Szolnok Megyei Néplap, 1985. január (36. évfolyam, 1-25. szám)

1985-01-11 / 8. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1985. JANUAR 11. Nívódíjat kapott a „Szállnak a darvak" szolnoki bemutatója Hagyománnyá vált már, hogy a Művelődési Miniszté­rium külön elismerésben ré­szesíti a legkiemelkedőbb, a közönségnek és az alkotó művészeknek egyaránt él­ményt és értéket nyújtó szín­házi •előadásokat. Bár még csak a színházi évad köze­pén tartunk, de már ebben az évben is született — mint ahogyan az títóbbi tíz évben szinte minden évadban — a Szolnoki Szigligeti Színház­ban olyan bemutató, amely kiérdemelte ezt a rangos el­ismerést. A társulat az el­múlt év novemberében mu­tatta be Viktor Rozov Száll­nak a darvak című színmű­vét, melyet a magyar közön­ség a hatvanas években mél­tán világhírűvé vált l'ilmfel- dolgoziásbó! már ismrehetett. A szolnoki előadás közön­ségsikere is jelezte, hogy az emberi humanizmus és er­kölcsi választás szép példá­ját adó műből igényes bemu­tató született. Lapunkban is méltattuk az előadás érté­keit. melyet Árkosi Árpád rendezett. A sikerben döntő része van a szereplők — Kristóf Tibor, Fazekas Zsu­zsa, Tóth Tamás. Szoboszlai Éva, Tóth József, Egri Kati, Varga Károly, Győri Fran­ciska és Leviczky Klára — teljesítményének. A darabot januárban még játssza a színház, aki még nem látta, érdemes megnéznie. Fővállalkozók kiállítása A fővállalkozások helyze­téről kiállítással egybekö­tött konzultációsorozatot szervez a Magyar Kereske­delmi Kamara és az Ipari Minisztérium, január 14—18. között. A rendezvényen azokat a komplett berendezéseket, technológiai gépsorokat, sze­relési és építési technológiá­kat mutatják be, amelyeket önállóan, vagy kooperáció­ban szállítani tudnak. Jubilál a szolnoki Híd Nmatőr Színház Várják a régi tagokat A Híd Amatőr Színház és a rendezőszervek a Híd Iro­dalmi Színpad megalakulá­sának 20. évfordulója alkal­mából jubileumi napokat rendez január 12—19 között A programban szerepel a Japánban vendégszerepeit és ott díjat nyert Debreceni Színjátszó Stúdió vendégjá­téka, a Híd Amatőr Színház előadásában színre kerülő, Az utolsó tekercs című mo­nodráma, melynek szerzője Sámuel Beckett» Az előadásokon kívül az érdeklődők megtekinthetik az amatőr színház tagjainak képzőművészeti kiállítását, valamint az eltelt húsz év dokumentumaiból összeállí-- tott kiállítást. A jubileumi rendezvény- sorozat első napján az ama­tőr színház és a fenntartó szervek a Megyei Művelődé­si és Ifjúsági Központ hív­ják 16 órára mindazokat akik az 1964-ben alakult Híd Irodalmi Színpad tagjai voltak az elmúlt húsz év fo­lyamán. Hideginditó szolgálat, vizsgáztatás Mini műszaki állomás nyílik a Jászságban és flbádszalókon Hogy milyen ugrásszerű fejlődést jelentett az autó­klub megyei szervezetének életében a szolnoki műszaki állomás átadása, azt mi sem jellemezhetné jobban, mint a taglétszám emelkedése. 1983 júniusában — a műsza­ki állomás átadása előtt — mindössze 2 ezer 300 autó- klubtag volt a megyében a taglétszám ma ötezer. Érthető' a vonzódás, hi­szen Szolnokon, a Rékasi úti felüljáró liá bán ál található műszaki állomás nemcsak impozáns épületként vonja magára a figyelmet. A mo­dern műhelyben elvégzik az autók közlekedésbiztonsági vizsgálatát. amelyet főleg hosszabb utazás, illetve idő­szaki műszaki vizsga előtt kérnek a tulajdonosok. Szol­gáltatásaik közé tartozik még a motordiagnosztika, ke­rékkiegyensúlyozás és -szere­lés, a futómű ellenőrzése és műszeres beállítása, a fény­szóró-ellenőrzés és a műsza­ki vizsgáztatás is. Ami külön említésre méltó, a műszaki állomás birtokbavétele óta a fejlődés üteme nem hagyott alább. Telente például fagy­álló folyadék vásárolható, tavaly novembertől pedig megszervezték az úgyneve­zett hidegindító szolgálatot. Az autóklub terveiből A 18-662-es telefonszámon lehet hívni a sárga angyalt napközben, a műszaki állo­más nyitvatartási ideje alatt, hétköznap 7—16, szom­baton 7—12.30 óráig. Termé­szetesen ezeket a szolgáltatá­sokat csak az autóklub tagjai vehetik igénybe. Persze sok­szor kiderül, hogy nemcsak klubtagok hívják a sárga angyalt. Nem szokott ebből különösebb nézeteltérés tá­madni, mert az a tapasztalat, hogy akin segítenek, az be is lép a klubba. Ha már erről esik szó: a tagsági díj a belépéskor 250 forint, utána évente 200 fo­rint. Mi szerepel még a mű­szaki állomás új szolgáltatá­sai között? Vállalják vonó­horog felszerelését, vizsgáz­tatással együtt. májustól szeptember végéig pedig nyújtott műszakban, 6—20 óráig lesz nyitva az állo­más. Három lakókocsijuk kö­zül egyet a bolgár tenger­partra telepítenek idén nyá­ron, hogy ne kelljen min­den bérlőnek oda, s vissza­vontatni a lakókocsit. A Kunhegyesen és a Martfűn működő miniállomások mű­ködésének jó tapasztalatai alapján az idén szeretnének még két miniállomást nyit­ni a megyében; az egyiket a Jászságban, a másikat Abád- szalókon. Az autóklub távlati tervei­ben kocsimosó építése, újabb lakókocsik vásárlása. illet­ve a személygépkocsik után kapcsolható teher-utánfutók kölcsönzésének megszervezé- ste szerepel. Mivel szolgál­tatásaik nem nyereségesek, mindezen távlati elképzelé­sek megvalósulásának zálo­ga a taglétszám növekedése lehet. A megyében körülbe­lül 37 ezer magánautót — csak Szolnokon 9 és fél ez­ret — tartanak nyilván. Re­ális célnak látszik hát idei tervük; szeretnék ha ebben az évben újabb ezer taggal gyarapodna az autóklub me­gyei szervezete. Fontosnak tartják, hogy motorosokat is beszervezze­nek, hiszen jelenleg a me­gyében mindössze hat moto­ros tagja van az autóklub­nak. Számukra a vonzó le­hetőség; az idén már motor- kerékpárok műszaki vizsgáz­tatását is vállalják. Orvosi ügyelet ♦ Az lügyeleti (szol­gálat ideje: ja­nuár 12-én — szombaton 07 órától január 14- én — hétfőn — 07 óráig tart. Szolnokon szombaton az alábbi szakrendelések fogad­nak betegeket 8-tól 12 óráig: belgyógyászat, nőgyógyászat, sebészet, fül-orr-gége, fiziko- therápia, laboratórium, rönt­gen. Központi körzeti ügye­let: Hősök' tere 2—4. sz., te­lefon: 11-732. Ellátási terü­lete: Szolnok város, Tószeg, Tiszavárkony, Várkonyi-sző- lő, Tiszajenő, Zagyvarékas, Szászberek. Szajol, Rákóczi- falva. Rákócziújfalu. Ügyelet ideje: szombaton reggel 07 órától hétfőn reggel 07 óráig. Gyermekorvosi ügyelet: Mó­ra F. u. 9. telefon: 15-312. Fogorvosi ügyelet: Hubay F. úti körzeti rendelő, szom­baton és vasárnap 08 órától 17 óráig; 17 órától másnap reggel 08 óráig a kórház szájsebészeti osztályán (Vö­rös Hadsereg u. 39—41.) tör­ténik a betegek ellátása sür­gős esetekben. Szolnoki terü­let: Martfű: Tisza Cipőgyár üzemorvosi rendelő, Lenin u. 1. Tiszaföldvár: dr. Jakab László, Kossuth u. 70. Be- plenyszög: díj. Bekker Sán­dor, Damjanich u. 4. Nagy­körű, Kőtelek, Tiszasüly: dr. Molnár András Tiszasüly, Kiséri u. 38. Űjszász: dr. Szóró Magdolna, Ko.ssuth u. Jászberényben szombaton 07 órától 13 óráig a kórház-ren­delőintézetben a sebészeten, fogászaton, röntgenen és a laboratóriumban fogadnak betegeket. Központi körzeti ügyelet: Thököly u. 13., tele­fon: 12-226. Ellátási területe; Jászberény város., Jásztelek, Jászjákóhalma, Jászfény- szaru, Jászfelsőszentgyörgy, Pusztamonostor, Jászárok- szál|lás. Gyermekgyógyászati ügyelet: szombaton és va­sárnap 9—12 óráig és 15—18 óráig. Jánoshida központi körzeti ügyelet: Fő u. 41 Ellátási területe: Jánoshida Alattyán, Jászboldogháza 'Jász’ladány, Jászalsólszentr györgy. Jászberényi terület Jászágó: dr. Paulai ’Gyula Kókai tér 3. Jászapáti köz­ponti körzeti ügyelet: Árvái u. 3., telefon: 33. Ellátási te­rülete: Jászapáti, Jászivány, Jászkisér, Jászdózsa, Jász- szentandrás. Karcagon szom­baton 8—13 óráig a rendelő- intézetben : belgyógyászat és fizikotherápia. Központi kör­zeti ügyelet: Vörös Hadsereg u. 27., telefon: 222. Kisúj­szállás központi körzeti ügye­let: Nyár u. 7., telefon: 105. Ellátási területe: Kisújszál­lás, Kenderes, Bánhalma, Csorbái Állami Gazdaság, JMárialaka. Mezőtúron szom­baton a fogászaton 8—11 óráig, a gyermekgyógyásza­ton 8—10 óráig (Kossuth u. 7—11.) fogadnak betegeket. Központi körzeti ügyelet: Kossuth u. 7—11. Ellátási te­rülete: Mezőtúr, Kétpó, Me- zőhék. Mesterszállás. Török- szentmiklós központi körzeti ügyelet: Kossuth u. 126. Ellá­tási területe: Törökszentmik- lós, Tiszapüspöki, Tiszatenyő. Törökszentmiklósi terület Fegyvernek: dr. Szatmári Ferenc, Gát u. l a. Kengyel: dr. Herbály Éva, Kossuth u. 141. Tiszabő: dr. Koszta László, Vörös Hadsereg út. örményes, Kuncsorba: dr. Kiss Károly Kuncsorba, Dó­zsa Gy. u. 15. Túrkeve köz­ponti rendelő: Kálvin u. 3. Kunszentmárton központi körzeti ügyelet: Mátyás kir. u. 21a. Ellátási területe: Kunszentmárton, Tiszaug, Tiiszasas, Csépa, Szalevény, Cserkeszőlő, Tiszakürt, Nagy­rév, Tiszainoka, Öcsöd. Kun­szentmártoni terület: Ci­bakháza: dr. Litkei Tamás, Hősök tere 10 á. Tiszafüred központi körzeti ügyelet: Ne­felejcs u. 4., telefon: 165. El­látási területe: Tiszafüred, Tiszaszentimre, Tiszaörs, Tiszaderzs, Nagyiván, Kócs, Tiszaigar. Kunhegyes köz­ponti ügyelet: Dózsa Gy. u. 4. Ellátási területe: Kunhe­gyes, Tiszagyenda, Tiszaroff, Tiszabura, Abádszalók, To­rna j monostora. Állatorvosi ügyelet Jászberény város: Alaty- tyán, Jásztelek, Jánoshida, Jászboldogháza, Jászalsó- szentgyörgy: dr. Maczkó Sán­dor Jászáé) sószentgyörgy. Jászapáti, Jászivány, Jász- szentandrás: dr. Hegedűs Dé­nes Jászapáti és dr. Hoblyák József Jászszentandrás. Jász- árokszállás, Jászágó, Jászdó­zsa: dn. Szűcs Imre Jász- árokszállás. Jászkisér, Jász- ladány, Üjszász: dr. Cseh Gábor Újszáez. Jászberény, Jászfelsőszentgyörgy, Puszta- monostor, Jászjákóhalma, Jászfény szaru: dr. Kabács János, Jászberény. Jászsági Állami Gazdaság: dr. Ga­lambos Sándor Jászkisér. Karcag, nagyüzem: dr. Ba­logh Márta, Telep u. 1., vá­rosi körzet: dr. Harag Béla Varró u. 18. Kisújszállás: dr. Somlai Tibor, Lenin u. 21. Kunszentmárton és környé­ke: dr. Boros Gábor Tisza­kürt, Rózsa F. u. 10 b. Tisza­földvár, Martfű dr. Magyar Zoltán Tiszaföldvár, Kossuth u. 127. Lenin Tsz Tiszaföld­vár: dr. Tátrai József. Mező­túr és Kétpó: dr. IVJatuska László, Rákóczi u. 49., tele­fon 435. Szolnoki kerület: Besenyszög, Nagykörű, Kő­telek, Tiszasüly: dr. Horváth Gábor Besenyázög, Vasvári u. 3 á. Kengyel, Tiszatenyő, Rákócziújfalu: dr. Rucz Ist­ván Kengyel, Kossuth u. 137. Fegyvernek, Kuncsorba, ör­ményes, Tiszabő: dr. Tóth István Kuncsorba, Dózsa Gy. u. 34. Béke Tsz Zagyva­rékas: dr. Katona László Szolnok, Rétpart u. 1., tele­fon: 12-806. Szolnok város: Szolnok, Szajol: dr. Gulyás László Szolnok, Keskeny J. u. 31. 1/2., telefon: 11-779. Rákóczifalva: dr. Vissi Fe­renc Szandaszőlős, Vörösme­ző u. 223. Tószeg, Tiszavár­kony, Tiszajenő, Vezseny: dr. Csizmás István Tószeg, or­vosi rendelő. Törökszentmik- lós és Tiszapüspöki, városi körzet: dr. Kicsi István, Kos­suth tér 2. 2. lh. III/10., üze­mi körzet: dr. Nagy József, Bethlen G. u. 12/2. Tiszafü­red város: Tiszafüred, Tisza­igar, Tiszaörs, Nagyiván, Kunmadaras, Tiszaszőlős: dr. Koska Gábor Tiszafüred, Üt- törő u. 2., Abádszalók. Tisza­derzs, Tiszaszentimre, Tisza­gyenda, Tiszaroff, Tiszabura, Tomajmonostora: dr. Pintér András Tiszaszentimre, Mi­kes K. u. 1. Kunhegyes, Ken­deres, Tiszagyenda: dr. Tuka Árpád, Kunhegyes, Zádor u. 2. Túrkeve: dr. Lakatos Já­nos, Mátyás kir. u. 9. (Az ügyelet csak sürgős esetben vehető igénybe!) Gyógyszertárak © Szolnokon 8—14 óráig a Fehérke­reszt gyógyszer­tár lesz nyitva. Ugyanott hétfőn reggelig tartanak ügye­letet. Sürgős esetek­ben kereshetők fel. Jászberényben a Szövetkezet úti gyógyszertár tart nyitva 8—12 óráig. Ugyanott van hétfőn reggelig ügyelet. jM^rtfűn szombaton, vasár­nap és hétfőn is ügyeletet tartanak a patikában. Kun- szentmártonban 8 és 12 óra között juthatnak gyógyszer­hez a rászorulók. Mezőtúron a Kossuth tér 3—5. szám alatti gyógyszertár az állandó ügyeletes. Jászárokszálláson állandó éjjel-nappali ügye­let van. Jászapgtin ma és vasárnap 8—18 óráig tarta­nak ügyeletet, a hét többi napján pedig állandó éjsza­kai ügyelet van. Karcagon a Horváth Ferenc úti, Kisúj­szálláson a Széchenyi u. 3- ban levő, Tiszaföldváron a belterületi, Tiszafüreden a Baross u. 26-ban levő, Tö- rökszentmiklóson a Felszaba­dulás u. 2-ben levő és Túr- kevén a Széchenyi u. 1-ben levő gyógyszertár tart ügye­letet. Tiszazugi pillanatok

Next

/
Thumbnails
Contents