Szolnok Megyei Néplap, 1985. január (36. évfolyam, 1-25. szám)

1985-01-16 / 12. szám

1985. JANUÁR 16. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 IA tévé I 'képernyőié előtt Manapság gyakorta hal­lunk értékek válságáról, hogy egyes értékek átmenetileg vagy talán véglegesen is el­vesztik súlyukat, jelentősé­güket. ftagyományosnak tar­tott emberi és társadalmi tulajdonságok válnak inga­taggá, mennek veszendőbe. Vagy egyszerűen csak úgy tűnik, hogy érvényűiket vesz­tik. Itt van például nap­jainkban a tudás becsülete, illetve társadalmi rangja. Legutóbb a Hatvanhatban, a televízió szavazásos fóru­mán keseregtek egyesek, hogy nincs kellő megbecsü­lése a szakmai vagy az egyéb tudásnak. Nos. ezért érzem fontos­nak, hogy a televízió maka­csul ragaszkodik olyan ha­gyományaihoz, kiküzdött ér­tékeihez, mint például a szellemi versenyek a kép­ernyőn, amelyekben a tu­dás szépségei fénylenek fel, amelyek közvetve vagy köz­vetlenül a tudomány nép­szerűségét szolgálják. A Tu­dósklub. a Gondolkodó, a Delta, bár ezek nem vetél­kedők, a gondolkodás hírne­vét öregbítik mégis. (Hát ha még formájukban js job­ban igazodnának a nézők széles köreinek igényeihez, s a bonyolult dolgokról min­dig a legegyszerűbb módon tudnának szólni! De ez más kérdés.) A Ki, miben tu­dós? viszont verseny formá­jában népszerűsíti a tudo­mány egv-egy területét, il­letve egyes területek ifjú „tudósait”. Közelképben a fizika A tudás hatalom — s ez nem valami újkeletű felfe­dezés, már az újkor kezde­tén egy angol bölcselkedő, Francis Bacon fogalmazta meg, felismervén a tudo­mány mérhetetlenül nagy szerepét az új világ megépí­tésében. A televízió most indult versenye fizikából — középiskolások vesznek részt benne — ezt a gondolatot csak újfent megerősítheti bennünk. Azok a fiatalem­berek, akik bonyolult vagy a laikus számára annak lát­szó feladatokat oldanak me», ha ugyan még nem is hatalmasok, de a tudás ere­je minden bizonnyal azzá teheti majd őket. Karunk le­endő hőseit érzem bennük — versengésük ezért is vonzó. A bonyolult feladványokból a magamfajta ősfilosz vajmi keveset ért. de megértheti a gondolkodás nagyszerűségét, s azonosulva a versenyzők­kel a szellemi küzdelem fel­emelő érzéssel tölthet el minden nézőt. De mielőtt végképp azzal gyanúsíthatna bárki is, hogy felcsaptam a vetélkedő fo- gadatlan prókátorának, ma­radjunk csak ' a műsorerté- kelés tárgyilagos hangnemé­nél. Jó dolog, kétségtelen, hogy egy tudományos vetél­kedőhöz a sokoldalú, színes egyéniségű Antal Imrét ad­ta „házigazdául” a televí­zió, néhány oldott pillanat ugyanis nem ártott a más­félórás komolyságban. Igaz, némi derűt a három akadé­mikusból álló zsűri is be- beilopott már az első össze­csapáson a versenybe, a ka­merák a figyelmes rendező jóvoltából, s ez is rokon­szenves dolog. Kellemes volt látni, hogy a száraz tudo­mány akadémikus képvise­lőinek is vannak érzelmei, sóit. érzelmeiket véka alá nem is rejtik. Az egyik ifjú „tudós” szellemes megoldá­sán érzett örömük (ügyesen vette észre ezt is a kame­ra) végtelenül emberivé avatta a „versenybírók” tu­dósi jelenlétét. Rokonszen­ves továbbá a feladványok látványos kísérletekben meg­nyilvánuló módja; az, aho­gyan a műsor készítői szá­munkra is érzékelhetővé te­szik egy-egy megfejtendő tu­dományos tétel igazságát. (Lásd az „örökmozgó” ka­csa !) Feszes, de nem túlfe­szített a műsor tempója, ko­moly, de egyáltalán nem gallérosán szigorú a hang­vétele. . Ebben a humánus légkörben azután már az sem hat szentségtörésnek, ha egy-egy feladat netán túl­jár a versenyzők