Szolnok Megyei Néplap, 1985. április (36. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-09 / 82. szám

1985. ÁPRILIS 9. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A hét filmjeiből ATLASZ-VONAL A legjobb színészek na­gyon szívesen játszanak, lépnek fel gyermekközönség előtt. A mesealakoknak és .nézőiknek kapcsolata za­jos és legendás. A gyermek őszinte, így a véleményére sokat adnak pl. a rendezők. Ahol a gyerekek tapsolnak, vagy tiltakoznak, ott a da­rab csomópontja. Sajnálatos, hogy miközben az új közön­ség neveléséről beszélünk, a gyermekelőadások száma országos szinten is minimá­lis. De nem jobb a helyzet, ha a bemutatott ifjúsági ka- landfilmek számát és minő­ségét vizsgáljuk. Pedig az első kamaszszerelem még­iscsak a kalandfilm. Nagyon fontos lenne, hogy élmény­hatása humanista legyen, ne csak a leadott lövések szá­ma, az elfolyt vér litere „mérje” a filmet. Sajnos ép­pen nem így van. A helyzet ismeretében már annak is örülhetünk, ha a látott if­júsági kalandfilm nem ár­tó, csak bárgyú. (Lásd: Bun­kó főnök és társai!). Mindezeket nem csupán azért keseregtük papírra, hogy ezek után igazából örülhessünk Valerij Kurikin — Atlasz-vonal című filmjé­nek. Inkább azt szerettük volna érzékeltetni, hogy a „hiánygazdálkodás” — már ami az ifjúsági kalandfilme­ket illeti — közepette mi­lyen nagyszerű filmek élik tiszavirág-életüket napjaink­ban. Nem állítjuk, hogy re­mekmű az Atlasz-vonal, de tartalma, látványa messze magasan kiemelkedővé teszi a sivár, vészjóslóan gondo­latszegény, szinte kivétel nélkül az erőszak-motivációt hangsúlyozó mezőnyből. Azért is meghökkentő az Atlasz-vonal körüli csend, — ami talán annak tudható be, hogy a figyelem az elmúlt hetekben más, érthetően fon­tosabb eseményekre irányult — mert alighanem a leg­szebben fotózott filmek egyi­ke, amelyet valaha is lát­hattunk. A téma — a lovak világa — kínálja a bravúro­kat. de amit Vladimir Kli­mov „csinál” kamerájával, több ennél: lélegzetelállító szépség az eredmény. Ügy gondoljuk, ez a film akkor is emlékezetes maradna, ha csak csupán a lovak élet­helyzeteinek, mozgásának egymásutánja látszana, sem­mi egyéb. Talán még az em­beri hang se szükséges, a ze­ne se, Klimov tud valamit, ami önmagáért beszél. De a rendező, Kurikzin érezte, hogy több lehetőség van Klimov kamerájában, sem mint, hogy a lovak történe­te természetfiilmként, mint ismeretterjesztő munka ke­rüljön a közönség elé. Az élet kalandos kerettörténetet kínált. Valósághű ez a konk­rét eset, vagy sem, teljesen mindegy, hihető. A legutolsó sovány tehenet is elhajtot­ták a nácik a második hábo­rú alatt az éhező ukrán és orosz gyerekkel mit sem tö­rődve, — így kézenfekvő, hogy a ...hatodíziglen” híres ló sztoriját a valóság szül­hette. S így minden adott ahhoz is, hogy sikeres film születhessen. Nem is pa­naszkodhatnak az ifjú né­zők — a felnőttek sem! — látványos, izgalmas film az Atlasz-vonal. Nem kell hoz­zá jóstehetség, hogy „meg­jövendöljük”, a Bátor em­berek, a Rákóczi hadnagya, a legjobb May Károly-, Cooper-adaptációk sikeréig juthat a film, ha a leghűsé­gesebb moziközönség, a ka­maszok körében beszédtéma lesz az Atlasz-vonal. Kíván­juk és reméljük, hogy így lesz, mert ez a színes szovjet film megérdemli a leghálá- sabb közönséget...-a ­MIT HALLUNK, MIT LÁTUNK? Emlékezés Jézsef atillára n tiirelmesség hagyományai Április 11-én ünnepeljük a XX. századi magyar líra egyik legkiemelkedőbb alak­ja, József Attila születésének 80. évfordulóját. Ez a nap egyben a költészet ünnepe is. Nem véletlen, hogy az utó­kor épp a proletárköltő szü­letésnapján ünnepli a költé­szetet, ezt a világról, az em­beri életről legtömörebben' valló, semmi máshoz nem hasonlítható művészetet. Szá­zadunkban. a költészet és a forradalom, a líra és a hala­dás elválaszthatatlanná vál­tak. Ezeknek az összefüggé­seknek és József Attila költé­szetének mélyebb megisme­réséhez készített Szíves ka­lauz címmel műsort a tele­vízió. (Csütörtök, tv 1. 20.00.) Közkeletű vélemény, hogy Magyarországon a toleran­ciának nincsenek történelmi hagyományai. A helyes ér­telmezést segítendő készült el egy műsor nemrégiben, amelynek résztvevői — Gombár Csaba szociológus, és Németh G. Béla irodalom- történész — részben e nézet mellett, részben ellene ér­velnek, miközben megvizs­gálják a múlt századi sok- nemzetiségű ország ilyen irá­nyú hagyományait, a dualiz­muskori politikai tolerancia okait és emberi magatartá­sokra gyakorolt hatásait, a két háború közötti politikai élet merevségét és a szelle­mi-művészeti élet viszonyla­gos szabadságfokát. (A tü- relmesség hagyománya: csü­törtök, Kossuth 21.30.) Négy évtized összegezése Galériába Pillanatkép a kiállítás megnyitójáról Szolnok megye képzőmű­vészetének négy évtizede címmel nyflt kiállítás szom­baton a Szolnoki Galériá­ban. Az összefoglalás igényé­vel megrendezett tárlat nem kevesebbet tár a látogató elé, mint szűkebb hazánk kultu­rális történetének talán leg­fontosabb korszakát. Noha a tárlatot mozdulatlan, látszó­lag ..holt” tárgyak alkotják, mégisl életteli, mozgalmas ez a kiállítás. Elsősorban azért, mert a szerencsés kézzel vég­zett rendezés, válogatás jó­voltából látható minden a galéria tárlóin és posztamen- sein, ami — így vagy úgy — jellemezheti a megyeszék­hely és a megye elmúlt negy­ven évének művészetét. A felszabadulás után — a veszteségek számbavételével egyidóben — azonnal jelent­kezett az újrakezdés szellemi, társadalmi igénye is. Az első kiállítók — Chiovini Fe­renc, Patay Mihály, Botos Sándor, Benedek Jenő — s a szolnoki művészkolónia újabb tagjai több alkotással is szerepelnek a kiállításon. Munkásságuk; kapocs a kor­szerű művészeti mozgalmak­hoz, egyszersmind biztosi alap az ötvenes években Szolno­kon letelepedő fiatal művé­szek számára is. A művész- telepen ma élő, vagy itt élt művészek — Berényi Ferenc, Bokros László, Fazekas Mag­dolna, Meggyes László, Ga- csii Mihály. Nagy István, Si­mon Ferenc — munkásságá­ról éppúgy keresztmetszetet ad ez a tárlat, mint ahogy felvillantja — egy-egy alko­tás erejéig — a Szolnoki Mú- vésztelep vendégeinek tevé­kenységét is. A tárlat alkotások sokasá­gával reprezentálja az álla­mi. mecenatúrának azt a si­keres törekvését, hogy a ha­gyományos szolnoki művé­szeti centrum mellett a me­gye városaiban, kisebb tele­pülésein is méltó otthonra leljenek a képzőművészek. (Csupán e törekvés illuszt­rálására; ez idő tájt több művésiz él a megye városai­ban — mint Szolnokon.) Karcag, Túrkeve, Kisújszál­lás, Mezőtúr, Jászberény is a művész-, művészetpártoló városok sorába tartozik. Ki­állításra érdemes művek jel­zik. hogy a legtehetségesebb, autodidaktaként indult alko­tókat éppúgy asszimilálni tudta a megye képzőművé­szete, mint a rajztanárként indult legjobbakat. Pusztán arra nézve, hogy a művészek életkora mit ölel fel az időből: az 1970-ben el­hunyt túrkevei származású Mihály István 1886-ban szü­letett; a legfiatalabb kiállí­tók közül pedig többen az ’50-es. években. Mindez akár önmagában is jelezheti a stí­lus- ési témagazdagságát a negyven év termését bemu­tató kiállításnak. Negyvenkét elhunyt, illet­ve ma is aktív művész mint­egy kétszáz alkotását tartal­mazza a szombaton megnyi­tott kiállítás. (A teljesség kedvéért jegyezzük meg. hogy a március 22-én, a Ma­gyar Nemzeti Galériában megnyílt „Megyei képzőmű­vészeti gyűjtemények 40 éve” című kiállításon több mint harminc Szolnok megyei tu­lajdonban levő alkotás sze­repel.) Fiatal és idősebb tár­latlátogatók egyaránt örö­müket lelhetik, hiszen itt klasszikus indíttatású művek éppúgy szerepelnek, mint a modern irányzatok jegyében fogantak. A kiállítást — amely a nyárig látogatható — Vincze Sándor a megyei tanács mű­velődési osztályának vezető­je nyitotta meg. — vj— A mestercukrász imádja az édeset SZÁZÉVES GERBAUD-RECEPT SZERINT A Magyar Szakácsok és Cukrászok Szövetsége szervezé­sében a múlt héten rendezték meg Budapesten hazánk fel- szabadulásának 40. évfordulója tiszteletére a Jubileumi hi­degkonyhai és cukrászati kiállítást. A bemutatóra Magyar- ország húsz legjobb szakácsa és cukrásza vitte el hidegtál­költeményeit. cukrászremekeit. A rangos versenyen tizenhat fővárosi és négy vidéki mester mérte össze tudását. A maxi­mális száz pontot egyetlen egy versenyző érte el a cukrász­mezőnyben: a szolnoki Móra László, akinek neve a hazai és nemzetközi szakmai berkekben már-már fogalom. A nya­lánkságokat kedvelő szolnokiak körében is igen népszerű. A habos, omlós sütemények szerelmesei még a zordabb napok­ban se restek felkeresni a Marcipán cukrászdát, ahol 1974 óta Móra László a vezető. Kezet fogni se tudunk a kis műhelyben, bár a csoko­ládémázas kézfejet megpil­lantva az is eszembe j uk hogy inkább kézcsóikkal kéne gra­tulálni az eredményhez. — Nagyon színvonalas ver­seny volt. A kiállításit meg­előzően a pestiek több selej­tezőn vettek részt minket vi­dékiéket pedig nevünket és szakmai tudásunkat ismerve hívtak meg. — Milyen ínyencségeket vitt a kiállításra? — Erre az alkalomra kara­mell díszitortát, iköbanával díszítve és egy tál francia teasüteményt. Ennek az az érdekessége, hogy a száz év­vel ezelőtti eredeti Gertbaud- recept szerint készült. Őrzöm a fénymásolt példányt. — Mikor jegyezte el magát a szakmával? — Édesapám és édesanyám is cukrászok voltak. Huszon­kilenc éve dolgozom a ven­déglátásiban. ’Ranulőléveimet is jelenlegi vállalatomnál, a Jász-Nagykun Vendéglátó Vállalatnál és a