Szolnok Megyei Néplap, 1985. március (36. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-12 / 59. szám

1985. MÁRCIUS 12. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Holnap országos gyásznap A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa március 13-át, Konsztantyin Usztyi- novics Csernyenko, a Szov­jetunió és a nemzetközi munkásmozgalom kiemelke­dő személyisége temetésé­nek napját országos gyász­nappá nyilvánította. E napon a Kossuth Lajos téren katonai tiszteletadás­sal felvonják, majd félár- bócra eresztik az állami zászlót. Gyászlobogót helyez­nek el a középületeken és az intézményeken, a vendég­látó- és szórakozóhelyeken szünetel a zene- és a mű­sorszolgáltatás. Hazánkba látogatott a jugoszláv külügyminiszter Dr. Várkonyi Péter kül­ügyminiszter meghívására Raif Dizdarevics, a Jugo­szláv Szocialista Szövetségi Köztársaság külügyminisz­tere tegnap baráti látogatást tett hazánkban. A külügy­miniszteri találkozóra Sze­geden került sor. A külügyminiszterek átte­kintették a magyar—jugo­szláv kapcsolatok helyzetét és véleményt cseréltek a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseiről. Megelégedéssel állapítot­ták meg, hogy a két ország baráti kapcsolatai az élet minden területén eredmé­nyesen fejlődnek. A hagyo­mányossá vált sokrétű, köz­vetlen lakossági kapcsolat és a nemzetiségek összekötő szerepe a jószomszédi vi­szony fontos eleme. Megerő­sítették országaik készségét a kölcsönösen előnyös együttműködés bővítésére. A külügyminiszteri meg­beszélések a barátság és a kölcsönös megbecsülés lég­körében folytak és hozzájá­rultak a két ország kapcso­latainak, jószomszédi együttműködésének fejlesz­téséhez. Gromiko—Dumas találkozó Tegnap megkezdte tár­gyalásait Andrej Gromiko, az SZKP KB PB tagja, g Szovjetunió -étbósl teitból szovjet minisztertanács első elnökhelyettese, külügymi­niszter és Roland Dumas (francia külügyminiszter. A francia diplomácia vezetője a szovjet kormány meghívá­séira vasárnap érkezett hi­vatalos látogatásra a Szov­jetunióba. Nyikolaj Tyihonov, a Szovjetunió Minisztertaná­csa elnöke tegnap fogadta a ■szovjet kormány meghívásé­ira vasárnap este óta Moszk­vában tartózkodó Roland '■Dumas francia külügyrrjj- nisztert. A véleménycsere során a ■felek megerősítették, hogy Vnind a Szovjetuniónak, (mind Franciaországnak a 'maga részéről az a törekvé­se, hogy erősödjék a két or- 'szág közötti kölcsönös meg­értés és az államok közötti kapcsolatokban helyreálljon 'a bizalom légköre. Irak—Irán Kölcsönös légitámadás Az iráni légierő tegnap reggel Bagdad „stratégiai fontosságú pontjait” bom­bázta — jelentette az ÍRNA iráni hírügynökség. Részle­teket nem közölt. A Reuter hírügynökség bagdadi jelen­tése szerint légiriadó volt az iraki fővárosban — két év óta először —, de bombatá­madásról nem tett említést, csak a légvédelem ágyútüzé- ről. Az iraki légierő vasárnap tizenegy iráni város ellen hajtott végre csapást, köztük Tabriz és Isfahan ellen. A légitámadásokban csaknem háromszáz ember vesztette életét, nagy a sebesültek száma is. Irán elfogadja Pérez de Cuellarnak azt a javaslatát, hogy ma 00 órától ismét füg­gesszék fel polgári célpontok bombázását — közölte teg­nap az ÍRNA iráni hírügy­nökség. Nyugatnémet választások Az SPD sikere A Német Szövetségi Köz­társaságban vasárnap meg­tartott, Saar-vidéki tarto­mányi és hesseni helyható­sági választás a Német Szo­ciáldemokrata Párt előretö­rését és a Kereszténydemok- jrata Unió visszaesését ered- íményezte. Különösen figye­lemre méltó az SPD sikere a feaar-vidéken, ahol Osk^ (Lafontaine vezetésével meg­szerezte az abszolút többsé­get. A szociáldemokraták így egyedül vehetik át.a kor­mányhatalmat az eddig irá­nyító keresztényliberális ko­alíciótól. Mivel Hessenben >a szoci­áldemokraták és a zöldek (is ■megerősítették pozícióikat, 'elképzelhető, hogy a két ■párt a közeljövőben újra tárgyalásokat kezd a koráb­ban megszakított együttmű­ködés felújításáról. BANGKOK Heves harcok után tegnap elesett a Norodom Szihanuk vezette ellenforradalmárok utolsó, kambodzsai területen levő nagyobb támaszpontja. Magas rangú thaiföldi kato­natisztek és bangkoki diplo­maták beszámolói szerint a kambodzsai hadsereg és a vietnami önkéntesek tüzér­ségének támadása nyomán Szihanuk elrendelte, hogy hí­vei vonuljanak vissza a véd- hetetlenné vált tatumi tá­borból. ATHÉN Nem indít jelöltet a hét­végi görögországi elnökvá­lasztáson az Üj Demokrácia, az ország legnagyobb ellen­zéki pártja. A görög kormány szóvivője tegnap bejelentette: az elnökválasztás első fordu­lójára nem pénteken, hanem vasárnap képül sor. A ha­lasztást eljárási kérdések te­szik szükségessé: új meghí­vókat kell küldeni a képvi­selőknek. VARSÓ A Független Lengyelország Konföderáció (KPN) vezető­ségének tagjai voltak azok a személyek, akiket szombaton egy illegális gyűlésen őrizet­be vett a rendőrség — jelen­tették be tegnap Varsóban. BEJRUT Elkeseredett harc folyt teg­nap reggeltől Dél-Libanon- ban a libanoni hadsereg egy­ségei, s az őket támogató la­kosság, illetve az izraeli ka­tonaság között Zrarije köz­ség térségében, a demarkációs vonalat jelentő Litani folyó­tól északra. Budapesten a Normafánál Szolnok megyei téeszelnökök továbbképzése Kiállításnyitással kezdődött, küldöttgyűléssel zárul A Mezőgazdasági Szövetkezetek Háza ad otthont teg­naptól a hét végéig a Szolnok megyei téeszek elnökei, vala­mint a szövetkezeti közös vállalatok és termelési rendsze­rek igazgatói részére szervezett hagyományos téli tovább­képzésnek. A megyei Teszöv egyhetes programja tegnap dél­előtt annak a kiállításnak a megnyitásával kezdődött, ame­lyen a Nagykunság, a Jászság és a Tiszazug termelőszövet­kezeteiben dolgozó amatőr képző- népi díszítőművészek mutatkoznak be. Lékai László bíboros köszöntése Losonczi Pál, a Népköztár­saság Elnöki Tanácsának el­nöke tegnap a Parlamentben ebédet adott Lékai László bíboros, esztergomi érsek tiszteletére, 75. születésnap­ja alkalmából. A szívélyes hangulatú találkozón reszt­vettek a magyar katolikus püspöki kar tagjai, Csehák Judit, a Minisztertanács el­nökhelyettese és Miklós Im­re államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke. Losonczi Pál pohárköszön­tőjében az Elnöki Tanács és a kormány üdvözletét és jó­kívánságait tolmácsolta, nagyra értékelte a bíboros érsek munkásságát az állam és a katolikus egyház közti jó viszony ápolásában és fejlesztésében. Lékai László válaszában a születésnapi megemlékezést1 megköszönve elmondta, hogy személyes célja és egyházá­nak törekvése is a ha.za, a nép boldogulásának szolgá­lata, az országban létrejött nemzeti egység ápolása és erősítése. Öntözési tanácskozás Az öntözéses gazdálkodás elmúlt évi eredményeiről és további feladatairól tanács­koztak tegnap a MÉM és az OVH szervezésében a szak­emberek Budapesten. A ren­dezvényen Dénes Lajos me­zőgazdasági és élelmezés- ügyi miniszterhelyettes, tar­tott bevezető előadást. A megnyitón — amelyen jelen volt Poden Gyula, az MSZMP Központi Bizottsága osztályvezető-helyettese, és Mohácsi Ottó, a Szolnok me­gyei Tanács elnöke — Bene­dek Fülöp, a Teszöv titká­ra méltatta az amatőr kép­zőművészeknek a közös gaz­daságok és azok működési területének kulturális életé­ben, a tagság és a lakosság ízlésformálásában a szabad­idő tartalmas eltöltésében be­töltött szerepét. Ezután Deb­receni Lászlóné, a túrkevei Vörös Csillag Tsz közműve­lődési előadója átadta a szö­vetkezetek háza igazgatójá­nak a kiállításon bemutatott egyik legszebb alkotást, Ta- lamas Lajos diófából faragott „Rideg pásztor” portréját, amelyet a létesítménynek ajándékozott a Kevi Kör tagja. A március 25-ig megtekint­hető kiállítás megnyitását kö­vetően a téeszelnökök tanfo­lyamának első előadását Mo­hácsi Ottó tartotta. Szolnok megye Tanácsának elnöke elöljáróban elismeréssel szólt a térség közös gazdaságainak azokról az erőfeszítéseiről, amelyek révén — a nehezebb gazdálkodási feltételek, a kedvezőtlenebb külpiaci hely­zet és a rendkívüli időjárás el­lenére — időarányosan, ösz- szességében teljesíteni tudták középtávú terveiket. Az ag­rárgazdaság 1985. évi megyei előirányzatáról szólva el­mondta, hogy azokat olyan, belső üzemi tartalékokra is alapozták, mint például a termő-, ezen belül elsősor­ban a szántóterületek növe­lése, az állatállomány és az abrakolóanyag termelési le­hetőségek jobb összhangjá­nak kialakítása, valamint a termelőszövetkezetekben meglevő nagy szellemi kapa­citással való jobb gazdálko­dás. Mohácsi Ottó végül belpo­litikai életünk egyik aktuá­lis kérdésével, a soronkövet- kező képviselő- és tanácstag­választások előkészítésével, valamint a megye mezőgaz­dasági nagyüzemeinek és a működési területüknek a kap­csolatrendszerével foglalko­zott. Kérte a közös gazdasá­gok vezetőit, hogy a jövőben is legyenek az eddigiekhez hasonlóan jó partnereik a helyi tanácsi apparátusnak a településpolitikai koncepciók kidolgozásában, megvalósítá­sában. Mozgósítsák ahhoz a segíteni akarásnak eddig is számos szép példáját mutató szövetkezeti tagságot, és erő­sítsék meg a szövetkezeti szakemberek érzelmi-értelmi kötődését a településekhez. A Normafánál megrende­zett tanfolyam résztvevői ma délelőtt a Termelőszövetkeze­tek Országos Tanácsa elnö­kének, Szabó Istvánnak az előadását hallgatják meg az érdekképviseleti munkának a módosuló gazdasági irányí­tásban betöltött szerepéről. A szakmai programot csütörtö­kön kulturális rendezvény színesíti, amelyen a tiszafü­redi szövetkezeti népi tánc- együttes és a mezőtúri Szi­várvány citerazenekar szóra­koztatja a szövetkezetek háza vendégeit. A termelőszövet­kezeti elnökök tanfolyama pénteken a Szolnok megyei Mezőgazdasági Szövetkezetek Szövetsége megyei küldött­gyűlésével zárul. — temesközy — Fejlesztések a Martfűi Növényolajgyárban Május elején befejeződik a kampány Termékeinek 97 százalékát exportálja a martfűi özem A Martfűi Növényolaj­gyárban májusi első napjai­ban leállnak a gépek. Befe­jeződik a kampány. Az első félévben hasonlóan a tava­lyihoz csaknem száznegy­venkétezer tonna naprafor­gót dolgoznak fel, s ebből hatvankétezer tonna olajat termelnek. Ennek a mennyi­ségnek jelentős részét — ki­lencvensét százalékát — többek között Algériába, Egyiptomba, Ausztriába, Svájcba és az NSZK-ba — exportálják. A május elejei leállást kö­vetően másfél hónapos kar­bantartás kezdődik, majd rövid ideig repceolajat ter­melnek. Ezután ismét a nap­raforgót dolgozzák fel, mely­nek szinte minden részét felhasználják. A héját pél­dául kazánokban elégetik, ami fedezi a gyár összes energiaszükségletét, és a fel­használt elektromos energia felét is.. Ennek köszönhető, hogy a kemény tél, s a hi­deg következtében beveze­tett energiakorlátozások nem befolyásolták termelé­sét, hiszen a gyár összes energiájának nyolcvan szá­zalékát maga fedezi. Az el­égetett napraforgóhéj hamu­ját pedig magas káliumtar­talma miatt műtrágyaként értékesiti. Termékeinek minősége vi­lágszínvonalú. Tavaly pél­dául nem érkezett reklamá­ció, sőt a külföldön értékesí­tett olajokért' tizenötmillió forintos felárat is kapott. A január elejei munkás­gyűléseken a vezetők ismer­tették a gyár idei feladatait és a dolgozók javaslatait figyelembe véve összeállí­tották a műszaki és szerve­zési intézkedési tervet. Sze­retnék az idén is ugyanazt a mennyiséget produkálni, mint tavaly. Ennek első fél­évi feltételei adottak, de — mint Császár János igazga­tó elmondta — nagyon sok függ a feldolgozásra kerülő repce mennyiségétől is. Fejlesztési feladataik sem lebecsülendőek. Az idén pél­dául egy tizenötezer tonnás napraforgótároló építését kezdték el, amely jövőre már a termelés szolgálatába all. Emellett mintegy har­mincmillió forint értékben korszerűsítéseket végeznek az esedékes fenntartási munkák mellett. Nőgyülés lászladányban A nemzetközi nőnap 75. évfordulója alkalmából teg­nap a megyénkbe látogatott Faina Masanova Pavlovna, a budapesti Szovjet Kultúra és Tudomány Háza munka­társa. Szolnokon a népfront székházában Sándor László, a NHF megyei Bizottságá­nak titkára fogadta, majd tá­jékoztatta a megyei népfront — és békemozgalom helyze­téről, időszerű feladatairól^ Délután a szovjet vendég Jászladányba utazott, ahol a település párt-, tanácsi, tár­sadalmi és tömegszervezeti vezetői fogadták, majd meg­tekintette a helyi óvodát és bölcsődét. Ezt követően a művelődési házban ünnepi gyűlés kezdődött, amelyen részt vett és felszólalt Faina Masanova Pavlovna is. A rendezvényen kitüntetéseket nyújtottak át a munkában, közéleti tevékenységben élen járó jászladányi lányoknak, asszonyoknak. Az ünnepség á szovjet nők életét, min­dennapjait, békeharcát be­mutató filmvetítéssel feje­ződött be. Faina Masanova Pavlovna az esti órákban Visszautazott Budapestre. Elismerő oklevél a Budaflaxnak Harmadszor kapott elisl- merő oklevelet a moszkvai Exportljon Össz-szövetségi Külkereskedelmi Egyesü­léstől a Budaflax Lenfonó és Szövőipari Vállalat. A magyar vállalat tavaly ösz- szesen 2,5 millió rubel érté­kű ponyvaszövetet és taka­róponyvát szállított a Szov­jetunióba. Ezen kívül a MODEX Külkereskedelmi Vállalaton keresztül csak­nem 11 millió rubel értékű Budaflax-szövetből konfek­cionált felsőruházati termék közvetett exportjában is részt vettek. A jó kereske­delmi kapcsolatokat kiállí­tások és divatbemutatók szervezésével is bővíti a Budaflax.

Next

/
Thumbnails
Contents