eszén, az­az a versenyzőknek nem si­kerül megoldandók a felad­ványt. További erényeit is sorolhatnám, de már ezek­ből is kitűnhet, hogy szom­bat délutánonként érdemes a képernyő előtt helyet fog­lalni a Ki, miben tudós? ve­télkedőihez nemcsak a fizi­ka barátainak, hanem a gon­dolkodó emberhez vonzódó nézőnek is — megéri. Röviden Kedden este dokumentum­filmet sugárzott a televízió Amerigo Tot, azaz Tóth Im­re A mag című, a gödöllői agráregyetem aulájában el­helyezett hatalmas dombor­művéről, felhasználván az avatásikor készített felvéte­leket is. A mű a születés apoteózisa, a film, amelyet láthattunk, az alkotó meg- dicsőítése, jó értelemben. Felejthetetlen pillanatok; ünnepük a mestert, aki sír, könnyezik, a hazatalálás boldog, könnycsorditó pilla­natai a képeken; az idős ember boldogan hajlong, bottal a kezében köszöni a fiatalok, az egyetemisták ütemes tapsait, oldalán két költő, Juhász Ferenc és Ke- resatury Dezső. Jelképes társaság: Amerigo Tot ugyanis a szobrászat költője. Ez a film jó példa, hogyan lehet néhány percben is fe­lejthetetlen élményeket nyújtani a nézőnek. (Szer­kesztő D. Fehér Zsuzsa.) A maffiával eddig több­nyire csak játékfilmekben találkozhattunk, most „hét­köznapi” arcát ismerhetjük meg e könyörtelen, közép­kori teszközökkel dolgozó tit­kos társaságnak, a szervezett bűnözés egy speciálisan olasz fajtájának. Szerdán este kezdte vetíteni televí­ziónk A maffia című ötré­szes dokumentumfilmet, amely jgazságfeltáró szenve­délyével és alapos elemzé- zésévei máris megfogott, bár még csak a film első részét láttuk. Illusztrációképpen olyan részletekkel szolgált, amelyek a vérgőzös „mozga­lom” ellen fordítják végér­vényesen a nézőt, a ször­nyűségek láttán ökölbe szo­rul a kezünk. Döbbenetes, felkavaró élmény Jean-Mi- chel Charlier dokumentum­filmje. Huncut ambörök — ezzel a címmel adta közre a te­levízió . szombat délután Szép Ilona műsorát, amely­ben az előadóművész a ka­locsai népélet jellegzetes mozzanatairól szólott a táj ízes ö-ző nyelvén, innen az emberek helyetti embörök is a program címében. Nem tudni, ki is ez a Szép Ilona, de valóban szép és szépen is beszél kalocsaiul (jó lett volna, ha valaki elárulja a kilétét). Mondandóját rava­szul fűzte egy asszonysors fonalára, de még a szomo­rú részletekből is csakúgy áradt a derű, az élet bölcs szemléletéből fakadó népi derű. Ez a műsor majd ki­csattan a jókedvtől! Volt hozzá színezésül tánc meg zene is. Györgyfalvay Kata­lin olykor elvonatkoztató, modern koreográfiája azon­ban modorosságával kissé idegenül hatott a hagyomá­nyos népi ízeket felkínáló nagy monológban. Szép Ilo­na tündérien valóságos me­séjében. A szép képek Sza­bados Tamás operatőrt di­csérik, az érzékenyen finom rendezés Zolnay Pál mun­kája. Káprázat — vasárnap .es­te, mely egyáltalán nem kápráztatott el, pedig Gre­gory Peck igen vonzó szí­nész, ő játszotta ugyanis benne azt az emlékezet-ki- hagyásos figurát. akinek már-már krimibe illő, de meglehetősen homályos és zavaros kalandjait tálalta fel a ,szórakoztató” amerikai film. Bebizonyosodott: ha' nincs miből, még egy sztár sem csinálhat „magában” jó filmet. VM. Megelőlegezett felnőttség Diákoka színházban Az Országos Filharmónia terveiből Diszhangverseny a Kongresszusi Központban Az Országos Filharmónia az elmúlt esztendőhöz ha­sonlóan 2500 koncertet szer­vez ez évben az országban. Budapesten februártól júniu­sig, a zenei évad végéig 240 hangversenyt rendeznek; 106 felnőtt, 44 ifjúsági bérleti előadást és 90 szólókoncertet. Júniusig 16 újabb hangver­senysorozat kezdődik, ezeket az Erkel Színházban, a Ze­neakadémián, a Mátyás templomban, a Pesti Vigadó­ban, a Budai Vigadóban, to­vábbá az óbudai Várkonyi György Úttörő- és Ifjúsági Házban tartják majd. A hazai zenekarok közül a Magyar Állami Hangver­senyzenekar négy koncertet ad a Zenekari esték sorozat­ban februárban, a 15 eszten­dővel ezelőtt alakult Schola Hungarica három hangverse­nyét hallhatja a közönség márciusban. A Magyar Rá­dió és Televízió Szimfonikus Zenekara öt esten lép fel. A Művelődési Minisztérium és a Filharmónia közösen nemzetközi ifjúsági szimfo­nikus zenekart kíván létre­hozni a szocialista országok zeneakadémiáinak növendé­keiből. A zenekar karmeste­re Alekszandr Dmitrijev és Ligeti András lesz. A tervek szerint az új együttes buda­pesti bemutatkozása után ta­vasszal turnéra indul a szo­cialista országokba. Február utolsó napjaiban a Novotel szálló mellett épült Budapest Kongresszusi Köz­pont megnyitó díszhangver­senyét rendezik meg. ~~——színház nekem még A ma is ünnep. Ez az ünnepi érzés akkor született meg, ami- kor tizenévesként először színházba vittek. Ko­lozsvárt történt, s a János vi­tézt játszották. Ott álltunk várakozva a kivilágított épü­let előtt az esti nyüzsgésben, s a kísérő tanár még egyszer áttekintette a sort — mert sorban mentünk oda az isko­lából vagy az intézetből, a Farkas utcából. Nem az egész osztály; aki a készülődés he­teiben nem a képessége sze­rint szerepelt, vagy — mint osztályfőnökünk mondta — viselkedésével egy ilyen fel­nőttnek való eseményre éret­lennek bizonyult, az nem jö­hetett. Aztán beléptünk a színház­ba, s én már az előcsarnok­ban meg a ruhatárnál is úgy éreztem magam, mint a ka­rácsonyi csengőre várva. Lassan kialudt a fény, felhú­zódott a függöny, s vártam a nem mindennapi élményt, a játék varázslatát — aligha­nem úgy, mint kicsiny ko­romban a mesét. S a varázs­lat bekövetkezett; a játék magával ragadott. Tudtam, hogy egy másik valóság, mint amiből beléptem a szín­házba, s amelybe visszatérek, de azt is éreztem, közük van egymáshoz, ahogy az ünnep­nek a „szürke” hétköznapok­hoz. Bennem kapcsolódtak össze; jó volt e varázslat em­lékét felidézni, s jó volt a színházba visszatérni. Jó volt és mindig kivételes. Az ellenőrzőben engedélyt kellett kérnünk még akkor is, amikor egyéni bérletünk volt már. S bár ezt a forma­ságot degradálónak éreztük, az, hogy mehettünk, megelő­legezett felnőtté avatás volt. Hát még ha valamelyik ta­nárunk megszólított bennün­ket a szünetben, s egy-két szót váltott a darabról vagy az előadásról! Vagy akár csak egy nagydiák, egy vég­zős! Még ma is azt az ünnepi élményt érzem, ha színházba megyek. De különösen azóta töprengek ezeken az emléke­ken, amióta vita kerekedett egy diákelőadás közönségé­nek az éretlenségéről. El­múlt az az évad, elült a vita is, de ahányszor színházba készülök, eszembe jut. S el­gondolom, hogy ha az első színházlátogatásomat nem jutalomnak, jónak, kedvező lehetőségnek élem át, hanem kötelezettségnek, amelyet minden önállóság nélkül tel­jesíteni kell, s eszerint gé­piesen számiba vesznek, va­jon akkor is ünnepi élmény- nyé vált volna számomra a színház? Nos, nem tudom el­képzelni másként, mint aho­gyan megéltem, s hazugság­nak érezném, ha azt monda­nám, hogy akkor biztosan nem szeretem meg. Csak annyi bizonyos, hogy én azért is éreztem élménynek, mert érdem volt a megelőle­gezett felnőttség, majd ké­sőbb azért-is, mert ott egyen­rangú nézőként váltott szót velem a tanárom. Egyálta­lán: kivételes alkalom, a fel­nőttszerep próbája volt. Az is valószínű, hogy ha nem egy