Szolnok Megyei Néplap, 1985. március (36. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-15 / 62. szám
1985. MÁRCIUS 15. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 BÚTORGYÁRI PILLANATOK Hzt gyártják, amit a kereskedelem rendel Kora tavaszi délelőtt. Szitál a köd. Veréb gubbaszt a nedvességtől fényes háztetőn. A buszok nagykabátba bugyolált utasai trappolnak befelé, hogy aztán elnyelje őket a megyei kórház kapuja. A másik oldalon hosszú épületsor őrzi az utat. A Tisza Bútoripari Vállalat szolnoki gyáregységének műhelyei azok’. A kapu előtt Mohácsról érkezett pótkocsis teherautó várakozik, pár szó a portásnak, nyílik a sorompó, s meglódul a farostlemezzel telt több tonnás monstrum. — Tessék, kit keres? — riaszt föl gondolataimból a portásnő. Elmondom jövetelem célját, a hölgy készségesen útbaigazít, s pár perc múlva már a főmérnök irodájában ülök. A tárgyalóasztalon különböző megmunkált fadarabok, lécek hevernek. — Ezek egy új, készülőiéiben lévő konyhabútor elemei, a Kapri gyártmánycsaládunk részei — mutat rájuk Túróczy István, majd így folytatja: — Mi csak konyhabútorokkal foglalkozunk. A Magyarországon fellelhetőek nyolcvan százaléka a vállalatnál készül. Amikor látja hitetlenkedésemet magyarázni kezd: — A Tisza Bútoripari Vállalat második legnagyobb gyáregysége a szolnoki. A tavalyi csaknem 284 milliós termelési értékkel szemben az idén 330 millió forintot tervezünk. A mívesebb konyhabútorokat keresik Elgondolkodik, majd tovább beszél: — Nézze, mi is a piacról élünk. Ezért az utóbbi három-négy évben (teljesen kicseréltük termékeinket, s újakkal jöttünk ki. Kevesebb házgyári lakás épül, így a beépített szekrények helyett új önálló garnitúrákat készítünk. Van rá jijgény, hiszen akik családi házat építenek a mívesebb konyhabútorokat keresik. Azt hiszem meg is találják — mondja miközben elővesz egy prospektust, amelyben az általuk gyártott termékek láthatók. Lapozgatom a brosúrát. A Nikoletta III. típusa, a TR— Lux, a Laura — amelyet az őszi BNV-n mutattak be —, a GINA II és a Kriszta II. között válogathatnak a vásárlók. — Persze 50 millió forint értékben az idén is készítünk beépített szekrényeket. Legtöbben a Nikolettát keresik, s azt hiszem meg is kapják. Ha nincs raktáron 3 hónapon belül elkészítjük. Mi azt gyártunk, amit a kereskedelem rendel. Ez szinte minden konyhabútorra igaz, egyedül a TR furnérosra nem. Hogy erre miért nem? — teszi föl a kérdést, majd válaszol is rá: — Azért, mert az elemeit a Szegedi Bútoripari Szövetkezettől vásároltuk, s ők már nem szállítanak. Most a mezőtúri Asztalosipari Szövetkezet elvállalMagyar—angol vegyesvállalat alakult élelmiszer- ipari berendezések gyártásának és harmadik piaci értékesítésének megszervezésére. Az új, magyarországi székhelyű vegyesvállalat okiratát a napokban írták alá az alapítók, az összesen 51 százalékos tőkerészarányt képviselő magyar vállalatok: a Tatabányai Szénbányák, a ta, készítését, így reméljük ez sem lesz hiánycikk. Az udvaron járunk. Idekinn garmadában állnak a fóliával letakart farostlapok. Mellettem a főmérnök lépdel. Az utóbbi napokban enyhébbre fordult az idő. — Most a lapszabász üzemrészben vagyunk, — tájékoztat Túróczy István. Az emberek fülében füldugó. Szükséges is, nagy a zaj. Az egyik gép körül toporgunk. A felületkezelt farostlemezekre mint a polip karjai úgy tapadnak a szívókorongok. Fölemelik a lapokat és ráhelyezik a megmunkáló gépsorra. Elindul a szalag, a gép leszélezi és méretre szabja. S mindezt emberi kéz érintése nélkül. — Mindig másfajta anyagot vágunk attól függően, hogy melyik bútor, milyen alkatrésze kell. — szólal meg Simon Antal asztalos, övhat éve dolgozik a gyáregységben. — Úgyhogy nem lehet megunni, no meg a kereset sem lényegtelen, öt és félezer körül viszek haza havonta. Az 1982-ben vásárolt nyugatnémet gépsor valami miatt áll. Többen keresik a hibát. Igaz, hogy ez a masina pihen, de a csarnok más részeiben megállás nélkül zakatolnak, süvítenek a fűrészek. Még a készletező raktárba is behallatszik a zaj. A polcokon fiókok, pántok, ajtók, tető- és oldallemezek várnak sorsukra, hogy beépítsék őket valamelyik konyhabútorba. — Tűzhelyaljat kerestem — hallom Gazsó Istvánnak, a szerelőüzem csoportvezetőjének hangját, miközben lemászik a létráról. — Az a Nikoletta egyik tartozéka magyarázza. Nagyon jók ezek a bútorok. Én bérházban lakom, igaz ott beépített szekrények vannak, de a konyha felszerelését ezekből pótoltam. A készreszerelő műhelyben öten-hatan dolgoznak. Főleg nők. Kezükben fúró, felsőpakonyi Gépipari Szolgáltató Elektrokémiai Tervező és Kivitelező Vállalat, valamint a Komplex Külkereskedelmi Vállalat, továbbá a 49 százalékos tőkerészesedésű angol APV International Ltd. és az APV Para- cal Ltd. vezetői. Az öt millió forintos induló tőkével rendelkező vegyesvállalat neve APV—Ungaro Kft. Cuppogunk a sárban. Átu- gorjuk a nagyobb víztócsákat, aztán belépünk egy vasajtón. Hatalmas üzemcsarnok tárul elénk. Odabenn kék munkaruhás férfiak, nők sürgölődnek a gépek körül. Nagy a nyüzsgés a csarnokban, dolgoznak a gépek. Az egyik sarokban hömpölyög a gőz. — Kilyukadt a fűtőcső — mutat arra a főmérnök amerre sűrűbb a pára. A sorozatvágó gép körül három asszony tanakodik Közülük Kéri Istvánné már 26 éve a szolnoki bútorgyár kenyerét eszi. — Segédmunkásként kezdtem — emlékszik vissza a negyvenes éveiben járó asz- szony. — Most betanított gépmunkás vagyok. Jelenleg a TR és a Laura bútorok rámaalkatrészeit vágjuk. Állandóan délelőtt dolgozom: Nem is tudnám másképp vállalni, mivel három gyerekem van, s közülük az egyik kiskorú. Még csak nyolcéves. így, délutánonként vele foglalkozom. kalapács, szög, különböző pántok. Az egyik asszony Nagy Mihályné föl sem néz úgy beszél, miközben előf úr - ja a lenyílóolló és a mágne- sescsappanytú helyét. — Már húsz éve itt dolgozom. Ezekből — mutat a sárga ajtólapokra — kétszáz- kétszázhúszat tudok megcsinálni naponta. Ha kifúrjuk és a fogantyút, a lenyílóol- lót és a mágnesescsappantyút fölszereljük, akkor darabonként 1 forint 2 fillért kapunk érte. — Ez nem túl sok... — Nem Dizony. Figyelem az arcát. Cseppet sem derűs. — Már tizenegy éve magam nevelem a fiam. Várom, hogy leérettségizzen, aztán könnyebb munkát keresek, mert bizony fájnak már a karjaim. Kicsit odébb a kész bútorokat csomagolják. Nagy Tibor Munkavállalási iroda Megjelent az Ifjúsági Munkavállalási Tanácsadó 1985. című kiadvány a Fővárosi Pályaválasztási Intézet gondozásában. A kötet — ha nem is öleli fel a teljes munkaválasztékot — jó szolgálatot tesz az általános és középiskolát befejező, nappali tagozaton továbbtanulni nem akaró, munkát vállalni szándékozó fiataloknak. Azok is haszonnal forgathatják a kötetet, akik munkahelyet szeretnének változtatni. Emberi kéz érintése nélkül Fiókok, pántok, ajtók a polcokon APV—Ungaro Magyar-angol vegyesvállalat Kongresszustól kongresszusig ///. Tények, tanulságokkal Szépítés nélkül, a megszokott politikai nyíltsággal tudatta a tár- 'sadalom- mal a párt XII. kongresszusának határozata: „Az élet- színvonal megszilárdításának, majd további szerény javításának alapvető feltétele, hogy jobban oldjuk meg a gazdasági feladatokat”. A cikksorozat előző részében szerepelt tények, adatok már fölkínálták a tanulságot. A legfőbbet. Azt, hogy nem érzékeltük súlyának megfelelően az alapvető feltétel megfogalmazását, s mert nem, hiányzott a lehetőség az előbb idézett kongresszusi határozatrész teljesítéséhez. Furcsa lépcsőfokok Társadalmi méretekben beszélhetünk az életszínvonal megőrzéséről, ám a reálbérek csökkenése, egyes rétegek mindennapjainak megnehezedése figyelmeztet a meglévő — és le nem becsülhető — feszültségekre. A munkások és alkalmazottak egy keresőre jutó reálbére 1984-ben három százalékkal csökkent, azaz ha 1Ö80- at száznak vesszük, akkor — mert 1983-ban, 1982-ben is. mérséklődés ment végbe, csupán 1981-ben nőtt 1,1 százalékkal az indexszám — 94,3 százaléknál tartottunk december végén ... Amit keserves dolog tudomásul venni, hiszen a nominális átlagkeresetek viszonylag tetemes növekedését — 1981:5,8 1982:6,1, ' 1983:4,1 1984:5,8 százalék — így vámolta meg az ennél is gyorsabb léptű fogyasztói áremelkedés. Ez tavaly — az előzetes adatok szerint — 8,3 százalékot tett ki, amit, mert rövid az emlékezet, hajlamosak vagyunk csúcsnak tartani. Valójában a rekord 1980-hoz kapcsolódik, az árindex 9,2 százalékot ugrott. Furcsa lépcsőfokokon járunk. A munkások és alkalmazottak havi — bruttó — átlagkeresete 1984-ben 5510 forintot ért el, 1980-ban 4225 forint volt. A pénzbeni társadalmi jövedelmek 125 mil- liárdot tettek ki tavaly, 1980-ban, a XII. kongresszus évében 87 milliárd forint volt „mindössze”, azaz rendkívül gyors a gyarapodás ezen a területen. Akkor érthetjük meg igazán e társadalmi kötelezettség terhét, ha megismerjük a viszony- számot: 1983-ban 380,4 milliárd forint munkából származó jövedelemhez 194,1 milliárdos — 111,1 milliárd forint a pénzbeni, 82,8 a természetbeni — társadalmi jövedelem társult. Amíg az összes jövedelem hatvannyolc százalékát tették ki a munkából származó forintok 1980-ban, most már hatvanöt százalék alatt vagyunk ... Ami nem biztos., hogy egészséges arány. A különbözőség észlelése Messzire gyűrűző következményei vannak annak, hogy a nyolcvanas években — lassuló mértékben ugyan, de — folytatódott a keresetek nivellálódása, például a szak- és betanított munkások, a vezetők és a beosztottak bére között. A közhiedelmekre, a szóbeszédekre rácáfolva, a szocialista szektor foglalkoztatottjainak mindössze a másfél százaléka tartozik a havi tízezer forintnál nagyobb át- lagkeresetűek közé. Ami nem okvetlen vigasz a kevesebb pénzt eltevő számára, mivel könnyen meglehet, éppen azért csak annyi az ő pénze, amennyi, mert főnökeit nem ösztönzik kellő módon, érdekeltségükkel nem törődnek az arra illetékesek. Akiket szintén nem ösztönöznek... Lényeges tanulsága a kongresszustól kongresz- szusig terjedő időszaknak, hogy nem könnyű ugyap, de mindenkor szem előtt kell tartani a különbözőségek fontosságát. Korántsem azonos hatású ugyanis például az árszínvonal emelkedése a különböző háztartástípusokban élő — és az azokon belül lévő — családokra. Ahol nőtt a keresők száma, ott viszonylag könnyebben csoportosították át a forintokat, mint ott, ahol a nyugdíjat kell beosztani, avagy három kiskorú gyermeket nevelni. Bepillantást enged a nyugdíjasok gondjaiba egyetlen tény; az 1980-ban megállapított háromezer forint összegű nyugdíj reálértéke, az emelések ellenére sem több ma már, mint 2700 forint... Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a most pihenni térők magasabb összegű ellátmányra jogosultak — 1980- ban a munkás- és alkalmazotti átlagkereset ötvenegy százalékát tette ki a nyugdíjak és járadékok havi átlaga, ma ez ötvenhat százaléknál tart —, mint az ezt a státust korábban választók. A hosszabb szolgálati idő, valamint a magasabb átlag- kereset következményeként 1984-ben 3130 forintot, tett ki az átlagos havi nyugdíj összege, 1980-ban 2267 forint volt. Ami szomorú, de az élet természetes rendje, hogy az átlag azért is javul, mert a régi nyugdíjasok csoportja csökken, közülük egyre többen örökre megpihennek ... Vannak a nyugdíj mellett a társadalom számára más, szintén természetesnek tartott — és ez a természetesség nem baj — jövedelmi források. A baj az, hogy már-már a figyelem köréből is kikerülnek, annyira természetesek, holott itt is soksok milliárdot kell fedezetként a termelésben előállítani. Tavaly 19,4 milliárd forintot kaptak kézhez a szülők családi pótlékként, 1980-ban ez a kiadás 13,6 milliárdot követelt, s hogy a „messzi” múltba is visszapillantsunk, leírjuk, 1970- ben 2,8 milliárd volt csupán ez az összeg. Van család, ahol ez a bevétel rendkívül fontos kiegészítője a jövedelemnek, s van olyan is, ahol zsebpénznek tekintik, azaz ismét arra intenek a tapasztalatok — és az idei változtatások már ebbe az irányba mutatnak —, hogy a szociálpolitikában is érvényesülnie kell az ésszerűségnek, a differenciáltságnak, a józan gazdálkodási logikának. Okos mérlegeléssel A tavalyi, 19,4 milliárd forintos családi pótlék ösz- szeg persze törpévé zsugorodik, ha — például — összevetjük az 1983-ban élvezeti cikkekre kiadott 78,8 milliárd forinttal, az ezen belüli 46,6 milliárdos alkoholszámlával ... azaz a jövedelmek elköltésének hogyanja sem huszadrangú ügy! A társadalomnak sem az, s nem lenne szabad, hogy a család számára annak bizonyuljon. Okos. mérlegeléssel kellene a jövedelmek forintjait a családon belül is elosztani, átcsoportosítani, mert — kézenfekvő az összefüggés — ha a népgazdaság visszafogásokra, korlátozásokra kényszerül, elképzelhető-e, hogy a családok egy tetemes része ugyanúgy gazdálkodjék, mint korábban? Mészáros Ottó Következik: IV. A szomszéd rétjének színe A Minta Női Szabó Szövetkezet jászladányi üzemében osztrák bérmunkában női szoknyákat varrnak. Több fazonban és színben mintegy 10 ezer darabot szállítanak
