Szolnok Megyei Néplap, 1985. május (36. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-25 / 121. szám

I

Irodalom) művészet 1985. MÁJUS 25

Galsai Pongrác:

Szemé/v/e/rds

Csorba Győző:

nem csapkodó gerillaharc,

Csata

hadművelet folyik, s holott esik néhány kudarc,

Néhány tavalyi mandula az ág-hegyen maradt.

De bontja, bontja már a fa az új virágokat.

Ág és virág - még lomb

csak jóra változik, és biztosan győz a győzni jött az eddig győzelmes fölött, s ki jót pártolt a viadalban, majd része lesz a diadalban.

alig

Bízó, azért tnég nyugtalan

vas-szűr ke, rózsaszín;

fogoly, számolgatom:- rózsás tüzek lobbannak itt

mily erő állhat ott alant

szürkék kanócain,

a szembe-dombokon,

fölrobbantják a dermeteg

és jobbról-bálról mily hadak„

s makacsul ittragadt telet,

zárulnak össze, hogy

mely földre, ágra rátapadva

döntő csatába fogjanak,

az életet bennük fagyatta.

ha kell támadniok.

Didergek még, bár süt a nap, magas szobámra süt, de biztat a tapasztalat itt< ott és mindenütt:

S örömöm egyre-egyre nő, mert föl nem tartható erő feszül a friss füvekben,

fákban,

e láncait törő világban.

Tardi Gábor:

Örökséé

M

a nagyon szép akart lenni. Mint egy Törőcsik-fénykép, talán a Körhintá-ból, mint a frissen letépett virág, mint lepke egy nyári szoknyán, mint a meglepetés, mint Fabulon, a bőre őre, mint akkor este, tizennyolcadik születésnapján, a Halászbástya kőpárkányára dőlve, mint a Parlez mio d’amour, mint az Egy szédült pillanat, mint Romy Schneider abban az üldözéses filmben, mint egy Riviérára hívó, azúrkék MALÉV-plakát, mint a Daddy Cool, mint a porcelán balerinák bokája, mint egy selyemborzas nyári kepp, mint az illatszerboltok ezüsttükrei...

Olyan szép akart lenni, amilyennek magát még képzeletben se látta.

Élete talán legfontosabb találkájára készült.

Tegnap délután a diákköri szerelme hívta föl telefonon, a hívás váratlanul érte, s először inkább fájdalmat okozott neki, mint örömöt; a férfit hosszabb időre Algériába küldték hivatalos megbízással, egy gyógyszergyárat kellett fölszerelni, eleinte sűrűn leveleztek, aztán mind ritkábban írtak egymásnak, a kapcsolat kihűlt, elvékonyodott, s végül megszakadt; első pillanatban meg sem ismerte a régi szerelme hangját, de a magáét se, hisizen a telefonhang oly közelinek tűnt fel, a sajátját meg olyan távolinak érezte, mintha az egyik hang őbelőle szólna, a másik pedig egy idegen ember emlékeiből; a mérnök úr Párizsban megismerkedett egy belga származású nővel, nemsokára ösz- szeházasödtak, gyerekük is született, de a nő állítólag kábítószeres volt, botrányokat csapott, rendőrök támogatták haza, s egyszer csak hirtelen eltűnt; mikor is találkozott vele utoljára? Négy éve? öt éve? Vagy még régebben? Már nem is tudta, mert ha eszébe jutott a férfi, az idő valahogy ösz- szefutott a gondolataiban, mint amikor egy rövidlátó lerántja a szemüvegét; először szándékosan el akarta felejteni a régi szerelmét, nem akart gondolni rá, akár a fehér elefántra, csakhogy az ilyesmi ritkán sikerül, új partnereket keresett, ezek a kapcsolatok azonban csak létrejöttek, nem tudtak igazán megtörténni; azután sokáig eszébe se jutott az illető, mintha már valóban elfelejtette volna, például ijedten észlelte, hogy nem emlékszik, milyen a tekintete, a szájszöglete, s balról jobbra fésüli-e a haját, vagy jobbról balra; és most ez a váratlan telefon Budapestről. ..

A férfi azt mondta, hogy végképp hazatér Magyarországra, és sürgősen látni kívánja.

A Fortuna eszpresszóban beszéltek meg találkozót. Szombaton este hét órára.

Ma nagyon szép akart lenni.

