Szolnok Megyei Néplap, 1985. július (36. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-23 / 171. szám
I » SZOUSQX XXXVI. évf. ni. sz., 1985. július 23.. kedd A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Tegnapra virradóan Ojabb harcok a libanoni fővárosban Andrej Gromiko fogadta a INDA küldöttségét Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke tegnap a moszkvai Kremlben fogadta a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság Legfelsőbb Népi Tanácsának küldöttségét. A delegáció július 16-a óta tartózkodik hivatalos baráti látogatáson a Szovjetunióban Mut- lak Abdullah Hasszánnak, a JNDK Legfelsőbb Népi Tanácsa Elnöksége főtitkárának vezetésével. Andrej Gromiko megerősítette, hogy a Szovjetunió to- vábra is a gyarmati iga alól felszabadult országokkal fenntartott egyenjogú, baráti együttműködés elmélyítésének és szélesítésének következetes irányvonalát követi. A Kunság Élelmiszer és Vegyiáru Kereskedelmi Vállalat két megye — Szolnok és Békés — nagykereskedelmi vállalata, tevékenysége azonban kiterjed az egész ország területére. Az év első felében 33 millió forint nyereséget produkált, ez 25 százalékkal több, mint az előző esztendő hasonló időszakának eredménye. 1985-re 6—7 százalékos forgalomnövekedést terveztek a vállalatnál, ettől eddig elmaradtak 2—3 százalékkal. Ezt a lemaradást behozhatónak tartják, második féléves tevékenységük egyik fő célja ez lesz. A huszonöt százalékos eredménynövekedést a költségek radikális csökkentésével és a termelékenység javításával érték el. Az országban összesen kilenc ilyen profilú, regionális jellegű nagykereskedelmi vállalat van. Közöttük a költséggazdálkodási és hatékonysági összehasonlításban évek óta az első helyet foglalja el a „Kunság”. Fontos törekvése Memóriakártya 6T alakult Huszonegy tagvállalat részvételével Aktív Memóriakártya Gazdasági Társaság alakult Magyarországon. A gazdasági társaságot a napokban jegyezték be a vállalati törzskönyvbe. Az aktív memóriakártya — amely francia találmány — lényegében hitelkártya, amely mikroprocesszorral, és egy igen kis méretű számítástechnikai adattároló egységgel van ellátva. E tárolóban — attól függően, hogy a kártyát milyen célra használják — elhelyezhetők a hitelkártya-tulajdonos adatai, s hogy mennyi pénzzel rendelkezik, így a kártyával — a megfelelő leolvasó készülékkel felszerelt boltokiban — a vásárló fizethet is. jelenleg több nyugat-európai országban és a tengerentúlon dolgoznak az aktív 1 memória- kártya elterjesztésén, elsősorban a csekkek és a mágnescsíkos hitelkái'tyák helyett alkalmazzák. Rónai Tiibor, a gazdasági társaság koordinációs igazgatóságának vezetője az MTI munkatársának elmondotta: hozzáláttak a kártya magyarországi felhasználásának előkészítéséhez. A keresztény és muzulmán milicisták fegyveresei háromórás tűzharcot vívtak egymással a Bejrutot kettéosztó úgynevezett .,aöld vonal” mentén. Az összetűzésekben, rendőrségi jelentések szerint, hárman életüket vesztették, tizenhatan megsebesültek. A harcok miatt a két városrész közötti átkelőhelyeket lezárták. Ugyanakkor fegyveres ösz- szecsapások voltak a Satila palesztin menekülttáborban a palesztin és a muzulmán fegyveresek között. Egy személy meghalt, tízen pedig megsebesültek. Hírügynökségi jelentések pzerimt fegyveresek rakétával' lőtték a libanoni rádió A Kunság Élelmiszer és Vegyiáru Kereskedelmi Vállalat terveiből a folyamatos árukiszállítás, a szállítások megállapodásban rögzített időpontjaitól csak az esetek 3—4 százalékában tér el, sí ez szintén kiállja az országos összehasonlítást. Mindezeknek köszönhetően — néhány árucikk, mint például a fűszerpaprika vagy egyes konzervek kivételével — a vállalat jó színvonalon biztosította a folyamatos áruellátást Szolnok megyében és Békésben is. Két jelentős üzleti sikert is elkönyvelhettek 1985 első félévében. Az egyik a sörelegyik adóópületét. s emiatt két órán keresztül szünetelt az adás. Nabih Béni, a siita Amal- mozgalom vezetője a libanoni lapokban tegnap nyilvánosságra hozott közleményében elítélte az izraeli megszállók vasárnapi dél-libanoni véres akcióját. Izraeli egységek vasárnap megtámadták az általuk „biztonsági zónának” nevezett körzetben Kabrin és Szezsud falukat. Nabilh Berri közölte, hogy az ilyen támadások csak megerősítik a libanoniakat abban az elhatározásukban. hogy folytassák a harcot a megszállóik ellen hazájuk teljes felszabadításáig. látással kapcsolatos. Mivel a vállalat — 95 millió forintjával — egyik főrészvényese az új martfűi sörgyárnak, megszerezték a jogot a gyár termékeinek országos forgalmazására. A másik újdonság az, hogy profilbővítést hajtott végre a második negyedévben. Megszüntetve a PIÉRT Vállalat monopol- helyzetét, megkapta közel nyolcvanféle papíráru nagykereskedelmi forgalmazásának jogát. A vállalat terveiben szerepel néhány további „újítás”. Ebben az esztendőben, kísérleti jelleggel, üzembe helyezték két boltot. A jó tapasztalatok alapján a VII. ötéves terv időszakában, kiskereskedelmi bolthálózat létrehozását tervezi a vállalat. Azon kívül, hogy újabb nyereség- forrást jelenthet e bolthálózat, mi vásárlók csak nyerhetünk rajta: új vásárlási lehetőségeket, és a konkurencia ösztönzésére jobb kiszolgálást a már működő boltokban. MA: Arak és ellenérzések Az elmúlt esztendők tapasztalatai 3. oldal Életképek,vélemények a pályairányító táborból 4. oldal Marjai lézsef Bosznia- Hercegovinában Marjai József, a Miniszter- tanács elnökhelyettese a köztársaság végrehajtó tanácsa meghívására július 19-től 21-ig a Bosznia-Hercegovina szocialista köztársaságban tett hivatalos, baráti látogatást. Marjai József találkozott Szalko Oruccsal, a köztársasági Szkupstina (képviselőház) elnökével és tárgyalt Gojko Ubiparippal, a köz- társasági kormány elnökével és több tágjával. Üzemeket és intézményeket látogatott meg. megbeszélést folytatott több nagyvállalat vezetőjével. Ellátogatott Mosztör vámsába. A tárgyalásokon megállapították, hogy Magyarország, és Bosznia-Hercegovina kapcsolatai minden területen kielégítően fejlődnek. A következő időszakban a kölcsönös érdekeknek és mindkét fél szükségleteinek megfelelően a gazdasági együttműködés kiszélesítése a központi feladat, mindenekelőtt az energiagazdálkodás, a vas- és színesfémkohászat, a gépiipar, ezen belül a járműipar. valamint1 a fa- és fafeldolgozó ipar területén. A tárgyalásokról Marjai József és Sojko Ubiparip emlékeztetőt írt alá. Üj gabonatárolóban fogadhatják már az idei termést a Bács-Kiskun megyei Mélyhűtőn. Az intenzív gabonatermesztési program keretében épített fémsilós rendszerű gabonatárolót 73 nappal a kitűzött határidő előtt készítette el a Kecskeméti Mezőgép Vállalat. Az új létesítmény ötezer tonnányi termés tárolására alkalmas, és várhatóan jelentősen enyhíti a megye déli részének tárolási gondjait. Eredményes félév után Profilbővítés, további újítások Október 8-14 II szovjet kultúra napjai Magyarországon Szovjet kulturális napokat rendeznek idén ősszel hazánkban: október 8—14. között negyedik alkalommal kerül sor a rendezvénysorozatra, amely része a hazánk és a Szovjetunió közötti, négy évtizedes, a kultúra minden területére kiterjedő, széles körű együttműködésnek. A mostani kulturális napok kiemelkedő jelentőségűek abból a szempontból is, hogy kapcsolódnak hazánk felszabadulásának 40. évfordulójához, s viszonozzák azokat a magyar művészeti rendezvényeket, amelyeket idén tavasszal Moszkvában, tb- vábbá a Szovjetunió számos köztársaságában és városában tartottak. Dénes István, az MTI munkatársa. Moszkvában tájékozódott a kulturális napok rendezvényeiről, az előkészületekről. Georgij Ivanov, a Szovjetunió kulturális miniszter- helyettese a kulturális napok jelentőségét méltatva kiemelte: a szovjet kulturális napok magyarországi rendezvényei az eddigi eredményes kulturális együttműködés kiemelkedő állomását jelentik, s egyiben új ösztönzést adnak a kulturális kapcsolatok további fejlesztésének is. Az őszi program betekintést ad majd a szovjet kultúra számos területére, és több ágazatot érint. Az egyik lefc kiemelkedőbb esemény a Moszkvai Nagyszínház balettegyüttesének vendégszereplése. A világ egyik vezető balett-társulata Budapesten és györben lép közönség elé. Programjukon a Soszta- kovics-zenére összeállított Aranykor című műsor és Glazunov: Rajmonda című balettje szerepel. Mindkét művet a színház fő balettmestere, a világhírű Jurij ©rigorovics állította színpadra. Az Aranykor a szovjet történelem egyik érdekes s nálunk kevésbé ismert periódusában, a húszas években játszódik. A Nagy Színház társulata a kulturális napok eseményeit követően a budapesti Európai Kulturális Fórum idején további két előadást tart. A moszkvai Lenini Kom- szomol Színház két darabbal érkezik. Mark Zaharov, a színház főrendezője a társulatról — amely jelenleg az egyik legnépszerűbb a szovjet fővárosban — elmondta, hogy érdeklődésük középpontjában a politikai, publicisztikai jellegű produkciók állnak. A Budapesten is bemutatni tervezett Juno és Avosz című rockopera a színház útkeresési törekvéseinek egyik eredménye. A darab Voznyeszenszkij művén alapul, a magyar közönség a Fővárosi Operettszínház előadásából már ismerheti a darabot — itthon Remény címmel mutatták be. A rendezvénysorozat nagy közönségsikerre számot tartó eseménye lesz a szkíta aranykincsek és régészeti leletek tárlata, amelyet az Er- mitázs anyagából állítottak össze. A kiállítás eddigi több európai fővárost megjárt, s most a magyar közönség is megismerkedhet a sok tekintetben páratlan műtárgyakkal. Egy másik tárlaton — a Szépművészeti Múzeumban — válogatást mutatnak be a Tretyakov Képtár, a Puskin Múzeum és 1 néhány más szovjet gyűjtemény anyagából. A zenei rendezvényeken töibb híres előadóművész vendégszerepel. Ismét fellép Jelena Qbrazcova, valamint Jevgenyúj Nyesztyerenko, aki magyarul is énekel majd, s mesterkurzust vezet a Zeneakadémián. Két további zenei esemény: a Moszkvai Virtuózok Kamarazenekarának koncertje, s az immár világhírű Vlagyimir Minyin vezette kórus fellépése. A kulturális napokra mintegy ötszáz szovjet művész érkezik hazánkba. A nagyszabású program része lesz a szovjet filmhét, számos író-olvasó találkozó, irodalmi est, fotókiállítás és művészi szimpózium. Az év végén bekötik Szolnok vízhálózatába a Széchenyi lakótelepen épülő víztornyot. Az eddigi és a még hátralévő munkákról érdeklődött munkatársunk Kádár Zoltántól, a Szolnokterv igazgatójától. (Interjúnk a 3. oldalon) Hat és fél perc iszonyat Külpolitikai kommentárunk a 2. oldalon. S