Szolnok Megyei Néplap, 1985. június (36. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-26 / 148. szám
1985. JÚNIUS 26. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Bronzérem úszásban A Kaposváron, megrendezett úttörőolimpia országos döntőjében szép sikert értek el a szolnoki úszóik. A Szolnoki Vízügy SE szakosztályainak egyik bázisiskolája, a Költőd úti leánycsapata a nemzetközi hírnevet szerzett dunaújvárosiak, valamint a győriek mögött a harmadik helyet szerezték meg. Az ugyancsak koltóis fiúcsapat a 21 együttes közül a 12. lett. Az ország legjobb általános iskolás korú úszóverVeszprémiben rendezték meg az asztaldteniszezők 1985. évii Balaton-bajnoksá. gát, amely egyben II. osztályú ranglistaverseny volt. A rangos eseményen 47 egyesület száznegyvenöt férfi- és száztíz női versenyzője állt asztalihoz. Nagy várakozás előzte meg a rajtot, mert az 1—S', helyezettek résztvevői meiben 50 m-es gyorsúszásban Ritzinger Ágota 28,81 mp-as eredménnyel az 5., 50 m-es hátúszásiban Kádár Krisztina 34,2 mp-cel 8. lett. A fiúknál a még csak hetedik osztályos Rácz Ferenc hátúszásban 10., gyorsúszásban pedig 15. lett. Képünkön a bronzérmes leánycsapat. Állnak balról: Kádár Krisztina, Kassai Zita. Tóth Erika, guggolnak báliról: Kolenicska Lotti, Kovács Mariann Ritzinger Ágjota. lehetnek az 1985/86. bajnoki év I. osztályú versenyeinek. A Honvéd Killián FSE versenyzői közül a férfiak remekeltek, a döntőt szolnoki versenyzők, Nagy M.— Jancsa G. vívták. Rajtuk kívül Imre Zoltán is helytállt, az 5—8. helyen végzett. A nőknél Padiányi B., és Árkosi A., a legjobb 8 közé jutásért folyó mérkőzésen vereséget szenvedett. Tenisz Első helyen a MÁV MTE Véget ért a tenisz OB Ill- ban a tavaszi bajnoki idény. A Szolnoki MÁV MTE csapata Sziráki László edző irányításával csoportjában hét csapat között 5 győzelemmel és egy vereséggel az első helyen zárta a tavaszt. Az augusztus közepén kezdődő őszi szezonban bizakodnak a bajnoki cím megszerzésében és az OP II-be jutásban. Labdarúgás Táblázatok Az 1984 85. évi körzeti labdarugó-bajnokság Közép-csoportjának végeredménye, felnőttek: 1. R.-újfalu 22 19 1 2 109-25 39 2. Túrkeve 22 18 3 1 92-24 39 3. Kengyel 22 11 4 7 53-39 26 4. Kőtelek 22 10 4 8 63-55 24 5. Kuncsorba 22 10 4 8 50-49 24 6. örményes 22 9 2 11 32-48 20 7. Nagykörű 22 7 5 10 47-61 19 8. Kétpó 22 8 2 12 43-72 18 9. Fegyvern. 22 5 6 11 40-68 16 10. T.-gyenda 22 4 6 12 35-65 14 11. T.-roff 22 6 1 15 36-70 13 12. T.-tenyo 22 5 2 15 25-49 12 Ifjúságiak: 1. Túrkeve 22 22 ------- 131-1» 44 2 . R.-Úiíalu 22 15 2 5 69-21 32 3. Kőtelek 22 13 2 7 51-32 28 4. N.-körü 22 13 2 7 47-31 28 5. Kengyel 22 12 3 7 50-29 27 6. Fegyvern. 22 8 3 11 47-46 19 7. örményes 22 8 3 11 28-49 19 8. T.-tenyő 22 7 1 14 26-56 15 9. Kuncsorba 22 6 2 14 31-65 14 10. Tiszaroíf 22 6 2 14 29-67 14 11. Kétpó 22 6 — 16 47-96 12 12. T.-gyenda 22 5 2 15 25-79 12 Serdülők „D” csoport 1. T.-miklós 14 11 1 2 92-30 23 2. Martfű 14 9 2 3 53-29 29 3. Mezőtúr 14 8 4 2 44-21 20 4. Kunhegyes 14 7 3 4 49-20 17 5. KuTE 14 5 2 7 23-33 12 6. Kisújszállás 14 4 2 8 23-55 10 7. T.-földvár 14 2 2 10 14-53 6 ' 8. Túrkeve 14 1 2 11 18-75 4 A megyei ifjúsági bajnokság 1984/85. évi végeredménye 1. MTE II 34 30 3 1 147- 20 63 2. J.-apáti 34 24 1 9 85- 30 49 3. K. Medosz 34 22 4 8 100- 41 48 4. Sz. Cuk. 34 19 5 3.0 98- 37 43 5. T.-mikl. 34 18 6 10 94- 52 42 6. Szászb. 34 17 8 9 64- 45 42 7. KuTE 34 17 6 11 85- 51 40 8. Szajol 34 15 5 14 53- 74 35 9. Besenysz. 34 14 5 15 46- 55 33 10. K.-hegyes 34 14 5 15 71- 96 33 ll. J.-fénysz. 34 14 4 16 65- 68 32 12. Sz. Vegyi. 34 13 6 15 70- 64 32 13. T.-füred 34 11 9 14 50- 68 31 14. T.-földv. 34 13 4 17 62- 59 30 15. J.-ároksz. 34 11 7 16 34- 62 29 16. Jj.-halma 34 6 3 25 31-116 15 17. A.-szalók 34 4 1 29 24-121 9 18. Tószeg 34 2 2 30 22-142 6 Területi labdarúgóbajnokság A június közepén befejeződött területi labdarúgó-bai- nokságban Janus-arcú idényt zártak Szolnok megye csapatai. A Tisza-csoportban öt együttes szerepelt megyénkből, és a finis csattanósi fordulatot hozott. A sokáigk ve zető DUSE-től az utolsó előtti fordulóban a Mezőtúri Honvéd visszavette a vezetést, bajnokságot nyert, és most az NB II-be jutásért osztályozót játszik. A Jászberényi Lehel és Karcag teljesítette, a Volán-Rákócza pedig csaknem elérte a kitűzött célt. Sajnálatos, hogy Jászkisér és a Körös-csoportban szerepelt Tisza Cipő SE nem tudta meghosszabbítani „tagságát”, búcsúzott a területi bajnokságtól, ősztől már a megyeiben folytatja. Mezőtúr ünnepre készül Mezőtúron a Honvéd Szabó Lajos SE még nem tért pihenőre, az osztályozó idegtépő légkörében őrlődik. Megnyugvást jelenthet, hqgy sikeresen vette az első fordulót, Oroszlányban 2:0-ra nyert, és vasárnap hazai pályán sizurkolói támogatásával állhat ki a visszavágóra. A bányászok mellett legnagyobb ellenfelük az elbizakodottság, a túlzott magabiztosság lehet. Remélhetően ezt az öltözőben hagyják, és legalább olyan elszánt küzdőkedvvel, harci szellemben lépnek pályára, mint Oroszlányban. A Jászberényi Lehel játékosaitól az első öt hely valamelyikének a megszerzését várták. A csapat a negyedik helyen végzett, de ez bizonyos fokú keserű szájízt okozott. A vezetők nem titkoltan a bajnokság megnyerését tervezték, menet közben aztán a bronzéremmel is elégedettek lettek volna, de a Rakamaztól Jászberényben elszenvedett vereség miatt ettől is elesett a csapat. Pé- czely Szabolcs edző szerint generációváltás történt, és szerkezetileg át ki llett alakítani a Lehelt. — Részben már a jövő csapatát építettük, mert Huszár nem jött vissrza, Szántai A. bevonult. Lukácsi visszavonult. Gombos pedig eltávozik. Ugyanakkor Nagy Gy., Kaszab, Bukhár, ési Deme standardjátékos lett. A végeredményt reálisnak tartom, de bevallom a bronzéremre számítottam — jelentette ki. Lukácsi áll a játékosrangsenyzőinek egyéni küzdelASZT ALITENISZ Nagy Miklós nyerte a Balaton-bajnokságot I Rádió | SZOLNOKI STÜDIO: 17.00: Műsorismertetés. Hírek. — 17.€5: Farmer és nyakkendő. Ifjúsági magazin. Szerkesztő: Gulyás Erika. — 18.00—18.3a: Alföldi krónika. KOSSUTH: 4.30: Jó reggelt! — 8.20: Történelem a számítógépben. — 8.50: Kis magyar néprajz. — 8.55: Nótacsokor. — 9.37: Be-szélni nehéz. — 9.49: Papírsárkány. — 10.05: ,,Vár egy új világ.,.” — 10.35: A gyermekeknek írta j. s. Bach. — 10.50: Madagaszkár! népzene. — 11.00: Cimarosa: A hiszékeny. —12.30: Ki nyer ma? — 12.45: Törvény- könyv. — 13.00: Fúvószenekari hangverseny. — 13.33: Griegművek. — 13.40: Régen találkoztunk. — 14.10: A magyar széppróza századai.* — 14.25: Operaslágerek. — 15.00: Zengjen a muzsika. — 15.30: Népdalok, néptáncok. — 16.05: MR 10—14. — 17.00: Olvastam valahol. — 17.20: örökzöld dallamok. — 18.02: Kritikusok fóruma. — 19.15: Szemirámisz szerelme. — 20.46: A magyar opera nyomában. — 21.30: Háttérbeszélgetés. — 22.20: Tíz perckúl- oolitika. — 22.30: Heinz Holljger oboázik, Ursula Holliger hárfázik. — 22.53: F-magazin . . . — 23.23: Lemezmúzeum. — 0.10: Két madrigál a völgyről. PETŐFI: 4.30: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. — 8 05: Idősebbek hullámhosszán. — 8.50: Tíz perc külpolitika. — 9.05: Napközben, — 12.10: Filmzene — 12.25: Útikalauz üdülőknek, — 12.30: Népi zene. — 13.10: A tegnap slágereiből. — 14.00: Lelátó... — 15.05: Gyilkosság a múzeumban. — 15.56: Gólok, méterek, történetek---- — 17.05: Az észt R ada együttes felvételeiből. — 17.20: Diákfoci. — 17.30: ötödik sebesség. — 18.30: Tip-top parádé. — 19.05: A debreceni Délibáb együttes összes felvétele. — 19.33: Operettdalok. — 20.00: Muzsikáló természet. — 20.05: A Tears for Fears együttes felvételeiből. — 20.50: Megtérült műanyagok. — 21.06: Éjszaka Hamlettel. — 22.00: Zeneközeiben — a hallgató. — 24.00—4.30: Éjféltől — hajnalig. 3. MŰSOR: 9.08: A kis kéményseprő. — 9.39: zenekari muzsika. — 10.43: Kórusmuzsika. — 11.05: Pillanatkép. — 11.10: Töltsön egy órát kedvenceivel. — 12.10: Kamarazene. — 13.05: Bioritmus. — 13.25: Csajkovszkij: Csipkerózsika — balett. — 14.20: Slágerről — slágerre. — 15.00: Dzsesszfelvételeinkből. — 15.30: Zenekari muzsika. — 17.00: Operafinálék. — 17.49: Magyar zeneszerzők. — 18.30: V materins- kom jazyku. — 19.05: Hangverseny a bécsi klasszikus mesterek műveiből. — Kb. 20.05: Kor- társunk : Droppa Judit textil- telvező. — Kb. 20.35: Népdalfeldolgozások. — 21.00: Zenekari muzsika. — 22.05: Modern írók portréi. — 22.30: Perspektívák. I. MŰSOR: 8.25: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism.). — 8.30: Szünidei matiné. Rózsadombi Péter. NDK rajzfilm (ism.). A kaffer- bivaly halála. Francia dokumentumfilm (ism.). — 9.25: Delta. Tudományos híradó (ism.). — 9.50: Menekülés az arany föld- Jércll. Csehszlovák, filmsorozat Jack London Tüzes napsugár c. regénye nyomán (ism.). — 10.50: Képújság. 16.40: Hírek 16.45: Hajózni tudni kell. Magyar dokumentumfilm (ff). 17.20: Képújság. — 17.30: Mihail Solohovsorozat. Halálos ellenség. Szovjet film. — 18.50: A Közönség- szolgálat tájékoztatója. — 18.55: Reklám. — 19.10: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Nézzük, hogy fut. Amerikai tévéfilm. — 21.30: A hét műtárgya. Claude Lorrain: Villa a római Campagnán (Szép- művészeti Múzeum). —21.35 Pillanatkép Melis Györgyről. — 22.30: Tv-híradó 3. — 22.40: Himnusz. 2. MŰSOR: 15.55: Képújság. — 16.00: Veszprémi tévétalálkozó. A nők iskolája. Tévéjáték Moliere színművéből (ism.). — 17.15: Zenés Tv-Színház. Láng István: Alom a színházról. Tévéopera (ism.). — 18.00: Módos Péter: Egy fiú bőrönddel. Tévéfilm. (ism.). — 19.25: Hivatalnok urak. Földes Imre drámájának tévéváltozata (ism.). — 20.35: Unser Bildschirm. A pécsi körzeti stúdió német nyelvű nemzetiségi műsora. — 20.55: Tvhíradó 2. — 21.15: Lodovico Dolce: A kölyök, zenés reneszánsz komédia kétrészben. A Kisvárdai Várszínház társulatának előadása, felvételről. — 22.55: Képújság. MOSZKVA I.: 12.30: Hírek. — 12.50: Dokumentumfilmek. — 13.25: Karcolat Madagaszkárról. — 13.50: Hírek. — 13.55: .,A tőr”. Film II. rész. — 15.05: ,.Tizenhat e^ig és azon túl...” — 15.50: Népművészet. — 16.35: Dokumentumfilm az alkoholizmusról. — 16.45: Ma a világban. — 17.00: „Orizont” együttes koncertje. — 17.10: Ha egészséges akarsz lenni. — 17.25: ,.A harc évei”. — 17.45: Hírek. — 17.50: ,,A jövő évszázadának”. Film II. rész. — 19.00: Híradó. — 19.35: Az V. nemzetközi balettverseny záró koncertje. (A szünetben: Ma történt a világban.) — 21.20: Találkozás A. Mironovval. — 23.00: Hírek. — 23.05: A Szovjetunió népeinek dalai és táncai. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ: 18!5: Incheba-film *85. — 19.00: Tv-torna. — 19.10: Esti mese (ism.). — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Kérem, ne kapcsolják ki! összeállítás. — 20.40: Jó ötletek stúdiója. Feltalálók-újí- tók műsora. — 21.30: Időszerű események. — 21.56: Időjárásjelentés. — 22.00: Ez történt 24 óra alatt. — 22.10: Patyomkin páncélos. Szovjet film (ism.). BUKAREST : 20.00: Tv-híradó. — 20.40: Dalok. — 20.50: Tv-híradó. — 21.05: Pan Wolodyjowski. Film (befejező) rész. — 21.50: Tv-híradó. IA rádió és a televízió műsora Felemás évet zártak a megye csapatai a megye sor élén, ő a házi gólkirály is, öt Sulyok követi, és örvendetes Bukhár beépülése. Rákóczifalván tavaly nagy vihart váltott ki, hogy bár jobb volt a gólkülönbségük, de a kiírás értelmében az egymás ellen elért eredmény miatt mégis elestek a bronzéremtől. Az idén az 5—6. hely megszerzése volt a cél, de hullámzó teljesítménynyel csak hetedikek lettek. Tavasztól fúzió folytán már Volán-Rákóczi néven szerepelnek, s ez annyiban jelentett változást, hogy anyagilag valamivel jobban állnak, a bázisszervek teljesítik felajánlásukat. Kun István egyesületi elnökhelyettes szerint csapatukra az jellemző, hogy ősszel, a termények betakarítása miatt általában gyengébben szerepelnek mint tavasszal. Az idén ez csaknem kiegyenlítődött. — Sok volt a sérült: Kántor és Kocsis kiesett, akadt „ügyejetes” sáfgalap-gyűjtő. Tubák viszont tavasszal már jobban feltalálta magát társaival. Közben Menyhárttal erősödtünk, az ifjúságiak Közül állandó csapattag lett Szénási és Bagi, Szmutkó 'és Bugyi pedig döngeti a fei- nőttcsapat „kapuját”. Meglepő, hogy kiesésük ellenére az ifjúságiak jobban szerepeltek. A tervek szerint két játékossal erősítenek, Somogy- vári József első szerződése lejárt, nem hosszabbították Jászkisér a területi bajnokságok megszervezése óta, 4 éve játszott ebben az osztályban, és most kiesett. Ez már korábban előrevetetie árnyékát. A területibe felkerült korosztály jobban szerette a futballt, de fokozatosan fogyott. Akik bevonultak, azok nem tértek vissza, hasonló tudású játékosokkal nem tudták pótolni őket, a fiatalabbak pedig máshol dolgoztak és tanultak, nem tudtak edzésre járni. Igazolásokkal nem tudtak erősíteni. A kiesett kulcsjátékosok helyére került fiatalok kezdtek ugyan beilleszkedni, de tudásuk elmaradt még az ellenfelekétől. Akadtak egyéni és erőnléti gondok is-, amik hátráltatták a jobb szereplést. Jászkiséren ezzel egy szép korszak lezárult. Ha figyelembe vesszük, sokkal nagyobb és erősebb bázisokkal rendelkező csapatok kiestek, akkor ez a négy évi folyamatos Bzerepjés feltétlenül dicséretet érdemel. Szép volt, ami egyhamar nem ismétlődik meg. Tehetségek voltak, vannak és lesznek Jászki- séren, de az utánpótlás-nevelés feltételeit meg kell teremteni, és a. játékosok megtartására kell törekedni. A hogyan továbbot még most tervezik. A Körös-csoportban szereplő Tisza Cipő SE is abban a „betegségben” szenÖsztől a Mátra csoportban szeretnének játszani, de erről még nincs döntés. meg. július 1-től Szatmári János lesz a szakvezető. Karcag újonc létére dicséretesen szerepelt, a 10. helyen végzett, és biztosan benlmaradt. Ez mindenképpen elismerésre méltó teljesítmény. Bihari György .Szakosztályvezdtő így vélekedett : — Üjonc létünkre merész tervekkel vágtunk a küzdelemnek, a középmezőnyben szerettünk volna végezni. Két ponttal maradtunk el az ötvenszázalékos teljesítménytől. A jobb szereplést gátolta többek között, hogy néhány játékos, így Tótn Gy., Kocsis és Antal hosszú hetekig nem játszhatott. Varga és Borók visszavonult, néhány poszton erősíteni szeretnénk. Néder István így foglalta össze véleményét: — Egész évi szereplésünk a közepesnél gyengébbnekmondható, bár újonc létünkre az első tíz közé kerültünk. Ha nem ennyire hullámzó a 'íeljeslítmény, N előkelőbb helyre is kerülhettünk volna. Az egész évi munkát tekintve dicséretet érdemel Nagy, Antal, Varga, Szabó, tavasztól pedig Kiss és Sándor tartozik ebben a sorba. Az őszi fordulóra a felkészülés július 9-én kezdődik, más edző irányításával. ved, hogy a megyei bajnokság mezőnye gyenge, a terű-, letié pedig erős a számára. Így aztán a két osztály között ingázik, most két évi szereplés után esett ki. A tavaszi forduló előtt edzőváltozás is történt. Csendes Imre szakvezető a következőkben látta a kiesés okait: — A kiesőzónában levő csapatoktól az úgynevezett négypontos mérkőzéseken tavasszal idegenben mindössze egy pontot tudtunk szerezni, ugyanakkor az első négy helyezettől hat pontot raboltunk. A huszonkét éves átlagéletkorú játékosodnál kiütközött a tapasztalatlanság, a taktikái fegyelmezetlenség. Amikor elég lett volna az egyik pont, akkor sem őrizték, hanem meggondolatlanul támadtak, és így az egyet is elvesztettük. Egyes játékosok bravúr után „betliztek” és a tavaszi sorsolási is nehéz volt. Támadósorunk gólerősebb lett ugyan, de ez még mindig kevés, sok helyzet kimarad. Ezekben az időkben a ter- vezgetés folyik a szakosztályokban. Sok helyen edzőt keresnek, igazolásokkal igyekeznek frissíteni a csapatot, és pótolni a távozókat. Bizakodjunk, hogy mindezt kellően átgondolva, megfontoltan végzik és jövőre még jobb eredményekről számolhatunk be. I Pataki István A Néplap 26. heti totótippje í. Malmö—Aatverpen 1 1 X X 2. Düsseldorf—Liégeois 12 12 12 12 3. Göteborg—Admira 1 X 1 X 4. Bröndby—Poznan 1 X X 1 5. St. Gallen—AIK Stockholm / 2 1 2 1 6. Braunschweig—Slavia Praha x2 x2 x2 x2 7. Wismut Aue-Viking 1 X 1 X 8. Sparta Praha—Gdansk 12 12 12 12 9. Zalaegerszeg—Aarhus 1 1 1 1 1«. Gómik Zabrze—Young Boys 12 12 12 12 11. Vejle—Lok. Szófia 1 X X 1 12. Kristiansand—MTK VM 2 2 2 2 13. Valerengen—Ű, Dózsa 2 2 2 2 Pótmérkőzések: x, 1, 2. Martfűn ismét magyarázkodnak Új edző Karcagon és Rákóczifalván