Szolnok Megyei Néplap, 1985. január (36. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-19 / 15. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1985. JANUÁR 19. lArcképváxiatl Nevelve oktatni, jó hangulatban —Ügy gondolom, nem csináltunk, nem csinálunk semmi különöset, csak dolgozunk, ahogy gyerekként a családban anyánktól, apánktól láttuk. Afra igen jól emlékszem, hogy ők bizony valóban hajnaltól napszálltáig dolgoztak, akár a réten, akár a közeli cukorgyárban kampány idején. És nem voltak restek semmilyen munkára. Apánk sokat próbált munkásember volt, nagy szerencséje, hogy az utolsó másfél évtizedet már egy munkahelyen tölthette. Milyen lenne az élet munka nélkül? Nem tudom elképzelni se. Azt szeretném, ha a gyerekeim is így folytatnák az én életemet. Munkaszeretettel. Törekvő tószegiek imondhatatlan K nevű biológiatanárnak becézték a kollégái. Brlázs Pál szlovák őseitől örökölte a magyar nyelvnek meglehetősen szokatlan mással- hangzótorlódásos nevét. „Valahonnan Pozsony környékéről vándorolt valamelyik ősöm a Békés megyei Nagyszénásra, ahol születtem”. Brlázs Pál ifjúkori életútja szinte magától értetődően egyenletes volt. Orosházán, az orszáeos hírű gimnáziumban érettségizett, középiskolásként több tanulmányi versenyen ért el jó helyezéseket, amellett lelkesen sportolt. „Elsősorban a labdajátékokat kedveltem, tanár koromban is be-beszálltam focizni vagy kézilabdázni a tanítványaim közé. Mostanában már kevesebb időm jut a sportra, különben is negyven éven felül, kezdődő derékvastagodással jobb, ha nem ugrál az ember, mert esetleg derülnek rajta a nézők”. Az orosházi gimnazista évek után került a, Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem biológia—földrajz szakára. „Békés megye földrajzi viszonyairól írtam a szakdolgozatom, amelynek néhány részletével már találkoztam tudományos kiadványokban idézetként”. Zavartan felhúzza a vállát, mintha restellné, hogy önmagáról beszél. Hirtelen vált témát, a kollégáit kezdi dicsérni, például a kémia szakos tanárt, aki olyan szertárt rendezett be, amelynek az ország különböző részeiből a csodájára járnak. Nincs kedvem félbeszakítani, hiszen az is hozzátartozik egyéniségéhez, hogy másokról mond jókat. Végül mégiscsak visszakanyarodik az eredeti témához. „Az egyetemet 1966-ban végeztem el, és mert akkoriban még nem pályázat útján kaptuk . meg az állást, nem csodálkoztam azon, hogy a jászalsószentgyörgyi gimnáziumba helyeztek. Azokban az esztendőkben több kisebb településen is nyitottak középiskolát abból a meggondolásból, hogy a helyben végzett általános iskolásoknak ne kelljen ingázniuk. Később persze kiderült, hogy a jószándékú kezdeményezés nem váltotta be mindenben a hozzá fűzűit! reményeket és a hetvenes évek elején-megszüntették a kis falvak gimnáziumait". Az ismeretségünk Brlázs Pállal Jászalsószentgyörgyig nyúlik vissza, két évig kollégák voltunk. Természetesen ez magánügy. hogy mégis említésre méltó, talán azzal bizonyítható, hogy fontos két esztendő volt az ő életében is. A pályakezdésre ugyanis mindenki szívesen emlékezik már csak azért is, mert poétikusan fiatal volt. A szikár, örökmozgó biológiatanárt kedvelték a tanítványai, akkoriban beszélt pedagógiai ars poétikájáról: szeretne mindig nevelve oktatni mégpedig jó hangulatban. „Az azóta eltelt majdnem két évtized se változtatta meg eredeti pedagógiai felfogásom, most is vallom, hogy a túlságosan szigorú, folyton morcos tanár nem ér el többet a diákjaival, mint az, aki időnként együtt nevet velük”. Eredeti szakjain kívül kémiát is tanított. „Az egyetemen kémia speciális kollégiumra jártam, ezért vállalhattam el Jász- alsószentgvörgyön a kémia tanítását is”. A szentgyörgyi gimnáziumi oktatás megszűnte után, 1973-ban Jászapátira került kollégiumi nevelőtanárnak, és természetesen órákat is adott. „Tíz évig voltam nevelőtanár, és a kollégiumi diáktanács patronálója. Először 1975-ben merült fel az ötlet, hogy november 7-e tiszteletére kiírjuk a NOSZF-Kupát. A diáktanács és az iskola tanulói örömmel fogadták a kezdeményezést, azóta évről évre versengenek a tanulók a kupáért. A sokféle sportág mellett szellemi vetélkedőn is megmérhetik magukat”. Miközben hallgatom, azon tűnődöm, hajlandó lesz-e arra a „nagyképűségre”, hogy felsorolja a kitüntetéseit. Nem lep meg. amikor az erre vonatkozó kérdésemre csaknem mérgesen legyint, „Soha nem jutott eszembe, hogy kitüntetést is kaphatok a munkámért. Egyébként kaptam: 1970-ben. mint. páit- összekötő tanár a KISZ KB dicsérő oklevelét, három évvel később aranykoszorú.s KISZ-jelvényt, 1977-ben KlSZ-érdemérmet". Két esztendeje nagyot lépett előre a ranglétrán. így a jelenlegi titulusa a jászapáti Mészáros Lőrinc Gimnázium és Vasútépítő Gépészeti Szakközépiskola nevelési igazgatóhelyettese, kollégiumvezető. A gimnáziumban német nyelvet is tanít. „1972-ben nemzetközi idegenvezetői és tolmácsvizsgát tettem németből és azóta nem múlik el nyár anélkül, hogy ne utaznék ki az NDK- ba az Expressz csoportjaival”. A téma láthatóan fellelkesíti. Nevetve magyarázza, hogy az eltelt tízegynéhány évben sikerült utazási mániájával „megfertőzni” diákjait és a kollégáit is, szinte egész Jászapátit. Hogy kiváló idegenvezető, az is bizonyítja, hogy más megyék is „kölcsönkérik”, ha olyan vezetőre van szükség, aki jól beszéli a németet. Egyik kollégájától hallottam, hogy az erfurti ifjúsági ház portása nem 'értette meg magát a Berlinből küldött német anyanyelvű csoportkísérővel, ezért Brlázs Pálnak kellett köztük tolmácsolni A nortás ugyanis thüringiai akcentussal beszélt, amit a berlini egyetemista nem ismert. A magyarok idegenvezetője viszont igen. A szorosan vett pedagógusi munkája — jut belőle bőven — mellett a nagyközség TIT-titkári teendőit is ellátja. Előadásokat tart és szervez, politikai oktatást vezet, \nem nehéz kitalálni, hogy aligha dúskál a szabadidőben. „Bizonyára kevesebb feladatot vállalhatnék a nejem, Piroska segítsége nélkül. Ha ő nem teremtené meg a biztonságos családi hátteret, le kellene mondanom néhány elfoglaltságról”. A vastag falú vályogház a századfordulón épült. Zsidai László édesapja húzta föl. s a hetvenkét éves beteges ember büszke rá: nem változtatott rajta semmit, csak gondozta, tisztán tartotta kedves feleségével. Nyáron hűs. télen fűtős vastag falai között négy fiúgyermeket neveltek föl, tanítottak értelmes életre. Munkaszeretetre elsősorban. A tószegi ember ugyanis arról is híres, hogy törekvő, sokat dolgozik. s nemcsak magának akar jót, nem sajnálja munkaerejét, ha szép faluja további szépítése a közös cél. Ülünk Zsidaiék kellemesen meleg szobájában, s az idős ember morzsolja ifjúsága történetét. Sokfelé dolgozott, jól mondta a fia. A fölsza- ibaduláisig igencsak megismert a környékben minden uradalmat, volt napszámos, summás, cukorgyári kampánymunkás. míg a fölszabadulás földesgazdává emelte. Hét. hold juttatotton azért nehezen boldogult, s 1950- ben meg is vált tőle. — Leadtam — mondja — elmentem a tószegi malomba zsákolni, aztán előléptem mázsásnak. Az én sorsom hatvanig nagyon nehéz volt, a fiúk nőttek, kellett minden hónapban a kenyérrevaló. Hatvanban elszegődtem a vegyihez, s nem bántam meg. A nyugdíjazásomig, 1976-ig ott találtam meg a számításom. — Azért még tanultál is — mondja a felesége. — Az általános iskola hetedik, nyolcadik osztályát idősödő fejjel végeztem el. hogy átképzés lehessek, s hogy most kihúzhassam magam : művezetőként mentem én nyugdíjba! A művezető arra is büszke. hogy akkor is hajnalban kelt, ha délutános műszakba utazott a vegyiművekbe. A felesége ugyanis évekig a tsz-ben évi kétszáz munkaegységet mindig teljesített, számolt a nyugdíjjal, jó előre. meg is akarta szolgálni. Csakhogy kétszáz munkaegységért egy olyan növénytermesztő asszonynak, aki otthon öt férfinak főzött, mosott, rettenetesen sok volt. így „apja” ment a rétre, segített, beleszámolt az asszony munkaegységébe. A fiúk mind szakmát tanultak — A fiúk már mind szakmát tanultak, sőt, utóbb középiskolát, szakiskolát végeztek. Laci először Pesten tanult, telefonszerelőnek, aztán katonaság után a szolnoki postától hazajött, s apja utolsó munkahelyén turbinakezelő máig. Sándor malomipari technikumot végzett. meg felsőfokú iskolákat is. most is tanul. Debrecenben, a munkájáért, a munkájához. ö telepvezető a malomiparnál. Szolnokon. András ugye, épületasztalos szakmát tanult, járműs volt. aztán őt is csak hazahozta az élet, itt a Mezőgép tószegi gyárában hegesztő, munkavezető is, meg ő a szakszervezeti bizottság titkára! Egy. csak egy fiunk van kicsit messze Tószegtől, de nem mitőlünk! Ferenc Jászkarajenőn lakik, de hazatalál ő js. csakúgy, mint a többi, hetenként többször is. Különben ő is a Mezőgépnél van, művezető. Gépipari technikumban végzett, Szolnokon. — Tetszik tudni. úgy igyekszik minden gyerekünk, hogy mi még nem szégyenkeztünk soha miattuk, inkább büszkék lehetünk rájuk. — Zsidai Lászlóné kicsit elérzékenyül ettől a gondolattól. — Nézze míg én, meg apjuk nem betegeskedtünk, csak fölhizlaltunk évente pár malacot, volt jószágunk rengeteg, mert a falusi ember azzal tud a bére, utóbb a nyugdíja mellett kis pénzeket keresni. Hát a gyerekek mind követték a mi példánkat. No. van is minden fiunk családjának szép otthona, legutóbb Ferenc épített Jászkarajenőn. És ugye. mind a négynél központi fűtés, szép bútor, jó iskolák a gyerekeknek — ez már más világ, szebb, mint a miénk, s az ő gyerekkoruk volt. így van jól! Gyönyörű fonott fotel kínál kellemes üldögélést Kuk- lics Károlyéknál. pár utcával odébb. A hatvanöt éves nyugdíjas környezetén meglátszik. hogy kosárfonó mesterként élt, dolgozott, s a Kosárfonó Htsz-ből vonult nyugállományba. A két keze ma se rest. — Ilyenkor, télen hideg van a kis műhelyemben, a vessző se hajlik, majd tavasszal újból csinálok pár szép darabot — mondja, aztán sorolja, hogy a keze munkája a szövetkezetből sok és nagy utat járt be. Dániában, Norvégiában, Hollandiában. Angliáiban díszük a sok bútor, amit társaival együtt elkészített Tószegen. Boldogság tizenkét unokával — Tessék idefigyelni, mondja a felesége — ahol öt gyereket ad az isten, ott dolgozni kell ám, apának, anyának, ha embert akar belőlük nevelni. Hát mi dolgoztunk js. de boldogok vagyunk. Az öt gyerekünk után tizenkét unokát szerethetünk, s egy fiunk még a miskolci egyetemig is eljutott. ő a Mezőgép cibakházi gyárában főmérnök, Káro- lyunk a Volánnál Szolnokon művezető. Zoltán technikumot végzett, a helyi Mezőgépnél boldogul, Angyalka lányunk ugyanott könyvelő, Katikánk Székesfehérvárott él, ápolónő. Még a távolabb kerültek is ránk- ránk néznek, sűrűn hazajárnak, pedig a munkája mellett mindnek van gondja- dolga még. Kuklicsné sokáig bedolgozó varrónő volt. s hogy a gyerekek egymás után tanultak, távol a szülői háztól, állattartással is birkózott. i— Szeptemberiben, hogy kellett a pénz az iskolára, minden évben leadtam egy- egy bikát, de volt malac, aprójószág is elég. No, aki családi házban él, mindegyik tart malacokat, Zolink még szőlőt ís fogott a tsz-től, nem félnek a munkától. Törekvő, értelmes élet ez, úgy örülök neki! Mondja azt is. Angyalka lánya a sok testvérrel növekedve, látta tán a családi otthon értelmét, az összetartást — a lényeg, hogy Angyalkának négy gyereke van ... Dobozi Gyula, a Mezőgép tószegi gyárának igazgatója ismeri mindkét családot, hisz pillanatok alatt három családtag dolgozójával ráz kezet. Míg előkerülnek, mondja a majdnem kész, 1983-as mérleg örömteli számait: 1 . — Hogy szorgalmas a tószegi, s a létrehozott értékeket megbecsüli, sok rá itt, az üzemben is a példa. Hajlandó többet tenni helyben, a közös célokért kevesebb anyagi megbecsülésért is. Ám az „elhullajtott” értékért se rest lehajolni. Sokszor megfigyeltem. Ha a tószegi karikázik az úton hazafelé. s meglát egv kocsiról lehullott répát, megáll, felveszi. Lehajol egv darab fáért is, mert a pocséklás távol esik tőle, nem is tűri. Sose felejtem el: 1981-ben rengeteg társadalmi munkával összehoztunk egy szabadidő-parkot. Az bizonyította, nem önző a tószegi, már tudja, hogy a közösség eredményei után boldogul az egyén is. Hát ezért a parkért SZOT-díjat kaptunk, a mi kategóriánkban. Valahogy azóta még jobban megy minden, s most, az elmúlt, sovány 1984-es év a legjobb eredményeket hozta kis közösségünk életébe. 1980-ban egy dolgozónkra 36 191 forint nyereségeredmény jutott, azóta évenként emelkedik, s tavaly 142 623 volt. 1983-ban 250 millió forint értékű terméket állítottunk elő. tavaly 327-et! És a nyereségünk egy év alatt 12 millió forinttal nőtt. Mondom a különbséget: a 318-aS adapter elkészítési ideje négy év alatt 76 óráról 40 órára csökkent. És úgy, hogy közben a háromszáz- nyolcvan dolgozós kis gyárban rengeteg társadalmi munkával megteremtettük a kulturált munkakörülményeket! Egymás után lépnek be. Kuklics Zoltán az igazgatói irodában is csókkal köszönti nővérét. Gulyás Józsefné Kuklics Angyalkát. Zsidai András, az szb-titkár először kicsit elérzékenyülten restelkedik: — A mostani helyzetben sajnos kevés idő jut a szülőkre. A bologulás útját keressük, s napi munkán túl nemcsak társadalmi megbízatásokkal. mellékessel is foglalkozunk. Jómagam az állattartástól a géemkázásig mindenre osztok időt. Ügy gondolom, a szülői háztól a munkaszeretetet vittem, viszem magammal mindenhová. Ezért vallom, hogy nagyon sokat kaptam, a dologra neveltek s a családi összetartásra. Tényleg, mi mindent tudunk egymásról, s ahol tudunk, segítünk. liehet. ez az oka annak is, hogy amikor fölfigyeltek rám, s a szakszervezeti bizottság titkárául jelöltek, majd választottak, ezért vállaltam föl a 380 ember gondját-baját. Hát. amíg az ember egészséges, munkabíró, a családjáért, a munkahelyéért csak elkövet minden jót. nem? Én az utóbb mindehhez még egy kis hobbitelket is váltottam a tószegi tónál. Nemcsak állatot hizlalok, hanem meg is termelem a konyhára való zöldfélét! A szülök nyomdokain Gulyásné Angyalka négy gyerek édesanyja. — A szülési szabadságok, gyesek kicsit gátolták, hogy a munkahelyemen többet bizonyítsak, dehát soha nem bánjuk a férjemmel, hogy három szép lányunk, egy kisfiúnk életét kell formálnunk. A középiskola után férjhez mentem, jöttek a gyerekek. Mi is csakúgy, mint a többiek, kertészkedünk a ház körül, állatot tartunk, sok munkával boldogulunk. A legnagyobb lányunk már egyetemre készül, kell az előrelátó gazdálkodás. Nagy családban nőttem fel, a férjem is, természetes, hogy nagy családalapítással kezdtük a házasélet terveit. Örülök, hogy így van. s nagyon tisztelem a szüléimét, akik rengeteget adtak nekünk, valamennyiünknek. — Űgv gondolom — mondja Zsidai András — nem csináltunk, nem csinálunk semmi különöset, csak dolgozunk, ahogy gverekként anyánktól, apánktól láttuk. Azt szeretném, ha a gyerekeim is így folytatnák az én életemet. Munkaszeretettel! Sóskúti Júlia