pesti Ger­baud cukrászdában töltöttem. Világhírű mesterek keze alatt ismertem meg a szakma for­télyait. Azután egy ideig a Zagyva cukrászda részlegve­zetője voltam, 1974-től pedig a Marcipánt vezetem. — jVersenyek? — Húszéves voltam, ami­kor egy Szegeden rendezett nemzetközi, ifjúsági verse­nyen második lettem. Azóta 18 alkalommal értem el első helyezést rangos külföldi ver­senyeken. — Melyek a legemlékeze­tesebbek? — A Prágában rendezett Gasztropag világversenyen háiro(m arany, egy ezüst és két bronzérmet szereztem. Nem volt könnyű feladat. Az egyik versenyszámban húsz perc alatt kellett félkész ter­mékből süteményt készítetni tíz személy részére. Tizenhat perc alatt tálalni lehetett az én készítményemet. Ide so­rolnám Kiég az OMÉK napo­kat is. melyeken két aliká­Exk/uzív interjú lómmal ítélték oda nekem az első helyezéssel járó emlék­plakettet. — Egy ismertető füzetben ezt olvastam: „Olyan sikerrel képviselte vállalata színeit és a hazai cukrászatot Olasz­országban, hogy Termi város díszpolgárává avatták.” —Igen. Ez így igaz. Három éven keresztül szerepeltem eredményesen az olaszországi versenyeken és ezelatt az idő alatt sikerült személyes barátságot kötnöm az ottani konyhai önökkel. Azóta min­den jelentősebb versenyre kaipok meghívót. A fotós kérésére bámula­tos gyorsasággal marcipán­rózsát formáz, oda-odapillamt a felügyelete alatt dolgozó három segédre. Tésztákat, kré­meket állítanak össze, forró illatos tésztalapokat csúsztat­nak egymásra. — Pontosan nem tudnám megmondani, de több, mint húsz tanítványom volt. Kö­zülük jó néhány an resztvet­tek országos versenyeken, és mondhatom, eredményesen. — Van-e valamilyen spe­cialitása a Marcipánnak? — Külön specialitásunk nincs, de nem is célunk ilyesmin töprengeni. Elég. ha annyit mondok, hogy napon­ta ötvenöt—hatvan féle süte­ményt kínálunk a vásárlók­nak. A népszerűségről csak any- nyit, hogy délután két óra után sokszor hiába .téved be hoz­zánk a vevő. Addigra meg­ürülnek a pultok. — Mennyi anyagot hasz­nálnak fei egy átlagos na­pon? — Mivel a má üzemünk kicsi, nem túl sokat. Napon­ta körülbelül száz kilogramm lisztet, és ugyanennyi cukrot. Hm... Ez nem is olyan ke­vés. A cukrászda falain okle­velek, színes fotók a díjazott cukrászcsodálkról és a sokak által irigyelt Védnöki tábla. — Ilyennel nagyon keve­sen büszkélkedhetnek az or­szágban. Csak a legtehetsé­gesebb és a legelisimertebb kollégák tudhatják maguké­nak. A FIPREGA magyar tagozata, az újságírószövet­ség szakosztálya az adomá­nyozó, 74 védnöki táblás üz­let van az országban most. A Védnöki tábla azonban nem csak rangot jelent, ha­nem állandó magas színvo­nalat követel. Évente ellenőri­zik a tábla birtokosainak munkáját, és bármikor vász- szavonhatják a megtisztelő címet. Tudomásom szerint a jó hírű Hortobágyi csárda vezetőjétől is megvonták a közelmúltban. — Kapott-e már csábító ajánlatokat? — Elértem, mór néhány szép eredményt a nevemet is sok helyen ismerik. Leg­utóbb Pesten ajánlottak fel egy üzletet és annak vezetői státuszát, de Szolnokot nem hagyom itt. — JA köztudatban úgy él- hogy a Cukrászok egy idő után megcsömörlenek az édestől, önnek mi a vélemé­nye erről? — Hat évvel ezelőtt volt egy csúnya hasnyéümirigy- gyulLadásom. Akikor az orvo­sok eltanácsoltak a zsíros, vajas ételektől, de az édes­ségtől nem. A jó cukrász sze­reti az édeset. Én imádom. Nincs olyan nap, hogy ne kóstoljam meg valamelyik munkámat. Ahogy még egyszer végig­nézem a süteményeket, ki­csit irigylem is ezért. Barta Katalin Könyvről ~AAisk0ÍC • könyvre Hazudni boldog hitvest l.Mijskolczi Miklós nagy vihart kavart Színlelni bol­dog szeretőt című kötetének párjával jelentkezik. A szer­ző azt kutatja, hogy a mo- nogámként megbukott há­zasságok hogyan próbálják túlélni önnön válságukat, hogyan és miért, meddig ké­pesek tartósulni titkolt vagy nyíltan vállalt külső kapcso­latok terheivel”.. A Hazudni boldog hitvest, a Magvető Gyorsuló idő so­rozatában megjelent új Mis- |kolczd-kötet „fülszövegéből” való a fönti bekezdés. A könyvet elolvasva: kétség sem férhet hozzá — bestsel­ler lesz ez is, bár korántsem olyan felismerés erejű mint az előző. Körülbelül akkora olvasótáborra számíthat a Hazudni boldog hitvest, mint ahány — így vagy úgy — csalódott házastárs él eb­ben az országban. Nem árt persze megje­gyezni, hogy a téma — illet­ve egy-egy részterülete — irodalmát szorgalmasan gya­rapítja a magyar könyvkia­dás. Két friss megjelenésű könyvet is vásárolhatnak az e tárgyban elmélyülni kívá­nó érdeklődők: Cseh—Szom- bathy László A házastársi konfliktusok szociológiája és {Szerdahelyi] Szabolds Szex­tusa című munkáját. Nézzük Miskolczi könyvé­nek egyes bekezdéseit: „Je­lenségek”. „Válság vagy vál­tozás”, „Földindulás a há­zasságban”, „Hálószobái ko­reográfiák”. „A megalkuvá­sok Golgothája”. Mi sem természetesebb: ez a tanul­mány is tabukat kísérel meg döntögetni, s mert Miskolczi kitűnő publicista — sereg­nyi erkölcsi, családjogi, a társadalom működésével kapcsolatos kérdést ébreszt olvasójában. Többek közt a legfontosabbat. sorsszerű csapás-e, hogy számtalan hitvesi kapcsolat idővel min­denféle emberi, morális, szexuális tartalmát elvesz­ti, a kiúttalanságba torkollik. A szellemesen, fordulatosán megírt részletek, a „példa­tár,, olvasmányossága (és „ol­csósága”) ne tévesszen meg senkit — nem elsősorban ezek miatt fontos könyv ez, hanqm a kérdésfeltevései miatt. Az ilyen konklúziókra gondolunk: „.. .a külső kap­csolatok kikezdik család- és házasságfogalmunk hagyo­mányos tartalmát, és helyet­te olyan házasságon belüli titkos megegyezések, komp­romisszumok lépnek életbe, amelyeken nincs úgymond „se isten áldása, se a társa­dalom jóváhagyása”, körü­löttük nem valósulhat meg a társadalmi ellenőrzés, és ezért félő. hogy nem képez­hetik a társadalom nélkülöz­hetetlen és legkisebb egysé­gének szilárd, morális alap­ját”. (A „Válság vagy Válto­zás?” c. fejezetből.). Vannak, persze, hogy van­nak gyengéi a könyvnek. Például a „Jelenségek” el- mű fejezet erős lektűrszíne­zete, vagy a nemiséggel kap­csolatos előítéletek és a val­lás kapcsolatairól szóló rész hézagai, vázlatossága. Mindezek azonban mit sem vonnak le e kis kötet olvas- mányértékéből. — vágner —

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents