Szolnok Megyei Néplap, 1985. július (36. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-03 / 154. szám
1985. JÚLIUS 3. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 |A tévé ! | 1 képen nyőie előtt 1 Féltem a tévéjátékot Ha valaki azt kérdené, mi volt más ezen a mostani, mondhatni jubileumi veszprémi tévétalálkozón, hisz 15. alkalommal jöttek össze tévések. szakemberek, kritikusok, röviden azt válaszolhatnám: semmi, de semmi az égvilágon. Díjakat osztottak épp úgy, mint az előző . években, ez célja és hagyománya a találkozónak, s kóstolónak bemutattak néhány már elkészült, de képernyőre még nem jutott tévéjátékot, tévéfilmet, ezek jelentették az ősbemutatókat. És volt természetesen vita is, ezúttal arról, amit láttunk, kissé szegényesre sikeredett -véleménycsere, amelynek lényegét abban a kérdésben összegezhetném legtömörebben mint résztvevő, hogy vajon a magyar tévédráma, tehát azok a művek, amelyek televíziónk drámai műhelyéből kerülnek ki, képesek-e magukhoz vonzani akár esti főműsoridőben is nézők millióit; vajon vannak-e olyan érdekesek, izgalmasak és szórakoztatnak, hogy a szórakozásra éhes nézőnek bátran fel lehetne tálalni főfogásként akár a televíziós esti vacsorában is. Folytatva e kérdéssort, s az utóbbi idők tapasztalataira is építve, gondoljunk csak a szinte botrányosan ízléstelen Fehér rumra és társaira, hisz más munkákat is említhetnénk, amelyek nemcsak gondolatilag, de formájukkal is megértési nehézségeket okoztak a kevésbé vájtfülű nézőnek, de még a rendszeres tévéjátékfogyasztónak is problémákat jelenthetett a befogadásuk, nos. ha ezekre gondolunk, akkor még inkább jogosnak érezhető az előbbi kérdésben rejlő aggodalom. Nem véletlen az sem, hogy amű- sorszerkesztlőség egyre többször dug el egy-egy tévéjátékot a késő esti órákba, vagy utal át a kevesek csatornájára, a másodikra. Szóval azt kell mondanom: a mai magyar tévéjátékok már korántsem örvendenek akkora népszerűségnek — az említett okokból — mint hajdani elődeik a hatvanas években. Amikor igazi ünnep volt egy-egy bemutató, a színházi esték áhítatával foglalhattunk helyet egy-egy tévéfilm vagy televíziós játék sugárzásakor a készülékek előtt. Ha szerencsénk van, persze ma is találkozhatunk ezzel a varázzsal. De mindenképpen ritkábban. Tény persze az is, a másik oldalt nézve, hogy a tévédráma vonzerejének csökkenésébe nem csupán a helyenként gyengélkedő műfaj a ludas, hanem a televízió és a nézők között megváltozott viszony is, amely régebben szorosabb volt, mint manapság. Ma jobban meg kell küzdenie a tévéjátéknak is a nézőért, nehezebben születik meg a siker. Mert ma talán erőteljesebb a nézőben a szórakozási vágy is, hadd ne részletezzem most azt, hogy miért. Ilyen körülmények között bizony jobban kell törekedniük a televíziós alkotóknak, hogy a gondolatilag igényes mű szórakoztató is legyen, mert csak így tehet szert népszerűségre. Olyan munkákra gondolok, amelyek megfejtése nem kényszeríti a nézőt fejtörő mutatványra, amelyek nem átallanak építeni a dramaturgia már bevált, hagyományos módszereire, amelyek jól körvonalazott és jól ábrázolt jellemekre épülnek, s amelyekben nem körvona- lazatlan életű-sorsú, figurák kóvályognak; amelyekben — József Attilával szólva — nem koholt képekkel és szeszekkel próbál mámort mímelni a mű alkotója, amelyek nem azzal hivalkodnak, hogy a bonyolultat hogyan tudják bonyolultan ábrázolni. Vannak a magyar televíziós drámának régi jó hagyományai, nem ártana jobban megbecsülni ,őket. Amikor mindezt hangsúlyozom, egyáltalán nem vitatom el a korszerű eszközök keresésére irányuló művészi kísérletezés jogosultságát sem. De most — úgy tűnik — arányaiban is valahogy több a kísérletező munka a képernyőn, mint a perfekt alkotás. A sikerhez persze nem elég, hogy egy tévéjáték napjainkról sízól, ha egyben nem napjaink központi kérdéseire keresi a választ: Ha mondjuk csupán a szerelmi élet zavarosaiban halászik, ha perifériális lélektani problémákkal bíbelődik zavarosan, akkor egy mai tárgyú játék éppúgy lehet haszontalan, mint egy unalmasan bemutatott 16. századi klasszikus. Mai tárgyban is csak az lehet népszerű és széles körökben is érdekfeszítő — márpedig az „ország legnagyobb színházának” ez a széleskörűség mégiscsak elsődleges szempontja —, ami mindennapjaink centrális kérdéseit teszi fel, és ha tudja, válaszolja is meg őket. Miközben olyan embereket mutat fel számunkra, akik ha nem is hibátlanok, de egy-egy vonzó tulajdonságukkal képesek a bennünk, nézőkben rejlő jó tulajdonságok mozgósítására is. Ha — kimondom — napjaink pozitív hőseit állítja elénk netán, akik egyáltalán nem szent emberek, mint valaha hitték, de hús-vérből vannak, és valami jónak a szándéka munkálkodik mindig bennük. Az ember nemcsak azt várná el egy televíziós drámától, hogy benne a nevében végiében csak kételyelegje- nek, bár az is lehet érdekes, ha egy játékban a kétségek fejeződnek ki. arra inkább lennénk vevők, ha egy tévédráma követhető, rokonszenves emberi példákkal szolgálna frissen ábrázolva, sematizmustól mentesen. Ebből a szempontból figyelemre méltó a mostani veszprémi ősbemutatók közül akár az egy beruházás bonyodalmait feldolgozó „termelési dráma”, a Majd belejössz, Pistám című tévéjáték, amelynek szerzője a Martfűn dolgozó főmérnök, Erdélyi Sándor, aki nö- vényodajgyár-építési tapasztalataiból gyúrt drámát, izgalmasat, mai kérdésekre keresvén a választ (Előreláthatólag szeptemberben kerül majd képernyőre.) Vagy egy másik, dokumen- talista eszközökkel készített film, a Hazárdjáték, Sza- lay Györgyi és Erdőss Pál közös munkája, melyben egy hivatásáért lobogó népművelői mai konfliktusait ismerhetjük meg, szenvedélyes küzdelmét, bürokratikus környezetével. Féltem a tévéjátékot, a tévéfilmet; félek, tovább sorvad egyre vékonyodó népszerűsége. A veszprémi találkozón előzetesként bemutatott művek közül azért is említettem néhányat, hogy korántsdncs azonban még minden veszve. Ezek az alkotások és a hozzájuk hasonlóak minden bizonnyal ha este nyolckor soroltatnak is majd be a tévé műsorába, nem ingerük, s főleg nem untatják a nézőt. (Hozzátéve, hogy másfajta művek is szerezhetnek a nézőnek örömet.) Van tehát még remény. és lesznek, lehetnek jó művek, mint ahogy a találkozón is akadtak, ha nem is abban aszómban, mint ahogyan szeretnénk. Féltem a tévéjátékot és reménykedem benne. Valkó Mihály A megye nyolc szakközépiskolájában Szeptembertől technikusképzés Új tantárgyak: második idegen nyelv, biológia, számítástechnika Háromnapos tanácskozás Növényélettani kongresszus Tegnap Szegeden az MTA Biológiai Központjában megkezdődött a II. Magyar Növényélettani Kongresszus. Az MTA Biológiai Tudományok Osztálya és az Európái Növényélettani Társaságok Magyar Nemzeti Bizottsága által rendezett három napos tanácskozáson a hazai kutató intézetek és egyetemek mintegy 150 képviselője vesz részt. A kutatók 33 előadásban és több minit 60 poszterbemutatón számolnak be a három éve tartott első magyar növényélettani kongresszus óta elért tudományos eredményekről. Az előadások elsősorban a növényi molekuláris biológia, a fotoszintézis, a növényi növekedésszabályozás, a sejtmembránszerkezetek kutatásaival, azok új elméleti eredményeivel foglalkoznak, de több gyakorlati téma is szóba kerül. A tanácskozás első napján a növényi sejtgenetikával, a sejtfaluktól megfosztott sejtek egyesítésével szerzett tapasztalatokról hangzottak el előadások. Ez a módszer alkalmas új, hasznos tulajdonságokkal rendelkező növények létrehozására. A sejtek ilyen fúziójával ugyanis a növények jó tulajdonságai, a bő termőképesség, a betegségekkel szembeni ellené lílóké- passég örökíthető át. • Mivel az egyesített sejtekből megfelelő táptalajokon a teljes növények felnevelhetek, meggyorsítható a növénynemesítés. Amikor a hatvanas évek második felében megszűnt Magyarországon a technikus- képzés, a rendelkezésnek sok ellenzője akadt. Mint időközben kiderült, a kétkedőknek volt igaza, amit bizonyít, hogy a Művelődési Minisztérium 16/1984 -es rendelete szerint az 1985—86-os tanévtől kezdődően az ország nyolcvanhét szakközépiskolájában ismét megindul a technikusok képzése. Szolnok megyében nyolc intézményt jelöltek ki technikumnak: a szolnoki Szamuely Tibor Gépipari Szakközépiskolát, a Pálfy János Műszeripari és Vegyipari Szakközépiskolát, a jászberényi Erősáramú Szakközépiskolát, a túrkevei, a martfűi, az újszászi szakközépiskolákat, a szolnoki Vízügyi Szak- középiskolát valamint a karcagi Mezőgazdasági Szakközépiskolát. A tanintézetek illetve az őket „fenntartó” vállalatok, üzemek választhattak a kétféle képzési típusból : az egyik az úgynevezett négy plusz egyes, a másik a kettő plusz hármas forma. Az első, amelyet csak a túr- keveiek választottak, a négyéves általános alapképzés után egy évvel megtoldja a tanulmányi időt; ez az egY év a voltaképpeni technikum. A második típus újdonságnak számít, mert az első két évben egységes tartalmú, a természettudományi tantárgyakra hangsúlyozott, általános képzés folyik, eközben dönthetnek a diákok, hogy a harmadévtől melyik technikus szakon kívánják a tanulmányaikat folytatni. A második tanév végén a tanulók alapvizsgát tesznek. Az ötödik év a technikusképzés gyakorlati ideje, amelynek sikeres befejezése után technikusi oklevelet kapnak. Jóllehet, a jelentkezések már befejeződtek, mégsem érdektelen részletesebben megismerkedni a nyolc középiskolában folyó képzéssel. A Szamuely Tibor Gépipari Szakközépiskolában a technikusképző ágon végzők gépszerelő és karbantartó, illetve gép- és készülékszerkesztő oklevelet szerezhetnek. A szakközépiskolai ágon érettségizők általános gépszerelők-karbantar- tók valamint fémforgácsolók lehetnek. Az idén három első osztályt indítanak. A Pálfy János Műszeripari és Vegyipari Szakközépiskolában a harmadik osztálytól a technikusképző ágon tanulók általános vegyipari, finommechanikai és automatizálási képzést, a szakközépiskolai ágon mechanikai műszerész képzést kapnak. A jászberényi Erősáramú Szak- középiskolában villamosgép és villamos berendezési technikusokat képeznek, a szakközépiskolai ágon végzők elektronikai műszerészek illetve villamosgép- és készülékszerelők lesznek. Túrke- vén közlekedésgépészeti-gép- járműtechnikai oklevelet adnak a leendő technikusoknak, a szakközépiskolában érettségizők gépjárműszerelő szakmát szereznek. A martfűi Cipőipari Szakközépiskolában bőrfeldolgozó- és cipőipari technikusképzés folyik, amellett cipőgyártó szakmát kapnak a tanulók. Üjszászon közlekedésgépészeti és gépjárműüzemi technikusok végeznek majd. A szolnoki Vízügyi Szakközép- iskola víz- és szennyvíztechnológiai valamint területi vízgazdálkodó technikusi oklevelet ad; a Karcagon végzők pedig növénytermesztő és növényvédelmi technikusok lehetnek. Meg kell jegyezni, hogy az utóbbi három iskola nem ad szakmunkásbizonyítványt. Már szeptembertől újakkal bővül a tantárgyak köre: bevezetik a második idegennyelv, a biológia és a számítástechnika oktatását. Az 1986—87-es tanévben a megye intézményei közül a mezőtúri Dózsa György Mezőgazdasági Szakközépiskolában is bevezetik a techniku,s- képzést, az ott végzők mezőgazdasági gépszerelők illetve mezőgazda- sági gépészek lesznek. Természetesen, mint bármely más újdonság megszületése, a technikusképzés is kisebb vajúdásokkal indul. Ugyanis minden szakminisztérium — és ehhez joga van — beleszól az oktatás mikéntjébe. így érthető, hogy egyelőre a tankönyvek még nem készültek el, ha minden jól megy, augusztus végén azonban már megkapják a középiskolák a szükséges könyveket. Ha mégsem készülnének el idejében, akkor tankönyvpótló jegyzeteket adnak ki. — bj — li.iHUl.BBK CBS Orosz nyelvű igazolás a legelső, két deciliter kórházban adott vérről Két deci vér Ezerkilencszáznegyvenöt márciusában egy agárvékonyságú fiatalember többször bekíváncsiskodott a fővárosi kprházban dolgozó édesanyjához. Elképedve szemlélte a temérdek sebesült, vérre váró, hozzá hasonló korú húsz-huszonegy- éves ukrán katonát. Noha szívből utált minden vágó- és szúrószerszámot, végül is engedve az anyai unszolásnak: véradónak jelentkezett, őszintén bevallva ugyancsak hóka arccal ült a karosszékbe, és a szemét másfelé fordítva tartotta a karját a tű alá ... Két deci vér, ennyi volt az egész, amelyről akkor a budapesti Molnár József egy orosz nyelvű igazolást kapott a kórház szovjet parancsnokától. Azóta negyven esztendő telt el, és ma ez az ember megbecsült nyugdíjasként Kunhegyesen, a Garai utcában él. Hogy hogyan került Pestről ebbe a kun községbe? Vitte az éhsége, az ez sincs, az az sincs. A vonat tetején hasalt, lépcsőn jutott neki hely, miközben az országot járta éhező családjának: krumpliért, lisztért, zsírért, babért utazgatott. Hogyan, hogyan nem, de egyszer Kunhegyesen kötött ki, ahol ruhaféleségekért élelmet cserélt. Ettől kezdve titokzatos módon valahogyan megszaporodtak a kunhegyesi útjai. Pedig a „titoknak” roppant egyszerű a magyarázata: az ok itt már nem annyira a jó falusi élelem, mint egy szép, barna kislány volt, aki hamarosan a felesége lett. Egy ideig még Pestre járt dolgozni, de amikor azután Gabriella lánya és István fia megszületett, végleg leköltözött- a kunok közé. Kezdetben a postán táviratokat, leveleket kézbesített, de volt telefon- központos, pénztáros is. Azután úgy alakult a sorsa, hogy huszonnyolc évet egyetlen egy helyen, a szövetkezet, illetve a jogutód áfész könyvesboltjában, vezetőként töltött el. Innen került nyugdíjba a hatvanadik születésnapján, 1984. január 1-én. Érde^ kés módon a községben általában könyves, vagy május elseji Józsi bácsiként ismerik. Az előbbi titulus a foglalkozásából ered, az utóbbinak pedig az az oka, hogy a május í-i felvonulások alkalmából húszegynéhány év óta ő köszönti a helyi cégek, iskolák, intézmények, vállalatok, szövetkezetek képviselőit. A szövetkezet negyed- százados törzsgárdatagságát aranygyűrűvel jutalmazta, de ötszörös Kiváló Dolgozó elismerést, sőt kétszer Kiváló Szövetkezeti Munkáért kitüntetést is kapott. Noha másfél esztendeje nyugdíjas, ma sem tétlenkedik. Negyven éve vesz részt a munkásmozgalomban, 28 éve pártalapszervezeti, vezetőségi tag, de hosszú-hosszú ideig szakszervezeti titkár is volt. A legutóbbi választásokkor a községi választási elnökségben is igen aktívan tevékenykedett. Ráadásul most építi teljesen újjá régi Garai úti házát, ahol a feleségével és 90 éves, ápolásra szoruló, majdnem teljesen vak nagynéniével lakik. A gyerekei kiröpültek az otthonból, saját családot alapítottak, de. a három unoka azért sűrűn felkeresi a „könyves” nagyapát. Akinek a portréjához még az mindenképpen hozzátartozik, hogy az első budapesti szúrás után további ötvennégy alkalommal adott vért a rászorulóknak. Természetesen -nem pénzért, hanem térítésmentesen, ingyen. D. Sz. M. összefoglaló beíratás után Kevesebb az első osztályos Az általános iskolák első osztályaiban kilencezerrel, a második és a harmadik osztályban pedig 6, illetve 7 ezerrel tanultak kevesebben a most befejeződött tanévben, mint a megelőzőben, nőtt viszont a 4—7. osztályosok száma. Miként az a Tudományszervezési és Informatikai Intézet napokban közzétett összefoglalójából kiderül, az ország 3539 általános iskolájába 1 millió 286 ezer gyerek, a korábbi tanévhez képest mintegy 17 ezerrel több tanuló járt. Sajnálatosan növekszik évről évre az iskolaéretlennek minősített 6 évesek száma. Ezért a rnost zárult oktatási évben 10 550 gyerek maradt vissza az óvodákban a megelőző évben számuk 8168 volt. Az országos népességi adatok alapján a tanköteles korba lépő 6 éves gyermekek aránya 4,5 százalékkal. a 13 éveseké pedig pedig 3,8 százalékkal volt alacsonyabb az előző évekénél. A 6—13 évesek közül mintegy 23 ezren hiányoztak az általános iskolákból, több mint felének a 2—8. osztály valamelyikébe kellett volna járni. Ebben a tanévben a tanulók, 92,2 százaléka végezte el 16 éves korig a 8. osztályt, 14 éves korig pedig 83,4 százaléka. A beírt tanulók 10,7 százaléka túlkoros volt az osztályában, számuk 10 ezerrel nőtt az előző évihez képest. Az utóbbi öt esztendőben folyamatosan növekszik a tanulmányi' ok, mulasztás, felmentés miatt évet vesztett tanulók száma. Üj iskola építésével 619 osztálytermet, 81 napközis helyiséget és 38 tornatermet vettek használatba az utóbbi egy évben, és bővítéssel további 438 tanteremmel gyarapodtak az iskolák,
