Szolnok Megyei Néplap, 1985. január (36. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-12 / 9. szám
10 Fiatalokról-f»tatoknak 1985. JANUÁR 12. Hatan kezdték, húsz éve „Azt akartuk, Általános Iskola II siker és háttere hogy jó társaság legyünk” Jubilál a szolnoki „Híd” irodalmi színpad Történt egykor, hogy egy friss diplomás vegyészmérnök elhatározta a barátaival, hogy az egyetemen olyan kellemes időtöltést nem hagyja abba és Szolnokon is megpróbál életre hívni egy irodalmi színpadot. Varga Károlynak ez az ötlete nem foszlott szét és hat társával megalakította kicsiny csapatát, hogy elvigyék azokra a helyekre is a szép szavakat, a verseket, ahová színház sose jut el. — Tulajdonképpen az alapvető célunk az volt, hogy társaság legyünk, a színjátszás ehhez képest másodlagosnak számított — mondja a „Híd” irodalmi színpad alapítója, a Tiszamenti Vegyiművek tripolifoszfát üzemének irányítója. — Jártuk a tanyavilágot, hétről hétre felültünk a kis mikro- buszra, vittünk filmeket és könyveket is, amelyeket a műsorunk után levetítettünk illetve a könyveket kikölcsönöztük a tanyán élőknek. Az igazsághoz tartozik, hogy 1965-ben még nem Híd voltunk, hanem mindenféle név nélkül működtünk. A hatvanas, években élték fénykorukat az irodalmi színpadok, lépten-nyomon alakultak a kisebb-nagyobb társulatok. A Híd jogelődje a felnőtt dolgozókat várta és fogadta. A hattagú együttes létszáma hamarosan megnőtt, néhány esztendő alatt negyvenre duzzadt. — Eleinte fesztiválellenesek voltunk — magyarázza Varga Károly. — Később azonban rájöttünk, hogy ki kell lépnünk abból a zárt körből, amelyben mozogtunk és 1969-ben felvettük a Híd nevet, hogy mégis legyen valami megkülönböztető jegyünk. Az első nagyobb nyilvános szereplésünkre egy megyei találkozón került sor, utána szinte minden évben részt vettünk országos fesztiválokon is. — Honnan verbuválódtak a tagok? — Az utcáról. Mi nem hirdettünk felvételt, egyszerűen sí volt az elvünk, hogy aki társaságra vágyik, jöjjön közénk. Az új tagok egy, másféléven belül nem kaptak lehetőséget a dobogón, a'nnyi idő alatt ugyanis mindenki- rül kiderült, hogy mihez van kedve és érzéke. Ha megszerette a csapatot, akár szereplés nélkül is ott maradt. — Emlékszik-e a legelső műsorukra? — Persze, hiszen nem lehet elfelejteni. Különben is műszaki ember lévén meglehetősen precíz vagyok, és egy füzetbe bejegyeztem minden fellépésünket. A legelső műsorunkat Radnóti- versekből állítottuk össze. Később rájöttünk, hogy a divat megváltoztatta az irodalmi színpadok műsorpolitikáját, nekünk is lépni kellett. Az emberek kezdtek elfordulni a csupán versekből felépülő összeállításoktól, jobban érdekelte őket a körülöttük zajló valósi élet. Ezért készítettük el a Nem magánügy . című összeállítást, amely az öngyilkosság okairól szólt szinte rikkancsi formában, hogy felrázza az embereket. Minden dicsekvés nélkül mondhatom, hogy óriási sikerünk volt. A műsorral 1970-ben eljutottunk a Szóljatok szép szavak verseny területi döntőjéig, amelyet Balassagyarmaton rendeztek meg. Ekkor váltunk igazán ismertté, alig győztük a meghívások kielégítését. A következő műsorunk, a Kérdések című oratórikus formára épült és arról szólt, hogyan kerülhet az ember a tet'hal gyomjába, azaz miként válik teljesen magányossá. Ezzel a műsorunkkal 1972-ben egy Visegrádon rendezett országos fesztiválon elnyertük a Szakszervezetek Pest megyei Tanácsának kü- löndíját. Az egyre népesebb „Híd” irodalmi színpad tagjai közül senkinek se voltak színészi ambíciói, bár a régi gárdából néhányan főhivatású színházi rendezők lettek. — Nagyon vigyáztunk arra, hogy ne legyenek köztünk sztárok, mindenki azonos elbírálás alá esett. Bizonyára ennek a felfogásnak is köszönhető. hogy a tagok rendkívül erősen kötődtek a társasághoz, ha valami elismerést kaptunk, megosztottuk. De ugyanúgy egyformán részesültünk a kudarcból is. A kötődésre jó példa, hogy minden évben megrendezzük az