Szolnok Megyei Néplap, 1984. december (35. évfolyam, 282-306. szám)
1984-12-30 / 305. szám
1984. dec. 30., vasárnap A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Gyarapodott a szénhidrogén-bázis Eredményes évet zárt a Kőolajkutató Vállalat Hosszú évek után érték el ismét a Kőolajkutató Vállalatnál, hogy december 23 óta a fúróberendezéseknek csupán ötven, a lyukbefejező berendezéseknek pedig mindösz- sze tíz százaléka dolgozik. Csak azokon a helyeken működnek a berendezések, ahol a kútmélyítés olyan stádiumban van, hogy a munkát nem lehet abbahagyni, illetve ahol a gáz- és olajtermelés biztosítása most is szükségessé teszi üzemeltetésüket. Mindennek magyarázata — mint azt Győri Gyulától, a vállalat műszaki igazgatóhelyettesétől megtudtuk — az, hogy minden vonatkozásban túlteljesítik évi előirányzatukat. Nagyobb mérvű túlteljesítés azért nem lett volna célszerű, mert a kötelező munkavédelmi, biztonságtechnikai, kezelési és karbantartási továbbképzést nem tudták volna megszervezni, másrészt pedig a jövő évre tervezett alapanyagok egy részét is fel kellett volna használniuk. A leállás tehát nem jelent munkaszünetet, hanem a munkaidőben előírt továbbképzés megszervezését a vállalat minden üzemében. Azt. hogy eredményes évet zárt a Kőolajkutató Vállalat, több minden bizonyítja. Ami például a kutatást illeti: befejezték a szeghalmi és a megyénkbeli szempontból legfontosabb martfűi lelőhely kutatását. Jelentősebb szénhidrogén-előfordulásokkal bővült a hazai enerigabázis biharkeresz- tesi és a komádi-mezősasi, illetve a kiskundorozsmai lelőhely további kutatásával. Bár rétegvizsgálatokkal még nem igazolt, de a fúrás közbeni információk alapján az örménykúti mélyfúrás újabb szénhidrogéntelep feltárása - ra ad reményt. A Kőolajkutató Vállalat az idén — a bázishoz képest — összességében megSzinte bizonyosra vehetően óriási és elsöprő fölénynyel megnyerte az az indiai általános parlamenti választásokat a kormányzó Nemzeti Kongresszus Párt (1). A voksok mintegy hatvanöt százalékának a kiértékelése után a párt már többségbe került a törvényihozás alsó házában, a Lók Szaib- hában. A késő esti órákban a mandátumok megoszlása a következő volt; Indiai Neonnövekedett kutatási feladatot hajtott végre. Az előző évhez képest tíz százalékkal több kutató fúrást mélyített és teljesítette az előírt ef- fektivitási mutatókat. Egyszerűbben szólva ez azt jelenti, hogy a szénhidrogénkincs megtalálása a terv szerint történt. Ugyanakkor Ajlgyőn, Kunmadarason és Üllésen új kutakat állítottak üzembe a gáztermelés fokozása érdekében. Ami pedig az egyéb munkákat illeti: (bár végleges adatok még nincsenek) növekedtek a fajlagos teljesítmények, ugyanakkor a fajlagos költségek csökkentek. A megszokott munka mellett a következő év újabb főpróba elé állítja a válzeti Kongresszus — (I) — 378; Indiai (marxista) Kommunista Párt. — 19; Dalit Mazdor Kisan — 14; Dzsa- nata Párt — 10; Bharatija Dzsanata Párt — 9; Indiai Kommunista Párt — 3; Egyéb pártok — 49; Független jelöltek — 4. (Decemberben a Lók Szab- ha összes 542 helyéből csak 508-nak a sorsa dőlt el. Pandzsáb és Asszam államban egyáltalán nem tartanak választásokat biztonsálalat kollektíváját. A Világbank hitelével készülő fúrási program műszaki előkészítésére és kezdetére fordítanak napjainkban nagy gondot a vállalat vezetői. Az akár a szénhidrogénkincs növekedését, akár a gazdasági mutatókat tekintve évek óta eredményes munka az idén is éreztette hatását a vállalat dolgozóinak keresetében, tizennégy százalékkal növelve azt. Emellett az idén tizennégy dolgozónak juttattak vállalati bérlakást és 15 millió forinttal segítették a magánerőből történő lakáshoz jutást. Mivel a dolgozók a bérhez a szociálpolitikai hozzájárulásokat is hozzászámítják, nem csoda, hogy — az előző évekkel» szemben — a Kőolajkutató Vállalatnál nincs létszámhiány. Jó alapokról indulva nagyobb fába vágják jövőre a fejszét az alföldi olajbányászok. A hazai munka mellett jövőre is biztosított a tunéziai, görögországi és az iraki fúrás. Bár nem különösebben jelentős méri ékben, de megszületett az együttműködés az Egyesült Arab Emirátusokkal. Egy évre szóló szerződés alapján mélyfúrási munkálatokban vesznek ott részt az alföldi olajbányászok. gi okok miatt. Hét mandátum hovatartozásáról a jövő január végén és nyáron szavaznak.) A már összeszámlált voksok nyomán kirajzolódott irányzatok szerint a kongresszuspárt Nyugat-Bengália és Ándhra Prades állam kivételével az ország összes többi részében — tizenhat államban — előnyben van ellenfeleivel szemben. Ha az (Folytatás a 2. oldalon.) Mai mellékletünk: a Néplap 1985. évi szfnes falinaptára Szállítmányok a Szovjetunióba Styl ruhák külföldön Eredményes évet zárt a Styl Ruházati Vállalat: 1984- ben 710 millió forint volt az árbevétele, ami kétszáz- millióval haladja meg az előző évit, s több mint 36 százalékos növekedésnek Belel meg. A vállalat termékeinek csaknem négyötöde külföldi piacokon talál vevőre. Az idén 150 millió forint értékű ruhával többet küldtek tőkés exportra mint 1983-ban. Női kabátjaik, blézereik, férfiöltönyeik és más divatos termékeik eljutnak az NSZK-.ba, Franciaországba, Nagy-Britanniába, Hollandiába. Kuvaitba, Szaúd-Arábiá- ba, az Egyesült Államokba. A rubel elszámolású export a Szovjetunióba irányul, ahová az idén tíz százalékkal többet szállítottak, mint tavaly. A szovjet partner 1984-ben 65 millió forint értékű ruházati cikket vett át. A vállalat ebben az éviben harmincmillió forintot fordított fejlesztésre, új gépek vásárlására. Ezek a beruházások rövid időn belül megtérülnek a termelés bővítésével, a minőség javításával. S. B. Választások Indiában Kongresszuspárti győzelem Viltamosvontatással — Dombóvárig. Villamos mozdonyok vontatják a szerelvényeket Dombóvárig a Budapest—Pécs vasútvonalon. A szerelők a kitűzött határidő előtt, a felszabadulási kongresszusi munkaverseny keretében végeztek munkájukkal Rövidebb határidők, új piacok Növelte termelését az Ikarus A idén 265-tel több Ikarus- autóbusz gördült le a mátyásföldi és a székesfehérvári gyárak futószalagjairól mint tavaly, s összesen mintegy 13 ezer jármű hagyta el a gyárat. Ezzel a világ egyik legnagyobb autó- buszgyárának számító Ikarus teljesítette éves tervét. A nagyvállalat hatékonyabb piacszervező munkájának eredményeként, minden eddiginél rövidebb szállítási határidők vállalásával nemcsak megtartotta hagyományos nagy piacait, hanem újakat isi meghódított. Különösen sók járművet szállítottak a szocialista partnereknek, — újabban Kíríaba is — továbbá a fejlődő országokba és a tengerentúlra. Így az Ikarus az idén sem kényszerült arra, mint a világ számos más nagynevű autóbuszgyára, hogy csökkentse termelését: több mint 8 százalékkal növelték árbevételüket az egy évvel ezelőttihez képest, és várhatóan jó nyereséget könyvelhetnek eil. Az Ikarusban nagy gondot fordítottak a műszaki fejlesztésre. Az új városi autóbuszcsalád első úgynevezett teszt járműveit nemrég adták át a BKV-nak és a Volánnak kipróbálásira. Jó ütemben halad az ugyancsak új távolsági buszcsalád fejlesztése. Folytatódik a már régóta készülő, bevált és keresett 200-as család választékbővítése, a közelmúltban elkészült a 284-es jármű szovjet megrendelésre, amelyet már vizsgálnak és kipróbálnak a szovjet utakon. Az idei eredményes gazdálkodást segítették az év során elkészült fejlesztések, amelyekre összesen mintegy fél milliárd forintot költöttek. Üzembe helyezték a gazdaságos anyagfelhasználást biztosító számítógépes vezérlésű lemezmegmunkáló központot, és megkezdték mindkét nagy szerelőcsarnok átalakítását. Heti világhíradó (Külpolitikai tudósításunk a Z. oldalon) Javított javítás Hiba a ringlizőgépen. Elhárításán Török Bálint fáradozik Az országban az elsők között vezetik be januártól a martfűi Tisza Cipőgyár üzemfenntartási főosztályánál a mozdulatelemzésen alapuló UMS szervezési rendszert. Az új munkaszervezési módszertől 20—40 százalékos termelékenységnövekedésre számítanak a gépjavításoknál — így várhatóan az előírtnál kisebb létszámmal is folyamatosan biztosítani tudják a gyár berendezéseinek zavartalan működését A szükséges speciális alkatrészeket a forgácsoló műhely- ' ben állítják elő Nagyjavítás a gumigyárban. A Comerio III. típusú belső keverőgép a gyár egyik legfontosabb berendezése