Szolnok Megyei Néplap, 1985. július (36. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-04 / 155. szám
1985. JÚLIUS 4. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A hosszantartó magas vízállás után megindultak a kompjáratok a Tisza Szolnok megyei szakaszán. Felvételünk a tiszaroffi átkelőhelyen készült Környezetvédelmi pályázat Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal pályázatot hirdetett olyan új műszaki, 'biológiai és szervezési módszerek kidolgozására, amelyekkel jelentősen csökkenteni lehet a veszélyes hulladékok mennyiségét, ár- talmasságát. A pályázaton egyének és alkotóközösségek egyaránt részt vehetnek. A pályaműben közöljék az új eljárás részletes leírását, alkalmazásának felhasználási körét és bevezetésének költségszámításait. A szabadalmi oltalom alatt álló alkotásokkal nem pályázhatnak és jelezni kell, ha az új eljárást újításként vaigy itaiálmámyként ik&Várják hasznosítani. A szerzői jogi védelem megszerzéséről a pályázó köteles gondoskodnia A pályaműveket — a szerzők címét tartalmazó zárt. jeligés borítékkal együtt — két példányban november 15-ig kell beküldeni az OKTH (Bp., V. Arany János u. 24., 1051) kutatásszervezési és művelődési főosztályára. A három legjobb alkotásit 50, 30 és 20 ezer forintos díjjal jutalmazzák. Az OKTH segítséget nyújt az értékes új eljárások népgazdasági hasznosításához. A bíráló bizottság legkésőbb jövő év közepén hirdeti ki 3 pályázat eredményét. Esztergomban Hévizes forrásra bukkantak Alig két hónapon belül újabb hévizes forrásbarlangot fedeztek fel Esztergomban a helyi és a tatabányai barlangkutató csoport tagjai. Az elsőt a Szent Tamás-hegy alatt, az újabbat a prímási palota közeiében, a Várhegy oldaléiban találták. Az újabb barlang felfedezése azt bizonyítja, hogy Esztergom alatt kisebb-na- igyobb mélységben „élnek” még langyos, illetve meleg vizű hévforrások. Kóstolj csak bele fiam...! Vakációzó diákok munkában Vakáció, nyaralás, szórakozás. A szünidei szabadság varázsát vagy megtöri, vagy színesíti a munka. Sok fiatal a kötelező szakmai gyakorlatot teljest ti. Ez túl sok pénzt nem hoz a konyhára, de remek lehetőség a szakmai rátermettség bizonyítására. Koczka Mariann a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző .^Intézet harmadéves tanulója a Pelikán motelban tölti a kötelező egy hónapot. — Szívesen dolgozom itt. Érdekes és tanulságos minden egyes nyári gyakorlat. Segítünk a felszolgálásban, ha kell mosogatunk, takarítunk is. Mivel ez kötelezően előírt gyakorlat, fizetést nem kapunk érte, csak a tanulmányi időszakban megszokott ösztöndíjat, 285 forintot. — Miből telik nyaralásra, kikapcsolódásra ? — A szülők segítenek. Berekfürdőre szeretnék majd menni a barátommal. És mit tehetnek azok, akiknek önerőből kell előteremteni a szünidei kikapcsolódás fedezetét? Hűvös van, esik az eső. A Damjanich uszodát ezekben a napokban elkerülik anap- fürdőzők. Az igazi nyár még csak ezután kezdődik, így „ szükség van néhány szorgos kézre a környék csinosítására. takarítására. Ezeket a feladatokat most három diáklány végzi. Pál Sarolta, a Varga Katalin Gimnázium leendő másodéves tanulója: — Segédmunkásként dolgozom itt három hétig. Reggel hét órától délután egyig locsolom a virágokat söprögetek, kapálok, takarítok. A Balatonra szerettem volna menni felszolgálónak, de nem sikerült. Tizenhárom forintos órabérért dolgozom. Erre a keresetre mindenképpen szükség van' a további nyaraláshoz. Napi hat óra fizikai munka, szombaton, vasárnap 12 óra. Az érte járó fizetés fedezi a szervezett szentendrei kirándulás az augusztusi abádszalókj színpadtábor költségeit. Már tavaly is vállalt idénymunkát a Mezőgép Vállalatnál, elsősorban, saját megfontolásból, mert szívesen dolgozik, de a söprögetést nem csinálná a nyugdíjazásig. Egyébként a harminchetes létszámú osztályból sok diáktársa vállalt nyári munkát. Balogh Edinának és Sza- utner Csillának is vannak már tapasztalatai a munkáról. Most voltak első évesek a Tiszaparti Gimnáziumban. A két barátnő tavaly a MÁV-nál lapátolt 3 ezer forintért. — Nem volt olyan megerőltető az sem, és itt az uszodában is el tudják látni a kijelölt feladatokat. Kell a pénz. Augusztus elején az NDK-ha megyünk, Haliéba, egy az Express által szervezett táborba. A nyelvi tanfolyammal egybekötött táborozásnak 5 ezer 700 forint az ára. Az uszodai munkával 2700 forintot keresnek a számítások szerint. Ez még nem fedezi a teljes költséget. — Július 16-tól a hónap végéig még dolgozni kell valamit. Ügy hallottuk, hogy a Húsipari Vállalatnál felvesznek nyári munkára diákokat. Címkét kell ragasztani, vagy ehhez hasonló dolgot kell csinálni. Egy biztos, tíz napra még kell valamit vállalni. A pos.ta lengőajtaján öles betűk: — Táviratkézbesítőt felveszünk. — Az újságban olvastam a hirdetést, úgy jöttem ide — mondja Búzás István, a Tiszaparti Gimnázium másodikos tanulója. Egy hónapig vállalta a tláviratkézbesítésí 'Reggel hét órától délután fél négyig kerekezik a sürgönyökkel. A napi munkadíj 96 forint. A kereset a nyári sátorozáshoz segítség. Tavaly és azelőtt is dolgozott néhány hetet a vakáció ideje alatt. Nem szülői nógatásra, önszántából. Bereczki Árpád, a Varga Katalin Gimnázium harmadikos diákja. — Először újságot szerettem volna hordani, aztán egy barátom hívta fel a figyelmem a táviratkézbeu sítésre. Én csak két hétig csinálom, bár elképzelhető, hogy visszajövök még egy kis időre. , A magas fiú kosarazik. Edzőtáborba készül, majd a nyár hátralevő részében a szülőkkel megy nyaralni. Az előző években kertészkedett, öntözött a mezőgazdaságban. Osztálytársainak nagy része is vállalt valamilyen nyári munkát. A vakációt már a nyolcadik osztály befejezése után is kevesen tudják elképzelni munka nélkül. A sokak által ismert szülői noszogatásra: „Kóstolj csak bele ...! — legfeljebb az első évben van szükség. A következő évben már legtöbbjük önmaga böngészi a lehetőségeket. Természetesen latolgatnak is, mielőtt elvállalnak valamit. Ha egy mód van rá, ne kelljen zakatoló gépek mellé állni, sötét irodában üldögélni. A levegő, a viszonylagos kötetlenség sokszor alapvető követelmény a választásban. Érthetően. Éppen eleget ücsörögnek egész évben a négy fal között... Barta Katalin „Duna 85” Rakéták és tiízcsapdák Közös hadgyakorlaton, fegyelmezett, összehangolt támadás A Bakony egyik fennsíkján vagyunk. Az árvalány- hajjal borított sziklás talaj egyhangú látványát csak itt- ott törik meg csenevész bokrok. A távolabbi hegycsúcsok felől éles szél süvít. Az eső is lógatja a lábát. Mintha a természet is az embert próbáló katonai gyakorlathoz igazodna. A huszonháromezer katona és töménytelen harci esizköz részvételével szervezett „DuA várakozás egyhangúságát süvítve száguldó felderítő repülők törik meg. Az „ellenség” lőtávolába érve csillagszóróként fényes gömböket röppentenek szerteszét. — A hőre érzékeny légvédelmi rakéták megtévesztésére valók ezek — magyarázza egy katona mellettem. Ellenséges helikopter megjelenését szimbolizálja a sio- rozatvető világító lövedéke. Pillanatok alatt működésbe lép a csapatlégvédelem. Másodpercek alatt szétlövik a sorozatvető lövedékét. A háborús helyzetnek megfelelően „élesben”, tehát valódi lőszerrel lőne«, nem vaktölténnyel. Ennek súlyát akkor kezdjük valójában érezni, amikor a mögöttünk levő bozótosba rejtett tüzérség munkához Szinte a .,fü alatt” harci helikopterek húznak az „ellenséges” állásokhoz. Rakétáik, fedélzeti fegyvereik pusztító tüze zúdul a célra. Közben több