Szolnok Megyei Néplap, 1985. március (36. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-16 / 63. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1985. MÁRCIUS 16. KONGRESSZUSI KÜLDÖTTEINK“ Kincset ér a dolgozók ötlete „hatszázas” jubileumán B •R# ■0' & IRTOKLEVÉL AMI I v AZ IDBIUtKNHS NBMZI-TI KORMÁNYNAK A NAfiYItIRTOKRIiNDSZÍíR MKOSZÍ1NTI-Tt:SS-:RÓI. t.;S pt’M.DMtVBS NKP Hftl .DHÖZIUT 1 A I ÁSAROl. SZÓLÓ «00 194* M. B SZÁMÚ OKBBECLNBfVN. (945 MÁRCIUS 0-BN Kl.l.l BENDBLETB ALAWAN iarffer.*» ÁLLÍTTATOTT KI -1 t/.'s» Jászladányi földosztók Akkortájt, a háborúból eszmélő országban csak úgy emlegették: a „hatszázas”. Persze nem a szerkesztők ruházták fel ezzel a névvel az Ideiglenes Nemzeti Kormány 600/1945. Me. számú rendeletét, hanem azok a százak és ezrek, — a földigénylő bizottsági tagok, a kormány és a párt megbízásából a falvakba segíteni siető munkások — akik részt vettek, a pontosan negyven évvel ezelőtti március 17-én elfogadott földreformrendelet végrehajtásában. A tíz fejezetből, ötvenhat paragrafusból álló rendelet első paragrafusában megfogalmazták a lényeget: a „hatszázas” célja, hogy a nagybirtokrendszer megszüntetésével valóra váltsa a magyar földművesnép évszázados álmát, és. birtokba adja ősi jussát, a földet. §m / ^ Császár János 1965-ben került mostani szakmájával kapcsolatba: mert Rákospalotán lakott, az 1964-ben alakult, a főváros ebben a /kerületében székelő, Növényolajipari' és Mosószer- gyártó Vállalathoz szerződött: — Éppen a legjobbkor, fiatal mérnöknek a legszerencsésebb időszakban. Akkor kezdték korszerűsíteni a régi gyárakat, kezdték el az akkori követelményeknek megfelelő technológiákat nálunk is meghonosítani. Változatos időszak volt, és sz e-t rencsére sokáig tartott. Ahogy váltottak a magyar táplálkozási szokások, egyre nagyobb teret hódítottak a hagyományos magyar konyhában használt állati zsiradékoktól a növényi eredetűek. Növekedett a hazai növényi zsiradékigény: sürgetővé vált az itthoni kereslet kielégítésére fordított tonnák pótlása. Hiszen a mi iparágunk mindig jelentős exportőr volt, a növényolaj általában jól eladható „cikk”, az eladásból származó bevételekről nem mondhatott le az ország. Ezért is találkozott vállalatunk beruházási törekvése a „központi” elképzelésekkel. Martfűn megkezdődött a vállalat többi ilyen üzemének összes termelését meghaladó gyár építése. A Martfűi Növényolajgyár az 5. ötéves terv végén elkéAz első emeleti társasházi lakásban ragyogó barna szemű kislány, Andrea figyeli, mit mond anyu, hiszen életében talán először nyilatkozik, beszél magáról, a munkájáról Erzsiké — Szabó Sándor- né — kicsit zavarban van. Ügy érzi annyi újat, annyi változást, s annyi örömet hozott neki ez az idei esztendő, hogy még végig se gondolta tán igazán. Nem is .szokott ő változásokhoz, nagy dolgokhoz. Már a második munkásévtizedét pergette a Szolnoki Papírgyárban, amikor mindez bekövetkezett. Három műszakba .járt, méghozzá váltva a férjével mindig, amióta a kislány, Andrea megérkezett. Férje is, ő is szakmunkásai a papírgyártásnak sőt, — s ezzel egy régi emléket is felidézünk, — szakmunkásbizonyítványuk a papír- és cellulózgyártó szakma avatott ismerőinek szól. — Nem is bántam meg, pedig nem erre a szakmára készültem — mondja nyíltan. — Szerettem volna tovább tanulni, középiskolába jelentkeztem annak idején. Aztán nem sikerült, szétnéztem, s megtetszett ez. Nem, tényleg nem bántam meg. Gondoljon csak bele, hallott-e mostanában arról, hogy egy munkásnőnek 25,10 az órabére? Ha hozzáveszem a műszakpótlékot, bizony öt-, öt és félezer forintot megkerestem én az utóbbi időben. Mindez már a múltté. Ez- évtől rábízták a gyár tisza- ligeti üdülőjének gondnokságát. — Ki se tudom mondani, még nem is érzem, mekkora változás ez. Most a téli szabadságom töltöm, aztán április elsejétől a családdal kiköltözünk a ligetbe, s október 31-ig ha esik, ha fúj, ott a helyünk. Biztosan sok dolgom lesz, megváltozik az egész életünk. Most szépnek látom, a többi elválik. szült, azóta eredményesen dolgozik. Nemcsak azért, mert a beruházási javaslatot tévők elgondolásait igazolva, eddig mindig jól eladható volt a mezőgazdasági üzemekben termelt napraforgóból készült olaj. A beruházásról szóló döntés helyességét nem is csak az igazolja, hogy az olajgyártás „mellék- termékeként” keletkező takarmányalapanyag igen jól szolgálja, a jó részt csak dollárért beszerezhető, az állattenyésztésben nélkülözhetetlen fehérjék importjának helyettesítését. A sikernek sokkai előbbre mutató jele a martfűi kollektívának az üzem építése alatt és működése óta végzett munkája: — Ez a szakma ismeretlen volt ezen a vidéken, a nálunk használt technológiához hasonló korszerűség az országban sincs — beszélt ezekről a kérdésekről Császár János, a martfűi gyár igazgatója. — Természetesen a hozzánk kerülő berendezéseket, a növényolaj-készítés legújabb eljárásait ismerő szakembereket irányított hozzánk a vállalat vezetése, azonban soha nem jutottunk volna odáig, ahol most tartunk, ha a gyár ügyének nem sikerül minden itt dolgozót megnyerünk. Üzemünk elméletileg naponta 1000 tonna olajos mag feldolgozására képes, ma viszont már az 1300 tonnás kapacitásnál tartunk. Egyharmaddal növeltük termelési lehetőségeinket, szinte beruházásra költött pénz nélkül. Hogyan? Hasznosítottuk dolgozóink ötleteit, és arra törekszünk, hogy minden nálunk munkát vállalónak eszébe juthasson valami. Az eddig elérteket nézve nekem igazoltnak látszik „stratégiánk”: mindenki minél többet tudjon meg Volt egy jó ifjúsági szocialista brigádja a gyárban, öt éve vezetője, s nagyon reméli, hogy az idei munka ünnepén a sok aranykoszorús brigádjelvény után a Vállalat Kiváló Ifjúsági Brigádja cím is az övék lesz. Sokat dolgoztak érte. — Változtunk is a közösségben. Nekem például sorsforduló volt, hogy egy brigádban dolgoztunk sokáig, a fiatalon elhunyt párttitkárral, Raskó Sándorral. Ö nevelt, hozott közel a párthoz, neki köszönhetem, hogy ma én is ugyanezt teszem, a fiatal munkások párttaggá nevelése az egyik pártmunkám, mert azóta már alapszervezeti vezetőségbe is megválasztottak. Élvezi a bizalmat: küldött volt a városi, majd a megyei pártértekezleten. A harminckét éves íiatalasz- szonyt ott érte az igazi meglepetés : — Megyek a kongresszusra! Jaj, túl nagy, tán meg se érdemelt a megtiszteltetés, de nagyon örülök neki. Mióta tudom, napjában készülök az útra! Kértem már Julikét is, — tudja, Varga Sándorné a városi pártbizottság első titkára a mi üzemünkből került a tisztségre, szóval — mondtam neki, hogy is lesz? Azt mondta, csak legyek nyugodt, idejében kapom a meghívómat, szólnak, mikor indulunk, s hogy mint lesz minden. Még a családban is téma ez mostanában. az egyik sógorom a szemembe mondta, irigyel ezért, ez életre szóló nagy dolog. Gondolkozott azon is, mi lenne, ha szót kapna. — Hát ugye, csak azt mondanám el, ami a mi munkásvilágunkban foglalkoztat bennünket. A munka- versenyről, a brigádmunkáról szólnék a legszívesebben. Arról, hogy jó egy-egy szocialista közösségben élni, arról, mi is történik a gyárban. Csak az ismereteiket állandóan gyarapító mérnökök és munkások együtt képesek ötleteket adni: hogyan javítható a minőség,, miként növelhető a legolcsóbban a termelés? Pazarlás lenne másra fordítva nagyobb eredményt hozó pénzt költeni, amíg a „fejekben levő energiákat” ki nem használtuk. A Martfűi Növényolajgyárban sürgető feladat az olajtárolás bővítése és az alapanyagtároló kapacitás növelése. Az üzemben azonban másra is készülnek: néhány év múlva már szeretnének napi 1500 tonna olajos magvat feldolgozni. Ezt — az eddigi módszert alkalmazva — szeretnénk minél kevesebb pénzt elköltve, a helyi ötleteket kamatoztatva elérni. Martfűn ezt lehetségesnek tartják. A XIII. párt- kongresszus küldötteként Császár János valószínűleg ezért szólna szívesen az üzemi demokrácia kérdéseiről: — Ha a kongresszuson szót kapnék, biztos elmondanám, hogy az üzem demokráciáját nem formális jegyekben kell mérni. A döntő az, hogy egy-egy vállalatnál mennyire sikerül a legidőszerűbb helyi feladatokra mozgósítani az embereket. Persze, a célt elérni nincs bárhol egyformán jól alkalmazható recept. De nálunk bizonyítottnak látom, hogy a „lent” dolgozók rendkívül nagy tapasztalatai nélkül csak nagyon drágán léphetünk tovább. Igaz, ezeknek a tapasztalatoknak a hasznosítását, sőt, gyarapítását, ösztönözni kell. Érdemes az erre alkalmas módszerekkel kísérletezni. V. SZ. J. dolgozni, De félteni is kell, mert például nálunk, mostanában nem volt könnyű az embereket mozgósítani egy- egy feladatra, társadalmi munkára, közösségi eseményre. Nehezebben élünk, mindenki ott, úgy fogja1 meg a pénzt ahogy tudja, csak becsülettel, munkával tegye! Hát ugye aki géemká- ■zik, nem biztos, hogy az első hívó szóra elmegy társadalmi munkára, s olyan is van, aki a kiskertjét műveli, amikor máshol kellene lennie. Erzsiké mindezt nemcsak tapasztalta, át is érzi. A fiatal házaspár egybekelése után határozott tervvel és sok munkával alapozta meg a boldogulását. Tiszavár- konyban, a férj nagymamájánál laktak először közös fedél alatt. Segítették, támogatták a beteges öregasz- szonyt, s a városi lakás beugrójához egy nagy részt az ő móringjából kapták. Közben — hiába három műszak, fáradságos utazás napjában — Erzsiké csirkét nevelt, disznót hizlalt, A társasházi kétszobás lakás, egy Wartburg autó az eredménye a sok munkának, takarékosságnak. Nem bánta meg, már tanulásra is jut az idejéből. Nemsokára vizsgázik a marxista középiskola második évének anyagából. — Közben a kongresszus következik. — mondja s szép barna szemével figyelő kislányát cirógatja. Sóskúti Júlia Csodálatos volt és keserves Gondos helytörténeti munkák tanúsága szerint az alsó-jászsági településen, Jászladányban csak 1945. március 24-én kezdték meg a földreform végrehajtását. Tóth Lajos nyugdíjas főművezető azok közé tartozik, akik átélték a néhány nappal „megkésett” helyi földosztás bonyodalmait. így emlékszik vissza arra a csodálatos ’45- ös tavaszra: — Valóban csodálatos volt, de keserves is. Amikor a földosztást törvényesítették, a jászladányi nép még a környező tanyákon nyomorgót!. A szovjet elszállásolási parancsnokság, hadászati okokból, még negyvennégy karácsonyán kiürítette a falut. A feleségemmel, meg az öt apró gyerekkel mi is a Hollóháton húztuk meg magunkat, negyvenöt március 22-ig. Akkor térhettünk csak haza. Engem rögtön megszólított a pártszervezet egyik tagja, Rák József: rám bízná, mint a földosztóbizottság elnöke a helyi végrehajtást, merthogy neki a Dunántúlra települő ladányiakkal van sok dolga. Nem volt könnyű helyzetben a földigénylő bizottság. Ahogy visszagondol, Tóth Lajos maga sem értette, miért indult olyan vontatottan a földosztás. Hiszen ő is tudta, amit a „hatszázasban” megfogalmaztak: valóban évszázados álma volt a földművesnépnek a saját föld birtoklása. — Először az okozott gondot, — folytatja — hogy nem volt szétosztható uradalmi birtok a ladányi határban. Ezért úgy döntött a földosztó bizottság, hogy lefoglalja a földigénylők részére a községen kívüli földeket. Egy pesti ügyvédnek, a szolgabíró özvegyének és az egyháznak a birtokaiból összejött vagy ötszáz kataszteri hold, de végül igénylő nem akadt. Nem találtuk a község dobját, elkallódott a háború alatt. Egy öreg, Remington írógép doboza is megtette, azzal dobolva hirdettük íaluszente a földosztást. Az akkori Népkör — később mozi lett, most bútorraktár, —, volt a földigénylő bizottság irodája. Beállított oda — meséli Tóth Lajos — délután két szovjet tiszt. Számon kérték, hogyan haladnak a földosztással. Látva az üres igénylőlapot, másnap délelőtt 11-ig adtak haladékot a földrendelet végrehajtásának megkezdésére. Az addig kubikosként dolgozó Tóth Lajos, meg a néhány kisparasz,t és földmunkás alkotta bizottságnak, hogy ne legyen probléma a szovjet tisztek másnapra ígért látogatásakor, meg kellett szegniük a rendelet néhány előírását. Cseh Mihály, a mostani Egyetértés Tsz nyugdíjas elnöke így idézi fel az eseményeket: — Láttam, hogy késő este is világít a népkör ablaka, hát betértem. Kértek mindjárt a bizottság tagjai, hogy igényeljek földet. Így történt, hogy nem földműves neve került elsőnek a földigénylő listára, hanem az enyém. Elfogadta aztán a földigénylő bizottság a háromgyerekesnél kisebb családok jelentkezését, és gyorsan feliratkoztak maguk a bizottsági tagok is. Muszáj volt. Április elejére viszont úgy megnőtt a helybeliekben a földbirtoklási kedv, hogy a falun kívül lefoglalt 50Ü hold kevésnek bizonyult. Főleg a későn jelentkezett hadiözvegyeknek okozott nagy gondot, hogy nem a Tenkében, a Sebesérben, vagy túl a Milléren, hanem csak a tiszasülyi határban tudtak nekik földet juttatni. Kubikos vagy paraszt Végül is a földreform megvalósításával 121 helybeli jutott földhöz Jászladányban. Összesen 1Ö58 holdat osztottak ki. A bizottság — ahogy az akkor kubikosból lett rendőrparancsnokként tevékenykedő Cseh Mihály mondja — nagyon vigyázott, nehogy elaprózódjanak a kiosztható területek. — Az volt a földosztók jelszava, hogy az új gazda vagy kubikos legyen, vagy paraszt. Kétlaki semmiképpen. Merthogy a jussal kötelesség is párosul. Vagyis mindenki annyi földet kapott, amennyinek a műveléséből a családjával együtt emberségesen megélhetett, de azt meg is kellett művelnie. Általában 15 hold jutott egy-egy igénylőnek. Azt nem engedhettük meg, hogy valaki két-három hold földet tartson, és, közben eljárjon kubikmunkára is. Nem lett volna igazságos, hogy míg egyesek a tizenöt holdjukon kínlódnak, mások a kis területüket pénzért megmű- veltessék a szomszéd paraszttal, maguk pedig egykét sonkáért egész évre való, jól fizető munkát szerezzenek a palléroktól. Egy idő után — emlékszik vissza Tóth Lajos — „földújraosztásra” is kényszerültek Jászladányban. — Egymás után jelentkeztek azok az asszonyok, akik hiába várták haza a férjüket, a fiaikat, azok odavesztek a háborúban. Meg kellett élni valamiből az özvegyeknek is. A tizenöt holdas újgazdáktól vettünk vissza részükre néhány holdat. Ami a {földből való emberséges megélhetést illeti, nos hát az újgazdák többségének eleinte nem sikerült. Nem volt valami jó a ladányi föld minősége, és borzasztó volt az igaerő hiánya is. A szovjet katonák látva, hogy az első árpavetés előtt, itt is ott is a határban, az erősebb családtagokat „befogják” az eke elé, adtak a. falunak 28 lovat. Kettőnknek jutott egy a sógorommal, azzal igyekeztünk közösen megművelni a jussolt földjeinket. Tóth Lajosékra közben újabb feladatok vártak: Szabadság néven egy munkásboltot hoztak létre, összegyűjtöttek a községből 12 és fél mázsa jó búzalisztet, valamennyi asírt és szalonnát. Amit azután a boltosok kapára, boronára, kaszára cseréltek el Csepelen. — Mi magunk, — sorolja Cseh Mihály — kukorica- liszten éltünk. A búzából őrölt kenyérnek valót muszáj volt szerszámra, gazdasági eszközökre „váltani”. Csak hát az időjárás se volt akkor kegyes a íöldhözjutot- takhoz, aszályos, sovány esztendők jártak. Negyvenhat márciusában megalakult a íöldművesszövetkezet, magam is alapítója voltam. Attól kezdve könnyebben boldogultunk, kaptunk az fmsz- től gazdasági eszközöket, vetőmagot és szerződésre ter- melhettünk cukorborsót, cukorrépát. Sajnos az időjárási gondok mellett hamar kiütköztek a kisparcellás termelés hátrányai is. Nem kevesen voltak, akik visszaadták a földet, lemondtak a jussukról. Az utóbbiak közé tartozott Jászladányban Tóth Lajos, is. Nem mintha nem bírt vdlna a földdel, hiszen faluszerte dolgos embernek ismerték mindig. — Sose féltem a munkától, Hatévesen már a szomszéd falu uradalmi kukásainak, a dohánytermesztőknek a gyerekeire vigyáztam. Tavasztól őszig egy ülős, tyúk és huszonhárom tojás volt a fizetségem. Tizennyolc éves koromtól pedig az országot jártam a kubikostaligával. A jussolt földem azonban nem termett annyit, hogy a nagy családomat eltartsam. Hat gyereket neveltem fel ugyanis, tisztességgel. A legfiatalabb fiamat most bocsátom a maga szárnyára, áprilisban lesz a lagzija. Szóval, a jussolt földemet, azt visszaadtam az államnak. Mások, azóta már tudom, hogy okosán, nem ezt tették, hanem megpróbálták hátha együtt, közösen köny- nyébb. Bz első közös gazdaságok Hamar, a földosztást követő negyedik esztendőre megérlelődött az alsójászsági településen a szövetkezés gondolata. Az összefogást, a társulást szorgalmazta a párt is — mondja Cseh Mihály. — A negyvennyolcas esztendő rendkívül aszályos volt. Három holdnyi réten sem lakott jól egy birka, az újgazdák földjei pedig jó ha hat-hét mázsa búzát termettek holdanként. Összefogtunk huszonegyen, közülük nyolcán éltük meg a földreform negyvenéves jubileumát, és 1949 tavaszán egykét nap eltéréssel egyszerre megalakítottuk az első jászladányi közös gazdaságokat, az Úttörő és a Táncsics Tsz-t. Az utóbbinak én lettem az elnöke. De ezzel már egy újabb fejezet kezdődik, nemcsak a jászladányi, hanem az egész ország parasztságának életében. Temesközy Ferenc Erzsiké útra készül
