév—Cibakháza, 17, Kungyalu— Cserkeszőlő 17, Homok— Kengyel, 17, Mezőhék—Kun- csorba, 17. Kedd Kézilabda. Nemzetközi női mérkőzés: Karcag—TSG Wismar (NDK), Karcag, városi sportcsarnok, 15. Teke. Alkotmány Kupa férfi torna, Szolnok, Munkásőr u. 8. Labdarúgás. NB-s ifjúsági és serdülő bajnokság: Szolnoki MÁV MTE—Bp. Honvéd, Mátyás kir. u. 10 és 11.30, Markóth. Előkészületi mérkőzések: Alattyán—Jászberényi Lehel, 16, Karcag— Közéotiszai Medosz, 17, Be- senyszög—Szolnoki Vegyiművek, 17. seny előtt vették le. Így már érthető, hogy negyedik lett 47.38-cal, megelőzte Paulá- nyi Magda és az a Raduly Zörgő Éva, aiki azóta is nagy egyénisége a romániai atlétikának. Az 1975-ös év azért volt emlékezetes, mert ekkor a könyöke kezdett makacskod- ni. A sok munkától porcpanaszok jelentkeztek, de a gerely azért repült. Szerencse? Szinte semmi: az országos bajnokságon úgy harmadik hely, hogy 53.18-cal az utolsó sorozatig vezetett, amikor Paulányi 53.24-et, majd Kucserka 53.34-et tett rá. 1976 természetesen — természetesen? — sérülés, méghozzá olyan, hogy az augusztusi Vasas Kupán, kihullt a kezéből a szer. Ezt az évet 56.82-vel zárta, és elkezdődött a tortúra: az idegbecsí- pődést Pozsonyba Binyovsz- ky doktor és Győrben Pove- zsán kezelte. Ja, és közben két út között is volt edzés, méghozzá nem is akármilyen. Éva kirobbanó fizikai formában, volt — befűtött mozdony egy holtvágány on — fsak éppen dobni nem tudott. A fővárosban lassan leírták, úgysem lesz belőle semmi — mondták. Az elkeseredett edző ekkor kereste meg a Szolnoki MÁV MTE-t. A könyökműtétre 1978-ban került sor, s amit ma is jó szívvel emleget Éva senki nem volt vele türelmetlen. Csak 6 saját magával. Eléggé lentről kezdte: 1979-ben a megyei felnőtt bajnokságon 39.74-gyel .ná- sodik lett Kárpáti Ágnes mögött. S mennyire tudott örülni az 50.68-nak. amely- lyel egy versenyen két válogatottat — Vágásit és Pau- lányit — is megelőzött. Ezek a sikerek voltak a kapaszkodók. Erőt adtak a napi munkához, amire bizony szükség volt. Még 1980-ban is csak kilencedik volt a magyar bajnokságon 44.08-cal, de a szezon végén jött a műtét utáni legjobb eredmény. 54.88. Innentől kezdve egyre jobban érezte magát: 1981- ben 58.18-as egyéni csúcsot dobott, Vasutas EB-t nyert, természetesein — természetesen? — csúccsal. Aztán 1982. szeptemberében 60.32. ami már mutatós egyéni rekord. A magyar bajnokságon csak a 7. helyig vitte 50.96- tal, de a nagydíjon már 57.36 méterre szállt a gerely, és a nemzetközi mezőnyben a 7. helyezés volt az ára. Válogatott lett egy magyar—francia—finn viadalon — ekkor a változatosság kedvéért a válla fájt. De ez már meg sem kottyant. Budavári Éva többé nem hagyta magát leírni. Az egyéni csúcs 60.86, & azt hinné az ember, a bajnoki arany boldoggá és elégedetté tette. Hát nem. Ügy érezte, megdolgozott azért, hogy az év legnagyobb versenyén, a Európa Kupa B- döntőjén ő képviselhesse a magyar színeket. Nem indult a Budapest Nagydíjon, mivel erőt gyűjtött az oly fontosnak vélt kupadöntőre. Aztán derült égből a villáim csapás : a szövetségi kapitány Janákot jelölte helyette a női gerely egyetlen kiadó helyére. Bakai József döntését még mindig nem érti, hiszen az év valameny- nyi hazai versenyén Janák előtt végzett, sőt a helyette beugró szőke lány kifejezetten csalódást okozott alig 56 méteres produkciójával a 'Népstadionban. Más talán fűhöz-fához futkározna sérelmével, ám Éva ezen a csalódáson is rokonszenves nagyvonalúsággal tette túl magát. „Az idén megpróbálom, megjavítani a 62.10 m- es országos ' csúcsot, aztán remélem nem tlesz vita”. Igazán nem panaszként, csak a rend kedvéért mondja, hogy a Járműjavítóban, ahoJl statisztikusként dolgozik, nem tartja túlzottan magasnak a havi 3900 forintos fizetését. Aztán jó lenne, ha olyan gerelyt szerezne számára a klubja, amilyenéi ma már a fővárosiak az edzéseiken hajigálmak. Azt sem zsörtölődve közli, hogy a labdarúgók bizony elveszik előle a „játszóteret^’, márpedig egy A-ikategóriás szakosztályban egy országos 'bajnoknak talán nem kellene alkalmazkodnia a futballisták edzéseihez. Szolnoki tartózkodása óta Abonyból vonatozik be mindennap edzésre és a munkahelyéire. Rövidesen garzonlakást kap a megyeszékhelyen, s végre szolnokinak érezheti magát. Az edző, Majercsik László, aki az első dobástól egyengeti tanítványa útját, természetesen a prognózis készítésiben is mellette van. — Elégedett? — kérdem a halk szavú mestert. Szinte sértődötten válaszol. — Nagyon rossz volna, ha én elégedett lennék, alighanem abba is hagynám az edzői munkát. Remélem Évát sem tölti él elégedettség, hiszen előtte még nagy feladatok állnak! Budavári bólint, hogy egyetért. Szó sincs önelégültségről. Én azt is elhinném neki, hogy holnap szöges cipőben, sétapálcávaL megmássza a Himaláját. Palágyi Béla Az egri Zalánki bombáz a szentesi kapura