kilométeres mélységből magyar és szovjet páncélosok sorolnak előre. Az első vonalban beásott, a védelmet szolgáló szovjet és csehszlovák páncélosok között áthaladva törnek az ellenségre. A harci jármüna ’85” hadgyakorlat egyik leglátványosabbnak ígérkező mozzanatára várunk. Magyar, szovjet és csehszlovák alakulatok együttesen még nem hajtottak végre ennek a gyakorlatnak során ilyen nagyszabású támadást. Az előzetes tájékoztató szerint viszonylag keskeny szakaszon kell áttörni a feltételezett ellenség kiépített állásait. kezd. Úgy van, mint a tüzérindulóban: „Reng az ég és reng a föld ..Gondolom, nemcsak körülöttünk, hanem a tőlünk nyolc-tíz kilométerre levő hegyoldalban is, ahová sárgás-piros tüzcsóvát keltve becsapódnak a lövedékek. Az „ellenség” vezetési és utánpótlási részét, tüzérségi és páncélos egységeit éri a tüzesapás, majd az első lépcsőben levő szakaszok védőkörleteit. A csapatok légi támogatását szovjet és magyar repülő egységek végzik. A legkorszerűbb tvadá&zbombá- zók csapnak a célra. Rakétákkal lövik, bombákkal szórják a feltételezett állásokat. Valós helyzetben semmi sem maradna azokból. Mély gödrök keletkeznek a sziklás talajon. vek ágyúi, a rakéta páncéltörő ütegek fegyverei is besegítenek. Közben az előretolt légvédelmi rakétások is készek az ellenséges légi egységek megsemmisítésére. Amikor a csapatok megközelítik az „ellenség” aknamezőjét, helikopterekről átjárót nyitó eszközt lőnek oda. Szabad az út előre. A katonák kiszállnak a páncélozott szállító jármüvekből, harcrendbe sorakoznak, és a páncélosok oltalma alatt géppisztolyokkal sorozatokat lőnek, kézigránátokat dobnak, úgy rohamozzák a lövészárkokat. Az „ellenséges erők” mélységi vonalába jutva rövid időre megállnak a csapatok. Leadják az éles lőszert, nehogy baleset történjen. ,Meg aztán már nincs is szükség azokra, hiszen az első sorozatok is bizonyították, hogy jól lövő. biztos kezekben van a fegyver. Látjuk őket eltűnni a távoli erdő sűrűjében. A hirtelen beállt csendben arról kezdünk beszélgetni tudósító társaimmal, hogy milyen fegyelmezetten és összehangoltan történt a támadás. Olyan simán ment minden, mintha egy régen összeszokott alakulat ezerszer gyakorolt bemutatkozása lett volna. Pedig a három nemzetiségű katonákból álló magasabb egység csak most ko- vácsolódott eggyé. Azt hi szem, a siker Kulcsa abban rejlik, hogy komolyan veszik napi feladataikat máskor is. nemcsak ilyen nagyszabású gyakorlaton. Az élet diadala Ez a támadás csak egy mozzanata volt a „Duna ’85” hadgyakorlatnak. A különböző nemzetiségű egységek az utóbbi napokban külön-kü- lön is oldottak meg harcfel- ladatokat. Bebizonyították, hogy váratlan parancsra idegen környezetbe kerülve is megállják a helyüket, készek saját földjük és szövet- iségesöik határainak védelmére. A detonációk után jól esik hallani a pacsirták énekét. A nyugodt, békés élet diadalát zengik. Jó tudni, hogy az imént szemlélt fegyverek annak védelmét szolgál iák. Simon Béla „Csillagszórók” az égen A fü alól támadva Jó ütemben halad Szolnokon a Gábor Áron tértől a Damjanich uszodáig húzódó szennyvízvezeték építésének második üteme. A kivitelező — a Közlekedési és Metró Építő Vállalat — ha az időjárás és valamilyen váratlan műszaki akadály ezt .nem gátolja, a tervezettnél másfél hónappal korábban, augusztus közepére elkészül az 500 méter hosszú vezetékkel. Az egy méter átmérőjű betoncsövek öt méter mélyre kerülnek. A munkát még az is bonyolítja, hogy a házakból és a keresztutcákból érkező szennyvizet folyamatosan el kell vezetni. A 25 millió forintos beruházás nemcsak a jelenlegi problémákat szünteti meg, hanem a csatornahálózat további bővítését is lehetővé teszi. Felvételeink a munka néhány fázisát örökítik meg. fotó: D. G.