Szolnok Megyei Néplap, 1985. március (36. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-26 / 71. szám

4 Megkezdődött a Magyar Szocialista Munkáspárt XIII. kongresszusa (Folytatás a 3. oldalról) most kezdődött. Az idei cél­tudatos munkán is múlik, hogyan teljesülnek gazdasági terveink. Ebből a szempontból igen lényeges, hogy gazdaságunk szocialista alapokon nyug­szik. A termelőeszközöknek csaknem egésze szocialista — állami és szövetkezeti — tu­lajdonban van. Az ország is, a termelőegységek is ötéves terv szerint dolgoznak, tehát szocialista tervgazdálkodás folyik, a közvetett irányítás eszközeivel és a piaci törvé­nyek figyelembevételével. Ez gazdálkodásunk fő jellemző­je. Ügy tűnik, ez a helyes út és ezen kell a jövőben is jár­nunk. A mi irányítási rendsze­rünk, amely 16 éve eredmé­nyesen működik, egyike a szocialista országokban ki­dolgozott és életbe léptetett irányítási rendszereknek. Számunkra ez szocialista ter­veink valóra váltásának egyik eszköze. Az üzemek, a vállalatok önállóságának nö­velésével rugalmasabbá kí­vánjuk tenni a tervgazdálko­dást, érvényesíteni a kollek­tív és az egyéni érdekeltsé­get, ösztönözni a jobb mun­kát. Mert tapasztalataink azt mutatják, hogy — eszméink, A gazdasági munka szá­munkra, a kommunisták, a szocializmus hívei számára változatlanul alapvető tevé­kenység, hiszen ezzel teremt­hetjük meg fejlődésünk anyagi alapjait. A társadal­mi rendszerek harcában az jelenti a stratégiai győzel­met, ha gazdasági téren is meg tudjuk mutatni, hogy a szocialista társadalom tnaga- sabbrendű, jobban hasznosít­ja a rendelkezésre álló esz- köziöker. mint a kapitaliz­mus. Mi ezen az úton járunk és bízunk abban, hogy a szo­cializmus hazánkban és világ­méretekben is a gazdasági épí­tés területén is stratégiai győzelmet arat. A XII. kongresszuson az életszínvonalra vonatkozó határozat végrehajtásáról — felelősen — a következőket mondhatjuk: a reáljövede­lem 6 százalékkal növekedett, a lakosság fogyasztása ugyan­csak 6 százalékkal bővült 1984 végéig. Az életkörülmé­nyek — lakás, közlekedés, egészségügy, kultúra — ja­vultak az elmúlt években. Az iparban és az építőiparban bevezettük a 40 órás munka­hetet. A reálbér sajnos csök­kent s a nyugdíjak a jutta­tások reálértékét sem sike­rült teljes mértékben meg­őriznünk. Tehát a XII. kong­resszus határozatát az elért életszínvonal megőrzéséről nem tudtuk teljes mértékben megvalósítani, bizonyos tár­sadalmi rétegek életszínvo­nala nem javult, sőt eseten­ként romlott is. A becsület mégkívánja, hogy ezt meg­mondjam. Az 1985-ös terv a nemzeti jövedelemnek a korábbi éveknél lendületesebb, évi 2,5—2,8 százalékos növelését tűzi ki célul, s azt, hogy megálljon a reálbér csökke­nése. A terv az életszínvo­nal bizonyos mértékű fej­lesztését is előírja. Történel­mi tapasztalatunk azonban, hogy a szocializmus harmo­nikus fejlődését az biztosít­hatja, ha az életszínvonal és az életkörülmények fej­lesztése során csupán azt használjuk fel, és osztjuk el, aminek a fedezetét megte­remtettük. Az építőmunka ösztönzése megkívánja, hogy a dolgozók keresete a végzett munka arányában növekedjék, a juttatásokat pedig a rászo­rulók kapják. A kongresszu­si felkészülés vitájában ez nagy hangsúlyt kapott, mint ahogyan sokan — nemcsak az idősebbek — hangoztatták azt is, hogy foglalkozni kell a nyugdíjasok és a fiatalság helyzetével. Ma a tíz és fél milliós la­kosságú országban ötmillió dolgozó mellett 2 millió 300 ezer körül van a nyugdíjasok és a járadékosok száma. Ha valamennyiük helyzetét egy­formán akarnánk javítani, azt hiszem, nem lennénk igazságosak, és nem segíte­nénk megfelelően ott, ahol Valóban szükség van erre. elveink szem előtt tartása mellett — szükség van a dolgozók érdekeltségére is a szocialista társadalom lendü­letes építésében. A közelmúltban a Közpon­ti Bizottság, a párt végrehaj­tó szervei elemezték a gaz­daságirányítási rendszer mű­ködésének tapasztalatait, s úgy határoztak: legfontosabb elemeit megtartva bizonyos igazításokkal továbbfejleszt­jük, hogy még jobban segít­se a szocialista építést. Népgazdaságunk nem le­becsülendő eredményeket ért el az ötéves terv első négy esztendejében. A számok ta­lán szerénynek tűnnek. de olyan viszonyok között, ame­lyek közt azokat országunk elérte, még értékesebbek. Ugyanakkor számos gon­dunk, nehézségünk is van, amelyekről mindig nyíltan szólunk. Honnan adódnak problémáink? Elsőként ab­ból, hogy a szocializmus épí­tésének, a népgazdaság fejlő­désének új szakaszába érkez­tünk. Az extenzív szakaszból az intenzív szakaszba lép­tünk előre. Döntő lépés, ez, mert az extenzív szakaszban még rendelkeztünk szabad forrásokkal, és nem számí­tott, hogy mi mibe kerül, milyen a minősége, csak le­gyen. Ez a korszak egyszer s mindenkorra befejeződött. Teljesen más helyzetben van ugyanis az, akinek a csa­ládjában három-négy kereső dolgozik vagy nemrégiben ment nyugdíjba, mint az, aki egyedül él, idős, beteg, már nem tud kiegészítő kereset­hez jutni. Ezért arra kell tö­rekedni, hogy a valóban rá­szorulók helyzetén javítsunk. Ehhez az érintettek körül­ményeinek felmérésére, s megfelelő támogatási rendszer kidolgozására van szükség. Hasonló kérdés vetődik fel, ami key' az ifjúsággal foglalkozunk- A lakosság tó1 nagy részét nevezzük ifjú­ságnak, s ennek alapján a pártszervezetek úgy érezhe­tik: a fiatalokkal való fog­lalkozás gondját 35 éves ko­rig szinte „odaadhatják” a KISZ-nek, törjék ott a fejü­ket. Ez nem helyes. Először is: az életkor nem értelmez­hető mereven. Ha egy ipari tanuló végez, felnőtt ember­ré válik, és egészen más a helyzete, mint annak a 23 évesnek, aki még mindig tanul. A fiatalok anyagi viszonyai sem egyformák: A pályakez­dők sincsenek azonos hely­zetben, mert ismerünk jó­módban élő családokat, ahol a pályakezdő fiatalok elindí­tása az életbe nem nagy probléma, másoknak viszont nincs ilyesfajta hátterük. Azok kapjanak érezhető tá­mogatást, akik valóban rá­szorulnak. Az életszínvonalról és -a szociális kérdésekről szólva azt is szeretném elmondani, hogy ezek megítélésekor 40 év történelmi tapasztalata áll rendelkezésünkre. Az a ta­nulság, hogy az életszínvo­nallal, a szociális kérdésekkel kapcsolatos gyakorlatunkban nem volt helyes a lépé­seink sorrendje. Előbb volt béremelés, a járandóságok deklarálása, mint a fizetés- emelések, társadalmi jutta­tások anyagi fedezetének megteremtése. Majdnem egy évtizede küzdünk azért, hogy e területen megfelelő helyzetet teremtsünk. Persze érthető: az elnyo­mott, meggyötört nép, ami­kor felszabadult, mindent szeretett volna hamar és egyszerre megkapni. S ha még korábbra tekintünk vissza: 1918—19-ben az ipari munkásság világszerte har­colt az úgynevezett három 8- asért. Sokan ismerik a törté­nelemből ezt a követelést: nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra alvás. Ab­ban a korszakban — 1919 elején — Bokányi Dezsőt, a nagyszerű munkásvezetőt egy gyűlésen elragadta a szó­noki hév és azt mondta: most már kiharcoljuk a jo­gainkat, meglesz a nyolc óra pihenés, a nyolc óra szórako­zás, a nyolc óra alvás. Erre dübörgő taps aztán csönd, és egy hang hátulról megkér­dezte: mikor dolgozunk? Bo­kányi jó szónok volt, rögtön kivágta magát, és azt mond­ta: dolgoztatok ti már eleget. Most már hatékonyan kell gazdálkodni, és minőségi ter­méket kell gyártani a belső fogyasztásra és a nemzetközi piacra egyaránt. E feladat megoldását nehezíti, hogy számunkra nem nagyon ked­vező a külső gazdasági kör­nyezet. De ezen nem tudunk változtatni. A kongresszusi irányelvek vitájában — és természete­sen más alkalmakkor is — szóba került a különböző munkaközösségek, magán­kisiparosok, magánkiskeres­kedők tevékenysége. Ennek kapcsán én azt hangsú­lyozom, hogy nekünk ma szocialista alapon a haté­kony termelésnek kell len­dületet adnunk, hogy megta­nuljuk a termelőeszközök, az élőmunka, az anyag és az energia megfelelő felhaszná­lását, és jó minőségű termé­keket állítsunk elő. Tartsuk szem előtt azt is, hogy a tel­jes és hatékony foglalkozta­tás számunkra egységes fel­adatot jelent. A teljes fog­lalkoztatás a szocialista rend­szer nagy vívmánya, amit megőrzünk. De ugyanilyen fontos, hogy hatékonyan fog­lalkoztassuk a dolgozókat, tehát ott legyenek, ahol szükség van rájuk, ahol az ország, a társadalom, a nép, hasznára, a maguk javára a legtöbbet tehetnek. Márpedig így nem tudunk előrehaladni. És azt is be­csülettel meg kell mondani, hogy a felszabadulást követő első években a burzsoá pár­tokkal vívott politikai küz­delemben mindenki ígért, versenyt licitáltunk. Mi kom­munisták sem voltunk vétle­nek ebben: deklaráltunk olyan jogokat, járandóságo­dat, amelyeket egyébként biztosítani sem tudtunk, hi­szen valójában az ipari mun­kásság az első másfél évben az infláció közepette szinte napi egy kiló krumpliért dol­gozott. Nem is tudtuk tehát teljesíteni a deklarált jogot; s ez a gyakorlat sajnos ké­sőbb is folytatódott. A mi történelmi tapaszta­latunk az, hogy ezt így csi­nálni nem szabad. A biztos fejlődésnek az a garanciá­ja, ha előbb megteremtjük az anyagi alapokat, azután osztunk és nem fordítva. Vívmányaink nem cseké­lyek: teljés foglalkoztatott­ság, szociális biztonság, tisz­tes életszínvonal van Ma­gyarországon. Törekszünk arra, hogy az emberek egyenjogúságának biztosí­tása mellett a képzésben, a tanulásban, a pályaválasz­tásban is egyenlőbb esélyt teremtsünk. Céljaink világo­sak. Magasabb életszínvona­lat akarunk elérni, jobb élet- körülményeket akarunk te­remteni, de szilárd és biz­tos alapon. Ez a rn.i célunk, és meggyőződésem, hogy ha jól dolgozunk, akkor ezt a célt el is fogjuk érni. Kedves elvtársak! Változatlan elvünk: a szo­cializmus és a tudomány szövetségesek. Szocialista építésről nem is lehet szó a tudósok közreműködése és a tudományos munka eredmé­nyeinek gyakorlati hasznosí­tása nélkül. De azt is meg­győződéssel valljuk, hogy a szocializmus biztosítja a tudomány művelői számára a megfelelő munkafeltétele­ket, ideértve a tudományos kutatás szabadságát is. A szocializmus épít a társada­lomtudományok, a termé­szettudományok, a műszaki tudományok, az összes tu­dományág művelőire és hat­hatós segítségükre. Tovább­ra is feladatunknak tartjuk a kutatás szabadságának megőrzését, de igényeljük — és dolgozunk érte—, hogy a tudomány és a gyakorlat az eddiginél szorosabb kapcso­latban álljon egymással. A gyakorlat gazdagítsa a tu­dományos kutatást, az utób­bi pedig vegye figyelembe a gyakorlat követelményeit. A politikai munka pedig ki­váltképpen igényli a marxis­ta elmélet kutatóinak, a tör­ténettudomány művelőinek segítségét. Népünk történelmének tu­dományos feldolgozása is fontos feladat. Gyakran hal­lani igaz és hamis megálla­Mi a békés egymás mellett élés elvét valljuk és azt akar­juk, hogy fejlődjenek a kü­lönböző társadalmi rendsze­rű országok kölcsönösen elő­nyös kapcsolatai. Elvi ala­pon, a bennünket vezérlő elvek és politikai meggyőző­désünk szerint is azt tartjuk, hogy a forradalom exportja lehetetlen és szükségtelen. De nem tűrhetjük és nem engedhetjük meg az ellen- forradalom exportját sem. A társadalmi rendszer for­málása és fejlesztése minden nép joga, és ennek a jognak érvényesülnie kell. Mi azt kívánjuk, hogy a különböző társadalmi rendszerű orszá­gok normális kapcsolataikat fejlesztve, békés verseny­ben vívják meg történelmi harcukat. Mindjárt hozzáte­szem: én, mint meggyőződé- ses magyar kommunista, biz­tos vagyok benne, hogy eb­ben a harcban a szocializmus győzedelmeskedik. Üdvözöljük a Genfiben megkezdődött szovjet—ame­rikai tárgyalásokat. Támo­gatjuk az európai béke és biztonság erősítését, fontosnak tartjuk a stock­holmi tanácskozást. En­nek érdekében hazánk is aktív tevékenységet fejt ki. Jelen vagyunk a genfi le­szerelési konferencián és a bécsi tárgyalásokon is. Az idén — éppen ebben a terem­ben — ül össze az Európai Kulturális Fórum. Ez a hel­sinki folyamat újabb állomá­sa lesz. Arra törekszünk, hogy ez a tanácskozás is ered­alista, antikommunista néze­tek. Munkájukat színvona­lasan. értelmesen végezzék, hogy a hatásuk is megfelelő legyen. A kommunistáknak a szo­cialista eszme és pártunk politikája mellett a szocia­lista erkölcsöt is képvisel­niük kell. Fontos feladatunk a munka becsületének, hu­mánus eszméinknek a nép­szerűsítése. Határozottan lépjünk fel az erőszak bár­minemű propagálása, a Nyu­gatról érkezett, megkésett és kopott divatok ellen. Száműzzük a trágárságot a nyilvános életből, az iroda­lomból, a kultúrából, a saj­tóból, a televízióból. Ha valamely nemzetre ér­vényes, hogy „nyelvében él a nemzet”, akkor az ránk, magyarokra, mindenképpen az. Nyelvünknek is köszön­hető, hogy 1100 év után is él, virágzik nemzetünk. Óvjuk nyelvünket, s tanítsuk a szép tiszta beszédre a fiata­lokat is. Ezt segítse a család, az iskola, a hírközlés, az irodalom és a művészet. A tisztes, jó családi életből, az anya és a gyermek szerete- téből csináljunk kultuszt. Mi, a szocializmus eszméit, erkölcsi normáit, a munka becsületét felemelt fejjel hirdetjük, mert ezek a jelen­kor igaz eszméi, s ez az esz­me, ez az erkölcs képviseli a jövőt. Győzelmet arat iá mi társadalmunkban és szerte a világon. Kedves elvtársak! 'Cselekvési programunkról szólva először társadalmunk szocialista vonásainak erő­sítését, az ennek ellentmon­dó visszásságok leküzdését, a szocialista építőmunka tö­retlen folytatását, a fejlett fiz ooi a lista társadalom felé­pítését említem. Ez a mi programunk, s megvalósítá­sához megvan az erőnk. Ez az erő: a szilárd alapokkal rendelkező szocialista rend­szer, a fejlődő népgazdaság és nem utolsó sorban népünk példás helytállása évtizede­ken át a nehézségekkel szembeni harcban. A VII, ötéves tervről, amely a jövő év január else­jén indul, most még csak a tervező munka bizonyos stá­diumában tudok szólni, és csak előzetes adatokat em­líthetek. A tervező munkában vál­tozatlanul a népgazdaság egyensúlyi követelményeit tartjuk szem előtt. Célunk egy olyan program kidolgo­zása, amely fokozatos élén­külést, növekvő termelést tesz lehetővé. Eddigi ismere­teink szerint a következő öt­éves tervben a nemzeti jö­vedelem 14—17 százalékos, az ipari termelés 13—16 szá­ményesen végezze munkáját. Mi a tárgyalásokat, a kap­csolatok megőrzését és fej­lesztését, a megegyezést tá­mogatjuk minden vitatott vagy megoldandó nemzetközi kérdésben. A jelenlegi világhelyzetben a Varsói Szerződés tagálla­mainak gondoskodniuk kell védelmükről, és ennek meg­felelően mi is megfelelő szinten tartjuk védelmi erő­inket. A Varsói Szerződés tagállamaként eleget teszünk kötelezettségeinknek. Né­pünk békéjét, szocialista vív­mányainkat mindenkivel szemben megoltalmazzuk, s ezt jó tudni mindenkinek, ne­hogy bárki is kísértésbe es­sék. A Varsói Szerződés java­solta a NATO-nak a két szer­vezet egyidejű megszünteté­sét. Több mint két esztende­je kezdeményezte, hogy a két szövetségi rendszer országai kössenek megállapodást, amelyben lemondanak az erőszak alkalmazásáról és az azzal való fenyegetésről. Ezekre a nagy jelentőségű javaslatainkra, amelyek még változatlanul érvényben van­nak válasz mind ez idáig nincs. Készek vagyunk az er­re vonatkozó okmányt aláír­ni. A Varsói Szerződés orszá­gaiból érkezett küldöttségek vezetői március 13-án Moszk­vában tanácskoztak. Ez érde­mi és. jó tanácskozás volt, amit a kommünikében is igyekeztünk kifejezésre jut­zalékos. a mezőgazdasági termelés 12—14 százalékos, a belső felhasználás 13—16 százalékos növelését lehet előirányozni. Ez a program magáiban foglalja azt is. hogv a népgazdaság külső egyen­súlyát tartósan javítsuk, a műszaki haladást és műsza­ki fejlődést meggyorsítsuk, és az életszínvonalat érzé­kelhetően emeljük. Ehhez adottak az eszköze­ink, ha jobban hasznosítjuk belső tartalékainkat, mind a ■rendelkezésre álló termelő- eszközöket, mind a munka­erőt. Értékes erőforrásunk az együttműködési lehetőségek jobb kihasználása a Kölcsö­nös Gazdasági Segítség Ta­nácsának keretében. Ezen a téren is — a legutóbbi felső szintű tanácskozás határoza­tainak szellemében — előre akarunk lépni. Örömmel szó­lok arról, hogy a Magyar Népköztársaság és a Szov­jetunió közötti gazdasági és műszaki-tudományos együtt­működés 2000-ig szóló to­vábbfejlesztésének program­ja már elkészült, és az erről szóló megállapodást április első napjaiban alá fogjuk ír­ni. Terveink valóra váltásá­nak. ez is biztos támasza. Kedves elvtársak! Pártunk és kormányunk nemzetközi tevékenységét el­veink vezérlik. Külpolitikánk minden kérdésben népünk alapvető érdekeiből indul ki, s népünk teljes támogatását élvezi. Népünk békéi akar, annak megvédését és megszilárdítá­sát tekintjük fő feladatunk­nak. A nemzetközi helyzet ma feszült, az Egyesült Ál­lamok és a NATO erőfö­lényre tör. Ez megengedhe­tetlen. A Varsói Szerződés or­szágainak, i népeinek az az érdekük, hogy békében él­hessenek, szocialista vívmá­nyaikat megőrizhessék és fejleszthessék. A világ min­den népének az az érdeke, hogy az imperializmus ne kerüljön erőfölénybe. A föl­dön, a tengereken, a levegő­ben már ma is túlságosan sok atomfegyver van. Senki­nek sem hiányzik, hogy a fegyverkezési versenyt most még a világűrre is kiterjesz- szék. Mi az ilyen elgondolá­sokat határozottan ellenez­zük. Elvi álláspontunk, hogy az új világháború többé nem elkerülhetetlen. A vitás nem­zetközi kérdéseket tárgyalá­sok útján kell megoldani. Meg kell keresni a lehetsé­ges megegyezés formáit, ame­lyek minden fél számára egyenlő biztonságot nyújta­nak a fegyverzet alacsonyabb szintjén. Ezen az alapon le­hetne továbblépni az atom­fegyverek megsemmisítése és á teljes leszerelés felé. tatni. A további együttműkö­dés, kapcsolataink bővítése mellett foglaltunk állást és egységesen helyeseltük a Varsói Szerződés meghosz- szabbítását. Itt is megerő­síthetem: a Magyar Népköz- társaság a Varsói Szerződés meghosszabbítása mellett foglal állást. Készek vagyunk az erre vonatkozó okmányt aláírni. A Magyar Népköztársaság szolidáris a társadalmi hala­dásért világszerte küzdő pár­tokkal és mozgalmakkal, a nemzeti szabadságukért küz­dő népekkel. Készek va­gyunk összefogni a béke min­den hívével, ideértve azokat a polgári vezető politikuso­kat is, akik értik, hogy az emberiségnek nincs más út­ja, mint a kapcsolatok fenn­tartása, a tárgyalás ési a meg­állapodás a közös érdekű kérdésekben. Mj ennek meg­felelően rendezett kapcsola­tokra törekszünk minden or­szággal, közöttük az Ameri­kai Egyesült Államokkal és a NATO más vezető orszá­gaival is, ha tisztelik jogain­kat és megfelelő partnernek tartanak bennünket a kap­csolatok alakításában. Mi ar­ra törekszünk, hogy a szövet­ségeseinknek hű szövetsége­sei, barátainknak igaz bará­tai és partnereinknek kor­rekt partnerei legyünk. Ez eddig is így volt, és a jövő­ben is így lesz. így számol­hat a Magyar Népköztársa­sággal mindenki. (Folytatás az 5. oldalon) Életszínvonal, szociális kérdések Összefogni a béke minden hívével pításokat fontos történelmi kérdésekről, az identitás­ról. Mi mindenekelőtt a ma­gyar történelem tudományos, marxista—leninista értékelé­sét várjuk. A felnőttek előtt is csak így tudunk tisztázni bizonyos kérdéseket, és a fiatalokat is csak ily módon gazdagíthatjuk a történelmi ismeretekkel. A kutatókat ne csak az ötvenes évek rej­telmei izgassák, hanem új­kori történelmünk olyian fontos állomásai és témái is, mint az 1919-es Magyar Ta­nácsköztársaság. S foglalkoz­zanak azzal is, hogyan har­coltak legjobbjaink a Hor- thy-rendszer ellen, mit tet­tek az illegalitásban dol­gozó kommunisták, a szak- szervezeti aktivisták és más haladó gondolkodású embe­rek a fasizmus elleni harc­ban. A felszabadulás óta eltelt négy évtized is sok olyan izgalmas és érdekes kérdést vet fel, amelyet meg kell válaszolni a fiataloknak, de még az idősebbeknek is. Az ifjúság politikai neve­lésével kapcsolatban nagy feladat vár a pártra, társa­dalmunk minden felelős té­nyezőjére. Ki kell venni a részünket a társadalmi rendszerek világméretekben folyó ideológiai harcából annál is inkább, mert az im­perialisták kiterjedt anti- kommunistia, szocialistaelile- nes propagandát folytatnak, amellyel szemben nekünk határozottan föl kell lép­nünk. A tudományos kutatóktól azt várjuk, hogy segítsenek a szocialista építés új kér­déseire adandó új válaszok megfogalmazásában, vagyis dolgozzanak a gyakorlati ta­pasztalatok elméleti általá- i non {fásán. Pártunk és né­pünk története elég bonyo­lult és viharos volt száza­dunkban, sok tapasztalatot foglal magában. Én csatla­koznék itt ahhoz a véle­ményhez, amely emlékeze­tem szerint a Szovjetunió Kommunista Pártja XXVI. kongresszusán a Központi Bizottság beszámolójában hangzott el: sok szocialista ország keresi a szocializmus építésének útját, és mi az összes szocialista ország ta­pasztalatát közös kincsestá­runknak tekintjük, amelyet hasznosítanunk kell. Az ideológiai harcban részt kell venni az oktató intézményeknek, sőt propa­gandaszerveinknek is: a rá­diónak. a Tv-nek, a filmnek, a színháznak, minden intéz­ménynek. amely a közvéle­ményt formálja. Képvisel­jék. hirdessék, propagálják világnézetünket, vigyázzanak arra. hogy ne terjedjenek a burzsoá reakciós, antiszocd-

Next

/
Thumbnails
Contents