Szolnok Megyei Néplap, 1984. december (35. évfolyam, 282-306. szám)

1984-12-05 / 285. szám

1984. DECEMBER 5. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Szolnokon a Ti- szamenti Vegyi­művekben nem­csak a közkedvelt Tomi mosópor- családot, az ipar számára nélkü­lözhetetlen kén­savat és porfesté­ket gyártanak, ha­nem a mezőgazda- sági üzemeknek a termésnövelés fo­kozásához nagy- mennyiségű fosz­fortartalmú mű­trágyát is. Ebben a szezonban 575 ezer tonna fosz­fortartalmú mű­trágyát szállítot­tak el a mezőgaz­dasági üzemek a nagyüzemből. Ké­pünkön a Volán pótkocsis teher­autója a mezőtúri Magyar—Mon­gol Barátsági' Ter­melőszövetke­zetnek szállít szu­perfoszfátot Aprítógépgyári létszámgondok Visszavárják a régi dolgozókat Nem növekedett az export, adóznak a béremelésért Az Aprítógépgyár munka­erőgondokkal 1978 óta küsz­ködik. A történet előzmé­nyedhez tartozik, hogy egy évvel korábban olvadt a gyárba a Vasipari Vállalat Jákóhalmi úti és a Mező­gép Hatvani úti telephelye. Ezt követően folyamatosan, minden évben eltávozott a dolgozók néhány százaléka. Legjobban azt fájlalta a jászberényi gyár, hogy a szakmunkások és az alkal­mazottak közül a magasan képzett dolgozók kérték vissza a munkakönyvüket. A távozásukat a feszített •munkatempóval, a több mű­szakkal és az ezekkel arány­ban nem álló bérekkel indo­kolták. A gyár nem állta a versenyt a téeszek mellék­üzemágaival, a szolgáltató- iparral sem. Nem hatott az az érv, hogy a modern gé­peken a dolgozók igen ma­gas színvonalú munkát ad­nak ki a kezükből, amelyek versenyeznek a fejlett orszá­gok termékeivel is. Ilymódon a vasas szakmát szerető, ki­váló szakemberek fordítot­tak hátat a gyárnak. A szakmai tudással, és a szellemi tőkével ez a nyilvánvaló pazarlás megál­líthatatlan volt, sőt az utób­bi két évben még tovább erősödött az elvándorlás. Az iparban a létszám csökkené­se országos irányzat de ez az Aprítógépgyárat az átlag­nál jobban sújtotta. A fizi­kai állomány hetven száza­léka szakmunkás, de a ná­luk alkalmazott differenciált béremelések sem állíthatták meg ezt a folyamatot, öt év alatt csaknem a háromne­gyedére csökkent a gyár lét­száma. Annak ellenére, hogy a jelenlegi ezerhetven dol­gozónak, átlagosan 62 ezer forint az éves jövedelme, és ez 41 százalékkal magasabb, mint 1979-ben. A vállalati nyereség je­lentős részét a korábbi be- rüházások hiteltörlesztései emésztik fel,, emellett csak minimális, szinten tartó fej­lesztésre szorítkozhatnak azért, hogy minél többet fordíthassanak a fizetéseme­lésekre. Az évi 10—12 millió forintos adóterhet is vállal­ták ennek érdekében. Tőkés exportjukat a part­ner csődje miatt ebben ! az évben nem tudták növelni, ezért elestek a kedvező adó­zási feltételektől, így az idei 6,5—7 százalékos béremelés miatt 14 millió forintot kell fizetniük. A szakmunkás- utánpótlás is egyre rorrflik, és nemcsak a létszámmal, hanem a képességekkel is igondjaik vannak. A vasas .szakmának nincsen vonz­ereje a fiatalok körében, a vállalatnál évenként csak ikét-három forgácsoló „sza­badul” fel. Megkülönbözte­tett előnyökben részesítik őket, hogy legalább a válla­latnál tudják valamennyit .tartani. A nemrégiben