Szolnok Megyei Néplap, 1985. március (36. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-05 / 53. szám
1985. MÁRCIUS 5. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Hangszerszólisták, kamaraegyüttesek Megtartották a diáknapok első megyei bemutatóját A Varga Katalin Gimnázium „aranyos triója”: Boros Anikó, Hamar László, Simon Erika Szombaton izgatott moraj, a hangszerek hangolásának jellegzetes zaja töltötte meg a szolnoki Zeneiskola és az Űttörőház folyosóit. Sorra érkeztek a csinos fehér blúzba öltözött lányok és az öltönyökben kissé feszengő fiúk, hogy a fél tízkor kezdődő bemutatkozásra idejében felkészüljenek. Az országos diáknapok megyei bemutatóinak sorát a hangszerszó- listák és kamaraegyüttesek versenye nyitotta meg. Csaknem kilencven középiskolás küldte el nevezését a megyéből. A benevezettek közül ugyan nem jelent meg mindenki a bemutatón, de így is igen népes gárdából kellett a zsűrinek kiválasztani az arany, az ezüst és a bronz minősítésre méltó fiatalokat. A túr- kevei Ványai Ambrus Szak- középiskola fúvószenekara •nyitotta meg a bemutatót, majd Varga Istvánná, a megyei tanács művelődési osztályának munkatársa köszöntötte a versenyzőket. Az Űttörőház aulájában a zongoraszólisták és a négykezes művek megszólaltatói, a Zeneiskolában pedig a fúvósok és kamaraegyüttesek kezdtek. Az utóbbiak műsorát elbíráló zsűrit Kányási József, a Debreceni Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanára, a zongoristák zsűrijét pedig Straky Tibor, a Debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola igazgatója vezette. Ha egyetlen mondatban kellene összefoglalni a zenei bemutatók színvonalát, azt állapíthatnánk meg, hogy az meghaladta az átlagot, jóllehet, igazán kiugró szereplésről nem volt szó. A fellépő diákok és az őket felkészítő tanárok munkájáról csakis elismeréssel lehet beszélni. A két zsűri végül a zongoristák közül arany fokozatú minősítésre tartotta méltónak Fodor Anettet, a Lehel Vezér Gimnázium tanulóját, Fehér Gabriella törökszentmiklósi diákot, aki a Bercsényi Gimnáziumnak szerzett szereplésével dicsőséget, Lakos Gyöngyvért és Bánffy Richárdot, a Varga Katalin Gimnázium valamint Fazekas Zsuzsannát, a Verseghy Gimnázium tanulóját. A négykezes darabot előadók között a Süveges Andrea—Gubaznai Ágnes páros (Kisújszállási Móricz Gimnázium) érdemelte meg az arany minősítést, ugyancsak aranyat kapott Szabó Tímea és Korponai Enikő (Varga—Verseghy). Az április 22-i gálán, amelyet a Szigligeti Színházban rendeznek, Fehér Gabriella és a Szabó—Korponai páros mutathatja be tudását. A zsűri kiosztott még öt ezüst és kilenc bronz minősítésű oklevelet. A fúvósok, vonósok, kamaraegyüttesek versenyén arany fokozatot ért el a Val- kó Mihály (trombita)—Kelemen Csaba (trombita)—Szabó Tímea (zongora) összetételű trió, amelynek tagjai a Verseghy Ferenc Gimnáziumot és a Varga Katalin Gimnáziumot képviselték, valamint a Gsicsmányi Edina (hegedű)—Boros Anikó (hegedű)—Korponai Enikő (zongora) Tiszaparti—Varga—Verseghy vegyes trió. Mindkét kamaraegyüttes részt vesz a gálán űsoron is. Arany oklevelet kapott még a Sőrés Mariann—Fabuly Zsuzsanna—Kovács Zoltán összeállítású együttes a mezőtúri Teleki Blanka Gimnáziumból, és a Varga Katalin Gimnázium, második triója. A legjobbaknak járó minősítést vihette haza Ba- kosi Zsolt, tenorkürtös, a Szamuely Tibor Gépipari Szakközépiskola diákja, Sta- nitz Gabriella (fuvola), Varga Ferenc (gordonka) és Szászi Rita (zongora), a Lehel Vezér Gimnázium szólistája illetve duója. Rajtuk kívül ezüst oklevelet nyertek tizenketten, bronzot pedig kilencen.- bj — vastapssal Vasárnap este öt órakor a szolnoki Pelikán-presszó bejáratára már kitették a táblát: minden hely foglalt, sőt a portás a nagyobb nyomaték kedvéért az ajtót kulcsra zárta. Az érdeklődés hatalmas volt, mivel itt tartották a Jász-Nagykun Farsang egyik kiemelkedő, zárórendez vényét: a megyei amatőr diszkótánc-verseny döntőjét. A résztvevők számáról csak annyit, hogy korábban selejtezőt is kellett szervezni, amely után a zsűri felemás következtetésekkel gazdagodott A remek számokon, ügyes táncosokon kívül akadt aki a kazettáját felejtette otthon, más a ritmus- Jérzékét kereste a magával hozott zene négy-öt perce alatt, de mozgott, vonaglott, tekeredett, integetett hősiesen. Egyszóval már akkor remekül szórakozott a zsűri is, meg a népes publikum is. A legfiatalabb résztvevő 14 évet vallott be, a legidősebb ennek a két és félszeresét. A legkönnyebb versenyző 48 kilós volt, a legnehezebb ugyanezeket a számokat más sorrendben mondta. A legjobb tíz páros táncos végül is a döntőbe jutott. Ezt a seregszemlét bő órás bemelegítés előzte meg, amelyet a próbálkozók szerfölött színes öltözékben lejtettek. Volt aki az iskolaköpenyét alakította át szétnyíló lebernyegre, mások sportnadrágban, trikóban, háromnegyedes feszes nadrágban, aligszoknyában, dresszben és a jó ég tudná felsorolni, mi mindenben készültek a nagy attrakcióra. Egy tény: remekül szórakozott a nagyérdemű, többször zúgott a vastaps, és a tíz duó, szólista bemutatója után a Kiss Katalin testnevelő tanárnő vezette zsűri olyan eredményt hirdetett, amelyet újabb tapsvihar fogadott: jelezve a sorrenddel ez esetben a közönség is egyetért. Harmadik helyen végzett a Kerekes Adrienn, Szántai Anita duó, második a rock and rollt ropó Nagyhajú testvérpár, és első a vízügyi szakközépiskola két 3. osztályos mozgásművésze: Németh Andor és Vasas András. A dobogósok utalványokat kaptak, de a többi, döntőbe jutott, táncosnak is ajándékokkal kedveskedett a Pelikán vezetősége. Felszabadulási pályázat Középiskolai számítástechnikai szakköröknek A kunszentmártoni József Attila Gimnázium KISZ-bizottsága és a városi jogú KISZ-bizottság fel- szabadulásunk 40.. évfordulójára pályázatot hirdet számítástechnikai szakköröknek. A pályázatra két programot kell beküldeni: az egyik témája a felszabadulás, illetve az azt követő negyven év története. A másik program a szakkör eddigi munkái közül szabadon választható. A programok 'beküldhetők magnetofonkazettán, a HT primo. Sinclair Spectrum 48 K és a Commodore 64 gépek valamelyikére. Készítésükhöz bármilyen basic-bővítés, illetve fordítóprogram felhasználható, ezeket azonban mellékelni kell. A cím: József Attila Gimnázium KISZ-bi- zottsága 5440 Kunszentmár- ton, Béke út 15. A határidő: március 29. A pályázaton háromezer, kétezer és ezer forint értékű tárgyjutalommal díjazzáka legjobb programok elkészítőit. Szezon előtti felújítások, bővítések Aj kemping nyílik Cserkeszőlőn Még fázósan összehúzzuk magunkon a kabátot, ha az utcára megyünk. Még dideregve sétálunk a befagyott folyók, tavak partjain. Egyelőre csak a naptár jelzi a jó idő közeledtét, de az előrelá- tóak már szervezik nyári programjukat. Nemcsak a pihenni vágyók gondolnak a kánikulára, hanem az utazási irodák is. A Tiszatour Szolnok megyei Idegenforgalmi Hivatal az idén nemcsak seűkebb hazánk nevezetes tájaira, gyógyfürdőire szervezett üdülésekkel, kirándulásokkal gondolt a vendégekre. A Tiszatour négy szálloda, egy motel, öt kemping és egy kastélyszálló tulajdonosa. E létesítmények közül néhány felújításira szorul, vagy ráférne a bővítés. A felújítási munkát több helyen elkezdték már, és szezon kezdetéig befejezik. Szolnokon a Tiszai igét lesz nagy munkák színtere. A Touring szállóban kicserélik a melegvíz-vezetéket, festik a falakat, ablakokat. A munkát követő nagytakarítás után a tízéves épület újjávarázsolva vár jaj majd a pihenni vágyókat. A motelben az út lesz jobb, javítják, cserélik a rossz kockakövet. Eltakarítják az avart, füvesítenek a kempingben és felújítják a WC-blokkot. A kemping területén tizenöt öreg fát vág- _ tak ki, helyükre természetesen csemeték kerülnek, hiszen az üdülők szeretik a dús lombú fák árnyékát. Több mint egymillió forintot költenek a berekfürdői Májusban Tiszatour napok szálloda teljes felújítására. A tervek szerint április elejéig befejezik a munkát. Május elején nyílik az új cserkeszeiéi kemping. A régi százötven vendéget tudott befogadni, mellette az idei szezonban az új, a 100 sátorhelyes kemping is várja az üdülőket. A Tiszatour azonban nem elégszik meg ezzel, további bővítést szeretne. Új szolgáltatásokkal gazdagszik az abádszalóki kemping. Folytatják az aszfaltút építését, sőt nemcsak főútvonalat terveznek, hanem elágazásokat is a sátrak közé. így nem kell majd esős időben a sárral bajlódni az autóval vagy a gyalog közlekedőknek. Új recepciót nyitnak, és mosogató is lesz a kemping területén. A mosogató pénzérmével működik, a pénz bedobása után meleg vizet ad. Az idei szezonban lehetővé válik, hogy a lakókocsikban, sátrakban villamos árammal világítsanak. Tiszafüreden egy éve kezdték el a 350 sátornak helyet adó kemping építését. A tervek szerint 1986 május elejétől működik majd. Nemcsak a vendégek kényelmesebb elhelyezéséről, hanem a kiszolgálás színvonalának emeléséről is gondoskodott a Tiszatour. Hamarosan befejeződnek a nyelv- tanfolyamok, amelyeken huszonkét dolgozójuk vett részt. A szezon megnyitásaként is felfoghatók a Tiszatour napok, amelyet május 10—19 között rendeznek. Sok érdekes esemény várja az érdeklődőket és a meghívottakat. Országos tanácskozást szerveznek az idegenforgalomban dolgozók részére; tájékoztatják a sajtó munkatársait a Tiszatour terveiről; békehajót indítanak a Tiszán, a 130 —150 utas az Országos Béketanács tagjai és a KISZ-esek közül kerül ki. A turizmus és a közlekedés témaköréből családi vetélkedő lesz a Ti- szaligetben. Több pályázatot is kiírtak a Tiszatour napok alkalmából. Gyermekrajz-ki- állítós lese a Tisza Antal úttörőházban, a pajtások kirándulásuk, utazásuk emlékét elevenítik fel a rajzokon. Amatőr fotósok kiállítása nyílik (pályázat alapján) a megyei művelődési központban, témája az idegenforgalom. A megye kulturális emlékeit, nevezetességeit kell megfejteniük a Füles keresztrejtvényében a vállalkozó kedvűeknek. A nyertesek jutalma: kétnapos kirándulás Cserkeszőlőre. A Tiszatour napokon vetélkedőt rendeznek a portások részére. A rendezvény idején a megyei idegenforgalmi hivatal 20 százalékos kedvezménnyel kínálja szálláshelyeit a vendégeknek. P. É. Több lesz a szakképzett népművelő Szeptembertől konzultációs központ működik Szolnokon A debreceni tanítóképző intézetben utoljára 1980-ban államvizsgáztak népművelés- könyvtár szakos hallgatók; ez- a dátum egyszersmind a szolnoki konzultációs központ megszűnését is jelentette. Az azóta eltelt idő alatt Szolnok megye intézményhálózatának szakképzett népművelőkkel való ellátása érdekéiben jelentős erőfeszítéseket tettek a fenntartó és irányító szervek. Egyebek között a megyei tanács művelődési osztálya és az MSZMP megyei Oktatási igazgatósága közösen indított, középfokú szakképesítést adó tanfolyamot. E képzési forma elsősorban a leendő művelődési otthoni előadók számára alkalmas. Ez idő tájt a megye műveJődésiotthon-hálózatában dolgozók több, mint ölven Százaléka szakképzetlen, különösen rossz a helyzet a kis települések „egyszemélyes” intézményeiben, de az egyre szaporodó általános művelődési központok, az üzemek, vállalatok, szövetkezetek is szívesen foglalkoztatnának szakképzett népművelőket. A megyei tanács a fenti okok miatt — gondos felmérések alapján — szorgalmazta egy olyan képzési forma létrehozását, amely elsősorban a megye szakemberellátottságán javíthatna. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola mutatkozott készségesnek: alapos előkészítő munka után született meg a döntés, hogy a főiskola az 1985/86-os tanévtől kezdődően konzultációs központot működtet Szolnokon. Akiknek főiskolai végzettségük van (például az integrált intézményekben dolgozó pedagógusok) kétéves képzés keretében végezhetnek népművelés szakon, ugyanakkor az érettségizetteknek lehetőségük van történelem-népművelés szakra jelentkezni; számukra — sikeres felvételi után — természetesen négy év a képzés ideje. A népművelőképzés iránti igényt jelzi, hogy eddig több, mint ötvenen jelentkeztek e két oktatási formára. A többség a négyéves történelem-népművelés szakra jelentkezett — számukra a megyei tanács március közepétől május végéig magyarból és történelemből intenzív felvételi előkészítőt szervezett. A jelentkezési határidő március 10 — e hét végéig tehát még van lehetőség eljuttatni a jelenkezé- si lapokat a megyei tanács művelődési osztályára. Már kijelölték a konzultációs központ szolnoki „bázishelyét” is: a konzultációk és a vizsgák a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban lesznek. Lóránt János SZOT és Munkácsy-díjas festőművész képeiből látható kiállítás Tiszafüreden, a Kiss Pál Múzeumban. Az akvarellek és színes linómetszetek márciüs 31-ig tekinthetők meg