egykori és a jelenlegi „hidasok” találkozóját. Varga Károly 1977-ben vált meg az irodalmi színpadtól. — Az élet feladta a kérdést valamennyiünknek: vagy a szakmáját ’ folytatja tovább az ember, vagy teljesen átadja magát a színpadnak. Miután én jobban szerettem a vegyészmérnöki hivatást, mintsem hogy félretegyem, abbahagytam a színházkodást. De, hacsak lehetem. megnézem az utódok műsorait. A „Híd" irodalmi színpad huszadik évfordulója alkalmából mától január 19-ig jubileumi napókat tartanak. A ma délután négykor kezdődő mégnyitón. amelyet a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban rendeznek, Varga Károly is köszönti a résztvevőket, öt órakor Elkártyáztam a gyenge szívem címmel a Híd két tagja, Varga Sándor és Torda Ferenc mutatja be műsorát. Fél hétkor az Efezoszí özvegy című komédiával lép fel a Debreceni Színjátszó Stúdió. Hétfőn este fél nyolckor a Szigligeti Színház Szobaszínházában Michel De Ghelderode Escurial című drámája szerepel a Híd programjában, utána Beckett Az utolsó tekercs című monodrámáját tekinthetik meg az érdeklődők. Szerdán a Mini ifjúsági klubban két egyfelvooásost játszik a Híd társulata, csütörtökön a Varga Katalin Gimnáziumban mutatkozik be az iskola és a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ színpada. Pénteken az Olajbányász Klubban egy paró- dia-show-t. és Brigádértekeg-. let címmel egy vidám játékot mutatnak be. Szombaton, a jubileumi napok zárásaként a MMIK-ben egy gyerekműsorral és egy felnőtteknek szóló programmal szerepelnek a Híd tagjai. Bendó János — A mi Örsünk a Pif nevet vette föl. Minden csütörtökön összejövetelt tartunk. Ilyenkor megbeszéljük a terveket, a feladatokat és játszunk is. A múltkor például mindenki lerajzolta, hogy milyennek képzeli a jövő század városát. Nagyon furcsa házak és járművek születtek. Volt, aki guruló házakat képzelt el, mások csigatalpú járműveket rajzoltak — meséli Zámori Klaudia ötödik b. osztályos tanuló. — Tavaly, amikor még kisdobosok voltunk, a mj rajunk kiváló volt. Szeretnénk úttörőrajként is kiválóak lenni. Sok munkát is vállalunk ezért. . . Elsők lettünk a rajok között a papírgyűjtésben, jól szerepeltünk a Ki mit tud.’-on. mi készítettük el a díszeket az iskolai fenyőfára. — Valamelyik gyerek kitalálta, hogy az őrsünk a Tek- nőc nevet vegye föl, mert az olyan aranyos ... Megszavaztuk hát — Kun Árpád hetedik b. osztályos tanulóé, az úttörőtanács titkáráé a szó. — Az őrsi gyűléseken megbeszéljük a következő hónap feladatait. Persze, vita is szokott lenni. Leginkább azon, hogy focizzunk-e, vagy más játékkal töltsük az időt. Az őrsünk gyakran megy moziba. Szeretjük a kaland- és természetfilmeket, legutóbb A vadon szavát láttuk. A csapatprogramo’kra is sokan jelentkeznek az őrsből. Szívesen elmegyünk a túrákra, kirándulásokra. Úttörőnek lenni azt jelenti, hogy az ember egy közösség tagja, és ez jó érzés. Itt is vannak olyan gyerekek, akik visszahúzódóak, vagy gyengébb képességűek. Őket feladattal bízzuk meg, a jól teljesített munkáért pedig jutalom jár. Nem szabad hagyni, hogy félrehúzódjanak, hiszen hozzánk tartoznak. — Hogy én mi vagyok az őrsben? — kérdez vissza Klaudia. — Hát. . . csak egy egyszerű úttörő. Az őrsben nagyon sok tisztség megszűnt, a rajban jelöltünk ki tisztségviselőket. Az őrsi naplót is közösen vezetjük, nem pedig kiválasztott gyerek ír bele. Így jobb, mert mindenkinek benne van a véleménye. Nincs zászlótartónk sem. Minden ünnepségen az viheti a zászlót, aki a legjobb úttörő és tanuló volt. . . Ezt a tisztséget ki kell érdemelni. Sokszor vita van azon, hogy ki yigye. „Indul nagy útjára az árva diák” Olykor úgy szeretnék hazaugrani S kisújszállási Móricz Zsigmond Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola 1983. augusztusi tanévnyitó ünnepségén az igazgató — dr. Kiss Kálmánná — Nagy Imre kisújszállási születésű, reformkori költőt idézte. „Indul nagy útjára az árva diák’: — mondta, s ezt az idézetet az iskolájától megváló Zarándy Zoltánnak szánta. A harmadikos gimnazista az évnyitón búcsúzott tanáraitól, diáktársaitól, nem iratkozott be a negyedik osztályba. Szeptemberben repülőgépre ült, s a messzi Angliába, egy tengerparthoz közeli kis falu szomszédságába, a walesi uralkodó család egykori kastélyába vitte jó sorsa. Inkább a tehetsége, a szorgalma. A lényeg: a kisújszállási gimnázium tanulója azóta az United Worlo College of the Atlantic másodéves hallgatója, sí ezidén májusban nemzetközi érettségi vizsgát tesz az angliai Ilenwit major középiskolájában. Az iskolának világhíre van. A világ minden tájáról tehetséges fiatalokat vár, akik ott fejezik be középiskolai tanulmányaikat, két év alatt tanulnak, ismerkednek, A kisújszállási gimnazista ide, eddig jutott. Útja talán túlontúl egyszerűnek tűnik, sorsa viszont több mint érdekes. A szőke, szerény fiatalember azóta félévenként jár haza. Édesanyjához, a karcagi zenetanárhoz és természetesen iskolájába, Kisújszállásra : — A legtöbbet történelem- tanáromnak, dr. Kiss Kálmánnak köszönhetek — mondta a héten, három nappal a visszautazás előtt, készülődés közben a Móricz Zsigmond Gimnáziumban. — Iskolai tanulmányi versenyekkel 'kezdődött, s Kiss tanár úr biztatott, segített a felkészülésben az elejétől. Dolgozatot írtam a karcagi termelőszövetkezetek szervezéséről 1958—62. között. Feldolgoztam a közelmúlt karcagi e-eményeit. A szüleim is, Ikönyv meg történelmi érdeklődésű émberek, az anyai nagyapám meg épp a tsz-a!apítók között volt Karcagon, a November 7. Tsz tagjaként vonult nyugalomba — hát érthető, hogy engem is érdekelt a téma. A megyei könyvtár, a karcagi kísérleti intézet, az iskola — mindenki segített, biztatott. Eljutottam a megyei versenyre, aztán az országosra, s ott második, lettem. A tanár úr és édesanyám kísért el az eredményhirdetésre.- Nagy volt a tét, de nem hittem, hogy a második hely az enyém, s ezzel szép oklevél, pénzjutalom, s az egyetemi felvétel a jutalom. Örültem, nem is vártam ekkora örömet. Aztán az eredményhirdetés után egy telefon a minisztériumból: tizenkét óra gondolkodási időt kaptam. Elmehetek Angliába, egy lengyel nagyhírű tudós alapította középiskolában fejezhetem be a tanulmányaimat. Igaz, ott még két évig kell tanulni, de talán megéri... Ügy mondták neki: az iskolába a világ öt részéből érkeznek a diákok. A nemzetközi iskola legfontosabb célja: a népek, nemzetek fiainak ismerkedése, békés törekvéseinek kibontakoztatása, a népek közötti barátság szálainak erősítése. Nem. nem beszélt, addig nem is tanult angolul. 1983 nyarán három hónapig megszállottan tanulta a nyelvet. Szeptemberben összecsomagolt, elbúcsúzott az ót egyedül nevelő édesanyjától. „Indul nagy útjára az árva diák” — búcsúzott az iskola is tőle. Azóta az United Worlo College of the Atlantic igazgatója félévenként részletes beszámolót küld a Móricz Zsigmond Gimnáziumba, az egykori diák előmeneteléről. Tantárgyanként értékelik munkáját, különösen szorgalmáról, kitartásáról írnak elismerően. — Kötelezően hat tantárgyat kell választani — mondja szerényen. — Hetet választottam, az angol és a spanyol nyelvet, a magyar irodalmat (különben kötelező minden nemzet fiának a saját anyanyelve, irodalma) a történelmet, a matematikát, a politikát és a környezetismeretet. — Az osztályzatokat hét számjegyen adják, általában hatos-hetes jegyeket kap a fiunk — mondják egykori tanárai. Zarándy Zoltán édesanyja nagy örömére december 14— január 10. között itthon volt. Nyugat-kanadai tanulótársa, John vendégeskedik most pár napot náluk. Vasárnap együtt ülnek vonatra, hogy elkezdjék az utolsó félévet az angol középiskolában. A jövőre kész terve van: az ELTE angol-történelem szakán tanul majd tovább. — Olykor a honvágy okoz álmatlan éjszakát — mondja. — Úgy szeretnék néha hazaugrani. — sóskúti — Zámori Klaudia és Kun Ar pád ifontos hirdetést rak föl a csapatfal faliújságjára Mert a zászló jelkép, azt mutatja, hogy úttörők vagyunk . . . — A csapatmunkaterv készítésekor mindig bevonjuk a gyerekeket — mondja Császár István csapatvezető. — Lehet, hogy ezért is van nálunk az átlagosnál több kirándulás és túra. De a tanárok, a raj vezetők hiába terveznék a programokat, ha a gyerekek nem akarják, nem sikerül. Ha például a pajtások úgy döntenek, hogy gyereknapon este 6-kor diszkó legyen, akkor diszkó lesz. Az én munkám nem lenne eredményes, ha „magányos farkasként” csinálnám. Az úttörőmunkában nemcsak a pajtások vesznek részt, hanem a nevelőtestület minden tagja is. — Nálynk a közösség értékel, jutalmaz és büntet — vallja Berki Imréné, a Damjanich raj (hatodik b.) vezetője. — Az osztályfőnökök hó végén megbeszélik az osztállyal a magatartásjegyeket. Ez nekünk, a tanároknak nagy segítség, hiszen a gyerekek akkor is látják egymás viselkedését, munkáját, amikor mi nem ... Az úttörőmunkához sok segítséget kapunk a szülőktől és a vállalatoktól, elsősorban a Nagyalföldi Kőolajtermelőtől. A szolnoki Kodály Zoltán Ének-zene tagozatos Általános Iskola a közelmúltban elismerést kapott a megyei úttörőelnökségtől: kitehetik az iskola homlokzatára a kitüntetésnek számító táblát: „A 284. sz. Bányai Kornél úttörőcsapat otthona.” — Pé — A barátság a lélek oementje Szolnoki és tartui ifjúmunkás kapcsolatok A barátság a lélek cementje, híd ember és ember, ország s ország között —ennek a kissé viseltes, de örökérvényű gondolatnak jegyében köt- barátságot mind töb megyénkbeli vállalat s intézmény más nemzetek fiaival. A Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat az észtországi Tartúban üzemelő lakásépítő kombináttal épített közösen ilyen hidat. Ennek kezdetei 1973 szeptemberére nyúlnak vissza. A két vállalat fiatal dolgozói kölcsönösen tájékoztatják egymást gazdasági eredményeikről, műszaki kérdésekről, valamint mozgalmi munkájukról. Így igyekeznek minél többet megtudni egymásról. Tavaly például a szolnoki építők látogattak el Tartuba, ahol a delegáció az ottani ifjúsági-mozgalmi élettel ismerkedhettek meg közelebbről. A találkozó alkalmával természetesen a jövő feladatairól is beszélgettek. Többek között azt tervezték el, hogy a magyar és észt fiatalok egy közös vetélkedő- sorozat keretében még jobban tudják, milyen a másik fél szőkébb hazájának helyzete, hogyan élnek ott a fiatalok. A győzteseket a testvérvállalat látja majd vendégül. Ezen kívül szocialista munkabrigádokat cserélnek egymás között 'az idén, a kapcsolatokat erősítendő, a szakmai fölkészültséget fejlesztendő. A közös munkaverseny legjobbjai részére zászlót is alapítottak, ez a gesztus kapcsolódik a fasiszták fölött aratott győzelem 40, évfordulójához. A Szolnoki Mezőgép ifjúmunkásai immár öt esztendeje ápolják barátságukat a tartui VÖIT Mezőgazdasági Gépgyárral. Az óriási távolság és a konkrét gazdasági kapcsolatok hiánya sem rombolhatja le ezt a hidat. A gyümölcsöző barátságot reprezentálják az évenkénti látogatások és rendezvények a KISZ-esek s a komszomo- listák között. Minden esztendőben tíz napot töltenek a testvérszervezetnél a „mezőgépes” fiatalok, öt napig egy-egy észt brigádban dolgoznak, további öt napon át pedig — élvezvén a hagyományos vendégszeretetet; lám ebben is rokonok _ vagyunk — ismerkednek Észtország nevezetessége’ vei, kultúrájával és mindennapi életével. Mindezt természetesen a Mezőgép fiataljai is biztosítják az észt barátaiknak. Emellett évenként rendeznek például „Ki tud többet Észtóniáról?” címmel vetélkedőt. A kérdéseket a tar- tuiak küldik a szolnokiaknak, ajándékokat is mellékelve a versengés győzteseinek. Mondani sem kell, ez a vetélkedő, s jutalmazás is kölcsönös, tehát a magyarok is eljuttatják kérdéseiket, s ajándékaikat a tartui „Ki tud többet Magyarországról?” vetélkedőre. E hagyományos lehetőségeken kívül újabb, a barátságot még inkább elmélyítő formákon is törik fejüket. Mert a barátság a lélek cementje, híd ember s ember között... Sz. T. T.