megjelent gazdasági szabályozó rend­szer módosítása kedvező .változást ígér. a vállalat bér- gazdálkodásában. Az ideihez hasonló adóteher mellett lé­nyegesen magasabb bérfej­lesztést enged a rendelet, amivel az Aprítógépgyár él­ni is fog már a következő évben. A gyár jövő évi kapacitá­sát már „lekötötték” és hat­vanmillió forint értékű tő- Jíés megrendelést igazoltak [vissza. Termelékenysége je­lentősen emelkedett, hiszen a csökkenő létszámmal is ál­landóan nőtt a termelési ér­ték, és egy dolgozó, éven­ként, már majd egymillió forint értékű árut állít elő. A terv teljesítésében a vál­lalati gazdasági munkakö­zösségekre is fontos feladat hárul, mivel „fogni kell” a •rövid határidejű, gyors ex­portrendeléseket. A kereset és a jövedelem- pzabályozás módosításáról szóló rendelet a vállalat munkaerőgazdálkodását is kedvezően befolyásolja. A vezetők nem titkolják, hogy mindezek megvalósítása után nemcsak a létszámhi­ány megszüntetésére, hanem a volt aprítósok visszatéré­sére is számítanak. L. P. Téma: a húsexport A továbblépés záloga a minőség Tegnap a megyei tanács, a Tesaöv, a MAE megyei szervezete, valamint a ÁHV szervezésében megtartott szolnoki tanácskozáson, az élelmiszergazdaságot érintő külpiaci feltételek változá­sairól, az exportképes ágaza­tok versenyéről, valamint a megyénkben lévő állatállo­mány hasznosításáról tartott tájékoztatót Matúz János, a megyei tanács osztályveze­tője. Ezt követően Rénki László, a Terimpex Külke­reskedelmi Vállalat vezér­igazgató-helyettese az idei esztendő ágazati külkereske­delmi eredményeit és ta­pasztalatait ismertette. Szólt a jövő évi export lehetősé­geiről és a külpiaci átvéte­lek késedelmének okairól. Vágómarha ágazatunk leg­nagyobb felvevő piaca jelen­leg is a Szovjetunió, a Kö­zös Piac országain túl Li­banonba, Líbiába, az utób­bi években Szaúd-Arábiába, Tuniszba, Egyiptomiba és a Kanári-szigetekire is elju­tott a magyar vágómarha. A piaci struktúra változásai egyre csökkentik a dollár elszámolású vásárlásokat. A Közös Piac intézkedései is piind jobban nehezítik a vá­gómarha-értékesítést. A to­vábblépés feltételeit pedig elsősorban a minőség hatá­rozza meg. A mintegy 9 millió sertés „előállítása” és értékesítése megfeszített feladatokat rótt a termelőkre és a külkeres­kedőkre egyaránt. A jövőben is alapvető kritérium a két- centis szalonnavastagság. A meglévő piacok mellett a feldolgozóttsági fok növelé­sével, kicsontozott, darabolt húsféleségekkel kell jelent­keznünk. Mint ismeretes, a vágó­marha és juhhús értékesíté­se kiemelt helyen szerepel. Az élőexportot a Közös Piac országaiban, az úgynevezett önkorlátozás, mintegy 21 ezer tonnában határozza meg, minden ezen túli ménnyiséget a közel-keleti országok vásárolják. Húsex­porton belül a repülővel szállított, előhűtött bárány- hússal Algír, és Szaúd-Ará- foia piacain is ott lesznek a magyar termékek. Ezt követően Ránki Lász­ló a baromfiágazat, s a tej­termék, valamint az elkö­vetkezendő időszak export- kilátásairól tájékoztatta a résztvevőket. Százmilliók fejlesztésekre Az elmúlt két esztendő so­rán a Műszaki Fejlesztési Pénzügyi Egyesülés mintegy 600 millió forint innovációs kölcsönt, illetve tőkejutta­tást folyósított a vállalati műszaki fejlesztések és az azokhoz kapcsolódó beruhá­zások mgvalósítására — tá­jékoztatták az újságírókat az egyesülés képviselői teg­nap, a Magyar Kereskedel­mi Kamarában. Az innovációs kisbank 1983-ban alakult, s a 600 millió forintos alaptőkét az Országos Műszaki Fejleszté­si Bizottság és az Állami Fejlesztési Bank biztosítot­ta. A pénzintézet az eredmé­nyesnek ígérkező műszaki fejlesztések mellett a teljes innovációs ' folyamat finan­szírozására vállalkozik, így a megvalósításokhoz szüksé­ges beruházásokra is köl­csönt nyújt. A pénzintézet képviselői elmondták, hogy sikerült lerövidíteniük az innová­ciós folyamatot. Attól szá­mítva, hogy az ötlettel meg­keresik őket partnereik, alig egy hónapon belül dönte­nek: adnak-e pénzt az ak­cióra. élethez igazodva Nőpolitika Kisújszálláson Az Az utóbbi évek igazolják megyénkben is a Központi Bi­zottság nőpolitikái határozatának helyességét és hosszú idő­re szólóan a szükségességét is. Széles! körben szemléletválto­zást eredményezett ez az állásfoglalás. Elősegítette a nők munkába állásiát, képzését, közéleti szereplését és közülük sokaknak vezetővé válását. A párt- és az állami szervek mellett a gazdasági vezetők is egyre inkább megkülönbözte­tett figyelmet fordítanak rájuk. Kisújszálláson arra keres­tünk válasizt, hogy helyileg miként érvényesülnek azok az elvek, melyeket gyűjtőnéven úgy emlegetünk: nőpolitika. TÓTH ANDRÁS, A VÁROSI PÁRTBIZOTTSÁG ELSŐ TITKÁRA: Nem újság már ha nő lesz vezető — Nőpolitikái kérdések­ben a szemléletváltozás vá­rosunkban is egyértelmű. Ez megnyilvánul a nők élet- és munkakörülményeinek javu­lásában is. Kisújszállás min­dig mezőgazdasági város volt. Az itteni nők tömegei foglalkoztatása csak az utóbbi másfél évtizedben ol­dódott meg az ipari fejlesz­tés révén. Tradíciók hiányá­ban munkássá válásuk még korántsem befejezett folya­mat. Természetesen nemcsak az iparban, hanem az élet egyéb területein is sok asz- szony és lány dolgozik. Ha csupán a munkavállalók közti arányokat tekintjük, akkor is joggal mondjuk, hogy közülük egyre több ve­zetőnek kell kikerülni. Kép­zettségükkel, jó munkájuk­kal egyre többen szolgának rá arra, hogy vezetők 'egye­nek. Ezért ma már nem megy szenzációszámba, ha nő kerül valamelyik gazda­sági egység, vagy intézmény élére. Néhány évvel ezelőtt ez még nem volt gyakorlat városunkban. Most viszont asszony áll a Fákon gyáregy­ség, a gimnázium, a városi szakmaközi bizottság, egy általános iskola, a zeneisko­la. stb. élén. Az idén" egyet­len Pro Urbe-díjasunk is nő; Szilágyi Lajosné. An­nak bizonyítására, hogy ez a folyamat Kisújszállás von­záskörzetében is érvényesül, Jaadd említsem, meg, hogy E kunhegyesi pártbizottság titkára és a kenderesi ta­nácselnök is nő. Az évszázados szokások azonban városunkban sem változtak meg gyökeresen. A háztartás, a gyermekne­velés, a háztáji gazdaság, egyszóval a családi munka terhe döntő részben még ;>z asszonyokra nehezedik. Ez is közrejátszik abban, hogy ■közülük néhányan nem tart­ják magukat képesnek arra, hogy vezető tisztséget tölt­senek be, és nem is pályáz­nak arra még akkor sem, ha felkérik őket valamilyen gazdasági egység, vagy in­tézmény irányítására. Erre is tudnék példát említeni. Az önbizalom hiánya ás ta­pasztalható néhányuk eseté­ben. Az is tény viszont, hogy a szemléletváltozás ellenére a női vezetőkkel szemben jó­val nagyobb városunkban is £ fenntartás, mint a férfi­akkal szemben. Ezért kell a ^pártszervezeteknek is több Segítséget nyújtani nekik. Ugyanakkor nekik is jobban (bizonyítaniuk kell, hogy te- Ikintélyt vívjanak ki. Érde- Ikes, hogy éppen saját ne- (mük képviselői bizalmatla- (nok irántuk. Szerintem — egészében véve — a lányok, asszonyok becsülettel helytállnak mun- Ikahelyükön. Ezt bizonyítja (az is, hogy az utóbbi évek- tben a város dolgozóinak jut­tatott kormánykitüntetések lötven százalékát nők kap­ták. Tisztában vagyunk azzal; sok külső feltétele is van annak, hogy a nők jól érez­zék magukat munkahelyei­ken. A város sokirányú fej­lesztésének is függvénye ej. Ha például gyermekeiket bölcsődébe, óvodába helyez­hetik, ha azok kulturált kö­rülmények között tanulhat­nak, mindjárt jobb az ő közérzetük is. Örömmel könyveljük el, hogy váro­sunkban az utóbbi években 1— régi mulasztást pótolva — új általános iskola, kollé­gium, két tanterem és egy tornacsarnok épült. Fejlő­dést értünk el az áruellátás­ban, a nők otthoni munká­ját segítő szolgáltatások fej­lesztésében, — bár ezen a területen jócskán akad ja­vítani való. Jó hatással volt az asszo­nyokra az is, hogy két éve sikerült egy gyermekorvost letelepíteni városunkban, — bár helyettesítése időnként gondot is okozott. Az utóbbi években a nők tömeges részvétele nemcsak a munkára, hanem a közé­leti tevékenységre is jellem­zővé vált. Érdekes, hogy a „fizetett” vezetői munkakö­rökben — a tagadhatatlan változások ellenére — vi­szonylag alacsony az ará­nyuk, ugyanakkor a társa­dalmi tisztségekben igen kedvezően alakul. Alapszer­vezeti párttitkárainknak például 22,3 százaléka, a vezetőségi tagok 36,3 száza­léka, a szakszervezeti tiszt­ségviselők 42,5 százaléka nő. Felvetődik az emberben önkéntelenül az a gondolat: nem azért van ilyen arány, mert a társadalmi munká­sokkal többet foglalkozunk, több segítséget nyújtunk ne­kik, mint a vezetői munka­kört ellátó nőknek? A nőpolitika témakörében hadd említsem meg, hogy nagyon sok múlik azon, mi­lyen figyelmet fordítanak erre a pártszervezetek. Ügy vélem, hogy városi pártbi­zottságunkra nem lehet azt mondani, hogy vizet prédi­kál és bort iszik, hiszen a tizennégy fős politikai appa­rátusunkban négy nő dolgo­zik. DÓMJÁN LÁSZLÓ Altalanos iskolai IGAZGATÓ: n gyerekekért is A férfiak nagyobb arányú részvételét az otthoni mun­kában nemcsak a nők segí­tése miatt tartom fontosnak, hanem a gyermekek miatt is. Oktatási intézményeink- ban kevés férfi tanít. Ezért van szükség arra, hogy az apák többet foglalkozzanak gyermekeikkel. Tapasztala­taim szerint szülői értekez­letekre is többnyire az édes­anyák járnak. Rendszeres nevelőhatás tehát mind a családi körben, mind az is­kolában csak az ő részükről érvényesül. Ha a családi ne­velés teljesebb lenne, talán nem növekedne azoknak a gyerekeknek a száma, akik nem felelnek meg az isko­laérettségi követelmények­nek. SOMLYAI ARPADNÉ, A KUNSZÖV ELNÖKHELYETTESE; Nem egyenlő mércével Szövetkezetünkben hat­száz nőnek biztosítunk mun­kahelyet, — köztük igen sok bedolgozónak. Azt tartjuk, hogy a munka nemcsak a kenyérkereset miatt fontos, hanem azért is, mert for­málja a nők világnézetét, emberi magatartását. A be­dolgozók körében az ország­ban először ezért alakítot­tuk meg a szocialista brigá­dot, melynek az érintettek harminc százaléka tagja lett. A bedolgozó rendszer egyéb­ként igen 6ok asszony szá­mára kedvező. Véleményem szerint átgondolt foglalko­záspolitikával a jelenleginél jóval több munkahelyet le­hetne teremteni. Igen fontosnak tartjuk, hogy a nőknek lehetőséget biztosítsunk a szakképzett­ség megszerzésére. A kép­zésbe évenként több gyesen lévő asszony is bekapcsoló­dik. Elértük, hogy dolgozó­ink 68 százaléka szakkép­zett. Még jobb eredményt tudnánk felmutatni, ha a felnőttek szakmunkásképzés si rendszere nem volna ilyen merev. Ami pedig a női vezető­ket illeti: kisebb botlásaikat sem nézi el a közvélemény. A férfiakkal egyenlő meg­ítélésük kialakításában sze­rintem nagy szerepe van a politikai munkának. PONYOKAI BÁLINT, A VÁROSI TANÁCS ELNÖKE: Képezzük, neveljük őket — Nemcsak a párthatáro­zat végrehajtása, hanem az élet is azt követelte tőlünk az utóbbi években, hogy fe­lelősséggel foglalkozzunk a nőkkel. A kádertartalékok keresésében például bizo­nyos értelemben kényszer- pályán vagyunk. Kisújszál­lás meglehetősen kis város ahhoz, hogy az innen egye­temre, főiskolára kerülők a diploma megszerzése után mindannyian visszatérjenek. Ezt figyelembe véve és azt, hogy a munkaviszonyban ál-„ lók jórésze nő, kézenfekvő, hogy vezetői posztokra is választunk közülük, akiket képezünk, türelemmel segí­tünk, kivárjuk, míg maga­sabb beosztásra alkalmassá válnak. Hangsúlyozom: nálunk az alkalmasság számít, és nem az, hogy ki melyik nemhez tartozik. Ezért tartjuk figye­lemre méltónak, hogy a ta­nácsi apparátus hetvenöt százaléka nő. Ugyanaz a vb- titkár és két osztályvezető. Tanácstagjaink harminc- nyolc százaléka úgyszintén. Hasonló példákat bőven so­rolhatnék még, de azt hi­szem,, említésüknél is fon­tosabb, hogy a nőknél soha nem tapasztaltam kisebb ér­tékű, vagy kevesebb felelős­séggel végzett munkát, mini a férfiaknál. » • * A város vezetőivel folyta­tott további beszélgetéseink során kirajzolódtak azok a feladatok, melyek elősegítik a nőpolitikái határozat még határozottabb érvényesülé­sét Kisújszálláson. Többek között a nők szakképzettsé­gének fokozásáról volt szó. Ma még a férfiak javára 25 —30 százalékos átlagbérkü­lönbség van a városban. En­nek. az aránynak a csökken­tése csak akkor lehetséges, ha a nők nagyobb tömege rendelkezik majd szakmai képesítéssel, és még többen kerülnek közülük vezető posztokra. Szükséges az is, hogy az állami, társadalmi és gaz­dasági szervek vezetői fo­kozzák erőfeszítéseiket a nők élet- és munkakörül­ményeinek javításáért, és a pártszervezetek a politikai munka eszközeivel támo­gassák őket. Végső fokon ez a kollektív, összehangolt munka a záloga annak, hogy a nőpolitikád határozatból adódó helyi feladatokat si­kerrel oldják meg. Simon Béla

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents