Szolnok Megyei Néplap, 1984. december (35. évfolyam, 282-306. szám)

1984-12-08 / 288. szám

Nemzetközi körkép A különgé 1984. DECEMBER 8. Szaporodó kérdőjelek Tüntetés Morcos ellen 30 ezer kilométer, 14 or­szág. 27 határ — ebből a há­rom statisztikai adatból a MALÉV pilótái már tudják, hogy az Elnöki Tanács elnö­kének legutóbbi útjáról van szó. A TU—154/B—2 típusú különgép a tudósításokban mellékszereplő volt csupán — a hosszú utazáson a hazai „földet” és az országról or­szágra röpítő ’’varázsszőnye­get” adta Losonczi Pál és kí­sérete alá. Ez a MALÉV legnagyobb géptípusa — kisebbel nem lehet lebonyolítani ilyen tá­voli világkörüli utat. Hiszen egy ilyen vállalkozás valósá­gos expedíció. Az államfő és hivatalos 'kísérete ugyan csak hét ember volt. de a küldött­ség munkáját szakértők, tit­károk sora segíti, garantálni kell biztonságát, s ilyen tá­voli utakra a különgépen utaznak a sajtó kiküldött tu­dósítói is. Együttvéve, a re­pülőgép személyzetével együtt, már több mint fél­száz ember. Ez a létszám, is­merve a hasonló utazások nemzetközi protokollját, igen szerénynek számít. Többet különben egy gépen nem is nagyon lehetne elvinni ilyen nagy távolságra, hiszen a hosszú útszakaszokon sokkal nagyobb mennyiségű kero_ szint hörpintenek fel a moto­rok, mint a legtöbb menet­rendszerű járat rövidebb ug­rásain. Menetrendje különben a különgépnek is van. méghoz­zá jóval korábban, percre pontosan kidolgozott időtáb­lázat. A beszálló utasak va­lamennyien kézhez kapják: szerepel benne a repülőtér, a helyi idő, a budapesti és a GMT-idő, hogy mindenki pontosan eligazodhasson. Dr. Fülöp András, a MALÉV fő­pilótája, a gép parancsnoka becsületbeli ügynek tekintet­te. hogy a menetrendet perc­nyi pontossággal tartsa. Nem csoda: a célállomásokon ál­lamfők vártak a repülőtéren, a késés rossz, a pontosság jó startot jelent a csúcstalálko­hoz. És meg kell mondani: a különgép nrrndenütt ponto­san e> l ' zett. Ez persze alapos előkészítő 71: inka tredménye. Amikor n-^g-jía ietík a döntés az út- i'1 cs :,nnak állomás í'ról, : MALÉV felveszi a kapcsola­tot a repülőterekkel. Mivel például Indonéziában olyan helyekről volt szó. ahol ma­gyar gép még nem járt, szá­mos körülményt kellett tisz­tázni. Milyen a leszállópálya, hol vannak a szükség-repü­lőterek, milyen különleges szabályok érvényesek, mi­lyenek a légifolyosók, és így tovább. Számtalan távirat- váltás nyomán tisztázódnak a részletek, ekkor dolgozzák ki az útvonal pontos térké­pét — amelyet szintén meg­kapnak az utasok — és idő­pontjait Közben a főpilóta kijelöli a személyzetet is: ettől fog­va már lehetőleg azon a gé­pen teljesítenek valamennyi­en szolgálatot, amellyel majd útra kelnek. Megerősített személyzet utazik, hiszen ha valaki meg­betegszik, nem lehet hazaug- rani helyettesért Budapest­re Arra is gondolni kell, hogy a TU—154-es gépek szervizelésére nincsenek fel­készülve mindenütt. így jó­val több tartalékalkatrészt vitt magával a különgép, s két szerelőt is. A tropikus klímára és étkezési lehetősé­gekre való tekintettel a gép gyomrába jóval több kerül a szokásosnál a hazaiból: leg­alább az egyik egzotikus ál­lomásról a másikra repülve juthasson otthoni ízekhez a küldöttség. Ajándékokat is Kambodzsába például gyógy­szert az árvízkárosultaknaK, vitt magával a gépmadár: a magyar társadalmi szerve­zetek által nyújtóit segélyi, s persze magasszintű érint­kezéskor szokásos népművé­szeti. kézműipari tárgyakat ’s minden országba. A hosszú utazáson a külön­gép