Már órákkal előbb készült a randevúra. Először isi fürdővizet csinált magának. Egy kupica almaillatú zselét is loccsintott a kádba. Ettől a víz világoszöld árnyalatot kapott, pezsegni kezdett, fölhabzott, pattogó buborékfelhők keletkeztek a tetején. Sokáig ült ebben a nyakig érő habzásban. Akár a szovjet játékfilmek szemérmes hősinőí. Avagy egy nyugati mozisztár, aki a fölkínált gázsiért nem hajlandó az aktját közszemlére termi. A térdeit nézte. Ahogy kiemelkednek a habokból. Mintha egyszerre két kerek iker hold jer lennék meg a felhőkben. Könnyűnek, súlytalannak és derűsnek érezte magát. S ettől az érzéstől valami különös erő kezdett ébredezni a tagjaiban. „Debóra nem lakik a Ritz szállóban” — fütyö- részte. Holott fütyörészni sohasem szokott. És ez a dal talán még nem is jutott az eszébe. Ilyen alapon a Rigoletto nagyáriáját vagy a Lehullott a rezgő nyárfá-t is fütyülhette volna. Aztán lassan és szeretettel mosakodni kezdett. Híd alakban megfeszülve szappanozta be a combját, hasát, köldökét- Amikor a melléhez ért, körkörös mozdulattal többször végigsimított rajta, kissé alá is nyúlt, finoman megemelte. Bőrét e mozdulatok közben mintha egy idegen férfikéz zsibbadtsága érintené. A melle már nem volt olyan rugalmas, mint tinédzserkorában. De szívesen viselte. Az ilyen kebelre mondják, hogy a saját súlyától nehéz. Most egyszerre úgy érezte, hogy csak a keblének van súlya, egyéb testrészei csupán formái idomok, tőlük akár el is szakadhatna. Nemsokára abbahagyta a mosakodást, fölállt, megnyitotta a hideg zuhanyt.

Amikor minden tagját átjárta a borzongás, kilépett a kádból, és egy frottírkendővel alaposan megtörölközött. A fehérneműjét már kikészítette a zsámolyra. A virágmintás, csipkés nadrágját akarta felhúzni. Kezébe vette. Megszagolta. Friss mosószer-illata volt. Most észrevette, hogy egy vékony fércszál kifeslett a nadrág szegélyéből, a fogai közé csípte, elharapta és beleszórta a fürdővízbe. Tudta, ezt a ruhadarabot ma rajta kívül senkisem látja. De ebben a könnyű, feszes selyembőrben érezte legjobban magát. Akár egy tornászlány. Majd a törölközőt a vállára terítve, fésül- ködni kezdett. Gesztenyebarna haját kétoldalt a füle mögé fésülte, szép, arányos fülei vannak, ezt már sokan mondták, nem akarta eltakarni őket. Aztán a pipereszerszámait vette elő. Kihúzta a szemöldökét, enyhe púderpirt dobott az arcára, az ajakrúzzsal teltebbé ívelte a száját. Nem használt sok kozmetikát. Csak annyira igazította ki a természetet, hogy meg ne sértődjék. Mint az író, aki kéziratán az apró melléütéseket, ékezet- és -vesszőhibákat korrigálja. Szépítkezés közben be- lefintorgott a tükörbe, grimaszokat vágott, még a nyelvét is kiöl- tötte. „Juj, de csúnya vagyok!” — gondolta vidáman. Majd ijedten helyrerántotta a vonásait. Tulajdonképpen elégedett volt magával. Ekkor még nem döntötte el, hogy melyik ruhájában jelenjék meg a találkán. A ruhásszekrényhez lépett, s mint a gyerekek a számológép golyóit, sorra egymáshoz csattintotta a vállfákat, a rajtuk függő kosztümöket, blúzokat, pulóvereket, szoknyákat. Végül a krémszínű jersey-anyagból készült kosztüm mellett döntött. Saját szövettel bevont gombokkal. A Bizományiban vásárolta, ezerkétszáz forintért, de mintha vadonatúj volna. Ehhez az öltözékhez a lila pettyes blúz illik leginkább. Elővette hát a mai szolgálattal kitüntetett blúzát, kibontotta, meg- lebbentette, ráfújt, mintha le akarna pillenteni róla valamit, ami ott sem volt. Ezzel jelezve, hogy amit a kezében tart, milyen pillekönnyű, tiszta és légies. Amikor felöltözött, újra a tükör elé állt. Most már a nagy tükör elé. Néhány utolsó igazításra. S ekkor hirtelen az édesapja jutott az eszébe. ,,Ejha, kislányom, de szép vagy ” — mondaná az apja, ha élne. S esetleg mókásan egy kis táncra is fölkérné. „Ezeket a mai nyavalyatörős táncokat nem ismerem. De talán egy lassú tangót. . .” Már csak a cipő volt hátra ... És akkor történt a malőr. Amikor föl akarta húzni a bordó szandálját, a pánt fémkapcsa félig leszakadt. Ezek a modern nagyipari termékek! Ilyen kockázattal mégsem mert útnak indulni. Most már az idő is sürgette. Sebtében előkeresett hát egy vékony drótszálat, és a kapcsot gyorsan odaerősítette a szandál pántjához. Majd lekapta a fogasról a táskáját, és ...

Fél óra múlva, amikor a Moszkva téren át akart szállni a Várba induló 16-os autóbuszra ...

Egy pillanat, és többé nem érzett semmit.

Három nap múlva az alábbi közlemény jelent meg a napilapokban:

„Ki az ismeretlen áldozat? A Rendőrség felhívása. Augusztus 22-én, szombaton, 18 óra 42 perckor, Budapest belterületén, a Moszkva téren egy Volga személygépkocsi elütött egy fiatal nőt., aki a helyszínen meghalt. A baleset áldozatánál igazolvány nem volt, így személyi adatai ismeretlenek. Az ismeretlen nő személyleírása: 28—30 év körüli, 162 centiméter magas, filigrán, csontos testalkatú, aránytalanul túl- fejlett mellű. Szeme szürke. Fülei egyhén szétállnak. Bal nyakszirt- jén két kisebb anyajegy látható. Arca ovális. Álla erős. Haja világosbarna, 22—24 centiméter hoslz- szú, vékony szálú, helyenkint töredezett. Fogainak száma; 27. Fogazata hiányos, részben pótolt, a bal felső hármas fog koronájáról lepattant a zománc. Ruházata: krémszínű jersey-anyagból készült kosztüm, a Bizományi Áruház címkéjével, kissé viseltes. Lila pettyes műanyag blúz, fehér gombokkal díszítve. Bordó szandál, amelynek jobb lábas felén a kapcsot drótszállal erősítették meg. Vállra akasztható, krokodilbőr utánzatú, barna színű kézitáska. Benne használt zsebkendő, tükör, ajakrúzs. A Rendőrség kéri mindazokat, akik — a személyleírás és ruházat alapján — az áldozat személyazonosságának megállapításához segítséget tudnak nyújtani, jelentkezzenek a Budapesti Rendőr-főkapitányságon (180-800), vagy bármilyen rendőri szervnél.”

A

férfi este nyolc óráig várt a Fortuna eszpresszóban, aztán fizetett, mérgesen fölállt, és hazament.

A rendőrség felhívását ő is olvasta, de nem kapcsolt, már lapozott. is tovább.

Azt hitte, hogy a lány nem akart vele találkozni.

A nagynéni ott feküdt, a kövezeten, hálóinge és vastag gyapjúalsója között kifordulni látszott a fehér hús, akárcsak vájlingból a kovász, s az egyik lábán valahogy a talpa alá sodródott a harisnya — Kovács úr, a' ház tulajdonosa mondta ezt a fiúnak, aki az ablakon keresztül pillantotta meg a „testet”, miután a harmadik napon feltűnt neki, hogy napsütésben is világít a lámpa a melléképületben.

Amíg élt, szerteszórta mindenét: a balatoni villát elkótyavetyélte, családi házát Kovács úr kezére juttatta, a készpénzen lottószelvényeket vásárolt, majd az utóbbi időben, ismerősei döbbenetére rászokott a rulettra; vagyonát tízforintos érmékre váltotta, amit aztán rövid idő alatt elnyelt a színesen villogó, pörgő-forgó szörnyeteg.

A fiú ritkán látta. Húsvét hétfőkön azért felkereste, kölnivizet csöppentett az ősz hajra — magasabb lévén rálátott a sápatag, már- már pergamentszerű fejbőrre —. hogy azután ügyesen leplezett undorral lenyelje a gyűszűnyi pohár császárkörtét, esetenként diólikört, végül zsebrevágja a locsolásért járó pénzt.

KI KELL ÜRÍTENI A LAKÁST! A távirat még a temetés előtt érkezett Kovács úrtól, aki természetesen igényt tartott a melléképületre. A fiú kénytelen-kelletlen kiutazott a külvárosba, hogy valamiféleképpen rendezze a dolgot. Tapasztalatból tudta, hogy a bútorokat és a ruhákat egyetlen használt- cikk-kereskedő sem venné meg, hiába vannak a hirdetések az újságokban: legmagasabb áron vásárolok hagyatékot. Hiénák ezek ,. mind, kizárólag értékes régiségekre vadásznak, amit aztán többszörös áron adnak tovább, gondolta.

Amint belépett a homályos odúba, s körülnézett a lomtárnak is beillő helyiségben, két rozsdaszínű apró cseppet fedezett fel a kövezeten — vér?! Eszébe jutott, hogy sok évvel azelőtt, amikor még ők is a kerületben laktak, és csupán két villamosmegálló választotta el a nagynéni családi házát az állami telep barakklakásától, ahol kettesben éltek az anyjával, vasárnap délutánonként rendszeresen látogatta őket az öregasszony. A fiú előtt mustárszínű kötöttsapka derengett. keresztcsíkos szvetter, s magasszárú, fűzött cipő. Meg az a fekete táska a golyós csattal. Igen fájt a foga azokra a golyókra — ha nem is svédacélból készültek, azért kaphatott volna érte legalább tíz sörétet, amivel már koMeggyes László rajza

Fazekas Magda rajza