Szolnok Megyei Néplap, 1985. április (36. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-05 / 80. szám

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1985. ÁPRILIS 5. ^ Nagyító alatt a faluk jelene és jövője Konferencia az Alföld településszerkezetéről Az Alfölld településeinek régészeti, néprajzi emlékei­ről. történetéről, jelenéről és jövőjéről tartattak konfe­renciát Nagykőrösön március utolsó napjaiban. A ta­nácskozáson részt vettek megyénk szakemberei is, sőt az Alföld megyéi között a legnagyobb számban, s öt érté­kes előadással segítették a konferencia munkáját. Mada­ras László, a Damjanich János Múzeum igazgatóhelyet­tese az avar településlkutaltás -régészeti tanulságairól. Sza­bó László kandidátus pedig a /kertesség" kérdése az Al­földön címmel adott ízelítőt tudományos munkájának egy részéről. Vettük -beszélgettünk a tanácskozás tapasz­talatairól, eredményeiről. • — Ritka az olyan konfe­rencia, amelyen ennyiféle szemszögből, több tudomány­ág nézőpontjából vizsgálnak egy kérdést, jelen esetben az Alföld településszerkezetét. — Több mint tíz évvel ezelőtt éppen Szolnokon, a néprajzi vándorgyűlésen vizsgáltuk hasonló módon a tanyák, falvak, mezővárosok történetét — emlékezik visz- sza Szabó László. — Azóta valóban csak az idén. Nagy­kőrösön került sor interdisz­ciplináris konferenciára. Ré­gészek, történészek, népraj­zosok, szociológusok, telepü- lósökológiávál foglalkozó szakemberek számoltak be legújabb kutatásaik eredmé­nyedről, illetve felhívták a figyelmet tudományos mun­kájukra. Ez utóbbi azért is különösen jelentős, mert ma már nem lehet senki poli­hisztor. Viszont akármilyen területen dolgozik, nem nél­külözheti a régész, a törté­nész. vagy a néprajzos kuta­tásának eredményeit. Illetve, ezek híjáin nem lehet teljes a munkája. — Jól igazolta ezt a ta­nácskozás is — veti közibe Madaras László. — A törté­nész-szekció előadói például számtalanszor hivatkoztak a régészekre, vagy a néprajzku­tatókra, de ugyanígy mond­hatnám fordítva is. — Ettől függetlenül nyil­ván a konferencia sem adha­tott teljes képet az Alföld településszerkezetéről. — Teljeset valóban nem, hiszien számtalan eddigi ku­tatási eredmény ezúttal nem -került szóba. A korábbi, már publikált tanulmányokból, valamint a nagykőrösi kon­ferencia anyagából. — amely kötetben ugyancsak megjele­nik majd — azonban jól ki­rajzolódik az Alföld telepü­léseinek utóbbi 1200 éves története. — mondja Mada­ras László. — Melyek voltak azok a területek• amelyekben újat hozott a konferencia? —for­dulunk Szabó Lászlóhoz. — Inkább úgy jellemez­ném. hogy alaposan, sók szemszögből körbejárt és tisztázott, olyan kérdéseket, mint a nomádok letelepedé­se. vagy a kunok határhasz- nálatának kérdései a régé­szek, történészek és néprajz- kutatók munkájának ered­ményeként. — És a szociológusok, a jelen kutatói előadásaiban hogyan tükröződtek a többi tudományág eredményei? — Sajnos alig. kivéve Kul­csár Kálmán akadémikus a falu jelenéről és jövőjéről szóló előadását. Nagy érdek­lődéssel mentünk be pedig a szociológia-szekcióba, ám kíváncsiságunk jórészt kielé­gítetlen maradt- nem sok úja-t hallottunk az életmód­ról, a települések társadal­mának struktúraváltozásai­ról. Ügy tűnt kevésbé kuta­tott területnek számít az Al­föld a szociológusok koré­ban. Reménytkeltő viszont az Akadémia kecskeméti Föld­rajzi Kutató Intézetének munkája, amelyből Csatári Bálint igazgató tartott ízelí­tő előadást Az intézet mun­katársai egyébként Szolnok megyében is végeznek vizs­gálatokat a falvak megtartó képességéről, kapcsolatrend­szeréről. — A falu jelene, jövője központi helyen szerepelt a konferencia munkájában — veszi át a szót Madaras Lász­ló —, a legfontosabb üzenete éppen az. hogy növelni kell azoknak a kisebb települé­seknek a -megtartó képessé­gét. amelyék történelmi múltja, földrajzi helyzete ezt indokolttá teszi. Annál is inkább, mivel az utóbbi idő­ben már lelassult a városok­ba nagyobb településeikre irányuló „népvándorlás.” — A konferenciához kiállí­tást is rendeztek. Már ha­gyomány, hogy a Damjanich múzeum munkatársi i az ed­digi nagykőrösi tan ícskozá- sokon az előadások mellett részt vettek a k\ állítások összeállításában is. Az idén is így volt? — Ezúttal a levéluár érté­kes anyagát muta fák be Nagykőrösön, mivei jobbára térképekből állt a kiállítás. Legközelebb, három év múl­va azonban a múzei miből is­mét viszünk tárgyi e nlékeket is Nagykőrösre, az Alföld folklórját elemző, összegző, az ideihez hasonl > szintű konferenciáira. — tál — Egy kiállítás emlékkönyvébe Szokatlan kiállítást ren­deztek március utolsó nap­jaiban a szolnoki Jósika úti bölcsődében. Nem a bemuta­tott tárgyak miatt, hiszen szebbnél szebb hímzett pár­nákat, térítőkét, díszeket bár­milyen más népművészeti ki­állításon láthat a közönség. A szokatlan, az újszerű sokkal inkább az, hogy nem a nép­művészet mesterei, s nem is valamilyen szakkör tagjai, nem hivatásos iparművészek készítették a kiállított dara­bokat, hanem a megyeszék­hely bölcsődei dolgozói. A házigazda intézmény szocia­lista brigádja felhívta a vá­ros gondozónőit, hogy-közös tárlaton mutassák meg a kö­zönségnek, saját készítésű nép- és iparművészeti tár­gyaikat. A felhívás igen ked­vező visszhangra talált, ki­csinynek bizonyult a kiállí­tóhelyiség a temérdek össze­hordott szépségnek. Igaz, a kiállításon helyet kaptak festmények, grafikák, s a hivatás szeretetéről árulkodó parányi állatfigurák, gyere­keknek készített meseilluszt- fációk is. Minden olyan alko­tás, amelyet szabad idejük­ben készítettek a gondozó­nők, bölcsődei dolgozók. A mindössze néhány napig hyitvatartó bemutatót több mint háromszázan nézték meg, s titkos szavazattal dön­töttek a közönségdíjakról, amely csaknem teljesen meg­egyezik a szakemberekből ál­ló zsűri véleményével, érté­kelésével. Az első dijat a házigazda intézmény kiállí­tói érdemelték ki mind a kö­zönség, mind a zsűri értéke­lése alapján, a második he­lyet az Abonyi úti és a Jászi Ferenc úti, míg a „bronz” érmet a Vegyiművek bölcső­déje szerezte meg. A jutalom majdhogynem jelképes ösz- szegű könyvutalvány, értékét inkább a közös siker, a jól végzett munka öröme növeli S éppen ez a kiállítás egyik fő erénye: közösséget jutal­maztak, s nem egyéni díja­kat osztottak ki. Minden munkahelyen lehet ugyanis egy-egy megszállott kézi­munkázó, ám szinte hihetet­len, hogy Szolnok bölcsődei- dolgozói, gondozónői, sza­kácsnői, takarítónői közül milyen sokan töltik szabad idejük egy jelentős részét a népművészet vonzásában. Most, amikor inkább a puló­verkötés, horgolás a divatos, s hasznosnak számító fogla­latosság, úgy tűnik a bölcső­dékben a hímzés vált moz­galommá, noha sem a szak­képzés, sem az intézmények házirendje nem támaszt erre vonatkozó követelményeket a gondozónőkkel szemben. Spontán jövő igény önma­gukkal szemben. Vagy talán mégis inkább a hivatásból, a gyermeki tisztaság közelsé­géből alakult ki ez a vortzó- dás a másik tiszta forráshoz, a népművészethez? S ugyan, hogy hat vissza az egyik a másikra? A kiállítás az utóbbi kér­désre is sejttette a választ. Akik ilyen igen nagy türel­met, gondosságot, esztétikai érzéket, tiszteletet követelő foglalatossággal töltik sza­bad idejüket, azok munkájúk során a gyermeknevelésben sem igen lehetnek e tulaj­donságok híján. Érdekes, s érdemes lenne folytatni az ilyen fajta kiál­lítások sorát más munkahe­lyeken is. T. G. Július 4—6 köz itt Székesfehérvár on Fiatal dalo tok találkozói a Tizenharmadik ; ilkalom- mai rendezik meg Székesfe­hérváron a fiatal dacosok ta­lálkozóját július 4—(. között. Az új dal népszerűsítése mellett a mozgalom eredmé­nyeinek számbavétel;, a fia­tal dalosok tapasz talatcse- réje is célja a rendezvény­nek. Saját szerzeményű moz­galmi, forradalmi, közéleti és békedalokkal, feldolgozások­kal, megzenésített versekkel, a népzenét alkotó módon fel­használó szerzeményekkel is lehet május 1-ig jelentkezni. A nevezési lapokat (besze­rezhetők a művelődési köz­pontokban^ művelődés!i há­zakban, KISZ-bizottságokon, középiskolai KlSZ-szerveze- teknél) a dalszövegekkel együtt ä Népművelési Inté­zet tánc és zenei osztálya cí­mére kell beküldeni: 1011 Budapest, Corvin tér 8. Orvosi ügyelet + Az ügyelet ideje: április 6-án — szombaton — 07 órától április 9-én —■ kedden — 07 óráig tart. Szolnokon szombaton az alábbi szakrendelések fo­gadnak betegeket 8—12 órá­ig: belgyógyászat, nőgyógyá­szat, sebészet, fül-orr-gége, fizikotherápia, röntgen, la­boratórium. Központi körze­ti ügyelet: Hősök tere 2—4. telefon: 12-732. Ellátási terü­lete: Szolnok város. Tószeg, Tiszavárkony, Várkonyi- szőlő, Tiszajenő, Zagyvaré- kas, Szászberek, Szajol, Rá- kóczifalva. Rákócziújfalu, Ügyelet