Szolnok Megyei Néplap, 1985. március (36. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-28 / 73. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1985. MÁRCIUS 28. Uj létesítmények a Velencei-tónál Mezőgazdasági termelési rendszerek exportja Az üdülők jobb ellátását, illetve a szálláshelyek számának bővítését szolgáló létesítményekkel gazdagodik az idei nyárra a Velencei-tó partja. Agárdon június végére készül el a 160 négyzet- méter alapterületű konténer ABC, amelyet 10 konténer összekapcsolásával alakítanak ki, s a település üzletekkel gyéren ellátott részén állítanak fel. Az M7-es autópálya mentén, a pákozdi elágazásnál bisztrót és fogadót építenek. A 200 négyzetméter alapterületű vendéglátóhely és az ötven nyaralónak szállást biztosító hangulatos fogadó építésével várhatóan július elejére végeznek, s átadásával a tópart további területét sikerül majd bevonni az idegenforgalomba. Az új létesítmények építéséhez hitellel, illetve támogatással járult hozzá a Belkereskedelmi Minisztérium, valamint az Országos Idegenforgalmi Tanács. Egyre ismertebbek a magyar mezőgazdasági termelési rendszerek külföldön. Mindenekelőtt a fejlődő országok élnek ezek meghonosításának az Agroinvest Iroda által fölkínált lehetőségével. A mezőgazdasági beruházási vállalat, az Agrober külföldi értékesítéssel foglalkozó részlege egyszerre kínálja a létesítmények alapjául szolgáló szellemi terméket a szintén hazánkban készített technológiai berendezésekkel, továbbá esetenként a tenyészanyaggal illetve a vetőmagvakkal. Az Agroinvest a kivitelezéshez mérnököket és szakmunkásokat irányít a külföldi munkák színhelyére, és vállalkozik az ottani kezelőszemélyzet betanítására is. A vállalatnál ötödik éve foglalkoznak a termelési rendszerek exportjával. Az első időszakban évente 1—2 millió dolláros bevételt értek el, és hasonló nagyságrendű volt a rubelteljesítés is. 1983- ban már 15 millió dollár volt az árbevétel és 3,5 millió rubel a szocialista országokkal kötött üzleteik értéke. Tavaly csaknem 17 millió dollárra kerekedett a konvertibilis elszámolású export és az egy évvel korábbihoz képest 2 millió rubellel nagyobb volt a szocialista országokban megvalósított vállalkozások értéke. Az Agroinvest jelenleg is 18 .külföldi létesítményen dolgozik. A megbízatások többségét versenytárgyalásokon nyerte el. A magyar technológia alapján a Szovjetunióban a nedves kukorica etetésének módszerét alkalmazzák az Agroinvest közreműködésével. A kukorica- és napraíor- gótermelés magyar módszereit is fővállalkozás formájában adják át, egyebek között Rosztov környéki mezőgazdasági üzemeknek. Csehszlovák megrendelésre is dolgozik az Agrober külkereskedelmi részlege. A fejlődő országok közül az idén egyebek között Algéria a munkák színhelye; itt korszerű jér- cenevelő teleprendszert adnak át. Egyiptomban újabb nyúlfarm építéséhez látnak hozzá, és elvállalták az Asszuáni gát legnagyobb halkeltető telepének teljes beruházását. Dél-Jemenben tojófarmot építenek, több más fejlődő országban pedig folytatják a korábbi években megkezdett fejlesztési munkákat. Egyedül a megyében Játékbabák doktornője A szolnoki Vígh Józsefné Szántó körúti konyhája rendhagyó. Az ízléseseríbe- rendezett. apró helyiségben szemlátomást egy varrógép uralja a teret: rajta fej nélküli szőrme macik, félkarú kaucsiukbabák, plüssből készült, csonka lábú kutyusok várják, hogy valami csoda történjék velük. És a csoda legkésőbb az érkezésük után egy héttel bekövetkezik; ügyes kezek fejet varázsolnak a barna macira, a kaucsuk- baba karjait kitárva figyeli érkező kisgazdáját, és a olüsskutyus ugrásra készen lesi az ajtót: vajon ő mikor kerül vissza a gyerekszoba rácsos ágyába? Víghné Vera asszony rendhagyó szakmát folytat, amelyből mindössze egyetlen akad a megyében, de még az országban is két kézen meg lehet számolni azokat, akik játékbabák, mackók javításával foglalkoznak. Különösen karácsony táján csengetnek sűrűn a negyedik emeleti lakásajtón: izgatott nagymamák toporognak a bejárat előtt, akik talán a gyermekkoruk világát álmodják vissza, amikor elhozzák az unokájuk kéz, láb, fej nélküli posztóállatait, játékbabáit. Legtöbbször a tulajdonosok, az apróságok is velük jönnek és kicsit megszeppenve kérik: jaj, babadoktor néni, meg tetszik-e gyógyítani a macim, mert se nem sír, se nem morog? A „műtét”, amelyet bár hosszú-hosszú esztendők óta végez, esetenként nagyon bonyolult, többórás beavatkozást igényel. Olykor a férje is segít, aki ért az elektromossághoz, hiszen járó, nevető, síró, mozgó NSZK-beli, japán sérült babacsodák is itt várják második születésüket. Hasukban parányi motorral, lemezjátszóval, amely valamilyen ok miatt megsérült. Ilyenkor az „operáció” elkerülhetetlen, és a gyógyulási idő általában egy hét. A legtöbb baj a rég-i típusú sírós babákkal és a plüssmacikkal adódik. Az előbbieknél azért, mert néha a sípot összezáró, sérült gumit — amely nagyon finom anyagból készült — se égen se földön nem lehet kapni. A plüssmacikat pedig egy apró kézhiány esetén is teljesen szét kell bontani a hátuknál, hogy a belső rongytömésük ismét feszes, megfelelő legyen. Honnan ez a szakma? Babázni nagyon szeretett, ezért választotta ezt a ritka, nagy türelmet, kézügyességet. igénylő hivatást, amelyet Pesten egy iparművésztől sajátított el. Nevetve mesélte: neki még menyasszony korában is voltak kedves, szép babái. Arra azért adódott példa, hogy egy számára eddig ismeretlen külföldi játékcsoda szerelése előtt esetenként két napig is gondolkozott a javítás menetén, de végül is még egyetlen Bltramodern, elektromos, vagy mechanikus játék se fogott ki rajta, rajtuk. így már bizonyára érthető, hogy a huszonöt éves kisiparostagságát miért jutalmazták ezüstgyűrűvel. D. Sz. M. Saját fejlesztésű gép előállításán dolgoznak a Jászsági Állami Gazdaság lakatosai. A műszaki szakemberek által kifejlesztett, úgynevezett palettázógép a gazdaság sörpalackozójában teszi majd raklapokra a teli rekeszeket Továbbképzéseket szerveznek, tanfolyamokat tartanak Számítógépes tervezés a KITE-nél Fejlesztési alap — Bérgépekkel „támogatott” program — Búzakötvény Olajbányászok kongresszusi vetélkedője Nagyalföldi olajbányász szocialista brigádok kongresszust és felszabadulási vetélkedőjének döntőjét rendezték meg kedden délután Szolnokon a Szakszervezetek Ságvári Endre Művelődési Házában. A Kőolajkutató Vállalat Szolnok. Szeged, Eger, Hajdúszoboszló, Orosháza térségében dolgozó kollektíváinak kilenc, egyenként háromtagú csapata, az üzemi és munkahelyi vetélkedők legjobbjai mérték össze tudásukat. Számot adtak negyvenéves szocialista fejlődésünkről, a XIII. pártkongresszus irányelveiről, eseményeiről, továbbá a nagy alföldi olajkutatás négy évtizedéről. A jubileumi munkaversenyben is kitűnően helytálló olajbányászok magas szintű felkészültségről tettek tanúbizonyságot a hattagú zsűri előtt. A szellemi torna első helyét a szolnoki központ Szeptember 6., a második helyét a gépészeti üzem Veres Péter Szocialista Brigádja szerezte meg, míg a harmadik helyen a geofizikai üzem Szamuely Tibor csapata végzett. Az első helyezett jutalma 6000, a másodiké 5000, a harmadiké pedig 4000 forint volt. Pénz-, illetve könyvjutalmat kapott a vállalati döntő többi résztvevője is. Szolnokon Iskolatörténeti kiállítás A felszabadulás előtti, majd az azt követő egy évtized iskola- és oktatástörténetébe nyújt bepillantást a kiállítás, amely ma délután 4 órakor nyílik Szolnokon. a Damjanich János Múzeum közművelődési termében. A kiállítás különösen a mai fiataloknak szolgál hasznos ismertekkel. Megismerhetik szüleik iskoláit, ugyanakkor képet kaphatnak arról is, hogy 1945 után miképpen szerveződött újjá, erősödött .meg oktatásügyünk, milyen erőfeszítéseket tettek Szolnok megyében az iskolák helyreállítása, a tanítás, a tanulás feltételeinek megteremtése érdekében. A Kukorica és Iparinövény Termelési Együttműködés, a KITE szolnoki alközpontja 44 gazdasággal tart fenn kapcsolatot a megyében. Ezekben a nagyüzemekben 130 ezer hektár szántóföldi növény — így búza, kukorica, napraforgó, cukorrépa, rizs — termelését segíti. Ezenkívül vetőmag- termesztéssel is foglalkozik, Például szűkebb hazánkban 11 mezőgazdasági nagyüzemben állítanak elő búza vetőmagot, s ezekből kilenc gazdaság az együttműködés tagja. A termelés fejlesztésében is jelentős feladatokat vállalnak szakemberei. Szaktanácsadással segítik az üzemeket. a műtrágya és növényvédőszer ellátását pedig az Agrokerrel közösen szervezik. Vállalják a gépek beszerzését, kiépítették a szervizhálózatot, megszervezték az alkatrészellátást. Az intenzív gabonaprogramból is kiveszik részüket. Ennek keretében többek között a tőkés partnerektől vásárolt gépeket állítottak termelésbe. A program ötödik szakasza ebben a hónapban indult. Ehhez á fejlesztéshez sok pénz kellett, így a szerényebb tőkével rendelkező gazdaságok, sportnyelven szólva nem tudtak labdába rúgni. A KITE fejlesztési alapot hozott létre, s egy bérgépekkel „támogatott” programmal állt elő. Ennek lényege, hogy a Kukorica és Iparinövény Termelési Együttműködés technológiáját alkalmazó kevesebb pénzzel rendelkező gazdaságok is hozzájárulhatnak a gépekhez úgy, hogy bérleti díjat fizetnek értük, s azok öt év alatt a gazdaságok tulajdonába mennek át. Tavaly például ilyen célra 229 millió forint állt rendelkezésre. De a fejlesztési alap nemcsak a bérleti díjakból képződik. A KITE a Külkereskedelmi Bankkal közösen búzakötvényeket bocsátott ki, amelyekből nemcsak a termelőszövetkezetek vásároltak. így a népgazdaság más területeiről is országosan 180 millió forint áramlott át a mezőgazdaságba. Jelentős feladatuknak tartják a rizstermelés segítését. Annál is inkább fontos ez a munka, mivel az ország csaknem 14 ezer hektáros rizsterületének majdnem a fele Szolnok megyében található. összesen 12 gazdaság foglalkozik e növény termesztésével szűkebb hazánkban. Különféle fejlesztéseket hajtottak végre a termelés fokozása érdekében. így például 11 lézerberendezést vásároltak. Az idén már hét nagyüzem jelezte, hogy ilyen technológiával kíván rizstelepet építeni. Tudvalevő, hogy a rizs vízkedvelő növény. A többi mezőgazdasági kultúra, ha nem is ilyen mértékben, de igényli a nedvességet, a vizet. Az elmúlt két aszályos év is bizonyította, hogy szűkebb pátriánk. Szolnok megye nem bővelkedik csapadékban. így az Agrober öntözésfejlesztési programjának keretében a hozzájuk tartozó gazdaságok mintegy 300 millió forint értékben vásárolnak öntözőgépeket. Ezeknek teljes garanciális javítását. szervizelését, alkatrészellátását a KITE vállalta. A növénytermesztésben pzámítógépes programokat dolgoznak ki, amelyben az ágazat valamennyi adata szerepel a talajtíoustól kezdve, a gépeken keresztül a műtrágyázásig. A szolnoki alközpont szinte minden kampánymunka előtt összehívja az érdekelt gazdaságok képviselőit, s közösen megbeszélik a tennivalókat. Továbbképzéseket tartanak, tanfolyamokat szerveznek első számú vezetők, ágazatvezetők, gépszerelők részére, ezzel is segítve a mezőgazdasági nagyüzemek munkáját. N. T. Lemezfigyelö A Jégkrém balett Korszerűsíti szolgáltatásait a posta A közelmúltban már a második nagylemez, látott napvilágot a magát Albert Einstein Bizottságnak tituláló zenekartól. Első LP-jük szakmai körökben bambaként hatott, ám minden valószínűség szerint nem emiatt keresztelte el a sajtó Vahornnak és társainak szorgos hangsziergyöt- rését ..katasztrófazenének”. Az artpunk csoportosulás bevallottan a századelő avantgarde irányzataiból merít; közelebbről Tristan Tzarának, a dadaizmus atyjának munkásságát tekinti tiszta vizű forrásnak. Ennélfogva a Jégkrómbalett című albumuk anyaga sem áll a megújhodó törekvések útjába. A hanglemez úgynevezett ».Mámors-zárító” és j.Ár.nyékfürdő” oldala következetesen a zenei sztereotípiák béklyóinak elvetése mellett foglal állást. A Milarepaverzió. a Prepara- babraikabaré és más számok a zenei koncepciónak megfelelően azt sugallják, hogy a XX. század végén élő embernek egyszer és mindenkorra szakítania kell a korábban felállított a gondolkodás előiregyártott ipaneleit, amelyek mind •jobban akadályozzák a művészi alkotások befogadását. Elképzelésekben tehát nincs hiány- azonban a valóra váltás hagy némi kívánnivalót maga után. A Bizottság ugyanis tipikusan látványzenekar; muzsikájuk kizárólag színpadom, koncerttermekben bontakozik ki igazán. Egy-egy elkészült hanglemez csupán a töredékét képes rekonstruálni a társművészeteket összekapcsoló előadásoknak, így a nagyközönség e szegényes. jelen esetben kissé gyenge minőségű technikával (érthetetlen szöveg) rögzített változatot kénytelen megismerni. sémákkal, le kell döntenie Tegnap Sopronban, a Sop- ni Postaigazgatóságon Kir- >vits István az igazgatóság izetője tájékoztatta az új- gírókat a Győr-Sopron, as és Veszprém megyei >stai fejlesztésről. Mint elmondotta, legutóbb yőrött, Mosonmagyaróvárt és környékén javultak nyegesen a telefonálási kö- ilmények. Épül az új kapuin központ, amelyet a jö- 5 évben adnak át. Gyór- >pron megyében ezen kívül bb korszerű községi tele- nközpontot is üzembe he- eznek. Ami Vas és Veszp- m megyét illet: Szombat- ilyen 1,2 milliárd forintos :ruházássai a közelmúltban izdődött meg egy 20 ezres ipacitású telefonközpont ütése. Veszprém megye _te- fonhálózatának korszerűségére 1,8 milliárd forintot rdítanak. A Balaton északi írtján, a Balatonalmaditoi káliig terjedő partszaka- on, s Révfülöp körzeteben vulnak lényegesen a teie- nálási körülmények. Az uj iszprémi telefonközponto 188-ban helyezik üzembe, :kor a várost, s környékét, ikapcsolják a távhívásba, agyszámú utcai telefonfui- ;t is felszerelnek a varosokul és a Balaton-parti udulo- ilyeken, amelyekből ugyan ak lehet külföldre telefo ilni. . Folytatódik a falusi postuvntalnk korszerűsítése is.