Szolnok Megyei Néplap, 1985. március (36. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-20 / 66. szám

1985. MÁRCIUS 20. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Óriási érdeklődés Székesfehérvárott Videoton—Manchester United UEFA Kupa negyeddöntő Alighanem a fél ország a televíziós készülékek elé ül ma délután 17 órakor, hogy tanúja legyen a Video­ton—Manchester United lab­darúgó mérkőzésnek, ame­lyet az UEFA Kupa ne­gyeddöntőjében játszanak. Mint ismeretes, a székesfe­hérváriak két héttel ezelőtt minimális 1:0 arányú vere­séget szenvedtek, s ez a hát­rány behozhatónak tűnik. Reális is lenne, ha aVideoton teljes csapatával állhatna ki a visszavágóra, de Májer és Csuhay sárgalapos figyel­meztetés miatt nem játszhat. Csongrádi és Novath sérült, s ez nagyban csökkenti a magyar csapat esélyeit. A világhím angol Manchester önbizalommal teli érkezett hazánkba, s hogy mit hoz a mai összecsapás, arról ma 17 órakor a televízió készüléke tlőtt meggyőződhetünk. Az óriási érdeklődés jele, hogy napokkal ezelőtt elővételben minden belépőt eladtak. A mérkőzést a svéd Erik Fred- riksson vezeti. Gondokkal teli felkészülés A Jászberényi Lehel NB I-es női kézilabda-csapatá­nak a terem miatt felkészü­lési gondjai vannak, és sérü­lések, betegségek is hátrál­tatják a munkát. Darázsné szülési szabadságra ment. így rá nem számíthatnak az 1985-ös bajnoki évben. Vá- góné tüdőgyulladást kapott. Borgulya nyakizomhúzódást szenvedett. Budai válla még mindig nem egészséges, cse­rekapus pedig nincs. így a hétvégi vidékba.jnokságon sorra került mérkőzéseken egy egészen fiatal, de lelkes csapat vette fel a harcot a Tatabánya és a Borsodi Bá­nyász ellen. Tatabányai Bányász—Le­hel SE 28:24 (11:13). Hajdú- böszörmény, 350 n. V.: Bódy, Daruka. Lehel SE: Nagy Éva—Kovács (7). Dukát. (1). Csala (2). Gál (4), Faul (3). Csendes (2). Hadházi (5), A két szélső kitett magáért, ketten összesen 12 gólt lőt­tek, a mérkőzés első percei­ben pedig csak ők lőtték a gólokat. 1 perc Kovács, 2. Hadházi, 3. Kovács, 4. Had­házi. A 6. percben Kovács kétszer talált a hálóba, és 6:1-re vezetett a Lehel. Az első félidőben fiatalos len­dülettel végig irányította a mérkőzést. A második féli­dőben felülkerekedett a ru­tinosabb Tatabánya. A játék képe alapján, nagyobb kon­centrálással a Lehel győzhe­tett volna. Nagy gond az is, hogy nap mint nap rövid, hideg teremben edzenek, s így sokkal nehezebb a nor­mál méretű teremben játsza­ni. Borsodi Bányász—Lehel SE 27:27 (14:10). Debrecen. 300 n. V.: Nagy II. Szűcs. Lehel SE Nagy Éva—Kovács (2). Dukát (2). Gál 8 (6). Csa­ja 2 (1), Faul (8). Csendes (4), Hadházi (1). Az első fél­időt az ellenfél kezdte job­ban. A Lehel kénytelen volt nyitott védekezést alkalmaz­ni. sőt Gál előretoltan véde­kezett. Budai Ilonát (váloga­tott) kellett fognia, a Tata­bánya ellen Jónást (szintén válogatott) ugyanígy kellett őrizni. A második félidő 13. percében már hét góllal ve­zetett az ellenfél: 22:15. In­nen a lányok begyújtották a tartalékmotorokat, 10 perc alatt egyenlítettek, a mérkő­zés vége előtt 5 perccel pe­dig már 26:24 volt javukra. Rutintalanságuk mentette meg a Borsodi Bányászt a vereségtől. Mindkét mérkő­zésen kiemelkedő teljesít­ményt nyújtottak: Nagy. Hadházi. Kovács. Faul Gál és a 16 éves ifjúsági váloga­tott Csendes. I Sport-Sport-Sport ) Közgyűlésekről jelentették A nagy egyesületek árnyé­A Néplap 12. heti totótippje 1. Frank f.—Bremen X X 2 2. VfB Stutlíí — Köln 12 12 12 12 8. Mannh.—B .Mi inch. x2 x2 x2 X2 4. Düsselcl.—Uercl. X 2 X 2 y. Fort. Kö 1 n—Ii ü r.st. 1 h 1 1 6. FC Ilomb —Walten. X 2 2 X 7. Darms.—Aachen 2 x X 2 8. Dui.sb.—Saarbr. 2 x 2 X 9. A.scol i—Fii orrén t i na x 2 X 2 lü. Avellino—Napoli ; x2 x2 x2 X2 11. Como—Sampdoria X 2 2 X 12. Lazio—Roma X X 1 1 18. Juventus—Inter. 1 [X lx lx : lx IV) t.m ér közösek.: X, X, X Röplabda Tószeg jó formában NB II. Férfi: Tószegi KSK —Sátoraljaújhely 3:0 (7, 15, 3). Tószeg. 80 n. V.: Nagy. Tószeg: Hegedűs Z.. Hege­dűs S.. Péter. Kollár, Illyés. Boros. Csere: Szunyoghy. Dóra. Pallér. Edző: Hege­dűs Sándor. A tószegi gárda tovább folytatja jó szereplé­sét. és biztos győzelmet ara­tott. az előkelő helyen álló sátoraljaújhelyi csapat ellen. Mindössze 49 percre volt szükség a győzelemhez. A csapat ezzel felzárkózott az élmezőnyhöz. Dicséretet ér­demel valamennyi játékos lelkes játékáért. Ifi: Sátoraljaújhely—Tó­szeg 3:1. Esztergom—Kunhegyesi ESE 3:1 (—9, 13. 12, 2). Esz­tergom. 60 n. V.: Seres. Ka­posvári. Kunhegyes: Felső. Mile. Kocsis. Balázs. Tóth S.. Szabó J.. Csere: Pál. Sza­bó M.. Tóth I.. Bodó. Edző: Csapó Ferenc. Jók: Felső. Szabó J. I fi: Esztergom—K u njhe­gvesi ESE 3:0. Női: Dabas—Jászberényi Lehel 3:0 (11. 12. 14). Daba- son szoros mérkőzésen ma­radt alul a Lehel. Ifi: Dabas—Lehel 3:2. Esemény Labdarúgás. Előkészületi mérkőzés: Lehel SE—Kecs­keméti SC, Jászberény, 14. kában szerényen tevékeny- kedik a Szolnoki Spartacus, amelyet elsősorban a tíz szol­noki ipari szövetkezet és a Kiszliv patronál. Kevesen tudják, hogv az egyesületben NB III-as férfi asztalitenisz, megyei első osztályú női ké­zilabda, és egy nagyon lel­kes természetjáró szakosztály működik. Az utóbbinak fő­ként nyugdíjas ipari szövet­kezeti dolgozók a tagjai. Tari Ferenc elnök számot adott a négy év munkájáról, és meghatározták a további feladatokat. Az asztalitenisz és a női kézilabda szakosz­tálynál a magasabb osztály­ba kerülés mellett a tömeg­sport támogatását tűzték cé­lul. A természetjáró szak­osztály az ipari szövetkezeti dolgozók és a nyugdíjas tag­jainak biztosít túralehetősé­geket. A tanácskozás végén meg­választották al 'tisztségvise­lőket. Elnöknek Postás Lász­lót, a Kiszöv személyzeti és oktatási osztályvezetőjét, el­nökhelyettesnek pedig Tóth Lajost, a szolnoki Építőipari Szövetkezet főkönyvelőjét választották. Teremtorna Tisza­püspökiben Kispályás labdarúgással folytatódott a Tisza Kupa versenysorozat Tiszapüspöki- ben. Eredmények: Tiszate- hyő—Rózsa téri iskola 6:1. Rózsa—Tiszapüspöki 5:2, Ti- szatenyő—Tiszapüspöki 7:2, Hunyadi úti iskola Csikós József iskola 9:1, Hunyadi— Bethlen G. úti iskola 8:2. Csi­kós—Bethlen 6:3. Helyosz­tók: Az 1. helyért: Tiszate- nyő—Hunyadi 7:5. A 3 he­lyért: Csikós—Rózsa 4:3. Az 5. helyért: Tiszapüspöki— Bethlen 5:0. A győztes csa pat testnevelő tanára Bon tovics Erzsébet. A torna leg­jobb kapusa: Csikós András (Tiszatenyő), gólkirálya: To­kaji Gábor (Hunyadi) 13 gól. a legjobb mezőnyjáté­kos: Dékány László (Rózsa) és Filó János (Tis/.atenvő) A leglelkesebb játékos: Nyí­ri András (Tiszapüspöki). A jászkiséri Lenin Tsz közgyűlésén megjelent Kővá­ri László a megyei sporthi­vatal elnökhelyettese. Az elnökség beszámolóját Drávucz István sportköri el­nök ‘ártotta. Kiemelte a lab­darúgó szakosztály munkáját, és az elért eredményeket kedvezően értékelte. [Kriti­kusan elemezte viszont az 1984. őszi visszaesés okait. Foglalkozott az idei felada­tokkal. Hangsúlyozta a tö­megsport kiszélesítését, és a labdarúgó szakosztálynál az utánpótlás nevelését. A hozzászólók javasolták a szakmai munka színvonalá­nak további emelését, a fe­gyelem szilárdítását, s kü­lönösen az edzések látogatá­sának javítását. A küldött- gyűlés résztvevői — a visz- szaesés ellenére is — bíznak abban, hogy továbbfejlődik Jászkiséren a sportélet, és remélik, hogy új szakosztály is alakul az elkövetkező idő­szakban. A jászkiséri Lenin Tsz sportkörelnöke ismét Drá­vucz István lett. Pesenyszögön a kultúrte­rem szinte megtelt a sportot szerető helybeliekkel , 'és sportolókkal. Nagy László Rohamosan közeledik a kézilabdacsapatok tavaszi rajtja, az NB I-ben március 30-án. az NB II-ben pedig április 6-án kezdődik a bajnokság. A felkészülés utolsó állomásaként Szolno­kon a Damjanich Kupában még lehetőség nyílik az erőnlét fokozására, a techni­ka csiszolására, a taktika gyakorlására. aztán már „élesben" megy tovább a küzdelem. A Szolnok megyei Kézilabda Szakszövetség az idén is megrendezi a már hagyományosnak számító Damjanich Kupát, amelyen színvonalas mérkőzések vár­hatók. A nőknél (zárójelben az osztálymegnevezés) a Borso­di Bányász (NB I). a jászbe­rényi Lehel SE (NB I). a Szegedi Textiles (NB I B). a Debreceni Közút (NB I B). a Hódmezővásárhelyi Porcelán (NB II) és a Karcagi SE (NB II), a férfiaknál pedig az Ózdi Kohász (NB I). a elnök mindenre kiterjedő részletes beszámolóban is­mertette az elmúlt időszak eredményeit és hibáit. A kis községben a labdarúgó-, a kézilabda-, a röplabda- és a sakkszakosztály mellett mű­ködik egy fogathajtó szak ■ osztály is. A labdarúgó csapat tavaly ősszel került vissza a megyei bajnokságba, és az őszi for­duló után a középmezőnyben áll. Ez annak a jele. hogy jó a vezetés és a játékosok között: összhang.A jó ‘szereplésihez hozzájárul, hogy a labdarúgó szakosztályt hozzáértő szak­emberek vezetik, mint pél­dául Sárközi László. aki nemrég került Besenyszögre. előtte több honvédcsapatnál tevékenykedett. Az edzői te­endőket Kovács Gyula látja el. A sportolók vállalták, hogy társadalmi amunká'ban segítik az épületek rendbeté­telét. A közgyűlés a hozzá­szólás után megválasztotta az új hattagú elnökséget, el­nök ismét Nagy László, a termelőszövetkezet elnöke lett. Befejezésként pénz- és könyvjutalmat adtak a tár­sadalmi aktíváknak, vala­mint a sportvezetőknek, sportolóknak. Komlói Bányász (NB I B), a Ceglcoi Közgép (NB I 3), Tiszafa.elvár (NB II), az Al­földi Olajbányász (NB II) és Kunhegyes (NB II) indul. A szolnoki közönség előtt be­mutatkozik a női NB I egyik újonca, a Jászberényi Lehel amely az első bajnoki mér­kőzését a tiszaligéti sport- csarnokban rendezi majd, mert a hűtőgépgyári sport- csarnok bővítése,, még nem fejeződött be. A jászberényi lányok 'ismerkedhetnek az új környezetükkel, a szolno­ki közönség pedig megismer­heti a Lehel játékosait, aki­ket buzdíthat majd 30-án a TFSE elleni első bajnoki mérkőzésen. De bemutatko­zik az újonc NB Il-es kar­cagi női csapat is, és láthat­juk megyénk három NB li­es férfigárdáját. A március 21-én kezdődő és 24-én vég­ződő torna jó szórakozást ígér m nézőknek. A mérkő­zések csütörtökön 10. pénte­ken és szombaton 8. míg va­sárnap 9 órakor kezdődnek. Kézilabdázók a Damjanich Kupáért SZOLNOKI STÜDIÖ: 17.00: Műsorismertetés. Hírek. — 17.05: Farmer és nyakkendő. Ifjúsági magazin. Szerkesztő: Gulyás Erika. — 18.00—18.30: Al­földi krónika. KOSSUTH: 8.20: Világablak. — 8.50: Kis magyar néprajz. — 8 55: Nóta­csokor. csárdások. — 9.40: Dal­posta. — 10.05: Irodalmi világjá­rás. — 10.35: Új zenei felvételek, gyerekeknek. — 10.50: Francia kamarazene. — 11.30: ..C.sohi” 60 éve született. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.45: Törvénykönyv. — 13.00: Yehudi Menuhin két hege­dűversenyt játszik. — 14.10: A magyar széppróza századai. — 14.25: Opera slag erek. — 15.00: Zengjen a muzsika! — 15.30: Daloló, muzsikáló tájak: Szat- már — 16.05: MK 10—14. — 17.00: Vesszőparipáink. — 17.80: Ope­rafelvételek, — 18.02: Kritikusok fóruma. — 19.15: Bakaruhában. — 20.01: Karnevál Krónika, avagy a karnevál története — 20.17: Köszöntjük. a 70 éves Szvjato.sz- lav Riohtert. — 21.80; Háttérbe­szélgetés.' — 22.20: Tíz. pere kül­politika. — 22.30; Nóták. — 22.50: A tiszta teória és a közgazdasági elmélet gyakorlata. — 23.10; Ze­nekari muzsika. — 0.10: A Re­neszánsz rezfuvós együttes ját­szik. PETŐFI: 8.05: Idősebbek hullámhosszán. — 8.50: Tíz pere külpolitika. — 9.05: Napközben. — 12.10; Fúvós- indulók — 12 25: Néhány szó zene közben. — 12.30: Verbunko­sok. katonadalok. — 18.10- Pop- hullam. — 14.00: Vándor. —15.05: Mesélő mikrofon. — 16.00: Halá­los zongora — 17.05: ötödik se­besség. — 17.55: Sport. — 19.05: Nyolc rádió, nyolc dala. —19.35: Cigánydalok.. — 20.00: Sport. — 20.05: A Totó együttes felvéte­leiből — 20.50: Tükörképeik. — 21.05: Beszélni nehéz (i.sm.). — 21.17: „A magam törvénye sze- rint”. — 21.40: Tisztelet Bili Ha- leynck. — 22.50: Madrigálok. — 23J0: Fecsegő felügyelő eset'ei. — 23.50: Offenbach: A szén He­léna. — 24.00—4.30: Éjféltől — hajnalig. 3. MŰSOR: 9 08 : Operába hívogató. — 9.39: Kamaramuzsika. — 10.80: Ros­sini : Különös félreértés. — Köz­ben: 11.05: Pillanatkép. — ll.iO: Az operaközvetítés folytatása.— 11.47: Zenekari muzsika. —18.05: Tudományos esúcst e! j es 11 mén yok — 1 8.2.' i: Kórusainkat aján Íjuk. — 18 .50 : Operaáriák. — 14.24 : Magnó sóik. figyelem! — 15.04 : Mae\ rar zeneszerzők — ! Ji 43 : A C; •un erata Huimarioa o.uy ü 11 es ham*' ver senye. — IT.OO; isi <n!a­rádió — 17.80: Félóra nép: z.ene. — lí {.0(1 1: Mendelssohn: F !-dú r szón; ita. — 18.30; V maierin­■ kőin ja/vk :u. — 19.05: Iskolaiaclií ). — — 19 .85 : A Mnayar Rádió é.> 4 Te­Ír VÍ/i 0 énekkarának és szi: rn fo­nikus zenekarának liahuvt f SO­nye. — Közben: kb 20.25; ..O.i mm ze ne. zc-nylel? vagy á 'mo­dóm 7 — Kb 20.45: A h an y­verse ny kö/ycl ítés folytatása — Kb. 21. 80: Hansszer.szólcVk: — Kb. 22. li>: Operai elvételek — 22.85 : Örökzöld és fekete T'Ó­zsák ’’ — 22.59: Zenei p ano­ráma. Televízió I 1. MŰSOR: 8.05: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism). — 8.10: Iskola­tévé Oroszul beszélünk (közép­iskolásoknak). Egy nap Lonin- grádban. — 8.30: Angol nyelv. Follow Mc! 25. Where is it? — 8.45: Fizikai kísérletek m. — Radioaktivitás III. — 8.55: Törtc­nelem (ált. isk 5. oszt.). Ktrán­du fás Pannoni;! iba. — 9.3 :0: Ha e^yszr ■r szikrát vei a s/.íilm a. Dar ! o k a Tanáestét iztá fsa sáqrt >1 (ff). — 15.20: Hírek. — 15.25: A Kő­z.ünséö [szolgálat iekoztaú fia. — 15,40: Gyöm»y.sz( un az, óeeá n pnrt­ián. Szovjet n"> vid fűm. — 15.55: Perpetuum mobilt ■ ..Loht >t esv koré ki xd több?' ’ ( ;ism.). ­- 16.25: Képúj: sál». — 1 6.40; Re ki; i m. — 16.55: Yideoton­-M; inch este r Uni­led. I TEFA-kupj-i 1 abdani.ií ti-mér­közős Közvetít és Széke nie hé r­várról . — A ; szii net bén: F.sti mese. — 18.45 : y lenes aj. ándék­kosár — NDK ze n és film. — 19.20: Tv-hírad' — 20.00 : Joui esi 1 rk . — 20.40 \ ve Ilin k élő mocm dem Dől­:.umi min m füvn­t VII 7. r \Z épíi !ö n/o­rödi/ri TUS. — 21 .45 : Tv adn 2. — 22.00: 11: m tut s/.. 2. MŰSOR: 18.25: Képú j.-.’ u -- 1 . T ­biede-tanfolyam.- XV! m : • sz : Függvények 2. — 19.00: Szegedi beszélgetések. Xm-“■••óév '."in­dok. A szeged: körzeti Mi :;<!!•> műsora. — 19.40: Kapcsoljuk t Pesti Vigadót;' I íangversenv .ló­háttá Sebastian Bach 8O1». s/ft­letésnapjára. — 20.25: A szü­netben: A lollvadászok. Román kisfilm (ism.). — 21.20: Denko- vits. Portréfilm (ism.). — 21.45: Képújság. MOSZKVA I.: 12.30: Hírek — 12.50: Doku­mentumfilmek. — 13.35: Minden­ki stadionja. — 14 05: Hírek. — 14.05: Hírek. — 14.10: A BAM folytatódik — 14.30: Úttörő — filmfolyóirat. — 14.40: Tudósító­ink jelentik. — 13.10: Együtt a baráti család. — 15.30: Tizenhat évig és azon túl. — 16.15: A mi kertünk — 16.45: Ma a világ­ban. — 17.00: Labdarúgó Európa- bajnokok Kupája: Dnycpr—Bor­deaux (Franciaország). — 18.45: Ha egészséges akarsz, lenni. — 19.00: Híradó. — 19.35: Labdarú­gás. Kupagyőztesek Kupája, ne­gyeddöntő: Dinamo Moszkva— Larissza — 20.30: Ma történt a világban. — 20.45: UEFA-Kupa negyeddöntő; Dinamo Minszk— Zselje/niesar — 22.Itt; Medici Maria szelencéje — játékfilm. — 23.30; Hírek. — 28 85: Koncert. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ: 16.15: Hírek. — 16.20: Tavaszi nóták — folklórműsor. — 16.45: Sport revü — magazin (ff.). — 17.15: Né.gvon egy lakásban 1 óvóját éle (ism 0 (ff).*— 18.80: A barátság mozaikja — magazin a Szovjetunióról (ism.) — 19 00: Tevélorna. — 1‘l.lH: Esti mese. — 19 80: Tv-híradó. — 20.00: Ké­mem, ne kapcsolja ki — szóra­koztató összeállítás. — 2''.4Ü : Irlö- szí ni lársf.lnlnv problémákról. '1.311; Ifi- s/e- ,i e> 'menyok. — !•:/ i.é".'ni’ 24 óra alatt. — 22.Ifi: HU KA II 1ST: •0.00: Tv-híradó." — 20 15: Gaz­da-kei kör kén. — 2".35: K öl lés ve». 20.45; Szjnház- és filmművé­széi. - 21.00: Fi.i’alok harc­ban. Fo!y‘atá.sos film 7 rész. — 21 50; Tv-hiradó. I MŰSOROK I Sakk Nagyarányú győzelmek A megyei sakk-csapatbaj­nokság második fordulójában meglepetésre a Lehel SC idegenben lelépte az erősen felálló Mezőgép második gárdáiét. Úgy látszik új szel­lemű. egvséges együttes van kialakulóban Jászberényben. A Karcag magára talált, és valósággal kiütötte Martfűt, míg a másik két mérkőzésen a papírforma érvényesült. A másodosztályban kiegyenlí­tett küzdelem folyt, nehezen bírtak a csapatok egymással, és szoros eredmények szület­tek. Meglepetés Jászszent- andrás kitűnő szereplése. Eredmények. I. osztály: Vízművek—Kisújszállás 10:3. Karcag—Martfű 11.5:1,5, Mezőgép II—Lehel SC 3.5:9,5. Túrkeve—Olajbányász 3,5:9.5 II. osztály: Jászszentandrás —Olajbányász II 4:4. Jász- árokszállás—Kenderes 4,5:3,5. Jászladány—Kunmadaras 3,5:4,5, Tiszafüred—Üjczász 3,5 4,5. Az élcsoport állása. I. o.: Olajbányász. Karcag 17.5 Le­hel SE 16.5, Vízművek 15.5 pont. II. o.: Újszász 10,5. Jászárokszállás 9,5 Jász­szentandrás 9 pont. Az első fordulóból függőben maradt játszma döntetlen lett, így a Martfű—Vízmű­vek eredménye: 7.5:5,5. Zárt kapuk mögött Mezőtúron, március 10-én. a DUSE elleni mérkőzés után —- amelyet a H. Szabii Lajos SF tortile1) bajnokság Tisza csoport jóban szerep!'' labdarúgó-csapata ! :0-ra el­vesztett — sajnálatos rend­zavarás történi. Az ügy vegére a fegyelmi bizottság íett pontot. \ dóri:és értelmében Mezőtúron, március 24-én a H. Asztalos SE. április 7 ér pedig az ’Olefin SC -elírni ifjúsági és fe’nött bajnoki ivié. Kőzéseket zárt kapuk millet! kell megrendezni. A ..vvközeseken csak a ver- .envzők vehetnek részt, és mindkét egyesület részéről tíz-tíz sportvezető lehet jelen.

Next

/
Thumbnails
Contents