ideje: szombaton 07 órától kedden reggeli 07 órá­ig. Gyermekorvosi ügyelet: Móra F. u. 9., telefon: 15-312. Fogorvosi ügyelet: Huibay úti rendelő szombaton, va­sárnap és hétfőn 08—17 órá­ig; 17 órától másnap reggel 08 óráig a kórház szájsebé­szeti osztályán (Vörös Had­sereg u. 39—41.) történik a betegek ellátása sürgős ese­tekben. Szolnoki terület; Martfű; Lenin u. 1. Tisza Cipőgyár, üzemorvosi ren­delő. Tiszaföldvár 6-án: dr. Végh Endre, Döbrei u. 149., 7-én: dr. Sonkoly Lajos, Kö­rösi Cs. S. u. 8., 8-án: dr. Jakab László, Kossuth u. 70. Besenyszög 6-án és 7-én: dr. Bekker Sándor, Damjanich u. 4., 8-án: dr. Elbakour Afif, Damjanich u. 5/a. Nagykörű, Kőtelek. Tisza- süly mindhárom napon: dr. Zsótér Gyöngyi Kőtelek, Sza­badság u., Ojszász 6-án és 7-én: dr. Szóró Magdolna, Kossuth u. 1., 8-án: dr. Ör­dög Lajos. Damjanich u. 14. Jászberényben szombaton 07—13 óráig a kórház-ren­delőintézetben: a sebészeten, fogászaton, röntgenen és a laboratóriumban fogadnak betegeket. Központi körzeti ügyelet: Thököly u. 13., te­lefon: 12-226. Ellátási terü­lete: Jászberény, Jásztelek, Jászjákóhalma, Jászfénysza- ru. Jászf elsőszen tgyörgy, Pusztamonostor, Jászárok- •szKülás. Gyerrríekgyógyábza- ti ügyelet szombaton, vasár­nap és hétfőn: 09—12 óráig, illetve 15—18 óráig. Jászbe­rényi terület; Jászágó: dr. Paulai Gyula, Kókai tér 3. Jánoshida központi körzeti ügyelet: Fő u. 41. Ellátási területe: Jánoshida. Alaty- tyán, Jászboldogháza, Jász- ladány, Jászalsószentgyörgy. Jászapáti központi körzeti ügyelet: Árvái u. 3., telefon: 33. Ellátási területe: Jász­apáti, Jászivány, Jászkisér, Jászdózsa, Jászszentandrás. Karcagon szombaton 08—13 óráig a rendelőintézetben: •belgyógyászat Központi kör­zeti ügyelet: Vörös Hadse­reg u. 27., telefon: 222. El­látási területe: Karcag, Be­rekfürdő, Kunmadaras, Bu- csa. Kisújszállás központi körzeti ügyelet: Nyár u. 7., telefon: 105. Ellátási terüle­te: Kisújszállás, Kenderes, Bánhalma, Csorba Állami Gazdaság, Márialaka. Mező­túron szombaton á fogásza­ton 8—11 óráig (Kossuth u. 7—11.), a gyermekgyógyá­szaton 08—10 óráig fogadnak .betegeket. Központi körzeti ügyelet: Kossuth u. 7—11. Ellátási területe: Mezőtúr, Kétpó, Mezőhék Mesterszál­lás. Törökszentmiklós I. köz­ponti körzeti ügyelet: Kos­suth u. 126. Ellátási területe: fTörökszentmiklós, Tiszapüs- pöki, Tiszatenyő. Török­szentmiklós II. központi ösz- szevont ügyelet: Fegyvernek, központi orvosi rendelő. El­látási területe: Fegyvernek, örményes, Kuncsor.ba, Ti- Lvzatienyő. Törökszentmiklósi terület: Kengyel: dr. Kal­már András, Zrínyi u. 30. Kunszentmárton központi körzeti ügyelet: Mátyás kir, u. 21,/a. Ellátási területe: Kunszentmárton, -Tiszaug, Cserkeszőlő, Tiszasas. Csé- pa, Szele vény, Öcsöd, Tisza- kürt, Nagyrév, Tiszainoka. Kunszentmártoni terület: Ci­bakháza: dr. Litkei Tamás, Hősök tere 10/a. Tiszafüred központi körzeti ügyelet: Ne­felejcs u.4., telefon: 165. Ellá­tási területe: Tiszafüred, Ti- szaszentimre, Tiszaörs, Tisza- derzs, Nagyiván. Kócs, Ti­szai gar. Kunhegyes köz­ponti körzeti ügyelet: Dózsa Gy. u. 4. Ellátási területe: Kunhegyes, Tiszagyenda, Ti- szaroff, Tiszabura, Abád- szalók, Tomajmonostora. Túrkeve központi rendelő: Kálvin u. 3. Állatorvosi ügyelet Jászberény város: Alaty- tyán, Jásztelek, Jánoshida, Jászboldogháza, Jászalsó- szentgyörgy, szombaton: dr. Maczkó Sándor Jászai só ­s zen tgyörgy, vasárnap és hét­főn; dr. pesti Béla Alattyán. Jászapáti, Jászivány, Jásiz- szentandrás szombaton, va­sárnap és hétfőn; dr. Kriston Károly Jászapáti és dr. Hob- lyák József Jászszentandrás. Jászárokszállási, Jászágó, Jászdózsa szombaton, vasár­nap és hétfőn: dr. Szűcs Im­re Jásizárokszállás. Jászkisér, Jáslzladány, Űjszász szomba­ton: dr. Cseh Gábor Ojszász, vasárnap és hétfőn; dr. Szán­tó László Jászladány. Jász­berény, Jászfelsőszent­györgy, Pusztamonostor, Jászjákóhalma, Jászfényszard szombaton; dr. Zilahy Jáno6 Jászfényszaru, vasárnap és hétfőn; dr. Kertész Ottó Jászberény. Fazekas u. 6., te­lefon; 11-796. Jászsági Álla­mi Gazdaság szombaton; dr. Galambos Sándor Jászkisér, vasárnap és hétfőn; dr. Sza- bari Gábor Jászberény. Kar­cag város, nagyüzem szomba­ton; dr. Magyar György, Haj­nal u. 22., vasárnap ésí hét­főn: dr. Temesváry Tamás, Vörös Hadsereg u. 38., váro­si körzet szombaton és! va­sárnap: dr. Hazay Béla, Var­ró u. 18., hétfőn; dr. Fűzfői. Béla, Eötvös u. 3. Kisújszál­lás szombaton, vasárnap és hétfőn; dr. Tölgy vári Béla, Nyár u. 45/a. Kunszentmár­ton és környéke szombaton, vasárnap és hétfőn; dr. Sza­bó József Cserkeszőlő, Kos­suth u. 2/1. Tiszaföldvár, Martfű szombaton, vasárnap és hétfőn: dr. Soós Pál Ti­szaföldvár, Kossuth u. 139/4. Lenin Tsz Tiszaföldvár szom­baton, vasárnap és hétfőn: dr. Tátrai József. Szolnoki kerület; Besenyszög, Nagykö­rű, Kőtelek, Tiszasüly szom­baton; dr. Böhmer László Ti- sizasüly, Béke u. 1/2., vasár­A jászszentandrási községi könyvtár égisze alatt 1978 óta működnek la vers-, zene. és kincskereső klubok. Az álta­lános iskolák tanulóiból szer­veződő klubokban 20—25 kis­diák vesz részt. Az irodal­mat, zenét kedvelő fiatalok szívesen töltik idejüket a könyvtárban. Nyaranta köz- művelődési táborokat szer­veznek és a klubokból a leg­jobbak vesznek részt, az egy- kétbetes foglalkozásokon. Képünkön a versmondók a költészet napjára készülnek Mihályi Istvánná vezetésével nap és. hétfőn; dr. Katona István, Palotási Állami Gaz­daság Szolnok, Vörösi Csillag u. 40. Kengyel, Tiszatenyő, Rákócziújfalu szombaton; dr. Konrád Ede Kengyel, Sza­badság u. 9., vasárnap, hét­főn; dr. Rucz István Ken­gyel, Kossuth u. 137. Fegy­vernek, Kuncsiorba, örmé­nyes^ Tiszabő szombaton; dr. Tóth István Kuncsorba, Dó­zsa Gy. u. 34., vasárnap és hétfőn: dr. Péter István Fegyvernek. Félszabadulás u. 154. Béke Tsz Zagyvarékas szombaton, vasárnap és hét­főn: dr. Harka Ödön Zagyva- rékas, Fekete L. u. 53. Szol­nok város; Szolnok, Szajol szombaton: dr. Gulyás Lász­ló Szolnok, Keskeny J. u. 31. 1/2., telefon: 11-779., Szolnok vasárnap és hétfőn: dr. Kis Ferenc Szolnok, Vörösmarty u. 17., telefon; 11-516. Szajol: dr. Gulyás Pál Szajol, Fő u. 1. Rákóczi falva szombaton: dr. Vissii Ferenc Szandaszó- lős, Vörösmező 223., vasár­nap és hétfőn: dr. Balogh József Rákócziíalva. Májusi, u. 8. Tószeg, Tiszavárkony, Tiszajenő, Vezseny szomba­ton: dr. Csizmás István Tó­szeg, orvosi rendelő, vasár­nap es hétfőn; dr. Boné László Szolnok, Dózsa Gy. u. 18. Törökszentmiklós és Ti- szapüspöki, városi körzet sizombaton: dr. Kicsi István, Kossuth tér 2. 2. lh. III./10., üzemi körzet: dr. Nagy Jó­zsef, Bethlen G. u. 12/2., va­sárnap és hétfőn városi kör­zet: dr. Gál István, Április 4. u. 3., üzemi körzet: dr. Palkovics László, Ady E. u. I/a. Tiszafüred város: Tisza­füred, Tislzaigar, Tiszaörs, Nagyiván, Kunmadaras, Ti- sízaszőlős szombaton: dr. Ba­logh Sándor Tiszaörs, Rákó­czi u., vasárnap és hétfőn: dr. Bucsai Kálmán Kunma­daras, Majakovszkij u. 20., Abádszalók, Tisizaderzs, Td­szasaentimre, Tiszabura, Ti­szaroff, Tomajmonostora szombaton; dr. Sinka Nán­dor Abádsizalók, József A. u. 49., vasárnap és hétfőn: dr. Baranyi Gábor Tdszaroff, Dó­zsa Gy. u. Kunhegyes, Tisza­gyenda, Kenderes szombaton: dr. Kulcsár Tamás Kenderes, Lenin u. 17., vasárnap és hétfőn: dr. Erdélyi Iván Kunhegyes, Kossuth u. 55f Mezőtúr és Kétpó szomba­ton; dr. Matuslka László Me­zőtúr. Rákóczi u. 49., telefon: 435., vasárnap és hétfőn: dr. Fodor Sándor Mezőtúr, Tol- huhin u. 7/a. Túrkeve szom­baton, vasárnap és hétfőn: dr. Szöliősi Kálmán, Somo­gyi B. u. 1. (Az ügyelet csak sürgős esetben vehető igénybe!) Gyógyszertárak © Szolnokon 8—14 óráig a Fehérke­reszt gyógyszertár lesz nyitva. Ugyanott kedden reggelig tartanak ügy eletet. Sürgős esetekben kereshetők feL Jászberény­ben a Szövetkezet úti gyógy­szertár tart nyitva 8—12 órá­ig- Ugyanott van kedden reggelig ügyelet. Martfűn /szombaton, vasárnap és hét­főn is ügyeletet tartanak a patikában. Kunszentmárton- ban 8 és 12 óra között jut­hatnak gyógyszerhez a rá­szorulók. Mezőtúron a Kos­suth tér- 3—5 szám alatti gyógyszertár az állandó ügyeletes. Jászárokszálláson állandó éjjel-nappali ügye­let van. Jászapátin szomba­ton, vasárnap és hétfőn 8— 18 óráig tartanak ügyeletet, a hét többi napján pedig ál­landó éjszakai ügyelet van. Karcagon a Felszabadulás úti, Kisújszálláson a Szé­chenyi u. 1-ben lévő, Tisza- földváron a belterületi, Ti­szafüreden a Somogyi B. u. 27-ben lévő, Törökszentmik- lóson a Felszabadulás u. 2- ben lévő és Túrkevén a Széchenyi u. 1-ben lévő gyógyszertár tart ügyeletet szombaton, vasárnap és hét­főn.

Next

/
Thumbnails
Contents