Szolnok Megyei Néplap, 1985. április (36. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-04 / 79. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1985. ÁPRILIS 4. Együtt, nemcsak egymás mellett A közös gazdaságok együttműködése újabb tartalékokat mozgósíthat ......mindenki fölismerhette, hogy háromszáz társult f alusi családnak csak egy jól gondozott csűre lenne háromszáz rendetlen csűr helyett; csak egy szölőerjesztö helyiségük a többségükben végletes tudatlansággal gondozott kád helyett; hogy csak egy tejesasszonyt küldenénelc a városba rugós szekéren vitt tejeshordóval, ami megtakarítaná azt a száz fél napot, amelyet a száz füles kannát vivő száz tejesasszony vesztegetne el; íme néhány ama megtakarítások közül, amelyeket a különböző megfigyelők észrevették, anélkül azonban, hogy akár a huszadrészét is jelezték volna annak a haszonnak, amelyet a mezőgazdasági társulás eredményezne”. Az 1772 és 1837 között élt francia Fourier-től származó gondolatok alapjában véve alig vesztettek aktualitásukból a több mint másfél évszázad alatt. Idézett bölcselkedésének példái persze már elavultak, hiszen az agrár- gazdaság fejlődésével változtak, korszerűsödtek az együttműködéssel kapcsolatos tárgyi-tartalmi igények is. Elsősorban azzal a felismeréssel, hogy az egyéni termelők társulása után a közös gazdaságok együttműködése is igen sok további előnyt ígér. Rugós szekérre szerelt tejeshordó helyett persze már jóideje növényvédő repülőgépeket bérelnek, vásárolnak közösen a gazdaságok, vagy éppen mezőgazdasági rakodó-pályaudvar építéséhez adják össze pénzüket, kivitelező kapacitásukat. Vajon napjaink iparszerű mezőgazdálkodásában élünk-e kellően azokkal a lehetőségekkel, amelyeket az együtt- működések, a társulások kínálnak? Nem elsősorban az egyes növénykultúrák termesztését már országrésznyi területen, magas színvonalon szervező-segítő termelési rendszerekre, az egy-egy térség mezőgazdasági termékeit, élelmiszer-alapanyagait feldolgozó szövetkezeti közös vállalatokra gondolunk. Arra inkább, hogy például a szomszédos, vagy az ugyanazon település határrészeit művelő gazdaságok csak egymás mellett, vagy együtt is dolgoznak, élnek? Egyfajta „íratlan”, azaz társulási szerződéssel, megállapodással nem szabályozott, — de a Teszöv által már évek óta jól koordinált — együttműködésnek hagyományai és jól mérhető eredményei vannak megyénkben: a legfontosabb kampánymunkákat — vetést, betakarítást — hamarabb befejező nagyüzemek átirányítják munka- és erőgépeiket a „mezsgyén túlra”, hogy a szomszédoknál is hamarabb elvégezhessék az időszerű munkákat, idejében földbe kerüljön a mag, fedél alá kerüljön a termés. A MÉM és a TOT által kezdeményezett, nagyon hasznos, de a nem éppen szerencsés — jogos bírálatot is kiváltó „Erősebb segítse a gyengét” elnevezésű akció is cselekvő visszhangra talált a megyében. Jó példa erre a jászapáti Velemi és a tisza- sülyi Béke és Barátság Tsz együttműködése. Az évek óta tartósan, jó eredménnyel gazdálkodó jászsági nagyüzem tartalék- alapjából felszabadított és átadott „kölcsönbe” ötmillió forintot, amit a kedvezőtlen adottságú Tisza menti szövetkezet a húsmarhatartás fejlesztésére, tenyészanyag- és takarmány vásárlására fordíthatott. Hasonlóan kölcsönös előnyökön alapul a törökszentmiklósi Béke és a kun- madarasi Kossuth Tsz középtávú együttműködése. Az előbbi közös gazdaság szárítóüzemet épített, de az alapanyagot betakarító speciális géppark kialakítását feleslegesnek tartotta, mert az a kunmadarasiaknál hozzáértő személyzettel és szabad kapacitással együtt megvolt. A madarasiak végzik a betakarítást a társszövetkezetben is, és a közösen üzemeltetett szárító termékeinek, a fű, a kukorica, a lucerna és a szal- mapellett közös értékesítésből származó évi 2—3 millió forint nyereségen költségarányosan osztozik a két gazdaság. Vannak persze még bőven tartalékok a gazdaságok együttműködésében. Nem sokat „hallattak” magukról eddig az erdőgazdálkodás hatékonyságának javítására néhány éve létrehozott társulások a Jászságban és a tiszafüredi körzetben. Talán éppen az idén — lévén 1985. az erdők éve — lenne aktuális előbbre lépni ezen a téren. Említhetjük a Tiszazugban termett szőlő levét is: százkilométereket „utazik” a nagyrévi, a cserkeszőlői és a cibakházi bor, mire palackba kerül. A tiszazugi teljes bor- vertikum — szőlőtelepítéstől a palackozáson keresztül az értékesítésig — kialakításának néhány éve felvetett jó gondolata megtorpant az elképzelés szintjén. Beszélhetnénk azután arról is, hogy hány, a munkát könnyebbé, gyorsabbá esetleg olcsóbbá tevő szellemi termék nem jut túl a „mezsgyéken”, mert az ötlet gazdái nem fejtenek ki elég propagandát, vagy mert a szomszédokból hiányzik az újítások iránti fogékonyság. Alighanem százezer forintokat lehetne megtakarítani például azzai is, na három-négy szomszédos nagyüzem anyag- beszerzői nem járnák mind ugyanazokért az alkatrészekért az országot. Hol régebben, hol később, de szinte valamennyi gazdaságban építettek az elmúlt években takarmánykeverő üzemet. A megyei tanács felmérése saarint, termelőszövetkezeti szinten ezek kapacitását csak felerészben használják ki a megyében. Vajon, most, amikor elterjedőben van a hatékonyabb és gazdaságosabb tápanyag-gazdálkodást segítő szuszpenziós műtrágya használata, nem lenne-e érdemes több szomszédos gazdaságnak összefogni egy-egy korszerűbb, nagyobb kapacitású, folyékony műtrágyát gyártó-keverő üzem megépítésére? Fourier szavaival élve a huszadrészét sem említettük a szomszédos mezőgazdasági nagyüzemek közötti együttműködés kihasznált, vagy éppen még kellően ki nem ak- názot lehetőségeinek. Igaz, még a szándéka sem merülhet fel ez esetben a teljességre törekvésnek, hiszen helyi, térségi adottságokra, lehetőségekre épülnek a társulási, együttműködési igények. A jó és eredményes kezdeményezések közreadását fi- gyelemf elkeltének szántuk: jövedelemtermelésre orientált mezőgazdaságunkban nagy jelentőséggel bír minden, idő-, pénz- és energiamegtakarítást eredményező együttműködés. Hogy a szomszédos gazdaságok ne csak egymás mellett, hanem együtt is dolgozzanak, éljenek, népgazdasági igény, amivel összhangban van a megyei pártértekezlet határozatában megfogalmazott feladat: a beruházási források szűkössége, a feldolgozási lehetőségek viszonylagos elégtelensége szükségessé teszi a mezőgazdasági üzemek egymás közti, valamint az élelmiszeripari üzemekkel való együttműködésének fejlesztését. A kölcsönös előnyökön alapuló, korrekt együttműködés végeredménye nem lehet kétséges, hiszen éppen a megyei pártértekezleten hallottuk egyik közös gazdaságunk elnökének hozzászólásában: az üzemek közötti együttműködésben olyan tartalékok rejlenek, amelyeket felszínre hozva, hasznosítva, különösebb beruházás nélkül is hatékonyabbá, jövedelmezőbbé tehetjük gazdálkodásunkat. Temesközy F. Szabadtartásos szarvasmarha-istálló épül a jásztelki Tolbuhin Tsz alattyáni kerületében TÉESZ + TANÁCS — Néhány éve nálunk járt az OTSH egyik vezetője. Nemcsak Tiszaföldvár sportjára volt kíváncsi, hanem a községre, a Lenin Tsz-re is, amit az országban hírből még egy sportember is ismerhet. Benyomásait, persze felszínes benyomásait így summázta: a mezőgazdasági nagyüzem a jelen, a községben sokhelyütt pedig a múlt van jelen. — mesélte Stiegler Attila, a falu szülöttje, a tsz egyik főágazatának vezetőhelyettese. — A földváriak 7 ezer 800 hektáron korszerű, prosperáló nagyüzemi mezőgazdaságot teremtettek. Rendet tettek a határban. Míg a nagyközség 1200 hektárnyi belterületéről a legjobb szándékkal sem lehet egyértelműen ezt mondani. Elhiszem magának, hogy egy idegenben vegyes érzelmeket kelt. Lát kacsalábon forgó családi házakat. villákat, szépen gondozott kerteket, modern új általános iskolát- óvodát, és el. hanyagolt középületeket, ká. tyús, járhatatlan utat, de rengeteget. Joggal hiányolja a tereiket, a parkokat, a fákat. Szóval nem lenne túl hosszú a lista, ha leltárt csinálnánk a település fejlődéséről. — .Földváron, a gyönyörű szegfűskertjéről híres Bohus Géza véleményével mások sem igen ellenkeztek. Lovász Sándorné tanácstag érzése szerint: — Mintha nehézkesen mennének a dolgok. Alig volt pénz valamire. Amire pedig mi magunk, egy utca, egy körzet lakód vállalkozhatunk az kevés. Kérelmek jöttek — mentek Ben>ovszky András még mindig dühbe gurul, ha szóba kerül a homoki vízvezeték. Pedig már régen túl vannak rajta. Van vezeték is, víz is. — Nyolc éve, amikor tanácstag lettem Homokon, a nagyközség periférikus, eléggé elhanyagolt részén, nem volt még mindenütt vezetékes víz. Fizetünk is. dolgozunk is, csak legyen, mondták az emberek. Csakhogy a vezetéket a vasút alatt kellett áthozni. Kérelmek jöttek - mentek. érdemi döntés sehol Egy nap szabadság, irány a MÁV területileg illetékes mű. szaki igazgatója. Nem túlzók, öf perc alatt rábólintott. Az adminisztráció bonyolítása mégis két évig tartott. Más. Buszforduló-építés, társadalmi munkában (merthogy már busz is kijár Homokra). Nem számoltam, de ha nem volt előtte legalább tíz hatósági bejárás, akkor egy sem, mire áment mondott rá minden illetékes. Mindig kifogásol, tak valamit. Azt is, amire egyszer már azt mondták, rendben. — A korrektség azt kívánja. hogy önkritikát gyakoroljunk, — ezzel kezdte a beszélgetést Szabó Béla, a Lenin Tsz elnöke. — Korábban nem volt igazán szívügye a szövetkezetnek a településfejlesztés. Nem figyeltünk oda. Nagyon rosszul tettük. Ha kértek és tudtunk, akkor adtunk és segítettünk. De nem kezdeményeztünk, nem ajánlkoztunk. — A téesz több száz nyugdíjasát nemcsak a múltja, ezer aktív dolgozóját nemcsak a munka köti ide* i tt is élnek. A gazdaság hangulata a falu hangulata is. — Csak az különült él eddig mereven, hogy hol, ki a gazda. Mi a mi portánkon, a tanács a településen. És ha azt mondja, miután végigsétált, mondjuk csak a főutcán, hogy inkább csúnya, mint szép igaza van. Egy óra múlva kezdődik szocialista brigádvezetőink tanácskozása* ahol ez is téma lesz. Ki fogjuk találni, hogy mi mit tudunk csinálni. Nem mentség, tény* hogy a tavasz eleji feltűnően rendezetlen faluképnek az az oka. ami a föld alatt elkezdődött. Ez szó szerinti kezdet: a szennyvízhálózat 4,5 km-es gerincvezetékének és a szennyvíztisztítónak ameg- építése 60 millió forintba kerül. Egynémely városunk sem tart még itt, való igaz. Mint ahogyan az is, hogy a föld alatti méregdrága beruházások nem látványosak. Aki vi. szont távlatokban gondolkozik. tudja, hogy enélkül a föld feletti fejlődés megakad. — Igen, a föld alatti rendcsinálásnál tartunk. És nem bánnám, ha még jobban feltúrhattuk volna a falut, mert az hosszább csatornát jelentene, mint ahogyan a másfél évtizeddel előtti felfordulás a vízhálózatot. A földváriak fizettek és dolgoztak. Beszállt minden üzem. Az egyesülés előtt a Lenin és a Szabad Nép Tsz 6 millióval. Sőt később, amikor átmeneti vízellátási zavarok voltak, a Lenin Tsz új kút fúrására 600 ezret adott. És ez nem szívügy dolga, hanem a közös érdekek felismerése. És még mennyi mindenben. — Bőséges példatára volt a tanácselnöknek. Csatos Imré- nének. Megnyerni az Üzemeket — Két évvel ezelőtt új általános iskola épült, tornateremmel, 40 millió forintért. Van fogalma arról mennyi pénz ez? — A szövetkezetnek lehet egy évi nyeresége, a nagyközségnek öt évre eny- nyi jut fejlesztésre. — Hát nagyjábóL Azok a községek, ahová nem települt ipar, duplán hátrányos helyzetbe kerültek. Szerényen csordogál a központi támogatás, és nemigen volt úgynevezett helyi forrás. Karnyújtásnyira van tőlünk az ipar, de nem itt. — Nem lehet öt kilométerenként ipart telepíteni. — Persze. Már kevesek sérelme Tiszaföldváron is, mert létrejött egy egészséges kompromisszum, az egymásra utaltságon alapuló, korrekt együttműködés a martfűi Tisza Cipőgyárral, ahol 2300 földvári dolgozik. Az iskola építéséhez 2 millió forintot kaptunk a gyártól, a szennyvízhálózat első üteméhez hárommilliót. Pedig nincs is nálunk üzemük. Természetesen a helyi cégek is fizettek, legtöbbet 6 millió forintot a Lenin Tsz. A lakosok sem kapták ingyen. A társulás tagjaiként húszezer forintot kell 15 év alatt törleszteniük. — Sokallták? — Nem hiszem. Remélem tudják, hogy az ő pénzük a költségeknek csak egy töredékét fedezte. A legnagyobb összeget a megyei tanács és az OHV támogatása jelentette. Mégis úgy gondolom, van igazsága a falusi embernek, amikor azt mondja, hogy jobban meg kell fizetnie, dolgoznia azért, hogy életkörülményei a városiakéhoz hasonlóak legyenek. Legalábbis eddig így volt. — Még korai talán a múlt idő. De a társadalmi vitában mostanság formálódó és hamarosan a parlament elé kerülő új. hosszú távú településfejlesztési koncepció egyértelműen változtatást ígér. Változtatást elsősorban a főváros és a megyei jogú város javára túlzottan eltolódó arányokon. — Üj. igazságosabb eloszlás nem jelenti azt, hogy nem lesz szükségünk a saját, önfejlesztő erőink növelésére. Ha ötről hatra akarunk jutni, meg kell nyernünk a községfejlesztés ügyének minden helybeli üzemet, elsősorban a téeszt. — A téesz elnöke úgy érzi, hogy a szövetkezet eddig túlzottan magára hagyta a ta-, nácsi vezetést. — Lelke rajta. Én azt tudom, hogyha mindenért, amit megcsináltak, a földútjaink rendszeres karbantartásáért (mert, hogy az úthálózatunk 90 százaléka burkolatlan), az óvodák rend- bentartásáért, az orvosi rendelő építéséért, különböző korszerű berendezések beszerzéséért, fizetni kellett volna, nem tudom, mennyi maradt volna másra. Mi több, az utóbbi időben azt tapasztalom, hogy egyre többször kezdeményeznek. Gazdaságosabb fűtésre használni a 72 fokos meleg vizű forrást, kapacitást bővíteni gáz tálán í tó berendezést építeni a téesz ötlete és költsége volt. Ma több üzemet. középületet és néhány lakást is vízzel fűtenek. A tsz már kezdeményez Még mindig sok el pocsékolódik A téesz döbozüzemé- ből és a fóliából 50—60 fokos víz folyik el. Ha rajtunk múlik, nem fogjuk hagyni — magyarázta Stiegler Attila. — Legalább tíz ház fűtése megoldható lenne azzal a vízzel, ami most kárba vész. — Ez az, amiről beszélnek, — mondta a téesz elnöke. — Lépéselőnybe kerülni. Ne csak a kezünket mor- zsolgassuk, egyszerre örülni és keseregni, hogy százan várnak építési telekre, de nincs. Adjunk, ha nekünk van építésre alkalmas területünk. Adtunk. Hobbi telket szeretnének akiknek nincsen családi házuk? Végiggondoltuk, mi akadálya lehet. Tizenöt hektár rossz minőségű legelőnk volt a víztározó körül, ideális hely egy szabadidő-centrum kiépítésére. Ez már napi ügy. Százhetven kis telek kerül szinte napokon belül, kiosztásra. És beszélhetnénk a jövőről is. Ha meglesz rá a pénzünk, és a folyamatos gázellátásban sem kell kételkednünk, tizenhétmillió forintért Martfűről a falu határáig, a sertéstelepig a gájt elvezetjük. Mondanom sem kell, milyen perspektívát jelent ez a községnek. Ami rajtunk múlik megtesszük azért, hogy egyetlen tanácstagnak se legyen olyan érzése, hogy nehézkesen mennek itt a dolgok, ha van egy életképes mezőgazdasági nagyüzem, ne legyen ókuk keseregni az ipar hiánya miatt, hogy a jövőben még felszínes benyomások alapján sem mondhassa senki, hogy Tiszaföldváron a múlt konzerválódott. Kovács Katalin