személyzete és az utasok közötti válaszfal hamar el­mosódik: egyazon expedíció résztvevői valamennyien. A kapitány hangját, • amikor először közli a repülési ma­gasságot, még sokan nem is­merik. Később már nemcsak a hang. de a magabiztos, ka­tonás férfi, és társai is mind ismerőssé, jóbaráttá válnak. Együtt számlálják a kilo­métereket : Budapesttől Ku- vaitig 3685. onnan Bombayig 2875 kilométer, másnap Dzsa- kartáig az Indiai-óceánon át 4690 kilométer egyetlen szu- mátrai leszállással az egyen­lítőn át. Amikor 1230 kilo­méterrel távolabb, Báliról el­indul a gép Indokína felé, újból keresztezi — Borneo, azaz Kalimantan fölött — az Egyenlítőt, és 3680 kilomé­tert tesz meg a trópusi ten­gerek fölött Hanoiig. És há­lom nap múlva ismét Dél leié vezet az út. 1290 kilo­méter Ho Si Minh-városig, onnan 250 Phnom Penhig, majd 2170 kilométeres ugrás következik Vientiane-ig, La­osz fővárosáig. S bármennyi élmény, szín, bármilyen sok­arcú, hazánk iránti megbe­csülést tükröző fogadtatás várta mindenütt a küldöttség tagjait, a hazaindulás órája is öröm, az utolsó előtti, 3515 kilométeres szakasz a Hima­lájától délre, majd Afganisz­tán hegyei fölött Taskentig. S mintha a legrövidebb a leghosszabb leszállás nélküli szakasz lenne, a 4550 kilomé­ter szovjet Üzbegisztán fővá­rosától Budapestig. Mint mindig, ekkor is si­mán teszi le a TU—154-est a betonra a kapitány — az is­merős pályán talán még ész- revehetetlenebb a gép és a föld találkozásának pontos pillanata. Felzúg az utasok tapsvihara. A különgép ha­zaérkezett. Baracs Dénes Fii/öp-szigetek Az akta száma: Nr. 84— 02110, címkéjén az áll: „A fülöp-szigeti nép kontra Ver tábornok”. Ami pedig a tar­talmat illeti, a manilai kü­lönleges ügyészségi testület iratai akár a csaknem két évtizede hatalmon lévő Mar­cos elnök sorsát is eldönthe­tik. A szóban forgó ügy ugyanis, amely hosszú hóna­pok vajúdása után nemrég jutott el az igazságszolgálta­tás egyik legmagasabb fóru­mára, minden bizonnyal a legrobbanásveszélyesebb, amellyel az elnök és kor­mányzata szembe kell, hogy nézzen. Az Aquino--ügyről van szó: 1983 augusztusában a manilai repülőtéren meg­ölték a távol-keleti állam legjelentősebb ellenzéki ve­zetőjét, Benigno Aquino sze­nátort, amikor több eszten­dős száműzetés után "z Egyesült Államokból haza­érkezett. flz flgrava-jelentés Az emlékezetes gyilkosság nehezen csillapuló politikai vihart kavart a 7000 sziget országában .Nem kevés szak­értő értékelte úgy a helyze­tet. hogy a merénylet utáni ingatag korszakkal megkez­dődött „az elnök alkonya”. Számos jel valóban arra utal, hogy a szélesebb közvéle­mény mellett az üzleti körök egy része is fokozatosan ki­ábrándult a Marcos-féle „al­kotmányos tekintélyuralmi rendszerből”. Ezt indokolják az ország egyre súlyosbodó gazdasági nehézségei is, ame­lyen a külföldi adósságok átütemezéséről folytatott tár­gyalások sem sokat segítet­tek. legfeljebb a pillanatnyi problémákat odázták el. Más megfigyelők viszont figyel - meztetnek: a hatalmi harcok­ban igen gyakorlott Marcos sorsát végső soron a táma­szaként szolgáló hadsereg, valamint fő szövetségese, az Egyesült Államok állásfogla­lásai döntik el — ezek pe­dig egyelőre meglehetősen kétértelműek. A fejlemények értékelése szempontjából mindenesetre tanulságos nyomon követni az Aquino-ügy menetét. Mar­cos első presztízsvesztesége az volt, hogy a gyilkosság keltette hazai és nemzetközi felháborodás, az elhúzódó, véres tiltakozóhullám miatt kénytelen volt beleegyezni egy különbizottság létreho­zásába. Ez a részrehajlónak bizonyult testület azonban — megint csak a közvélemény nyomására — csakhamar fel­oszlott. A második próbálko­zás sem volt szerencsésebb: egyes leikért politikusok el sem vállalták a részvételt a vizsgá'atban. Végül egy, Ca- razon .Agrava bírónő vezeté­sével alakult, új bizottság lá­tott munkához a merénylet körülményeinek felderítésé­re, óriási figyelem kíséreté­ben. Tanúkihallgatásait szin­te naponta közvetítette a rá­dió. 400 férőhelyes manilai üléstermüket állandóan zsú­folásig megtöltötte a kíván­csi közönség. Az Agrava-bizottság októ­ber végén fejezte be munká­ját, egyértelmű eredménnyel: a hivatalosan hirdetett teó­ria (vagyis hogy Aquinot egy, az illegális kommunisták ál­tal felbérelt magányos gyil­kos tette el láb alól) megdőlt. Ehelyett leszögezték, hogy a szenátort kétséget kizáróan a fegyveres erők tagjai ölték meg, s a kulisszák mögött egy összeesküvés szálai hú­zódnak meg. A testület je­lentése jónéhány gyanúsítot­tat. köztük magasrangú fő­tiszteket név szerint is felso­rol. Taktikai búzás? Marcos számára a vizsgá­lat ilyen lezárása enyhén szólva kínos. Az egyetlen vi ­gasz számára az, hogy maga Agrava asszony — társaitól eltérően — egy enyhébb kü- lönjelentésfc készített, mint a bizottság másik négy tagja, ök ugyanis többségi beszá­molójukban a háttérben álló szereplőket magasabban ke­resték, s egyik fő felelősként utaltak Fabian Ver tábor­nokra, a hadsereg vezérkari főnökére. Ö pedig nemcsak a katonai ranglétra csúcsán helyezkedik el, de egyben az elnök, s felesége. Imelda kö­zeli barátja, az ország har­madik legtekintélyesebbnek tartott vezetője! Érthető hát. hogy az Agra- va-jelentés a kérdőjelek fel­oldása helyett így inkább szaporította azokat. Tisztá - zatlan, hogy mennyire tudja Marcos kihasználni a két, egymásnak részben ellent­mondó változatot? (Agrava asszony a repülőtér bizton­sági erőinek parancsnokát nevezte főbűnösnek.) Kérdé­ses, hogy Marcos szükség esetén valóban hajlandó-e ejteni a „jobbkezének” szá­mító Vert, a mostani, „átme­neti szabadságolása” csupán taktikai húzás volt? Néhány washingtoni megnyilatkozás a jelek szerint arra ösztönzi, hogy csakugyan áldozza fel, hiszen a Fehér Ház elsősor­ban a nagyobb vihar kitöré­sét akarja megakadályozni — akár kisebb engedmények árán is. Ha ugyanis Ver tá­bornokot a most folyó újabb vizsgálatok során felmentik —. s erre a tanúk manipulá­lása, propagandahadjárat és külső befolyásolás révén máris utalnak egyes mo­mentumok — megnő egy el­söprő robbanás veszélye az amerikaiak ázsiai srtatégiai érdekei szempontjából lét­fontosságú körzetben. A wa­shingtoni aggodalmak ma­gyarázata egyrészt az, hogy a Fülöp-szigeteken óriási ha­ditengerészeti és légitámasz (-.öntet tartanak fenn s ezek biztonságát minden körülmé­nyek között meg akarják ör;zni. Másrészt kénytelenek voltak felismerni, hogy az elmúlt esztendőben megsza­porodott, s hevesebbé vált ellenzéki megmozdulások bi­zonyos Amerika-ellenességet is tükröznek, mivel a Mar- cos-ellenesség bizonyos fokig óhatatlanul összekapcsolódik a fő pártfogó támadásával is. Tábornoki manifesztum Az összkép persze ennél is bonyolultabb, hiszen a Wa­shingtonból érkező sugalla­tok nem egyformák: más a véleménye például a külügy­minisztériumnak, s más a Pentagonnak. Maga Reagan élnek nemrég kijelentette, hogy Marcos uralmának egyetlen alternatívája a Fü­löp szigeteken egy kommu­nista hatalomátvétel. Ez ért­hetően hideg zuhanyként ér­te a