Szolnok Megyei Néplap, 1985. március (36. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-29 / 74. szám

Kádár János vitaösszefoglaló beszéde

A vitáiban felszólalt 58 elvtárs. összesen 199 küldött kért szót, de gyakorlatilag lehetetlen volt, hogy valamennyien sorra kerüljenek. A kongresszus jegyzőkönyvében azonban benne lesz minden írásban leadott felszólalás is, amelyeket a Központi Bizottság illetékes szervei az elhangzottakkal azonosan hasznosítanak majd a munkában.

A két napirendi pont együttes vitáját nyíltnak, felelősségteljesnek és magas színvonalúnak tartom. A felszólalások szinte kivétel nélkül tartalmaztak bírálatot és önbírálatot, építő jellegűek voltak. Ez nagyon jó. A küldött elvtársak és meghívottak nagy fegyelemmel és figyelemmel követték a felszólalásokat. Ügy gondolom, mindez bizonyítja, hogy párttagságunk, a párt szervezetei megfelelően készültek fel a kongresszusra.

A vitát hallgatva, a párt felszabadulás utáni tevékenységére gondolva eszembe jutott, hogy a kommunisták akkori, ugyancsak harcedzett csapata — ahogyan az elnyomott munkás- osztály soraiból kiemelkedetteknél szinte természetes — önművelő emberekből állt. Tudásuk forrása az osztályharcból, az életből merített tapasztalat, az önképzés útján szerzett műveltség volt. S ha mindezt egybevetem a mandátumvizsgáló bizottság jelentésével, akkor különösen szem- beötlik. hogy most, 40 év múltán itt a kongresszusi küldöttek 47.9 százaléka felsőfokú politikai, több mint

63,5 százaléka felsőfokú állami végzettséggel. 10 százaléka tudományos fokozattal rendelkezik, s kilenc akadémikus van közöttük. Ebben is tükröződik pártunk, társadalmunk óriási fejlődése. Nagyszerű, hogy idáig elérkeztünk.

A megtett úttal kapcsolatban egyébként szólni kívánok arról, hogy nemzetközi találkozókon a partnerek gyakran — néha félig kimondva és néha egyenes formában — felteszik a kérdést: tartós-e ez a politikai irányvonal, amely most Magyarországon érvényesül ? Ha arra gondolok, hogyan és miről beszélt itt 58 felszólaló s hogyan reagált erre a kongresszusra, akkor azt mondom, ez a magyarországi politikai fővonal sokáig foe tartani.

Ezt a - vonalat erősítette, hogy a felszólalók tudomáMegvalósui a demokratikus centralizmus, amelynek a forradalmi munkáspártok, kommunista pártok életében alapvető fontossága van. Ez nemcsak a pártszervek fölé- és alárendeltségi viszonyát jelenti, hanem azt is, hogy a döntéshozatal helyén és annak folyamatában a lehető legszabadabb vita folyjék. A Központi Bizottság biztosította, s nagyon jó lesz, ha a jövőben is biztosítja — csakúgy, mint a Budapesti Párt- bizottság, a megyei pártbizottságok s valamennyi párt- bizottság és pártszervezet — hogy a döntéshozatal folyamatában mindenki fenntartás nélkül, szabadon fejthesse ki nézeteit, és annak semmiféle hátrányos következménye az illető számára nem lehet. Nagyon fontos, hogy minden kérdést a leggondosabban, a legsokoldalúbban, mérlegelhessenek és így megfelelő döntést hozhassanak. De nem kevésbé fontos, hogy amikor a döntéshozatalra jogosult testület határozott, akkor az a testület minden tagjára — bármilyen nézetet fejtett is ki a döntéshozatal előtt — egyformán kötelező, s kifelé csak a többségi döntést képviselheti. Ezen a téren még van javítanivaló. A lenini normák állandó és még teljesebb érvényesítése a párt munkaképességének és harckészségének alapfeltétele. Ezek nélkül forradalmi párt nem dolgozhat. Megvalósításuk fontos feltétele annak is, hogy társadalmunkban tovább fejlődjék a szocialista demokrácia.

sül vették a Központi Bizottság és a Központi Ellenőrző Bizottság beszámolóját. a Szervezeti Szabályzatot módosító javaslatokat, és egységesen támogatták a Központi Bizottság által benyújtott határozati javaslatot. ami rendkívül fontos a további munka szempontjából. Ezért szeretnék a most leköszönő Központi Bizottság és Központi Ellenőrző Bizottság. Gyenes András elvtárs és a magam nevében köszönetét mondani mindnyájuknak.

Nehéz feladatom, hogy visszatérjek 58 felszólalásra, és mindjárt kérem is a megértésüket azért, hogy nem fogok rájuk sorban válaszolni. S mivel minden felszólalást jónak és fontosnak tartok, még válogatni sem kívánok közöttük. Hallhattunk itt a pártmunka. valamint a párt. a társadalom, népünk életének úgyszólván minden fő területéről. Szóba került a szakszervezetek, a KISZ, a Hazafias Népfront, több más tömegszervezet és mozgalom munkája. Többen gazdasági. ideológiai, kulturális és művészeti kérdésekről beszéltek. Hallatta hangját hazánk fővárosa. Budapest de sok más város és több falu is. sőt megismerkedhettünk még a Bács- Kiskun megyei tanyán élő emberek véleményével is.

Felszólaltak társadalmi életünk vezetői, köztük a kormány elnöke, három minisztere, a fegyveres testületek képviselői, akik kifejtették a területükön dolgozó emberek politikai álláspontját és nézeteit, miilyen törekvések vezetik őket, milyen eredményeket értek el, milyen problémákkal küzdenek, hogyan akarják a feladatukat megoldani.

A legfontosabbnak azt tartom, hogy valamennyi felszólaló egységes politikai álláspontot képviselt. összefoglalómban tehát csak néhány kérdést szeretnék érinteni, olyanokat, amelyek a vitában is felvetődtek, és a párt okmányaiban, a párt életében is foglalkozunk velük.

A Magyar Szocialista Munkáspártban ma teljes mértékben érvényesülnek a lenini normák. Ezek közül mi természetesen mindig kiemeltük, hogy a döntéshozatalban a kollektivitás, a végrehajtásban az egyéni felelősség érvényesül, bár ez még a mainál jobban is érvényesülhetne.

Ami a pártegység kérdését illeti: aki ezen a kongresz- szuson részt vett, annak nem kell bizonyítani, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt — egységes párt! Ezt erősítik majd azok a politikai és személyi döntések — hiszen a határozatok végrehajtásának személyi (feltételeit is biztosítani kell, — amelyek a munkának is új, fokozott lendületet adnak.

Ebben a munkában erősebb és határozottabb kiállás szükséges minden párttag részéről az itt születő határozatok, világnézetünk, szocialista, kommunista eszméink mellett. Erre a vitában több felszólaló is utalt. Képviselnünk kell álláspontunkat, politikánkat, erkölcsi nézeteinket mindenütt, a közélet fórumain, a munkahelyen. a lakóterületen, még a családban is. Miért szükséges erről szólni? Emlékezzünk a történelmi tapasztalatokra. Abban a súlyos időszakban, amikor meg kellett védenünk pártunk becsületét, befolyását, vezető szerepét, helyre kellett állítanunk a párt iránti bizalmat, rendkívül nehéz körülmények között dolgoztunk. De sokat segített, hogy bátran, nyíltan, fenntartás nélkül álltak ki a kommunisták a népi hatalom, a szocializmus igazsága mellett.

Az akkori küzdelem során leszögeztük: a nép sorsa

mindennél előbbre való, ezért a népi hatalmat minden eszközzel megvédiük. Ezután következtek a hétköznapok, a konszolidált viszonyok. Ekkor azt vallottuk, hogy az eredményes szocialista építés fő eszköze a bizalom megőrzése, az érvelés és a meggyőzés. Ezen az úton akarunk haladni.

Amikor a harsányan kiáltozok, a kommunistákra lövöldözők letűntek a színről, akkor már sokan figyelmesen meghallgatták a kommunistákat. Azután mindig többen és többen kezdtek helyeselni is. Eközben lezajlott a gazdasági konszolidáció, a fejlődés dinamikus volt, az életszínvonal évről évre érezhetően emelkedett. A kommunisták nem találkoztak ellenvéleményekkel és egy kicsit talán elszoktak a vitáktól.

Az elmúlt három-négy esztendőben, amikor a problémák összesűrűsödtek, előfordult, hogy néhány okvetet- lenkedő, problémáinkat felnagyítva és az imperialista propagandától is ösztönözve, különböző fórumokon agresszívan lépett fel politikánk, társadalmunk, népünk törekvéseivel szemben. S mind gyakoribb volt. hogy a teremben senki sem utasította vissza nézeteiket, csak a folyosón méltatlankodtak és ítélték el a szélsőséges véleményeket. Pedig igazságunk mellett minden időben és minden körülmények között ki kell állnunk. Politikánkat nyíltan és bátran kell képviselnünk. A kongresszusi felkészülés során ezen a téren sikerült egy kicsit előrelépnünk. Azt kérem, haladjunk tovább ebben az irányban, hiszen fő eszközünk a politika szilárd, állhatatos képviselete, a meggyőzés, az érvelés, a bizalom megtartása és erősítése.

A pártépítésről sok felszólaló beszélt. Egyetértünk velük: a fiatalokkal foglalkozni kell. Mégpedig egyénenként. Hiszen amikor egy fiatal ember a helyét keresi az életben, a társadalomban, egyúttal formálódnak nézetei, változik személyisége is. Nagy tervei, ambíciói vannak, ami természetes is. Eközben egyvalamire — joggal — nagyon érzékeny: hogy őt is meghallgassák, partnerként kezeljék, beszélMás kérdésekre áttérve: az egyik felszólaló azt mondta, hogy ő nem akar igényeket bejelenteni, mert előtte már sokan megtették. Ha ezeket — sorrend nélkül — összerakosgatom akkor elhangzott, hogy javítsunk a nagyüzemi munkásság, a bányászok, ezen belül az olajbányászok helyzetén. Más szakmák is felvetődtek, mondván, hogy meg kell őrizni vonzerejüket. Szóba kerültek a műszaki értelmiségiek, a pedagógusok, a vasutasok, s nem is folytatom tovább. Helyeslem, hogy ezekről itt szó esett, mert a kérdések felvetését nem tartom alaptalannak' és jogtalannak. Csak azt kérem: értsünk egyet abban, hogy a

gessenek vele. Amikor saját fiatalságomra emlékezem: soha nem felejtem el azokat a beszélgetéseket, amelyeket idősebb elvtársaimmal egy- egy politikai gyűlés, illegális találkozó után folytattunk. Azokat a beszélgetéseket semmiféle csoportos foglalkozás nem pótolta. Ne sajnálják az időt és a fáradságot arra, hogy egyénileg is foglalkozzanak a fiatalokkal.

Nagyon sok szó esett a kongresszuson fejlődésünk, előrehaladásunk legfontosabb zálogáról, arról a munkáról, amely pártunkra, népünkre vár. A felszólalók helyesen mutattak rá arra, hogy nem több, hanem jobb

munka kell. A termelésben éppúgy, mint a társadalmi élet bármely területén. Ez előrehaladásunk útja, ennek feltételeit kell megteremtenünk.

A gazdasági építés kulcskérdése mindenütt a műszaki fejlődés előmozdítása és a munka termelékenységének emelése. A dolognak természetesen több összetevője van, nem sorolom őket, ismertek. Egy valamiről azonban külön is kell szólnom: ha a műszaki fejlődés területén előre akarunk jutni, (megfelelő figyelmet kell fordítani az oktatásra, a képzésre.

Mindenkit azon a szinten képezzünk ki, amelyet a munkája kíván. Van, akinek elég egy tanfolyam, másoknak tudományos felkészültséget kell adni. De általános követelményként tartsuk szem előtt, hogy nekünk már a holnap technikáját is meg kell tanítanunk, hiszen előtérbe kerül az energetika, az elektronika, a biotechnika és sok más modern ágazat. Ennek kapcsán azonban felvetném: jó lenne elérni — ha lehet, nem adminisztratív úton, — hogy mindenki bizonyos ideig abban a szakmában dolgozzon, amelyet megtanult. Nehéz úgy eredményeket elérni, ha egyes területeken sok szakembert képzünk, de egy részük szinte azonnal más pályára vándorol.

dolgozók nagy rétegeiben a jövedelmek és a keresetek növeléséhez, a juttatásokhoz, a kedvezményekhez, mindenekelőtt a gazdasági és pénzügyi alapokat keli megteremteni, mert ha nem, akkor légvárakat építünk, s abból nagy károk származnak még a megnevezett rétegekre nézve is. Helyes volt, hogy felhívták itt a figyelmet ezekre a gondokra, amelyekkel kötelezően foglalkoznunk kell az említett szakmai rétegek esetében, de — ahogyan annak fedezete létrejön — meg kell vizsgálnunk a szükségleteket más rétegeknél, össztársadalmi szempontból is. Felelősen most ezt mondhatom, és kérem

fogadják el, hogy ezekkel a központi kérdésekkel a párt-, az állami, a gazdasági vezetés foglalkozik. A lényeg, hogy. munkával teremtsük meg a jövedelmek növelésének alapjait, fedezetét.

Úgy igyekszünk kimozdulni a kissé élénkebb fejlődés irányába, hogy az életszínvonal is emelkedjék. S ha bizalom van politikánk iránt, és dolgozunk, akkor megoldjuk ezeket a kérdéseket is.

Amikor az összefoglalón gondolkoztam, természetesen szót váltottam a kollégákkal arról, hogyan tudnánk felelősen szólni a vitában felvetődött kérdésekről, igényekről. A Politikai Bizottság egyetértett azzal, hogy a gazdaságirányítási rendszer fejlesztése, javítása szükséges. De emellett indcjkolt a termelőegységek vezetőinek és most már kollektíváinak is az az igénye, hogy a gazdasági szabályozók a lehetőség szerint stabilak legyenek. Ez a felelősen gazdálkodó emberek részéről teljesen jogos igény; a pártnak, a kormányzatnak elő kell segítenie, hogy ez mielőbb így legyen. Az országnak stabil gazdasági szabályozó- rendszerre van szüksége.

Egy másik, a vezetés részére kötelezettséget jelentő feladat, amely a kongresz- szuson feltétlen megerősítést nyert, hogy a munka szerinti elosztás elvét fokozottabban kell alkalmazni. A kereset a teljesítmény, a szociális támogatás a szükségletek. a közteherviselés a jövedelmek szerint alakuljon. A vezetésnek azon kell dolgoznia, hogy a gyakorlat ezen elvek szerint formálódjon.

A beszámoló és a határozati javaslat foglalkozik a társadalmi rendszerek közötti világméretű ideológiai, politikai harccal. A kapitalista propaganda a szocializmusról mint társadalmi rendszerről és a szocialista országokról nem valami tapintatosan, udvariasan, hanem általában agresszív hangon szól. Bár ezzel időnként segítenek felismerni gyenge pontjainkat. mégis

A kapitalizmus lényegéhez tartozik, hogy — miközben egyik-másik technikai vívmánya okkal kelt elismerést

— van egy olyan kísérőjelensége, amely akár csökken, akár egy helyben topog, akár növekszik a termelés, mindig jelen van, s ez a munkanélküliség. Aztán, amikor megcsodálják egy fejlett kapitalista ország valamely világvárosát, ahol a központban a neonok még éjfélkor is szinte nappali világosságot árasztanak, menjenek el ennek a fénynek a határára, és nézzék meg, hogy ott mi van. Meg fogják látni a kábítószertől szenvedő, emberformájú kísérteteket és a legsötétebb nyomort. Mert ez még a legfejlettebb kapitalista országokban is megtalálható.

Nálunk sok a panasz, az igény — itt is lehetett belőlük hallani bőven és ez helyes —, de azért az emberek alapvető létbiztonságát a szocialista rendszer biztosítja. Itt a munkanélküliség nem fenyegeti az embereket, itt nincs létbizonytalanság, mint a kapitalizmusban. Aki dolgozni akar, itt munkát talál és megél. És olyan elveszett lények, akikből a kapitalista országokban százezrek, milliók tengődnek — Magyarországon nincsenek! Itt megvannak az intézmények és fórumok, amelyek a bajban levő emberen mindig tudnak és akarnak segíteni, s segítenek is.

A kongresszusi felkészülés során nagy nyomatékot kapott — s itt is szóltak róla

— a társadalmi igazságosság követelése, az, hogy rendszerünk ne tűrje a munka nélküli jövedelmet. Ennek az igazságosságnak a része az is. hogy szocialista viszonyaink között ki-ki munkája, az általa létrehozott értékek

úgy vélem, hogy mi viszont mintha túl tapintatosak lennénk velük kapcsolatban. Így például egyes létesítményeknél unos-untalan megírjuk, milyen külföldi hitelt vettünk igénybe. Pedig a külföldi tőkést ez nem érdekli, neki legfeljebb az jelentene reklámot, ha a cégét megneveznénk. Mi pedig tudjuk, hogy ezeket a hiteleket nem ingyen adják, megfizettetik velünk a kamatokat. vagyis tisztán kereskedelmi ügyletről, s nem (valamiféle szívességről van szó. A jó kooperációt persze értékeljük és becsüljük.

Különösen nem kell olyan tapintatosnak lenni, amikor a társadalmi rendszerek ösz- szehasonlításáról van szó, és a mi viszonyainkat a legfejlettebb tőkésországok bizonyos eredményeivel mérik össze. Ezt persze meg lehet tenni, de ne felejtsék el, hogy a legfejlettebb kapitalista országioknak bizony nagy a gazdasági erejük, ott hatalmas méretű tőkekoncentráció . megy végbe, és a (gazdasági életet ia határok felett átnyúló, nagy nemzetközi monopóliumok uralják. A pénznek pedig megvan az a természete, hogy oda gyűlik, ahol sok van belőle. A legfejlettebb kapitalista ország óriási idegen tőkét vont magához, még saját tőkés partnereitől is, és kemény adót fizettet kamatok formájában az egész világgal. Ebből persze tudnak produkálni egyet és mást. Ha ezt a békés emberi élet fejlesztésére fordítaná, még nem is kifogásolnám.

Ha összehasonlítják a két társadalmi rendszer viszonyait, ne felejtsék el azt sem, hogy lakosságunk most már ismeri a világot. A múlt évben 5 millió 440 ezer magyar utazott külföldre, különféle társadalmi rendszerű országokba. Lassan igaz, hogy már háromszor örülnek a külföldi útnak; egyszer mikor készülnek, másodszor mikor ott vannak és harmadszor mikor hazajönnek. S mind gyakrabban harmadszor örülnek a legjobban.

vakból, es a közterheket is ennek arányában viselje. Az is felvetődött, hogy a társadalmi értékrendben is van valami torzulás. Megfogalmazódott az a jogos igény, hogy változtassunk ezen. Ha e tekintetben a pártban megfelelő a közszellem, annak ki kell sugároznia a társadalom gondolkodására is. Az első . számú követelmény, hogy a becsületes munkának legyen tekintélye, és ne az ügyeskedések, az ügyeskedők imponáljanak az embereknek. Ugyanúgy a képzettséget is jobban kellene becsülnünk.

A vitában felszólalt egy művezető elvtárs, s rögtön eszembe jutott: amikor a műszaki értelmiség nagyobb megbecsüléséről beszélünk, hány éve törjük a fejünket azon, hogy a művezetői munkával járó felelősséget is jobban el kellene ismerni Ne úgy legyenek nálunk művezetők az emberek, hogy a legjobb szakmunkások sorsot húznak, jövőre ki legyen a művezető. És az lesz a művezető, aki a rövidet húzza, mert a többi addig pénzt keres. Ezen is gyökeresen változtatni kell!

Én így értem a gazdasági életben a felelős vezetők jobb megbecsülését. Az újért bátran és határozottan kiálló, a rendet és fegyelmet tartó vezetőt becsüljük, népszerűsítsük, s ha kell, védjük is meg.

A kongresszuson felvetődött további kérdések közül az egyik — amelyet már az elsőként felszólaló bányász elvtársunk is szóvá tett— micsoda tömegű túlórát kell nekik teljesíteniük, azért, hogy az ország energiaszükségletének és a lakosság fűtőanyag-szükségletének ki(Folytatás a ß- oldalon.)

A nép sorsa mindennél előbbre való

A jövedelmek növelésének fedezete: a munka

Aki dolgozni akar, itt munkát talál és megél

arányában részesüljön a ja-