természetesen adódó, ve­gyes — számomra jórészt is­meretlen — közönségnek le­hetek része a színházban, ha­nem ott az egész iskola, ak­kor más az élmény s maga­tartásom is más. Az inkább az iskolai kirándulás diák­szerepeit válthatja ki, mint­sem a nézőét. Meg aztán él­mény az, ami kiemelkedik a hétköznapiból. ogy a színház legyen minél kevésbé ün­nepélyes, a közvet­lenség révén legyen demokratikus? Ha ezt úgy értelmeznénk, hogy ne emelkedjen ki a minden- napiságból, csúnyán téved­nénk. A színház lényege az élmény — éppen attól fosz­tanánk meg. Az a közvetlen­ség, amire csakugyan szük­ség van, az üresen ünnepé­lyes formák, az élményt he­lyettesítő vagy elfeledő je­lenségek mellőzése. És az a közvetlenség is szükséges, amiben részünk lehetett, amikor megszólított egy na­gyobb diák vagy egy taná­runk: a személyes közvetlen­ség. A színház művészete az, ho®v a tömegben is közvet­len tud lenni minden sze­mélyhez; hogy akit a játék magával ragad, úgy érzi, sze­mélyesen néki játszanak, hozzá szól az üzenet. S hogy ez az érzés kialakul-e, az nagy mértékben múlik az el­ső találkozásokon. N. F. Rajzolnak, festenek nemcsak a maguk örömére Három amatőr egy Trigában Verseghy kiadatlan írásai Megjelent a második kötet Másnak is feltűnhetett már, hogy van Szolnokon egy amatőr képzőművész csoport, amelyről olykor többet hall­hatunk, mint sok hivatásos­ról. A Triga alkotógárda ne­ve egyre ismertebbé válik a képzőművészet iránt érdeklő­dők körében. A napokban is nyílt egy kiállításuk a „trigásoknak” a szolnoki Helyőrségi Művelődési Ott­honban. Kíváncsivá teszi az em­bert: kik ezek a gyakori ki­állítók? A három fiatalember a vá­ros különböző intézményé­nél, vállalatánál dolgozik, mindössze az a közös ben­nük, hogy azonos mélységű szeretettel rajzolgatnak, fes- tegetnék, jobbára a saját örömükre. A Triga legidősebb tagja NÉMETH ZOLTÁN, a Dam­janich János Múzeum kiállí­tásgrafikusa. Több mint két évtizede él Szolnokon, a té­máit is a városból meríti, méghozzá igen ritka techni­kával; az úgynevezett kitaka- rásos grafika híve. A szak­mai körökben tuffolásnak nevezett képzőművészeti el­járás lényege, hogy a való­ságot a legmesszebbmenőkig leegyszerűsíti, szinte „rek­lámgrafikai” hatásokat ér el. Németh Zoltán részt vett már jó néhány alkotótábor­ban, így egyebek mellett ott Farsangi vígságok Dsszonybál Baján Elkészült a farsangi prog­ram Baján is, ahol február elejével kezdődnek a hagyo­mányos vígságok. Február 2- án és 9-én két alkalommal tartják meg a híres bunyevác asszonybált. A bunyevácok nagy fonóünnepét, a Veliko Prélo-t február 15-én rende­zik meg a Béke Szállóban. volt Tokajban és Tiszakür- tön is. BERTALAN LÁSZLÓ a legifjabb Triga-tag a Szol­noki Nyomda grafikusa, montírozója. Szívesen dolgo­zik szénnel, de kedveli a réz­karcokat is. Témái változato­sak, a kidolgozási módszere az alaposság, a finom vona­lak egymásbafonódása. TAKÁCS RUDOLF a Kevi- tervnél dolgozik gépészszer - kesztőként. Halk szavú, de határozott fiatalember, a kis csoport motorja. — Szerettem az általános iskolai rajzórákat is, de ala­posabban csak a középiskola befejezése után kezdtem fog­lalkozni a képzőművészettel —/ mondja Takács Rudolf. — Büszke vagyok rá, hogy az első mesterem Nagy István szobrászművész volt. A tőle tanultakkal a tarsolyomban jelentkeztem a Tiszamenti Vegyiművek képzőművész- körébe, ott találkoztam Né­meth Zolival és Bertalan La­cival. A szakkörvezetőnk, Pataki Béla kedveltette meg velem a rézkarcot, sajnos, egy éve feloszlott a kör és azóta át kellett térnem a tusrajzra. Amit viszont nem sajnálok most már. — A HMO-ban nyílt kiállí­tásukon szinte kínosan való­sághű rézkarcai mellett a felszabadult fantázia bizonyí­tékai is láthatók, amelyek Fejér megye két patinás épületét mentik meg a pusz­tulástól az Országos Műem­lékvédelmi Felügyelőség szakemberei: Lo vasberén y ­ben az év közepén végeznek a volt Cziráiky kastély állag­megóvási munkáival az év második felében pedig hoz­zákezdenek a fehérvárcsur­gói Károlyi kastély felújítá­sához. tussal és ceruzával készül­ték. A technika-váltás elen­gedhetetlenül együttjárt a stílusváltással? — Rézbe városképeket, el­sősorban Szolnok szép része­it karcoltam. Tussal valaho­gyan szabadabban bánik az ember, a valóság csak mint kiindulási alap kap szerepet. Megpróbáltam például leraj­zolni a zenét, pontosabban a zene által bennem keltett ér­zéseket. — Feltűnő, hogy mostaná­ban milyen gyakran (kiállíta­nak . „. — Sokat járunk helyiség, bemutatkozási lehetőség után. A hivatásosaknak talán nincs, rá energiájuk. Egyébként a tárlatok rendezésében is ön­ellátók vagyunk, azaz csu­pán a helyiségre van szüksé­günk, a többi a mi dolgunk. A Triga csoport tavaly év eleje óta. a Megyei Művelődé­si és Ifjúsági Központ kép­zőművész körének összejöve­teleit látogatja, mostanában kóstolgatják Takács Rudol- fék a linómetszés techniká­ját. Nincs semmi különös- eb­ben a három amatőr képző­művészben, ha csak az nem, hogy ők valóban hasznosan töltik a szabadidejüket. És az bizony már valami.. .- bj ­Lovasberényben hetedik esztendeje dolgoznak az 1763—1767-ben épült klasz- szicista palota helyreállítá­sán. Az 1844-ben épített, ro­mantikus stílusú fehérvár­csurgói volt. főúri lak reno­válása során szintén megerő­sítik az életveszélyessé vált födémszerkezetet, s elvégzik az épületen keletkezett leg­nagyobb hibák kijavítását. Verseghy Ferenc kiadat­lan írásainak második köte­tét jelentette meg a nevét viselő Szolnok megyei könyvtár. A mostani könyv annak a vállalkozásnak újabb eredménye, amely a város szülöttjének minded­dig feledésbe merült mun­káit igyekszik közikinccsé tenni. A terjedelmes életmű eddig kéziratban maradt írásait az ország különböző könyvtáraiból és levéltárai­ból gyűjtötték össze. Az 1982-ben kiadott első kötetben az ifjúkori indulás, a felvilágosult gondolkodás, az egyházi béklyókkal is szakító értelmi és érzelmi felszabadulás jegyeit magu­kon viselő Verseghy-írások láttak napvilágot. A máso­dik könyv már a jakobinus összeesküvés leleplezését kö­vető megtorlás és kegyetlen cenzúra után keletkezett művek gyűjteménye. Ezek részben töredékes alkotások a 9 évi várfogságból való szabadulást követő évek ter­mékei. Külön érdekességnek szá­mít a művek között Vense- ghymek Egy magyar tudós társaságnak organizációjáról című írása, amelyben egy szinte teljes akadémiai ter­vezetet vázolt fel. A nyil­vánosság elé soha nem ke­rült ropiratban a nyelvműve­lés fontosságáról, a nyelvta­nítás feladatairól vallott né­zeteit fogalmazta meg. A kö­tet anyagában ugyancsak közük azokat a gyakorlati­lag ismeretlen leveleket is, amelyek még mélyebben be­világítanak egy polgárosul­tabb, tehát a maga korában emberibb társadalomért küzdő költő — tudós — ér­zés- és gondolatvilágálba. Verseghy Ferenc kiadat­lan írásainak második köte­te szintén Deme Zoltán több évig tartó kutató-feltáró munkája nyomán született. A szélesebb olvasóközönség igényeihez igazodva a köny­vet az olvasást megkönnyí­tő modern ortográfiával és modernizált szöveggel adták ki. Kastélymentő akció

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents