Szolnok Megyei Néplap, 1985. június (36. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-26 / 148. szám
1985. JÚNIUS 26. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 IA tévé ’képernyője előtt ] Aligha kétséges, hogy az elmúlt hét de talán az utóbbi idők egyik legérdekesebb tévéjátékát láthattuk pénteken este. Rendezője, Hajdufy Miklós ismét arra vállalkozott, amihez a legjobban ért: egy tőlünk időben távol eső történelmi témájú drámát izzított fel a képernyőn, hogy süssön belőle a gondolat, a nekünk szóló mondanivaló. S mindezt anélkül, hogy az aktualizálásnak a legcsekélyebb külső jelét adná, ami egyértelműen művészi elmélyültségre vall. Parancsra tettem Igaz, a dráma szerzője, Saul Levitt is saját korára gondol, amikor a múltszázadi történet feldolgozásába fog, „előhúzván” egy fogolytábor parancsnokának esetét, aki példátlan kegyetlenséggel írja be nevét a históriába, akinek sok-sok ember pusztulása szárad a lelkén, s ezért kerül az igazságszolgáltatás elé. Ismerve a mi történelmünket, Európáét és a világ tájain ma is előforduló atrocitásokra gondolva, témáját tekintve is elgondolkodta- tóan időszerű ez a dráma. És a drámát mozgató konfliktus is, amely akörül mozog: vajon az elkövetett bűnök alól adhat-e felmentést a „parancsra cselekedtem” tudata; vajon az erkölcs „törvények” betartása alól mentesíthet-e valamiféle szabály és ahogyan az eredeti drámától eltérően a tévéjátékban hangsúlyt kap: vajon ha mérlegre tétetik a bűnös, milyen viszonyba hozható az erkölcsi és a jogi felelősség a bűnösség megítélése szempontjából. Hajdufy kezén kicsit módosulnak tehát az eredeti dráma hangsúlyai. Itt erősen középpontba kerül a vádoló ügyész figurája is, az ő konfliktusa, hisz neki kell vádolnia egy olyan ügyben, amely jogilag és erkölcsileg mérlegelve nem ugyanazzal a súllyal esik a latba. Hajdufy amikor végül is helyesen kimondatja a halálos ítéletet a bírósággal, egyben tehát arra is figyelmeztet külön hangsúlyaival, hogy mennyire nem könnyű és egyszerű az ilyen bonyolult összetett helyzet és magatartás, mint a vádlotté is, megítélése. Kétségtelen, vannak helyzetek, amikor nehéz betartani a humánum törvényeit, de lehet-e olyan parancs ebben a mi emberi világunkban — kérdezhetjük Hajdufyval egyetemben —, amely embertelen cselekedetre kényszerítheti az embert, amelyik megszabadíthatná a bűnöst bűneinek súlya alól, amely enyhítő körülményként jöhetne számba az igazság kiderítésében. Ilyen parancs ha létezhet is, aki engedelmeskedik neki, az nem menekülhet meg jogos büntetésétől. Ebben az értelemben példa és figyelmeztetés egyszerre a Parancsra tettem című tévéjáték, méghozzá olyan drámai erővel megszólaltatva a „tanulságot”, ami ritkán esik meg a képernyőn. Az egyetlen helyszínre, tárgyalóteremre összpontosított cselekmény robbanásig feszült légkör megteremtésére ad lehetőséget a rendezőnek, s Hajdufy ezt minden részletében kiterjedő figyelemmel ki is használja. Ez a játék mintegy pattanásig feszített íj, mely állandóan feszese- dik, úgy feszül, s közben bennünk is állandóan fokozva a feszültséget. Már-már egészen addig, hogy szinte résztvevőivé válhatunk a kiélezett drámai párbajnak, ügyész és védő összecsapásának. A közelképek, az erőteljes képi kifejezés segítségével szinte belelátunk és belebújunk a szereplőkbe, a vád és védelem képviselőinek gondolataiba, de feltárulnak a mentegetődző vádlott lelkivilágának bugyrai is számunkra. Itt a közelképek nem modorból alkalmaztatnak, a kifejezést szolgálják maximálisan. S ehhez járul a rendkívül jó ritmusú szerkesztés is. Továbbá az az intenzív színészi játék, amit Kern Andrástól (a védő) Szakácsi Sándortól (ügyész), Andorai Pétertől (vádlott) kaptunk. De valamennyi színész teljesítménye felülemelkedett az átlagon. Vérlázítóan elgondolkodtató tévéjátékot készített Hajdufy Miklós — súlyos gondolatokkal bombázta agyunkat, de ami fő: szórakoztató módon, izgalmasan, érdekfeszítően, igazolván ezzel, hogy & komoly dolgokról is lehet élvezhető módon beszélni — tévéjátékban is. Szerelem - cselszövés Talán nem mindenki osztja véleményemet, de a múltheti sikerek közé számítom a szombat esti kései órákban sugárzott operabemutatót is, a szegediek produkcióját. (Csak megjegyzem, a körzeti stúdió egyre gyakrabban véteti észre magát színvonalas műsorával a televízió központi programjában.) Üde, derűs színfoltot képezett, jelentett a csaknem ismeretlen szerző muzsikáját ötletesen megszólaltató „előadás”. Nemcsak zeneileg volt magasrendű, de a játék természetessége — operáról van szó, ne felejtsük — az is meglepett. A kisoperát igen nagy kedvvel és sok tehetséggel énekelték a szegedi művészek, Egri László, Tóth Márta, Vajda Juli, Andrej- csik István. Tisztán szépen és érthetően szólalt meg E. N. Mehul operája, sok-sok zenei bájjal. Ez az előadás semmiben nem viselte magán meg- születési helyének esetleges vidékies bélyegét. Művészet volt a javából. A Szerelem= cselszövés igazi felfedezés a képernyőn. Kosáry Domokos -arckép A történelem kedvelőinek viszont nem kellett felfedezniük Kosáry Domokost, az akadémikus történészt, a vérbeli pedagógust — könyveivel, gondolataival, melyeket jeles tanulmányaiban bőkezűen szór olvasói elé, gyakorta találkozhatunk. Vasárnap este mégis meglepett a Kosáry Domokosról készített pályakép, az őt bemutató szerényen életrajzi vázlatnak nevezett portré. Az ember, nem a tudós szolgált benne meglepetéssel, ha egyáltalán külön lehet választani ezt a kettőt. Makacs konoksága, finom humorral párosuló fölényes embersége, önmagát is kritikusai) szemlélő tulajdonsága, olyan embert mutatott fel nekünk, aki következetesen valósítja meg életprogramját. Egy ember, aki tudományát is arra kívánja használni, hogy másokban is növelje az igaz emberség tudatát, aki azért akarja tisztán látni a história olykor homályos zugait, hogy másokat is hozzásegítsen múltunk igazabb megismeréséhez, ami nélkül jelentudatunk szegényebb lenne. Kosáry Domokos elbűvölő egyéniség, s ez't megismerni, a most látott portré legfényesebb eredménye. — V. M. — Ipartörténeti emlékeket gyűjtenek Ipartörténeti gyűjtőmunka kezdődött a hazai cipőiparban. A gyártási technológia fejlesztésével, az új minőségi cipőgyártás feltételeinek a megteremtésével, a régi egyedi gépek, gépszalagok, munkaeszközeik fokozatosan kiszorulnak á termelésiből, helyüket korszerű, magasabb technológiai színvonalú ter- miíí.ékenyébb és gazdaságosabban üzemelő berendezések, gépek foglalják el. A ma már ipartörténeti emlékeknek számító félévszázados, vagy annál is idősebb tűző- és szabászgépeket, varró, vulkanizáló, formázó berendezéseket fejlődéstörténeti dokumentumként megőrzik az utókor számára. A cipőipar történeti értékű gépeit központilag a martfűi Tisza Cipőgyárban tárolják. A vállalat jelenleg 21 muzeális értékű gépet őriz. A bonyhádi cipőgyárban eddig hat berendezést helyeztek oltalom alá. A cipőipari termékek, lábbelik egész arzenálját gyűjtötte eddig össze szakavatott gondossággal a szombathelyi Savaria Cipőgyár, értékes kollekciójában 4—5 ezer pár különféle korokat, divatirányiatokat képviselő termék sorakozik. Több százra becsülhető a cipő- és bőripari vállalatoknál, szövetkezeteknél őrzött üzemtörténeti dtokumentum, alapítólevél és egyéb érdekesség. A meglévő. s a továbbiakban összegyűjtésre kerülő gazdag anyagiból, később kijelölendő helyen cipőipar-történeti múzeumot hoznak létre. Lóczy-díj fl földrajztudomány kiemelkedő művelőinek A Magyar Földrajzi Társaság Zalaegerszegen rendezett vándorgyűlésén a társaság közgyűlése kitüntetések odaítéléséről döntött. Lóczy Lajos-érmet adományozott a földrajztudomány kiemelkedő művelőinek. A kitüntetést Borsy Zoltán, a debreceni Kosssuth Lajos Tudományegyetem tanszék- vezető tanára, Jakucs László, a szegedi József Attila Tudományegyetem tanszékvezető tanára, Mérő József. az EötvöiS Loránd Tudományegyetem tanárképző főiskolai karának tanszékvezető tanára, Sárfalvy Béla, az ELTE docense, Somogyi Sándor, a Földrajztudományi Kutatóintézet osztályvezetője és Székely András, az ELTE docense kapta. A vándorgyűlésen tegnap folytatódott a Zala megyét bemutató előadássorozat, majd a résztvevők felkeresték a Göcseji Falumúzeumot és a Magyar Olajipari Múzeumot. Újabb „Ki miben tudós?” Isimét ,.Ki miben tudós?” vetélkedőre hívja a középiskolás fiatalokat a Művelődési Minisztérium, a KISZ Központi Bizottsága és a Magyar Televízió: a következő tanévben sorra kerülő rendezvényen történelemiből és biológiából ménhetik össze tudásukat a diákok. A versenyre minden olyan fiatal benevezhet, aki az 1985—86- os tanévben középiskolában tanul, és 1985. december 31- iig nem tölti be 20. életévét. A jelentkezést a középiskolák KISZ-szervezeteihez szeptember 15-ig lehet eljut- taltni. Az országos, több fordulós vetélkedő októberben kezdődik, s a döntőket — amelyeket a kamerák segítségével a nézők is nyomon követhetnek — 1986. januárjában és februárjában rendezik. A Ki miben tudós vetélkedő döntőjének . legjobbjai — a felsőoktatási intézmények felvételi vizsgáján a részvételi tárgyakból ■ kedvezményben részesülnek, és jutalmakat is kapnak. Emberség, több tételben 2. Riportsorozatunk előző részében az állami gondozásba vétel előzményeiről, okairól írtam; vázoltam, milyen intézményhálózattal segíti a társadalom a család nélkül maradt gyermekeket, tollrajz-szerűen bemutattam a megyei gyermek- és ifjúságvédő intézet igazgatóját, Patkós Gyulát. Tiszakürt, csendes kis utca, a még jobb sorsra érdemes gyönyörű arborétum közelében. A hajdani Bolza- kastélyban van a nevelőotthon. 1954 óta állami gondozott fiúk hajléka. Nevezhetjük-e otthonnak ezt a lelakott, bár a javítgatásokat láthatóan nem nélkülöző épületet? Igen, valamelyest, mert bármilyen kopottas is az épület belső képe, akárhogyan is riasztanak az otromba emeletes ágyak, a gyerekek számára mégis a biztonság, a nyugalom szigete ez a régi, sokszorosan átalakított, — sohsem volt igazi kastély. — Nálunk mindig telt ház van, hét-tizennyolc éves fiúk számára próbáljuk megteremteni az otthon hangulatát. De csak próbáljuk, mert akárhogyan is igyekszünk, a szülőt nem tudjuk pótolni — mondja Józsa István, a leköszönő igazgató. — A rossz szülőt sem.. .? — Ezt csak egyedi esetek alapján lehetne eldönteni. A baj gyökere ott van, hogy neveltjeink, ami rosszat átéltek életükben, mind a felnőttektől „kapták”. Tudatukban a felnőtt sokáig ellen-; ség. A számkivetett gyermek bizalmát nagyon nehéz visz- szaszerezni. Gyanakvóak, zárkózottak, keserűek. Kérdezem, bár fölösleges: nem súlyos teher egy gyermek számára, hogy anyja vagy az apja olyan bizonyítványt állított ki magáról, amilyet. S mégis, verekedés tör ki, ha valamelyikük méltatlan szófűzésben emlegeti a másik édesanyját. Vagyis ha káromolják, ahogy ők mondják: „anyázzák!” — Ez is valamiféle tiltakozás? — Minden bizonnyal. Ha már a gyakorlatban el is veszítette az édesanyját, megpróbál magában egy idealizált anya-eszményt teremteni a gyermek. Ha ezt sérelem éri, — üt! Annyiban tiltakozás, hogy legalább ezt az eszményt ne próbálja tőle senki elvenni, kétségbevonni, bemocskolni... — Aki sok sebet kapott, érzékeny ... — Az egyik leggyengébb pontja az állami gondozásnak, azt hiszem, éppen ebben van. A gyermek ugyanis menekül. Mert valójában minden hozzánk került gyermek menekült. Hozzánk menekült, menekített, hivatalos segítséggel. De nem mindegy, mikor! — Az időpontot az életkorra vonatkoztatja? — Nem elsősorban .. . Sokkal inkább a helyzetre. Két, egymással ellentétes folyamatban ötödik a veszélyeztetett gyermek. A társadalom megpróbálja összetartani a családot. Ezt csak helyeselhetjük, márcsak az előzőek miatt is. De a gyermek nem lehet semmiféle őt veszélyeztető kísérlet, kivárás szenvedő alanya. Amikorra az állami gondozásba vétel megtörténik, s ez sajnos így van az esetek túlnyomó többségében, akkorra tönkremegy a gyermek. Idegileg, lelkileg ... Azt már csak másodlagosan említem, hogy magával hozza új otthonába a család, a miliő negatívumait. Eszembe jutott az a pályakezdő általános iskolai tanárnő, aki. sírva rontott be az igazgatói irodába: „nem bírom tovább, elmegyek takarítónőnek!” Kiderült, egyik kedves kis tanítványa, aki az év elején még színjelessel kezdte az osztályt, hetente kétszer-háromszor jelentkezik : „Tanár néni, nem tudtam készülni, mert anyuka meg apuka egész este verekedtek !” — A mi gyermekeink többsége a családi környezetben félelemben élt... Rájuk zárta az anya az ajtót: > félelem. Részegen jár haza az apa, vagy mindkettő: félelem. Már csak egy száraz félvekni van otthon, „mit eszünk”: félelem. Talán felesleges említenem, érthető, — sajnos — hogy félelemmel jön hozzánk is. Jön? Hozzák! Látja-e még valaha a szüleit, a testvéreit: félelem. Egy ágyat... A kürti otthonban a mindennapok szinte idillinek tűnnek. A konyhán tűzpiros gulyás fő, teli finom hússal. A túrós táska tetejét tojás- sárgájába mártott libatollal kenik az asszonyok. Egy csapat gyerek horgászni készül a Tiszára, egy másik Pestre az otthon autóbuszával. Ebben az évben már 40 országjáró kirándulást szerveztek. Mondják, vasárnap néhányan kerékpártúrára mennek. — Nem félnek, hogy ... — kérdezem a nevelőtől. — Fehér holló nálunk a szökés. Szép szál legényke magnózik az' egyik szobában. — Nem gyerek ő már, szakmunkás! — igazít ki a nevelő, a „hogyan köszönjek neki” zavaromat látva. — Hová, merre az „életben”? — Szolnokra ... Gyárba ... Ha segítenek ... Meg ha valami lakást, vagy egy ágyat adnak. Oda megyek dolgozni. Az ajtó felpattogzott festékén ugrál a szeme, seppegve, riadtan, akadozva beszél. Mintha félne valamitől. Talán rosszul tettem, hogy az „élet” szót annyira hangsúf lyöztam... A tiszakürti Bolza-kastélyt különben — legalábbis részlegesen — a nyáron renoválják, a gyerekek addig a Balaton mellett lesznek, olvasótáborba mennek, vakációznak. A födémcsere, a mosdó és más helyiségek felújításának ára persze nincs benne abban a 80 ezer forintban, amelyet egy tiszakürti gondozottra ad évente az állam. Ilyen, meg amolyan okoknál fogva elhúzódhat az állami gondozásba vétel. Az idő múlik, a gyermek idegrendszere tovább romlik. Végre intézetbe kerül, beíratják a területileg illetékes általános iskolába. Bukdácsol, megbukik. Akármennyit tanul, a hátrány nehezen csökken. Már „csak” hátrányos helyzetű — Az eredményekre orientált iskola nem tud és a jövőben sem lesz képes toleráns lenni a hátrányokkal küszködőkkel szemben. Ot esztendő átlagában évenként 30—35 százalékos a bukási arány, annak ellenére, hogy az iskola és a nevelőotthon között jó a kapcsolat — mondja Bukó József, a komáromi Dobi István gyermekváros igazgatója. — Ezért sok töprengés után úgy határoztunk, hogy nyolctantermes, nyolcosztályos korrekciós általános iskolát építünk. Persze, nem átlagos ütemben haladni képes gyermekek számára, — ők továbbra is „városi” iskolába járnak. Nemcsak „hazai” gond tehát az állami gondozottak gyenge tanulmányi eredménye! A nevelőszülőknél nevelkedő állami gondozottak tanulmányi eredménye általában jobb, mint az intézetekben élőké, — mondják a nevelőszülő „pártiak”. A jászszentandrási általános iskolában harmincöt, nevelőszülőknél lévő gyermek tanul, ez a szám az iskola tanulóinak 15 százalékát jelenti. A községben nemes hagyomány már, hogy a családok állami gondozottat vesznek magukhoz. A tavalyi tanévben hat bukás volt az iskolában, négyen állami gondozottak. Tehát 35, aránylik a 4-hez. Mi van a számok mögött Ez azért nem 30 százalék! Csakhogy... Könnyen megtévesztő lehet a hasonlítás. A nevelőszülő-jelölt azzal a meggondolt szándékkal keresi fel az intézetet, ahonnan leendő neveltjét magához veszi, hogy neki szőke, kék szemű kislány vagy kisfiú kell, esetleg mindkettő. S választ. A gyermek őszinte, hamar megmutatja igazi arcát, de az intézeti nevelőknek is kötelességük, hogy a gyermek tulajdonságairól őszintén tájékoztassák az érdeklődőt. A szőke és kék szemű gyermek nevelőszülőre talál. Érthető, hogy az állami gondozottak közül a jobb értelmi képességűek, a jobb modornak, a könnyebben nevelhető- ek kerülnek elsősorban nevelőszülőkhöz. Ezek a gyermekek — esetleg minden nevelőszülői segítség nélkül is jobb eredményeket érnek el az iskolában, mint az intézetben maradt, netán még hátrányosabb helyzetből indult fekete hajú, fekete szemű kis társaik. Nem a bőrük színe, hanem a gondozásba- vétel előtti helyzetük miatt ... — Én nem választhatok, hogy kit veszek ide az intézetbe — mondja Hetényi Kornél, a szolnoki gyermek- város igazgatója. — Nekünk minden egyes hozzánk irányított gyermek számára otthont, esélyegyenlőséget kell biztosítanunk. Nekünk minden gyermeket egyformán kell szeretnünk, alapvető emberi kötelességünk ez, a nevelés egyik legfontosabb alapja. Tiszai Lajos (Folytatjuk)
