Szolnok Megyei Néplap, 1985. március (36. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-01 / 50. szám

.....SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI,EGYESÜLJETEK! xxxvi. évi. 50. sz., 1985. március j., pént** A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Ülést tartott a Minisztertanács Gazdaságirányítási rendeleteket módosított a kormány A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács tegnapi ülésén Lázár György tájé­koztatást adott dr. Fred Sinowatznak, az Osztrák Köztársaság szövetségi kancellárjának meghívására Ausztriában tett hivatalos látogatásáról. A kormány a tájékoztatást tudomásul vet­te. MTESZ>ünnepség Jubilál a szervezet Ünnepi ülést tartott teg­nap a MTESZ Országos El­nöksége Budapesten. Tóth János, a MTESZ fő­titkára megnyitóbeszédében visszatekintett a szervezet négy évtizedes tevékenysé­gének főbb állomásaira és méltatta az elért eredménye­ket. Hangsúlyozta, hogy a fVzdasági-tánsadalmi fejlő­dés egyik legfontosabb fetté­tele a műszaki-tudományos haladás meggyorsítása, amelynek segítésében a MTESZ immár évtizedek óta tevékenyen részt vállal. A mintegy 200 ezer tagot szám­láló szervezet ma már vala­mennyi megyében önálló te­rületi elnökség irányítása mellett végzi munkáját és 1200 üzemben, illetve válla­latnál működnek helyi szer­vezetek. Tevékenységük sú­lyát és felelősségét növelte, hogy 1984. január óta a MTESZ mint társadalmi szervezet, immár intézmé­nyesítetten bekapcsolódik a műszaki-tudományos fej­lesztésekkel összefüggő dön­tések előkészítésébe, illet­ve azok végrehajtásába. Ezután Pál Lénárd az OMFB elnöke előadásában a hazai és a nemzetközi hala­dás négy évtizedes vívmá­nyait és jövőbeni feladatait tekintette át. Szép magyar könyv Kihirdették a verseny eredményeit Tegnap a budapesti Frank­lin Nyomda dísztermében kihirdették az 1984. évi Szép magyar könyv verseny ered­ményét. A 32. alkalommal meghirdetett pályázatra minden eddiginél több mű­vet neveztek: 22 kiadó ösz- szesen 247 kiadványát küld­te el. Az előzsürizés után 127 mű került a főzsüri elé, amely döntött az egyes ka­tegóriák díjairól. Vizsgálták a kötetek tipog­ráfiai tervét és a megvaló­sult mű összhangját, a kö­téstechnikát, az illusztrációk minőségét, a szakkönyvek grafikai ábráit. A vetélkedésen a Corvina, és a Helikon Kiadó, vala­mint a Móra Ferenc Ifjúsá­gi Könyvkiadó szerepelt a legjobban: a kiosztott 22 díjból tízet, az 59 oklevélből harmincat kaptak. A nyertes könyveket a kö­vetkező hónapokban az or­szágban több helyütt kiállí­tásokon mutatják be. i A kormány a gazcjasági- £rá|nyítási rendszer tovább­fejlesztésére tett intézke­désekkel való összhang biz­tosítása céljából módosította a gazdasági ágazati irányí­tásról, az állami ellenőrzés­ről. valamint a munkavéde­lemről szóló korábbi rende­letéit. A kormány elfogadta a gazdaságirányítási rendszer Tisztújító közgyűlést tar­tottak tegnap a két jászsági település, Jásztelek és Alaty- tyán határában gazdálkodó Tolbuhin Termelőszövetke­zetben. A valamivel több mint hatezer hektárt műve­lő, négyszáz tagú kollektíva tanácskozásán részt vett és felszólalt Eleki János, a Ter­melőszövetkezetek Országos Tanácsának főtitkára és Be- reczki Lajos, a megyei ta­nács általános elnökhelyette­se; jelen volt Bakó Gáspár. a jászberényi városi pártbi­zottság titkára és Benedek Fülöp, a Teszöv titkára A tagoknak írásban előre közreadott értékelést, amely számibavette a szövetkezet gazdálkodásának a legutób­bi tisztújító® óta eltelt idő­szakban elért eredményeit, szóban Lázár József, a kö­zös gazdaság elnöke egészí­tette ki. Elmondta, hogy az utóbbi öt évben a gabona- termesztés eredményei növe­kedtek legnagyobb mértók­Ami az évék során mind bizonyosabban érződött, az új esztendő küszöbén való­sággá vált: a 4 és félezer dolgozót foglalkoztató, csak­nem 900 millió forint terme­lési értéket előállító Fékon Ruházati Vállalat gyárai az önállóság útjára léptek. A szervezeti korszerűsítés oka: annak dacára, hogy élenjáró technológiát alkalmaztak, a termelékenység az utóbbi fejlesztésének 1985. évi munkaprogramját. A Minisztertanács megerő­sítette a zöldség- és gyü­mölcstermelés növelésére ki­dolgozott programot, egyide­jűleg utasítást adott a for­galmazás szervezettebbé té­teléhez szükséges feltételek megteremtésére. ben, kalászosokból és kuko­ricából tavaly ötezer tonná­val termeltek többet, mint 1979-iben. A múlt évi vágó­marha-értékesítés pedig 12 százalékkal haladta meg a. négy évvel ezelőttit, ugyan­ezen idő alatt a szövetkezet vágóbaromfi-értékesítése megtízszereződött. A terme­lés folyamatos és egyenletes növelése tette lehetővé, hogy három aszályos esztendő sem rendítette meg a gazdaságot. A téesz nemrég megtartott záwszáimadó küldöttgyűlésén minden eddiginél nagyobb, 204 milliós nyereségről adha­tott számot a vezetőség, amelynek az elmúlt gazda­sági év végén lejárt a man­dátuma. A félévtizedes gazdálko­dás értékelése után a jelö­lőbizottság elnöke tájékoz­tatta a jelenlévőket: Lázár József elnök, tekintettel arra, hogy életének 62. évében jár, (Folytatás a 3. oldalon.) 3—4 esztendőben elmaradt a vártnál. Az átszervezéssel a Fékon kisújszállási üzeme a budapesti gyár égisze alatt termel tovább, örökölvén a ré­gi márkanevet is. A 450 dolgo­zót számláló üzemben nagy várakozással tekintenek az elkövetkezendő időszak elé, hiszen minden üzem a saját bőrén fogja érezni azt, hogy miként gazdálkodik. Idei fő cél: a Fékon olyan nyere­Küldöttek a megyei pártértekezletre 3. oldal II rádió és televízió jövő heti műsora 5—6. oldal Magyar Szolidaritási Bizottság Elítélő nyilatkozat az izraeli agresszióról A Magyar Szolidaritási Bizottság tegnap nyilatkozat­ban ítélte el az izraeli meg­szállók libanoni kegyetlen­kedéseit követelve, hogy Iz­rael azonnal vessen véget a polgári lakosság ellen is irá­nyuló cselekményeknek, s vonja felelősségre azok irá­nyítóit, végrehajtóit, továb­bá haladéktalanul vonuljon ki a megszállt területekről. Csak az izraeli agresszió következményeinek felszá­molása teremtheti meg an­nak feltétteleit, hogy Liba­non népe békében és szaba­don élhessen — hangsúlyoz­za a nyilatkozat. »égre tegyen szert (50—52 millió forintra), amennyit az elmúlt évben tervezett a hajdani nagyvállalat. Kisúj­szálláson ’85-ben továbbra is női blúzokat, szoknyákat és férfiingeket gyártanak, de növelni akarják az ex­portot. A tavalyi 450 ezer normaórával szemben az idén 502 ezret kívánnak tel­jesíteni. Képünkön NSZK- beli megrendelésire, bérmun­káiban készülnek az ingek. Eredményes öt esztendő után Tisztújító közgyűlés a jászteleki Tolbuhin Tsz-ben Átszervezés után a kisúji Fékonban Kapcsolótáblák Bicskéről. Bicskén, a Villanyszerelő Ipari Vállalat üzemében évente több száz kapcsolótáblát és Vezér­lőpultot készítenek szovjet exportra. A kapcsolóberende­zéseket gyári munkaszalagok és gabonasilók elektronikus irányításához használják átnyújtották Csernyenkónak képviselői igazolványát Tegnap Moszkvában át­nyújtották Konsztantyin Csernyenkónak az oroszor­szági föderáció legfelsőbb tanácsának képviselői iga­zolványát. Az SZKP KB fő­titkára, a Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsa Elnökségé­nek elnökét Moszkva kujbi- sevi választókerületének sza­vazói választották képvise­lőjüknek az OSZSZSZK Leg­felsőbb Tanácsába. A vasárnapi választások eredményéről szóló jelen­téseiket szerdán délután tet­ték közzé a köztársasági vá­lasztási bizottságok. A Szov­jetunió tizenöt szövetséges köztársaságában összesen 6 728 legfelsőbb tanácsi kül­döttet választottak. A köztár­saságok több mint kéthar­madában a legfelsőbb ál­lamhatalmi szerv tagjainak több mint hatvan százaléka először kapott ilyen megbí­zatást. A képviselői igazolvány átvétele kapcsán Konsztan­(Folytatás a 2. oldalon.) A takarékszövetkezetek is adnak hosszú lejáratú kölcsönt Hitelek lakásépítéshez A Fogyasztási Szövetkeze­tek Szolnok megyei Szövet­sége tegnapi elnökségi ülé­sén többek között a takarék­szövetkezeti kölcsönzési te­vékenységről és annak to­vábbfejlesztési lehetőségeiről tárgyaltak. Megállapították, hogy a takarékszövetkezetek több­sége jól kihasználta az el­múlt évben az egyre bővülő kölcsönzési lehetőségeket. Ennek eredményeként köl­csönfolyósításuk 16,8 száza­lékkal. 40,8 millió forinttal, kölcsönállományuk 18 szá­zalékkal, 27,5 millió forint­tal növekedett. Ezek a köl­csönök általában rövid és középlejáratú, kivételesen 10 éves időtartamú hitelek vol­tak. Lényeges előrelépést jelent, hogy 1985 január elsejétől a takarékszövetkezetek is felhatalmazást kaptak a la­kásépítési és forgalmazási hitelezésre. Ennek lényege, hogy az új lakásépítéshez, bővítéshez, korszerűsítéshez az Országos Takarékpénztár­ral azonos feltételekkel nyújthatnak — a jogszabályi előírások keretein belül — hosszú lejáratú (maximum 35 év), kedvezményes kama­tozású (évi 3 százalék) építé­si hitelt, és ehhez kapcsoló­dóan szociálpolitikai kedvez­ményt. A kölcsönt elsősorban az anyagilag kedvezőtlen hely­zetű családoknak, pályakez­dő fiataloknak, fiatal háza­soknak, többgyermekesek­nek biztosítják, és az igény­lő vagyoni, jövedelmi és szociális helyzetének alapos vizsgálata alapján engedé­lyezik. Luxusépítkezéshez nem nyújtanak kölcsönt. A hosszú lejáratú hitelezés kezdetével párhuzamosan változnak a takarékszövetke­zetek működésének, valamint a jövedelem-szabályozásnak egyes elemei is. így a taka­rékszövetkezetek többek kö­zött a kölcsönzésre fel nem használt kölcsönalapjukat különböző időtartamra az eddiginél kedvezőbb kamat­ra a nemzeti banknál tartós betétként leköthetik. A rö­vid és közép lejáratú köl­csönöknél továbbra is a ke­retgazdálkodás érvényesül, a hosszú lejáratú kölcsönöknél várhatóan az idén nem ha­tároznak meg keretet. A hosszú lejáratú építkezési hitelezésre a szükséges felké­szülés után általánosan 1985. április 1-től lesz lehetőség. Megállapították, hogy a tapasztalatok' szerint a taka­rékszövetkezetek alkalmasak az új, megnövekedett felada­tok eredményes végrehajtá­sára, ugyanakkor az új köl­csönzési feladatok fokozott erőfeszítést, megfelelő felké­szülést, és a gazdálkodásban új szemléletet, módszereket követelnek. Hangsúlyozták, hogy az eredményes mun­ka érdekében fejleszteni kell az együttműködést a helyi tanácsokkal, másrészt az OTP-vel összehangoltabb te­vékenységre van szükség. A feladatok között szerepel, hogy körültekintőbb hitelbí­rálattal és a behajtási eljá­rások időbeni végrehajtásá­val minél előbb el kell érni' a hátralékos állomány mini­málisra csökkentését. Ebben a vezetők és dolgozók érde­keltségét is növelni kell. B. K.

Next

/
Thumbnails
Contents