középutas, amerikai tá­mogatást igénylő ellenzéki csoportokat, amelyek épp ab­ban reménykednek, hogy a E’ehér Ház tanult az „iráni leckéből”, s nem fog a vég­sőkig ragaszkodni Marcos személyéhez. Figyelmeztető ómenként idézhető fel az a terjedelmes hirdetés, is, ami a napokban jelent meg a legnagyobb pél­dányszámú manilai újságban. A hadsereg 83 tábornokából 68 e furcsa módszert válasz­totta hogy indulatos mani- fesztumban álljon ki Fabian Ver ártatlansága mellett, visszautasítva a fegyveres erőket ért „méltatlan kriti­kát”, s figyelmeztetve a „le­hetséges következményekre”. Nem csoda hát. ha manapság kevesen mernek jóslatokba bocsátkozni az Aquino-ügy kapcsán. Az ellenzéki képvi­selők kísérlete, hogy elérjék Marcos elnök lemondatását „erkölcsi, törvényességi és politikai felelősségére” hivát- kozva, sikertelen maradt, s a parlamenti erőviszonyok is­meretében eleve reményte­len is volt. Ám ha Ver bű­nössége bebizonyosodna, ne­héz lenne elhitetni, hogy a tábornok teljesep Marcos tudtán kívül vett volna részt a szenátor ellen szőtt össze­esküvésben. Mindezért alig akad olyan megfigyelő, aki biztos lenne abban, hogy az újabb vizsgálatsorozat meg­lepetést hozhat. A legtöbben úgy vélik, hogy a Nr. 84— 02110 jelzetű akta nincs ugyan még lezárva, ám utol­só lapját az elnöki palotában már régen megírták. Szegő Gábor Összeállította: Constantin haja UNESCO: a gazdagok zsarolása? ...már Európában is Az NSZK nevének német rövidítése banánból kirakva Ki ne emlékezne arra, hogy mintegy húsz évvel ezelőtt a közép-amerikai földszoros hat kicsi államát ezzel a gyűjtőnévvel emlegettük: ba­nánköztársaságok. Guate­mala, Honduras, Nicaragua, Salvador, Costa Rica és Pa­nama azért kapta ezt az elne­vezést, mert itt találhatók a világ legnagyobb banánül­tetvényei. de más közös vo­násaik alapján is könnyű őket egy kalap alá venni. Nemcsak a földszoros több tucat vulkánja volt itt állan­dóan kitörésre késben, a tár­sadalmi feszültségeket is többnyire forradalmakkal vagy puccsokkal vezették le. A haladó kísérletek általá­ban ugyanarra a sorsra ju­tottak: megölte őket az ame­rikai politika, eszközül hasz­nálva fel az United (Fruit Companyt, a térséget egyér­telműen uraló banántermesz­tő trösztöt. Az itt megtermelt banán eladási árából azután bőven futotta egy-egy véres­kezű tábornok finanszírozá­sára, a diktatórikus rendsze­rek fenntartására. Ügy tűnik, manapság Eu­rópa egyik gazdasági nagy­hatalma alakul át „banán- köztársasággá”: a Német Szövetségi Köztársaság, amely német nevének rövi­dítését a képen (BKD) — ba­nánból kirakva láthatjuk. A nyugati szövetségi hatalmak védőszárnya alatt a háború után megszervezett állam egészen mostanáig büszke volt demokratikus intéz­ményrendszerére, s arra, hogy a pártpolitikai csatáro­zások is a demokrácia évez­redes játékszabályai alapján történnek. Aztán a bonni parlament honatyái egyre­másra kapták az idézéseket a szövetségi gyűlés vizsgáló- bizottságától, amely egyetlen kérdést tett fel nekik: van-e közük azokhoz a milliókhoz, amelyeket pártjuk kapott — kifejezetten megvesztegetés­ként — a Flick-konszerntől? Ki így, ki úgy védekezett. Két sokat próbált politikus feje hullott eddig a porba. S egyáltalán nem biztos, hogy a szabaddemokrata Ot­to Lambsdorff volt gazdasági csúcsminisztert és Rainer Barzel kereszténydemokrata parlamenti frakcióvezetőt nem követik mások. Egykor Közép-Amerikában az United Fruit Co. milliói csinálták a politikát. Manap­ság az NSZK-ban a Flick- konszern milliói teszik ugyanezt a monopóliumok érdekében. ... Van hát banánköztár­saság Európában is? Hegyes Zoltán „Függetlenül alttól, mi tör­ténik decemberben, az Egye­sült Nemzetek Szervezetét 40 éves történetének egyik leg­veszélyesebb válsága fenye­geti”. Doudou Diene, az ENSZ oktatási, tudományos és kul­turális szervezetiének szóvi­vője ezzel a nyilatkozattal elsősorban arra utalt, hogy az Egyesült Államok a napok­ban dönt arról, hogy idén az év végén kilép-e végülis az UNESCO -ból, vagy esetleg egy évvel későbbre halasztja fenyegetésének érvényesíté­sét. Ám Washington konkrét döntésétől függetlenül, az ENSZ egész szervezetét már­is nagy kár érte. Két ország — minthogy Nagy-Britannia is bejelentette, hogy 1985 őszéig kiválik a szervezetből — pénzügyi hatalmát vetette latba olyan „politikai válto­zások” kierőszakolására, amelyeket sem szavazással, sem más, az ENSZ-döntésho- zatali mechanizmusában szo­kásos eszközökkel nem tu­dott elérni. Az Egyesült Ál­lamok és Nagy-Britannia ad­ja az UNESCO 375 millió dol­láros, kétéves költségvetésé­nek mintegy 30 százalékát. Mindketten azt állítják, hogy az UNESCO „politikai ellenszolgáltatásai” nem áll­nak arányban pénzügyi hoz­zájárulásukkal. Szerintük például az UNESCO által ter­vezett reformok a nemzetkö z; híráramlásban „veszélyez­tetik a nyugati sajtó szabad. ?-gát” — annak ellenére, hogy mindkét ország koráb­ban aktív szerepet játszott e reformok kidolgozásában s megszavazta mindazokat a változtatásokat, amelyeket az UNESCO végrehajtó testüle­té legutóbb elfogadott. Ami az anyagiakat illeti, — mondja az UNESCO szó­vivője — Nagy-Britannia évente hatmillió dollárral já­rul hozzá a szervezet költség vetéséhez, az UNESCO-ban dolgozó brit csapat viszont összesen 21 millió dollár fi­zetést kapott, s hozzávetőle­gesen 17 millió dollárt költött az UNESCO brit javakra. Az Egyesült Államokban az olyan intézmények, mint a (Nemzeti Tudományos Aka­démia. a Nemzeti Nevelés­ügyi Társaság külön tanul­mányokban bizonyították, hogy az amerikai hozzájáru­lás messze nem fedezi az amerikai érdekeket is szolgá­ló UNESCO-költségeket. Mindkét országban számos neves tudós, pedagógus, kul- turálisi szakértő érvel hason­ló módon a kilépés ellen. Ám a két kilépőt és az UNESCO-t érő károkon túl­menően „az ENSZ egész szervezetét veszélyeztető je­lenségről van szó” — mondja Doudou Diene. S a veszély- érzetet csak növeli, hogy nincs kizárva, nem cselek­szik-e hasonlóképpen néhány más pénzügyi nagyhatalom, nyugtalanító ugyanis egye­sek makacs hallgatása ebben az ügyben. Washington és London lépése tulajdonkép­pen két — nagyon rossz elő­jelű — üzenetet intéz az ENSZ-hez. Az egyik — Doudou Diene szerint — „politikai üzenet” amely politikai és program­beli változásokat követel az­zal fenyegetőzve, hogy külön­ben megvonja anyagi hozzá­járulását. A másik „etikai üzenet”. London és Washing­ton azt követeli, hogyi legyen vége annak a politikának és gyakorlatnak, amely — sze­rintük — ellentétes a Nyugat érdekeivel. A mód, ahogy kö­veteléseiket alátámasztják, azt a benyomást kelti, hogy az említett „érdekek” előbb- revalósága egyenes arányban áll az ezeket ’ képviselők „pénzügyi súlyával”. Egyre inkább úgy tűnik, hogy bi­zonyos ipari nagyhatalmak meg akarják kaparintani nemcsak az UNESCO, hanem az egész ENSZ irányítását, amivel — mondja Doudou Diene. — lényegében ismét teljes politikai ellenőrzésük alá vehetnék a harmadik vi­lág országait, akárcsak a gyarmati időkben.

Next

/
Thumbnails
Contents