Szolnok Megyei Néplap, 1985. július (36. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-30 / 177. szám

1985. JÚLIUS 30. SZOLNOK ME6YEI NÉPLAP 5 Szolnokon Fotósok, filmesek tábora Országos fotós és amatőr- filmes tábor nyílt tegnap Szolnokon a tiszaligeti KISZ-Lskolában. A KISZ Központi Bizottsága által szervezett táborba azok a középiskolások és szakmun­kástanulók kaptak meghí­vást, akik az Országos Diák­napok alkalmából kiírt pá­lyázaton eredményesen sze­repeltek. A rendezvény ki­lencven résztvevője ismert szakemberek irányításával egy héten át gyarapíthatja elméleti és gyakorlati tudá­sát a fotózásról, a dia- és filmkészítésről. Az idei program újdonsága, hogy a táborlakók a videózás tech­nikai lehetőségeivel is meg­ismerkedhetnek . Agrofila ’85 A Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége az OMÉK rendező bizottságá­nak támogatásával Agrofila ’85 elnevezéssel nemzetközi mezőgazdasági tematikájú kiállítást rendez az OMÉK területén, 1985. augusztus 17 —25. között. A jászszentandrási könyvtár évek óta úgynevezett kis tábo­rokat szervez az általános iskolások egy részének. A tanulók felügyelettel, gazdag programmal itt töltenek a szünidőből 1—2 hetet. Képünkön aszfaltrajzverseny Vidám filmforgatás Csopakon Csöpi dollárhamisitók után nyomoz Tisztán csengő gyermek­kórus hangja száll a Balaton felett. Szalagról szól Frein- reisz Károly dala, de a vi­torlásiskola gyermekei is énekelnek, miközben meste­rük, Csöpi — Eujtor István a kötéldofoásra tanítja őket. — Figyelem, felvétel! — hangzik a szokásos figyel­meztetés; majd: — Csapód 290! — s Kozák László, azaz Purczi bácsi nagy léotekkel fut a partra és kiabál: — Csöpi! Csöpi! Drót van! — A színész Bujtor István a film egyik kockáján Bujtor-Csöpi egy csónakból érdeklődik: — Mi van? — (Drót van, de titkos — kiált­ja Purczi bácsi úgy, hogy ta­lán még a szemközti siófoki parton is hallható. — Jól van, jövöik, — mondja Csö­pi, mire a partról Fakas Ba­lázs dramaturg közbeszól: — ■Nem jövök, hanem megyek. S megcsinálják újra. helyes­bítve. Bujtor István a Pogány Madonna és a Csak semmi pánik után harmadik játék­filmjét, Az elvarázsolt kas­télyt forgatja, ö írta, rende­zi és természetesen ő a fő­szereplő, a Csöpi nevű rend­őrtiszt, nyomozó, aki már az első kookákon szétvert egy kocsmát a benne lévő huli­gánbandával együtt, s emiatt megint fegyelmit akasztanak a nyakába. Ám hiába van felfüggesztve, amikor egy kastélyban egy banda száz- dollárosokat hamisít, oda­fagyja kis tanítványait, az ifjú vitorlásokat, és bekap­csolódik a nyomozásba, a bűnözők üldözésébe. Azt ta­lán- nem is kell mondani, ihogy nyomozása — számos bunyó és más veszélyes ka­land után — meghozza az eredményt, s gyermek és fel­nőtt néző egyaránt megnyu­godva mehet haza a moziból. Ez persze még egy kicsit odébb van, a filmet még for­gatják. Kitűnő segítőkkel, munka­társakkal dolgozik Bujtor. Az operatőre Illés György, ott van az örök rivális rend­őrtiszt alakjában Kern And­rás, ott van Avar István, az új főnök, a kapitányság ve­zetője. mert az előző film óta a Zenthe Ferenc játszot­ta rendőrkapitány nyugdíj­ba ment, és most tanácsadó­ként tér vissza. Bánhidí László, az öreg kópé Matus- ka bácsi formálója, sajnos, örökre elment, helyette szü­letett meg az. újabb öreg, Purczi bácsi figurája, aki szabálytalankodó autósokat zsarol fotókkal. Ezt játssza Kozák László. Kaland, látvány, bátorság, humor a legfőbb összetevői a filmnek az alkotók szán­déka szerint. Az év végére talán megláthatjuk, a szán­dék miként valósult meg B. M. Folyóiratszemle Hírünk az országban Az idei első búzát a rnező- héki Táncsics Termelőszö­vetkezet szállította. a körze­ti tárházba! — adta hírül a Magyar Nemzet július 12-i száma. Szintén az aratásról és a szaimaibetakarításxól ol­vashatunk abban a cikkben, amely a szolnoki Mezőgép Vállalat aratást-segítő gépe­it mutatja be. (Magyar Me­zőgazdaság július 3-i száma) Ugyanebben a lapban két tsz-közgyűlés krónikáját is megtaláljuk; érdekességük, hogy a ti&zagyendai Lenin és a kengyeli Dózsa Tsz-toen is új elnök kezdte meg tényke­dését. Még mindig a mezőgazda­ságnál maradva: érdemes elolvasni a Tanuljunk Egy­mástól! elnevezésű lapból a Meditáció az exportérde­keltségről című írást, amely­ben Bereczkí László, a Rá- kóczifalvi Rákóczi Tsz elnö­ke mondja el gondolatait a külkereskedelmi helyzet női. A jászberényi Kossuth Ter­melőszövetkezet keresetsza­bályozási módszereit ismer­tette a Mezőgazdasági Szö­vetkezeti Élet idei 3. száma, a Szövetkezet című lap pe­dig a Tiszaföldvár és Vidéke Áfész négy, jól működő szakcsoportjáról ír. Hazánk legnagyobb cipő­ipari vállalata, a martfűi Ti­sza Cipőgyár lett a legutób­bi iparági újítási verseny győztese. Az utóbbi három és fél év alatt megvalósított ötleteik 75 millió forint vál­lalati hasznot eredményez­tek, —! tudtuk meg a Ma­gyar Hírlap július 4-i szá­mából. Ugyanezen a napon a Népszabadság Gyári jubi­leum címmel az ötven. esz­tendeje működő Szolnoki Papírgyárról emlékezik meg. A jászberényi Hűtőgép­gyár két lapban is „szere­pelt”: a Hajdú-Biihar me­gyei Napló arról tudósít, hogy Lehel-mintabolt nyílt Debrécenben, ahol á leg­újabb szifonók, klímaberen­dezések kaphatók. Az Autó­motor újságban pedig az új autóhűtők sorozatgyártásá­nak megkezdéséről olvasha­tunk. Szép, emberi riport jélent meg a Képes Újság július 6-i számában Fadgyas Sándomé mezőtúri nevelőszülőről Ki az igazi? — címmel. Szolnoki szomszédoláson járt a Délmagyanország ri­portere, aki Gyógyfürdő és horgászparadicsom címmel számolt be kunszentmártoni és cserkeszöllői tapasztala­tairól lapja idegenforgalmi mellékletében. Végleg a szolnoki vadászo­ké a Felszabadulás Kupa, tu­dat ja a Nimród júliusi szá­ma, amely hírt adí a nagyté­tényi verseny eredményeiről. Rendkívül gazdag volt kulturális életünk híradása az elmúlt időben. A Film­színház Muzsika a szolnoki orgonahangversenyekről írt a július 13-i számában. Megtanultam kételkedni —a címe Egri Kati szolnoki számvetésének, amely a Nők Lapja legutóbbi számában látott napvilágot. A Sötét galamb szárnyra kel — cím­mel a Színház folyóirat 6. számában jelent meg kriti­ka Örkény darabjának szol­noki bemutatójáról. P. Bak János emlékezete Szolnokon... a Damjanich János Múzeum közművelő­dési termében rendezett ki­állításról írt méltatást Po­gány ö. Gábor a Népszava július 12-i számában. A megyei könyvtár olvasószolgálata A művészet szolgálatában Válogatás negyven óv alkotásaiból Ezzel a címmel több mint három hónapig volt látható Budapesten a Magyar Nem­zeti Galériában a megyei kép­zőművészeti gyűjtemények felszabadulás utáni gyűjtő­munkáját, gyarapodását rep­rezentáló kiállítás. A tárlat, amely a Budapesti Tavaszi Fesztivál egyik legsikeresebb képzőművészeti eseménye­ként került megrendezésre, jól illeszkedett a felszabadu­lásunk évfordulója előtt tisz­telgő eseménysorozatba. Ez a bemutató ugyanis a kultúra demokratizálódásának olyan látványos eredményéről ad­hat számot, mint amilyen a vidéki képzőművészeti köz- gyűjtemények fejlődése, sőt töbőségükben egyenesen lét­rejöttük volt. Egy-egy vidé­ki 1 képzőművészeti gyűjte­mény közönségnevelő hatá­sa felmérhetetlen azokban a városokban, és nem kevesen vannak ilyenek, ahol megte­remtették a gyűjtemények állandó bemutatásának lehe­tőségét; nemcsak a művésze­ti élet élénkült meg, hanem bátran állíthatjuk, hogy ai városban lakók általános vi- ziuális, kulturális szintje is jelentősen emelkedett. Az országban a megyei mú­zeumi igazgatóságok szakmai felügyeletével működnek a különböző képzBniűvés/eti gyűjtemények, és bizony ha rápillantunk e gyűjteménye­ket feltüntető térképre, akkor azt is láthatjuk, hogy első­sorban a galériák, képtárak, a Dunántúlon és Észak-Ma­gyarországon szaporodtak, és legalábbis elgondolkodtató az a tény, hogy olyan nagy al­földi, városok, mint amilyen Szeged, Békéscsaba és sajnos ide sorolható Szolnok is — a múzeumi bemutatás Változó lehetőségei mellet nem ren­delkezik képzőművészeti gyűjteménye7 állandó nyilvá­nosságának színterével. így hát a most a Szolnoki Galériában megrendezett ki­állítás, amely e nagy közön­ségsikert aratott fővárosi tár­lat anyagából állt össze, a szolnokiak számára azt a hiányt pótló alkalmat is je­lenti, hogy hosszú évek óta ezen a kiállításon láthatják először egy állandó képtár­ba kívánkozó gyűjtemény reprezentatív darabjait. Ez a mostani bemutató amolyan szemléltető mustra a budapesti kiállításból, vá_ Amerigo Tot: Kavics ass zany (Bakonyi Múzeum, Veszp­rém) logatásnak nem merném mondani, hiszen a bemutatás szempontjait nem csupán a kiállítás rendezőjének szak­mai elhatározása szabhatta meg, hanem olyan egyéb szemponítök is, amilyet például a szállíthatóság, a kölcsönözhetőség je­lent. Mindenesetre a szol­noki közönség az idei városi képzőművészeti ren­dezvényprogram legrango­sabb eseményét láthatja a Tisza-parti galériában és re­mélhetően minél többen él­nek majd azzal a ritka lehe­tőséggel, hogy sok olyan mes­terművet (Munkácsytól Csontváryn keresztül Egry Józsefig) helyben megtekint­hetnek, amelyekért egyéb­kén az ország különböző vá­rosában. működő képtárakba kellene elzarándokolniuk. Nagyszerű lehetőség ez a kiállítás arra is, hogy a Dam­janich Múzeum gyűjtemé­nyének legszebb darab­jai a XIX. XX. századi magyar képzőművészet alkotásai közé • illeszt­ve láthatjuk. Ez tehe­tőséget. teremt arra is, hogy felmérhessük a szolnoki művészet helyét szerepét is az ország képzőművészeti palettáján; szembesítve az alföldi festészetnek ezt az irányzatát a magyar képző­művészet más, szemléletében ettől eltérő művészeti irány­zataival. E szembesítés az­zal a tanulsággal is jár, hogy a többféle művészi megköze­lítési mód nem zárja ki egy­mást, hanem éppen ellen­kezőleg egymást kölcsönö­sen kiegészítve teszi gaz­daggá századunk magyar képzőmű vészetek A kiállítás nagyon tanul­ságosan villantja fel a kü­lönböző gyűjtemények eltérő gyűjtési profilját és fejlődési menetét is. A legtöbb vidéki képzőművlésaelti gyűjtemény helyi jelentőségű előzmé­nyek után, a felszabadulást követően először az ötvenes évek elején indult fejlődés­nek. Ezt nevezhetnénk a műtárgyd mentés ősi idő­szakának is. hiszen több olyan esetről tudunk, mint amilyen például a békéscsa­bai Munkácsy Mihály Múze­um képzőművészeti gyűjte­ményének példája, amikor is az ötvenes évek elején egy lelkes könyvtáros, aki egyébként maga is festő­művész, Lipták Pál, miköz­ben a vidéki kastélyokat járta, hogy a megyei könyv­tár számára összegyűjtse az gzokban kallódó könyveket, felfigyelt és összegyűjtötte a még fellelhető festmé­nyeket is amelyek zömmel provinciális arcképfestő kis­mesterek alkotásai voltak ugyan, de a békéscsabai mú­zeum gyűjteményébe e men­tő mun ka révén számos értékes XVIII. századi kép is bekerült, amelyek közül néhány ezen a kiállításon is látható. A vidéki gyűjtemények másik jelentős szakasza a hatvanas évek elején zaj­lott le, amikor a központi múzeumok és a művelődés­ügyi kormányzat „tartós Le­tétekkel” hathatós támoga­rosi, megyei közgyűjtemé­nyek fejlődésének. Az utób­bi másfél évtizedben meg­figyelhető egy szakmailag kissé ellentmondásos folya­mat, amely azonban ugyan­csak nagy mértékben gyara­pította a különböző képző- művészeti gyűjteményeket; ez az egyéni emlékmúzeu­mok képzőművészeti gyűj­temények alapításának idő­szaka. Ez kissé megbillen­tette ugyan a . művészeti ér­tékrendet, hiszen nem min­denkor a legkiválóbbak ju­tattak így egyéni, állandó bemutatási lehetőséghez, de tagadhatatlan, hogy jelen­tősen hozzájárult képző­művészeti! gyűjtemények állományának gyarapodásá­hoz. E folyamat eredmé­nyeként valóságos kis mú- 2eumvárasok, vagy múzeum- utcák alakultak ki; gondo­lok itt elsősorban Szent­endrére és a pécsi' egyéni múzeumok utcasorára, ame­lyek kulturális jelentőségü­kön túl nagyfokú idegen­forgalmi vonzerővel is bír­nak. Az elmúlt évben fejeL. ződött be egy új kísérlet, amelyik a» maga nemében egyedülállónak mondható, a felszabadulás után erre még nem volt példa: a Szombathelyi Képtárépítő Egyesüket vállalkozása, amelynek eredményeként társadalmi munkából, köz­adakozásból fölépült az or­szág legkorszerűbb képtára. Az utóbbi években egy- egy vidéki városunk sze­rencsés módon használta ki egyéb adottságait is. A kecakeméltiek például egy épütetműremekben, a Cifra palotában hozták létre a kecs­keméti képtár anyaga állan­dó bemutatásának lehetősé­giét. Ha Szolnokion nincs is Cifra palota. talán okos megfontolással és mindenek­előtt a város lakóinak ösz- sízefogásával itt is meg te­hetne találni a módját an­nak, hogy méltó környezet­ben megnyílhasson majd egy állandó szolnoki kép­tár. Rideg Gábor lói tó: Nagy Zsolt Aba Novak Vilmos: Cserépvásár (Damjanich Múzeum, Szol­nok) Csont váry Koszta Tivadar: Tavasznyílás M ősz tárban (Jannus Pannonius Múzeum, Pécs) tást nyújtott a különböző vá-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents