Szolnok Megyei Néplap, 1985. június (36. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-27 / 149. szám
1985. JÚNIUS 27. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Idén először rendeznek Visegrádon palotajátékokat. A látványosságban szerepelne?: csodadoktorok, komédiások, táncosok és kikiáltók. Életre kel a palotaromokon Károly Róbert udvartartása is. A kellemes nyári programot íjászok és bajvívók produkciói zárják. A műsort július 7-ig szombaton és vasárnap láthatják az érdeklődők. A képen: Károly Róbert udvarában Százmilliós társadalmi munka Karcagon Emberség, több tételben 3. Riportsorozatunk előző részében a tiszakiirti fiúnevelő otthonban látottakról írtam, az intézetekben és a nevelőszülőknél lévő gyermekek tanulmányi eredménye közötti különbségeket és összefüggéseket próbáltam bemutatni. Százmilliós társadalmi munkát vállaltak a VI. ötéves tervben Karcag lakosai, vállalati és szövetkezeti intézményei, gazdálkodó egységei. A vállalás időarányos részét megközelítően kilenc - venmillió forint értékű munkát, 1985. közepéig teljesítették, és az év végéig még 10—15 millió forintot érő társadalmi munkát végeznek. A városi tanács és a Hazafias Népfront társadalmi munkaszerződéseket kötött 32 vállalattal üzemmel és szövetkezettel. Az idén átadták a Zádor Üti Általános Iskola társadalmi összefogással épített korszerű, szép tornatermét. Megkezdődött a berekfürdői gyógyhely általános iskolai tornatermének a kivátelezéNem szólnak az iskolai csengők de az egyetemek, főiskolák folyosói ismét hangosak. Most tartják a szóbeli felvételi vizsgákat. Az ajtók előtt ünneplőbe öltözött lányok, asz- szonyok, fiúk, férfiak izgulnak, attól függően, ki hogyan odázta el élete nagy döntését: mi leszek, ha nagy leszek? Amikor belépek a Jászberényi Tanítóképző Főiskola kapuján, az útközben elképzelt kép tárul elém. Reggel fél nyolc van. A folyosókon tanárok, diákok adják egymásnak az ajtókilincset. Mindenki tesz-vesz, intézkedik, hogy az erre a napra behívott felvételizőknek ne kelljen túl sokat várniuk. — Az idén ismét többen jelentkeztek, mint amennyi helyünk van — fogad Piroskáné dr. Kertész Ilona, a tanulmányi hivatal vezetője, s máris sorolja a számokat: — A nappali tagozatra a két- száznegyvtenkíílienc jelentkezőből sizázhuszonötöt, míg a százötven levelezősből csak harmincötöt tudunk felvenni. S emellett még kiegészítő képzés is folyik a főiskolán. Ez azt jelenti, hogy akik felsőfokú óvónőképzőt végeztek, két év után nálunk tanítói oklevelet szerezhetnek. Oda kétszázöt jelentkezőből csak huszonötöt veszünk fel. De menjünk föl építkezést a Magyar—Bolgár Barátság Tsz végzi. Á lakosság egy része pénzzel, más része önkéntes társadalmi munkával segíti a beruházást Átadására 1986. augusztusában kerül sor. A DATE karcagi kutató- intézete, az állami gazdaság illetve a Május 1. és a Magyar—Mongol Barátság Tsz a város földútjainak karbantartását vállalta. A peremkerületi földutakat az ott lakók is másfélmillió forint értékű munkával rendezték. A tavaszi fásítási akcióban háromezer facsemetét ültettek el, bővítették a zöldövezeteket. A tanév befejezése után megkezdték a nyári szünidőre elnéptelenedett iskolák társadalmi munkával történő festését, a berendezések, eszközök felújítását. a nagyelőadóba — indítványozza a fiatalasszony, s még hozzáteszi; — Ott tartjuk az eligazítást, hogy a 7 felvételi bizottság közül melyik hová kerül. Közben megérkezünk. A padokban meglett korú emberek — többnyire hölgyek — szoronganak, hiszen az első nap a levelezőké. Olvassák a neveket, előkerül a személyi igazolvány. Az asztalnál megmondják, hogy ki melyik bizottság előtt felvételizik, s máris csiukódik az ajtó... Mellettem egy szőke, zöldkosztümös fiatalasszony morzsolja a kezeit. — Izgul? — Borzalmasan. Jó lenne már túl lenni rajta. Pedig előkészítőre is jártam, csak hát az önbizalmam kevés. Kinn a folyosón nagy a mozgolódás. Van, aki le si föl sétál, vagy egyik cigarettáról a másikra gyújt. Mások könyvbe bújva várják, hogy szólítsák őket. Csikós Ágnes Hevesről érkezett. — Az ottani diákotthonban gyermekfelügyelő vagyok — válaszol a kérdésemre a húszév körüli szőkehajú lány. — Sajnos nem sokat tanultam. Tudja, reggel hattól délelőtt tízig és délután háromtól este kilencig benn vagyok a kollégiumban, Így szét van szabŐslénytani leletek Síitton Ritka őslénytani leletre, egy édesvízi mészkőbe zárt masztodon, közismertebb nevén őselefánt csontmaradványaira bukkantak a Kőfaragó Vállalat süttői bányájában. Egy 80 centiméter hosz- szú és 10 centiméter átmérőjű agyar, egy hatalmas záp- fog és az állat alsó állkapcsának töredéke került napfényre. Az ősmaradványokat egy 8 köbméteres kőtömb jkiemelésekor, illetve átsze- lésekor vették észre, s remélik, hogy az őselefántnak még további csontjai is előkerülnek a fejtésre váró kőtömbökből. A bányászok példamutató módon azonnal értesítették a Magyar Tudományos Akadémia és a Nemzeti Múzeum szakembereit, akik a helyszínen „kipreparálták” a kőbe zárt csontmaradványokat. dalva a napom. Azt meg a főnökök sem nézik jó szemmel, ha munkaidőben tanul az ember. Fél tíz elmúlt. A felvételi bizottságok javában dolgoznak. Az 1-ea bizottságban Nagy J. József főigazgató helyettesi elnököl. Szólítják a következő felvételizőt. Szőke, hosszú hajú lány lép be az ajtón. Magyarból a kilences, történelemből pedig az ötös tételt húzza. Pár perc gondolkodás után belekezd. Arany János időskori lírájáról és a nagykőrösi balladákról beszél, majd hirtelen elhallgat. A bizottság tagjai segítenek. Körbejár a kérdés. A történelem jobban megy, de így is csak 66 és fél pontot szerez. —A levelező tagozatra 80 ponton felül lehet bejutni — magyarázza az elnök, miután a hölgy elhagyja a termet. Berényi Ibolya, amikor megnézi a magyar tételt, fölnevet. — Ezt húztam az érettségin is — mondja, és Katona József Bánk bánjáról kezd beszélni.., Már jól benne vagyunk a délutánban, amikor az utolsó felvételiző is kilép az ajtón ... S ki hogyan szerepelt? Júliusban megtudják. N. T. A nagykorúvá vált állami gondozottak — jelenleg több mint kétszáz ilyen, ..életkezdő” fiatal van a megyében — utógondozásban részesülnek. Nagy szükség van erre, hiszen — talán ez a riportsorozatból is kiderül — a gyermekotthon bizonyos fokig „üvegház” is. Bármenynyire is hangsúlyozott az intézetekben az életre nevelés, az önállóság tekintetében a neveltek — kisébb-nagyobb mértékben — mégis hátránynyal kerülnek ki az életbe... Huszonéves, titkárnő, olyasmi sugár van a tekintetében, amely megfogja az embert. Carmen és Lotte egyszerre... — Ha elmondanám. de nem teszem meg soha senkinek, illetve majd egy valakinek... szóval ha elmondanám, mi mindent megértem anyám mellett. nem hinné el... Ötödikes voltam, amikor állami gondozásba vettek. Ezekről az évekről nincsenek élményeim. Valahogy elhaltak bennem, kinőttem őket, ahogy a babázást. Az az igazság, hogy nem is sokáig voltam abban az intézetben, mert dédanyám magához vett. Nagyon sokat veszekedtünk, mindent helytelenített, amit csináltam, mindent... Sokszor azon a határon voltam, hogy megszököm tőle, visszamegyek az intézetbe, vagy világgá megyek. Mindegy hová csak el, el onnan. Sehogy se tudtam őt megérteni, de mégis maradtam: ő akkor már hetven év fölött volt, sajnáltam ott hagyni. S milyen jól tettem, hogy akkor még nem szöktem meg tőle. — Miért? — Azért, mert ma már felnőtt ésszel belátom, hogy mindedben neki volt igaza. Keményen nevelt, hogy bírjam az életet. Egyszerű asz„ szony volt. de úgy beszélt nekem az erkölcsről, a becsületről. a tisztességről, hogy az nekem ma is szentírás. — Aztán mégis megszökött ! — De akkor már nem tőle. hanem magamért! Meg kellett tennem! Az általános iskola befejezése után tovább akartam tanulni. Szegény jó dédanyám ezt az anyagi terhet már nem merte vállalni! Menj dolgozni, mondta! Én meg tanulni akartam. így kerültem a szolnoki gyermekvárosba, rögtön a megnyitás után. így érettségizhettem... — S ha most az „öreg diák” visszanéz? — Jó emlékeim vannak, de a rosszakat sem tudom felejteni. Szerettem ott élni, úgyannyira, hogy az első év, amikor a magam lábára álltam — álltam? botladoztam — borzalmas volt. De... — De...? — Néhány embernek akármilyen nagy betűkkel is van beírva a személyi igazolványába, hogy pedagógus, akkor sem nevelő... De tisztelet a többségnek, s köszönök mindent! Még ma is szívesen visszajárok, — nálam az, hogy hazamegyek, a gyermekvárost jelenti. Itt egy sör, ott egy féldeci. Csak költőm a pénzem, mert nem szeretem az italt', de mit csináljak! Mindig nem ülhetek a tv előtt... Csak essek túl minél előbb a katonaságon, akkor már majd jobban gondolkodom, hogy merre induljak. Mert csak igaza van a brigádvezetőmnek, a Feri bácsinak, aki azt mondta, hogy neked Karcsi nem az anyádat kell már keresned, hanem a leendő gyerekeid anyját... Valahogy csak megélünk Szó szerinti idézet egy hivatalos jelentésből: ,.Az állami gondozott gyermekek legmegfelelőbb elhelyezési módjának tartjuk a nevelőszülői kihelyezést, mely optimálisan pótolja a családot, megfelelő felnőtt- modellt ad és támaszt nyújt az életkezdéshez is”. „Pótolhatja” és „nyújthat” — úgy tapasztaltuk. De hogyan pótolja? A tényfeltáró jelentés következő mondatában ugyanis már ezt olvashattuk: „A hosszú távon mellőzött, anyagilag és erkölcsileg sem megbecsült nevelőszülői hálózat részben elöregedett és nagymértékben megfogyatkozott”. Szolnok megyében ma négyszázhatvanöt nevelőszülő van. Az országos helyzethez viszonyítva ez még mindig jó arány. — De nem mindegy, ugye. hogy milyenek a nevelőszülők — bukott ki belőlem a „szakmai” fontoskodás. Az értő szakember, Hetényi Kornél, a szolnoki gyermek- város igazgatója igen egyszerű — ezért is igaz! — választ adott: — Az emberség a legfontosabb. Ahhoz, hogy valaki jólelkű, tisztességes, józan eszű ember legyen, ahhoz nem kiéli diploma, pedagógusképesítés. Volt nekem már nem is egy olyan diplomás nevelőm, akin szívesen „túladtam” vagy túladtam volna egy gyermekszerető, türelmes, becsületes kétkezi emberért. A nevelés alapjai tulajdonképpen mégiscsak egyszerűek, s a cél is az: munkaszerető, tiszta életű embereket kell nevelni. S én hiszek azoknak, akik magukhoz veszik az állami gondozásban lévő gyerekeket. Mi másért tennék, ha nem jószándékból...? A számok bizonyítanak. Egy gyermek nevelési költsége intézményben 80—85 ezer forint évente — ennyit ad az állam — nevelőszülőknél pedig — a ruházattal együtt — 17—18 ezer forint. Az ellentmondás kirívó, még inkább az, ha a ráfordítás belső arányait nézzük. Egy-egy gyermek eltartására havonta 700—900 forintot utalnak ki a nevelőszülőnek, akik részéről az anyagiasságot tehát eleve kizárhatjuk. Tehát a „vállalásban” a pénznek nincs ösztönző szerepe. Gátló hatása úgy véljük, annál inkább lehet. A havi családi költségvetések — maradjunk a száraz tényéknél — a megmondhatói, mibe kerül az 1—7, a 7—14, 14—18 éves gyermek eltartása. Legfeljebb azon lehet vita, hogy melyik korosztály kerül többe, — de egyik sem 7—900 forintba, az bizonyos... Tehát nemcsak nevelési okok teszik szükségessé a „jó nevelőszülői hálózat ismételt kiépítését, hanem a gazdaságossági szempontból is indokolt”. Egyetlen általam meglátogatott nevelőszülő sem hozta szóba az anyagiakat, de a „Megvagyunk valahogy...”, Megélünk valahogy...” és hasonló, abbahagyott félmondatok sokat mondanak... Tiszai Lajos (Folytatjuk) Hátrányos helyzetű felnőttek — A mostani helyzetével elégedett? — Szerencsés vagyok, mert a lakáskörülményeim jók. Csak 300 forintot fizetek, ketten lakunk egy szobában. De vállalnom kellett a havonkénti 1000 forint befizetését — előtakarékosság egy majdani lakáslehetőségre. Ez tulajdonképpen nagyszerű dolog, csakhát... 3 ezer 300 forint a fizetésem, s a pénzhez semmit se értettem Megszoktam hogy gondoskodnak rólam.. Miután megkaptam Ki vagyok én? Károly egy kényelmes munkásszálló lakója. Először nem akart velem szóba állni. „Nézze, jót nem sokat mondhatok rosszat meg nem akarok, mert mégiscsak azoknak köszönhetek mindent, akik pelenkáztak, enni adtak, tüzeltek, mostak rám,... egyáltalán életben tartottak. Megköszöntem nekik, nem jöttem el haraggal, hiszen a szakmámat is ők adták, a mostani kenyeremet, hogy megéljek. Rendes jó emberek, de én nem tudtam őket szeretni". — Miért nem szerette őket? — Mert.... mert lehet, hogy bennem van a hiba; Ezen sokat gondolkoztam már. mert szombaton, vasáraz első fizetésemet, egy hét múlva egy fillérem se volt! Majdlhogy éhen haltam. Na. ebből aztán tanultam. Most már megélek, meglennék valahogy, de... — Üjra egy „de”... és elhallgatott... — Szeretnék főiskolára menni, de hogyan... Már nem vagyok veszélyeztetett gyermek, hátrányos helyzetű felnőtt lettem... De lehet, hogy elég akaraterőm sincs...? nap ráérek. Elképzeltem magam a helyükbe. Mi lenne, ha én lennék ott. Tudnék húsz-harminc gyereket, vagy amennyit, egyformán szeretni? — Kit tudna szeretni? —- Hát ez az! Az anyámat meg az apámat biztos, akármilyenek is. De nem ismerem őket. Nem.tudom, ki vagyok én... — Majdcsak talál élettársit. — Nem akarom elkapkodni. Ha nem hívnak be az idén katonának, megyek jelentkezni, hogy vigyenek. Mert amikor dolgozom, akkor jó... De amikor magamra maradok a szobában azt nem bírom elviselni. Egyik presszóból ki, a másikba be. se is. A társadalmi munkában készült terv alapján az Izgalom a sokadik hatványon Felvételizők a jászberényi főiskolán Ezt a tételt húztam az érettségin is
