Szolnok Megyei Néplap, 1985. július (36. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-25 / 173. szám

1985. JULIUS 25. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Tízig azért számolni kell Egy eset a sok közül: a kö- ebU buszmegállóból segély- kiáltás hail látszott Kalocsa Miklós, a Kőolajkutató Vál­lalat főportása odarohant. A törött borosüveggel arcul- csapott férfiből ömlött a vér. A támadók elmenekültek, de (Kalocsa Miklósnak köszön­hetően szinte percek alatt kezükön volt a bilincs. .— Ilyen eseteiktől kezdve a szabálysértésig sok min­denben kell eljárnunk, — mondja a főportás, — mivel önkéntes rendőri tisztet töl­tünk be. Jómagam 1962-ben vállaltam ezt a megbízatást. Akkor mée a vasútnál dol­goztam. egy szocialista bri­gádban. Társadalmi munka­ként végeztük az önkéntes rendőri szolgálatot. Sok volt a vagonfeltörés. Nagy szor­galommal igyekeztünk ele­jét venni. Azért a szolgála­tért kaptam meg első kitün­tetésemet, a Közbiztonsági Érdemérem bronz fokozatát. Amikor néhány évvel ez­előtt Szolnokon megalakult az önkéntes rendőri század, Kalocsa Miklós már a Kő­olajkutató Vállalatnál dol­gozott, de korábbi társadal­mi megbízatását megtartót­Rablástól a szabálysértésig ta ott is. A városi kapitány­ságon megkérték; alakítson Önkéntes rendőri szakaszt a Kőolajkutató Vállalat dolgo­zói közül. Meg is szervezte. Az alegység tagjai között ta­lálható üzemmérnök, lakatos, garázsmester, és ki győzné felsorolni mind a harminckét .emiber foglalkozását. Három nő is felsorakozott közéjük, — kettő idegen vállalattól, az állami gazdaságiból az egyik, a Piért-től a másik. A szákasz mindegyik tagja felelősséggel teljesíti szolgá­ltát Kalocsa Miklós sza- ka.szparancsnok.nak sokat se­gít a két rajiparancsnok; Mé­száros Pál és Kovács Sán­dor. Nem véletlen téhát, hogy a saaikastzpar an csínok tavaly Kiváló Társadalmi Munkáért kitüntetést kapott a belügyminisztertől. Nyolc társa jutalomban részesült az idén. Az alegység a kö­zelmúltban Kiváló szakasz címet ért el. Dr. Lévy Zoltán, a Kőolaj- kutató Vállalat jogi és igaz­gatási osztályvezetője a*t mondja erről; A vállalat és az önkéntes rendőri szakasz kölcsönös se­gítsége egyértelmű. A válla­lat irodát és berendezést biz­tosított számukra, ők meg a vagyonvédelmi és a rendé­szeti munkát segítik. Nekik is köszönhetően ma már il­letéktelen személyek ritkán Ugranak át a vállalat kerí­tésén. Kalocsa Miklós, arra a kérdésre, hogy miért vállal­ják ezt a szolgálatot, azt fe­leli : , — Azt szeretnénk, ha min­denki nyugodtan közleked­hetne éjjel is, ha biztonság­ban lennének a telepeken tárolt áruk, és zavartalan volna a közlekedés. Ezért vállaljuk a szolgálatot és nem pénzért, hiszen ez tár­sadalmi munka. A fő célunk a megelőzés, de ha valakinek nem hasz­nál a jó szó. gondunk van rá, hogy elnyerje méltó bün­tetését. — sb — Végzősök a Killiánról Nem lesz nehéz boldogulniuk Az utolsó államvizsga is befejeződött a Killián György Repülő Műszaki Fő­iskolán. A végző hallgatók beszámoltak tudásukról, fel- ké&zül táégükr51, s elbúcsúz­tak. Arról, hogy a négyéves képzés alatt hogyan formá­lódtak, mit sajátítottak el a repülés tudományából!, s ar­ról, hogy miit köszönhetnek a főiskolának, három végzős hallgató, immár diplomával a kezében, a következőket mondja. KOPPÁNY TAMÁS. A repü­lés iránti érdeklődés hozott a hivatásos repülőműszaki pályára Itt, az állandó tanu­lás mellett jutott idő a ma­itematika és az orosz nyelvi szakkörre. Rendszeresen jár­tunk versenyekre, ahol álta­lában az elsők között vol­tam. Szüleim kezdettől elfo­gadták, hogy katona leszek, hiszen édesapám is hasonló (pályára készült, de sajnos egészségügyi okokból nem fe­jelt meg így aztán én lép­tem a helyébe. Mi volt a négy év alatt a legnehezebb? A tanulás nem, inkább a tá­volság. Sopronkövesdről jöt­tem), s haza legalább nyolc­órás az út. De megérte a fá­radtságot, a türelmet, mert a gépipari sziafeközépáskoília, után újra gépekkel, hajtó­művekkel s ami a legfonto­sabb repülőgépekkel foglal­kozhattam. Tisztavatás után a Dunántúlra kerülök, majd októberben az eljegyzés lesz a következő ..esküm”. Ké­sőbb szeretnék továbbtanul­ni a budapesti Műszaki Egyetemen. Sok emléket őr­zök Szolnokról, nehéz lesz a társaim nélkül, de ott már várnak rám az újabb bará­tok, munkatársak. PALIK MÁTYÁS: Gyer­mekkorom óta katonai repü­lőnek készültem. A lakóhe­lyünk adta lehetőséget ki­használva, már egészen fia­talon tagja lettem a békés­csabai MHSZ repülőklub- naik. Az orvosim sikerült is a főiskolára, de helyhiány miatt nem vettek fel hajó- zónák, így lettem vadás zirá- rfyitószakos hallgató. Mivel mi tanári oklevelet kapunk, jócskán volt alkalmunk ta­nítani általános iskolás gye­rekeket. Mit mondjak, cso­dálatos élmény volt negye­dikesekkel és ötödikesekkel együtt dolgozni. Valószínű ezért és a szakmai tárgyak iránti vonzódásom miatt ma­radtam a tanszéken. Remé­lem, a főiskolások sem lesz­nek rosszabbak. Nős vagyok, feleségemmel még elsőéves­ként ismerkedtem meg. Ta­valy volt az esküvőnk, me­lyen az egész osztályom meg­jelent. Igazi katonai „kar­dos” esküvőt rendeztek, amit talán még Békéscsabán sem láttak eddig. Távolabbi ter­veim? Elvégezni a Zrínyi Akadémia repülőparancsnoki szakát, s szeretnék jól felké­szült tanár lenni, hogy ne mondjanak rólam rosszat se a munkatársaim, sem a jö­vendő hallgatóim. MOLNÁR SÁNDOR: — Az érettségi előtt a Budapesti Műszaki Egyetemre jelent­keztem, de 18 ponttal nem vettek fel. Nem tört le a do­logi, mert már harmadikos középiskolásként megtudtam, hogy polgári szakon is végez­ni lehet a Killiánon. A főis­kolai éveket népköztársasági ösztöndíjasként töltöttem, amit a 4,5 körüli átlagered­ményem is bizonyít A tanu­lás mellett a sport kötött le még igazán. Az atlétikai szá­mokon belül a magasugrás­ban és a hármasugrásban hoztam jobb eredményeket. Több hadseregbajnoki, fő­iskolabajnoki érem van a szobámban. Vonzott a tudo­mányos kutatómunka is, melyben nagyon sóikat kö­szönhetek a tanáraim segí- tőkésizségének. Szeptember­től Budaörs lesz a második otthonom, hiszen ott kaptam munkát. A reptéren fejlesz­téssel és oktatással foglalko­zom majd. Érdekel a számí­tástechnika, s gondolkodóm a továbbtanulásról is. Nehéz volt a négy év, de aki tanul­ni és produkálni akar, an­nak nem nehéz leküzdeni az akadályokat. A három végzős katonai főiskolás mögött egy kapu, az iskoláé, bezárul, 'de újab­bak nyílnak előttük, és ők tudják hogy mit akarnak, azzal az útravalóval, amit a főiskolán kaptak, nem lesz nehéz boldogulniuk. Derűlá­tásukból, határozottságuk­ból legalábbis erre következ­tethetünk. Kiss Lajos Gastro-Coop hálózat alakult A SZÖVOSZ kezdeménye­zésére, a pécsi Konzum Áru­ház Szövetkezeti Közös Vál­lalat gesztorságával Gastro- Coop néven szövetkezeti vendéglátó hálózat alakult Az új szervezet tagjai — az Áfész -éttermek, — vendég­lők — egyöntetűen maglas színvonalú ellátást, garantál­nak. Eddig 30 egység jelent­kezett a Gastro-Coop tagjai sorába. A hálózathoz tartozó, álta­lában másoölosztályú étter- (mek — egyéb ételek mellett :— egységesen 12 féle, előre meghatározott ételt szerepel­tetnek folyamatosan a vá­lasztékiban. Elkészítésükre lazonos konyhatechnikát al­kalmaznak; az ízek és az [adagok, is mindenütt meg­közelítően, azonosak. Garan­tálják a gyors kiszolgálást. Új távvezeték épül Megkezdték a nagylengye- li olajmező előkészítését az úgynevezett másodlagos mű­velésre. A megelőző próbák bevál­taik, a besajtolt széndioxid­gáz hatására termelővé vál­tak a korábban kimerültnek vélt kutak. Az olaj elvezeté­sére 33 kilométer hosszú távvezetéket építenek. Szolnok alakuló városképéről Unokáink is ilyennek látják? Hz ember ritkán teszi tel magának a , kérdést, vajon szép város-e vagy sem gyer­mekkora színhelye. Inkább, ha hosszabb-rövidebb távol­iét után visszalátogat, emlé­keinek meghitt színtereit ke­resi, a régi ízeket, hangulato­kat igyekszik felidézni — mígnem egyszer rádöbben, hogy évek múltával a na­ponként alig észrevehető vál­tozások következtében már nem az egykor ismerős vá­rosban jár. Még ugyan képes tájékozódni az utak hálózatá­ban, még ismerősként csen­genek fülének az utcanevek, de a részletek, a dimenziók és főleg az ezekből sugárzott hangulat már idegen számá­ra. Így hát lassan különös tu­ristaként bolyong a város­ban, mintha valaki elforgatta volna vele az idő kerekét, és Szolnok múltjából érkezett volna vissza a mába, hogy rácsodálkozzon a város mai életére, mai arcára. Szép város-e vagy sem, az épített környezet mennyire alakult a szépség törvényei­nek engedelmeskedve, és mennyire igazodik, vagy mond ellent a praktikum kö­vetelményeinek — vetődnek fel bennem a kérdések Szol­nok utcáin járván a városról gondolkodva. E gondolatoknak nem ki­váltó oka, csupán irányukat megszabó medre volt az a minap kapott feladat, hogy tűnődéseimet vessem papírra, urbanisztikailag értékeljem Szolnok változását, fejlődé­sét. Hogy ebben a változás­ban az urbanisztikai akarat és ennek az akaratnak a nyo­mán megvalósuló városképi eredmény milyen szerepet játszott az elmúlt években, évtizedekben, azt gondolom bizonyítja, hogy néhány év­vel ezelőtt Szolnok is elnyer­te a magyar városépítészet legrangosabb elismerését, a Hild-érmet. Mégis azt kell mondanom, hogy Szolnok ma még a teremtett és az épített város mezsgyehatárát nem lépte át. Amolyan „senki földje” állapotban van a vá­ros urbanizációja; már nem hasonlít régi önmagára, de még nem alakította ki leen­dő karakteres képét, amelyet az idő gazdagíthat ugyan, de lényegesen újra nem teremt­het — legalábbis az elkövet­kező 50—60 évben nem. Ügy vélem az elkövetkezendő 5— 6 év döntő jelentőségű lesz a város életében, amilyenné az évtized végéig válik a vá­ros, nagyjából olyannak lát­ják majd unokáink unokái is. Még a hatvanas évek vé­gén is azt tartották sokan, építészkörökben is, hogy Szolnok szerencsés, mert tör­ténelmi városközpont nem „terheli”, nincsenek értékes műemlékei, városképileg megőrzendő épületei is alig, így szabadon szárnyalhat a városépítők fantáziája, kö­töttségektől mentesen tervez­hetik meg, alakíthatják ki a gyakorlatilag teljesen új, a korszerű funkcióknak eleget tevő „modern” várost. Ak­kortájt a magyar városépítés etalonja még Salgótarján volt, a maga zsaluzott beton városközpontjával és az azt övező középmagas és to­ronyház lakóépületeivel. Eb­ben az időben úgyszólván csak a kivitelezési kapacitá­sok szabtak gátat a beruhá­zási kedvnek. Minden ma­gyar kis- és középvárosban nagyszabású rendezési tervek születtek, és a léptéket meg­határozandó fel is épült egy- egy státusz-toronyház. Ez a korszak a hetvenes évek kö­zepén, részben az anyagi le­hetőségek szűkülésével, rész­ben egy egészségesebb város­építési-tervezési koncepció előtérbe kerülésével, lezá­rult. A mérce szerepét Salgó­tarjántól ekkor Kecskemét és Zalaegerszeg vette át. Szolnok esetében azonban nem a hatvanas években kez­dődött a nagy városépítészeti tervek kidolgozása és az el­képzelések megvalósítása. Az ötvenes évek elején — köze­pén történt az első nagyobb „műtéti beavatkozás” a vá­ros hagyományos szerkezeté­be; a Ságvári körút egy sza­kaszának megépítésével. Az­óta is eltűnődöm azon, miért esett a választás a körút el­nevezésre^ hiszen az egyik szakaszának a város hajdan­volt legegyenesebb utcáját az egykori Szapári utat nevez­ték ki, a másik, az újonnan épült részben is csak enyhe kanyarulattal szalad a ké­sőbb kialakult, térré kineve­zett útkereszteződésen ke­resztül a Zagyva-gátnak. Mindenesetre, amikor a kör­út felépült’, a semmiből, a semmibe vezetett. Később ugyan az új Zagyva-híd megépülésével az egyik vége kinyílt, és a Vörös Csillag (egykori Városmajor) út fel- használásával valódi köruta­zás tehető, de a másik vége még ma is zsákutcaként tor­koll iik bele a Tisza-parti sé­tány szerencsére még szé­pen zöldellő sávjába. A körút tehát felépült, négyszintes nyeregtetős há­zaival, jellegzetes kapubejá­rataival a szoc. reál építé­szeti stílust hagyományozva a városra. E házak közt sé­tálva azonban az ember még valódi városlakónak érezheti magát, és az is kiderül, hogy az építészek legjobb szövet­ségesei a fák, felnövekedve otthonossá humanizálták a sematikus homlokzatokat. Nem is beszélve arról, hogy valóságos kuriózum a nagy­városi természetvédelmi te­rületként itt őrzött fecske­telep. a városépítészetben ezután csendesebb időszak következett, már ami a vá­rosközpontot illeti, mert a peremkerületen megindult az első lakótelep-építkezés. Ma­gában a városban a hatvanas évek első felében a legjelen­tősebb változás a Kossuth tér mái képének a kialaku­lása volt. A teret határoló földszintes, egyemeletes épü­letek helyére „modern” há­zak magasodtak. Azt hiszem, akkor szűnt meg végérvénye­sen térként funkcionálni ez a lényegében „út-tágulat”. Körös-körül egyfajta izoke- fáliia, azonos szintmagasság uralkodott el. Az addig épí­tészetileg is leghangsúlyo­sabb (tömegükben, magassá­gukban egyaránt) középüle­tek, beletörpültek környeze­tükbe, megszűnt térszervező, rendező hatásuk. A kisvárosi tér eltűnt ugyan. de nem született meg helyette a kö­zépváros központja. Nem akarok azonban igaz­ságtalan lenni. A téren lévő „árkádos házat”, vagy az egykor íradi-háznak csúfolt, színeiben azóta megszelídült épületet, ha szépnek már ak­kor sem találtam, nem kis büszkeséggel magam is a „modem” építészet első szol­noki produktumaiként fo­gadtam. Különösen az ötve­nes években épült szerkesz­tőségi irodaházból tűnt mo­dernnek. Egyébként néhány év távolából alaposabban megnézve ezt az irodaházat, be kell vallanom, hogy elhe­lyezésével ugyan alaposan megbolygatta a tér amúgy is labilis szerkezetét, de sokkal karakteresebb, mint amilyen­nek egykor tartottam, már- már „egyéniség”, építészeté­ben is megszemélyesíthető épület; tervezője az a Dávid Károly volt, aki többek kö­zött a Népstadiont is tervez­te. Ha jól emlékezem, a hat­vanas évek közepén dolgoz­ták ki azt a városépítési koncepciót, amely az ezt kö­vető 20 évre, napjainkig meghatározta a város fejlő­dését. Ez a terv már tartal­mazta a szolnoki vasúti re­konstrukcióhoz kapcsolódó új városrészt, a Jubileum teret és környékét, a kisvá- rosnyi lélekszámú Széchenyi lakótelepet, a Zagyva-parti lakótelepet és mindenekelőtt egy új közigazgatási központ megépítését, amely torony- épületeivel léptékében változ­tatta volna meg a város egész karakterét. Gondolom cso­dálkoznak, hogy ez utóbbiról feltételes módban beszélek, hiszen betonba, üvegbe rög­zítve már évek óta ott ma­gasodik, terpeszkedik ez a központ az egykori városi piac és a vele szimbiózisban élő nevezetes „közintéz­mény” a Bíró-kocsma he­lyén, amelynek emlékét a „legendákon” kívül csupán Gácsi Mihály, a nem kevés­bé nevezetes, egykor szolno­ki, képzőművész és „egysze­mélyes közintézmény” grafi­kái őrzik, jobbára azok is csak a hajdani törzsvendé­gek számára felidézhetően. Hogy mégis miért a feltételes mód? Mert a városközpont terve, talán szerencsére is, a megvalósulásig módösiult: a tervezettnél kevesebb iroda- torony és több üzlet épült. Lehet, hogy összhatásában így kevésbé lett impozáns, de funkciójában mindenképp emberközpontú. Bár az is igaz, hogy valamelyik este a buszpályaudvarnál ácsorog- va, sétálva izgalmas-érdekes nézetei tárultak fel előttem, és megsejthettem belőle va­lamit az új városkép hangu­latából. Milyen is hát ez az új szolnoki városkép? Engem egyelőre ismerkedő bolyon­gásra csábít, de ha hangula­tos esti sétát akarok tenni, sokadmagaimmal még ma is a 'fisza-partot választom. Ezeken az ismerkedő bolyon­gásókon azonban sok új és újjá születő értéket fedezhet tek feL. Vissza-visszatérő nyaranként, érdeklődéssel fi­gyeltem például, hogy az el­múlt években hogyan vált egyre otthonosabbá a Zagy­va-parti új városrész, való­ban városrésszé, a lakótele­pi beépítés ellenére. Amióta pedig elkészült a gyalogos- híd, a Zagyva túlpartjáról átsétálva arról is meggyő­ződhettem, hogy a falanksz- jelleget, ha építészeti formá­lással nem is. de mértékadó színezéssel sikerült oldani, és a felserkenő fák itt is az építészök segítségére siettek. Egyre növekvő félelemmel figyelem viszont az út. túlol­dalán a panel terjeszkedését. Csak remélni tudóm, hogy a szolnoki városépítők nem is­métlik meg debreceni kolle­gáik korábbi hibáját, ahol a lakótelepek a város szívéig érnek, már-már a Nagy­templomot fenyegetve. Tudom, az utóbbi évek leg­nagyobb építészeti vitáját Szolnokon a leégett Centrum Áruház helyén felépült sa­rokház váltotta ki. Féligké- szen számomra reménytkel- tőbbnek tűnt. Az öltöztetése azonban a rikítós sárga mű­anyag erkélymellvédekkel egy kicsit a hajdani opera­bálba készülő újgazdag me­nyecskéhez tette hasonlatos­sá. Mindenesetre ma mégis ez a ház a város építészeti­leg legigényesebb mai épü­lete, szándékában a jövőben példaadó lehet a foghíjak városias beépítésére, hibái­ból pedig követői okulhat­nak. És ami az újjávarázsolt régi házakat illeti, örömmel fedezek fel egy-egy isme­retlen, ismerőst. Ismerősök, mert gyerekkorom megma­radt „térképészeti” pontjai, ismeretlenek, mert csak így újjávarázsolva fedezem fel hangulatukat, kedves, néha kissé provinciáiig bájukat. Egyben a mának szóló tanú­ságtevők is ezek a házak. Ma úgy hiszem Szolnokon is lezárul a nagyszabású épít­kezések, városrendezések korszaka. Ma inkább a szépí­tés, a részletek mívesebb ki­munkálásának időszakát él­jük. Ehhez kevesebb pénz is elegendő, annál több odafi­gyelés. találékonyság szük­ségeltetik. Mindez nem csu­pán a város hivatásos építői, hanem a városi lakói részé­ről is. Fogjuk föl szimbó­lumnak a városszépítési bi­zottság szép gesztusát, amellyel a szabadságharc év­fordulójának tiszteletére új- jáfaragtattá'k a szolnoki csa­ta emlékére állított emlék­követ — a lakóhelyükkel tö­rődő városlakók tenniakará- sának szimbólumaként. Rideg Gábor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents