Szolnok Megyei Néplap, 1985. március (36. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-23 / 69. szám
Nemzetközi körkép 1985. MÁRCIUS 23. Hadászati triád Genf és az MX-rakéta Schultz amerikai és Gromiko szovjet külügyminiszter megállapodtak a genfi párbeszéd tárgyáról, témaköréről és céljairól. Kérdés, Washington tartja-e majd magát ehhez a megállapodáshoz? Március 12-én megkezdődnek Genf ben a szovjet—amerikai tárgyalások a nukleáris és az űrfegyverkezés három, egymáshoz szorosan kapcsolódó témaköréről. Hogy milyen lesz majd a könnyűnek éppenséggel nem ígérkező párbeszéd kimenetele, azt most még nehéz volna megmondani. Minden azon múlik: vajon az amerikai fél kész-e a kölcsönösen elfogadható fegyverzetkorlátozási megállapodások kimunkálására, avagy teljesíthetetlen feltételeket támaszt, a katoT nai erőfölény megszerzésére törekszik? Az előjelek kedvezőtlenek. A Reagan-kormány ismét csak nyomást próbál gyakorolni a Szovjetunióra, és ezt nem is nagyon titkolja. Ékre utal az a tény, hogy a Géniben januárban megtartott külügyminiszteri találkozón kialakult egyetértés ellenére megkísérli elkülöníteni az űrháborús előkészületeket (az erre irányuló kutatási programokat) a napirendre tűzött más kérdésektől. Az sem túlságosan biztató, hogy Washington a katonai erő növelésében, a fegyverkezés fokozásában látja a majdani leszerelés zálogát, jóllehet nyilvánvaló, hogy ez képtelenség. Az amerikai kormány az október elsejével kezdődő 1985—1986-os költségvetési évre minden eddiginél nagyobb összeg, 313,7 milliárd dolláros hadikiadás jóváhagyását kéri a törvényhozástól. A korngresszusban. persze, még egy ideig eltart a kötélhúzás — tekintettel a közel 200 milliárdos állam- háztartási deficitre —, és nem lehetetlen, hogy a honatyák itt-ott némileg lefaragják a katonai kiadásokat. Ha lesznek is kurtítások, az elmúlt évek tapasztalata szerint nagyon valószínű, hogy a kormány keresztülviszi akaratát és megkapja a szükséges pénzt a hadászati csapásmérő erők valamennyi elemének minőségi fejlesztéséhez. E programok egyike az utóbbi hetekben megint előtérbe került MX típusjelzésű interkontinentális ballisztikus rakéták ügye. Mint emlékezetes, a Reagan-kormány annakidején 100 darab, állandóan az indító állásokban lévő ilyen korszerű célba juttató eszköz rendszerbe állítását tervezte. A kongresz- szus tavaly 21 rakéta elhelyezését hagyta jóvá, s az idén újabb 21 MX-et akarnak telepíteni, de az ehhez igényelt másfél milliárd dollár folyósítását márciusig a törvényhozás befagyasztotta. (Zárójelben jegyezzük meg, hogy a kormányzat 1987-ig további 48 darab MX-el számol.) Reagan elnök és Weinberger hadügyminiszter Genf előtt azzal érvelt, hogy az újtípusú ra kéta -a tomfegyve r a „leghatásosabb ütőkártya” lehet a szovjet tárgyaló féllel szemben, ezért hát — szerintük — felettébb üdvös lenne, ha egyelőre tartózkodó honatyák mielőbb módo\z MX interkontinentális ballisztikus rakéta egyik első kísérleti indítása sítanák ellenző álláspontjukat. Felvetődik a kérdés: voltaképpen milyen fegyverről van szó? A MX-ek 86 J/on- násak, mintegy 11 ezer kilométer hatótávolságúak, s tíz, külön-külön nagy pontossággal a célra irányítható 60Ó kilotonnás töltettel vannak felszerelve (egy kilotonna azonos ezer tonna hagyomá- . nyos robbanóanyag energiájával). Hogy valami elképzelésünk legyen egy_egy töltet rombolóerejének nagyságáról, elegendő csupán arra utalni, hogy az 1945-ben Hirosimát elpusztító amerikai atombomba az MX-ének mindössze harmincadét tette ki. Az MX-ek mindegyike — tíz robbanófejjel számolva együttesen olyan pusztító erőt képviselnek, amely 300- szor múlja felül a közel négy évtizeddel ezelőtt elsőnek alkalmazott amerikai nukleáris fegyver megsemmisítő hatását. Telepítési módjáról az elmúlt években meglehetősen szenvedélyes viták folytak az Egyesült Államokban. Szóba került, hogy hadihajókon, esetleg atomtengeralattjárók fedélzetén helyezik el. Azután arról beszéltek, hogy Utah és Nevada államban földalatti, változtatható tüzelőállású bunker-folyosókon rejtik el őket. Akadt olyan ötlet is, hogy az MX-eket vasúti kocsikban, vagy C—5 Galaxy mintájú óriás-repülőgépek rakétaterében lenne célszerű bevetésre készen tartani arra a bizonyos „X”_ napra. Később felmerült az a javaslat, hogy ezeket a rakétákat már békeidőben juttassák földkörüli pályára. Végül az az elgondolás kerekedett felül, hogy az MX- eket az eddig szolgálatban álló Minutemain-rakéták mintegy 2—2.40 méter vastagságú, megerősített betonfallal védett silóiban helyezik el. Mint látható, az Egyesült Államok felső politikai és katonai vezetése minden áron olyan előnyös helyzetbe szeretné hozni, hadászati támadó erőit, hogy „megnyerhető” atomháború elméletével összhangban feltétlenül biztosítsa magának az abszolút fölényt és védettséget egy iyen nukleáris összecsapás „túléléséhez”. Bár erről mostanában az Egyesült Államokban nyilvánosan kevesebb szó esik, az óvatos hallgatás, a korábban oly éles retorika visszafogása nem téveszthet meg senkit. Az ugyanis kézenfekvő, hogy az amerikai hadászati triádhoz sorolt eszközök, a stratégiai légierő- az atom tengeralattjáró flotta és a szárazföldi csapásmérő erők az Egyesült Államok uralkodó köreinek agresszív céljait szolgálják. Lényegében a „hadászati védelmi kezdeményezés”-nek nevezett űrhadviselési előkészületek és az MX-ek gyorsított ütemű telepítésével kapcsolatos tervek ugyanazt a mögöttes szándékot takarják. Az USA egy általa megbízhatónak vélt kozmikus „védelmi pajzs” birtokában valamikor a jövőben nem tartaná kizártnak az első „lefejező” csapás mérését a potenciális ellenfélre anélkül, hogy tartania kellene a megsemmisítő visszavágástól. Más kérdés természetesen, hogy a Szovjetunió az efféle törekvéseket nem nézné tétlenül és az amerikai „csillagháborús” elképzelésekre megtenné a szükséges ellenlépéseket. Serfőző László alezredes Peter Thomsen NSZK- beli újságíró cikket irt a hamburgi Stem 1985. 10. számában arról az amerikai állításról, hogy a világűr-fegyverkezés megakadályozza majd az atomháborút a Földöm. A cikWet az alábbiakban ismertetjük. Washington blöffje Ez az az eszköz, amely csökkentheti az atomháború veszélyét”, majd ,,új reménység gyermekeink számára a XXI. században” — ígélrúk. nekünk. Az atomfegyvereket „el akarja törölni a Föld színéről”. Ronald Reagan amerikai elnök olyan világot helyez kilátásba, amelyben egy világűrben állomásozó rakétaelhárító rendszer visszaveri a meglepetésszerű atomtámadást. Helmut Kohl és Josef Strauss személyében már talált is két szövetségest ehhez a látomáshoz. A bajor miniszterelnök mindenesetre „a világűr militarizálása” helyett a szebben hangzó „a világűr a békéért” elnevezést ajánlja. Politikusok, akik idáig az atomelrettentést, egész népek kiirtásával való fenyegetést magasztalták legalkalmasabb eszközként a háború elkerülésére, most hirtelen felfedezték az atomfegyvermentes világ előnyeit. Valóban így gondolják? Vagy beleestek Washington blöffjébe? Az amerikaiak kétségtelenül komolyan gondolják világűrterveiket, a szovjetek pedig felismerték ezt. A Pentagon máris megrendelt egy kisebb atomerőművet, amelynek feladata az lesz, hogy energiával iássa el a Gengsztervilág Tajvanon Két lövés a testre, egy a fejre, és az áldozat, a kínai származású amerikai író, Henry Liu halott. Tavaly októberben történt. A halálos lövések San Francisco-i otthonának garázsában érték az írót. A gyilkosok legalább ketten voltak, tajvani kínaiak, minden valószínűség szerint hivatásos gengszterek. Vezetőjük bizonyos Csen Csi-li, akit hazatérésekor a repülőtéren a tajvani katonai titkosszolgálat egyik embere üdvözölt. Véletlenül? Tajvanon hivatalos becslés szerint mintegy 50 ezer tagból álló, jól szervezetit gengszterszindikátus működik: kitartottak, zsarolók, mindenre kész alakok — irja a -korr i -.-ivi-.-v. közel álló sajtó. A kormányzat novemberben elhatározta, hogy véget vét a káros tevékenységnek: „alapvető tisztogatási akcióra” mozgósította a rendőrséget és a titkosszolgálatot. Egyetlen csapásra több mint 400 gengsztert vettek őrizetbe. Ami a hírekben szerepel: Űj-Kaledónia A szigeteket James Cook fedezte fel 1774-ben. 1853-tól kezdődően francia gyarmat lett. A franciák 1896-ig a szigetet fegyenctelepként használták. A nagyobb részben mela- ! néz (40%), kisebb részben polinéz (5%) őslakosság 1878-' ban, majd 1917-ben sikertelenül fellázadt a gyarmatosítók ellen. A Francia Unió megalakulásától kezdve (1946) a szigetek Franciaország tengerentúli területe lett. 1963 óta az Űj-Kaledóniá- hoz tartozó Mururoa zátonyon francia termonukleáris kísérleti robbantások folynak. 1978-ban került sor a kormányzótanács újjászervezésére. A kormány 1984. május 3-i ülésén két törvény- javaslatot fogadott el, amelyek újra szabályozzák a francia tengerentúli területekhez tartozó Űj-Kaledónia státusát. Az új státus széleskörű belső önkormányzatot biztosít a sziget lakosságának, amely öt év múlva népszavazással dönthet, hogy kívánja-e a teljes függetlenséget. Űj-Kaledónia ásványkincsekben gazdag, jelentős nikkel-, króm-, vasérc-, kobalt-, ezüst-, arany-, ólom-, mangán-, és rézkészletei vannak. Nikkel- és köbaltbányásza- ta világviszonylatban az eL- sők között van. A kibányászott nikkelt és vasércet ausztrál és francia tőkebefektetéssel helyben dolgozzák fel. A bányaipar foglalkoztatja a munkaerő-álloimány 4,5 0 o-át. A munkaerő 11 %-át. foglalkoztató feldolgozóipar zömét az ércfeldolgozó üzemek adják. Az ország mezőgazdasága alacsony színvonalon áll, bár itt dolgozik az aktív népesség 29%_a. Főleg kókuszdiót, koprát, maniókát, kukoricát, édesburgonyát és kávét termelnek. Jelentős a szarvasmarha-tenyésztés, az édesvízi és a tengeri halászat. A külkereskedelem 50 %-át Franciaországgal, 10 %-át a frank övezet országaival bonyolítja le. / A kivitelben nikkel és egyéb fémek, a behozatalban az élelmiszerek, a gépek és az elektromos berendezések foglalják el a vezető szerepet. Összeállította: Constantin Lajos jövőbeli rakétaelhárító rendszert. Tegyük fel, hogy az amerikaiak ténylegesen létrehoznak egy ilyen fegyver- rendszert, (amiben kompetens kritikusok egyelőre kételkednek), akkor az — Reagan szavai szerint megsemmisíti azokat a fegyvereket, amelyek az amerikai kontinenst jelenleg' a legjobban fenyegetik: a szovjet interkontinentális rakétákat. Ezek a „ballisztikus repülőtestek” ez esetben „hatástalanok és feleslegesek” lennének. Tegyük fel, hogy így van. De Reagan „stratégiai védelmi kezdeményezése” egyetlen bombát sem tart fel, s egyetlen katonát sem, amelyik a hátán atomaknával egy hídhoz oson. Éppígy nem tud ártani egy rakétaelhárító rendszer egy kilőtt 155 milliméteres gránátnak. Csak a Bundeswehrnek 580 ilyen tarackja van, amelyek ilyen atomlövedékeket 18 kilométeres távolságra tudnak vetni. A távolabbi jövőben nincs kilátás arra, hogy ez a látomásszerű világűr-légvédelem ezeket a földközeli atomfegyver-hordozókat cél- bavehetné. így tehát valamennyi elképzelt lézerelem, részecskesugárzó és fényágyú, amely az amerikaiak előtt lebeg, csupán a légüres világűrben képes kifejteni rombolóerejét. Egyszóval: az atomháború fenyegetése változatlanul fennáll majd — csak rakéták nélkül, SS— 18-asok és Minutemanek nélkül, SS—20-asok és Per- shingek nélkül. Ez a cinikus játék a reményekkel és ígéretekkel kísértetiesen emlékeztet az atomiegyverkezés kezdetére. A második világháború után az amerikai katonák hasonlóképpen érveltek: az „atomkalapács” feleslegessé teszi a hagyományos hadseregeket. Minden parancsnok, minden /hadihajó-kapitány, minden vadászbombázó pilóta megkapja a maga atomfegyverét és a hadosztályok hazamehetnek. Akkoriban a hagyományos fegyverek leszereléséről és milliárdos megtakarításoktól beszéltek. Hogy azóta mi történt, tudjuk. Az amerikaiak hozzá is fogtak, hogy az egységparancsnokokat és pilótákat atomfegyverekkel lássák el, — a „Davy Crocett” nukleáris gránátvetőktől a „Genie” elnevezésű légiharc-rakétá- ig. De Koreában és Vietnamban rá kellett döbbenniük, hogy az atomfegyverek nem helyettesíthetik a hadosztályokat. Végül is az adózók nyakát mindkettő szorongatja: drága hadosztályok és drága atomfegyverek. Most is pont ugyanígy történik. Ronald Reagan és utódai — esetleg nyugatnémet támogatással — hadrendbe állítják világűr-tüzérségüket és egyidejűleg továbbfejlesztik azokat az 'atomfegyvereket, amelyeket a világűrből nem lehet támadni. Végül is nem marad •más,1 mint egy növekvő fegyverkezési verseny: atomfegyver (majdnem) .ugyanannyi. mint korábban, és hozzá a világűrfegyverek. Gyilkosság megbízásból Az őrizetbe vettek között volt a legnagyobb tajvani gengszterbanda, a 10 ezer tagot számláló „Bambusz- Egyesülés” főnöke^ Beavatott körökben „Szárazkacsaként” emlegetik, a rendőrség Csen Csi-li-nek ismeri. Csen azóta, miután beismerte, hogy ő ölte meg Liut, kaució ellenében szabadlábra került. Az amerikai FBI, a tajvani kormány hozzájárulásával két nyomozót küldött Tajvanra hogy kihallgassa Csen Csi-lint. Egy Kaliforniában az FBI által lehallgatott telefonbeszélgetés vezetett nyomra. Csen ezen a tajvani katonai titkosszolgálat heíyetltes 'igazgatójával, Csen Hu-men ezredessel közölte : „Feladg/tomafj (végrehajtottam.” Az ezredes adott parancsot a gyilkosságra? összeesküvés volt? Nem lehet tudni. Egy kormányszóvivő szerint a tajvani elnök „nagyon felháborodott” — és egy különleges bizottságnak párancsot adott az ügy ki- , vizsgálására. Végül is a tajvani kormány kénytetlen volt elismerni, hogy a titkosszolgálatnak része volt a gyilkosságban. Csen Hu-ment letartóztatták. Aztán egy rövid közleményben bejelentették, hogy Vang Hszi-ling altengernagyot, a katonai titkosszolgálat vezetőjét „bizonyos okok miatt” felmentették tisztségéből. Az a bizonyos ok Henry Liu meggyilkolása volt. Így derült fény arra. hogy a tajvani titkosszolgálat külföldön is hajlandó gyilkosságokra. ha a kellemetlen ellenzékiekkel kíván leszámolni. Henry Liu, egv egykori jómódú kínai földbirtokos fia 1948-ban Tajvanra menekült. Régi ismerőse volt Csiang Csing-kou elnöknek. Az ötvenes években vezető posztot töltött be a hadügyminisztérium politikai osztályán. Az osztály főnöke — a mai elnök volt. Később Liu egyre jobban eltávolodott a Kuomintangtói. Tai- van vezető pártiától, szakított a titkosszolgálattal és újságíró lett. 1967-ben emigrált az Egyesült Államokba és felvette az amerikai Csen Csi-li beismerte, hogy ő ölte meg Henry Liut állampolgárságot. 1975-ben egy nagyon kritikus cikksorozatot írt a Los Angelesben megjelenő kínai nyelvű újságban Csang Csing-kuo életútjáról, majd később ezt könyvalakban is megjelentette. Az írás leleplezte, hogy egykori főnöke miként tört hatalomra az ötvenes évek- bén, a titkosszolgálat és a pártapparátus felhasználásával. A könyvet, amely, nem sok hízelgőt tartalmaz Csang Kai-sekre nézve sem, Tajvanban betiltották. (Tajvani ügynökök állítólag 49 ezer dollárt ajánlottak Liunak, hogy könyvét vonja vissza. Eredménytelenül: tavaly nyáron megjelent az átdolgozott írás második kiadása. Henry , Liu haláláig, Csang Nan álnéven a Kuomintang történetéről írt leleplező cikkeket. Ezért kellett a szerzőnek meghalnia. ! Az eset alaposan megzavarta az USA és Tajvan viszonyát. Amióta 1979-ben az Egyesült Államok felvette a diplomáciai kapcsolatot a Kínai Népköztársasággal csaknem hivatalosak kapcsolataik. Igaz Tajvan még mindig legfontosabb szövetségesnek tekinti az USA-t — hiszen az Egyesült Államok a sziget legnagyobb fegyver- szállítója. S bár amerikai részről súlyos szemrehányásokat tesznek a Liu-gyilkos- ság miatt, Tajpejben biztosra veszik, hogy a fegyver- szállítások folytatódnak. G. J.
