Szolnok Megyei Néplap, 1985. március (36. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-18 / 64. szám
Közös feladat a fegyerkezési verseny megállítása Béketiinletés Brüsszelben Sok tízezren, a vártnál is Moszkvában gondosan tanulmányozzák Reagan Gorbacsovnak küldött levelét A szovjet vezetés gondosan tanulmányozza azt a levelet, amelyet Reagan amerikai elnök, küldött Mijhail Gorbacsovnak, az SZKP KB főtitkárának és megfelelő időben vállaszt ad rá — hangoztatta az SZKP Központi Bizottságának tanácsadója, Sztanyiszlav Menysikov, abban a nyilatkozatban, amelyet tegnap adott az ABC amerikai televíziós hálózatnak. Reagan találkozót javasolt üzenetében Gorbacsovnak. A szovjet képviselő leszögezte: függetlenül a két ország között fennálló nézeteltérésektől, közös felelősség Számukra az, hogy megállítsák a fegyverkezési versenyt és előre lépjenek a nukleáris fegyverek lépésről lépésre történő felszámolása felé. Egyebek között az ilyen kérdések megtárgyalása lehet egy esetleges csúcstalálkozó feladata. Menysikov külön, aláhúzta: a Szovjetunió nem szab feltételeket a csúcstalálkozó megtartása elé s az a megítélése, hogy mindkét fél felelősségteljesen foglalkozik ezzel a kérdéssel. „Olyan találkozóra van szükség, amely eredményeket hoz, ami hasznos lesz a jó légkör megteremtéséhez a világban, a jobb kapcsolatok kialakításához a Szovjetunió és az Egyesült Államok között, a kapcsolatok normalizálásához. Egy ilyen találkozónak elő kell segítenie az alapvető problémák megoldását, a legsürgetőbb kérdések rendezését, mindenekelőtt a fegyverkezési verseny megállításának kérdését” — hangoztatta az SZKP KB tanácsadója. — „Mindkét ország többé-ke- vésbé megérti, hogy nem csupán ismerkedésre' van szükség egy ilyen találkozón, hanem arra, hogy megvitassák az alapproblémákat, amelyek mindkét országot aggasztják, s arra, hogy az ilyen eszmecsere pozitív eredményekhez vezessen. Úgy gondolom, hogy mind az Egyesült Államok, mind a Szovjetunió így vélekedik egy ilyen találkozóról”. Arra a kérdésre, hogy a szovjet vezetés miért nem adott azonnali választ Reagan javaslatára, miközben Gorbacsov elfogadta Mitterrand elnök és Kohl kancellár meghívását hivatalos lá(Folytatás a 2. oldalon.) Koszorúzások, megemlékezések, változatos kulturális programok Március 21-én Csütörtökön köszöntjük a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának 66. évfordulóját. Az évforduló alkalmából rendezendő ünnepségek és az azokat követő kulturális rendezvények közül a szolnoki programokból adunk ízelítőt. Március 21-én délelőtt a megyeszékhely tizennégy tanácsköztársasági emlékhelyénél rendeznek koszórú- zási ünnepségeket. Közülük kiemelkedik a Nemzeti-Tal- linn Étteremnél 10 órakor kezdődő koszorúzási ünnepség és az ugyanebben az időpontban kezdődő, az abo- nyi úti tanácsköztársasági emlékműnél tartandó megemlékezés, A tanácsköztársasági emlékműnél rendezendő ünnepségen a megye- székhely kisdobosain, úttörőin, KISZ-esein kívül a főiskolai találkozó résztvevői is megjelennek. (Az ünneplő fiatalokat a Pelikán szálló parkolójából autóbuszok szállítják a tanácsköztársasági emlékműhöz, majd az ünnepség után vissza a városba.) Szolnok kisdobosai, úttörői délelőtt 10 órától nyolc helyszínen lehetnek részesei változatos, játékos, programoknak; rajzfilmeket nézhetnek, a Kodály Zoltán Énekzene Tagozatos Általános Iskola tornacsarnokában játékos sportvetélkedőt, a Tisza Antal Űttörőházban játékos kaszinót rendeznek. Ugyancsak az úttörőházban találkozhatnak az érdeklődők a Pajtás szerkesztőségének tagjaival. Az SZMT művelődési házában bábműsor és játszóház, a Tiszamenti Vegyiművek előadótermében csillagászati foglalkozás, a megyei könyvtár gyermek- könyvtárában játékos, verses, mesés időtöltés kínál kellemes délelőttöt a gyerekeknek. A Damjanich János Múzeumban megtekinthetik a lepkegyűjteményt, rajzolhatnak és bepillantást nyerhetnek a fazekasmesterségbe. Az érdeklődők ellátogathatnak a szolnoki nyomdába is. Az országos diáknapok megyei bemutatói népzene, néptánc, népdal, jazz, pol- beat, folk-beat bemutatókkal folytatódnak a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban és azon a napon kezdődik a megye főiskolásainak találkozója is a Ti- szaligetben. A főiskolai találkozó résztvevői „Ifjúság és politika” címmel előadást hallgatnak meg, majd megvitatják az egyetemi és főiskolai mozgalmi munka kor- sízerűsítésének lehetőségeit. Épiiletfelújítás, tatarozás, korszerűsítés A Moziüzemi Vállalat idei terveiről A Szolnok megyei Moziüzemi Vállalat szűkebb pátriánkban száz filmszínházat üzemeltet, amelyek fele nem a saját épületében működik, így tulajdonképpen az ötven helyiség elfogadható színvonalon tartásáról, azaz a mozik küllemének, a vetítés minőségének a nézők számára kellemessé tételéről kell gondoskodnia. Az utóbbi években meglehetősen leszűkült a vállalat beruházási és felújítási kerete, amely nem azt jelenti, hogy ne igyekezríe a mozikat vonzóvá, kényelmeséé varázsolni. A saját épületei valamikor az államosítás idején kerültek a kezelésébe, nyilvánvaló tehát, hogy azok állaga enyhén szólva hagy kívánnivalót maga után. A javítások, felújítások —, vagyis a hálózat valamennyi mozijának , teljes rendbetétele — körülbelül 150 millió forintba kerülnének. Ezzel szemben évente mindössze két-, két és félmillió forintot tudnak erre a célra fordítani. Nagyjából háft-nyoilc filmszínház épületének felújítására futja a keretből. Bár tavaly sikerült úgy gazdálkodniuk, hogy négymilliónál többet tudtak a mozikra költeni. A múlt évben megszépült a jászapáti, a besenyszögi és a jászfény szarui mozi, azon kívül felújították a kunhegyest, a jászkiséri, a mezőtúri Szabadság filmszínházakat, a jászberényi Lehel pedig új ülőhelyeket kapott. Elodázhatatlan beruházás volt a szolnoki Tisza fűtés- rendszerének korszerűsítése is, valamint az abádszalóki szabadtéri színpadon épült gépház és annak felszerelése. A megye több mozijában a műszaki berendezést is kicserélték, amely 900 ezer forintba került. Az idén a tavalyihoz képest kevesebbet költenek épületfelújításokra, a vetítés technikai színvonalának emelésére. Attól függően, hogy melyik városban találnak hamarabb kivitelezőt, vagy a szolnoki vagy a túr- kevei Vörös Csillag filmszínházban térnek át a gázfűtésre. Az épületek felújítására szánt egymillió forintból ebben az esztendőben korszerűsítik a nagyivá- ni mozi fűtését, amellett tataroznak is. Üj külsőt kap az újszászi mozi, a tószegit pedig kifestik. Régen felújításra szorul a tiszafüredi épület tetőzete, amelynek fedését az épület külső tatarozásával együtt elvégzik az idén. Törökszentmiklóson az elektromos hálózatot, Jászapátin pedig a kéményt hozzák rendbe. — B — Készül az új metrószerelvény Már gyártják a következő évek korszerű, tetszetős és kényelmes metrószerelvényeinek mintapéldányát a Ganz-Mávagban és a Ganz Villamossági Művekben. A két iparvállalat az első hatrészű szerelvényt még az idén átadja megrendelőjének, a BKV-nak. A krémszínű, az ablakoknál bordó csíkozású metrókocsik 1986- ban próbajáraton közlekednek majd, sorozatgyártásuk a tapasztalatok összegzése és az esetleges tervmódosítások után kezdődik meg. A szerelvény kocsiszekrényeit a Ganz-Mávagban, az elektromos berendezéseket és a vezérlést a Ganz Villamos- sági Művekben készítik. Az új, teljesen magyar fejlesztésű metrószerelvény egy-egy kocsija — hasonlóan a jelenleg közlekedőkhöz — csaknem húsz méter hosz- szú. Bár nélkülözte válogatottjait a Vízügy SE OB I-es vízilabda-csapata, mégis imponáló játékkal nyerte a Tisza Kupát. Időnként a fiatalok is szóhoz jutottak. Mint a 9-es sapkával játszó Hegyvári. (Részletes beszámolónk a 7. oldalon) többen tüntettek tegnap délután Brüsszelben, a két (flamand és francia nyelvű) atomfegyver-ellenes akcióbizottság felhívására az atomrobbanótöltetű manőverező robotrepülőgépek belgiumi megjelenése ellen. A tüntetést eredetileg a kormány készülő döntése elleni tiltakozásnak szánták. A Martens-kormány pénteki döntésével megelőzte a tüntetőket. A tömeges részvétel azonban arra utalt: a békemozgalom nem adta fel a harcot. A jászberényi Műszeripari Szövetkezetben gyártott termékek speciális szerszámait a szövetkezet szerszámkészítő üzeme állítja elő. Egyik legmodernebb gépük a képen látható, századmilliméter pontossággal dolgozó, optikai köszörű A kocka el van vetve Kommentárunk a 2. oldalon. Sikeres kongresszusi verseny Takarékosabban, igazodva a változó körülményekhez A Szolnok megyei Tanács Vasipari Vállalatánál a szocialista brigádok hétvégi tanácskozásukon értékelték a jubileumi munkaverseny eddigi eredményeit. A gyártó és szolgáltató vállalat kollektívái szervezett, jó munkával dolgoztak, emelték termékeik, lakossági szolgáltatásaik színvonalát. Főleg hiánycikkekből hárommillió forint értékben gyártottak terven felül, és ezzel a vállalat elmúlt évi árbevétele megközelítette a háromszáztíz millió forintot. A szervezett, jó munkára, a megváltozott gazdasági körülményekhez való igazodásra az is jellemző, hogy harmincnégymillió forint vállalati nyereséget értek el. A szocialista brigádok a felszabadulási és a kongresszusi verseny eddigi szakaszában az anyag- és energiatakarékosság terén 14 millió forinttal csökkentették a vállalati kiadásokat. Kimagasló érdemük, hogy a város szépítésére, továbbá az üzemi fejlesztésre, karbantartásra 16 ezer óra társadalmi munkát fordítottak, elsősorban a gyermekintézmények, játszóterek, sportudvarok létesítésében jeleskedtek. A tanácskozáson huszonnyolc kollektívának adták át a versenyben elért eredményeikért járó arany, ezüst és bronz jelvényt. A szellem napvilága A két kongresszus közötti öt évben elért fejlődést tekintette át ötrészes sorozatunk. Az utolsó folytatás a szellemi életben bekövetkezett gyarapodást veszi számba. 3. oldal Újra a köztudatban egy régi fogalom: a váltó Kik használják? Mire szolgál? Miért vezetik be ismét? Ezekre a kérdésekre ad választ Mrena István, a Magyar Nemzeti Bank megyei igazgatója. 5. oldal Ára: 1,80 forint SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! XXXVI. évf. 64. sz., 1985. márc. 18.j hétfő A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LÁPJA